Prágai Magyar Hirlap, 1936. január (15. évfolyam, 1-25 / 3850-3874. szám)

1936-01-30 / 24. (3873.) szám

b 4 ..........■■wiii^Eíi ......................................................................... A kárpátaljai magyar néplélek üde, káprázatos világa Az igazi magyar népélefef mutalja be a világnak a szernyei gyöngykaláris Nagyjelentőségű lépés a magyar népművészet ismertetésében >■ Szárnyé népének és tanítójának elévülhetetlen érdeme • ■ Munkács, január 29. Szinmagyar, köze­pes nagyságú falu Szernye, Munkács alatt, hol a Nagy-Alföldön kanyarog már a La­torca. Kishatáru, szegény község. A falu leg­első gazdájának sincs többje 25—30 hold­nál. Többségében földműves-napszámos ember lakja, aki ott keresi kenyerét, ahol tudja-találja. Földmunkásnak, kubikosnak messzire elmegy. Ha csatornát ásnak, vagy házalapoí vágnak a földbe, annak partja s feneke, ha ,,szernyi“ ember csinálta, olyan sima, mint a parkett. Tiszta falu. Látszik, hogy lakói adnak magukra, ha szegények is. A vasárnapokon, vagy ünnepek napján ragyog minden por­tája. De hát vannak hétköznapok is . . . Egy ember figyelni kezdte Szernye hét­köznapjait. Figyelte a nép életének minden megnyilatkozását, munkáját, vigasságát, szavát-dalát, ami az emberek, lányok, legé­nyek szájáról elhangzik, a mozdulatot, me­lyet tesznek. Egy szomszéd porta udvaráról figyelte, hogy szólanak, hogy játszanak az aratásról hazatérők, a kenderdörzsölők, — számtalan őszi s téli este sötétjében egy- egy ablak alatt leste a fonó életét s szavát — felirta, hogy miként szól a dobos, — le- kottázta az ősi melódiákat, összeszedte azok szövegét. Kutatta, figyelte hosszú éveken át a népet. És gyöngyszemeket talált Szernye ünnep- és hétköznapjaiban, az emberek vi­gasságában, összejöveteliben. Aztán fo­nálszálra szedte-huzta a szemeket s egy­szerre csak igy lett meg: „a szernyei gyöngykaláris." Elmondom hát, amit Szernyén láttam és hallottam, amit a szernyei tanitó mutat be népével, hogy bővítsem azzal a magyar nyelv szavainak, kifejezéseinek gazdag szó­tárát. * Munkács és Beregszász felől indulunk többen Szernyére, a szernyei gyöngykaláris főpróbájára. Vár s szeretettel fogad bennünket a taní­tói lak. A „tanitóuram": Balogh Sándor, a szernyei református igazgató-tanitó, aki a szernyei gyöngyszemeket észrevette, meg­találta, fonálra húzta, hogy meg legyen a szernyei gyöngykaláris. Az udvar már tele a szereplőkkel, kik lázasan várják az elkö­vetkezendőket. — Arra kérlek benneteket, <—> mondja Ba­logh Sándor, mikor már arról beszélünk, amiért kijöttünk, — hogy ne úgy nézzétek s fogadjátok azt, amit látni és hallani fog­tok, mintha színdarabot látnátok, én az éle­tet akartam megfogni. Nem népszínművet fogtok látni, hanem népéletet! —< Aztán meg, —» folytatja tovább — kérlek, ne gyöngyösbokrétának vegyétek és mondjátok ezt a mi dolgunkat, a gyöngyös­bokréta több helyről szedett, több virágszál­ból összefogott díszes ünnepi csokor, a mi dolgunk: gyöngykaláris, minden szeme in­nen Szernyéről, a „Tóhát“-ról való s nem­csak díszes ünnepi virágok, hanem a min­dennapi élet poros, fonnyadó szálai is ben­ne vannak, — mi a kaláris? — a magyar lá­nyok régen viselt nyakéke, korallpiros, élet­piros egyszerű szemekből volt fonálra fűz­ve a szemek nagyságának szép sorrendjé­ben, ezeket az életpiros régi szemeket szed­tem össze, hogy el ne vesszenek, el ne kal­lódjanak! Nem faragtam, nem csiszoltam, nem fényesítettem egyetlen egyét sem, csak a szálat adtam most hozzájuk azért, hogy ékessége maradjon magyar népi életünknek. Ezzel készít elő bennünket Balogh Sán­dor arra, amit látni és hallani fogunk. De hát hiába magyarázta ő mindezt. Hiszem, tudom azok után, amit ott láttam s hallot­tam, hogy a szernyei gyöngykaláris közeli munkácsi bemutatója után országos hírű lesz, hogy közvetíteni fogja a rádió. Lehet, hogy Bartók vagy Kodály majd egy-egy ősi népmelódiát vesz ki dalaiból, hogy a „Ma­gyar Nyelvőr" még meg nem talált régi magyar szavakat szed ki belőle, hogy a magyar népszokásokat feldolgozó könyvben egy-két lap majd arról is szól, amit a szer­nyei gyöngykaláris őrzött meg. Eíső ftép: aratóünnep Kezdődik a gyöngykaláris főpróba-bemu­tatója. Az első gyöngyszeme az aratás ün­nepe. Nyári hétköznap-est: a gazda, felesé­ge, kis családja a tiszta porta udvarán vár­ja az aratás bevégzése után a munkás nép hazajöttét. Már hangzik az aratónép zaja, dala, hozzák a kalászkoszorut. Köszöntik a gazdát, háza népét. Aztán jönnek sorra a falusi ipar és foglalkozások képviselői: a kovács, kerékgyártó, ács, asztalos, cipész, szabó, szatócs, kocsmáros, gulyás, csikós, kondás, bakter, levélhordó, bába, cigány. Mind köszöntőt mondanak s minden kö­szöntőnek az a mottója: „mert a gazda aratott, abból nekünk is ju­tott!" Örök programja ez a két egyéni verssor a gazdasági életnek, melyet a falu táplál s mozgat. Közel hatvan ember van a színpad- portán. Mind úgy él, úgy mozog és szól ott, mint ahogy él, mozog, szól az életben. Csu­pa elevenség, csupa szin és iz. Kenderti'olás A második kép és jelenet: ugyanaz az ud­var ősz derekán, amikor a kender kikerülve az áztatóból már megszáradva feldolgozás­ra, a dörzsölőbe kerül. A szin baloldalán a gazda s kisfia foglalatoskodik. Középen két kendertiló töri-vágja a kendernyalábokat, balra a szöges va^gereben (erről vette irói nevét Vas Gereben!) szegei közt húzódik! a kender, ezen is asszony dolgozik, mint a tilón. Jobbra a mezítlábas lányok talpa moz­gása alatt puhul, törődik a kender. Ahol lány van, legénynek is kell lennie, dévaj- kodnak is már egymással, nóta csendül. Olyan kép ez, melyet városi ember csak ritkán láthatott falunjártában is! Az aratása munkájában összeszemezett leány-legény! párok már közelebb kerültek egymáshoz. I Már nemcsak szemükkel, hanem kezükkel is keresik s megtalálják egymást. A fonóban A harmadik kép: a fonó. Tél van. Ahogy a zsoltáriró mondja: „tűz mellé — házba szoru­lunk". — A feleség megimádkoztatja, lefekteti kisfiát, — szabaddá teszi a szobát, mert nemso­kára jönnek az asszonyok, lányok, legények a fonóba. A gazda kukoricát morzsol, maja neki is vendége jön. Egy régi szép mesét mesél el a fonó népének arról, hogy hogy beszélnek a falui tornyainak harangjai egymással. Jönnek az asz-! szonyok a kerekes rokkával, a lányok a talpas gu- 9 zsallyal, ott az asztalon a motolla, a szoba köze- 9 pén a vetélő. — Pereg a rokka, a lányok orsó-l ján dagad a fonál, majd a motollára kerül, hogy! a vetőidről gombolyag legyen belőle. A fonó aj falu kaszinója. A mese után valaki kopogtat. I Mikor bejön, nem ösmerik meg, mert különösen van felöltözve, nagy bádogdézsa van a fején, I ki kell találni, hogy ki az. — Beszéd, nevetés, dal. A lányok „papot égetnek": kendercsomókaí csinálnak, minden csomó egy lány neve, körbe teszik, középen a papcsomó, — azt meggyujt­iiiiinwiiiiwi'tiiii írni iiiii Hangleadás az igazgatói szobából valamennyi tanterembe Érdekes és hasznos felszerelés a pöstyéni polgári iskolában Pőstyén, január 29. (Saját tudósítónktól.) Az itteni polgári iskolában Korda igazgató olyan uj felszerelést létesített, amely első az egész köztársaság területén és amely méltó arra, hogy minél gyorsabb és minél sűrűbb követésre találjon. Az igazgató köz­ponti hangleadókészüléket létesített, amely­nek felvevőállomásai az iskola minden osz­tályában el vannak helyezve és igy mód van arra, hogy a hangszórók segítségével az igazgató- sági szobában elhelyezett mikrofon utján az egész iskola diákságához ugyanabban az időben közleményeket juttassanak, vagy pedig hasznos ismertető előadást tartsanak valamennyi növendék számára egyszerre. Az iskola igazgatósága a jövő héten ünne­pélyes keretek között avatja fel az uj ké­szüléket és ez alkalomra meghívja a járási főnököt, a pöstyéni polgármestert, az isko­lai tanfelügyelőt, a sajtó képviselőit, vala- * mint a járás számottevő személyiségeit. A ruszinsz" ói tanügy különös eseteiből A macsoiai iskola egyik termében 35, a másikban 124 gyermek tanú! Ungvár, január 29. (Ruszinszkói szerkesztőén- giinktől.) A nagyrákóczi cseh iskola és ce-öh ta- nitó ügye, — melyet a P. M. H. egy tanügyi lap nyomán részletesen ismertetett — óriási hullámo­kat vert a kárpátaljai magyar közvéleményben. A tanuló nélküli cseh iskbla és a „munkanélküli" cseh tanitó esete már megmozgatta az illetékes köröket is, hogy a Kárpátalján több helyen elő­forduló hasonló visszásságokat orvosolják. Ám e törekvésük nem mindig sikerül, amit igazol a macsoiai cseh iskola kőrtll támadt anomália is. Maosolán, ebben a színtiszta ma.gyar község­ben néhány finánc- és néhány csendőr család gyer­mekének kedvéért cseh iskolát állítottak fel, me­lyet a két tantermes magyar iskola helyiségében helyeztek el olyanformán hogy egy tanteremben a cseh, iskola tanítója tanit 35 gyermeket egész napon át, míg a másik tanteremben három tanerő felváltva több mint 125 gyermek oktatását végzi. Az iskola épülete községi tulajdon lévén, a község a cseh iskola részére lefoglalt tantermet és a cseh tauiló lakásául szolgáló igazgatói iro­dát a magyar iskola részére visszaadni kérte. Úgy a tanfelügye’őségen, mint az ungvári tan­ügyi referátuson belátták, hogy egy tanteremben reggel 7 órától este 8 óráig három tanerő fel­váltva nem végezhet eredményes munkát. Azon voltak tehát, hogy a 35 gyermekkel egész napon át foglalkozó cseh tanitó legalább a délutáni órákra engedje át. a tantermet a túlzsúfolt ma­gyar iskola céljaira. Ez a törekvés azonban ho­gyan, hogyan nem, eredménytelen maradt. A tanügyi hatóság úgy segített a tarthatatlan helyzeten, hogy a macsoiai három tanerős és január elseje óta 124 tanulót számláló magyar iskola egyik tan­erőjét más községbe helyezte át s a tanító nél­kül maradt osztályok további oktatását a meg­maradt két tanerő kötelerségévé tette. Ezzel az intézkedéssel megszűnt a tanterem- kérdés, mert most a 124 gyermeket félnapos taní­tással a két tanerő egy tanteremben oktatja. Képzelhető, milyen állapotok lehetnek egy olyan iskolában, melynek egy tantermében reggel­től estig kétszer 02 gyermek szorong. 1936 január 30, csStörtglc. ják s akinek a csomójába először kap bele a pap tüze, az megy elsőnek férjhez a farsang­ban. A legények zavarják, csiklandozzák a lányokat* el-elkapják orsójukat. — Majd hazafelé készül­nek, de előbb a lányoknak ki kell váltaniok az elorzott orsókat. Elköszönnek a fonóház lakói­tól. Nehezen jutnak ki, mert egy legény, akit nem vállalt párjának a fonó egyik leánya, elke­seredésében kívülről bekötötte az ajtót. Minden­ki elmegy, csak a gazda egy idősebb komája marad még ott. Nem akart a többiek előtt szólni, mert hát azt kívánná megbeszélni, hogy lányuk- fiuk, kik megtalálták egymást, lakziját mikorra tűzik ki. A negyedik kalárisszem i a lakzi Az első, a fővőfély, befejezte kétnapos mun­káját: a vendégeket meghívta a iakzira. Most a menyasszonyházba jött, hogy kikérje s elvigye a menyasszonyt a vőlegényes házba, ahonnan megindulnak a templomba. Kendőt kér a maga s kísérője vőfélyi botjára. Megkapja a meny­asszonyt s viszi magával. A vőlegényesházban nagyon várják már őket. Megérkezik a meny­asszonnyal a vőfély^ de nem adja oda olyan könnyen a várt leányt, Prábálkozik, játszik, hogy hátha az igazi he­lyett egy másikat is elfogadnának. Egy púpost, egy sántát, egy vakot. De nem kell más! — Elbúcsúzik a lány a vőfély révén apjá­tól, anyjától, öccsétől-hugától, lánytársaitól. Sorba állanak, mennek hitet tenni a pap elé, a templomba. Csak a főzőasszonyok maradnak otthon, kik alaposan megdézsmálják été lét-italát a lakodalmas asztalnak. (Ez is velejárója a lak- zinak.) Visszajön a nászmenet. Asztalhoz ülnek. Az ebéd késik, „mert a szakácsnénak elaludt a tüze". — Hozzák az étel-ital ajándékokat. Majd jön az ebéd. Minden tál ételt a vőfély konferál be. Babát kap ajándékba a menyasszony, ki egy tányérból eszik a vőlegénnyel. A töltött káposztának egy nagyja jár nekik, amelyből, amint a boriíéklevelet leszedik, több kis töltött káposzta hull ki nagy kacagás és tréfálkozás mellett. Bejön a konyha parancsnoka, a főszakácsnő, fakanállal kezében s abba pénzt kér orvosságra, mert a sütés-főzés közepette megégette a kezét. — Aztán jön a menyasszonyi tánc, A fővőfély kezdi, de tovább adja, hirdetve: „eladó a menyasszony", „Aki a menyasszony­nyal táncol, — fizet", igy gyűl össze a cigánynak való. — Ellicitálják a menyasszony ágyát ezer tréfa, sok hangos ka­cajt keltő megjegyzés mellett. A vőfély a vőle­génynek veszi meg, annak kell a legtöbbet adni érte. — Megkezdődik a tánc. járják, roppják. A fiatal pár eltűnt. Csak később jönnek vissza. Még egy rigmust mond a vőfély, azután nincs több tánc, befejeződött a lakzi! * Játszik az élet Ennyi szeme van egyelőre fonálra fűzve a szernyei gyöngykalárisnak. Egyszerűek a sze­mek. a nép formálta azokat évszázadokon át és mégis gyönyörűek, gyöngyszemek! A népszokások megörökítésében és megrögzíté­sében nem a legszínesebb, de a legértékesebb a lakzi-sz.eme. Benne van ebben a magyar nép minden tulajdonságával: az asztalnál ülők beszé­de a nyugodt, tempós, meggondolt magyar em­ber beszélgetése, ott csillog azonban a tréfálko­zás készsége is, az a humor, amely olyan jellem­zővé teszi népünket. A vőfély, a nyoszolyólá- nyok, a szakácsnők mind-mind az életet, a nép­életét játszák. Mert játszanak bizony ők, de já­tékuk természetesebb, közvetlenebb, élőbb a legnagyobb színész alakításánál is. Szavuk értel­mes, tiszta. Beszédük az a szép tiszaháti beszéd, amelyet az Akadémia a legigazibb s legszebb magyar beszédnek állapított meg. — Kis Péter, Barkaszi János, Orbán Péter a három főszerep­lője a szernyei gyöngykalárisnak, olyanok, hogy tökéletesebbet s természetesebbet el sem lehet képzelni. De mind egyformán elsőranguak a többiek is. Nincs játékukban semmi erőltetés, nincs mozgásukban semmi színpadiasság, semmi népszinmüves idealizálás. A magyar népszokások, népélet megrögzítésé­ben a szernyei gyöngykaláris nagyjelentőségű és egyedülálló. Mert eddig vagy csak gyöngyös­bokréta volt, vagy pedig csak szakszerű leírás­ban mutatták be a magyar falu s népe életét. Balogh Sándor munkája, a szernyei gyöngykaláris az első s egyben mindjárt tökéletes olyan földolgozása is a falu ősi magyar népcletének, amely a maga igazi természetességében, minden hozzáíevés, vagy egy-egy lényeges momentum elvevése nélkül a látás és hallás együttes érzékeltetésével mu­tatja azt be, mint élő életet. Nagy fába vágta a fejszéjét a szernyei ta­nitó és Szernye népe akkor, amikor a gyöngy­kaláris szemeinek összekereséséhez, fonálra fű­zéséhez hozzákezdett. De sikerült a munka. Rövidesen bemutatják a szernyei gyöngykalá­rist Kárpátalja egyes városaiban is és mindenki­nek gyönyörűsége lesz meglátni. A szernyei tanitó pedig népével tovább dol­gozik: szedi össze a keresztelő, a halotti tor és a többi népéleti jelenet és megnyilatkozás sze­meit, hogy minden vonatkozásban, egészében meglegyen a szernyei gyöngykaláris. ísten ál­dása legyen a tanitó ur és a nép együttes mun­káján, melyet magyarságunk díszére cseleksze­nek. R. VOZÁRY ALADAR. %

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom