Prágai Magyar Hirlap, 1936. január (15. évfolyam, 1-25 / 3850-3874. szám)
1936-01-19 / 15. (3864.) szám
JAkPwtzAW v iAO^AR-H 1 UíiAfr 1936 január 19, vasárnap. Kassa, január 18. Nagyapám könyvtárából maradt reám egy pár könyv. Szeretek kutatni olykor-olykor ez „ócskaságok" közt, üres óráimban, mert egy elinduló szellemiség érdekes dokumentumai, a fejlődés további rétegeit is képviselő kedves élettársaim, könyveim közt, Páriz-Pápai öreg szótárától, Falud! „Téli éjszakái"-tól mindmáig. így tévedt kezem egy ködös, esős vásárnapon egy valamikor égő vörös, — ma barnára fakult, vászonba kötött „zsebkönyv '-re. Nézem a „fokán" megkopott írást:. „Aurora",. 1836. A száz évet betöltött könyv régi ismerősöm, magam is forgattam, mások is sokat lapozhatták előttem, mert bizony eléggé megkopott már szegény a kerekké teljesedett évszázad alatt. Ejnye, ezt érdekes lesz átböngészni. Keresem a címlapot. Balra tőle acélmetszet. Barokk díszítésű, testes, hárompilléres disz- oszlopon két amorett egy óriás serleget diszit virágfüzéssel, belőle is virágok hajlanak ki. A talapzat szembenéző lapja üre^, talán az „ex- Jibris"-nek volt szánva, de senki az elődeim közül nem akarhatta a lehellet-finomságu rajzot kezevonásával megcsufitani, se ludtollal, se acél-, vagy pláne irridium-arany töltőtollal. Az oszlop lábánál egy paletta és egy pálmaággal díszített lant fekszik. Oly jól esik nézni ezt a tiszta világból jövő üzenetet, de végül is letakarom a finom selyempapirral, melyet védelmére kötött be a könyvbe a száz év előtti könyvkötő s itt a címlap: AURORA Hazai Almanach Alapitá KISFALUDY KAROLY Folytatja BAjZA 1836 Pesten Ifjabb Kilián György költségén. Mennyit beszél ez a címlap maga is a Kazinczy által elindított magyar irodalmi élet öntudatba érő, forrongó időszakáról! Tulajdonképpen már a harmadik irodalmi nemzedék bontakozik ki lelki Szemeim előtt. Kisfaludy Károly sem él már, aki kivette a vezéri pálcát a „Szent öreg" de sok tollat elkoptatott kezéből, ám él még a Kisfaludy alapitotta „Aurora- Kör‘\ hogy a rákövetkező esztendőben már az átfogóbb értelmű Kisfaludy-Társasággá alakuljon át. Irodalmi ereklyém már ezért is nagybecsű kiadvány, az utolsó „Aurora". Bustavi és a többi elfelejtett De van még egynéhány más érdekessége is. Mindenekelőtt az írók névsora. A legidősebb köztük FÁY ANDRÁS (szül 1786). — Utána valók VÖRÖSMARTY, aki a nevén kívül két álnéven (Csaba és Holló) is szerepel a tartalomjegyzékben és Czuczor (1800), — legfiatalabb a mindössze 22 éves TÓTH LŐRINC, akit az Akadémia már az évben levelező tagjává választott. A többiek a szerkesztő BAJZÁN kívül BUSTAVI (KUNOSS ENDRE). CSATÓ PÁL. GAÁL JÓZSEF, GARAY, KOVÁCS PÁL, SZÉKÁCS JÓZSEF, VAJDA PÉTER. Nevek, amelyek közül sokan ma is élnek, a köztudatban Is és olyanok, amelyeket csak irodalomtörténeti lexikonokból lehet ma szin- t_ kiásni. Ki például ez a BUSTAVI? — öreg emberek, őszhaju nénikék eszébe surran legeföljebb az emléke, ha elárulom, hogy ő volt a „Kitárom reszkető karom" — és „Képeddel alszom el" — kezdetű dalok szövegírója, az ő lelkűkben is csak a vers és dallam idézi fel a régi, bemo- hosodott szép emlékeket, nem a név. Ránk, az uj élet irodalmi harcaiban viasko- dókra egy tanulság szállhat örökségül e százéves névsorból, a magyar irodalom ma is eleven fényben ragyogó gyémántszemeiből s az elhalványult többiből. Az, hogy az irodalmi életet nemcsak a zsenik ’nálják, a halhatatlanok, de a többiek is, a korukban talán a nagyoknál, a tüzforrá- soknál is nagyobb fényt szóró — reflektorok, akije, ha kiégnek, a feledeéa lomtárába kerülnek, de a maguk korában ők a lánc, a selyemfonál, mely egyedülálló, örök értékű drágakövet a közönség számára használható ékszerré fűzik egybe. Az első vita az irói ta a.donjogról Érdekessége a könyvnek az is, hogy a megjelenése évében tulajdonképpen két „Aurora"- almanach látott napvilágot. BAJZA JÓZSEF, a magyar kritikai irodalomnak, — megalapítója: KÖLCSEY FERENC után, — legszorgalmasabb, legelhivatottabb munkása, karakán egy legény volt. Kritikai irányvonaláról egy tapodtat nem tért le s ezzel sokszor a barátait is magára haragította. így történt a szakítás a finoman cizellált szonettek Írójával, SZEMÉRE PÁLLAL is. — De összetűzött SZEMERÉN át az eredeti Aurora kiadójával, a Tratt- ner-Károlyi-céggel is s a Kisfaludy által rábízott szerkesztői jogával átment egy másik kiadóhoz, — Kiliánhoz. — A két harcos fél egyformán jogot tartott az Aurórára, Szemeréék a kiadó jogán, Bajza a szerkesztő jogán. Persze toliharcra került a sor s az egészséges elvi viKaráosony másodnapján érkezett a vidéki kisvárosba. Messze főidre1’ jött. cipőjén országoknak havával, sarával, feje fölött varjak fekete kíséretével. Sok száz kilométert tett meg gyalog. Éjszakánként pmoogádárokban, padlásokon hált. Nem volt munkája. Minthogy ped’.g az ország északi részében nem akadt munkája, valami vak bizakodástól sarkalva azt hitte, hogy sokezáz kilométerrel távo'abb, az ország déli részében majd akad munkája. Amint végighaladt a nyári a sort ól szegélyezett főuccán, miá.r tántorgott a fáradtságtól. Leült egy ucca.padra, maga mellé dobta sovány batyuját és körülnézett. Éhséget érzett. De koT- gó gyomránál is jobban fájt a lába. Ahogy megái lőtt é6 már nemi dagasztotta a sarat, egyszerre lüktetni, sajogni, égni kezdett a két alsó végtagja. Megpillantotta egy orvos cégtábláját. Bement hozzá. — Doktor ur — mondotta — messze földről jövök, szegény ember vagyok, nem tudok fizetni. — Ve-sse le a cipőjét — mondotta gépiesen az orvos. A vándor kihámozta lábát a toprongyo6 állati bőrökből. Maga az orvos is elhült. Két sáros, véres csonkot látott, fekete, sárga és kék sebekkel. Azon tűnődött, hogy ma, a repülőgépek korában milyen alkalmatlan, idejét múlt közlekedési eszköz a gyaloglás. —- Van kérem, errefelé munka? — kérdezte a vándor alázatosan. — Bizony nincs kérem, — szólt az orvos éppoly alázatosan mint szövetségesének. — Nekem sincs — tette hozzá. De elbarapta szavát, mert eszébe jutott, hogy neki most végre van munkája. Kiszólt a kiseee- lédnek, hogy a konyhában melegítsen vizet s hozza be. Addig pipára gyújtott. Megkínálta a vándort egy c'garettával. Némán füstölbek. Hozták a vizet. A vándor beleáztatta a lábát. Aztán az orvos kezdte el kezelni. Benzinnel tisztogatta, ibt-obt be is jódozta,, leragasztotta a sebeket s az egészet csinos, fehér pólyába kötözte. — Majd pihentesse — tanácsolta, minden remény és meggyőződés nélkül. A vándor megköszönte az orvos szívességét, kiment a rendelőből, az udvarba, ott álldogált egy darabig, egy ecetfához támaszkodva. Sokág észre se vették. Vidéken egy ember nem mindjárt tűnik föl. Csaik egy óra múlva látta meg az orvosné, aki az udvarban tett-vett. — Ki ez? — kérdezte. — Valami vándor — szólt a kiscseléd. — Messze földről jött. — Ha akadna a ház körül munka — rebegte a vándor. — Szeretném meghálálni a doktor ur jóságát. Az orvosné rátok intett. Értelmes embernek látszott. Kopott, volt és 6ápadt, de szeme világított s szemén fekete csontikoretee szemüveg tündökölt, az egyetlen kifogástalan holmija, moly lencséjével összefogta éee'tette okos tekintetét 6 mintegy rnéginkább hangsúlyozta fájdalmas értelmét.’ Közölte, hogy négy nyelven beszél. tának megvolt a nem is várt eredménye, az, hogy BAJZA először állapította meg a magyar irodalmi jogfejlődésben az írói tulajdonjog fogalmát, ami az irodalomnak irodalmi életté fejlődésében elhatározó lépés volt. A nekiszabadúlt küzdelemből BAJZA került ki győztesen, a két „AURORA" közül a jogfolytonosságot a BAJZA-féle — én Aurorám tartja. Harcok dúltak akkor is az irodalmi életben, súlyos, elvi harcok, a temperamentumosobbja, mi tagadás, bizony akkor is „vesézíe" egymást, — ahogy ma mondanák az irodalmi csatatér kávéházi Konrádjai, — és csodálatos, magában a „Hazai Alma- nach"-ban a leghalványabb nyoma sem tükröződik ennek a háborúságnak. Tiszta, valódi „szép"-irodalom, amit a közel négyszázoldalas könyv ad, ma tán már utánozhatatlan finom papíron. Prózája is klasszikusan szép, egyáltalában nem „kenyér“-betükkel van szedve, a versei oly gémánt-metszésü „non pareille" be— Ért a varrógéphez is? — tudakolta az orvosnő. A vándor bólintott 6 az orvosné leihozatta az udvarba a varrógrépet, mely már tavasszal elromlott s azóta egyáltalán nem működött. Odatettük az eeetfa alá, a vándor leült eléje, székre. Jólesett ülnie. Nézegette, vizsgálhatta a gépet. Próbálta hajtani is, de az nem moccant. Alit, mint a cöve-k. Idevette a kerék szi.ját, forgatta ide-oda a kezével, olajozta a csapágyakat, a Forgóikat, befűzött a tűbe, rázta az orsót, babrált. Sokáig babrált. Olykor háta mögé állt a klöcse'iéd. a kocsis vagy egy gyerek a házból s tudakolta. — Jár-e már? — Kell neki — szólt a vándor s csak piszmogott, nem sietve, az érdeklődök pedig tovább álltak, szintén nem sietve. Közben az orvosnak vendégei érkeztek, azok a rokonai, akik minden karácsony másod nap jám nála ebédelnek. Benn az ebédlőben megter'tették a hosszú diófaasztalit, priy ólat fehér abrosz- szal, asztali utóval, karácsonyi búzával s a konyhából hordani kezdték az ebédet, a tyuklevost, a tyúkot e a tegnapi becses maradékokat, egy óriás tálon a hideg pulykamellet, a töltött káposztát, a pörköltet, a turós-csuszát, hogy egyébként szerény életmódjuk mellett ezzel a dús vacsorával üljék meg az ünnepet. Már a tésztánál tartottak, kirakták a dióst, a mákost, a fahéjas rudacskákat a huncutkákafc és a tortákat s egy uj gesztenyés tortát is megszegtek, amikor az orvos kitek intett az udvarba 8 megkérdezte: — No, megjavította a varrógépet? — Reggel óta dolgozik rajta — felelt az orvosné nem türelmetlenül. A társaság néhány tagja leszállingózott az udvarba 6 ellentétes híradással tért vissza. Voltak, akik azt állították, hogy a varrógép most se mozog, voltaik azonban, akik szerint mozogni ugyan mozog, de még mindig nem lehet varrni .vele e voltak olyanok is, akik kereken kijelentették, hogy nem ért hozzá s végképp elrántotta. — Nem lehet azt elrontani — eóhajtott az orvosné. — El van az már rontva régen. Valaki ezt tanácsolta: — Akkor hagyja abba. Ogyee tud rajta segíteni. — Én ee tudtam eegiteui szegényen — szólt az orvos. — Bekötöttem. Do holnap megint tovább kell majd vándorolnia.. Adjanak neki levest. A vándort behívták a konyhába s egy nagy, mély tányérba tyuklevest öntöttek neki Később az orvosné néhány darab pulykamellet tett egy tányérra s Ittasitóttá a k seselédet: — Vidd le s add oda neki. De visszahívta a kiscserédet. A gesztenye- tortából is liekanyarintofit egy szeletet: — Ezt is. így fejezték be a beteg utókezelését, aiki véletlenül betévedt a rendelőbe Ebben pedig vallatni türelem volt és közöny, mely hasonlót a bölcseséghez és irgalomhoz Amíg ettek 8 lenn a vándor is evett, szebben csillogott a karácsonyi boguk 8 jobban esett, a falatjuk. tűkkel, hogy szinte csábítja a szemet az olvasásra. . Polgárság és nemesség A tartalom? Amit a nagyok írtak belé, ma is él, máshol, a költők gyűjteményes kiadásaiba elosztva. Ami elavult, arról kár Írni, — ha nincs benne valami feltűnő állásfoglalás. Nos, Ilyet is találtam. A megértéshez szükséges emlékezetbe idézni, hogy 1836-ban jelent meg az almanach, amikor a jobbágyság felszabadításának gondolata csak éppen hogy kikezdte a nemesi előjogok megingathatatlannak hitt sziklavárát. KOVÁCS PÁL (1808—1886) „A polgárleány" cimü, levelek formájában megirt elbeszélése a „polgári erények olyan bátorhangu dicsőítése az. idegenné vedlett, erkölcseiben lezül- lött nemesség önzésével, fenhéjazásával szemben, oly sikerült az ellentét a két társadalmi réteg képviselői közt, hegy szinte kisértésbe esünk, nem itt kell-e keresnünk JÓKAI „angyali — jó és ördögi — rossz" alakjainak őseit. A száv-magyar huiurhapcso átok előhirnöbe SZÉKÁCS JÓZSEF viszont (180S—1876) — a ma diva.jára ért „szláv-magyar kuliur- kapcsolat" előiiarcosának tűnik tel. „Szláv népdal" cimü költeményén a szakértő könnyen megérzi a költemény szelleméből, rit- musáoól, hogy nem olyan mü-utánaérzés, mint mondjuk CZUCZOR „népdalai", de egy — előttem — ismeretlen szláv (valószínűleg délszláv) népballada, nagyon sikerült műfordítása. Folytathatnám a százéves „Aurora" tanulságait még tovább is, akár oldalakon keresztül. Csak a kötetet befejező „Töredék gondolatok egy megholt naplójából" cimü cikkből szeretnék egyet-kettőt idézni, melyek ma sem veszítették el időszerűségüket. Biztosan nem a névtelennek hagyott „megholt" személye miatt közölte ezeket BAJZA, de azért, mert bennük az „Auro- ra“-Kör felfogása tükröződik. „Ki soha nem botlott, jele, hogy bátran lépni nem mert." „Ki csak a szépet vadássza, annak haldoklik ereje. Kelletlen a nap heve, de érlel." „Hol sokat beszédnek hazafiságról, keveset tesznek érte. Mié (sic!) nincs az embernek, azt örömest emlegeti." „A magyar igazi rejtvény a történet könyvében. A nap, melyben nemzetiség, egyesség, közjóért közös törekvés olly kevés volt mindenha; örökké idegen szokások rabja, annyi kül- és bel veszélyek martaléka, tíz századot kiállt s törvényének ezer ágú szövevénye napjainkra áthatott. Ha ezelcet az elme fontolgatja, a népvallás szentelte magyarok istenét el kell ismernünk." Százéves magyar élet százéves tükre, búcsúzom tőled. — Vár a ma küzdelmes élete, mely egy évszázad után sem kíván tőlünk lényegesen mást, mint az akkor való, meglátni magunkat a jelen tükrében s beleilleszkedni a ma forrongó eszméibe, úgy, ahogy azt elődeink tették. — Kint az életben nyílt sisakkal, becsületes, tiszta harci fegyverzetben, a „Helikon lankáin" békés maaunkfeledtségben, kölcsohős szeretet- ben és megbecsülésben. SZIKLAY FERENC. Miért nem viselhetnek a tisz’ek polgári ruhát? Prága, január 18. Machnik nemzetvédelmi miniszter személyét az utóbbi időben a baloldali sajtó állandóan támadta különösen három intézkedése miatt. Először is azért, mert a minisztérium elnöki osztályán úgynevezett , katonai irodát" szervezett, továbbá, hogy a lovascsapatokat dragonyosokká keresztelte át, végül pedig azért, mert a 33 évnél flata’abb katonatiszteknek megtiltotta a polgári ruha viselését... — Machnik miniszter most a képviselőházi és szenátusi véderőbizottságok elnökeihez intézett leveleiben adja magyarázatát intézkedéseinek. A miniszter leveleinek lényege a következő: Ami a „katonai iroda" szervezését illeti, a sajtó tévesen állította, hogy a miniszter személyi szolgálatára beosztott vezérkari t-iszt újabb gátat jelent a miniszter és a miniszterrel közvetlenül érintkező katonai referensek között. Ellenkezőig: a miniszter rendszeres és gyors tájékoztatása, különösen, ha katonai műszaki kérdésekről van szó, nélkülözhetetlenül szükséges. A vezérkari tisztnek a miniszter katonai irodájába való meghívása a vezérkari főnökkel való teljes egyetértésben történt. Masaryk elnök annakidején egyenesen ajánlotta Bradáő miniszternek az ilyen- nemű intézkedést. — A lovascsapatoknalc dragonyosokká való elnevezését maga a lovasság kezdeményezte. — Végül, ami a 33 évnél fiatalabb tisztek polgári ruhaviselési tilalmát illeti, a kezdeményezés a szenátus véderőbizottságából indult ki 8 ennek kapcsán számos esetben utalás történt bizonyos kellemetlen jelenségekre, különösen a határvidéken. Az egyenruha a fiatal tisztet és őrmestert számos meggondolatlanságtól tartja vissza. f •* Szláv-magyar kulfurközeledés a száz éves magyar „Aurórában11 Böngészés a jubiláló irodalmi évkönyvben ■ Elfelejtett nevek ■■ Irodalmi „vesézések“ a múlt század első felében ■■ Irta: Koszto ányi Dezső
