Prágai Magyar Hirlap, 1935. december (14. évfolyam, 275-297 / 3827-3849. szám)
1935-12-04 / 277. (3829.) szám
§M<^-7^cAARl-ír5:'iAS 1935 december 4, szerda. December Szerda üJilameswiiOsentISCMtfoéil Felkérjük tisztelt előfizetőinket, akik lappunkat házhoz való kézbesítéssel kapják, hogy az előfizetési dijat kizárólag kiadóhivatalunk által kiállított elismervény ellenében fizessék ki megbízottunknak. — Halálozás. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Krausz Ferenc, a pozsonyi ve- Zérpénzügyigazgatóság számvevőségi igazgatója 69 éves korában meghalt. Holttestét Reichen- bergbe fogják szállítani és ott helyezik el örök nyugalomra. — Betörők jártak a ldsjászi plébánián. — Nyitrai munkatársunk jelenti: Ismeretlen tettesek behatoltak a kisjászi plébániára, felnyitották egy szekrényt és nagymennyiségű ruhaneműt és más értékes holmit emeltek el. A betörés idején senki sem tartózkodott a plébánián s így a betörők zavartalanul dolgozhattak. A csend őrség megindii tolta a nyomozást, de eddig még nem sikerült kézre- keritenie a tetteseket. — Nagyszabásuan elgondolt lopási akció — „szerény kivitel". Nyitrai munkatársunk jelenti: Az érsekujvári csendőrségndk sikerült ártalmatlanná tenni két tolvajt, akikről kiderült, hogy pontosan kidolgozott terv alapján éppen nagyszabású körútra indultak. Tegnapelőtt este érkezett Érsekújvárra Gartensaum Miklós koltai és Weiss József komáromi fiatalember, az éjszakát ismert tolvajok lakásán töltötték a Péró- ban és másnap reggel munkához láttak. Az ér- sekujvári cipőkereskedők ellen intéztek először támadást. Az első kiszemelt áldozat Neumann Gábor cipőkereskedő volt, akinek üzletében oly ügyesen játszották meg a „vásárlási" komédiát, hogy tényleg sikerült egy pár cipőt észrevétlenül elemelniök. A kereskedő azonban a két fiatalember eltávozása után észrevette a lopást, jelentést tett a csendőrségen és a két tolvajt, még mielőtt további áldozatra találtak volna, sikerült lefülelni. A csendőrségen rendkívül színesen adták elő a nagyszabású lopási körutat, amelyet minden részletéiben kidolgoztak, de amelyből mindössze egy sikertelen dpőlopást tudtak csak megvalósítani. — Kaszával és baltával támadt egymásra három magyari munkás. Komáromi tudó- silónk jelenti; Kádasi István, Berkula Ferenc és József magyari munkások egy háziban laktak, de állandóan civakodtak egymással. Egy összeveszés alkalmával Kádasi fiát a két Berku la-fivér meg akarta verni, amikor Kádasi kaszával sietett fia segítségére. A két támadó erre baltát ragadott és azzal támadtak a kaszával hadakozó Kádasira. A verekedésből valamennyien súlyos sebekkel kerültek ki és ráadásul még a biróság is elitélte őket. Kádasi két hónapi börtönt, Berkula Ferenc egy hónapi és Berkula József két hónapi fogházat kapott. xx Móricz Zsígmond: Komor !ó. A magyar népet és a magyar földet senki úgy nem ismeri a magyar írók közül, mint Móricz ZsigmoncL Különösen az alföldi tájat és népet. írásaiban csodálatos életre kel a falu, a mező, a puszta ée az iró művészete csodálatosan mozgalmas életet tud kelteni egy-egy botjára támaszkodó, mozdulatlan juhász belső viliágában ie. A „Komor ló" novellái erről a népről, erről a tájról szólnak. Tragikus és vidám írások és egytől-egyig egy darab mély magyar élet hiteles képei, ősi primitív életviszonyok között különösen hangzanak fel a legmodernebb mának hangjai, a gulya-kotom- polásba groteszkül vegyül az autók töfögése. Móricz Zsigmond mindkét világban otthon van, s mesteri elevenséggel tudja érzékeltetni azt a hangulatot, melyet a két világ találkozása kelt. Mesteri novellái, melyeket a „Komor ló" cdmü kötetben összegyűjtött, remekei a magyar prózának. Az uj Móricz-kötet most jelent meg a budapesti Athenaeum novella-sorozatában, ára 9 korona 60 fillér. xx Agyvértódulás, szivszorongás, nehéz légzés, félelem érzet, idegesség, fejfájás, lehangoit- ság, álmatlanság, gyöngeségi állapotok, munkaképtelenség a rendkívül enyhén ható, bermésze- tes „Ferenc JózseF'-keserüviz használata által igen sokszor gyorsan megsziintethetők. Egy pozsonyi betörőtársaság 20 ezer koronát rabott a Braun-Séte Uszthereshedésbői Pozsony, december 3. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.) Mára virradó éjszaka vakmerő betörés történt a Széplak-ucca 31 számú házban lévő Braun-féle lisztkereskedésben. A betörők kifosztották az üzlet kézipénzíárát, majd megfúrták a páncélszekrényt és 20.000 koronát meghaladó zsákmánnyal elmenekültek. A betörők az uccáról hatoltak be az üzletbe. Betörték az üzlethelyiség külső üvegajtaját, majd álkulccsal felnyitották a belső ajtót és azt magukra zárták. Feltörték a kézipénztárt, amelyben 1200 koronát találtak. Ezután behatoltak az üzlet hátsó raktárhelyiségébe, ahol a hatalmas Wert- heim-szekrény áll. A páncélszekrényt a legmodernebb olvasztó és furószerszámokkal megfúrták és onnét 19.000 korona készpénzt vittek eL Dolguk végeztével ugyanazon az utón menekültek el, amelyen az üzletbe behatoltak. A betörést már korán reggel négy órakor észrevette az üzlet tulajdonosa és azonnal jelentést tett a rendőrségen. A rendőrségről bizottság szállt ki a helyszínre, ahol egy fúrógépet, egy kézifurót, álkul- csot és egy pár bőrkeztyüt találtak. A betörőket, úgy látszik, valaki megzavarhatta, hogy szerszámaik egy részét a helyszínen hagyták. Ujjlenyomatokat nem iqen találtak, mert a betörők keztyüben dolgoztak. A rendőrség erélyes nyomozást indított a vakmerő betörők kézrekerltésére. Három betörés: semmi eredmény Munkács, december 3. (Saját tudósítónktól.) Péntekről szombatra virradó éjszaka betörők jártak a munkácsi adóhivatalban. Ketten, de valószinüleg többen is voltak és álfkulccsal hatoltak be a főbejáraton keresztül. Hogy ujjlenyomatot ne hagyjanak hátra, törülközőbe burkolták kezüket és úgy dolgoztak. Rendkívül kezdetleges eszközökkel akarták két helyen is megfúrni a pénzszekrényt, de valószinüleg közben megzavarták őket, a kezdetleges szerszámokkal különben sem tudtak boldogulni s Így anélkül, hogy eredményt értek volna el, odébb álltak. Csak a tisztviselők fiókjaiból szedtek össze apróbb holmikat Ungvár, december 3. Még ezen az éjszakán, valószinüleg ugyanazon tettesek betörtek a munkácsi Weinberger-likőrgyárba, ahonnan nagyobb mennyiségű likőrt vittek magukkal. A kézikasszát azonban, amiben tekintélyes összeg volt, ott hagyták. Ugyancsak ma éjszaka az ungvári gazdasági szövetkezet irodájába is betörtek és megkísérelték feltörni a kasszát. A tetteseket azonban megzavarták, úgyhogy még mielőtt eredményt értek volna el, kénytelenek voltak odébbállni. A kasszában 5000 korona volt. Kilenc év előtti zempléni gyilkosság tetteseit fogta el a homonnai csendőrség Az egyik gyilkos időközben mégha’f, a másik Kanadába vándorolt ■ Kettőt még eílogtak — Halálos késelés. Pozsonyi szerkesztőségünk lelenti telefonon: A pozsonyi államügyészségre na jelentés érkezett Horvátgurabról, hogy ott tegnap este Vizváry János fiatal gazdalegóny /eezeked'ée hevében késsel hátbaszurta L/unacska Mihály 60 éves gazdát, aki a sérülésekbe belehalt. Vizváryt a ceen.’" ’ség letartóztatta és hamarosan beszállítják ■ pozsonyi államügyészség fogházába. Az áldozat holttestét hatósági intéz- kedésre frlfeoncolják. Kassa, december 3. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) A homonnai csendőrség a napokban fényt derített egy rejtélyes tragédiára, amely 1926 szeptemberében játszódott le a felsőzemp'éni Éralja községben. Akkoriban meggyilkolva holtan találták a falu egyik legmódosabb gazdáját, Polák Mihályt, akit saját háza előtt gyikoltak meg több íejszecsapás- sal, késvágással és lövéssel. A gyilkosság fölfedezése után a csendőrség azonnal megindította a nyomozást és, mivel alapos gya- nuokok merültek föl, letartóztatták Badhramovsky István odavaló földművest, aki az esküdtszék elé is került. Bachramovsky váltig tagadta a gyilkosság elkövetését s mivel az esküdbiróság előtt is alibit tudott bizonyítani, fölmentették. Ezután már-már úgy látszott, hogy a gyilkosság végleg homályban marad és a gyilkost nem sikerül az igazságszolgáltatás elé állítani. A csendőrség azonban tovább folytatta munkáját és az elmúlt hetekben újabb nyomokra bukkant, amelyek alapján őrizetbe vette Polák Mihálynak egyik vejét, Sokai Györgyöt és annak feleségét, akikre rábizonyult, hogy nagyon rossz viszonyban éhek a meggyilkolt gazdával. A letartóztatott házaspár váltig hangoztatta ártatlanságát. Közben jelentkezett a csendőrségen egy éraljai gazdálkodó, aki több olyan adatot bocsátott a csendőrség rendelkezésére, amelynek alapján végül sikerült a valódi gyilkosokat leleplezni. Kiderült, hogy a gyilkosságot négyen követték el; Pajdics György, Dobej János, Fencsik Mihály és Fedaeskó József ujszedlici földművesek. Fencsik Mihály néhány hónappal ezelőtt a homonnai kórházban meghalt, Fedaeskó ped:g évekkel ezelőtt Kanadába vándorolt ki s azóta nem tért vissza. A csendőrség igy csak Pajdics Györgyöt és Dobej Jánost tartóztatta le, akik rövid valla.ás után be is vallották évek előtti szörnyű bűnüket. Elmondották, hogy ki akarták fosztani Polák Mihályt, aki délutánonként a háza előtt szokott sz?n- deregni. Az emlékezetes szeptemberi napon estszürkületben puskával és fejszével felfegyverkezve meglesték a gazdát háza előtt. Vallomásuk szerint Fencsik fejszével hátulról fejbesujtotta a szerencsétlen gazdát, majd amikor az vérbehorultan összeesett, több lövést adott le rá. Fedaeskó a már földön vérében fetrengő öreg gazdának késével elvágta a torkát, aki pillanatok alatt kiszenvedett. A lakást már nem tudták kifoszani, mert valaki megzavarta őket és igy elmenekültek. A csendőrség a két gyilkost letartóztatta, de egyelőre a ?u- kal-házaspár is őrizetben marad, mert különböző gyanuokok merültek föl az irányban, hogy a gyilkosságnak ők voltak értelmi szerzői. —■ Százezer koronás tűzkár Csatán. Oroszkai tudósítónk jelenti: Szombaton éjszaka Csatán ismét nagy tűz ütött ki. A község lakosainak még élénk emlékezetében van a hét évvel ezelőtt történt súlyos elemi csapás, amely a fél falut elpusztította s bizony, a szombati tűzvész páni félelmet keltett a lakosság körében. Négy lakóház, csűrök, dohányszáritók, rengeteg takarmány és mezőgazdasági gépek semmisültek meg. A tűzvész legérzékenyebben sújtotta Molnár Szerafin, Mészáros János, Mészáros István és Gáspár Szerafin földműveseket. Varga József gazdának a do- hányszáritója a beraktározott dohánnyal együtt odaveszett Szerencsére a tűzoltóság idejében hozzálátott a munkához és sikerült a tüzet lokalizálni. A kár meghaladja a százezer koronát és csak jelentéktelen részt térül meg biztosítás révén. — Négy cigányt tartóztattak le a zsitvaujfa- lusi betörés miatt. Nyitrai munkatársunk jelenti: Megírtuk, hogy mintegy egy héttel ezelőtt Zsit- vaujfalun betörők jártak Kelc Jenő földbirtokos és Vogel Antal gazdatiszt lakásában, ahonnan főleg ruhaneműt zsákmányoltak. A csendőrök most kézrekeritették a tetteseket Jancsi Anna és Balázs Mária cigányasszonyok személyében, akik bevallották, hogy a betörést Balázs József és Sluhra János cigányok fölbujtá'ára követték el. A csendőrség a, két cigányt is letartóztatta. — Felmentették az udvardi leányt, aki piros blúzban, fehér szoknyában és zöld köténnyel jelent meg egy választási gyűlésen. Komáromi tudósítónk jelenti: Rendtörvényes ügy lett abból, hogy Vadkerty Ilona udvardi leány ez év májusában egy választási gyűlésen piros blúzban, fehér szoknyában és zöld kötényben jelent meg. A magyar színekből összeállított ruha viselését a csendőrök a köztársaság elleni izgatásnak tekintették és ezért feljelentették a leányt. A biróság előtt Vadkerty Ilona kijelentette, hogy nem is gondolt izgatásra, véletlenül vette föl ilyen összeállításban a ruháját. Dr. Kálay Endre védőbeszéde után a biróság a leányt fölmentette. — Újabb letartóztatás a brünni bankbukási afférrel kapcsolatban. Brünnből jelentik: Tegnap — mint azt a PMH jelentette, — a rendőrség letartóztatta Uebellacker János osztrák állampolgárt és Matis ügyvédi irodai alkalmazottat kémkedés és titkos fegyverraktár fenntartásának gyanúja miatt. Ma ismét őrizetbe vettek egy idegent Weiss Márkus nevezetű állítólagos lengyel újságíró személyében, aki ellen ugyancsak államellenes bűncselekmény gyanúja áll fenn. A brünni bankbukási afférrel kapcsolatban még számos letartóztatás várható. A rendőrség lázasan nyomoz azirányban, vájjon nem volt-e Suchánek társai között több külföldi egyén, akik AlLamellenes akciót készítettek elő. Társadalmi Elet # A pozsonyi Magyar Bál előkészületei,, Január 11-én. szombaton este lesz a pozsonyi magyarság reprezentatív bálja a városi- Vigadó összes termében. A bál előkészitáf. sét agilis fiatal gárda végzi a pozsonyi na. gyár egyesületek köréből. Jellemző a bál mé.. reteire, hogy huszonkét személyből álló cigányzenekar fogja a zenét szolgáltatni. 1 # A galántai Katolikus Kör december 1-éa rendezte ezidei második kultrurestjét. A kultujJi est előadója dr. Borka Géza komáromi gimnáziumi > tanár volt, aki a finn népről, a finn népköltészet ■ ről és zenéről tartott kitűnő előadást. Az előadái i keretében három komáromi gimnazista eredeti; finn népdalt és a finn nemzeti himnuszt adott eljgj Az előadást több müsorszám töltötte ki, a Han» i tisztviselői adtak elő egy szavalókórust Méc» > Lászlótól majd egy éneknégyes volt gitárkd&éret. tel, mindkettőt Szőke Péter, a Hanza-dalárda \ karnagya tanította be. Két egyfelvonásos is szs. . repelt a műsoron, melyekben kitűnő aladcitáel |ii nyújtottak: Hegedűs Böske, Ráez János, Mómca i Dezső, Rajt János, Filberger Ottokár, Ceeme? i Lipót, Koháry Gyula és Hantos László, aki a i rendezést is végezte. A kör harmadik kiúturestje j december 15-én lesz karácsonyi műsorral. Az alsószell Evangélikus Kultúrkör, mely ' szorosan együttműködik a közművelődési bízott Sággal, december 1-én kezdte meg téli felolvasó estéinek sorozatát. A megnyitó estén a hallgató közönség szinültig megtöltötte a kulturházat Borosé Béla tanító, a kultúrkör titkára, s a kfa . művelődési testület elnöke bevezető szavaiban i méltatta az alsószeliek kuilturszeretetét, mely | évről-évre szebben nyilatkozik meg. Ezután a kultúrkör férfikara egy régi népdalt adott elő. Pa tó es Rezső és Panca Ilona egy-egy költeményt ! szavaltak, majd Stark Sándor ig.-tanitó, községi i könyvtáros a kuruc-labanc világból olvasott föl i élvezetes történeteket. Előadását élénk figyelem i és tetszés kisérte. Utána Szalai Karolina él ! Panca Gizella szavalatai következtek, végül ismét ; a férfikar énekelt, előadván Huber-Kády kunt i dalegyvelegét. A kulturesték. vasárnaponkint I folytatódnak. A somorjai Mária kongregáció decemtw 8-án a Katolikus Legényegylet színháztermében . bemutatja P. Nagely „Erdei Madonna" cimü vallásos színmüvét. Az előadás iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. # A vágseJyei Katolikus Népkör vasárnap mutatta be Babay József magyar legendáját, a „Veronikát". A Kör műkedvelő színi gárdája di- ■ cséretremé.tó teljesítményt produkált. Különösen elismerést érdemel Szabó Mariska, aki Veronika szerepében nagy sikert aratott. Hatványé István, Hueskó József, Hankó József, Szabó Imre, Huakó I Mariska. Hueskó Póli, Petró Klári, Miskovics Pali, I Szedlák K. és Stnida József a darab többi szerepeit komoly hozzáértéssel alakították és sok tapsot kaptak. A fogyasztási szövetkezet nagytermét a járás katolikus közönsége zsúfolásig megtöltötte. Az est művészi színvonalát emelte Jobbágy János és Kovács Dezső hegedű játéka. Az est tiszta jövedelmét a Katolikus Akció céljaira fordították. A vágsellyei járási gyermekgondozó és ifjúságot védő egyesület szombaton jól sikerült teaestélyt rendezett, melynek tiszta, jövedelmét a járás szegénysorsu gyermekeinek javára- fordították. — A kasszafuró nagy dáridót csapott — a rendőrség lefülelte. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Az egyik nagymezőuccai mulatóban föltűnt az egyik szerényebben öltözött vendég, aki rendkívül' sokat költött és csupa százpengőssel fizetett. Az ügyeletes rendőrtiszt figyelemmel kisérte a vendéget s amikor az eltávozott, nyomon követte őt Kőbányán lévő lakásáig. Ott megtudta, hogy az illető Tóth László állásnélküli autószerelő. Jelentette az esetet a főkapitányságon, ahonnan detektívek mentek k: Tóth László lakására és kihallgatták. Az autószerelő rövid vallatás után beismerte, hogy két társával együtt kasszafuró betörőbandát szervezett, amely több esetben eredményesen működött. Tóth Lászlót és két társát letartóztatták. — Agyonlőttek két gyilkos ukrán terroristát, Varsóból Jeten tik: Kowelban az egyik rendőr- , őrjárat rábukkant Nikiiül lóra és Syllukra, az ukrajnai terrorista szervezőt több hónaip óta keresett tagjaira, akik az idén nyáron három rendőrt és egy papot meggyilkoltak A gyilkosok fegyverrel a kezükben véd-vkeztsk letartóztatásuk ellen és el akartak menekülni. A rendőrök fegyverüket használták és mindkét terroristát agyonlőtték. SAKK Euwe megnyerte függőjátszmáját és vezet Amszterdam, december 3 Tegnap jelentet' . tűk, hogy a világbajnok’ párharc lő. játszmáját Euwére kedvezőbb állásban félbeszakították Hétfőn folytatták a partit és további 5 lépés után Aljechin — mint az előrelátható volt — feladta a játszmát. A párharc állása jelenleg 5 8:7 Euwe javára, 10 játszma eldöntetlenül vég- J ződött. — A következő játszmára kedden me *j kerül 6or Zandvoortban