Prágai Magyar Hirlap, 1936. január (15. évfolyam, 1-25 / 3850-3874. szám)

1936-01-29 / 23. (3872.) szám

6 1936 január 29> szerda* — A MAGYAR NEMZETI PART POZSONYI SAJTÓOSZTÁLYÁNAK MULTÉVI MŰKÖDÉSE. A magyar nemzeti párt pozsonyi helyi szervezete munkájának a nyilvánosság előtti hathatósabb alá­támasztása és a magyar ügynek megfelelő súlyú propagálása céljából az elmúlt év szeptember havá­nak második felében felállította sajtóosztályát, amelynek háromhavi tevékenységéről a szervezet, legutóbb megtartott választmányi ülésén történt beszámolás. A jelentés szerint a sajtóosztály állan­dóan ismertette a szervezet adminisztrációs híreit, a különböző panasznapokat, a munkásszakosztály, telekibizottság közleményeit (77 esetben), a külön­böző illetékes helyeken való közbenjárásokat, képvi­selői intervenciókat (12), figyelemmel kisérte a magyar iskolák létesítésének ügyében, valamint az ezzel szorosan összefüggő hivatalos lépéseket, pro­pagálta a magyar kulturházak építésének jelentő­ségét, különös tekintettel a magyar vidékre (6), közreműködött a múlt évi, december 1-i községi vá­lasztások propagativ előkészítésében (36). Mozgal­mat kezdeményezett a magyar nyelv Pozsony üzleti életében való megfelelő érvényesítésére, mely moz­galomba a napilapokon kívül nagy erővel kapcso­lódott be a vidéki magyar nyelvterület. A szo­ciális segélymozgalom keretében számos felhívás­ban (67) fordult a magyar nyilvánossághoz, adako­zásra hiva fel szegény magyar gyermekek tan­könyv- és Írószer, ruha és cipőszükségletének, ke- resetnélküli öregek tejellátása, magyar diákok tá­mogatása, önhibájukon kivül Ínséges helyzetbe ju­tott magyar munkanélküliek segélyezése céljából. A felhívásnak nemcsupán eléggé nem méltányolha­tó eredménye volt adakozásokban, de oly esetek is akadtak, amidőn heteukint egynapi dohánymegvál­tás, illetőleg halálozások alkalmával koszorumeg- váltás címén érkeztek adományok. — A sajtóosz­tály egyébként a Prágai Magyar Hírlapban 62, a Híradóban 96, a Barázdában 59, a nyugati vidéki magyar hetisajtóban 17 (Csallóközi Hírlap—Magyar Vidék, Csallóközi Lapok, Somorja és Vidéke, Ér­sekújvár és vidéke, Komáromi Lapok), összesen te­hát 236 közleményt tett közzé. — KÉTSZÁZ ÉVVEL EZELŐTT VOLT ILYEN ENYHE TÉL. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Egykori adatok megállapítása szerint 213 évvel ez­előtt volt utoljára ilyen enyhe tél. mint az idei. Akkoriban a krónikások följegyzése szerint hihetetlen olcsóságot hozott a tél. Remélni lehet, hogy ezidén sem mutat majd ezzel ellentétes irányzatot a fejlődés. — RABBIVÁLASZTÁS ZSOLNÁN. Tudósítónk jelenti: A zsolnai izraelita hitközség vasárnap, feb­ruár 2-án tartja évi rendes közgyűlését, amelynek tárgysorozatán szerepel a második rabbi állásának betöltése is. A választás egyhangú lesz, mert a zólyomi fiatal Frieder rabbinak nincs komoly ellen­jelöltje. Fieder kiváló 6zőnok és tökéletesen bárja a szlovák nyelvet. Az uj rabbi a középiskolákban a hittanitást is végezni fogja. — KIKET LÉPTETTEK ELŐ A POZSONYI VÁROSHÁZÁN. Pozsonyi szerkesztőségünk jelen­ti: Megírta a PMH., hogy Pozsony város képvise­lőtestülete hétfőn tartót ülésén több városi tiszt­viselőt léptetett elő. Most módunkban van az elő­lépett tisztviselők névsorát közölni. A következő tisztviselőket léptették elő: A negyedik fizetési osztály le fokozatába Tichlarik mérnököt. Az ötö­dik fizetési osztály le fokozatába Zaparozant és Vislouzilt, egy állást nem töltöttek be. Gafor Ká­roly számvevőségi adjunktust a számvevőségi tisztviselők állományából tollnoki szolgálatba he­lyezték át és egyben előléptették. A hetedik fize­tési osztályból a következő tollnokokat nevezték ki a hatodik fizetési osztályba: Rosowatsch, Ko- csy, Müller, Platth, Vlasik, Simboch, Fuchs, Kraj- nyák Olga, Bezák, Malesich, Sárossy, Kovacik, Halus, Kralovics, Táltos mérnök, Vlk József, In- stitorisz, Novák és Brida. A városi építészeti hi­vatalban a második fizetési osztály ötödik foko­zatába: Hrankovics és Zaohar. A hatodik fizetési osztály második fokozatában megüresedgett öt szabad állásban csak négy tisztviselőt léptettek elő és pedig: Jureczky, Krisko, Luknár és Ondrus. Az ötödik fizetési osztály harmadik fokozatába Stassny Vladimírt, a városi major műszaki tiszt­viselőjét léptették elő. A hatodik fizetési osztály harmadik fokozatába Tomceik, Richtarsky, Piga, Sprtel és Madula. Az ötödik fizetési osztály ne­gyedik fokozatába Bircsák, Malicek, Koczaurek, a hatodik fizetési osztály negyedik fokozatába: Kovacik és Malarik tüzoltótiszt. — SEDLÁÖEK CSEH NÉPPÁRTI KÉP­VISELŐ SÚLYOS AUTÓBALESETE. Sedlá- cek Vencel cseh néppárti képviselő, vasárnap későn este autóján Ólmützröl Brünnbe indult. Az autó még Oknützben, a Nová-ucoa végén nekiment egy szekérnek, amelyen nem volt vi­lágítás. Az összeütközés oly erős volt, hogy a kocsi teljesen összetörött és az autó is erősen megrongálódott. Sedláöek képviselő az autóból az úttestre esett, közben a szekér rudjának egy szilánkja mélyen a nyakába fúródott. A súlyo­san sebesült képviselőt nyomban kórházba szál­lították s megoperálták. Sedláőek képviselő ál­lapota súlyos, de már nem életveszélyes. A rendőrség megindította a nyomozást, hogy ki felelős a baleset előidézéséért. — HATVAN ÉV ELŐTTI GYILKOSSÁG NYOMÁT DERÍTETTÉK FEL KASSÁN. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Kas­sán, a kisdedóvó épület most folyó bontási mun­kálatai közben a padló alatt egy nagyobb üreg­ben mésszel leöntött emberi csontvázra akad­tak. A rendőrség megállapítása szerint a csont­váz hatvanéves lehet és valószínűleg egy bűn­tény áldozatát temették el az üregben. A köztársasági elnök a sport nevelő hatásáról Prága, január 28. Bene§ köztársasáigi eluöík január 23-án, mint azt annakidején jelentet­tük, kihallgatáson fogadta a prágai Slavda sportegylet küldöttségét. Áiz elnök, aki ifjú­korában aktív tagja volt ennek a sportegyesil­letnek, beszédet intézett a küldöttséghez, amelyben többek között ezeket mondotta: — A sportban az idegek játsszák a leg­fontosabb szerepet. Megköveteli, hogy az em­ber mindenét beleadja és azután kitartson. Ez különben a sportnak közös vonása a poli­tikával. Kedves emlékeim vannak ifjúkorom­ból, amikor még a Slaviában sportoltam. Nyilván megfelelt jellememnek sportot űzni, vagyis komolysággal és kitartással akadályo­kat leküzdeni. Életemnek ez az ideje bizonyá­ra jelentősen befolyásolt későbbi munkám­ban. Véleményem szerint a sportnak nevelő hatása abban rejlik, hogy megtanítja az em­bert nemcsak komolyan és megerőltetéssel megkezdeni valamit, hanem minden aka­dály ellenére M is tartani mellette. Ez any- nyit jelent, hogy a sport nemcsak a fizikai rátermettséget erősiti, hanem főleg erős aka­ratot teremt, szívósságra tanít, önuralomra kényszerit és ezzel olyan embereket nevel, akiknek erős az idegzetük — Annak nem volna jelentősége, ha a sport csak a testi ügyességet fejlesztené, a szellemi tulajdonságokra való nevelés sokkal értéke­sebb. Mert föltétlenül szükséges, hogy válsá­gos időkben akár az egész nemzet küzdeni tudjon a végletekig a legnehezebb körül­mények között és bármi is történik, ki tudjon tartani. Ezt ma már általánosan elismerik és a sportnak céltudatos, okos és fegyelmezett ápolása a nemzeti kultúra fontos tényezője. Ebben is az angolok lehetnek példaképeink. Ez okokból nagy figyelmet szentelek spor­tunk fejlődésének és eredményeinek. Gajda feloszlatta a fasiszta párt délszlovenszkói szervezeteit Érsekújvár, január 28. (Saját tudósítónktól.) Annak idején nagy feltűnést keltett, hogy a parlamenti választások alkalmából az érsekujvá- ri kerületben a cseh fasiszták is sok szavazatot kaptak. A választások után azonban a fasiszta vezetők között éles összekülönbözésre került a sor, minek következtében Gajda, a fasiszták ve­zére radikális lépésre határozta el magát Ren­deletére feloszlatták az érsekujvári, ógyallai, verébéiyi és más délszlovenszkói fasiszta szervezeteket A feloszlatott szervezetek renitens vezetőit, töb­bek között Krajcsi Edét, kizárták a pártból. A „Slovenská Liga” nevében ismeretlen levélíró megfenyegette az eperjesi kongreganistákat A magyar esték miatt Eperjes, január 28. (Saját tudósi tonik tói.) Az eperjesi Oltáregylet és a Magyar Uriasz- szonyok Kongregációja zártkörű vallásos estéket szokott rendezni, amelyeken rend­szerint csak a tagok és azok hozzátartozói je­lennek meg. Az estéken vallásos előadás, zene-, énekszámok és néha egyfelvonásos színdarab szokott szerepelni a műsoron. Ilyen estét rendezitek vasárnap este is a Maria- nuimban. Szombaton délután özv. Dobay Ödönné, a kongregáció elnöknöje legnagyobb meg­lepetésére egy nyílt levelezőlapot kapott, amelynek aláírójaképpen a „Slovenská Liga tagja“ szerepel. Az levelezőlap tartal­ma felszólítja az elnöknőt, hogy hagyja abba a magyar nyelvű előadásokat, egyúttal meg­fenyegeti, hogy súlyos következményei lesz­nek, ha a vasárnapi előadást meg merik tartani. A fenyegető lóvéi nemcsak a kongregáció kebelében, hanem az egész eperjesi magyar társadalomban nagy megiilközést váltott ki. Még a szombati nap folyamán jelentést tet­tek a csendőrségen, hétfőn pedig az állam- ügyészségen is megtették a följelentést az ismeretlen fenyegető ellen. Egyébként vasár­nap este megtartották az előadást, amely min­den zavaró momentum nélkül, meleg hangu­latban folyt le. Egy 36 év előtti eperjesi szerelem különös epilógusa a kispesti bíróság előtt A szeretemből származoli leány régen lérjhez ment, — az anya most indilott gyermektartási pert ■ Elévült a kereset Budapest, január 28. Érdekes gyermek- tartási perben hozott ma ítéletet a kispesti járásbíróságon Raczkó József biró. A pert Schlezák Hermin indította Mózer Gyula ellen, aki a pénzügyminisztérium fenható- sága alatt álló Wekerle-telep gondnoka. Schlezák Hermin keresetében előadta, hogy 36 évvel ezelőtt, 1900 tavaszán ismerkedett meg Eperjesen Mózer Gyulával* Ő abban az időben ott egyéves önkéntesi szolgálatot teljesített. A fiatal és csinos önkéntes — mondotta kere­setében Schlezák Hermin — udvarolni kezdett neki és csakhamar benső barátság fejlődött ki közöttük. A viszony a fiatalok között csak né­hány hónapig tartott, mert a benső barátságnak látható jelei mutatkoztak. Ezt a tényt a leány tudtára adta Mózer Gyulának. Mózer ettől az időponttól eltűnt. Kereste a laktanyában, de mindig letagadta magát előtte. 1900 októberé­ben azután Leszere.lt és teljesen eltűnt a leány szemei elől. — A rendes Idő letelte után, — folytatja Schlezák Hermin leánygyermekem született Nevelését, bár sok gondot és anyagi áldozatot követelt, magamra vállaltam. Természetesen, a kislány apját állandóan kerestem. Tudtam, hogy Nyáregyházára való, tehát írtam a nyáregyházi községi elöljáróságnak, onnan azonban azt az értesítést kaptam, hogy ott nem tartózkodik. Hosszú éyek teltek el, amíg Schlezák Hermin, Mózer Gyula egyik rokona révén, megtudta, hogy Mózer Kispesten tartózkodik, jó viszonyok között él és előkelő állást tölt be. Ezek után fölkereste és kérte, hogy most utólag fizessen egy bizonyos összeget, amely nagyon csekély és csak részben „fedezi a kislány neváte- tésének költségeit, de mégis ma, amikor szűkös viszonyok között él, támogatást jelent számára. Előadta még Schlezák Hermin, hogy leányát, aki ma már asszony, az angolkisassz- szonyokhoz járatta, a leány le is érettségizett. Ebből is láthatja bárki, hogy amikor csak 800 pengőt követel, nagyon méltányosan jár el. Kér­te, hogy a biróság ítélje meg részére ezt az ősz- szeget. A biróság kétizben tartott tárgyalást ebben az ügyben. Az első tárgyaláson Mózer kijelentette, az eset olyan régen történt, hogy ma már nem is igen emlékszik rá* A második tárgyaláson azt vallotta: lehetséges­nek tartja, hogy viszonyt folytatott a lánnyal, de ha ez tényleg meg is történt volna, akkor ő a pásztorórákat föltétlenül megfizette a lánynak. Kérte a kereset elutasítását. A biró ma hozott Ítéletet az érdekes perben és Schlezák Hermint elutasította keresetével. Az Ítélet indokolásában kifejtette a bíróság, hogy a kereset tartalmából kitűnik, hogy a gyermek születésétől kezdve már 30 év eltelt s miután a kereset elévülési idejének megállapítására vonat­kozólag a gyermek születésének időpontja irány­adó s miután a felperes csak most sdta be kerese­tét és alperes maga nem ismerte el időközben ezt. a fizetési kötelezettségét, az elévült és igy el kel­lett utasítani Schlezák Hermin nem nyugodott bele az íté­letbe, hanem ügyvédje, Gyulai István dr. utján fellebbezést jelentett be. — MÁSFÉL ÉVRE ÍTÉLTÉK A HITVES- GYILKOS MAGYAR ALEZREDEST. Buda­pesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Emlé­kezetes, hogy Komjáthy István nyugalmazott al­ezredes-hadbiztos még 1934 októberében Kis­pesten öt revolverlövéssel megölte feleségét* Lőrinczy Rózát. A törvényszék annak idején felmentette Komjáthy! a vád alól. A tábla ma foglalkozott másodfokon az üggyel és megvál­toztatva a törvényszék felmentő ítéletét, az al­ezredest hitvestárs ellen erős felindulásban el­követett emberölés bűntettében mondotta ki bű­nösnek és ezért egyévi és hathónapi börtönbön- tetésre ítélte. — A POZSONYI VILLAMOSGÁZOLÁS EPILÓGUSA A BÍRÓSÁG ELŐTT. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Emlékezetes az a szerencsétlenség, amely tavaly junnius 17- én történt a pozsonyi főpályaudvar felé vezető utón. Az egyik „A“ jelzésű villamos elgázolta Wagner Gizella 63 esztendős stomfai kereske­dőnőt, aki a sérülés következtében meghalt. A vizsgálat megállapitotta, hegy a szerencsétlen­séget Zigó András villamoskocsi vezető gondat­lansága okozta. A kocsivezetőt gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt ma vonta fele­lősségre a pozsonyi kerületi biróság egyik bün­tetőtanácsa s rövid tárgyalás után Zigó Andrást háromhónapi fogházbüntetésre ítélte, a bünte­tés végrehajtását azonban egyévi próbaidőre felfüggesztette. — KÉT GYERMEK BENNÉGETT EGY AMERIKAI TÜDŐBETEG-OTTHONBAN. Newyorkból jelentik: A Pennsylvaniában lévő malvemi tüdőgyógyintézetben tűz ütött ki, mi­kor mér valamennyi beteg nyugvóra tért. Egy ápolónő vette észre az uccáról a tüzet és élete kockáztatásával tizenhét gyermeket kimentett az épületből. Két fiúcska bennégett a tűzben, egy ápolónő és több gyermek megsebesült. Az oltási munkálatokat nagyon megnehezítette a kegyetlen fagy. — TUKA ÉLTETÉSE MIATT ELÍTÉL­TEK EGY HELBÉNYI LEGÉNYT. Nyitrai munkatársunk jelenti: A múlt év májusában az agrárpárt gyűlést tartott Nagybossányban, ame­lyen Teplánsky képviselő szónokolt. A beszé­det megzavarták a helbényi legények, akik — élükön Korec Györggyel — Hlinkát éltették. A két párt összeverekedett, miközben a Hlinka- pártiak az „Eljön Hlinka Rózsahegyről" kezde­tű dalt énekelték. Végre is a csendőrségnek kel­lett beavatkozni, mire Teplánsky tovább foly­tathatta beszédét. Tukáról kezdett beszélni, mi­re sokan éltetni kezdték Tukát. A csendőrség megállapitotta, hogy Korec György, Smatlák Rezső, Hanó Tódor, Gális Flórián, Gális Géza, Mondok József, Mondok Dezső, Gális Gyula, Raucsina József, Gális Emil, Smotlák Albin és Gális Dezső voltak az éltetők. Mindannyian hétfőn kerültek a nyitrai kerületi biróság elé. Tagadták a vád állításait és azt hangoztatták, hogy csupán Hlinkát éltették. A tanuk csupán Korec ellen vallottak terhelőén, mire őt három­havi feltétlen fogházbüntetéssel sújtotta, a többi vádlottat pedig bizonyíték hiányában felmentet­te. Korec és védője, dr. Massánvi, fellebbezett. — ÖNGYILKOSSÁGI KÍSÉRLET A RENDŐR­SÉGI CELLÁBAN. Pozsonyi szerkesztőségünk je­lenti telefonon: Guttmann Siegfried 37 éves álli'ő- lagos bécsi kereskedő tegnap Pozsonyban Kecske­méti János Dunna-uccai üzletében az ismert trük­kel akart egy ötven koronás bankjegyet fölváltani. Kecskeméti azonban észrevette a csalást, mire Guttmann kiszaladt az uocára. Kecsekméti lármát csapott, úgyhogy a rendőrőrszem hamarosan elfog­ta a menekülő csalót. Bekísérte a rendőrség fogdá­jába. A rendőrségi cellában Guttmann a cipőjében eldugott zsiletpengével felvágta ereit, úgyhogy mentőket kellett hívni. Beszállították a kórházba, ahol sebeit bekötözték, majd ismét vieszakisérték a rendőrségre. Csalás kísérlete miatt eljárás indult 0ll^Dl6 — NEM ROVOTTMULTU. Néhány nappal ezelőtt „Az antifasiszták harca Léván" cím­mel hirt közöli tünk. Sdiwarz Móric lévai la­kos ezzel kapcsolatiban annak megállapításá­ra kér bennünket, hogy ő nem rovottanultul, minit a vonatkozó közlemény állította, ment eddig csak politikai bűncselekményekért volt elitélve. — AGYONSZURTA A BÉKÉLTETŐT — EGY ÉVI BÖRTÖNT KAPOTT. Pozsonyi szerkesztősé­günk jelenti: Svec János 31 éves galántai munkás november 8-án az egyik galántai korcsmában ösz- szeveszett Novota József munkással. Skodák József munkás sziét akarta választani őket, mire Svec a kezében lévő kést a békéltető hasába döfte. A sze­rencsétlen ember rövidesen kiszenvedett. Svec Já­nos halált okozó testi sértés miatt felelt, most a po­zsonyi kerületi biróság előtt, amely egy évi feltét­len börtönbüntetéssel sújtotta.- ELDICSEKEDETT A HAMIS TA­NÚ — ELÍTÉLTÉK. Mátyusföldi tudósí­tónk jelenti: Marinyák István patai lakos a kocsmában eldicsekedett, hogy a biróság csak az ő tanúvallomása alapján mentette fel egy perben Tóth Katalint. A vágsellyeí járásbíróság most Marinyákot hamis tanu- zásért. Tóth Katalint pedig hamis tanuzás- ra való rábírásért 200—200 korona pénz-* büntetésre Ítélte. %

Next

/
Oldalképek
Tartalom