Prágai Magyar Hirlap, 1936. február (15. évfolyam, 26-50 / 3875-3899. szám)
1936-02-16 / 39. (3888.) szám
'PRÁGÁI AGÍ£AR- HI RT > A3> Találkozásom Győri Elekkel és legújabb képeivel Az ostehetség útja a kovácslegénységtől a világhírnévig Irta: Keller Imre Híre futott Kassa városaiban, hogy Győri Elek, al kovács legényből lett festő városunkban időzik és uj képeket fest. Győri Eleket Bálint Jenő, a budapesti „Reggel" mükritikusa fedezte fel és mutatta be több más társával együtt a nagyközönségnek, mely mohón elkapkodta Győri képeit. A fiatalember hire hamarosan átlépte Magyarország határát és nemcsak az európai lapok foglalkoztak vele behatóan és feltétlen elismeréssel, hanem Amerika mü- i vészkörei is a legmelegebben fordultak a tlezala- dányi születésű, harmincéves, hat elemit vég eit festő felé, aki soha senkitől sem tanult festékei keverni, ecseíet kezelni, formákat meglátni és szemében összefoglalt képet vásznon megörökíteni. Győri Elekben mindezen festői tulajdonságok ön- tudatlanul fejlődtek ki, annyira, hogy képei a maguk primitívségükben, önkényes szinfelraká^ukban, csudálatosán jól kimért, helyesebben eltalált rendezésében feltétlenül elismerést váltanak ki szak- i emberekből és laikusokból egyaránt. Kassán festett képei közül csak négyet láthattam. Az egyiknek cime: „Búcsú". Győri itt magától értetődő könnyűséggel, könnyedséggel és leegyszerűsítőt : természetességgel tárja elénk mondanivalóját. Ügy hat, mint valami lassan kifejlődő, szélesen elfer- ; peszkedő, nép ajkán született naiveposz. A kép főhelyét két alak foglalja el. A falu legszebb lánya, akinek a módos gazda-legényfi mézeska'á:sos szivet vásárolt, amit a leány elmerengve szőrit, magához. Ez a jelenet felkeltette a falubeliek érdeklődését. Mindenki őket nézi. A vénasszonyok megkezdték suttogó pletykájukat. Egyik legény di.h"« elkeseredéssel szorítja ökölbe kezét. Látjuk rajta hogy alig várja a pillanatot, hogy szerencsésebb vetélytársának ,,lezugasson“ egyet. A többiek az elárusító sátrak, a korcsma körül tolonganak. Részegek duhaj éneke, a verekedők káromkodása, a -bosnyák árukinálása, a rokkant koldus harmonikával kisért kéregetése, gyermekek futkosása, lábatlankodása, pipiskedő leánykák kíváncsisága és más egyéb, búcsút érdekessé tevő jelenetek és alakok teszik kerek egésszé témáját. Hátul a falu látszik templomtornyával. A Kálvária pedig szegényes tájképével szinte lezárja és kikerekiti' azt a sok látnivalót, ami a búcsún a szemet kápráztatja, a hangulatot emeli és a mozgalmasságot növeli. Ezen a képen 175 alak szolgálja a kompozíció célját. Ez a 175 alak mind él a képen. Tesz, csinál, cselekszik valamit anélkül, hogy bennünk a i túlzsúfoltság, az értelmetlenség és értheteilenség kellemetlen érzését keltené fel. Minden és minden- i ki a maga helyén van pontos elrendezésben. Egy alakkal sem több, mint amennyit a vászon elbír, de ! egy alakkal sem kevesebb, mint a kép kifejező ereje kivan. De ez a pontos elrendezés nem jelent Győrinél kínos teatralitás, kulisszák zavartalanu’ összetett összeillőségét vagy kiszámi toltan raffi- nált hatásvadászatot, hanem mindez a művészi ősz- 1 tűnnek olyan akaratlan, spontán megnyilvánulása, mely minden tudáson és tudatosságon felül a tárgy kiválasztásában, ennek megfestésében és megkom- ponálás álban vásznát az élet teljességének varázsával tölti meg. A bemutatott többi három képnek szintén ez az életteljesség a legérdekesebb és legerlékesebb tulajdonsága, melyhez hozzájárult még az ifjúság tü- | ze, hite, meggyőződése, vasakarata, igazságszerete- ' te és cermészetimádása. Nyomatékosan hangsúlyozom, hogy Győri Elek előbbi alkotásait nem volt szerencsém megismerhetni. [gy nem tudom megállapítani haladását vagy hanyatlását a múlthoz képest. De ez nem is fontos. Két év óta, mióta felfedezték, nem tanulhatott ány- nyít, hogy tehetségét a sok különféle tanulás és szuggerálás megronthatta volna. De nem is felejthetett el annyit, hogy önmagát megtagadva, uj utakon keresse festői és formai feladatainak megóvását. Lgyéhként is a Kassán festett képek annyira tartózkodók, egyszerűek, formaviláguk annyira primitívek, hogy eredetiségüket megtagadni teljes lehetetlenség. Ez az eredetiség még tudatossá nem vált művészi ösztönből táplálkozik. Semmi másból, mint saját benső énjéből. Ez az ösztönös festeni- tudás magyarázza képeinek, illetőleg alakjainak el- rajzotását. Ez az elra.jzolás nem bántó, szemet sértőn visszatetsző. Ellenkezőleg, kiemeli a tárgyak festői ess égét. Győri Elek maga elismerte, bevallotta, hogy képeit sohasem szokta előbb megrajzolni, hanem azonnal fest. A kép előbb megszületik a legaprólékosabb részletekig lelkében. Színekkel, alakokkal, elrendezéssel együtt. És amikor a lefestendő képet már tisztán és teljesen látja lelki szemével, akkor hozzáfog képe megfestéséhez. Előbb megrajzolja alakjának csizmáját. Ebből a csizmából bújik ki a lába. Majd hozzáragasztja a felső testét, végül jön az arc és a fejebubjára illesztett kalap vagy kendő. Az előre megfestett csizma áll, jár, ugrál vagy táncol, amint efct célja, terve megkívánja. De megtörténik, hogy az alakot a sapkánál kezdi és úgy halad lefelé a csizmákig. Érdekes, amit Győri elmond az arc, az arekífejezés megfestéséről.- - Még egy-két év előtt nem tudtam az arcon a benső lelki életet, a hangulatot, az érzelmeket visz-* szatükrőzni. Alakjaim arca mind egyformán merev volt. Egyik sem tudott nevetni, sirni, örülni, szo- morkodui, komolykodni vagy tépelődni. Ma már alakjaim arca érzelmeiknek hűséges tükre. Régen ezeket az érzelmeket mozgás, mozdulat segítségével igyekeztem megörökíteni. Ennyiben tehát mégis fejlődött, haladt Győri Elek. Ecsete engedelmesebb eszköze lett benyomásainak elmondásában és visszaadáséban. De amit nem tud, azt nem is igyekszik leplezni. így felhöta- nulmányok nem okoznak neki álmatlan éjszakákat. Néhány fehér vágy szürkés folt jelképezi a felhőt. Semmi több. Nevetve mondja: — Felhőt nem tudok festeni. ■ Mégis érdekes, hogy budapesti lapok oldalakon keresztül foglalkoztak felhőimmel. De nem tudja képét a nap izzó fényözönében sem megfüröszteni. De mindezen nem lehet és nem is szabad csodálkozni. Nem állott mellette kezét vezető, elméjét irányitó tanítómester. A tanítón'es- ternek hiánya pedig azt eredményezte, hogy lelke Lsztán szűzi maradt és minden érzelmi elemre százszázalékosan reagálni tud. Előre látható, hogy Győri Elekben idó'k folyamán mind jobban túlsúlyra jut az érzelmi elem rovására az értelmi elem. Akár akar, akár nem, akár tetszik neki, akár nem, tanulnia, fejlődnie, haladnia kell. Mind több és több képet fog látni, mind több és több műteremben fog megfordulni, ahol a festők — jóindulatból vagy féltékenységből — arra fognak törekedni, hogy öt kizökkentsék ebből az isteni nyugalmából, irigyelt primitívségéből, ősi ösztöneinek tökéletes művészi kisugárzásából. Most tisztán csak Győri Eleken fog múlni, mennyire tud majd a kísértéseknek é§ kísérleteknek ellenállni. Ha konokul nyakas tud maradni ezekkel a várható érőkkel szemben, akkor mai piktuiáját zavartalan egységbe megőrzi, sőt fejleszti. Ha nem, akkor néhány év múlva nagy lelki válságok, belső ha;cok, tépelődések fogják bensejét megrázni, míg eljut művészi egyensúlya teljességéhez és tökéletességéhez. Akaratlanul Mikszáth Kálmán falusi kovácsa jut eszembe, aki egy közönséges bicskával a legsúlyosabb 6zürkehályogot is kivágta a beteg szeméből. Ennek hire eljutott egy előkelő orvosprofesszorhoz, aki leutazott a kovácshoz, akinek biztos kezét megbámulta és eljárását megcsodálta. Közben felvilágosította a kovácsot, milyen soha jóvá nem tehető súlyos bárttalom, örök vakság támadhat, ha keze véletlenségtből megcsúszik és kése melléjevág. Az ekként kilanitott és felvilágosított kovács úgy megijedt ezektől a tudományos megállapításoktól, hogy soha többé szünkehályogot operálni nem mert és nem tudott. Az őstehetségeket is ez a veszedelem fenyegeti. Amíg a maguk művészetében biztosak, addig minden lelkiismeretfurdalás nélkül merik megfesteni a legmerészebb dolgokat is, mihelyt azonban belekóstolnak a hivatelos észtét ka törvényeibe és megmagyarázzák nekik: mi a festőművészet célja, minderre a teljes látású szemek égj szerre elhomályosodnak, nem mérik kihangsúlyozni maguk módján a lényegest, elfelejtik lirútságukat, elvesztik epikai nyugodtságukat, dráma eáguk pemm és Mám Ida: Jkm$aticu& \/iúto& Budapest, február. Különös, szomorú keveréke az idei pesti tél a gyásznak és násznak. Az angol királyát, Budapest smlling princének elvesztését gyászolja. Mert szépen hangzik az: ,Éljen a király“, — ám gyászosan belekong a Big Ben: Wales hercege Budapest számára örökre elveszett A máskülönben cinikus város ezúttal szokatlan szentimentálissá vált. Valami kézzel meg nem foghatót, valami olyat gyászol, ami nem volt az övé s mégis majdnem hozzátartozott, ami tegnap még virult, napsütésként reá ragyogott, — fénnyel, boldogsággal, életörömmel árasztotta el, — aki, mint ember megvan, él, az ő számára azonban nincs, — akit mint királyt egy egész világ éltet, a magyarok kis világa számára azonban, mint szép gyermekmese, elveszett, elmúlt, befejezést nyert, —'eltűnt, mint soha vissza nem térő, örökre leomlott tündérvár, — mint a fiatalság semmivé foszlott varázslatos álma. Budapestnek nem lesz több velszi hercege. S farsangja kellős közepén érte Budapestet e gyász. Kénytelen-ke letien végigtáncolja programszerű táncát, ám idők és hangulatának jele: farsangja idén sehogy sem sikerül, mintha nem volna mulatozásra kedve, — Budapest megkomolyodott, s a tánctermek helyett szívesebben a hangversenytermek, színházak, tárlatok helyiségeit látogatja, keresi fel. A színházak meglepetésszerűen magasra lendült konjunktúrája az őszi szezón megnyílta óta állandósult, immáron közmondásossá vált, az ötvenes és százas szériák egymás hegyén-hátán tolongnak, egymást túllicitálva kiabálnak a hirdetőoszlopok szinlapjairól, — s ha a kilátások nem csalnak, ismét és ismét uj bizonyítékokkal fognak szerzőnek, igazgatónak s publikumnak szolgálni: a közönség Ízléséhez szabott, jól megírt darabnak sikere a legmélyebb gazdasági depresszió idején sem maradhat el. De vájjon mi ma e közízlés? — Furcsa, de úgy van: a közönség azt kívánja, várja, annak a darabnak van sikere amely szellemes formában saját félszegségeit, hibáit, a mai társadalom mai bűneit állítja pellengérre, teszi köznevetség tá-gyává. A modern házasság (Vaszary: Házasság), — a kíméletlen s lelkiismeretlen üzleti világ (Földes: Ifj, Horváth Pá1), — az üres sznobizmus (Hatvány Lili: Kilencágu korona), — az iskolák ósdi nevelési rendszerének (Fodor: Érettségi) hiányait és félszegségeit tárja elénk, — hogy is mondta Sulyok képviselő: az erkölcsi színvonal általános süllyedésének okaira mutat rá ujjal, sőt kézzel és lábbal, — s amellett annyi vidámságot, szellemességet kever mondanivalói közé, hogy észre sem vesszük a fájdalmas nyomást, melyet megállapításaival a szerző saját felébresztett lelkiismeretünkre gyakorol. Ma minden szinház egy-egy tükör, melyben a közönség a társadalom torzvonásaira ismer. Persze: csak a másokéira. S ezeknek aztán kárörvendő boldogan tapsol, — saját hibáit soha, ezeket ismét mások a kedves felebarátok, s még kedvesebb barátok és barátnők kara látja, fedezi fel, tapsolja végig kéjes fcizsergissei. S ezekből az összerakott apró mozaik-kárörömökből születik meg aztán az ötven, hetvenöt, századik és további hatalmas siker. Más: Érdekesnél érdekesebb nászhirck kelnek szárnyra. Fordult a világ kereke, ma már nem a polgári sorból társadalmi és gazdasági magasságra emelkedett kivételes súlyú férfiak és családjaik tartják kegynek, ha az úgynevezett felső tízezer Gothában lajstromozott egy-egy foglalko- zásnélküli tagja lépi át nászi szándékkal várbeli 1936 február 16, vasárnap, 1 dig sablonos közönségességbe és minden nap iságba fullad. Ez a veszély fenyegeti Győri Eleket is! Most már csak az a kérdés: valójában veszedeB* met jelentene-e Győrire és. művészetére, ha kilépne mostani ősteihetségi állapotának naiv primitívségéből és teljes erővel belevetné magát az összes festői problémák megismerésébe, tanulmányoz-' iába és megoldást kereső lehetőségek kutatásába. Ha valaki minden különösebb tanulás, vezetés nélkül olyan alkotásokkal lepi meg a világot, hogy egy Iványi-Grünwald Béla azt mondhatta róla: — Mi oda akarunk visszamenni, ahol maga most van. Maga megkerült és megelőzött bennünket... Ismétlem: ennyi letagadhatatlan, veleszületett, ösztönszerü, fényes művészi tulajdonság önkény- telen megnyilatkozása a legcsodálatosabb perspektívát nyújtja, Ígéri a legmagasabb Ívbe felszökke- nő művészi pályának, amely nem lehet már divatos áramlatoknak kitett véletienség, hanem olyan komoly, muzeális érték, mely halhatatlanságot biztosit Győri Elek nevének és dicsőséget a magyar koponyákban rejlő, sokszor csak szunnyadó zsenialitásnak. Győri Elek maga is érzi, hogy még sokat kell tanulnia. Hollandiába készül most. hogy uj dolgokat lásson, uj impressziókat gyűjtsön, uj emberekkel, uj tájakkal ismerkedjék meg, hogy az ábrázolt d 1- gok érzelmi tartalma még erőteljesebben, még élet- teljeoobben, még biztonságosabban valóscdjék meg benne és vásznán. így van jólj így kapjuk majd meg azt a G'öri Eleket, akit nem válfveregetéssel ismernek el kritikusok, magasztalnák szenzációiba 'baszó újságok, fogadnak el kollégájuknak szájb i ggy esztée - el, fintor orral festőművészek, vásárolnak divat után Ízlésüket berendező mübarátok, hanem mé^en meghajolva Győri Elek zavartalan tudása erőtt rebesgetik: Eoce verus artiíex! íme az igaz művész! SORS Itt fekszik a sorsom, mint a napra virradó mező. Itt fekszenek a lázadó évek, az ifjúság ártatlan örömei s'- a megtért csavargó lepergő könnyei. Milyen szép ez a csöndes el csöndéiül és, ez a vértelen közöny és fény és csillogó sóik fény, mint holmi mesében. Megtértem önmagamhoz, ki idegen vitorlák [szárnyán kerestem embert, hőst, magamhoz hasonlót Egyedül lenni mégis jobb s megtért barátnál [nincsen csendesebb. Tavasszal együtt növök a fákkal és füvekkel, nyaranta hazátlan ebként járom az országutakat hulló levelek vánkosán álmodom ősszel. Nincs megállás! Utamba dőre, gyatra gyász nem Kedveseim elhulló tetemén átlépve [állhat! áldom és siratom kegyetlen sorsomat KOVÁCS ENDRE. * S Fejezzük be a beregszászi Megvár Iniernátus építésit! Az adományok aOuna-bank beregszászi címére küldendők! palotájuk szerény küszöbét, keresi az utat és módot, hogy szándékai iulgyors leleplezése nélkül lépjen arra a lépcsőfokra, mely a gazdasági érvényesülés, a könnyű munkával való gazdagodás, az anyagi viszonyok rendbehozatala felé vezet, —* ám sok lévén az eszkimó s kevés a fóka, a nagy kereslet folytán csak a kiválók Iegldválóbbjai jutnák révbe, s horribile dictu: a Iegtörténelmibb nevű családok leszármazottaival is megtörténhet tik a soha fel nem tételezett csoda: a po gári házak küszöbéről dolgukvégezetlen kell palotájuk hasadozó márványoszlopai közé visszatérniük. S most kanyarodjunk e társadalmi teátrumból ismét az igazi színházakhoz vissza. A jó szindarabiráshoz és a jó házasságszerzés- hez a jó szerzőnek elsősorban hálás témát anyaggal kell rendelkeznie. Teljes siker csak e két feltétel pontos összepasszitásából jöhet létre. Jól megszerkesztett házasságnak és jól megírt darab* nak mindig meglesz a boldogság- és közönség;* sikere. S mi ebből a morál? — Kimondhatjuk bátran: a legpuriíánabb, a legelfogulatlanabb, a legböl- csebb magyar pénzvezérek sincsenek ma már konok elvből ellene, hogy gyermekük vagy unokájuk a legfelsőbb társadalmi osztály tagjaival kössék össze örök életre sorsukat, ha éppen életből cs e s égliő! fakadt emberismeretük fel tudta ismerni, ki tudta választani azt a munkaképes és munkára hajlamos főnemesi sarjai, aki — kellő helyre állíttatván, — a társadalom nagyszerű, hasznavehető »agja lesz. Igen! Legfrissebb napjainkban Magyarországon akkora társadalmi amalgamizálódás folyik szemünk előtt, melyre még csak néhány év előtt gondolni sem mertek volna bármely osztályból származók, s mely társadalmi folyamatnak üdvös hatásait talán csak a későbbi nemzedékek fogják megál’apithatni, kellőképpen méltányolni. Anglia demokratikus érzésű és cselekedetű ifjú királya nagy tétekben játszik, nagy játékra keveri kártyáit: — nemzetek nászát, összeforrasz- iását vette programjába, s a világtekintélyt jelentő brit birodalom felől fujdogáló szellők kicsiben talán másutt is gyorsított iramban borítanak majd mindent virágba, s a legsötétebb gyász sem fogja tudni megakadályozni az élet legnagyobb, legszebb, legszínesebb csodáját, — a külön-külön világban élt népek, nemzetek és egyének, — aa élei, a természet, a sziveié pompázó nászát %
