Prágai Magyar Hirlap, 1936. január (15. évfolyam, 1-25 / 3850-3874. szám)
1936-01-11 / 8. (3857.) szám
Félelmetes dátum (sp) Prága, január 10. Az utóbbi hónapokban begyakoroltuk magunkat a félelmetes dátumok viselésébe. Valahányszor Genfben összeül a tanács vagy a plénum, valahányszor egy-egy európai fővárosban néhány fontosabb külügyminiszter konferenciát tart, aggódva gondoljuk: most dől el a világ sorsa, helyesebben: most kap az olasz—abesszin konfliktus döntő s Európát is véresen érdeklő fordulatot. Eddig ugyan soha semmi nem történt e rettegve várt félelmetes napokon, de a megelőző izgalom, az emberiség idegeinek állandó feszültsége, a bizonytalanság és a nyugtalanság már elég ahhoz, hogy gátat helyezzen a világ fejlődésének útjába. A keletafrikai bonyodalom tragikus pillanatban jött: akkor, amikor a világ éppen ocsudo- zott a krízisből s a statisztikai görbék mindenfelé javulást jeleztek, az emberek is megnyugodtak vagy beletörtek az élet szükségszerűen leegyszerűsített formáiba, amit a krízis határozott meg, a rendszerek stabilizálódtak, a népek belső forrongásai elcsitultak s Moszkva is visszatért az európai polgárosodás légkörébe. De a végzet nem engedi, hogy Európa megnyugodjék. Alig ocsúdunk föl az egyik szédületből, itt a másik, közénk robban az uj baj, az uj veszedelmes dátum s van mitől rettegni. Most január 20-ika az illetékes keserű nap. Ekkor ül össze a népszövetségi tanács, hogy foglalkozzék az olajzárlattal s a mai terhes légkörben ismét nem lehetetlen, hogy olaszellenes szigorú elhatározásaival végzetes lépésekre ragadtatja Mussolinit. A háború óta soha nem előztek meg diplomáciai összejövetelt a maihoz hasonló katonai előkészületek. Napok óta olvasunk Európa két leghatalmasabb flottájának, az angol és a francia flottáknak hadmozdulatairól és tudomást szerzünk a vezérkarok titkos tanácskozásairól. Anglia kierőszakolta, hogy az Atlanti-óceán francia flottája Bresztből kifutva dél felé vegye útját és szükség esetén a harctérré változó Földközi tenger közelében tartózkodjék. A helyzet komoly: száz csatahajó és szükség esetén többezer repülőgép áll készen, hogy érvényt szerezzen a népszövetség akaratának. Genf- be egymásután érkeznek a népszövetséghez hü államok jelentései a katonai előkészületekről, Jugoszlávia készen áll, hogy mozgósítsa légi haderejét és megszállja az olasz határt, Spanyolország már az Angliától kapott uj hadirepülőgépeket bocsátja az angol tengernagyok rendelkezésére, ha a népszövetség elrendeli, Törökország, Görögország, Románia éppúgy megnyitja kikötőit az angol—francia hajóraj és légiflotta előtt, mint Franciaország vagy Spanyolország s ha az olaszok támadnak, a reggel felszálló angol hadigépek délután leszállhatnak Tou- louseban, hogy éjszaka Máltában legyenek, vagy esetleg bombázzák Rómát, mig az orosz bombavetők két nap alatt Konstantinápolyban és Szíriában lehetnek, ha Genf igy rendeli. A krimi Jiáboru sem jelentett nagyobb erőkoncentrációt a Földközi tenger vidékén, mint a mai akció. A hatalmak már nem is titkolják előkészületeiket, — amiben mindenesetre van némi tüntető szándék — és a „közös akció" megkezdésének útjában alig áll akadály. Mit tehet Olaszország, ha elérkezik a félelmetes pillanat? Szembeszállhat a világFOLYTATÁSA A II.-IK OLDAL 1. HASÁBJÁN Addis Abeba jelenti: Dolonál megindult az olasz offenziva Grazfani meglepetésszerü „vfllémoffenzivájávar két hőnap alatt Add's Abebába kíván érni ■ Az oias ok egyelőre nem jelentenek előnyomulást ■ Róma hajlandó békiilni? Badoglio sürgősen erősítési kér Prága, január 10. Addis Abebából érkezett jelentés szerint Dolonál, a dél1- abesszíniái front délkeleti csücskén heves harcokra került a sor. Mindkét fél jelentős veszteséget szenvedett. Néhány jelentés szerint az olaszok több kilométer mélységben előnyomultak abesszin területen. Ras Desta sürgősen erősítést kér. — Ha ez a hir igaz, akkor az olaszok megkezdték azt a délabessziniai offenzi- vát, amelyről az elmúlt napokban sokat hallottunk olasz és abesszin forrásokból. Graziani célja, hogy a Web és a Dórija folyók mentén előnyomuljon Balé, Szida- mo és Aruszi tartományokon át Addis Abeba felé. Az olasz hadvezetőség amolyan rillám- offenzivát tervez, amelyet másfél hónappal ezelőtt kipróbáltak már az ogadeni fronton, amikor az olasz tankok és katonai automobilok 48 óra alatt 150—200 kilométert haladtak előre Gerlogubiból és Gorahaiból Sasa Banehbe és Dagah Búrba. Akkor a ki-1 próbálás után az olasz automobilok azonnal visszaérkeztek, most azonban úgy szervezik meg a viilámoffenzivát, hogy benn maradhassanak Abesszínia legtermékenyebb és nem túl sok természetes akadályt rejtő vidékén, sőt esetleg előnyomuljanak Addis Abebáig. Az odeaw várói az olaszok egyelőre aem közöltek jelentést s igy az addisabebai híreket fönntartással kell fogadni még akkor is, ha az olaszok előnyomulásáról szólnak. Más jelentések szerint sem Graziani, sem Badoglio nem kész még az előnyomulásra s az olasz fővezér sürgősen erősítéseket kért hazájából. Az utóbbi hetekben az olaszokat nagy veszteségek érik, úgyhogy a hiányt pótolni kell. Rómában egyre nagyobb gondot okoz az angol—francia készülődés a Földközi tengeren. Anglia legújabban Egyiptomot is bevonta az akcióba és Kairóban tárgyalásokat folytat a szuezi csatorna hathatós védelméről. Róma még mindig nem foglalt állást a francia hajóraj legújabb terveihez. 35.000 abesszin harcos útban Doio felé Addis Abeba, január 10. A dűlői frontról ellentmondó hírek érkeznek. Az abesszin kormány azt állítja, hogy az abesszin csapatok Kelőiénél megverték az olaszokat. A doloi harcok hírét a Reuter-iroda munkatársa is megerősíti. Az olaszok néhány mérfölddel előnyomultak. 35.000 abesszin katona útban van Szidomo felé, hogy megsegítse Ras Destát. Olaszország elfogadja Genf közvetítését? Budapest, január 10. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A Budapesti Hírlap mai számában római tudósítójától nagy feltűnést keltő jelentést közöl. A lap római tudósítójának jelentése szerint az olasz kormányban még egyre él a remény, hogy az abesszin viszályt békés utón megoldhatják. A meglodást most megkönnyíti az abesszin kormánynak legutóbbi jegyzéke, amelyben népszövetségi bizottság kiküldését kéri az olasz harci eszközök megvizsgálására. Beavatott olasz körök szerint az olasz kormány hajlandó ehhez a maga részéről is hozzájárulni, de azzal a föltétellel, hogy a bizottság tágabb hatáskört kapjon, vagyis hogy a háborúval összefüggő valamennyi problémát megvizsgálja, elsősorban azokat, amelyekre Olaszország genfi jegyzékében utal. Az olasz kormány remél!, hogy a népszövetség a helyszínen meggyőződve a valóságról, Olaszországnak megfelelő döntést fog hozni. Nem tartják kizártnak, hogy a népszövetség ennek teljesítését ahhoz fogja kötni, hogy a vizsgálat alatt egyrészt szüntessék be a háborúskodást, másrészt, hogy a felek alávessék magukat a népszövetség utasításainak. Az olasz kormány az első feltételhez hozzájárul. Ha azonban a második föltétel bekövetkeznék, akkor olasz mértékadó körök fölfogása szerint ez meghiúsítja az újabb megegyezési kísérletet. A genfi eljárás miatt Olaszország maga nem javasolhatja a kiküldendő bizottság hatáskörének kiterjesztését és igy e javaslatot esetlég egy Olaszországgal baráti viszonyban élő állam fogja majd megtenni. Graziani megvárja az erősítéseket s azután támad Addis Abeba, január 10. Sem a déli, sem az északi frontról nem érkezett jelentés a további hadműveletekről. Az esőzések mán- denfeló tartanak. Az északi fronton Makale közelében kisebb összeütközésre került a sor az őrjáratok között. A déli fronton Graziani tábornok megvárja az erősítések megérkezését, mielőtt megkezdi bejelentett oifenzivaját. Addis Abebában elterjedt hírek szerint Badoglio marsall további erősítéseket kért Olaszországból, mert a rendelkezésére álló ' » erő nem elegendő az abesszinok leverésére. Az olaszok hivatalosan megcáfolják azokat az abesszin híreket, amelyek Tembien tartomány visszafoglalásáról szólnak. Azt a hirt is megcáfolja Róma, hogy az olasz repülők bombákat dobtak le egy dagahburi egyiptomi tábori kórházra. Az sem felel meg a valóságnak, hogy az olasz csapatok megkezdték a gázháborut és mindenfelé gázokat alkalmaznak az abesszinok ellen. Egyiptom tiltakozik Rómában Kairó, január 10. Az egyiptomi kormány elhatározta, hogy az olasz kormánynál tiltakozni fog a dagahburi egyiptomi kórház bombázása elen és követelni fogja, hogy az ilyesfajta események ne ismétlődjenek meg. Az olasz hivatalos jelentés Róma, január 10. A 9B. számú harctéri jelentésben Badoglio marsall azt táviratozza, hogy az olasz repülők az erifcreai fronton mindenfelé felderítő utakat végeztek és szétszórták azokat az ellenséges haderőket, amelyek Amba Aradan közelében újra gyülekezni kezdtek. Róma cáfol Berlin, január 10. Hivatalosan cáfolják azokat a jelentéseket, amelyek szerint csütörtökön több száz déltiroli menekült érkezett Bajorországba, Ugyanígy nem felelnek meg a valóságnak az előbbi hírek sem, amelyek azt hangoztatták, hogy Bajorországban több ezer déltiroli német nemzetiségű olasz katonaszökevény él, aki nem akart az abesszin harctérre menni. Svájcban nincs olasz katonaszökevény Bellinsona, január 10. Tessin kanton hatóságai közük, hogy a svájci-olasz határon az utóbbi két hétben összesen két olasz katonaszökevény lépett át, mig évekkel ezelőtt hetenként húsz olasz katonaszökevény érkezett Svájcba. ’ 18 oldal ára Ké 1.20 évi. 8. (3837) szám • Szombat • 1936 január 11 Előfizetési árs évente 300, félévre 150, negyed- Szerkesztőség: Prága II., Panská évre 76, havonta 26 Ké., külföldre: évente 450, ^ SzloVCflSzIcÓÍ CS TUSZÍTISzIcÓÍ TflCLPUCLY'SCLQ ulice 12, II. emelet. • Kiadóhivatal: félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ké. • ° Prága II., Panská ulice 12, III. emelet. H képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. politikai napilapja • • TELEFON: 303-11. •• Egyes ssám ára 1.20 Itt, vasárnap 2.-Itt. SÜRGÖNYCIM: HÍRLAP, PRflHR.