Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)

1935-11-10 / 257. (3809.) szám

8 1935 november 10, vasárnap. ^RWLMrMAGfcaaa.-HiKiiaP m ítélvén évueí ke&daák m é&el Ida: Heu&auec Hál Ezzel a jelszóval alapította meg a négy- venévesek klubját Newyorkban Sophie Tucker, aki azonban jóval túl van nemcsak a negyvenen, de a hatvan felé közeledik és általában olyan szerepet játszik Amerikában, mint Mistinguett Párisban. Talán azért volt bátorsága asszony létére ehhez az alapítás­hoz, mert igy akarja elhitetni, hogy még nincsen egészen negyven. A klubtagoknak van egy jelszavuk: Negyven éves korban kezdődik az élet. Ez különösképpen kelle­mes azok részére, akik hatvan felé köze­lednek. A klub tagjainak tiltva van a poli­tizálás, a rossz gazdasági viszonyokról való sanyarú elmélkedés, szóval mindaz, ami kellemetlen. Parancsszóra és alapszabályo- san mosolyogniok kell, ha belépnek a klub- helyiségbe, kint hagyják mindazt, amit negyvenéves korig megéltek és magukkal hozzák, amit az ember eddig a korig hiába szeretne megvalósítani. Negyvenéves korban kezdődik az élet. Lehet, csak az a kérdés, hogy az élet mi­lyen fajtája. A newyorki klub férfitagjai közt eddig jellegzetesen csak két híres em­ber foglal helyet. Az egyik Jack Dempsey, a bokszoló, a másik Eddie Cantor a film- kómikus. Dempsey jó egynéhány helyén­való és jól jövedelmező ökölcsapást mért le az életben, ő már mosolyoghat. Kivívta ma­gának azt a helyet az életben, amely egy bokszvilágbajnoknak kijár. Negyven éves vagyok, mondja csendesen, ám jöjjön a kel- lemetes klubélet. Eleget verekedtem, most csak olyan emberekkel akarok közösséget, akik nem verekednek, ellenben mosolyog­nak. A másik, Eddie Cantor, a hivatásos mosolygó, mosolytderitő aránylag nehéz helyzetben van, Dempsey a klubban kipi­henheti eddigi élete fáradalmait, de Eddie- nek még a klubban is egyre csak mosolyog­nia kell, tehát munkában van itt is. Mégis belépett tagnak, mert neki is elég volt ab­ból, amit eddig csinált és filmszínészek he­lyett egyszer Dempseyvel is együtt akar lenni. Ehhez a negyven év jó alap. :L, Van a klubnak egy szépséghibája: mind- -J^össze tiz asszony jelentkezett felvételre, an­nak ellenére, hogy asszony alapította. Nem akarják bevallani, hogy negyvenévesek, mert akkor mindjárt tudják róluk, hogy öt­ven elmúltak. A tiz pedig, aki mégis belé­pett, lelkiismeretfurdalás nélkül tehette, mert a férfitagok azonnal megállapították róluk, hogy koruk nagyjából egyezik Mis­tinguett korával. Ilyenkor már a negyven­évesek klubjában sem fenyeget komoly ve­szély és nyugodtan mosolyoghatnak egy­másra: férfiakra az asszonyok és fordítva. Mindez helyes és ötletes lenne és az em­beri ösztön szabályos következménye: aki negyven, nem bírja el még kettesben sem egyedül az életet és a családi boldogság sem garantálja mindig a klubbeli derűt. Eb­ben a korban majdnem kivétel nélkül min­denki Dempsey és Cantor, de különöskép- ' pen azok, akikből nem lett bokszvilágbaj­nok és világsztár. Ilyenkor mindenki érzi, hogy egyéni élet helyett itt a tömörülés fenkölt pillanata, amidőn is a tömeg révén nyer súlyt, aki mint egyén súlytalan maradt és nem volt sikere. Aki nem tud mosolyog­ni, mert nem ért el semmit, az jól teszi, ha beáll azok közé, ahol a mosoly ha nem is természetes, de legalább parancs és jó tud­ni, hogy kiteszik a klubból, ha a parancs el­len vét. Olyan ez a parancs, mint Dempsey: ,,Mosolyogjál és légy jókedvű, mert knock- autollak!" Ennek megvan az az előnye, hogy bár Dempsey szeretnél lenni és úgy szívből nekimennél a negyvenévesek klub­jának, hogy leüsd a tagokat, mosolyogsz, mint Eddie Cantor, nehogy téged üssenek le. Szerepcsere az egész: a negyvenéves korhatár fregolis lényege. Ha az ember maga elé képzeli a new­yorki klubhelyiséget, elhiheti, hogy min­denki jól érzi magát és az ötlet tiem is volt rossz. Negyven éves korban a régi barátok rendszerint már régen nem ismerik egymást és ha az egyik a másikat mégis felkeresi, rendszerint protekcióról vagy kölcsönről van szó. Túlzott szerencse esetén pedig egy meghitt beszélgetésben megállapítják, hogy mindketten hátrányukra változtak meg és óvakodni fognak a jövőben, hogy egymás terhére legyenek. Mert hiszen a negyven év mindenki számára teher, — hát még az egy­kori barát számára, aki a másik negyvenét nyolcvannak érzi. Valahogy úgy van, hogy a negyvenéves barátok egy kicsit Dempsey- nek latját egymást, ha a sors összehozza őket, nem szólva arról, hogy az egyiknek sikerült a bokszmérkőzés, a másik meg csak kapta a pofonokat, miközben moso­lyognia kellett, mintha hivatásos filmkó- mikus lenne. A klubban ez egészen másképpen van. „Jó estét, kedves uram!" — mosolyog a bokszbajnok és minden a legjobb rendben van. A tagok szívből örülhetnek neki, hogy van még egy hely ezen a világon, amikor az emberi élet legveszélyesebb pontján csak jókedvet várhatnak a kedves embertárstól, aki hasonló helyzetben van. Ötven körül már nem fontos sem a boksz és még ke- vésbbé a világbajnokság, ha addig nem ér­tük el, akkor már nyugodtan Eddie Can- tornak állhat be mindenki, úgysem segíthet magán. A negyven azonban veszélyes, ilyenkor jó egy kis meghitt klub, amelyben meguszod a következő évtizedet. Ezért di­A kis földszintes ház mellett na nagy fehér kapu csak ritkán nyílt ki, ha batár vagy szekér érkezett, mert a kisajtón jártunk be az udvarba. De ilyen udvar nem is volt több sehol a vilá­gon. Nemcsak mert a szederfák mindig gyer­meki lábaink elé dobálták édességeiket s igy nem kellett redves oldalaikra felkapaszkodni, hanem azért, mert ennek az udvarnak sehol sem volt vége, amit senki idegen nem tudott. Szű­kén és óvatosan, mintha mindig el akarna vég­ződni, előbb a „kiskert" mellett húzódott; ahol pegoniák és nagy, nehézámbráju flokszok kö­zött kerengett az első motornélküli repülőgép, az éjjeli pödömye. Az udvar azután nekilódult s lerohant a lejtőn, — itt is mindig szedret te­regetett elénk, míg elérte a Tapolcát. Számunk­ra ez volt Tündérország patakja, amely az Is­meretlenből jön s az Ismeretlenbe viszen túl, túl, túl a léces kerítésen. Az udvar azonban nem engedte el akit egyszer magához ölelt s mi tudtuk azt, hogy láthatatlanul és mindörökre uralkodni fog rajtunk. Mert a Tapolcán túl újra kezdődött az udvar, szinte kiszabadult a szo- rongatottságból, meg akarta mutatni, hogy mi­lyen széles kedve tud neki lenni, ha kitárhatja minden bübájosságát. A Tapolcán túl rejtőzött a Titkok Titka: bo­zontos sűrűségben, lugasok padkáin, vadsóska utján, nagy fák egymásrahajló sátorponyvája alatt lakott a nagy-nagy Rejtelem: az Élet. Csak el kellett bújni, csak a fülünket kellett a földre tenni s messziről, de mégis úgy, hogy mindig közel legyen, hangzott: dob-dob, kop- kop; jön felénk messziről, jön felénk magunk­ból, sűrűn át, ködön át az Élet. Minden lépé­sétől remegnek az indák s hajladoznak a fekete ágak, mik a kertlomb menyezetét támasztják, hogy le ne dűljön s közelebbről érje az eget, hol napsugár lakik s fütyül hozzá a sárgarigó. A végtelen paradicsomkert közepén — ha ugyan a végtelenségnek s boldogságnak van közepe — ott volt a Kút. Mély, fakávás meritő- kut, melybe ki lenézett, csodálatos dolgokat lá­tott, miket többé el nem felejt. Sokszor alig mertem áthajolni a kutnyilás deszkapadmalyán, mert féltem, hogy lent a mélyben, hova nehezen látott le a fürkésző szem, megint uj tündér ka­varog s a csöbör hátára ül, mely ott regattázott a víz színén s minden kinyúló oldalkövön kü­lön kikötött. Különösen szerette a téglafalban meglapult jegeces törmeléket. Ha azután bele­nézhettem a mélybe, a mélyen felragyogó vízbe, piciny napocska sugárzott felém, mely ott lenn világit a csiborbirodalomban s hozzá tücsök­muzsika hangzott. Nagy bál lehet, tündérbál, odalent. Ilyenkor azt hittem, hogy körtáncot járnak köröttem a Mesekönyvem manói, sellői s mire hátranéztem, hogy füzérforgásukat meg­figyeljem, mind megvoltak ám, csakhogy feliér és sárga káposztapillékké változtak. Az udvar most már egészen elbújt a paradi­csomba s mennél tovább mentünk, annál bizal­masabban ölelt minden inda, mely az ágakra felkapaszkodva arcunkba csapódott. Mert még cséretreméltó Sophie Tucker kezdeménye­zése. Viszont legyünk lojálisak az asszonyok­kal szemben és ne nehezteljünk rájuk, hogy a klubbal is csak a maguk érdekét szolgál­ják és becsapják a férfiakat, ök jól tudják, mért kell Mistinguett korában a negyven­évesek klubját életre hivni: mindkét nem jól jár ezzel és nincs semmi baj. Aki negy­venéves korában férfi létére ott tart, hogy erre az egyesülésre szüksége van, mert vagy túlsókat öklözött vagy túlsókat mosolygott, az nem fogja túlságosan firtatni, mennyi éves Mistinguett valóban, akkor sem, ha még mindig egymillió frankra biztosított lá­bait mutogatja és dalol, akár egy most in­duló sanzonéit. Valóban negyvenéves kor­ban kezdődik az élet és nem kell zokon venni, hogy csak újra és csak egy másik élet kezdődik, amelynek klubra, a tömörü­lés biztonságára van szüksége, mert nem lehet olyan mosolygós, mint az előző, ahol nincs tagilletmény és klubhelyiség, mert az övé az egész világ. Egyebekben pedig csak az iratkozzon be a negyvenévesek klubjába, aki negyvenéves korában valóban negyven. Vannak húszévesek ebben a korban, azok­nak nem kell a klub. De vannak nyolcvan- évesek, ezeknek jól jön és nyernek vele. Az amerikai Mistinguett ötletét mindenképpen csak helyeselni lehet. a Kút -— manók és cslborok tündérkutja — még a Kút sem volt az igazi közepe a Végte­lenségnek: a Boldogságnak. Túl mindenen, túl a kúton is nagy almafa sugárzott az égbe; ne­künk úgy tetszett, a magassága mintha a jege­nyével akarna versenyezni. Ez volt a tündér­királynő fája. „Komáromi almának" hívták, mert piros almákat rejtegetett nekünk. Mikor idáig ért bolyongó meseutunk, mikor megérkez­tünk a komáromi fáig, akkor alatta mindig ott áldott Nagyapánk. Nagyapának buzaviragkék szeme volt s mind a két szemében mindig szelíd fátyol: csöndes jósága hallgatott tekintetéből felénk. Igazi biro­dalma ez a tündérkert lehetett, parancsnoki he­lye a piros almafánál, mert ahányat ütött öklé­vel a fára, annyiszor hullott ránk — mintha kis piros csillagok peregnének le a mennyországból — a koppanó, pirosló áldás: az édes alma. Mikor a paradicsomikért almahullása végét­ért, nagyapa kézenfogott s lassan léptetve, meg-megállva fölvezetett minket megint a ház­hoz. Hozzászoktunk, hogy mi sókat kiabálunk, de ő csak ránknéz s nem sokat beszél. Koron­ként andalgó két szemébe néztünk s onnét könnyes, meleg szeretet sugárzott felénk hall­gatag. Mikor felértünk a szederfákhoz, az ud­var megint összeszűkült keskeny sikátorrá s a faáltány nézett le a kiskert Bokszaira és jáz­minjaira, hol az éjjeli lepkék raja pihent, mert a régi ház hátsó traktusa emeletre magasodott. Kopogó falépcsőn mentünk fel Nagyapóval. Nem bocsátotta el a kezünket, de nem is avat­kozott a zsivajunkba. Mikor fölértünk s behajoltunk az áltányos szobába, honnét nemcsak a kiskert látszott, de odacssllogott a Tapolca s messze távolban kék­lett a Bakony, a szobában egyszerre mind úgy éreztük magunkat, mintha valamennyien fest­ményekké lettünk volna hirtelen. A falakon családi arcképek, ök néztek s hallgattak köröt­tünk; mi még ismertük porladó kezüket, kik készítették őket. Műiden széken horgolt, áttört fehér takaró s mintha kanapé, karszék s kis pamlagvánkosok mind valami átlátszó szemfe­dél alatt rejtőznének. A tükröt védte az ő tüll- fátyola s igy aludt a tükör is, aludt minden pil­lantás, mely a tükörbe tekintett. Alatta kis asz­talon kapcsos albumök, mik zenélni tudtak s tele belsejük fakult képékkel, kik az életből el­múltak. Mellettük a szabadságharc esztendejé­nek különös hagyatékai, oszlopos pohár, mely „balatonfüredi emlék", bom'badaxab, mely levél­nyomtató, színes váza, mely megszáradt rózsá­kat őriz. őrzi mindig, évtizedek óta. Mi mind beleolvadtunk a nagy hallgatásba s hallottuk, amint az Idő pókja lassan, percek szálán leereszkedik, hogy bevonjon minket is az emlékhálóba, ott az őszi képek, tört emlékek s Nagyapa előtt. Mert ő már akkor ott ült a karosszéken, fejére tette gyöngysoros selyem­sapkáját — felül fekete, alul a széle kék — s körülnézett a mi lihegő, kipirult fejeinken. Ak­kor egyszerre elakadt a szavunk s vártuk, hogy Nagyapa, ki eddig mosolygott s hallgatott, egy* szer csak megszólal, hogy elmondja a titkot* mely szép kék szeménék fátyolos ködéből fe­lénk csillogott. És Nagyapa akkornap, túl a nyolcvanon, egyszer csak elkezdett mesélni nekünk, mit ez* ideig még sohasem tett. És rezgő hangon, mi­után szelíden gürüzdölt a torkán, elkezdte ne­künk az ő meséjét. A mese igy szólt: Én elmondom nektek az élet boldogságát, igaz boldogságát: az Öregséget... Ennek ma ötven éve. Most én ülök az öreg székben és folytatom a mesét, mit Nagyapám kezdett. Törvényjavaslat a katonai igazgatásbeli polgári örökről Prága, november 9. A kormány a képviselőházi tegnapi ülésén nyújtotta be a katonai igazgatásbeli polgári őrökről szóló javaslatot. A hat paragra'us- ból álló javaslat fontosabb intézkedései a kővet­kezők: Az első paragrafus szerint a katonai igazgatás tulajdonában vagy kezelésében levő épületek, be­rendezések és helyek őrzésére ott, ahol azt a szol­gálat vagy az őrzendő tárgya^ természete megen­gedi, vagy megkívánja, polgári személyek is igény- bevehetők. A második paragrafus kimondja, hogy a katonai igazgatás polgári őrei s a katonai igazga­tás között oly szerződéses munkaviszony van, ami­lyen a katonai igazgatás és egyéb munkásai között áll fenn. A katonai igazgatás polgári őrei a kato­nai előírásokban megállapított esküt teszik le és a szolgálatban szolgálati jelvényt, fegyvert és sap­kát kötelesek viselni. A negyedik paragrafus sze­rint a katonai igazgatás polgári őrei a szolgál­tukkal kapcsolatos tetteikért úgy felelnek, mint pgyéb hatósági szervek és ha az előirt szolgálati jelvénnyel el vannak látva s ha szolgálatban van­nak, a hatósági közbiztonsági szervek részére meg­állapított büntető jogi védelmet élvezik. Szo'gála- tuk gyakorlása közben más személyekét igazoltat­hatnak 6 feltárthatnak ugyanúgy, mint a közbiz­tonsági szervek. Fegyvert csak a következő ese­tekben használhatnak: a) erőszakos támadás elháritására, védekezés­nél, b) oly veszedelmes támadás elháritására, amely a katonai igazgatás tulajdonában vagy ke­zelésében levő dolgokat vagy titkokat fenyegeti és ba meddő maradt a támadás beszüntetését célzó felhívás, c) a tettes szökésének megakadályozásá­ra, aki a katonai igazgatás tulajdonában vagy ke­zelésében levő dolgon kárt követett el, vagy oly dolgot idegeníteti el, melynek a köztársaság vé­delme érdekében titokban kellett volna maradnia és ha tettenérés esete forog fenn vagy ha indokol­tan gyanúsítható ily tett elkövetésével s ha más­ként nem tartóztatható fel, d) oly személyekkel szemben, akik a .rendelettel megállapítandó ország­határ-övben vagy az elienség-veszélyeztette helye­ken nem állottak meg, ha erre őket a katonai igaz­gatás polgári őre ismételten felszólította, egyben tudomásul adva, hogy a katonai igazgatás őre, — ha ezzel a fegyverhasználattal más személyt nem veszélyeztet. A katonai igazgatás polgári őrei részére utasí­tásokat a nemzetvédelmi minisztérium a belügy­minisztériummal egyértelemben ad ki. A törvény kihirdetésekor lép hatályba Az indokolás általános része a következőket mondja: Katonai objektumok, nevezetesen hadosztály-el- látmányi raktárak s egyéb katonai intézetek és tárgyak őrzésére, ahol a helyi viszonyok, a szolgá­lat természete, vagy az objektum vagy a benne elhelyezett anyag fontossága azt követeli meg, hogy az őrzést állandó 6 a helyi és vidéki viszo­nyokkal, a technikai — például tűzoltási — be­rendezésekkel teljesen ismerős személyek lássák el, a katonai igazgatás polgári őröket alkalmaz. Az említett föltételeknek még a legnagyobb lelkiisme. retesség mellett sem tehet eleget a naponkint vál­tozó őrség, amelyet különféle katonai csapattestek küldenek ki. Külön, őrszolgálatos különítmények tartása kizárólag e célra a legénység kiképzésének rovására esnék. A katonai igazgatás polgári őrei magánjogi szol­gálati viszonyban vaunak a katonai igazgatással s a javaslat nem akarja ezt a viszonyt állami alkal­mazotti viszonnyá változtatni át. A javaslat indokolásából kitűnik az is, hogy ilyen polgári őröket a katonaság most is igénybe vés®, azonban ezek büntető jogi védelmét, és fegyver- használati jogát kívánja megerősíteni, illetve sza­bályozni. Ez abból tűnik ki, hogy a javaslat indo­kolása külön pénzügyi fedezetet nem kivan, mert a rendes költségvetés eddig is gondoskodott a ka­tonai igazgatás polgári őreinek munkabéreiről. Ezt a kormányjavaslatot már dT. Hodza minisz­terelnök irta alá. — Winterry hipnotizőr európai turnéja. Win­fcerry, a kiváló hipnotizőr és pszichografológus, akinek Szlovenszkón sok barátja van, európai turnéra indul, amelynek 6orán meglátogatja Len­gyelország, Németország, Svájc, Hollandia és Belgium nagyobb városait. A turné két évig fog tartani. Előzőleg Szlovenszkót és Kárpátalját ke­resi föL Nagyapa egyszer mesélni kezdett Irta: Hegedűs Lóránt

Next

/
Oldalképek
Tartalom