Prágai Magyar Hirlap, 1935. december (14. évfolyam, 275-297 / 3827-3849. szám)
1935-12-08 / 281. (3833.) szám
8 t>ra:gai-Magvar-hirlai> Molnár Mária, a szlovenszkói származású misszionáriusnő a pápuák országáról Aki bejária a világháború harctereit s utána az Adimiralitas-szigeteken talált nyugalomra Komárom, december 7. Egv szelíd, nagyon kedves hölgy járt a napokban Komáromban. Nemcsak a modora. megjelenése megnyerő, hanem a hangja is: a szavaiban zene van. finom muzsika. A hölgy neve Molnár Mária, református misszióstestvér messze Ausztrália fölött, Ujguinea mellett, az Admiralitás szigetcsoport egyik kicsiny kis szigetecskéjén. Piti- lu szigeten. Hazajött egy évre körülnézni Európában s azzal a tudattal megy majd vissza jövőre, hogy talán soha többé nem lárhatja már Európát. Hosszú s igen drága az ut. Szembenülök vele s faggatom érdekes életéről. Keveset beszél, ha látja, hogy jegyzem mondatait, de társaságban annál bővebben patakzik beszéde s a szavakból egy igen érdekes női sors képe bontakozik ki. Molnár Mária egyike a legérdekesebb s legönfeláldozóbb magyar nőknek. A háborúban ápolónő volt. Úgy kitüntette magát, hogy zászlósi rangot kapott. Később folytatta emberbaráti munkásságát s a budapesti rendőrségen az öngyilkosjelöltekkel foglalkozott, felkereste a bűnözőket, a társadalom elhullottjait, hogy visszatérítse őket a szebb életre. Aztán igy folytatja elbeszélését: Aki előre megsejtette, hová megy — Egyszer csak az a gondolatom támadt, hogy nekem a pápuák közé kell mennem hitté- ritőnőnek, írtam Hollandiába, a hittérítők egyik európai központjának s ott vettek föl engem. Egy évig tartott hollandiai kiképeztetésem erre a nehéz s igen érdekes munkára. Mikor aztán hajóra ültem s Ausztrália felé utaztam, csak akkor nyugodtam meg végképp, mert egészen addig az volt a félelmem, hogy ki sem jutok a pápuák közé. S most már nyolcadik éve vagyok közöttük. Kitünően érzem magam. Érdekes, hogy a hajón, hirtelen, az a név jutott eszembe: Pitilto. S ekkor már tudtam, anélkül, hogy valaki ezt a nevet kiejtette volna előttem valaha, hogy én egy Pitilu nevű szigetre fogok kerülni. Úgy. is történt: az Isten ujjmutatásai csodálatosak. — Az Admiralitás szigetek központja a Manus sziget. Innen osztottak szét bennünket. Egy missziós-házaspár kisért el csónakon leendő lakhelyemre. kioktattak, aztán otthagytak. Egyedül maradtam a bennszülöttek között. Az első meglepetések Építettem magamnak egy kis kunyhót, meghúztam magam ottan. A szigetlakok nagy csodálkozva álltak körül, —» mindösz- sze háromszázan vannak talán — s elcsodálkoztak fehér arcomon. Később közelebb jöttek s igen barátságosaknak mutatkoztak. Megtapogattak, hogy valóban fehér vagyok-e s hogy milyen a hajam. Le kellett bontani. Megvizsgálták. Egyetöre igen bizalmatlanok voltak. Még arról is külön győződtek meg, hogy valóban élek-e. Ebben a pillanatban megpillantottam egy sebesültet s bekötöztem a lábán sebeit. Nem tudta, mire vélni, de a kötést büszkén hordozta mint kitüntetést. Másnap ismét jelentkezett a sebesült, de kötéseit feltette a karjára, mert ott jobban tetszettek. A seb persze begyógyult magától. így kezdődtek a napjaim. Lassanként megtanultam a nyelvüket s fogadtam egy szolgát, akit József-nek kereszteltem el. A kereszténység hirdetése csak lassú, óvatos munkával s az ö eszmemenetükön keresztül volt lehetséges, ök csupa rossz szellemet hittek s annyira félnek a rossz ördögöktől, hogy sötét este nem mernek végigmenni a falun, még a legvitézebb harcosok sem. Én aztán meggyőztem őket, hogy van egy Jó Szellem is, aki szereti őket s azt kívánja, hogy boldogok legyenek. A Jó Szellemet örömmel hallották s kértek, meséljek róla. így kezdődött a téritgetés. Persze, a keresztelés nagy-nagy kitüntetés számukra s csak válogatott bennszülöttek részesülnek ebben. Most már az én Józsefem is tanít s tart helyettem istentiszteleteket. .. Pálmalevelek- bőí csináltunk egy templomot. Akik az idői s a kötelességet nem ismerik< — Roppant sokat lehet róluk mesélni: gyermeki lelkű, kedves nép s én igen szeretem őket. Az időről semmi fogalmuk nincsen. Sem a percekről, sem az évek múlásáról. Élnek játszi kedéllyel egy napról a másikra, ruházatukat adják a növények, élelmük megterem vadon s évente kétszer is, gondjuk nincsen semmire s pénzt csak any- nyi-t akarnak keresni, amennyivel az adójukat megfizethetik. A fehér ember szorgalma, gondoskodása a jövőről: ismeretlen előttük. Csak akkor dolgoznak, ha már nagyon kell dolgozniok. akkor is többet heverésznek, mint munkálkodnak. A kötelességérzet különösen ismeretlen számukra. Többször megtörtént, hogy valamelyik felfogadott munkásom a legnagyobb munkaidőben elaludt s végighevert a földön. Méltatlankodtam. Nem adtak igazat. — De furcsa vagy, miszisz, — csóválták a fejüket, — ha vaíaki álmos, aludjék! S addig aludt, amíg kedve tartotta. Ha azonban úgy hozza a kedve, éjjel kezd el dolgozni. Különben egész* nap énekelnek, játszanak. Legfőbb játékos maga a falu főnöke. Egyizben kaptam ajándékba egy nagy porcellánbabát, amelyik a szemét is le tudta hunyni. Mikor a törzsfőnök ezt meglátta, elkiáltotta magát: — Embergyerek! s nem lehetett elvonszolni a különös babától. Mindennap eljött hozzám, elkérte a porcellánbabát s napestig ringatta. Nem unta sohasem, hogy a szemét hunyogató baba titkát fürkéssze. El tudta nézni órákig, hogyan hunyja kék szemét a baba .. . S az sem utolsó, ahogy figyelemmel kisérik minden mozdulatomat, munkámat. Kiülnek a házam elé, a szomszéd ház küszöbére s minden mozdulatomat megéneklik. Órákig énekelgetnek ilyenformát: A misszisz most teát főz, teát főz, teát főz, Hozza már az ebédet, hozza már az ebédet.. ♦ Most meg tüt vett a kezébe, szép tüt vett a kezébe... Minden mozdulatomat figyelik s rögtön megéneklik. Ez a mulatságuk. Én meg visz- szaéneklek nekik: Ti meg csak ültök, ültök, semmit se csináltok, A nap a fejetekre süt s forró lesz a nyelvetek... így mulatgatunk órákhosszat. Fél? - Nem lélek! — Nem, nem félek tőlük, — mondja őszintén — barátságos emberek. Ajtó s ablaknélküli házban kellett pedig aludnom a szükséges kereszthuzat miatt. Persze, a becsületességről más fogalmaik vannak, mint írta: Papp Jenő A lapok ,,lnnen-onnan‘i és ,,Vegyes“ rovatában megdöbbentő merénylet híre jeleni meg. Egy néger újságíróm Bosambo népe számára megindította az első fekete divatlapot. A nevezett időszaki sajtótermékben bejelenti, hogy harcot indít a négerek felöltöztetésére. Nem tűri tovább, hogy Afrika hölgyei nagyrészt pőrén szaladgáljanak. A lelkes néger ujitö megtámadja a fekete férfiak nevetséges esernyő- és mandzsetta-kultuszát is. Közli, hogy itt az idő: szakítani kell az ősi ruházatlansággal, minden danakil férfi öltözködjék fel tisztességesen. Főképpen pedig a nők törődjenek egy kissé többet magukkal és alakítsák ki a különleges afrikai divatot. Az oknyomozó világsajtó megállapította, hogy a négerek ruházkodási apostolnője európai kultúrán nevelkedett s a. párisi divat emlőin át szívta magába korszakalkotó eszméit. Fellépése széles körben keltett nagy feltűnést és hívei száma — elsősorban a néger nők között, — rohamosan emelkedik, a mozgalom jár- ványszerüen terjed, a hölgyek kijelentették, hogy igenis, öltözködni akarnak. Hogy ezekután mi lesz Afrikában, azt csak a humoristák tudnak kiszámítani. A mozgalom éle kétségtelenül a lusta afrikai férfinépség ellen irányul. Nem lehet többé egyszerű halászattal, vadászattal és emberevéssel eltölteni a drága időt. Ha a nők öltözködni fognak, utána kell nézni, de miből? Pár színes rongy a hittérítők kezéből, kaláris, rézdrót, fülbevaló, olcsó vásári tükör és puccpaszta: mindez a múlté, ezekkel a néger hölgyvilág nem éri be. És mihelyt többet kívánnak, azt meg kell valakinek keresni. Ki keresse meg más, mint a néger férfi, aki addig rongyokban járatta feleségeit, sőt, ő maga is mezítláb rótta a sivatagokat. Az anyagot nem adják ingyen, a selyem, ára Afrikában is meglesz, efelől semmi kétség. Kell majd. harisnya, igazi ékszer, Patou, parfőm, báli belépő. Ha az európai civilizációnak csak egy jelentéktelen részét veszik is át, akkor is a terhek és gondok légiója szakad majd rá a halhatatlan törzsfőnökökre. Lehet, hogy a mozgalom megtörik a néger férfiak hősi lustaságán, de ha a. nők nagyon akarják, akkor a fejlemények szinte kiszámíthatatlanok. A nagy világcégek kétségtelenül fűteni fogják a néger kolléganő divatmozgalmát, már csak az uj piac bevezetése miatt is. Hogy is tűrhették eddig, hogy néhány százmillió csinos afrikai nő egyszerűen kikapcsolódjék a fogyasztók rabigájából. Node majd ezután!... Az első kapavágás mindenesetre megtörténd, a néger divatlap mérgét a fekete hölgyek üdvrivalgással fogadták. Ha ez a millió és millió érintetlen és friss férfienergia nekifekszik a komoly munkának és keresni kezd a nők öltözködésére, abban a pillanatban vége a szép, tunya afrikai őséletnek. Nem lehet naphosszat hason feküdni és bételt rágni, nem lehet meddő nyüharcot űzni a szomszéd falvakkal. A néger férfi vagy jól jövedelmező közhivatalt kell hogy vállaljon, vagy a szabad pályákat kell hogy felhajtsa. Vakmerő üzletek következnek s a néger női társadalom megrendezi az első kongói lóversenyderbit. Divatbemutatók, szalonok és sikkasztások eseményei kergetik majd egymást az uj utakra tért Afrikában. A felöltöztetett szudáui lányok elvesztik ugyan gazellatermetüket és pompás divatbábok lesznek, de a lenge lég gondoskodik majd arról, hogy megszülessék az afrikai stílus és az öltözködő fekete dámák a ruhák ellenére is mutogassanak majd valamit betakart testükből. Különös volna, ha mindenütt felöltöznének. S habár e pillanatban nincs szánalmasabb látvány, mint egy európai köntösbe belebujtatott néger férfi, a korszellem majd azt is megoldja, A férfi nem csőik a nőre, hanem önmagára is ad majd valamit. Ma még úgy festenek szegény szere- csenek a mi ruháinkban, mint mi trikóban a strandokon, de ezen segít majd a leleményesség. Anatole Francé szerint a. pingvineket is bele lehetett vinni a, ruha kultuszába, miért ne lehetne felöltöztetni Afrikát? A hajlam megvan reá. A ruhaluxus összes következményeinek teljes kifejlődése aztán már csak idő kérdése. Az uj Afrika rátalál majd önmagára s ha lesz mit féltenie a nőkön, ha vagyonok halmozódnak majd föl a néger férfi hatszobás villájában, akkor megszervezik ennek a fekete kultúrának derék védőseregét, hadseregeket állítanak föl a néger otthonok és tőkék me^oltalmazására. Nem kell egészen sötéten látni a jövőt, de számolni kell azzal, hogy az eddig ünnepelt Afrika eltűnik és elfogta ja hegét az öntudatos, az öltözködő, a kincseket felhalmozó Afrika, amelyik expanzióra is gondol majd. Hogy a csekély számú európai kolonizálőkat kiverik majd, az több, mint bizonyos, A mozgalom veszélyessége mélyen elrejtett mag, amelyik a divat segítségével óriásira nőhet. Hogy mit hoz a jövő a hóditó hatalmakra* ki tudhatja azt. De hogy a néger férfiakra mit hoz az öltözködési láz, az oly világos, hogy nem is vitás. Ők, szegények, még nem. tudják azt, hogy mit jelent az első fekete divatlap kolportázs-engedélye. Na, majd megtudják* nekünk. Egyizben kölcsönadtam egy kis pénzt az egyik főnöknek, hogy abból fizethesse meg az adóját. Meg is fizette, de amikor a tartozását kértem, igen elcsodálkozott. — Hogyan adjam neked vissza? Hiszen én is elfizettem adóba és semmi hasznom nincsen belőle, — felelte méltatlankodva. Kutyafoggal fizetnek. A menyasszony árát is kutyafogakkal fizetik ki. Egy-egy derekabb menyasszony tizen" négyezer kutyafogat is megér, noha csak a kutya két metszőfoga az érté- tékes. Európai utján Molnár Mária mindenütt kutyafogakat gyűjtött. Szüksége van a csontvalutára erősen. Ez az egyedüli valuta, amelynek kivitele elé nem gördítenek akadályt az állami hatóságok ... * Annyira kezdetleges nép még, hogy a tüzet csak fadarabokkal tudják meggyujtani, összedörzsölés utján. — Egyszer megajándékoztam őket egy csomag gyufával, de azonnal s nagy gyönyörűséggel elgyujtogatták. Mit érez Európában? — Nyolc éve nem volt Európában, hogyan látja az itteni helyzetet? — Mindent, technikát, gondolkodást, kultúrát azon a ponton kerestem, ahol elhagytam a háború után. Különös, hegy mennyi változás történik nyolc év alatt is! Úgyszólván semmit és senkit nem találtam a helyén. Minden forróban, fejlődőben van ... S mindenki cl'y bizonytalanul beszél, mindent oly bizonytalannak látok Európában, megváltozott az emberek felfogása a dolgokról, megváltozott a gon- dolkodácmódjuk. Nagy csalódáson mentem keresztül Európában, — folytatja Molnár Mária szomorúan. — Azok, ott lenn, Ausztráliában nem oly ala- koskodók, higyje el, jobb élni közöttük... József, a gondos fogadott gyermek S most megint Józsefre fordítja a szót, nagy szeretettel. —• József a fogadott gyermek, a kisinas és a helyettes egy személyben. József kitűnő férfiú lehet: leveleket is ir a missziszhez Európába, kerek, szép írással. Persze pápua nyelven. József kitűnő szakács, gyúrja a tésztát, de varr is, ha kell s rendben tartja a népet. lm, ezt irta legutóbbi levelében. — Miss Molnár, jo handr le ndro no.. i Aki ezt véletlenül nem tudná elolvasni, annak le is fordítjuk: „Miss Molnár, anyám, én irok neked, vettem egy zsák rizst s azelőtt kértem kölcsön egy doboz rizst és azt visszaadtam. Elromlott a varrógépem, írd meg gyorsan, mit csináljak! .. .“ Ilyen fontos és okos dolgokat ír Nano- nak. második anyjának József. S ezt mondja csendesen Molnár Mária: — Magyar szót akartam hallani a szigeten. S megtanítottam Józsefet néhány magyar szóra. Ugy-e, csodálkozna, ha meghallaná, hogy engem József „Ides“-nek, idesanyámnak nevez. Meghatottan néz a levélre. Az van írva utolsó sorában: „Nogen odo bonud'* —' szavaim elfogytak s ides, gyere haza, várunk ... SZOMBATHY VIKTOR. _______ 1935 december 8, vasárnapKA RFA A moziban ükünk, csak egy karfa választott el minket, te nézted a fi'met. Én téged néztelek. Lopva meg akartam fogni a kezed, a homályban . . . Hogy hosszú u jjaimmal a feltörő vágy'at tenyeredbe vájjam. Nem választott el semmi minket, csak egy karfa. Próbáltam átnyúlni alatta, mig te a filmet figyelted kacagva, meg akartam szorítani a kezed, hogy érezzelek — és meghökkentem: hogy nem merek... Nem mertem a kezedhez nyúlni. Te ültél kacagva . . . ügy állt közénk önönmagam, mint az a karfa. Mikor a moziból kijöttünk, eső pergett odakinn. Én a kezedre gondoltam . . . Te megkérdezted, hogy tetszett-e a film . . * Tetszett. BERKÓ SÁNDOR
