Prágai Magyar Hirlap, 1935. december (14. évfolyam, 275-297 / 3827-3849. szám)

1935-12-04 / 277. (3829.) szám

Milyen szanálási reformokat kívánnak a kormánytál a városok? Holota képviselő beszéde a költségvetési bizottságban az önkormányzatok pénzügyi nehézségeiről • ■ Erseknivár költségvetésében még mindig ott szerepelnek Binmenstein bankár elérhetetlen milliói... Prága, december 3. Dr. Holota János nem­zetgyűlési képviselő a költségvetési bizottság­ban, mint már jelentettük, részletesen foglalko­zott az önkormányzatok kérdésével is. Beszédének e közérdekű részét alább ismer­tetjük: A városok és az adóigazgatás — Miként megállapítottam — mondotta a a képviselő egyebek közt — Hogy az adóalany teljesen tájékozatlanul áll a pénzügyi hivatalok­kal szemben, hogy mennyi a tartozása, úgy tizenkétéves polgármesteri tapasztalatok alap­ján meg kell állapítanom, hogy a városok is teljesen tájékozatlanul állanak az adóigazga­tással szemben. Elsősorban is nem áll módunkban ellenőrizni, hogy miként állapítják meg a mi adóalapunkat, de nincs módunk ellenőrizni azt sem, hogy mi­ként, hová könyvelik el azt a száz koronát, amelyet az adóalany befizetett és hogy milyen belső kulcs alapján osztják meg az állampénztár és az önkormányzati testületek között. így pél­dául városomban, Érsekujvárott a múlt év jú­liusában 700 ezer korona mérlegfölösleg volt és most 2 millió mérlegfölösleg van. Csak azt tudom, hogy egyszer csak parancsot kapunk, hogy az 1936. évi költségvetésbe vegyünk fel 2 millió ko­ronát. «— És miért van mindez? Megnézem a dolgot S látom, hogy a hírhedt Blumenstein bankár miatt 26 millió állami adónk s 9 millió községi pótadónk van, mely összegek aktív hátrálékok címén vezettet­nek a könyvekben. Ennek következtében egész költségvetésünk irreális. Ma 1935 van, egy hónap múlva 1936-ban vagyunk s a dol­got nem tudják rendezni, bár köztudomású, hogy Blumenstein bankár urat semmi áron sem tudják a köztársaság területére vissza­édesgetni, Vagyona szintén értéktelen, de semmi esetre sincs oly vagyona, hogy abból 36 milliót valaha is kifizethetne adókra. S a bölcs pénzügyigazgatóság okos tanáccsal szolgál: ki keŰ egyezni? ha 400 ezer koronát ad, az is pénz. — Balga remény! — Most azonban remélem, hogy a Blumenstein-tételt mégis csak sikerül töröltetnünk a költségve­tésből, sikerül bebizonyítani, hogy a 9 milliós És megkezdődik a lótás-futás, a sok beszéd, in­tervenció a vezérpénzügyigazgatósághoz, a pénz­ügyminisztériumhoz. Valahogyan csak realizáló­dik ez az összeg s a költségvetésbe, mely telje­sen egyensúlyban volt, kénytelenek vagyunk mégis csak felvenni 240 ezer koronát. És most itt a kis hiba. A nyomtatott törvény általános elve, hogy a költségvetésből semmit nem lehet kifizetni, amig nincs jóváhagyva, vagy csak oly mértékben szabad fizetni, mint az előző évi jóváhagyott költségvetés engedi meg. Ha mint polgármester be akarom tartani ezt a törvényes elvet, úgy az adóhivatalnak nem fizethetem a 240 ezer koronát sem, csak a költségvetés jóváhagyása után, mert ez is csak oly kiadási tétel, mint sok más. De a gyakorlatban az adóhivatal önkényesen vonja le magának havonként a 20 ezer koro­nát, a költségvetés jóvhagyásának bevárása nélkül és önmaga fizeti ki azt magának. Ha legalább azt a jogszabályt tartaná be az adóigazgatás, hogy bevárná a költségvetés jóváhagyását, már ezzel is meg volnánk elégedve. Ez szüli aztán a teljes bizonytalanságot és igy áll elő azután az a fonák helyzet, hogy ha a pénzügyigazgató­sághoz fordulok, ezt a választ kapom: „Mit akarnak önök, a maguk járásában aktív hátrá­lékok vannak, négyszer-ötször annyi a követe­lésük, mint a községi pótlék." követelés behajthatatlan s hogy azt nem kell hurcolnom egyik évről a másikra a községi költségvetésben. Végzetes hiba, hogy a községek, városok egyik hivataltól a másikhoz kénytelenek szaladgálni, hogy a költségvetési évet valahogy áthúzzák. A városok növekvő terhei és a csökkenő póladő — Ma már pontos adataink vannak, hogy a városoknak és községeknek mennyi az adóssá­guk, mennyi a pótadóhátrálék s látjuk a községi háztartások vigasztalan helyzetét. Elégtétellel állapítom meg, hogy most az állam is nagyobb figyelmet kezd szentelni az önkormányzatok szomorú helyzetének. Az uj törvényt nem aka­rom kemény kritikával illetni, mert remélem, hogy annak alapján mégis csak kielégítő gya­korlat alakulhat ki. Tény az, hogy a fejlődés iránya azt mutatja, hogy a községek és váro­sok egyre több kulturális és gazdasági terhet kénytelenek viselni, igy a csatornázással, . viz- vezetékberendezésekkel, az uccakövezéssel, vi­lágítással és a munkanélküliséggel és sok más hasonló üggyel kapcsolatos költségeket teljesen, vagy részben. E feladatokat el kell látnunk, a másik oldalon azonban a városok keze meg van kötve, nem segíthetnek magukon, mert az adózási hőmérő azt mutatja, hogy a közsé­gi pótadók alapja évről-évre csökken. E2 azt jelenti, hogy a polgárság nemcsak hogy az uj adóterheket nem tudja fizetni, hanem a régi, kivetett adókat sem és hogy az újonnan kivetett adók összege is egyre csökken, ennek következtében a községi háztartások, melyek költségvetései ezeken az állami adókon alapul­nak, válságos helyzetbe kerülnek. U önkormányzatok szanálá­sénak médiai — Az önkormányzatok alapos szanálásához feltétlenül szükségesnek tartom a következő in­tézkedéseket: A házadót teljes egészében a községeknek kell átadni, legalább is a gazdasági válság tartamára. A községi pótadók kivetésének alapja jelenleg a földadó, házadó és a kereseti adó. ellenben a jövedelemadó nem szolgál községi pótadók ki­vetésének alapjául. Ügy vélem, itt az ideje, hogy a jövedelemadó is szolgáljon községi pótadó alapjául s ezzel a dolog egyszerűbbé válnék, mert az adófizetők sokkal nagyobb köre járulna a köz­ség terheihez. Az összes községi kölcsönt legalább 50 évi törlesztésre kellene átalakítani törvénnyel. Tudom, hogy e kérdésben kormányrendelet ké­szül, de kérdés, hogy abban érvényesül-e az ép­pen említett elv. t A gyárak fiókjainak pótadója — Azután itt van az úgynevezett fióküzemek kérdése. A városok most szavazzák meg statú­tumaikat s azokat a minisztériumba terjesztik be, de eddig egy község sem érte el azt, hogy statútumát meg is tárgyalták légyen és hogy azt akár jóváhagyják, akár visszavessék. Egyene­sen szembeötlő, hogy a legnagyobb gyárak lerakatai, fiókjai fizetik a legkisebb adókat. így például az érsekujvári bőrgyár a városnak 200 ezer korona pótadót fizetett. Most egy más cég vette meg a gyárat s azt fiókvállalatának Blumenstein bankái1 milliói, amelyek irreálissá teszik Érsekújvár költségvetését 1935 december 4, wepda. nyilvánította s bár e cégnek még egy kétemele­tes elárusító háza is van, fizet a városnak ösz- szesen 12 ezer korona pótadót. Az erre vonat­kozó statútumot mi is megszavaztuk s beterjesz­tettük. E tárgyban történnie kell valaminek, még az adótörvény reformja árán is. A rendőrség terhei és az utak költségei — A városok költségvetésein még egy irány­ban lehetne s kellene segíteni. A városi rendőrségek óriási összegeket emész­tenek fel. A rendőri szolgálatot, mint elsőren­dű állami érdeket az államnak a városokkal együtt kellene megoldania, ha komoly szaná­lást akarunk a városokban keresztülvinni. — A katonai dolgok közül nagyon nyomasz­tó a községekre az elszállásolási költség. Isme­retes, hogy a helyiérdekű uccákra és utakra az állami útalap igazán jelentéktelen összegeket fordít, de a városi utakra és uccákra semmit sem ad. Ezen a helyzeten is segíteni kellene az útalap­tól szóló törvény módosításával. Mindezeket a reformokat feltétlenül végre kell hajtani, ha a községek háztartásait ko­molyan akarjuk szanálni. Ellenkező esetben félmunkát fogunk végezni, mellyel senkin sem segítünk. Dr. Holota végül bejelentette, hogy a költ­ségvetés ellen szavaz. Jégeső a Riviéráit Milánó, december 3. Nemcsak Középeurópá- ban uralkodik természetellenesen enyhe időjárás, hanem mintha egész Európában elfeledkezett vol­na. a kalendárium arról, hogy december van. A Riviérán és a Fekete-tengeren te,gnap irtózatos vihar pusztított, Seftrinél egy vitorlást a vihar nekicsapott a sziklának. Trevisionál a ragyogóan tiszta ég úgyszólván percek alatt beborult és ir­tózatos jégeső pusztított végig a parton, A liu'zoflketted k devbapör a némei smzeiesrende* eí,en Berlin, december 3. A rendkívüli bíróság tegnap kezdte meg az irgalmas rend elleni devizapör tárgyalását. A rend tagjait szin­tén azzal vádolják, hogy márkát csempész­tek a külföldre. Ez a huszonkettedik pör, amelyet Németországban katolikus papok és szerzetesek ellen indítottak devizacsem­pészés miatt. — „Bécsi bál" lesz Budapesten. Buda­pestről jelentik: A Magyar-Osztrák Társa­ság elhatározta, hogy február 15-én „Bécsi bált" rendez Budapesten. Tavaly — mint ismeretes — nagysikerű „Budapesti bál"-t rendeztek Bécsben és ennek viszonzásaként kerül most sor a nagyszabású ..Bécsi bár­ra. A Magyar-Osztrák Társaság nagysike­rűnek Ígérkező estje pótolni fogja az elma­radó Opera-bált. A dublini Bűnügyi regény Irta: John Amos Cíeever (3) | A detektívek lámpájuk éles fényéinél a közvetlen környezetet vizsgálták. A kavicsos utón semmiféle nyom nem maradt. Patrik Fitzmaurice négykézlábra ereszke­dett a holttest mellé. A test már hátára volt fordítva. Lámpájával bevilágított a halálsá­padt arcba. Fehér kőrszakál köritette a kövér­kés, jóságos kinézésű arcot, az orrlikakból is vér szivárgott ki és az megalvadt a felső ajak felett. — Sir Patrik Wethered — rebegte meg­döbbenve a detektivifelügyelő. II, AZ ÜGYVÉD UTOLSÓ ÚTJA Sir Patrik Wethered Dublin egyik leg­jelesebb kereskedelmi jogásza volt. Negyven éve folytatott már prakszist és negyven esz­tendei közéleti tevékenységével nagy nép­szerűségre tett szert az ir fővárosban. Meg­csontosodott agglegény volt, aki csak a hi­vatásának élt és széles földön nagy hírnevet szerzett magának. Mindenki, még konkurrens kollégái is elismerték róla, hogy egész Ír­országban a legnagyobb szaktekintély a kereskedelmi jog terén. Rokonai, hozzátarto­zói nem voltak. Egy idősebb asszonyt tartott házvezetőnőnek, ez gondozta a négyszobás előkelő lakást a Szent György-téren, ez 'mosott és főzött az öregurnak. Nem igen élt társaságbeli életet, csak ritkán jelent meg az „ír halászihoz címezett kis fogadóban I egy pohár sörre és pdpafüstre egy öreg ügy­védekből álló társaság körében. Mint minden agglegénynek, neki is megesemtosodott szo­kásai voltak. A délelőtti órákat a különböző bíróságokon töltötte, egy órakor megebédelt, aztán rövid pihenőre tért. Ezután két órán ál irodájában szokott tartózkodni, itt fogadta a feleket, majd rövid körútra indult, meg­látogatta azokat az ügyfeleit, akiket valami akadályozott abban, hogy őt keressék fel. A körút végével otthonában meguzsonázott, majd rövid egészségügyi sétára indult. Hét­kor már otthon volt és ilyenkor végigolvasta újságjait, búvárkodott a szakirodalomban és felfrissítette magát Dickens müveivel, aztán a vacsora következett és az éjjeli nyugoda- dalomi. Szép és tisztafolyásu volt ez az élet, amelynek most ilyen borzalmas módon vetett végei egy útonálló bandita botütése ... Patrik Fitzmaurice úgy tudta, hogy Wethe­red ügyvéd igen gazdag ember. Nagyon sok kliense volt és semmi költséges passziója. Bizonyos, hogy tekintélyes üzleti jövedelmé­nek nagy részét betétkönyvekbe fektette. Azt \ is tudta róla, hogy az ügyvéd sokat áldozott < közcélra. Különböző jólékonsági akciókat ■ támogatott, segélyezte a fiatal költőket, iró- 1 kát és művészeket, egyetlen szenvedélye a ■ képeknek és műtárgyaknak gyűjtése volt... t Irodáját lakása mellett tartotta fenn. Két 5 kis szobából állott ez az iroda. A belső volt : a szentély, ebben ő dolgozott és fogadta a t feleket. A külső nagyobb szobában két segéd- 1 jenek asztala állott és a gépiró kisasszonyé. 1 Bár Wethered 'ügyvédnek nagyon sok ügye volt, nagyobb személyzetet nem tartott. Két emberét jól megfizette, de meg is kívánta, hogy ezért megdolgozzanak. Patrik Fitzimau- rice többször megfordult ebben az irodában, amikor valami biinügy kapcsolatán szakszerű tanácsra, útbaigazításra volt szüksége. Nagyon tisztelte az öreg urat, akinek puritán élet­módja közbecsülést szerzett. Patrik Fitzmaurice gyakorlott ujjai végig- kutatták az öreg ruházatát. — Rab lágy ilkosság — mormogta. — A támadó semmit sem hagyott nála. Elvette óráját, tárcáját, iratait. Csak a zsebkendő maradt a jobb nadrágzsebben ... Az őrszemhez fordult... — Senkit sem látott a környéken? Gyanús alakot? — Nem láttam senkit. A park előtt járkál­tam ugyan, de nem tűnt fel semmi — dadog­ta izgatottan a rendőr, aki még most sem nyerte vissza nyugalmát. — A park előtti ut nagyon forgalmas — állapította meg a felügyelő. — Gondolom, hogy kevés adatot fogunk szerezhetni. Tele­fonáljon a hullaszállítóért — fordult most az őrszemhez... Két emberének meghagyta, hogy folytassák csak a kutatást a környéken és ha a legcse­kélyebb nyomra bukkannak, azonnal közöl­jék vele. Maga pedig az orvossal visszatért a tejesbódéhoz és a kocsiba szállt. Néhány perc múlva már újból hivatalos szobájában volt. És pillanatok múlva előtte álltak a tiszt­viselők, akiknek rövid, de határozott utasítá­sokat adott. — Azonnal, razziára indulni. Végigjárni az összes gyanús helyeket. Mindenkit befogni, akit kapcsolatba lehet hozni az üggyel. Rámutatott az egyik fiatal tisztviselőre. — Barton, maga siessen azonnal az öreg irodájába. Meg kell tudni az öreg ur mai nap­jának lefolyását. Pontosan nyomon kell kö­vetni attól a pillanattól kezdve, hogy lakását elhagyta, addig, amig a parkba ért. Egy órán belül jelentést várok. Mint a jól működő gépezet kerekei kap­csolódott minden egymásba a dublini rendőr­ségen. S míg tisztviselőik rohantak, hogy a kapott utasítást végrehajtsák, Patrik FitZr maurice széles tenyerébe hajtotta a fejét és gondolkodott. Az ő agya úgy volt berendezve, mint a legtökéletesebb bűnügyi kataszter. Szépen sorjában egymás mellé voltak beskatyulyázva a különböző bűnesetek, az egyes bünőző- kategóriák, évekre visszamenőleg emlékezett minden jelentősebb ügyre, ami az ir főváros­ban előfordult. Most is igy morfondírozott magában: — Botos gyilkosság?... Nem sok ilyen fordult elő a praxisomban. Ha jól emlékszem, az utolsó 1928 márciusában történt. George Bruns... Az áldozat nem halt meg... Bruns hat évet kapott és fél évvel ezelőtt szabadult. Vájjon hová vetette a sora? Felállt és Öles léptekkel mérte végig szo­báját ... — Igen, igen, George Bruns... Az tudott igy bánni a bottal, mint ez a fickó. Ahová sújtott, ott beszakadt a fej. Maga elé idézte a sovány, ványadt alakot, akinek a külsejéből igazán nem lehetett vol­na arra gondolni, hogy micsoda hallatlan izomerő rejlett abban a vékony karban! Sápadt, beesett arcát látta, fülébe rémlett állandó, rekedtes köhécselése. Amikor töm­lőébe dugták, igazán nem lehetett számitani azzal, hogy kibírja a hat esztendőt... Csöngetett és a nyilvántartó iroda tisztje lépett be. Patrik Fitzmaurice kiadta az utasítást. — Nézzen csak utána George Bruns aktá­jának. Mi történt vele, amióta kiszabadult. Hol és merrefelé kószált? (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom