Prágai Magyar Hirlap, 1936. február (15. évfolyam, 26-50 / 3875-3899. szám)

1936-02-25 / 46. (3895.) szám

lü TlWaiMAiSfea>RH!RLflP 1936 február 25, kedd* Németország Barcelonában 2:1 (1:1) arányban legyőzte a spanyolokat Barcelona, február 24. Ausztria után vasárnap Németország futballválogatottjának is sikerült a spanyol nemzeti csapatot saját otthonában meg­adásra kénvszeriteni. A főleg csatársorában kiváló német csapat 60.000 néző előtt megérdemelten győzött 2:1 (1:1) arányban a minden részében csa­lódást keltő honi együttes ellen, A spanyol kapu­ban Zamora állott, aki gyöngén védett. Az első félidőben a németek a nap ellen játszottak és en­nek ellenére fölényben voltak- A vezetőgólt Fath lőtte, aki Szepan beadását Zamora mellett remek testcsellel helyezte a kapuba- A kiegyenlítő gólt a félidő közepén L. Regguiro spanyol jobbszélső szerezte meg. A második félidőben a spanyolok látható fölényben voltak, ennek dacára a németek szerezték meg a győztes gólt ugyancsak a wormsi Fath révén, aki ezúttal is Szepan beadását értéke­sítette. — A belga Langenus kitünően vezette a végig fair mérkőzést. A Hungária behozhatatlan fölénnyel áll a magyar Nemzeti Bajnokság élén A Ferencváros kikapott, az Újpest eldöntetlenre játszott Budapest, február 24. (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) A magyar Nemzeti Bajnok­ságban a vasárnapi forduló — úgy látszik — eldöntötte az elsőség kérdését. A vezető csa­patok közül idegen pályán egyedül a Hungá­ria győzött, a valószínűségi számítás szerint behozhatatlan előnyt szerezve magának. Az Újpest nem tudott megbirkózni testvércsapa­tával, a Phöbusszal, amelynek pontot adott" le. A Ferencváros Sárosi nélkül kikapott Óbudán. A mérkőzések sáros pályán folytak le és a rossz idő miatt Miskolcon elmaradt az Attila—Szeged FC mérkőzés. Az eredmé­nyek voltak: III. KERÜLFT-FERENCVÁROS 2:0 (1:0). Sárosi helyén a megtért Polgár játszott, mig Kemény helyett Karácsonyi szerepelt. A küz­delem meglehetős durva volt. A gólokat Be- recz és Vig IV. rúgta, akit a gól után súlyos sérüléssel a kórháziba szállították. ÚJPEST—PHŐBUS 1:1 (1:0). Durva mér­kőzés, amelynek során mindkét csapatból 1—1 embert kiállítottak. A vezető gólt Kál- lay szerezte meg, amit a mérkőzés végén Szikár egyenlített. HUNGÁRIA—TÖREKVÉS 3:0 (3:0). A ne­héz pályán a Hungária csak az első félidőben erőltette meg magát, amikor Kardos (2) és Cseh II. révén ért el három gólt. BUDAI XI.—BOCSKAI 1:0 (1:0). Gólilövő: Sáros. KISPEST-ZUGLÓ 3:2 (2:1). - BUDA­FOK—SALGÓTARJÁN 2:1 (2:1). A magyar Nemzeti Liga állása: 1. Hungária 16 1 — 63:9 33 2. Újpest 11 5 1 53:20 27 3. Ferencváros 18 1 3 69:29 27 4. Kispest 8 5 4 39:36 21 5. Phötous 8 3 6 41:35 19 6. Bocskai 6 4 7 35:32 16 7. Budafok 6 4 7 39:46 16 8. Szeged 6 3 7 24:27 15 9. III. kerület 7 1 9 28:41 15 10. B. Zugló 5 3 9 31:43 13 11. Budai XI. 5 1 11 22:35 11 12. SBTC 3 3 11 26:49 9 13. Törekvés S 3 11 21:52 9 14. Attila — 5 11 16:42 3 PROFI LIGA: Nemzeti—Csepel 3:3, Erzsé­bet—Budafok 2:2, Nagytétény—Váci Remény 3:0, Arak—Székesfehérvár 7:3. Külföldi eredmények )( AZ ANGOL LIGÁBAN a Sunderland az I. osz­tályban már valószínű győztesnek tekinthető. Az Arsenal újból kikapott. — A IL ligában a helyzet változatlan. — Skóciában a vezető Aberdee-n a St. Johnstone-nal 1:1 arányban eldöntetlenre ját­szott a serlegben, mig a Rangere és a Motlier- well a középdöntőbe jutottak. A skót ligában a Celtic 3:2 arányban legyőzte a Queens Parkot. — Az eredmények voltak: I. angol liga: Arsenal— Portsmouth 2:3, Birmingham—Sbeffield Wed. 1:0 (félbemaradt), Blackbum R.—Derby Co. 0:0, Chel- sea—E vert cm 2:2, Grim&by T.—Huddersfield T. 1:1, Lee-ds Un.—Middlesbrough 0:1, Liverpool— Bolton W. 1:1, Manchester C.—Preston N. E. 1:3, Stoke C.—Brentford 2:2, Sunderland—Wolver- hampton W. 3:1, Westbromwich A.—Aston Villa 1:0 (félbemaradt). — II. liga: Blackpool—Charlton Athl. 6:2, Bradford—Tottenham H. 2:5, Bury— Barnsley 3:0, Doncaster R.—Hull City 6:1, Lei- cester C.—Newcastle Un. 2:1 (félbemaradt), Nor- wicb C.—Fulham 1:0, Nottingham F.—Burnley 2:0, Sheffield Un.—Manchester Un. 1:1, Swansea T.—Bradford C. 8:1, Westham Un.—Plymouth Arg. 4:2. — Skót serleg: Morton—Queen of the South 2:0, Aberdeen—St. Johnstone 1:1, St. Mir- ren—Rangers 1:2, Third Lanark—Dumbarton 8:0, Clyde—Elundee 1:1, Oowdenbeath—Motherwell 1:3. )( A BÉCSI BAJNOKSÁGBAN a favorit csapa­tok győztek. Szombaton a vezető Admira a Flo- ridsdorfer AC-ot 3:2 (1:1) és a Vienna a Favorit- ner AC-et 3:2 (1:1) arányban győzte le Hofmann elsőrangú játékával. — Vasárnap az Anstria a WAC-ot 5:2 (2:0). a Hakoah a Wiener SK-ot 3:2 (1:0) arányban győzte le. A legyöngült Rapid a Wackerrel 3:3 (2:2) és a Libertás az FC Wiennel 2:2 (2:2) eldöntetlenre játszott. — Barátságos mérkőzések: Vienna—Nussdorfer AC 10:1, Favo- ritner AC—Wacker Wiener Neustadt 3:3. — A Floridsdorfer AC—Bafa ZUn mérkőzés eső miatt elmaradt. )( OLASZORSZÁGBAN a vezető FC Bologna a Juventust 2:1 arányban legyőzte. A Bologna most két ponttal vezet az FC Torino előtt, amely Mi­lánót győzte le 2:1-re. A Juventus a harmadik helyre esett vissza. — Egyéb eredmények: Ales- sandria—Trieszt 0:0, Ambrosiana—AS Róma 5:1, Lazio—Palermo 3:0, Bari—Sainpierdarena 1:1, FC Genova—Brescia 2:0, Fiorentina—FC Nápoly 2:0. )( BELGIUMBAN a lüttichi Standard négy ponttal vezet a Daring Brüsszel és az Union St. Gillis előtt. Az eredmények: Beerschot AC—Stan­dard Lüttich 1:6, Berdhem Sports—FC Antwerpen 2:9, SC Anderlecht—FC Malines 2:2, Racing Ma- lines—Union St. G illő i se 1:1, CS Brügge—Whito Star AC 1:3. )( SVÁJC. Vezetnek a Lausanne, Young Fel- lowö és a Gra.sshoppers. Az eredmények: FC Lo- ca/rno—-FA Aarau 4:1, Grasshoppers Zürich — Chaux de Fond* 7:0, FC!^Ba&el—FC Bern 1:5, St. Gálién—Lausanne Sports 3:3, Servette Genf— Nordstern Basel 2:2. Young Boys Bem'—Young Fellows Zürich 0:3, FC Biel—FC Lugamo 2:2. )( FRANCIAORSZÁG. A vezető lillel Olympique kikapott és igy már csak 1 ponttal áll az élen a Racing Paris és Strassbourg előtt. Az eredmények voltak: Olympique Marseille—Olympique Lilié 1:0, AS Cannes—-Excelsior Roubaix 2:3, Racing Strass­bourg—Stade Rennais 8:0, FC Sochaux—FC An- tibes 5:1, Racing Pária—Olympique Ales 3:1, SC Fivois—US Vaienciennes 3:2 )( BERLINBEN Bajorország megyei válogatott csapata Berlin megyét 7:0 (4:0) arányban győzte le. )( A francia sibajnokságokon a norvégek győz­tek. Francia bajnok Kaar lett a svájci Reymond előtt, aki az ugrást 45.5 és 52 méterrel nyerte meg. Az 50 kilométeres versenyen a norvég Gjőslin győ­zött 3 óra 49.56 p. alatt Lienn előtt. )( A stockholmi 30 kilométeres versenyt a nor­vég Larsson nyerte, aki kétszeres eitörés el’enére is 2 óra 38 mp. alatt ért a célba Hegblad előtt. iSAKK 1 gr Kassa város sakkbajnokságának 11. for­dulója. Tudósítónk jelenti: A 11. fordulóiban Lobiamig győzött Langer ellen, Miüíler Milán ellen, Ferenczy—Littimann és Melczer— Ehrenhaft ellen. A Szinay—Riohter játszma döntet lemül végződött. A többi játszma függő­ben. A verseny állása: Zabodireczky 6 lA (3), Grusetzky II 5% (4), Frank 5 (2), Litlimann 4% (3), Mü liter 4% (2), Meíczer 3% (4), Couifal 3 ha (2), Riohter dk (2), L eb láng 3 Hí (1) stlb. gr Urbanecz lett Nyitra sakkbajnoka. Munka­társunk jelenti: Csütörtök este játszották le a városi sakkbajnokság legfontosabb félbenmaradt játszmáját. Urbanecz és Prakes voltak az ellen­felek és a játszma Urbanecz győzelmével végző­dött. Prakes igy a második helyre szorult. A to­vábbi helyezések a függő játszmák elintézése után dőlnek el. — Csütörtök este tartotta a nyitrai Sakklub évi közgyűlését a Löffler-kávé- ház különtermében. Az elnöki beszámoló szerint a sakklub az elmúlt évben 16 villámtornát ren­dezett és részt vett a nyugatszlovenszkói zsupa bajnoki versenyén és viUámtornáján. Mindkét versenyben harmadik helyet nyert el. A beszá­molók után a választás következett. Elnökké is­mét egyhangúlag dr. Nedőczy Jenőt választot­ták. alelnök Roifesz Bernét, tiszteletbeli alelnök Spitzer Béla lett, intéző és titkár Cserny Emik csapatkapitány dr. Zobel Leó, szertáros Adler Berthold. /KÖZGAZDASÁG £ Március közepén megjelenik a gazdák kényszeregyezségi ügyeinek szabályozásáról szóló kormányrendelet Zadina földművelési miniszter nyilatkozata az időszerű mezőgazdasági kérdésekről Prága, február 24. A Csehszlovák Mezőgaz­dasági Szövetség vasárnap tartotta idei rendes közgyűlését Prágában. A közgyűlésen dr. Zadi­na földművelésügyi miniszter is résztvett éf nagy beszédben taglalta az időszerű mezőgaz­dasági kérdéseket s ismertette a kormány föld­művelési politikájával összefüggő feladatokat. A miniszter elsőnek a mezőgazdaságnak a többi gazdasági ághoz és a világgazdasághoz való vi­szonyát ismertette és megállapította, hogy a mezőgazdasági világválság még nem múlt el, majd abbeli nézetének adott kifejezést, hogy nagy hiba lenne ennek a ténynek a jelentőségét alábecsülni. Nézete szerint a mezőgazdasági válság következményei ellen csak a mezőgazdasági termelés irányítása nyújt védelmet; ennek az irányításnak azonban csak azon az alaipelven szabad állania, amelynek lényege abban van, hogy a mezőgazdaság jövedelmezőségét nem a ter­melés mennyisége, hanem a minőség és az ár adja meg. A mezőgazdasági árak stabilitását csak az irá­nyított gazdaságon alapuló uj rendszer és uj organizáció adhatja meg. A gabonamonopólium is azt bizonyitja, hogy az árak stabilizálása az irányítás elvének al­kalmazásával érhető el. A miniszter ezután a gabonafölöslegek kérdé­sére tért át és annak a véleményének adott ki­fejezést, hogy szükség van a monopólium állan­dósítására és ki kell egyenlíteni az egyes ga­bonafajták árviszonyait s a kiegyenlítés során a standardrelációkra tekintettel kell lenni. A mezőgazdasági termelés jövedelmezőségé­nek biztositása érdekében az állatkereskede­lem szabályozása is múlhatatlanul szükséges, mert csak ez a szabályozás adja meg a gabo­natermelés és az állattenyésztés kellő egyen­súlyát. Gabonatartalékokra szükség van, de ezt a kérdést észszerűen kell kezelni, befo­lyást kell gyakorolni a termelésre, meg kell oldani a fölös készletek apasztásának módját, lehetővé kell tenni a gabonakivitelt és a ga­bonából való szeszgyártást, meg kell szüntetni ama gabonanemüek behozatalát, amelyekből elegendő mennyiségű terem belföldön és csak a legvégső esetben szabad azt a módszert al­kalmaznia, mely abból áll, hogy a gabonát a termelő visszakapja. Zadina miniszter ezután kijelentette, hogy Csehszlovákiának nagyobb gabonakészletei nin­csenek, a fölös készletekről szóló hírek erősen túlzottak és nem felelnek meg a valóságnak. Egyedül búzából lehet nagyobb fölösleggel számolni, ennek a mennyiségét mintegy 17 ezer vagonra teszi a földművelésügyi minisz­ter, aki annak a véleményének adott kifeje- jezést, hogy csak ennek a fölöslegnek az el­helyezése okoz gondot a Gabonatársaságnak. A miniszter beszédének további során ismét az állattenyésztés irányításának kérdésével foglal­kozott és kijelentette, hogy szabályozni kell a müzsirgyártás, illetve a zsjr- keverés ügyét. Ezután a gazdaadósságok rendezésének kérdé­sére tért át. Közölte, hogy a gazdák kényszeregyezségi ügyeinek rende­zéséről szóló kormányrendelet már elkészült és a közeljövőben már meg is jelenik a törvé­nyek és rendeletek gyűjteményében. A rendelet valószínűen már március közepe tá­ján lát napvilágot. A kormány ezen kívül több fontos törvényt és rendeletet készít elő. Ezek sorában a mezőgazdasági kamarák létesítéséről szóló törvényjavaslat is serényen készük A miniszter végül annaik a véleményének adott kifejezést, hogy nyilvános elemi-biztositóintézet- re is nagy szüksége van a mezőgazdaságnak. (A bankjegyforgalom 5012.36 millió ko­ronára apadt.) A Csehszlovák Nemzeti Bank február 23-iki kimutatása ezerkoronás tételekben a következő adatokat tartal­mazza: Követelés: aranykészlet 2,690.507 (plusz 265), külföldi követelések és valutakészlet 77.675 (plusz 6073), egyéb készpénz 275.093 (plusz 12.125), eszkontált váltók 562.014 (mínusz 3088), eszkontált értékpa­pírok — (—), értékpapírokra nyújtott köl­csönök 431.129 (minusz 85.642), az állam- adósság maradványa 2,041.513 (minusz 179), egyéb követelés 628.897 (plusz 31.767). Tartozás: részvénytőke 405.000, tartalék- alapok és tartaléktőkealap 76.003, bank­jegyforgalom 5,012.369 (minusz 185.056), a hitelezők zsirókövetelése és egyéb azon­nal esedékes összegek 826.671 (plus2 111.035), egyéb tartozás 386.785 (plusz 35.342). A csehszlovák korona aranyfedezete 46.5 százalék. (Csehszlovákia szállítja a legtöbb cukrot Ang­liának.) Csehszlovákia angliai cukorkivitele az elmúlt esztendőben az előző évi kimutatásban közölt 12.290 tonnáról. 14.851 tonnára ment föl. Ezzel egyidejűén Amerika Angliába irányuló cukorexportja 14.319 tonnáról 13.676 tonnára esett vissza. Az Angliába exportáló államok első helyére immár Csehszlovákia került. (Hét százalékkal emelkedett a világkeres­kedelem.) Berlinből jelentik: A nemzetközi árucsere a mailt év utolsó negyedében 15 %- kai volt magasabb, mint a harmadik negyed­ben, mig a háború előtti években ez az idény- szerű megélénkülés csak 11%-ot tett ki. A forgalom emelkedését csak részben lelhet ár­változásokra visszavezetni és ha ezeket ki- rekésztjük, akkor az egész volumen 14%-kai gyarapodott. A német állami statisztikai hi­vatal 52 országról készített statisztikát és ez alapon megái lapította, 'hogy a forgalom 24.8 milliárd márka és ez 6.9%-os gyarapodást jelent 1934-gyel szemiben. Ugyanekkor a be­hozatal 6.5% -kai gyarapodott, a kivitel 7.3%-kai (Érdekes adatok a tőkejövedelem és a bel- földi fogyasztás összefüggéséről) Pimper Antal, ismert cseh közgazdasági publicista a Národni Listyben figyelemreméltó cikket közölt a tőke- jövedelem és a belföldi fogyasztás összefüggésé­ről. A cikk a többi között a következőket tartal­mazza: A csehszlovák statisztikai hivatal adatai szerint 1933-ban 9 milliárd koronát fordítottak Csehszlovákiában részvényvállalatokba. Ennek a tőkének 5 százalékos kamatozás mellett évi 440 millió koronát kellene jövedelmeznie. Ezzel szem­ben tény, hogy 577 részvénytársaság, melynek 5250 millió koronás alaptőkéje van, mindössze 342.7 millió koronás tiszta nyereséget mutatott ki és 500 részvénytársaság (2714 millió koronás alap­tőkével) 337 millió koronás tiszta veszteséget szenvedett. Az első csoportba tartozó vállalatok jövedelme a tőke 6'A százalékát teszi ki, amíg a-z utóbbi kategóriában levő vállalatok 1214 százalé­kos veszteséget szenvedtek. Valamennyi rész­vénytársaság együttesen 6 millió koronás nyere­séget mutat ki. ami az együttes tőke 0.75 száza­lékos hozamának felel meg. A prágai értéktőzsdén jegyzett 92 részvénytársaság közül 1930-ban 77 fizetett osztalékot, 1934-ben már csak 48, de ezeknek az osztaléka is sokkal kisebb volt, mint az 1930-as esztendőben. A részvénytársaságok jövedelme Csehszlovákiában igen alacsony s ha összeadnók a háború utáni időben keletkezett veszteségek összegét, akkor megállapíthatnék, hogy ez az összeg eléri a részvénytársaságok alaptőkéjének a felét. A munkából eredő jövedel­mek összege bizonyára fölülmúlja a tőkehozam­ból eredő jövedelmek összegét, noha a munka- jövedelmek kiegészítése érdekében a tőkehozam fokozódására is szükség van, mert csak igy ér-, hető el a belföldi fogyasztás emelkedése. A rész­vénytársaságokban közel 10 milliárd koronányi tőke van elhelyezve s ennek a tőkének más ho­zamának kell lennie, mint amilyen a mai. (Készül a textilipar szindikalizásáról szóíó törvény.) A kereskedelmi minisztériumban szerdán újabb ankét lesz a szövőipar szin- dikalizálásáról szóló törvényjavaslat ügyé­ben. Az ankéton a textilipar képviselőin kí­vül a textilkereskedők és a szövőipari nyers­anyagkereskedők megbízottai is résztvesz- nek. (Javul a német márka.) A mai prágai deviza­piacon Amszterdam 0.50, Berciim 0.50, Brüsszel 0.125, Milánó 0.125 és London 0.05 koronával gyöngült. A valutapiacon a német márteabahk- jegy árfolyama 10 koronával emelkedett.. A francia frank 0.25 és az angol font 0.125 (koro­nával miegeziilLándudiL

Next

/
Oldalképek
Tartalom