Prágai Magyar Hirlap, 1936. február (15. évfolyam, 26-50 / 3875-3899. szám)

1936-02-16 / 39. (3888.) szám

1936 fcljruár 16, vasárnap.

NIKOTIN

ötödik nap. ötödik napja nem cigarettázom. Érdemes volna beszámolni az égő nélkülözés minden percéről, mint ahogy Knut Hamsán beszámolt az éhség perceiről, óráiról és napjairól. Knut Hamsun vastag könyvet irt az éhség kin- zó és termékeny fantáziájában. A nikotinszom- juságról biztosan éppen úgy vastag könyvet lehetne irni, mint az éhségről, a jogot fönn is tartom magamnak, csak éppen megírni nem fogom sohasem. Esetleg későbben, mikor már teljesen leszoktam a nikotinról, vagy újból visszatértem a dohányzáshoz, minden munka eme jótékony megenyhitőjéhez és ködbeboritójához. Ez persze már nem lesz az igazi, irodalom lesz,. keserűből kéjessé vált emlék, amit színekkel lehet dekorálni és ornamentikával lehet ellátni. Holott a nikotinszomjuság nem irodalom, éppen ezért csak dadogni lehet róla egy-két szót. Megírni nem lehet, mert a nikotint elvenni a- szenvedélyes embertől annyi, mint a toliból, amellyel irni akarunk, kivonni a tintát. Tehát karcolni kellene a betűket, acélheggyel fába, vagy még keményebb anyagba: ilyen írásmódhoz hasonlítható a nikotin nélkül való irás. Igen, az irás valamikor úgy történt, hogy rovásokat vágtak a fába és ebben az időben nem igen írtak regé- gényeket. A papiros és a tinta a megrögzítést könnyítette meg, a nikotin pedig a kifejeződést. Könnyebbé, mert felelőtlenebbé tette az iró munkáját.

A nikotin konfliktusokat old meg, problémákat kiküszöböl és nehézségeket hidal át. Tegyük föl, hogy két erkölcsös lovag párbajt viv szigorú elvi kérdések miatt. Halálos, keserű harc következnék, de egy jótékony szellem serleget nyújt mindkét küzdőnek. Az elv lovagjai kiürítik a serleget és íme: leszállnak a lóról, eldobják dárdájukat, karoníogják egymást és nyájasan beszélgetve elvonulnak egy sörházba, hogy könnyed szóval, engedékenyen elintézzék a konfliktust. A mü szépsége nem szenved ^emiatt, a mü erkölcsössége igen.

Tehát én most kemény fegyverzetben harcolok, vagy pedig — mondhatnám —• kemény fába kaparom körmömmel rovátkolt betűimet.

Vájjon ki ád enyhítő serleget kezembe?

*

Hatodik nap. Szörnyű kríziseken megyek ke- í észtül. Vannak félóráim, amikor egyik pánikból a másikba kerülök. Hamar, hamar, meggyulla- 4ok, egy csöbör vizet, cigarettát. Kihúzni a fájós fogat, a vízbe ugrani és elkárhozni.

Aztán lassan lecsillapodom, mintha vihar után már-már derülne. Nem derül ki egészen, sötét viharfelhők úsznak ijesztően a nap mellett, de a nap mégis süt. Az az érzésem, hogy a felhők el fognak tűnni, a nyugtalanító, félelmetes viharszél elapad és én boldog szívvel dicsérhetem az Lírat. A végtagok reszketése és a bennük huzó fájdalom szünőben van. Pedig olyan volt ez a huzó fájdalom a kézben, lábban, torokban és mellben, mintha porszívót tapasztottak volna az ember különböző tagjaira, hogy azzal szívják ki testéből a nikotint.

De vigasztaló derű mutatkozik, — még nem ragyogó kék horizont, szó sincs róla, de megvan rá a remény. Már el tudom képzelni, hogy győzni fogok, a félelem megszűnik és én kikerülök a viharból. Közönségesen: le tudok szokni a dohányzásról. Percekre elfog a teljes bizton- f ságérzet és nekirontok kivont karddal a niko-1 tinnak.

Utolsó, gyáva, rongy! Kendőzött, de nyíltan és állami védelem alatt kiteregetett bájaival megejti és megfertőzi legjobbjainkat... Igen, állami védelem alatt áll, ez nem csak rendőri felügyelet, hanem haszonrészesedés, közös üzlet. Mi volna, ha az orvosok éppen olyan nyíltan szónokolnának a nikotinmérgezés ellen, mint a nemi betegségek ellen? De nem, az orvosok hangfogót használnak a nikotinnal szemben, részben azért is, mert ők maguk is rágyújtanak szivarokra és cigarettákra, — miért? Mert egyszer vizsgákat raktak le ők is, bődü- letes anyagot kellett átvenniök rövid idő alatt és mivel akklimatizálták idegeiket? Nikotinnal. Az orvos is kényteln volt egészségtelenül és be- 3 tegesen élni, mint mi. hogyan lehet hát orvosunk? Nekem csak olyan orvos tanácsolhatná, hegy szokjam le a dohányzásról, aki maga is leszokott. De hol van ilyen orvos?

Nem, én nem vártam orvosra. Felvonultam ellene magamtól, mert rájöttem, hogy hajlamom ellenére ejtett meg. Nem is kívántam kábító, bűzös, nyálas, hánytatóan meleg, negédesen édeskés báját, fullasztó, dögletes páráját, — mégis belémdiktálta, rászoktatott egy iskolatársam, egy ifjú sznob, aki a világ költészetét és az élet hangulatát vélte fölfedezni a kéken kígyózó dohányfüstben. Neki köszönhetem, hogy; azóta állandó erőszakot tettem magam ellen, elvesztettem az életkedvemet és az étvágyamat, \ elnehezedett a lélegzetem és elfátyolosodott a 5 gondolkodásom, hogy minden baj és harc elől elmenekültem ehhez az émelyítő méreghez, ■amely sokkal rosszabb, mint a morfium és a kokain, mert alattomos és lassan ölő. ,,A gyávák fegyvere a csók, a bátraké a kard.“

*

Hetedik nap. Nem, nem adom meg magamat. Nehezen bírom a küzdelmet, de nem adom meg magamat Pánik fog el minden percben, gyorsan].

egy életmentő pohár vizet, egy cigarettát. Talán már úgyis késő, ha rögtön rágyújtok, már nem segít a természetes módszer, injekcióban kell magamba szednem a nikotint, megteliteni vele ismét a véremet, az izmaimat, a tüdőmet, mert addig rémületben és bizonytalanságban lebegek.

Gyávaság! Ezek a kritikus napok, talán csak kritikus órák. Ki kell bírni, ki lehet bírni, hiszen annyian kibírták. Hogyan is mondta múltkor az az ur? Egy hétig nagyon hiányzott neki, de azután úgy érezte magát, mintha újjászületett volna. Egy barátom úgy szokott le, hogy megoperálták és két hétig nem tudott szívni. Három hónapig nem is szívott, akkor valakire várnia kellett egy félóráig és barátom rágyújtott. Egy másik barátom másfél évig nem szívott és akkor rettenetesen megkívánt egy cigarettát. Van egy rokonom, aki azt mondja, hogy akkor szív, amikor akar. Bármely percben le tud szokni, éppen ezért nem is sürgős neki. De ismerek egy embert, áld teljesen leszokott és nem is kívánja többé. Súlya: száznegyven kiló. Talán ez segít.

Gyávaság! Le fogok szokni, egészen bizonyosan, még ha most esetleg nem is sikerül a roham. Ez esetben a jövő héten újra elkezdem. A leszokást. Nem tudom, mi a torkomban ez a fájdalom. Fizikai fájdalom volna ez a kínos szorongás? Ez már nem szomjúság, ez szétterjed a két vállamba. és a karjaimba is. Múltkor egy idegorvos azt mondta, hogy hisztérikus emberek érzik igy a félelmet. Szó sem lehet róla. Azért, mert le akarok szokni a dohányzásról?

Hetedik nap, este. Délután rágyújtottam. Egymásután eíszittam ötöt. Most, miközben iroíc, nagyokat szívok a cigarettából és kényelmesen elgondolkodom, hogy mit írjak. Most már egészen mindegy. Ülök a nikotin langyos fürdőjében és verem a gépet, ahogy jól esik. Szeretnék egészen másról beszélni, hiszen már szóra sem érdemes. Vagy talán nem is Írok tovább, fölösleges, jó lesz anélkül is. Elmegyek a moziba, vagy elmegyek vacsorázni és utána valami lokálba táncolni. Az elmúlt napokban túlsókat aludtam, mert az alvás volt az egyetlen nyugalom. Most már nyugalom a séta, a beszélgetés, a tétova gondolkodás is. Az irás nem, mert a téma már nem érdekel. Leszokni a dohányzásról? Melyik orvos is mondta? Igen, már tudom, nagyon jóravaló, karakteres ember. Miközben tanácsait osztogatta, rágyújtott egy cigarettára. Őrá nem vonatkoznak a szabályok, ő kivétel.

Én is kivétel vagyok. Különben nem is volna érdemes élni

SÁNDOR IMRE.

Mécs László:

SZEMBEKÖTŐSDI

Születendő emberálmok Vakmacskában, véletlenül

kék hitvesi réten került hozzám három

szembekötősdit játszottak. néném s öcsém (ki veszekszik

Sorra jöttem épen: vélem télen-nyáron!)

„Most bekötjük két kék szemed: — Hogy vak voltam, sorsom áldom:

apád-anyád keresse meglw mert ők lettek a családom.

Erre léptem, arra léptem, Vakmacskázás, gerlekacaj

mint egy csöpp vak angyal .a diákkor rétjén.

ide csaltak, oda csaltak Én is, én is ott játszottam

csali, huncut hanggal, vakon, ma sem értvén,

én egy hangra felfigyeltem hogy míg szivem százan kérték,

s apám-anyám megöleltem. mért kergettem Hófehérkét?

Pont őt fogtam meg anyámnak, Nem csókoltam volna őt meg

ki tele volt gonddal, soha semmi kincsért!

mint kökénnyel egy sáros! Nyitott szemmel: választottam

gyümölcsös hegyoldal, volna csókos tündért,

apámnak meg e bús kántort, — Mégis de jó, hogy vak voltam

ki vad parton ugart szántott. s egy Ábrándba habarodtam.

Nyitott szemmel választottam Szembekctve fogtam össze

volna tán egy bárót, Józsit, Palit, Pistát

vagy egy királyt s egy királynét, s mind akikkel teleirtanp

arany kocsin járót. a baráti listát.

— De jó hogy vak voltam ottan — Mily szerencse, hogy vak voltam

s életükbe bebotlottam. s összeforrtunk élve-holtan.

Józan ésszel kinek kéne Jézus a kereszttel: bünbánattal, böjttel, bajjal, hősi szeretettel??

— Jó hogy szemem be volt kötve s igy enyém lett mindörökre.

A divatozás

hatósási meQrendszabályozása

Irta: Szabó Adorján a régmúlt időkben

Az elmúlt századokban a városok elöljáróságai mélyen nyúltak bele az egyesek magán- és családi életébe is. Nemcsak a nemzedékről- nemzedékre szállott ősi törvénykönyvek, az u. n. városi jogkönyvek szabályozták a polgárok életviszonyait, hanem azok a statútumok, vagy szabályrendeletek is, amelyeket articulusokba, pontokba szedve, időről-időre hozott, a fölmerült szükségletek szerint a „választott", vagy „fehér község"-nek, más szóval „nagy", vagy „külső tanács"-nak nevezett képviselőtestület. Ezek a statútumok a biró és a vezetése alatt álló „kis" vagy „belső" tanács elé voltak terjesztve miheztartás és végrehajtás végett. Tartalmuk kiterjedett a város közigazgatásának minden ágára és a városi élet ezerféle mozzanataira. Nemcsak a bírót és a tanácstagokat, valamint a képviselőtestület tagjait látták el utasításokkal úgy hivatali működésükben, mint magánéletükben követendő „példás" magatartásukra nézve. Nemcsak a városi tisztviselőknek szóló rendeleteket tartalmaztak a közvagyon kezelésére vonatkozólag és nemcsak a közjövedelmek szaporításának és az adóbevételek fokozásának célravezető módozatait szabták meg, hanem szigorú büntetések terhe alatt tiltották el úgy az általános gazdasági jólétet, mint a köz- erkölcsiséget veszélyeztető visszaéléseket és kihágásokat is. így az 168L évi kassai statútumok

3. pontja kemény megtorlással fenyegeti meg „Isten haragjának és büntető ostorának megelőzéséért" a szitkozódókat, átkozódókat, ördög- oltózókat, a káromkodókat és lelkére köti a lakosságnak, hogy „kiváltképpen az böjti napokon tartson igaz penitenciát és senkinek ver- senygésre (civódó vetekedésre) való okot ne adjon".

Azok között a szabálytalanságok között, melyeket a hatóság károsaknak ítélt a közre nézve, kíméletlenül ostorozta a ruházkodásban lábra kapott túlkapást és fényűzést, amely egyre általánosabban harapódzott el a város társadalmának összes rétegeiben.

Mielőtt Eperjes városának egy, Idevágó szabályrendeletét ismertetnők, megjegyezzük, hogy az egykori Felvidék városai közül Kassa, Eperjes, Lőcse, Bártfa, Kisszeben és Késmárk, az öt, északeleti szabadkirályi város egymással szövetségi viszonyban volt. Ez a szövetség annyit jelentett, hogy kölcsönösen védelmezték meg egymás anyagi érdekein kívül jogaikat, kiváltságaikat és szabadalmaikat. És mivel egyazonos városjogaik és törvényeik voltak, közösen állapították meg, közös jogéletük és törvénykönyvük szellemében, azokat az intézkedéseket és rendszabályokat, amelyek a lakosság általános jólétének biztosítására és előmozdítására irányultak. így kerülhetett a kassai városi levél-,

tárba Eperjes városának 1708 február 25-ről keltezett ruházkodási szabályrendelete is, amelyet bizonyosan mintául küldhetett meg az eper-* jesi hatóság, vagy talán a kassaiak kérték el, irányadóul, közös gondjuk lévén, hogy a felka-* pott dlvatoskodásnak véget vessenek.

A szabályrendelet cime: „Polizia" vagyis köntösök rendtartása... szab. kir. Eperjes vá- rossának". A rendtartás fölötte értékes nemcsak város- és társadalomtörténeti, hanem erkölcs- és viselettörténeti szempontból is.

A lakosságot öt osztályra osztva, állapítja meg osztályonkint az egyes társadalmi rendek öltözködési módját. Mert ahogy különbözött országszerte a nemes és jobbágy, az ur és a paraszt, olyan különbségek választották el egymástól a városok társadalmának egyes rétegeit is. Megvolt ez a rangkülönbség Németország városaiban a patríciusok és közművesek, vagy Flandriában a főnemes nagybirtokosok, hűbéresek, papok és szolgák stb., vagy például Becsben a régi nemesek és polgárok között. Erdélyben is öt, sőt kilenc osztályt különböztettek meg. Bizonyosan Kassán is, mint Eperjesen, öt osztályra oszlott a lakoság.

Az elsőbe tartozott a biró (főbiró) a tanácsurakkal együtt. A másodikba a választott község, a képviselőtestület tagjai, „az arra méltóknak talált nemes (tekintélyes, tanult) emberek, vagyis kereskedők"; nemkülönben „akik jó fa- miliákból valók" és „jó értékű", „érdemes emberek". Továbbá a tanácson és a képviselőtestületen kívül álló közönség köréből azok, „akik magukviselésére nézve becsületre méltók", akár kereskedők legyenek, akár mesteremberek. A harmadik osztály tagjai a t'emplomszolgák, szegényebb sorsú kiskereskedők, idegenből jött kalmárok és a közvárosi rend: tisztviselők, papok, céhbeli iparosok és a polgárság egyéb elemei. A negyedik rend a „közemberek"-nek nevezett sernevelőkből (serfőzökből), zsellérekből és „egyébféle, igen szegényrendü" lakosokból állott. Végül az ötödik osztályba voltak sorozva a szolgák és szolgálók.

A bírónak és a tanácsnak szóló ruházkodási utasítás abból indul ki, hogy „az elődök szép példái szerint" a főbiró és a tanács jobbára viola-, vagyis sötétszinü köntösben jártak. Köntösük azonban nem volt ezüsttel vagy arannyal díszítve, holott jó és békességes időket éltek (1708.). Mivel pedig a mai kor viseletmódja nagyon különbözik a régitől és mivel a mostani szűk időkhöz kell mindenkinek alkalmazkodnia, tehát uj rendszabályra van szükség. Eszerint a tanácsbeliek köntöse különböző, de nem világos, hanem sötét szinü angliai, vagyis selyemposztóból álljon. A dolmány ne legyen túl rövid, vagy katonás, hanem térden alul érjen. A zsi- nórzat ezüsttel vagy arannyal borítva, a gombok ezüstösek vagy aranyosak, de cifra varrás, vagyis gombszálak (vitézkötés) nélkül. A selyemöv is hasonlóan legye díszítve. Nyusztos süveget viselhetnek kedvök szerint. Csizmájuk nem lehet sárga, hanem csakis vörös vagy fekete. Azokat a tanácsbelieket, akik nem egyszersmind tanult emberek, nem illeti meg a sarkantyú, „jelesül pedig akkor nem, amikor a tanács- házra mennek fel". Arra is köteleztetnek, hogy „mentében járjanak és pedig úgy a templomba, mint a tanácsházra, maguk előtt viselvén tisztességes magukviselését".

Külön van részletezve a legaprólékosabban a tanácsbeli asszony ruházkodási módja. Meg volt engedve, hogy „kiváltképpen ha egyszersmind nemes, vagyis tudós (tanult) embernek a felesége", tisztességes kontyot viseljen, de az ne legyen gyöngyökkel rakott, hanem legfeljebb arany- vagy ezüstfonállal varrott, arany- vagy ezüstcsipke nélkül. A főkötőt befedheti tisztességes fátyollal és fekete, csipkés pártával, de gyöngyök nélkül. A fátyol ne érjen a földig. Ha- jóformáju, nyusztos süveget hordhat, fülönfüggőt azonban nem és a haját se fodoritsa. Az inggallért, egy ujjnyi szélességnyire a nyakától, kösse be tisztességes pántlikával, rávarrván egy kis fehér csipkét, de ne legyen az inge kék festékkel megfestve, hanem tiszta fehér maradjon. A nyakon vagy csak gyöngyöt, vagy csak aranyláncocskát viselhet, de a kettőt együtt nem. Nincs tiltva a vörös kláris sem, de csak a nyakon, a kéz csuklóját szabadon kell hagyni. Az öv lehet ezüstből vagy aranyból való, de tilos az igazgyöngyből való öv használata. A szoknya matériája lehet mindenféle selyem, de nem aranyból vagy ezüstből vont és csak egy renden levő széles, vagy két-három sorban alkalmazott keskeny csipkével díszítve, vagy több sorban elhelyezett szalaggal prémezve. Csizmája különböző lehet, nyári és téli keztyiije hasonlóan, de csak azoké, akik arra érdemesek és méltók (köztiszteletben állnak). A mente varrható mindenféle selyemposztóból, de ne legyen igen hosszú és csak arany- vagy ezüstgombok díszíthetik, cifra varrás vagy gombszálak, vagyis vitézkötések nélkül, tisztességes béléssel ellátva; a csipke- és galandos (pántlikás) menték „teljességgel megtiltatnak".

Majd a tanácsbeliek fiai és leányai következnek. Á fiuk „tisztességesen viseljék magukat", t. i. ruházkodásban is, „mely álljon a szülők hatalmában és biztos dispoziciójában".

A leányoknak szabad kontyot viselni, módjával mindazonáltal, hogy az arany- és ezüstpántlikákkal „felül ne haladják az tisztességnek ga- rádicsát". Ahhoz gyöngyös pártát és szép koszorút, szűzi ártatlanságuk jeléül, de se arany- perecet, se gyöngyöt ne rakjanak a fejükre, hanem tisztességes fekete csipkét. A többiben pedig alkalmazkodjanak anyjukhoz, de ugv, hogy „az mértékletességnek határait ne haladják felül".

(E tanulmány második részét csütörtöki, február 20-1 számunkban közöljük.)

%

6