Prágai Magyar Hirlap, 1936. január (15. évfolyam, 1-25 / 3850-3874. szám)

1936-01-12 / 9. (3858.) szám

^RAGAI-MaG^ARHIRTíAP

m ki é$td od&fy

Ida: hzu&auec Vxd

Úgy volt, ugy-e, hogy fiatalabb éveinkben egy keveset mindnyájan álmodoztunk. Az Írónak készülő, az első nyomtatott könyvet sóvárgó fiatalember körülbelül úgy képzelte, hogy a múzsa az a derűs teremtés, amely egy csapásra minden akadályt elhárít a valóság utjábói. hiszen éppen csak inspirációra van szükség, inspiráció pedig az van. Több a kelleténél: „Az iró ir", —- mondja lapidáris egyszerűséggel Heltai Jenő. aki pedig tudja, mert megjárta az iró iskoláját. Az iró ir, a kiadó kiad, a közönség csak úgy falja a könyvet és a világhír az éter szárnyán tör be a palotába és kunyhóba. Mindent megírtál, amiről azt gondoltad, hogy meg kell írnod és hogy lyuk marad a világegyetemben, ha nem irod meg. Szépen álmodoztál* alakokat, gondolatokat formáltál, fehér papirosra felrajzottak a mondatok és nap-nap után boldogan mérlegelted a kéziratot, amely egyre súlyosabb lett. Nem is gondoltad volna, hogy ennyit tudsz és ilyen könnyen megy, — igy irta Jókai Mór összes regényét!

Aztán postára tetted a kéziratot, mert megjött a kiadó válasza, amely szerint ..természetesen'* nagyon érdekli a regényed és aztán — emlékszel még, milyen illatos volt a várakozás első hete? Mert az elintézett dolog volt, hogy legkésőbb egy hét alatt megjön a boldogító igent tartalmazó sürgöny és kicsit csodálkoztál, amikor nem jött. A második és a harmadik héten aztán már az kezdődött el az életedben, ami azóta a főfoglalkozásod, ó iró: az ideges, szorongó várakozás. Az álomba belejátszott a valóság. A negyedik héten már úgy haragudtál a múzsára, aki nem tartotta be az Ígéretét, mint Xerxes király a háborgó tengerre, amelyen hajóhadával nem tudott átkelni és ha nyakon csípted volna a múzsát, te is jó korbácsütésekkel láttad volna el a baját. A múzsa azonban nem volt sehol és úgy gondolom, hogy akkor kezdtél rájönni arra, miszerint nincs is múzsa, ellenben van kiadó. És mennyire van! Ezt a második hónap végén tudtad meg, amikor már írtál alázatos és illedelmes levelet a láthatatlan ellenségnek és Írtál olyan hangnemben is, hogy: ,,Egy másik kiadó rendkívül előnyös ajánlata folytán elhelyezhetném a könyvemet és ezért kérem, hogy egy héten belül...“ így érted el, hogy egy héten belül visszajött a kéziratod és a kiadó levelében hangsúlyozta, hogy ... „természetesen a legnagyobb érdeklődéssel olvastuk nagyságod kiváló kéziratát..így tudtad meg a kiadó szájából, hogy Jókainál sokkal, de sokkal tehetségesebbnek tart, de megtudtad azt is, hogy nem akar kiadni. „Tekintettel a rossz gazdasági viszonyokra és a közönség megcsappant érdeklődésére ..

A visszautasítás, tette hozzá, nem akar irodalmi értékelés lenni... természetesen!

Természetesen ez egy egészen lehetetlen kiadó és mert meg voltál róla győződve, hogy el sem olvasta a kéziratot, elküldted egy másiknak. Hiszen Thomas Mann meg a többi nagyok is úgy jártak. A kiadó az i.v meretlen embert mindig visszautasítja, csak a nagy neveket veszi meg, mondtad csendes, de főként tehetetlen gúnnyal' és veled is addig lesz igy, amig ... De hogyan történt, hogy Thomas Mann és Móricz Zsig- mond kéziratát egyszer mégiscsak elfogadták? Ez az, ami örökké megfejthetetlen marad az iró életében! Az iró ir, — eddig rendben van. De a kiadó kiad, — ez már nincs rendben. Mert a kiadónak halvány fogalma sincs az írásról .. . Neked ezt egymásután már féltucat kiadó bebizonyította, amikor visszaküldte a kéziratodat, amely akkor már olyan nagyon „kiváló volt és annyi érdeklődést tanúsítottak iránta", hogy Jókai szegény kezdő volt hozzád képest, amikor századik kötetét befejezte. Mikor ennyire voltál, fogtad magad és csak- azértis megírtad a második és a harmadik regényedet. A múzsára most már nem reflektáltál. okosan róttad a sorokat, nem ámítottad magad azzal, hogy az iró álmodozhat és mind fortésabb uniszónóban felharsant a belső szózat: „Az iró ir!" Egyebet sem tesz, mint ir. Megírja az elsőt, a másodikat, a harmadikat és fordított viszonyban áll a szép lánnyal, aki kikosarazza az elsőt, a másodikat, a harmadikat, de a negyediknél rádöbben valamire... talán pontosan arra, hogy az%iró ir, ir, ir.l És,

mikor már hajszálon múlt, hogy vénlány maradtál volna, megtörtént a csoda és a negyedik beütött. A kiadó ezúttal nem szólított „nagyságodnak" és nem dicsért túlságosan, sőt sok minden hibát talált a kéziratban, de viszont vállalta a kiadását és némi'honoráriumról is zengett. Már nem voltál éppen ifjú titán, de valamint a vénlányba beletorkolló „eladó menyecske" a negyedik jóvoltából fiatalasszonnyá válik, úgy lettél te is a kiadói voronov-mütét nyomán egyszeriben „fiatal iró", nem az éveid, hanem a kiadott müveid számát tekintve. Ugorjunk egy nagyot: emlékszel-e arra a napra, amikor a kiadó válasza megérkezett? Nos, minden bizonnyal emlékszel rá, nem kell a részleteket felsorakoztatni. Mondjuk enyhén és világosan: igy lett belőled közel negyvenéves deli fiatal iró és öreg ember. író maradtál, azaz írtál, írtál és nem vetted észre, hogy a csurranó-csep- penő honorárium ráment a levélbélyegekre, a tisztelettel dedikált példányok csomagportójára és sok minden egyébre, ami a múzsa. ha feleségnek szegődött ez a szerető és nem tágít mellőled.

I Ugorj velem egy nagyot. Azt hitted, hogy most már mindent tudsz, ismered a kiadókat és ismered a postát, minden csiny- jával-binjával: iró vagy a bransból. Akkor feltalálták a devizaengedélyezést. Az még valahogyan ment, hogy a kéziratot leszállítottad a kiadónak, ha történetesen nem abban az országban élsz, amelyben ő. Ha ellenben megtörtént, hogy visszaküldte neked, mert át kellett dolgozni és a posta avizálta a csomagodat, akkor meg kellett ismerkedned a devizaengedéllyel és a behozatali engedély minden bohókás alakjával, akik úgy lengtek körül, mint a Szent- ivánéji álom tündérei és manói. A kiadónak sürgős volt az ügy, expresszcsomagnak adta fel a küldeményt, azonban csak nem akart megjönni. Három hétig hiába lested és kezdted magad úgy érezni, mint abban az időben, amikor a kiadó nem válaszolt számtalan leveledre és nem küldte vissza a kéziratot. A negyedik héten aztán megérkezett a csomag. Rohantál a postára, job- 1 bán mondva a vámhivatalra, — naiv iró, aki csak írtál, de nem tudtad, hogy a vámhivatal nem hiszi el neked, hogy író vagy, aki ir és főként nem hiszi el, hogy ezt a kéziratot te írtad, te küldted el. akadálytalanul és nem éred fel ésszel, miért nem kapod vissza akadálytalanul. A vámhivatal úgy bánt veled, mint a legszigorúbb zsűri és bizonyítékot kért. Verejtékezve szaladtad be az emeleteket, előszobáztál, kértél- könyörögtél. Végre megvolt az a nyomtatott íormuláré, amely fontosabbnak bizonyult minden Írásodnál és csak amikor a

Lambreckí Kálmán, a nevelő ludós

Irta: Szombathy Viktor

Az ember megdörzeöli a szemét 6 háromszor Ls megnézi az írást, mielőtt elfutná szómét a kö,nmy: hogyan lehet az, hogy ez a kitűnő, őrökké tréfás emlbera, az a „maga az élef“-emiber csak igy MntetLeu, minden búcsú nélkül kimúljon az élők világából. Hogy lehet az, hogy ez a vidám tudós, aki évezredekben gondolkozott s akinek emlék-táráiban csak azok számítottak, amelyek vagy legalábbis tizezaresztemdösek voltak, vagy amelyek naigyon is újak, modernek. Bámulatosan tudta egyeztetni ezt a kettőt: a közép nem érdekelte.

Ma is ott látom még, a szerkesztőségi szoba tintás asztalánál, — csak az ő asztalán volt tinta az egész nagy pesti redakcióbán, mert benne bízni lehetett, — apró angol pipáját a foga közé szorította s csak akkor botránkozott m-eg azzal, hogy kivette szájából a kis barna füstölőt, amikor valamelyik hebehurgyább munkatárs tolla elvétette a történelem évezredeit s valamelyik saurust tize zeiresztendő ve] odébb rakta az olvasóik fantáziájában.

Ilyenkor türelmetlenül kopogott e ha a cikk tettese véletlenül arra ment, tnegs zó Irtotta:

— Mondd, előtted tízezer esztendő csak amolyan kutya?

A megszólított hátraihökkent.

— Miért mondod ezt?

— Hallatlan könnyelmű ember vagy! Rád se bíznék tiz krajcárt!

S csendesen födnevetett a pipafüst mögött.

A mosolygó tudósok közé tartozott. Örökké tréfás, derűs lénye nem hagyott semmit sem megjegyzés nélkül, mindenre odafigyelt, pedig két keze állandóan tele volt munkával, különösen azután, hogy a napilap belső munkatársi székét otthagyta s elment magántanárnak a pécsi egyetemre e tudósnak az etnográfiai biro daImába,. Könnyedébb, kedvesebb, élvezhetőbb polihisztort ritkán adott az ég ennek a földrésznek. Az őslénytan éppen úgy érdekelte, mint, a történelem, a néprajz éppen úgy, mint a természetrajz. Mindenben otthon volt Hermámra Ottó e kiváló tanítványa: a reszkető kis madarakhoz nem kevésbé értett, mint az ősi dirao- saurusok lábnyomához, amelyet valamely geológiai rétegben megtalált.

— Maga nem Ls tudós, — mondta neki egy szelleme® hölgy valamelyik társaságban, — sem az esernyőjét, nem veszti el, sem pedig nem hebeg, amikor beszél...

Örökké valami újon törte a, fejét s amit tudott, azt nagyszerűen adta elő. Európái hinti tudósa volt az őslénytannak: az ősi ember történetét, az ősi állatok természetrajzát senki nála jobban nem értette. S a legnehezebb tudós munkáját is a könnyen érthetőség lengte át: amolyan derűs, nevető bölcs volt, különösen akkor, amikor a pipáról áttért a szivarra. Az apró szivarvég örökké ott lógott a szája szélén, ki nem vette a szájából, amíg ajkára nem égett s ahogy most visszaidézem Lambreciht Kálmánt magara elé a, régmúltból s a. fél-múltból: egy füstölgő szivart látok s két örökké mozgó, tevékenykedő kezet a polcokon.

A ,, Búvára" polcaim. Az ö ötlete, munkája volt, ,ez az érdekes, modem, tudományos folyóirat,

'amelyet francia és olasz mintára szerkesztett, Ide egészen egyéni módon, a tudós készségével s a hajdani újságíró fürge szemével, jó tollával. Tudományos riportlapot csinált a ,jmiivelt nagy tömegek számára", — hadd okosodjon a magyar, mondogatta, — úgy is csak féromüveket s holmi regényeket olvastok, irtok!

Vékony kis ,jslapaj“ voltam a nagy szerkesztőségben, a székem is csak félig mertem ülni, különösen, ha a rettegett főszerkesztő vonult végig, mint egy fekete tünemény, a folyosón. Ha egy-egv íróasztal kerülközött elém, hosz- sza-san s áhítattal bámultam, mielőtt hozzáültem volna e megírtam volna hallatlanul fontos jelentésemet az összeroskadt konflislóról, vagy a budai farsang némely kiemelkedő eseményéről. (Budára szerettem farsangolni járni akkor, Pest túlságosam közönségesnek tűrd előttünk.)

— Mit ir, fiam! — éreztem fölöttem hirtelen egy hatalmas pipafelhőt.

Tisztességtudóan álltam fel:

— A budai farsangot, kérem, doktor uir.

Megjátszotta a komor embert. Odaikoppin,tóttá az asztalihoz kis angoil pipáját:

— Ehh! Farsang! Mi akar maga lenni, újságíró, vagy komfiliskocsis? Szaladjon rögtön a Numizmatikai Egyesület gyűléséire a József- körutra s utána lesz még ideje egy kis néprajzi ülésre is: nem bánja meg: Madurassy ad elő. Fusson. S hozza, be a hirt!

Pihegve, dúlva rohantam le a lépcsőn. Majd elütöttem Komáromi Jánost, aki lussudad ballagással fordult be a lépcsőm.

— Neteme, — kiáltott, — talán gyilkosság történt Óbudán?

— Több annál, — libegtem vissza, — ki vagyok küldve a numizmatikai osztály gyűlésére.

— Hát az nagyon fontos lehet, — bólintott méla humorával, — jól csináld meg, ne tévessz el egy évszámot sem!

Úgy éstem be a muraizmatikusokíhoz, mintha megtaláltam volna Napóleon titkos aranyait. Nagy becsületünk volt, egy hasonló fiatal kollégával, aki viszont, a Pesti Hírlaptól eredt hasonló fontos minőségben.

Lambredht küldött, — .jelentettem a. mumiz- •matikusok elnökének, az elnök aztán asztal meil,lé ültetett 6 a numizma,tikosok aznap még komolyan tárgyaltak: komoly sajtó függesztette rájuk a szemét. Úgy dolgoztunk a kollégá- gával, hogy alig volt időnk a néprajzi gyűlésre is elmenni, de mikor aztán a „száraz anyagot" bevittem Lambreichtnek, úgy éreztem, ima le fogom pipálni magát a vezércikkek bölcs íróját is.

— Nmna, mit hozott, fiam, — vágta félre pipáját Lambrecbt, doktor, — lássuk.

Nekilfeküdtem a numizmatikának. Akkora vezércikket kaayaritottam errőii a fontos témáról,, hogy a genfi pacsirták elszégyeltók magukat. Izgatottan hívtam fel közben a, Pesti Hírlapéit: a, kolléga hasonló eréllyel dolgozott a drót, túlsó végén. Ugyancsak izzadtunk.

Rövid másfél óra múlva elkészült a cikk, a szerkesztőségből már mindenki elment s az éjjeli szerkesztő vette át lármás uralmát. Csak Lambredhit várt türelmesen. Ragasztotta a, kö- nyomatosokat, megírta köziben, remek kis

formuláré harci lobogóját lobogtattad meg a vámhivatal előtt, akkor kaptad vissza a zordon hivatalnokoktól gyermekedet. . Ne beszéljünk róla, hogy a honorárium átutalásáról pedig kiderült, hogy ez az, ami végleg lehetetlen, — erről ne is beszéljünk, ez tulszomoru fejezet. De az iró ir és nem bánja a honoráriumot, boldog, hogy még irhát és van még kiadó, aki kiad, mintha misem történt volna.

Boldog vagy. És csak nagynéha, ha igen elfáradtál, gondolsz rá, hogy mi is történik, amig az iró eljut odáig. A muzsádr kéziratpapir. toll és Írógép, rengeteg bélyeg, szép ajánlások és kivágott, hervadó ujságkritikák, amelyek, mint herbáriumban a préselt virágok, örök életűek, de szagtalanok és színtelenek és amelyekről rajtad kívül senki sem tud, devizaengedélyek és formulárék, no meg egy pár könyv, amelyek a többi ezer mellett úgy eltűnnek a könyvespolcon, mint jómagad embertársaid közt. Miglen egy napon egy antikváriusnál rábukkansz két-három példányra, amelyet „szeretettel és igaz barátsággal", néha meg „nagy tisztelettel" ajánlottál valakinek, mint ahogyan magadat is ajánlottad a nagyérdemű közönség figyelmébe, miglen egy napon a közönség túladott rajtad. És amire eljutottál odáig, ó iró, csendesen megkérdezed, mibe kerülnek az ajánlott példányok és a görnyedő könyvkereskedő igy válaszol:

— Nem kellenek senkinek, ingyen adom nagyságodnak, ha vesz egy jóravaló uj könyvet.

______________1936 január 12, vasárnap.

sám

api cikkét s éppen m ürravadi s a Gödi varai folyásét taraulmányo.zta egy angol folyóirat térképén. amikor reszketve, de nagy 'belső önérzettel léptem be hozzá, kis fülkéjébe.

— Kész va.n!

Nnraa, hadd lássuk!

Megfogta, olvasta. S mikor készen volt az olvasással, nemes gesztussal adta vissza.

— Hát köszönöm. A kéziratot jói tegye el magának: ez lesz újság írási pályája kezdete.

— Hát nem tetszik a kézirat? — hebegtem elvörösödve.

S most jött a tréfás Lambrecht. Elővette az esti 'kőnyomaitost s meglebegtette előttem:

— Újságot irani sebesen kell. Mig maga vajúdott, fiam, a kőnyomatos már le is közölte.

Majd leestem a székről. Az esti kőnyomatom szakszerűen, teljes terjedelemben hozta a numizmatikai gyűlés anyagát, az összes Lajos- aranyakkal egyetemben. Megelőzött! Már ragasztotta is Lambrecbt a kőnyomatos ikis cikkét a szerkesztőségi papirosra., már szedték is a nyomdászok és ha még várakozom egyideig, a kafelevonatot is felhozzák talán.

Az volt a szerencse, hogy a Pesti Hírlapnál sem járt jobban a kollégáim.

így ment fuccsba első nagy riportom.

Kabát föl, kalap föl, pipa be: útnak indultunk. Hallatlan busán lógattam a fejemet.

A zajgó körúton megfogta a két vállára:

— Nem kell simi, fin, igy lehet csak tanulni gyorsaságot s igy tanulja meg az újságírást!

Hogy aztán a következő napok mégis elhozták az eredményt, az már más lapra tartozik: egy szJovemszkói magyar író ehelyütt köszöni mag a mesternek mindazt, amit érte tett ,.ala- paj“-korába«n. Engedd meg olvasó, hogy hálával adózzam az egyik legkitűnőbb magyar tudósnak, aki a tudós és az újságíró tollát emelte föl s mindegyiket becsülettel szolgálta, egyaránt. *

Nemrégiben találkoztunk megint.

— Elfordult a tudománytól, fiacskáim, —• csóválta meg a fejét, — hitvány meséket költ a népeknek. No, majd megnézem magát a Duna mellett, miire végzi!

Vártam. Úgy volt, hogy eljön megtekinteni a dunai malmokat s a vágimenti tájaikat, mert a magyar malmoknak aztán még külön nagy szakértője volt. A komáromi vízimalmok képét mindig el kellett vinni neki. De már nem jön. Kiesett kezéből a toll, szájábóil a szivar.

Kedves mesterem, lám, sose jó a nagy sietxx NYELVTANULÁSI LAZ ZLINBEN. A Ba facég az utóbbi időben minden módon azon igyekszik, hogy fejlessze exportját. A cég vezetősége tudatában van annak, hogy ezt csak úgy éri el, ha megfelelően képzett munkaerő-káderrel rendelkezik. Ezért növelték az utóbbi időben a szak- és nyelvképzés tempóját. Az utóbbi időben számos piakát jelent meg Zlin városának uocáin, melyen „Szeretne vezető állásba jutni? Úgy tanuljon idegen nyelveket" cim alatt hívják fel a lakosságot idegen nyelvek tanulására. A Bafa-cég vezető tisztviselőit utasította, hogy egy bizonyos időn belül sajátítsanak el egy-egy nyelvet. Legutóbb nagy gyűlést, rendeztek a Bafa-cég fiatal alkalmazottai, amelyen a müvek főnöke, Bafa J. A. felszólította a résztvevőket idegen nyelvek elsajátítására. A nyelvtanulással kapcsolatiban városszerte kumisz- kát és konverzációs csoportokat szerveztek. A c< g erősen bizik abban, hogy aa idegen nyelvek elaaju- titásával közvetlenebb lesz összeköttetése a kiíl-> földi cégekkel.« ezúton reméli exportjának fokozni eát v

\

6