Prágai Magyar Hirlap, 1935. december (14. évfolyam, 275-297 / 3827-3849. szám)

1935-12-29 / 296. (3848.) szám

1© Toscanát fia számára ég hogy ez az én utolsó kívánságom, ami őket illeti. Európának semmi oka arra, hogy megtagadja tőle ezt a tisztességes élet­formát, mert én akkor már nem létezem. Mondja meg a császárnénak^ azzal az érzéssel ha­lok meg, hogy ő megadta nekem mindazt a bol­dogságot, ami füle függött, hogy soha a legki­sebb elégedetlenségre sem adott okot és hogy nem sajnálom a trónt, csak őmiatta és a fiam miatt; olyan embert neveltem volna belőle, aki megér­demli, hogy Franciaországon uralkodjék44. Kért, hogy én maradjak hü hozzájuk, tegyek ró­la, hogy ne hallgassanak rossz tanácsokra, pedig nem lesz bennük hiány, vigyázzak, hogy mindig csak Franciaország érdekében cselekedjenek, be­széljek fiának róla, hogy az majd meg tudja érte­ni, mit tett ő azért a drága Franciaországért, szól­jak hozzá is olyan őszintén, ahogy atyjához szólot­tám. „Becsülöm önt, Caulaincourt44, folytatta, „ön mindig becsületes férfi módjára teljesítette köte­lességét: öntudatában, belső megelégedésében és a jóérzésü emberek megbecsülésében fogja megta­lálni viselkedésének jutalmát. Én csak ezt a kámeát adhatom önnek ékszerdobozomból. Vegye onnan magához és őrizze meg, mint az utolsó emlékét, császárjából.'4 (A kamea ma Caulaincourt déduno­kájának birtokában van.) Gyenge hangon beszélt, a szenvedés hangsúlyá­val és gyakran állt meg közben, mintha elfogná a szorongás, hogy nem tud tovább beszélni. El sem mondhatom, micsoda fájdalmat éreztem e szavak hallatára; hiába vetettéin közbe egy-egy kérdést; csak ezt felelte: „Hallgasson meg, szőrit az Idő.44 Igyekeztem megtudni, mit vett be. Fel-felcsuk- Iott és nagyon szenvedett. Kértem, hadd hívhassak he valakit, hogy valami­képpen segítségére lehessek. Hiába próbáltam egy percre is eltávozni, még kiszökni is hiába próbál­tam; erőnek erejével visszatartott és hallgatott. Időről-időre egy pár szeretetteljes szót intézett hozzám, sajnálja, úgymond, hogy mindazok után, amit érte elszenvedtem és kiálltam, most még utolsó percei fájdalmas látványának tanújává is tesz. Könyörögtem neki, hogy a magam megnyugtatá­sára hivathassam a nagymarsallt (Bertrand grófot). Élni akartam az alkalommal, hogy Yvant (Napó­leon sebészét) hivathassam, de ő csak makacsul el­lenkezett, nem akart látni senkit sem. „Csak önt akarom látni, Caulaincourt!44, mondta. Megparan­csolta, tapintsam meg a pulzusát, már kezdi, úgymond, érezni hatását a szernek, amelyet bevett; hogy feje elnehezül és teste megmerevedik; re­méli, hogy a hatás most már hamarosan beáll és hogy ő végre elaludhat. Amikor erőeködtem, hogy mégis csak kell hív­nom valakit, utolsó szolgálatomul azt kérte, hogy ne ellenkezzem vele, hiszen ismerve helyzetét, ma­gamnak is be kell látnom, hogy az ő halála talán üdvére válhatik Franciaország­nak és családjának, Ő, úgymond, az én jellememet elég erősnek tartot­ta, hogy megértve az ő elhatározásának helyes vol­tát, nem hosszabbítom meg halálküzdelmét, hiszen az, amit az utolsó két héten el kellett szenvednie, fájdalmasabb volt. mint ez a perc. Hiába próbál­tam elszökni és hivni valakit: oly erővel tartott vissza, hogy kabátom nyakának és szárnyának egy része kezében maradt volna, ha nem fogott volna másik kezével is. Az ajtók zárva voltak, a komornyik nem hallott meg semmit. A császár egyre erősebben csuklóit; tagjai meg­merevedtek; hasa és egész teste görcsben torzult fel. Az első hányingerek hiába jelentkeztek: egy pillanatig úgy látszott, mintha a császárnak mingyárt meg kellene halnia. Hideg verejték verte ki a testét, aztán jéghideg lett az egész test, majd forró. Úgy tűnt föl nekem, hogy mindenáron vissza akarja fojtani a hányást; összeszorította a fogát. Egy némileg nyugodt szünetben meghagyta ne­kem, hogy szép nécessaire-jét adjam át Eugéne hercegnek emlék gyanánt, tartsam meg magamnak legszebb kardját és pisztolyait, az ő kaméa-arcké- pén kívül. „ön meg fogja mondani Josephine-nek, hogy gondoltam reá44. Megköszönte még (ő mondta igy) hü szolgálatai­mat, sajnálta, hogy nem segített engem nagy va­gyonhoz, hogy nem adta nekem azt a palotát, ame­lyet megígért, amikor megjöttünk Oroszország ól. Miután sokáig elgyengült és szakadozott hangon szólt hozzám, azt mondta: „Adjon egy kardot Ta- rento hercegének (Macdonaldnak), legyen az irán­tam való lojális viselkedésének emléke. Ezt a mondatot már majdnem elhaló hangon mondta és a csuklás, meg a heves hányingerek ezt is többször félbeszakították. Bőre száraz és hideg volt; időnként jeges verí­ték lepte el; azt hittem, utolsói fog lehelni kar­jaimban és most rnár sikerült, egy pillanatra kiszökni, hogy behívjam Rusztánt, homomyikját, Yvant és a nagy­ra arsallt H ivott a császár, szememre hányta, hogy utol­só perceit megzavarom; bosszankodott és panasz­kodott, milyen lassan hat az ópium-preparátum amit bevett. „Milyen nehéz nicghalnii44 kiáltott fel, „Milyen átok, ha olyan szervezete van az embernek, hogy kitolja végét annak az életnek, amelyet úgy ezeretnék már befejezni!44 Határtalan nyugtalanság vett erőt rajta, leírha­tatlan türelmetlen volt, hogy oly kevéssé hat rá az, amit bevett. Oly buzgón hívta a halált, amilyen buzgón sohasem kívánta megtartani az életet. Azt már megmondta, hogy ópiumot vett be. Megkérdeztem, hogyan? Azt felelte: „Egy kis víz­ben.44 Megvizsgáltam a poharat, amely egy kis pa­pírdarabbal együtt ott állt néoessaire jén. Tényleg maradt még benne valami. A hányinger most va- dabbul jött rá, most már nem állt hatalmában v:ez- szatartani a hányást, ahogy az előbb még megtette. Az edényt nem tudtam már jókor odanyujtani; még­is felfogta még egy részét az első hányadóknak és azután még többet is, valami szürkés anyagot. A császár kétségbeesettnek látszott, hogy gyomra ki­okádja a preparátumot. Kérdéseimre végül meg­vallotta, hogy egy kis zacskóban hordta a nyakán, a Malo-Jaroszlavec melletti riadalom óta (ott az 1812-i oroszországi visszavonulás alkalmából kozá­kok ütöttek rajta a császár táboikarán és neki ma­gának is kardot kellett rántania), hogy akkor, nem akarván megkockáztatni, hogy elevenen kerüljön az ellenség kezébe, adatta magának ezt a kis cso­magot, melynek méregadagja, igy mondták neki, két ember meg­ölésére is untig elég. Később megmondta nekem a császár, hogy azonos­nak hitte ezt a preparátumot azzal, amelyet Con- dorco és Loménie bíboros használtak. Hozzátette, hogy irtózott a halál minden fajától, amely véres nyomot hagy a testen vagy megcsonkítja az arcct; azt hívén, hogy halála után fel fogják ravataloz­ni, azt akarta, hogy hü gárdája felismerje arcán a nyugalmat, amelyet megszokott nála a csatatere­ken. Egyre gyakrabban fogta el a hányinger, de a há­nyadék egyre gyérebb lett. Úgy éreztem, kissé soká jönnek, de mindenki aludt; fel kellett kelniök és öltözniük. Végre belépett a nagymareall. Minthogy a császár nem szólt egy szót sem. én elmondtam neki, mi történt és mit hallottam a komornyikok­tól. „Milyen nehéz meghalni az ágyban44, szólalt meg most a császár, „s milyen semmi az, ami elvá­lasztja a háborúban az életet a haláltól.44 Kérdéseket intéztem Yvanhoz, aki megérkezett és megneveztem a császárnak; a császár ágyához hívta Ó6 megtapinttatta vele a pulzusát. Még mindig hányingerről panaszkodott. „Doktor44, mondta neki, „adjon be erősebb ada­got, adjon valamit, amitől az, amit bevettem, megteszi hatását44. A sebész szabadkozott ő nem gyilkos, mondta, ápol­ni jött a császárát éa életét megmenteni és nem tenne soha semmit sem lelkfismerete ellenére: megmondta ő azt a császárnak már múltkor is, mi­kor ez kért valait, amitől meghalhatna — most sem mondhat egyebet Mindnyájan lesújtva álltunk ott; egymásra néztünk síri csendben, jól tudtuk mindnyájan, hogy a halál valóban jótétemény lett volna a császárnak s mégsem teljesítette egyikünk sem, pedig szerettük volna, eürgető óhajait. Foko­zódott a hányinger: behívtuk Consían-t, a komor­nyikot. Vele lépett be Turenne gróf is A császár újra kérlelte Yvant. De az kijelentette, hogy in­kább rögtön otthagyja, semhogy ilyen kívánságok­nak tegye ki magát. Kiment és nem is jött vissza többé. A császár kimondhatatlanul szenvedett. Ho] nyu­godt volt hol izgatott, arcát nagyon megvá toztatta, feldúlta, mondhatni felforgatta, vonásait összehúz­ta a szenvedés. Valamennyien reggel hat óráig ná­la maradtunk. Megvizsgáltam a császár nécessaire-jét ée kikér­deztem Rusztánt és Constant-t. Azt mesélték, hogy a császár napok óta egyébről sem beszélt, csak arról, hogy lehetne meghalni; hogy két nappal azelőtt behatóan vizsgálgaría p:sz- tolyait és kivette nécassaire-jéből a golyókat. Húsz tán hozzátette, hogy a császár nem találta a lőporce- zacskót, mely különben mindig a fegyverednél volt, mert. Rusztán, látva a császárt szokása ellenére a fegyverek körül motozni, eltette azt a kezeügyó- bői és a császár meg is kérdezte egyszer, hol a zacskó. A komorynikok azt ie mondták nekem, hogy a császár többször arról is beszélt nekik, hogy meg akarja mérgezni magát, hogy arra kér­te őket, nevezetesen Constant-t, hozzon neki egy égő faszénserpenyöt a fürdőszo­bába, mert meg akar fulladni, sőt hogy az utolsó fürdő közben megint beszélt ne­kik a faszén füstről. Constant, látván a császár ma­kacs elszántságát, nemcsak a faszénserpenyöt ta­gadta meg de különös gonddal távolított el köze­léből minden eszközt, amivel öngyilkosságot kö­vethetett volna el, nevezetesen a lőporzacskót a nécessaire-ből. Ebbő] az következett, hogy ezek az urukhoz hü emberek a maguk meggyőződése szerint a legerőleláíóbb óvatossággal jártak el és ha egyedül volt a császár, lehetőleg mindig szem­mel tartották. A császár később azt mondta nekem, hogy azt a mérget, amelyet később bevett, egy nyakáról leló­gó zsinóron hordta, mint egy skapuláriumot, aztán a zsebében hordta, majd a nécassaire-be tette. Én nem kérdeztem tőle és ő nem mondta meg nekem, hogy kitől kapta a, mérget. Elmondtam szavait Yvannak. Elégséges volt-e az adag, amit bevett, abhoz, hogy meghaljon tőle? Nem adtak-e neki va­lami jelentéktelen preparátumot, hogy megnyug­tassák? Ezt kérdeztem magamtól és nyilván má­sokban is felvetődtek ezek a kérdések. Ildomtalan lett volna magának a császárnak feladni ezeket a kérdéseket ée ezek a részletek különben sem fon­tosait, szemben a ténnyel (hogy meg akart halni). Aki ezeket a sorokat olvassa, kétségkívül ugyan­olyan diszkrét lesz, mint én. Egy percre elhagytam a császárt, hogy kiadjam az Orlovnak (a cár hadsegédjének) elküldendő ra­tifikációt, nem akartam, hogy Orlov megtudja, mi történt itt az éjjel. A személyzetnek is, amely egyébiránt, csak igen zavarosan tudhatta a dolgo­kat, a legszigorúbb utasítást adtuk a hallgatásra ... A császár hivatott; megkérdezte, tudják-e a palo­tában, mi történt. Kétségbe volt esve, hogy erős természete v sz- szaverte a halált, melyet pedig minden porcikája áhított . . . Fájdalmai növekedtek, arckifejezéee is egyre job­ban elváltozott, Soká beszélt hozzám, nagy meg­erőltetéssel, aztán elgyengült és valami elesetts-g és mozdulatlanság vett erőt rajta. Ebből én ki akar­tam ragadni, ezért arról beszéltem neki, hogy illő, Vízszintes: 1. A fej tréfás neve 5. Teához eszik. 9. Uszály. 13. Az öt-tó egyike. 15. Erősen rángat. 16. Délafrikai holland bennszülött. 17. Szibériában uralkodik télen. 22. Minden — angolul. 2-3. Os­toba. balga. 24. Kétéltű. 25. Vágószerszámnak van. 26. A költészet egyik ága. 28. Cicero titkára, az első gyorsíró. 29. Magyarul: világos, tiszta. 30. örmény romváros. 31. Amerikai film,komikus. 85. Női név. 36. Az arc része. 37. Leánynév. 39. Ebből készül a kaviár. 41. Az összes. 43. Hang­erős i tő. 46. Csomóz. 47. Kézben fog. 48. Ág. 19. Hangnem. 50. Termékeny, kiadós. 52. Német férfi­név. 53 ...........Troli. 54. FutbaLL-mtiszó. 55. A tej fe lszínén képződik. 56. Rk. 57. Ami rossz hatással van az emberre. 61. Volt vármegye neve. 63. Ide­való volt az a bizonyos borivó asszony. B4. Le­durrant. 65. Fejérmegyei nagyközség. 67. An­golna — németül. 68. Hely határozó. 69. Muszáj. 71. Korszak. 72. Tangó (Márkus—Márai). 76. Nem lehet rajta változtatni. 77. Szarvas fajta. 78. Római császár. 79. Nagyon szórványos. 80. Áttosz, át­helyez. 81. Levestészta, Függőleges: 1. Az épület alkotórésze. 2. Nagy német napila.p. 3. Angyalrang 4. Bérlőre vár. 6. Helyhatározó. 7. Nagy faedény. 8. Jacobi világ­hírű operettje. 9. Időbatározó. 10 Külföldi pénz- ogység. 11. Különleges Visótel. 12. Ismert magyar színész. 14. Csapadék. 16. Hízelgő szavakat mond. IS...........iacta est. 19. Képesfél. 20. A láb része. 21. Kereskedő teszi. 27. Folyó. 28. Hosszabbít. 29. Tűzkő. 31. Gyorsan, hirtelen. 38. Rángat, 33. Szemtelen rovar. 34. Férfinév. 38. Ugyancsak férfinév. 40. Uccáeska. 42. Harag — latinul 43. Sav teszi. 44. Névutó. 45. Az Aldunába ömlik. 47. írószer. 48. Ókori nép. 51. Olasz kikötő. 52. Szoba­lány viseli. 53. Heveny lefolyású (betegség). 55. Akadályoz. 57. Elhunyt magyar publicista. 58. Keverék. 59. Rokon. 60. Magyar város. 62. Öpera­sőt szükséges volna fogadni a Tarentói herceget; ez a marsall aztán szükség esetén meg is cáfolhat­ná azt, amit erről az éjszakáról esetleg mesélhet­nének ... A császár belátta ezt, de nem akarta a mari állt az ágyban fogadni, karomra támaszkodva felkelt, de nem tudott megállni a lábán, én az ablakhoz vonszoltam, azt kinyittatta, én aztán Rusztánt hív­tam, mert egyedül nem tudtam á császárt az ágyba visszafektetni. Egy percig még beszélgettem ve e, kértem, hogy táplálkozzék és pihenjen, hogy dél­ben a marsallt fogadhassa és aztán elhagytam, hogy a rámbizott ügyeket elintézzem. Tizenegykor visszamentem a császárhoz. Adtai neki inni valamit, de nem bírta el a gyomra. Bert­rand, a nagymareall, közölte vele, hogy el szeret­né kisérni Elba szigetére; ez meghatotta. „Elhalá­sztam magam41, mondta. „Élni fogok, minthogy a halál ágyamban épdy kevéssé akar végezni velem, mint a csataté:en. Bátorság kell ahhoz is, ilyen élmények után elvisel­ni az életet. Meg fogom írni a bátrak történetét44. * íme, Napóleon öngyilkossági kísérletének első és egyetlen hiteles leírása. szabó Kristóf. énekesnő (Lola). 63. Kokett. 65. Vevőre talál. 66. Éléstár. 68. Orosz folyó. 69. Ázsiai birodalom. 70. Ipari növény. 73. Szín. 74. Megállapítja a sú­lyát. 75, Ugyanúgy, mint 71. vízszintes. December 15-iki számunkban megjelent 34. számú keresztrejtvény helyes megfejtése: 4. Sár- bogárd, Dombóvár. — 9. Vágyam oly végtelen.— 28. Meggondolatlanság. — 68. Akrobatamuíat- vány. 34. számú keresztrejtvényünket 412 beküldő közül 295-en fejtették meg hibátlanul. A megejtett sorso’ás alapján e heti könyvjutalmunkat: Maii- rice Paléologue „II. Sándor cár tragikus regénye44 cimü müvét Klekner Lóránd (Kassa) nyerte. wiiiiimiiiiiii ni iimiimmiiwij A PRÁGÁI MAGYAR HÍRLAP kereszireittrénysze.vénye-4 53 számú rejtvényt meglejíeüe .­(név és pontos cím): ii—ÉWiiiwiiiKiiim i 'liininiBniWMiiiiiiwin—iiriAi KERESZTREJTVÉNY 36. szám. —- Megfejtési halár'dő: január 14. Beküldendő a 2„ 11., 17. és 72. hosszú sorok megfejtése. ¥ ¥ *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom