Prágai Magyar Hirlap, 1935. december (14. évfolyam, 275-297 / 3827-3849. szám)
1935-12-11 / 283. (3835.) szám
5 1935 december 11, szerda. Hülye* m vótbaU I 'A hőmérséklet egész Európában emelkedőben van, úgyhogy mindenütt olvadás lépett fel. Szlo- venszkó egyrészében a hőmérséklet maximuma a 10 fokot érte eL — Időjóslat: Félig derűit, melegebb, helyenként zápor eső, jobbára azonban száraz. — BERZEV1CZY ALBERT EGYELŐRE VISSZAVONTA LEMONDÁSÁT. Budapesti szerkesztőségünk Jelenti telefonon: A Magyar Tudományos Akadémia hétfőn délután rendkívüli összes ülést tartott, amelyen felolvasták Berzeviczy Al- bertnek levelét, amelyben bejelenti az elnökségről való lemondását. Az Akadémia tagjai elhatározták, hogy küldöttség utján felkérik Berzeviczyt, hogy egyelőre tekintsen el szándékától és vezesse tovább is az Akadémia ügyeit. A küldöttség azonnal fölkereste Berzeviczy Albertét, aki az Akadémia kérésének eleget is tett. — MODERNIZÁLJÁK A BUDAPESTI SZÉCHENYI- ÉS RUDAS-FÜRDŐKET. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A magyar főváros fürdőéletében nagyszabású reformok készülnek. A főváros vezetősége azzal a tervvel foglalkozik, hogy a Széchenyi-fürdőt teljesen átszervezi. Háromszázezer pengős költséggel újabb mélyfúrást végeztetnek, hogy ezzel a fürdő gyógyvízét szaporítsák. Mélyreható változást akarnak eszközölni a Rudas-fürdőben is, amelyet másfélmillió pengős költséggel akarnak modernizálni. A gyógyfürdő betegszobáinak egy részét szállodai szobákká alakítják át és a fürdőt tavasszal reuma-szanatóriummá építik át. — FELHÍVÁS a magyar gazdákhoz, FÖLDBIRTOKOSOKHOZ, BÉRLÖKHÖZ. Az országos keresztényszocialista párt központja közli: önvédelmi harcunk hathatós alátámasztása, ha gazdasági életünkben öntudatosan járunk el és minden cselekvésünket faj- és nemzetszeretet hatja át Munkásaink, alkalmazottaink megválasztása is ilyen fontos cselekmény, különösen a mezőgazdaságban az, ahol az éves cselédek úgyszólván családtagoknak számítanak és ott élnek, együtt dolgoznak a munkaadóval egy sorban. Szülői és erkölcsi kötelesség is ügyelni arra, nehogy fertőző bacillusokat terjesszen az alkalmazott a család körében. A gazdaságban minden, de főleg erkölcsi tekintetben megbízható alkalmazottakra van szükség! Felhívjuk erre most a mező- gazdasági munkaadók figyelmét. Akinek megbízható, becsületes, jó keresztény munkásra van szüksége, forduljon körzeti titkárainkhoz. Aki szlovák vidékről igényel munkást, keresse meg Mihalik Jánost, pártunk szlovák főtitkárát (Nyit- ra, Piarista u. 7,), aki ugyancsak ajánlani fog megbízható munkásokat — HALÁLOZÁS. Dr. Laufer Artúr lévai ügyvéd, a Fönix-szappangyár igazgatója és a Halászati Társulat elnöke, életének 59. évéiben rövid szenvedés után elhunyt. Hamvait vasárnap helyezték örök nyugalomra nagy részvét mellett. Az ügyvédi kar nevében dr. Hollós Endre mondott megható búcsúbeszédet. — HUSZONKÉTEZER VOLTOS ARAMMAL VÉGEZTE KI MAGÁT. Nyitrai munkatársunk jelenti: Borzalmas módon vetett véget életének Schnirer József faandlovai munkás. Felmászott a villanypóznára és megragadta a 22.000 voito6 árammal telitett vezetéket, A kővetkező pillanatban súlyos égési sebeket Bzenvedve zuhant le a magasból és eszméletlenül terült el a földön. Néhány órával később magához tért és haza akart vánszorogni, de újra összeesett. Néhány arra haladó munkás segítségére sietett és beszállították a bányakórházba. Az orvosok mindent megtettek megmentésére, de nem lehetett már rajta segíteni. Egy nappal, a kórházba szállítása után meghalt. — FELMENTETTÉK A FELBUJTASSAL VÁDOLT EPERJESI SZÁLLÍTÓT. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Az eperjesi kerületi bíróság ma tárgyalta Paszternák Béla szállító ügyét, akit lopással való fölbujtással vádoltak. A vád szerint Paszternák felbérelte Huszár István, Cservény László, Kanyuh András, Blumbenger Alfréd és Szabol András munkásokat, hogy a konkuTrens, Weisz szállító által szállított csomagokat dézsmálják meg, hogy igy az köteles legyen megfizetni az eltűnt tárgyakat. Több tanú kihallgatása után Paszternákot fölmentették a vád alól, mert kiderült, hogy az öt munkás saját szakállára követte el a lopásokat. Egytől héthónapig terjedő fogházra, illetve börtönbüntetésre Ítélték őket — ÖTSZÖR KÍSÉRELT MEG ÖNGYILKOSSÁGOT. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Az egyik külvárosi fürdőben heresóval megmérgezte magát Mli- narics Lajos 26 éves cukrász. Búcsúlevelében azt irja, hogy ha minden ember három napig annyit éhezne, amennyit ő éhezett, egészen bizonyos, hogy jobb lenne a világ. A szerencsétlen cukrászlegény ötször kísérelt meg öngyilkosságot, kétszer fölvágta ereit, kétszer a Dunába vetette magát s egyszer megmérgezte magát, __ Sztrájkolnak a szocialisták a pozsonyi városházán Megalakult a polgári blokk • A szocialisták ultimátumot intéztek Krno polgármesterhez Pozsony, december 10.( Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.) Izgalma* események játszódtak le Pozsony váróé tegnap esti közgyűlésén. Megalakult ugyanis a polgári blokk, a szocialisták viszont radikális ellenzékbe vonultak. A közgyűlést vezető dr. Krno polgármester a gazdasági kérdések letárgyalása után berekesztette a közgyűlést, hogy alkalmat adjon a pártoknak, hogy a rendszeresített tisztviselői állások kérdésében leszögezzék álláspontjukat. A pártok nem tudtak megegyezni, úgyhogy a polgármester elrendelte az egyenkénti név szerint való titkos szavazást A szavazásnál kiderült, hogy az országoe keresztény szocialista párt, a magyar nemzeti párt, a német pártok, a szlovák néppárt, a cseh nemzeti demokrata párt, az agrárok és Stribrnyék egységesen jártak el. Amire a szocialista blokk tagjai éle* oppozicióba mentek, kifogásokat emeltek a megejtett tisztviselői választások ellen 8 amikor a polgármester kijelentette, hogy a szocialisták magatartása nem legális, a baloldali blokk tagjai kivonultak a tárgyalóteremből. A szocialisták kivonulása után dr. Rohák nemzeti demokrata párti városatya azt indítványozta, hogy ezociaíisták nélkül folytassák tovább a gyűlést, Krno polgármester azonban anélkül, hogy meghallgatta volna Rehák indítványát, vérvörös arccal fölugrott helyéről ée elhagyta a termet. Minthogy Kraus alpolgárme«teir már a szocialista blokkal együtt kivonult, most már dr. Förster alpolgármester átvette az elnöklést, ő azonban nem alkart illojáliean eljárni Krnoval szemben és a közgyűlés folytatását ma délután három órára halasztotta eL A mai közgyűlésen a szocialisták már nem jelentek meg, úgyhogy mindössze huszonnégy városatya foglalt helyet a közgyűlési teremben. Minthogy határozatképességhez legalább huszonkilenc városatya jelenléte szükséges, Krno dr. kijelentette, hogy a közgyűlést nem lehet megtartani és csak tudomásul vétel végett ismertette a megjelent városatyákkal a szocialisták ultimátumát. amelyet a mai napon hozzá intéztek, A szocialista ultimátum bejelenti, hogy mindaddig, amig a közgyűlés kívánságaikat nem respektálja, nem jelenA Bazovsky-pör keddi tárgyalásán az Uj Magyarság, Pester Lloyd és több újság cikkeit ismertették Pozsony, december 10. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.) A Bazovsky-pör mai főtárgyalása iránt már ismét megcsappant az érdeklődés. Az érdekesebb tanúkihallgatások már befejeződtek s ismét az iratok ismertetését folytatták. Dr. Novák államügyész a tárgyalás megkezdése után beterjesztette a budapesti Uj Magyarságnak a tárgyalás eddigi menetéről közölt cikkeit. Egy pozsonyi szlovák lap jelentése szerint ugyanis a magyarországi sajtó a zárt tárgyalásról is közölt részleteket. Dr. Paulinyi-Tóth védőügyvéd, a pozsonyi Slovák, a Národnie Noviny és a Pester Lloyd néhány cikkét terjesztette be és kérte azok fölolvasását. A bíróság a védő indítványának helyt adott és a cikkeket ismertette. A délelőtti tárgyalás e cikkek és az iratok ismertetésével telt el. A déli órákban beidézték HolSy Jenőt, a Grenzbote szerkesztőjét, akit utólag megeskettek vallomására. Ezután a bíróság rövid tanácskozásra vonult vissza annak eldöntésére, vájjon Miha- lus Vincét is megeskessék-e utólag a vallomására. A bíróság az esketés mellett döntött. Míbalust Is beidézték és letette az esküt. Déli egy órakor a főtárgyalást berekesztették. Holnap szünet lesz s a főtárgyalást csak csütörtökön folytatják, amikor már valószínűleg sor kerül a perbeszédek megkezdésére. Nem lehetetlen, hogy már szombaton Ítéletet is hirdet a bíróság. Akasztóiára kerül a prágai Agyonverte feleségét és édesanyját Prága, december 10. A prágai esküdtszéki ciklus során ma került sor Ítéletire Bruckner Alajos 25 esztendős bádogos rablógyiilkos- sági bünpöróben. A huszonöt esztendős sovány, beteges külsejű ember vallomásából borzalmas emberi dráma bontakozik ki. Brudcner már az iskolában verekedő, brutális gyermek hírében állott. Nagyon fiatalon megnősült, egy lakásban lakott édesanyjával és fiatal feleségével. A két asszonynak Bruckner valósággal pokollá tette az életét, napirenden voltak a civakodások és verekedések, mert Bruckner nem akart dolgozni és azt, amit a két ‘asszony nagynehezen megkeresett és összekuporgatott, elszedte . tőlük és lebujokban elmulatta. A szerencsétlen anyának, aki egészen szerény nyugdíjból élt, több ízben kellett a szomszédoknál menedéket keresni brutális fia elől. A szomszédok elbeszélése szeriint nem egyszer fordult elő, hogy az anya összeborzolt hajjal, szétszaggatott ruhával és arcán és testén borzalmas ütlegek nyomaival menekült be hozzájuk dühöngő fia elől. Bruckner felesége hosszú ideig tűrte a férfi gazságait, később azonban nem bírta tovább, elköltözött a férjétől és szobát bérelt egy Michalska- uccai házban. A férfi itt felkereste s könyör- gött neki, hogy térjen vissza hozzá. Bruckner józan volt és megígérte, hogy megjavul, dolgozni fog és valóban olyan benyomást tett az asszonyra, mintha kicserélték volna. Bruckner talált is munkát magának és elkezdett dolgozni, ez azonban nem tartott sokáig és rövidesen tovább folytatta a régi életmódot. A család megint a legnagyobb nyomorba sülyedt és napirenden voltak a verekedések, ha az asszonyoktól netm tudott pénzt kapni, akkor erőszakkal szedte el, vagy pedig ellopta. 1935 október 5-én sor került a katasztrófára. Az anya nem volt otthon, Bruckner valamin összeszólalkozott feleségével, majd nekiesett és a szerencsétlen asszonyt agyonverte. Amikor már az asszonynak az arca halottiehérré változott s tagjaiban alig volt élet, zsineget húzott elő, feleségének a nyakára hurkolta s a konyhába fölakasztotta az asszonyt. Amikor az anya haza ért, látta az asszony holttestét lógni a konyhában, sikoltozni kezdett és megfenyegette a fiát, hogy ezért akasztófára fog kerülni. Efölött Bruckner olyan dühbe jött, hogy nekiesett az édesanyjának és őt is addig verte, miig az öregasszonyból el nem szállt a lélek. Azután átkutatta a lakást, s talált 200 koronát, amit anyja félretett a házibérre. A 200 koronával korcsmába ment, reggelig ivott, reggel azután lement a Kampára, ahonnan egy uocalányt vitt magával. Néhány nappal később azután jelentkezett a rendőrségen. A bestiális gyilkost a tanúvallomások elhangzása után az esküdtek verdiktje alapján a báróság kötél általi halálra Ítélte. A gyilkos pokoli nyugalommal hallgatta végig a bíróság Ítéletét. nek meg a primáspalotában. Az elmaradt közgyűlés polgári résztvevői Kováé* Béla szlovák néppárti városatya indítványára bizalmas ülést tartottak, amelyen kidolgozták a polgári blokk programját Ötös bizottságot alakítottak, amelynek a föladata lesz a polgári blokk városházi politikájának irányítása. A blokkból egyelőre hiányoznak az agrárok és a zsidók, akik sajátságos módon úgy akarják megoldani a dolgot, hogy & zsidó párt egyik tagja a szocialista blokkba, a másik pedig a polgári blokkban vegyen részt. A pozsonyi városházán a szocialisták magatartása nagy izgalmat keltett és általános az a vélemény, hogy amennyiben nem sikerül az ellentéteket elsimítani, sor kerülhet a kormánybiztosi rezsimre Pozsonyban. Sikkasztott Velence rendőrfőnöke Milánó, december 10. Velence rendőrfő* nőket, dr. Albanezet letartóztatták, mert 3G0.000 lírát sikkasztott. Három kereskedelmi egyezmény a szenátus napirendjén Prága, december 10. A szenátus plénuma december 12-én csütörtököm délután 3 órakor tart ülést, napirendijén a csehszlovák—magyar kereskedelmi szerződés s a lengyel és a német kereskedelmi szerződések egy-egy pótjegyzőkönyve szerepel. A szükséghez képest a szenátus pénteken is tart ülést, s ©kikor a költségvetést a bizottságnak adják ki. Az állami költségvetést a szenátus plénuma a jövő héten tárgyalja. A gyorsvonat elé térdelt és úgy várta a hatáll egy losonci leány Losonc, december 10. (Saját tudósítónk tel efon jelentése.) Filousz Anna, a losonci Halyák-cukrászdka elárusitónője tegnap este a gyorsvonat elé vetette magát és azonnal meghalt. A vizsgálat megálalpitotta, hogy a szerencsétlen leány a vágányok közé térdelt, szemben a közeledő gyorsvonat mozdonyával s igy várta be a szörnyű halált. Azt is megállapították, hogy az öngyilkosság előtt egy aspiráns szakaszvezetövel sétált a városban és hevesen vitatkozott vele. Valószínű, hogy tettét szerelmi bánatában követte el. Az ön- gyilkosság hire a városban nagy feltűnést keltett, mert a szerencsétlen leányt sokan ismerték. A NÉGUS DESSIÉBEN, az abesszin hadsereg főhadiszállásán, látcsövén kémleli az eget. — Az olasz repülőgépek bombái elől tudvalévőén csak csodálatos véletlen folytán menekült meg a négus.