Prágai Magyar Hirlap, 1935. december (14. évfolyam, 275-297 / 3827-3849. szám)

1935-12-29 / 296. (3848.) szám

JtÁk ril KJUMie?

A * UvCOuUvi’ 5

4M*>*

NAPSÜTÉS PRÁGÁBAN

Már elmúlt kilenc, amikor Fehér Sándoi negyedéves orvostanhallgató beérkezett a VenceJ-téri diákkávéházba. Fáradt volt félkilencig tartott ma a kurzus, de meg sem várta, mig a pincér elhozta a vacsorakávéját, máris munkához fogott: a délelőtti előadás jegyzeteit kellett feldolgoznia. Legjobb ezzel naponta készen lenni, ha egy nap elmulasztja, nehéz behozni, az egész napi elfoglaltság mellett. Talán félóráig dolgozott a füstös zsivajgásban, mikor egy árnyék állt meg az asztalánál, tartósan, nem mozdult. Föltekintett.

— Szervusz, Fehér! Mégis te vagy. Magas fiatalember állt előtte, világos

trencskótban, feléje nyújtotta kezét, amelyről éppen lehúzta a világos szarvasbőrkesz- tyüt. Fehér Sándor tanácstalanul nézett a fiatalember megnyúlt, árkolt, sápadt arcára, de máris felugrott, őszinte örömmel:

—' Szervusz, Bacsinszcy! Hát te még Prágában vagy: Vagy csak látogatóban?

— Nem, nem. Itt elek ái’andóan, csak ... Megengeded egy pillanata ...

Leültek. Fehér kis riadalommal nézte régi iskolatársa megváltozott arcát, amelyet közel két év óta nem látott. A gimnáziumban egy padöan ülek. sorsközósségben, ami úgy nyilvánult meg, hogy Bacsinszky László leírhatta Fehér Sándor füzedéből az iskolai dolgozatot, viszont ennek fejében lemásolta Fehér Sándor szószedeti füzetébe a preparációt. Preparálni nem volt ideje Fehér Sándornak, mert már akkor is négy tanítványa volt. Érettségi után együtt kerültek Prágába, Bacsinszky jogra iratkozott be, Fehér az orvostanra. Kezdetben találkoztak néhányszor, de a különböző tanulmány és a különböző anyagi helyzet hamar szétsodorta őket a nagyvárosban. Később hónapokig nem látták egymást, majd Bacsinszky végleg eltűnt a menzáról, a diák- kávéházakból, az egyesületi helyekről, egyszóval arról az ösvényről, amelyet a magyar diákok járnak Prágában.

— Mi van veled? —• kérdezte Bacsinszky réveteg mosollyal. Flsoványodott arcán ijesztően széthúzódtak az árkok.

— Mi lenne? Semmi. Dolgozom. Nehéz megélni.

— Még mindig kurzusokat tartasz?

— Igen. Meg középiskolásokat is tanítok ... De te! Mi van teveled? Egyszerre eltűntél...

Bacsinszky kínosan nevetett. Két lábát kinyújtotta, kalapját a térdéhez csapta.

—1 Én is dolgozom. Más régióban. Ne- ; kém is kenyeret kell keresnem.

— Nem kapok egy vasat sem hazulról. ; Az apám tönkrement. A birtokot elárverezték.

A pincér megállt az asztal előtt, Bácsin- 1 szky felé hajolt kérdő arccal, szótlanul.

— Whyski prosim. — A pincér mélyen ,

meghajolt és elment. ]

— Még mindig iszol? ;

— Még mindig? Most csak igazán. Ma 1 még nem ittam semmit, későbben szoktam ; kezdeni... de most, hogy látom ezt a kör- * nyezetet. a kávéházat, a régi pofákat, té- ged ... bocsáss meg.

Fehér érezte, hogy munkára nem sok ki- i látás van már. Pillanatig arra gondolt, hogy í valami ürüggyel megszökik, elmegy egy r másik kávéházba dolgozni, de rögtön elszé- j gyelte magát, a titok is izgatta, fáradt is volt a munkára.

— Miért nem teszed le a kabátodat? \

— Nem lehet. Fel vagyok öltözve. s

Kinyitotta az egyik gombot, széthúzta r

kissé a felöltőt. Fehér ingmell, fekete cső- r kor volt alatta. r

— Szmokingban vagy? Mulatságra r mégy?

—- Igen. Munkába.

Pillanatig még visszafogta magát, végig- s simította gyűrött, fiatal arcát, aztán kilökte 3 magából: e

— Parkettáncos vagyok. Éjszakai lokál- - bán.

—* Ne viccelj!

— Valamiből meg kell élni. Ez ment a c legkönnyebben. Ez fekszik nekem a legjob- 1< bán.

— Hallatlan. És az egyetem? v

— Semmi. A szemesztereim megvannak. Egy alapvizsgám is. Feléje se nézek. Délután ötig alszom.

I r

Fehér nem volt képes beszélni. így is leIRTA: SÁNDOR IMRE

r hét? Kiesni mindenből? Letörni a másik ol- a dalon? Egyetem nélkül, tanulás nélkül.

:, Elhozták az italt, Bacsinszky lehajtotta í anélkül, hogy elkeverte volna vízzel. Aztán- ő beszélt.

— Csodálkozol, mi! Nincs egy szavad se. > Könnyelmű fráter vagyok, azt gondolod.- Tökéletesen igazad van. Ez ment a leg- • könnyebben. A lokálban ismertek, sokat ; költöttem ott valamikor. Táncolni tudok, a ; nők buktak rám. Beszéltem az üzletvezetővel, felvett próbára... Ott ragadtam. Ha az ember beleesik ebbe az életbe, nem tud tőle szabadulni.

Fehér köhögött.

— Rendben van ... végre egészen mindegy, hogy miből él még az ember... De mindent feladnil

— Szó sincs róla! Nem adtam fel semmit.

Egyelőre nem tudok dolgozni... de majd fogok. Legfeljebb nem végzem el a jogot... úgyse sokat érek vele. Lesznek még jobb idők is. Egyelőre egészen jól megvagyok.

Fehér sajnálni akarta a barátját, de nem tudta. Életében egyszer volt mulatóhelyen, egy jómódú nagybátyja vitte el az első évben és emlékszik, forgott vele minden. Más világ, a jó élet, a nagy élet, félhomály, nők, tangó, ital, ragyogás, nők, tánc. Ő nem tudott táncolni, csak nézte a táncoló estélyi- ruhás bárhölgyeket, a meztelen karjukat és arra gondolt, vájjon lehet-e ilyen nővel értelmesen beszélni. Megmagyarázni neki, hogy van más élet is a világon, másképpen is meg lehet élni, nemcsak a férfiak pénzéből... lehet okosan beszélni? Nem lehet. Az egyetemen is vannak szép nők, akik dolgoznak és kenyeret akarnak keresni, de azért azok is az asszisztensekkel kezdenek ki, nem a szegény diákokkal... És Bacsinszky ott él közöttük, csupa szép nő van ott, válogat közöttük. Nem rossz dolog, de soká nem lehet bírni, az ember elmerül... Isten tudja, azon múlik, ki hogy szokta meg, ő nem merülne el, az biztos.

— Tulajdonképpen egész érdekes lehet, — mondta rekedten, halkan.

— Ki lehet bírni. Fogja az esnbert... Gyere el. Nézd meg, hogy dolgozom.

— A, barátom, nincs nekem pénzem arra.

•- No hallod. Ha én hívlak, akkor a vendégem vagy.

— Nem, nem, köszönöm. Nem fogadhatom el.

Nekem dolgoznom kell ma este. — Hallatlan izgalom fogta el, muszáj volt huzódóznia és attól tartott, hogy Bacsinszky hamar föladja, nem erőlteti a dolgot. Szerette volna visszaszivni, amit mondott, enyhiteni... végre is ... alkalom ... élet... tangó, félhomály, ital és nő

__

Holna

p behozza a mulasztást, az embernek élni is szabad ... huszonkétéves!

Már vége volt a programnak is, de Fehér Sándor nem tett többé ellenvetést. Ami kis szorongás és ellenkezés volt benne, az megszűnt a második pohár whyski után, pedig most már a negyediket itták, az asztaluknál ülő hölgy is. Bacsinszky gavallérosan viselkedett. Rendelte a2 italt. — azt mondta, hogy rezsiáron megy — és megkérdezte Sándortól, hogy melyik nő tetszik neki legjobban a programból és a hölgyet meghívta az asztalukhoz. A nő rendkívül kedves volt hozzá, pedig hamarosan módja volt megtudni, hogy egy fillérre sem számíthat.

— Ez nem olyan nő, — mondta Bacsinszky, mikor a medikus megelégedését fejezte ki magyar nyelven. — Ez egy romantikus lélek, ezzel nyugodtan kikezdhetsz. Ennek nem kell pénz.

— Te nem vagy érdekelve? — kérdezte Fehér fojtottam

— Á, nem. Ezeknél nem.

Végleg meghatódott aztán Fehér Sándor, amikor a pincér odajött az asztalhoz, a nő fülébe súgta, hogy egy másik asztalnál is szívesen látnák, mire a nő hangosan mondta, hogy nem megy.

— Egyszer a magam kedvére is ölhetek, — mondta, mikor a pincér elment. Fehér lelkesen nézte egy ideig, aztán váratlanul Így szólt:

— Szokott maga napsütésben sétálni?

—- Soha, — mondta a lány csodálkozva, majd sóhajtott, mintha csak akkor értette volna meg a kérdést. — Soha! Nappal alszom, este hat előtt sohase jutok ki az uccára. Pedig úgy vágyódom néha, különösen ilyenkor, tavasszal.

— Mikor fekszik le?

— Legtöbbször reggel hat órakor.

— Nos! Ha délután kettőig alszik, az nyolc óra, teljesen elég. Háromra már kint lehet a levegőn.

— Igaz. De akkor még mindig olyan fáradt vagyok.

— Éppen a sok alvástól és fekvéstől. Ki kell ugorni az ágyból és megmosakodni.

— Gondolja? ... Nincs is kivel sétálni mennem, — tette hozzá halkan.

— Ha akarja, én sétálok magával szívesen.- Holnap ráérek egészen ötig ...

Másnap — alig félóra késéssel — a hőig

, meg is érkezett a randevúra. Fehér, aki tűre metlenül topogott a Graben sarkán, szemközt löportoronnyal, első pillanatban nem ismert meg a nőt. Szolidan elegáns jelenség volt tegna • este is magasnyaku fekete estélyi ruhájában, d . most kis egyszerű angol kalap szorította le é . rejtette el az indiszkrét, túl világosszőke hajá t Nagyon sima, barna trottörkosztüm volt rajt* t alacsonysarku barna cipő, fehér kesztyű. Finon elegáns uriasszonyként hatott. Fehér kopottna érezte magát mellette. El volt ragadtatva és za | varban volt.

‘ — Hová megyünk? — kérdezte a lány. Tudja, hogy az éjjel félnégykor megszökterr azért tudtam ilyen korán fölkelni.

, Fehér a lány arcát nézte a napvilágban. Ug , tetszett, hogy csak most ismeri meg az arcot. J kalap nem takarta egészen a magas homlokot a kissé aláárkolt barna szem tisztán, kíváncsian őszintén és jóságot akarón pihent a fiú arcár ! Jól metszett orr, keskeny, finom száj, hosszúkás . friss arc, — biztosan festve van.

\ — Nagyon szép a nő, — gondolta Fehér. Hogy jutok én ehhez?

Rövid vita kezdődött. A fiú azt ajánlotté hogy menjenek fel a Hradzsinba, onnan pedi a Belvedere kertjébe. A leány azt mondta, hog-; neki a Petrínt ajánlották a kolléganői. Onnai

! nagyon szép a kilátás, jó kávéház is van ott. Fe hér nem mert ellenkezni, noha tudta, hogy < kávéház drága mulatság. Talán még inni is aka majd a nő, hozzá van szokva. Kicsit megnyugo dott, mikor a nő maga ajánlotta, hogy gyalo< menjenek, sőt a drótkötélpálya kocsijába sí akart beülni. A lány nekiiramodott a hegyolda nyíló lombjai között, a fiú alig tudta követni.

— Kicsit már fáradt vagyok, — mondta í lány, mikor leültek a kávéház legfelső terraszán — Elszoktam a járástól... Milyen gyönyörű itten! — A város panorámját nézte, aztán a fiun tekintett. — Hogy hívják magát a keresztnevén: — Sándor.

— Sándor herceg. Én Mária vagyok. Mária királynő.

A királynő kapucinert rendelt és a herceg boldog volt.

— Kiskoromban már voltam Prágában. — magyarázta a lány, — és akkor fent voltunk egy kilátótoronyban.

— Az itt van fölöttünk.

— Akkor megmagyaráztak mindent, de most sokkal szebb a kilátás. Most borzasztón élvezem a napot.

— Vissza kel] térni az egészséges élethez.

— Igen, herceg, vissza kell térni. Egyszer egy erdőbe szeretnék kirándulni, leheverni a fűbe és hónapos retket enni. Az jó, ugy-e? Tudja, hogy én balettiskolát végeztem? Fel is vettek volna Becsben az Operába, de tovább kellett volna tanulni és nem volt pénzem. Akkor még buta voltam ... És táncolni akartam mindenáron ... Nézze, ott a muzeum és a Vencel-tér... És az a nagy, uj ház ott micsoda?

— A nyugdijbiztositó háza.

— Tudja, az apám nagyon jó ember, csak mindenét elkártyázza. Nagyon szeretem az apámat, szoktam neki pénzt is küldeni, pedig tudom, hogy elkártyázza ... Egyszer voltam egy borzasztó magas hegyen, Tirolban, már nem tudom, hogy hivják, vezetővel mentünk. Egy bécsi kereskedővel voltam Tirolban, de két nap múlva hazavitt Becsbe, mert én folyton csak a hegyeket jártam és este holtfáradt voltam. Mire gondol, herceg?

— Semmire, királynő.

A lány össze-vissza beszélt mindenről, Fehér Sándor hallgatott, izgatottan, kényszerült mosollyal. Később már nem tudta, miről beszél a lány. később föltólult benne a gondolat, hogy meg kell nézni az órát. öt órára neki a városban kell lennie, négy diák vár rá, akiknek kurzust tart. Nem volt ereje félbeszakítani a lány édes fecsegését, a lány pedig nem gondolt az időre, amig sütött a nap.

— Mindennap ki fogunk ide jönni, akarja? Lehet, hogy meg fogom magát szeretni, valószínűleg meg fogom szeretni és akkor olyan jó lesz nekünk, meglátja. Egy kicsit nehezen megy nekem, de aztán megy. Én nagyon tudok szeretni és nagyon szeretek szeretni. A napsugár egész biztosan összehoz bennünket. Minden délután sétálni fogunk.

Fehér Sándor úgy érezte, hogy lendül alatta a föld és ő is lendül. Keresztül a Moldván, a csillogó tornyok és háztömbök fölött, át a szemközti hegyekre és onnan egy sugárral vissza az édes lány mellé. Széthasított benne a kurzus, a kenyérgond, a jegyzetek, amiket nem dolgozott föl, mindez csak úgy sajgott benne, mint álomban a fogfájás. Ha erősödött, csak összeharapta a fogát:

— Egyszer nekem is szabad.

Idővel a lány mégis megunta az üldögélést és ekkor a fizetőpincért hívták. A lány, amilyen kedves, maga akart fizetni, de Fehér, aki már régen beosztotta, lefedezte és lereaoálta magában a költséget, ezt nem engedte. Ellenben, mikor útnak indultak, megnézte az óráját, rájött, hogy a hé^órás kurzust még elérheti és — később isszonyuan megbánta — első, oktalan buzttovács Sftdcc:

Mkot mát messze játék...

Akkor én már innen messze Járok,

mikor eldobod magadtól a régi szomorúságot,

s üres kezekkel engem keresnél.

Sok várost bejárok, sok bánatos napot elfelejtek, észak csillogásán, dél lenge ködein virágtalan sorsom feledni megkísérlem.

De ma sem haragszom, amiért eltaszitottál s hazug fények osontak szemed kávájába.

Lassan betegesednek a megálmodott végzetek, a hidegség elhagy egyszer engem is, én is leszek még hfis, zászlós lobogásu heroikus ember.

S ha üres kezekkel akkor keresnél: tudd meg, hogy én már messze járok, messzebb az Alpoknál s a tenger kék csodáinál egyedül, hidegben, hóban s talpig szomorúságban...

,, galmában elszólta magát a lány előtt.

— Hát természetesen ... ha el van foglalva. 7 A munka az első. Miért nem szólt hamarább? ^ Villamoson fogunk menni.

’ — És maga?

’ — Én hazamegyek és ledülök egy kicsit.

Úgyis át kell öltöznöm.

Megállapodtak, hogy másnap megint három- - kor találkoznak ugyanazon a helyen. Fehér türelmesen várta végig az első félórát. Az ötórás > kurzust előre lemondta, általában elhatározta, í hogy kikapcsolja az ötórás kurzust, átteszi es- ' téré, , ha nem megy, beszünteti egészen. Legföl- 1 jebb kevesebbet fog enni. Enni igazán nem mu- ' száj. „Valószínűleg meg fogom magát szeret- 1 ni. .Mária királynőt szeretni muszáj.

A második félóra ábrándozásban telt el, kellemesen. Milyen más nő ez, mint a diáklányok. A diáklányok vagy sokat tudnak, vagy semmit. Mindenesetre tudásra vannak beállítva. De ez... Mária, a táncosnő — fájdalmas és kéjes kapcsolás — napsugárra van beállítva. Életre, táncra, szerelemre. Egyre távolabbi képeket látott, minél távolabbi volt, annál jobb volt. Egész távoli vidékeken járt a lánnyal... ő már régen kész orvos volt, kiadós praxisa volt.. . tengerparton sétáltak, a hullámverés színesen tajtékzott a lábuk alatt... a nő kék sálját lengette a sós szél... karonfogva mentek ... a nő a felesége volt... Ugyan!

Ahogy a járdán ténfergett, beleütközött egy testes nőbe, aki a Hybernska-uccából fordult ki a Grabenre. Ekkor hirtelen ráeszmélt a valóságra. Megnézte az óráját: majdnem félöt. A lány nem jött el a randevúra! Nem jött el. Persze, hogy nem jött el. Egynapos játék, ugratás. Beugratjuk a szegény diákot. Nem, nem, a lány őszintén beszélt. Közbejött valami, talán történt valami a lánnyal. Szent Isten, azt sem tudja, hogy hol lakik. Talán csak elaludt és minden percben jöhet még. Nem, nem jöhet. A nő alszik, vagy talán megfeledkezett róla egészen ... A nőt hajnalban elgázolta egy kocsi, bevitték a kórházba, haldoklik. Dehogy!... Az ötórás kurzust meg lehetett volna tartani.

Még húsz percig ácsorgott a sarkon, aztán elindult a Vencel-tér felé. Lassú léptekkel, fáradtan, görnyedt háttal járkált, még egy órával későbben is az volt az érzése, hogy a nő ebben a pillanatban ért oda a Graben sarkára ...

Este a kiterített jegyzetek előtt ült a kávéházban. A lány mellette ült és ő fáradtan és eredménytelenül magyarázta neki a jegyzetek I tartalmát. A lány egyetlen mondatot sem volt j képes megérteni, folyton csak nevetett és azt [ mondta: „Ugyan, csak nem gondolja komo- jlyan?“

I — Szervusz, Sándor!

Bacsinszky állott előtte nyurgán, sápadt,-züllött arccal.

— Szervusz.

Bacsinszky leült, kabátban.

— Csak egy pillanatra jöttem .. . bár nem hiszem, hogy fontos. Muszáj mennem, már féltizenegy ... Nagy züllés volt az éjszaka, reggel nyolckor mentünk haza. Vendégek a mintavá- sárról... Tönkreittuk magunkat... és a nő... tudod az, akit odaültettem az asztalhoz . . . azt mondta, mentsem ki, hogy randevúja van veled ... azt hiszem, holnap, nem?... hogy nem jöhet... borzasztó fontos, mi? . .. hogy okvetlenül mondjam meg és még valamit üzent... sajnos, nem emlékszem, reggel be voltam rúgva ... valami olyat mondott, hogy nem lehet két életet élni.. . ezt én is tudom, barátom . .. aki éjszaka dolgozik, az nappal nem mehet sétálni.

Bacsinszky rekedten beszélt, köhögési rohamot kapott, aztán pihent egy kicsit. Talán várta, hogy Fehér szóljon valamit, de az nem szólt semmit.

— Na, szervusz, mennem kell. Nagyon fontos, mi? Találsz te elég nappali nőt is ...

Bacsinszky elment. Fehér Sándor a jegyzetek fölé hajolt, de meg se kísérelte a munkát.

— Ostobaság! Tényleg nem lehet két életet élni.

A szeme elhomályosodott. Szédülés fogta el.

— Nem kell lemondani az ötórás kurzust. A jegvzeteket is el lehet készíteni. Sokkal köny- nyebb iqy... a jegyzetek... a jegyzetek... a j-’gvzetek ...

Az asztalra borult és sirt.