Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)

1935-11-01 / 250. (3802.) szám

ZKercegi nász Londonban — a „legnagyobb csendben

u

teka/njotíl Va/m.

ÍMbBLí

*®**™*^ í^ylCdA üveg kák/nmzsVüietíq.

— Áthelyezések. Dunaszerdahelyi tudó- sitómk jelenti: Németh Géza somorjai római katolikus káplánt egyházi főhatósága Komáromba helyezte át, utóda Kovács Mihály komáromi káplán. — Lubina József somorjai postafőnököt a postaigazgatóság Pozsonyba helyezte át s helyébe Spolecny Jenőt nevezte ki Somorjára.

— Nem engedélyezték a szudétanémet párt troppaui értekezletét. A szudétainémet párt vasárnap Troppauham körzeti összejövetelt akart tartani a teplitz-schöna/ui összejövetel mintájára. A rendőrség a troppaui összejövetel megtartásait 'betiltotta.

— Halálos verekedés a vetélytársak között.

Mátyussföldi tudósítónk jelenti: Buday Mariannának, Pódafa legszebb és leggazdagabb leányának, két legény udvarolt, Havlicsek László és Türk István. A szép 19 éves leány a napokiban végleg választott két udvarlója között és kijelentette, hogy Türk István felesége lesz. A legény jelenlétében adta ki útját másik udvarlójának, mire Havlicsek annyira felbőszült, hogy kést rántott és nekitámadt vetélytársának. A dulakodás hevében a kést Türk mellébe döfte és az szivén találva holtan rogyott össze. „Megmutattam, hogy nem leszel az övé sem" — mondta a legény búcsúzóul a halálra rémült leánynak, azután egyenesen a csendőrségre ment és feljelentette magát.

— Veszedelmes tüzet okoztak a magukra hagyott gyermekek. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: A Homonna melletti Telepóc községben tegnap borzalmas tűzvész pusztított. Az egyik te- lepóci gazda feleségével mezei munkára ment s gyermekeiket őrizetlenül otthon hagyták. A gyermekek vigyázatlanságból fölgyujtották a szobában levő szalmát, amelytől kigyulladt a gazda háza. A lángok a hirtelen támadt szélben gyorsan átterjedtek a szomszédos házakra s a lakosság minden erőfeszítése ellenére hét ház berendezésével együtt a tűz martaléka lett. A házban hagyott gyermekeket az utolsó pillanatban sikerült megmenteni.

London, október 31. Nagy csalódás érte Angliát: Buccleuch herceg, Lady Alice Scott édesapjának hirtelen halála miatt a november 6-ra kitűzött hercegi nászt ■—- Lady Alice Scott és Gloucester hercegéneik esküvőjét — nem a tervezett nagyszabású ünnepi diszben, hanem a legegyszerűbb családi keretek között tartják meg. A Westminster-apátság helyett a Bnckingham-palota kápolnájában lesz az esküvő. Az ünnepi felvonulás, a diszlako- ma, a nagyszabású hercegi menyegző helyett kis „Royal Románcé" csendes családi ünnep. Természet eseti erős csalódást jelent ez a változás rengeteg ember számára, akik már nagy örömmel készültek a csodaszép menyegzőre. Rövidesen kétezer meghívott — akik mór eldicsekedtek barátaik előtt a kitüntető meghívással — levelet kap majd Lord Chamberlaintől, a legfőbb szertartásmestertől, amelyben közli, hogy az esküvőre szóló meghívást kénytelen visszavonni. Az előkelő ladyk nem adhatnak bált és pompás diszebé- deket, a divatszalonok lemondhatnak a ragyogó toalettek elkészitéséről, a luxuséttermek nem küldhetnek Ízletes menüket és Mr. Smithnek és Mrs. Braunnak nem lesz érdemes Londonba utaznia, hiszen nem lesz „Royal W edd ing". A kereskedőknek és a gép- iróleányoknak nem lesz módjukban a novemberi hidegben órák hosszat álldogálni azon az útvonalon ,amelyen a menyegzői menet elvonult — volna. A városi magisztrátus nem diszitteti fel az útvonalat zászlókkal és papir- füzérekkel és az előkelő klubok és egyesületek kitűnő tagjai nem válthatják meg öt font sterlingért ülőhelyüket a tribünökön, mert a tribünöket lebontják.

Szép kilátások. Igaz ugyan, hogy a Lloyd Biztositó Társaság elfogad megbízásokat arra az esetre is, ha Lady X. vagy Y. estélye elmarad. Akik tehát esetleg biztosítást kötöttek a hercegi nászmenet elmaradására, még mindig jól járhatnak.

Ha a nagyszabású ünnepli esküvő el is marad, a menasszony felvonulását az oltárhoz mégis csak látni lehet majd. Mert a menyasszony szülei lakásáról, a Grosvenor Piacerői vonul a Buckinghaim-paiota kápolnájáig. Ez az ut azonban csak — macskaugrás. És az az óriási tömeg, amely el szokott helyezkedni a hercegi nászok felvonulásának tiz mér földes útvonalán, most erre a kis helyre lesz kénytelen összeszoruini. Előreláthatólag rendkívül nagy tömeg gyűl össze a Grosvenor Roadon, amelyen a „Royal Románcé" hősnője a templomiba kocsizik és lehetséges, hogy a nagy tolongásban nem is egy újabb románc születik. S meglehet, hogy évek múlva Mr. Smiith és felesége majd ábrándosán mondják egymásnak: „Emlékszel még arra a nagy tolongásra, amikor Gloucester hercege és Lady Alice esküvőre mentek...?"

Annyi bizonyos, hogy egy „Royal Románcé" Angliában mindig igen szentimentális alkalom, amelyet még meghatóbbá tesz Buccleuch hercegének halála. Egyik londoni lap írja: „Lady Alicet azokért a könnyekért, amelyeket e napokban ejtett, még jobban fogjuk szeretni."

Buccleuch herceg családjáról egyébként mostanában igen sok érdekes apróságot lehet megtudni. (Közibevetőleg: a herceg annyira igazi brit volt, hogy nevéről még maguk az angolok sem tudják, hogyan kell kiejteni?)

A herceg egyike volt a király legöregebb barátainak. Harmincöt esztendővel ezelőtt a „Bactíhante" hajó fedélzetén világutazást tettek együtt. György herceg akkor épp oly kevéssé tudta, hogy valaha Anglia királya lesz, imint Lord John Scott, hogy egykor Buccleuch hercegének nevezik. Bátyja, Lord Dalkeith vadászszerencsétlenség áldozata lett és így örökölte Lord John a buocleuchi hercegséget.

A herceg egyike volt Anglia és Skócia leggazdagabb nemeseinek. Óriási kiterjedésű birtokai voltak. Ha egyik kastélyából — Skócia közepéből — Edinburghba akart lovagolni, megtehette, anélkül, hogy átlépje birtoka határát. Ezt a hatalmas latifundiumot most Lady Alice bátyja örökli.

Az esküvő és az azt követő dejeuner után a fiatal pár Skóciába utazik és ott tölti méNovember ^ Péntek

Felkérjük tisztelt Előfizetőinket, akik lapunkat házhoz való kézbesítéssel kapják, hogy az előfizetési dijat kizárólag kiadóhivatalunk által kiállított elismervény ellenében fizessék ki megbízottunknak.

zesheteit. Azután Gloucester hercege a oam- iberleyi vezérkari iskolán folytatja tanulmányait, „mint hadseregbeli tiszt". Ezért a hercegi jegyespár nem is vásárolt kastélyt, — mint Kent hercege tette egy esztendővel ezelőtt, — hanem a Buckiugham-p&lotában kap hatszobás lakást, — „különbejárattal" — ha Londonba látogat. Étkezni is a királyi konyháról étkezik majd, de — mint a lapok a legnagyobb komolysággal megállapítják, — a háztartás költségeit a fiatal herceg (maga fedezi. Most, amikor még a szüleiknél laknak, természetesen semmit sem fizetnek az ellátásért. De ezek az utolsó költségmentes ebédek .. „ Nemsokára minden egészen .máskép lesz ..» G. P.

— Életveszélyes gázolás. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Stomfa közelében egy

személyautó elütötte Gluibár lozornói gazdálkodót, aki gyalogszerrel igyekezett hazafelé. A gazdát a pozsonyi kórházba szállították, ahol a halállal vivórlik.

— Árvíz fenyegeti Homonna környékét. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: A napok

óta tartó esőzés következtében Homonna környékén a Laboré folyó vízállása egyre emelkedik. Ha az esőzés tovább tart úgy komoly árvizvesze- delemre van kilátás. A lakosság megtette a véd- intézkedéseket.

— Egy ismert pozsonyi pincér halála. Pozsonyi

szerkesztőségünk jelenti telefonon: Zoltánovics

József, a pozsonyi Stefánia-kávéház közkedvelt újságos pincére, hatvannégy éves korában meghalt. Temetése Mindszentek napján lesz.

A kitűnő müoész

Irta: Papp Jenő

Szállásáról este félkilenc felé kisérték át a rendezők Bodolyt a kulturházba, ahol ekkor már folyt a műsor, a színpadon a tenkei szimfonikus zenekar éppen Liszt rapszódiáját játszotta, mikor odaértek vele és a szám alatt egyenesen a terembe akarták bevezetni, de Bodoly tiltakozott a műsor megzavarása ellen. Szentségtörés lenne! — mondta a frak- kos rendezőknek, hogy gondoltok ilyet. A gárda meghajolt a kitűnő művész kívánsága előtt, a folyosó recsegő deszkáin átkisérték a feldíszített öltözőbe, ahol Bodoly lekanya- ritotta vállairól remek galléros felleghajtóját, a tükör elé állt, lesiraitotta a haját és cigarettára gyújtott.

— Megvárjuk a szám végét, — mondta, — ráérek bemenni akkor a terembe. Ha

muszáj.

— Muszáj, kérlek! — mondta a kulturház elnöke, — ott van fenntartva a széked az első sorban az államtitkár mellett, mindenki ezt az üres széket nézi, nem hiszik el, hogy megjöttél Budapestről. Bele kell, hogy ülj.

Az első sorba?... Azt már nem!

— Nem akarok feltűnést kelteni, ne okoskodjatok velem. Ha mór mindenáron be akartok cipelni a terembe, nyugodjatok bele, hogy ott ülök le, ahol hely lesz. Valahol hátul, vagy oldalt. Ahol nem keltek közfeltünést.

Addig alkudozott az udvarias vezetőséggel, mig magára hagyták és rábízták, hogy hol és mikor menjen be a terembe. Még várt egy kicsit, aztán lábujjhegyen elindult az oldal- folyosón. Itt már nem volt lombdisz, ide csak az illata ért el a diszitésnek. Talált egy mellékajtót, tárva-nyitva volt, tűzoltók, rendőrök, szolgák szorongtak a küszöbén. A tűzoltónak hátulról megérintette a vállát és jelezte, hogy be szeretne menni. A megzavart tűzoltó nem ismerte. Nem nagy örömmel engedte be. Végig is mérte. Mit mászkál itt ez a frakkos ur, tudhatná, hogy az ő bejáratuk nem erre van. Talán potyán akar besurrani — villant át a tűzoltó fejében. Bodoly látta ezt a gyanút a tűzoltó szemében, fülébe súgta, hogy: szereplő vagyok, kérem.

A rengeteg fenyőfüzértől és virágdísztől olyan illat volt bent a teremben, mint egy meleg erdőben. Rögtön az ajtó mellett, az emelvény oldalánál három üres széket fedezett fel. Leült a legszélsőre, zajtalanul. Sötét volt, a budapesti zongoraművész dolgozott a színpadon, a hatalmas hangszer betöltötte a levegőt. Alig vették észre, hogy beült, Bodoly boldog volt, elhatározta, hogy közönség lesz ő is és átadta magát a viharzó zongorának. Előtte szép, telt vállu hölgy ült fekete selyemben, mellette az ura, az ezredes. Jobbra kék estélyiben fiatal leány volt a szomszédja, amellett megint egy fiatal leány rózsaszínben, kipirult arccal, előttük fehérben, zöldben, sárgában asszonyok, itt-ott egy. férfi s a nők pihegtek a melegben, időnkint a csipkezsebkendővel legyezték magukat. A szék halk roppanására a kék estélyi ruhás leány Bo- dolyra nézett. Elkapta róla a tekintetét és oda hajolt a szomszédinőjéhez, a rózsaszín ruháshoz. A fejük összeborult, Bodoly tudta, hogy felfedezték. A rózsaszín ruhás előre hajolt, súgott valamit az előtte ülő barátnőjének. Ez hátrafordult, mosolyogva nézte meg Bodolyt s tovább adta a hirt az urának. Az oldalszéksorokban szájról-szájra terjedt a sugdolódzás. Bodoly azt is látta, hogy voltak többen, akik tudomásul vették a megsúgott hirt és nem fordultak hátra. Ezek eddig hárman voltak, konokul tovább néztek fel a színpadra, a zongoraművészre.

— Ezeknek nem tetszem, — állapította meg Bodoly. — Húszból három: tűrhető.

így mérte népszerűségét, ezt az arányszámot átszámította a zsúfolt teremre és meg volt elégedve. E titkos művelet alatt meglepő dolog történt. Közte és a kékruhás leány közt két üres szék volt, a kékruhás most megmozdult és melléje ült. Barátnője, a rózsaszín- ruhás követte és lehúzott fejjel, ismeretlenül diskurálni kezdtek vele.

— Nagyszerű, hogy eljött hozzánk! — susogta a kékruihás. — Mind magáért jöttünk el.

Bodoly, ahogy tudta, meghajtotta a fejét, dörmögni se mert, vastag, basszus hangja volt.

nem akart botrányt. De a kékruhás tovább beszélt, csillogó szemmel, fütyülve a zongoraművészre. A barátnője is bekapcsolódott, finom hókokat sugdostak Bodolynak, bátran a szemébe dicsérték, elárasztották azzal a mesebeli rajongással, amelyiknek nem lehet ellenállni. Valamit válaszolni kell rá, meg kell hálásan köszönni. Bodoly egy darabig némán köszöngette a bókokat a fejével s hogy visszaadja az udvariasságot, ő is hőkölt. Valami olyasmit motyogott, hogy boldog vagyok, hogy két ilyen gyönyörű tenkei hölgy mellé kerültem itt a teremben, mire a kék ruhás erélyesen leintette.

— Maga ne bókoljon nekünk, ne mondjon sablonokat. Tűrje, hogy mi udvaroljunk magának, maga a bálvány, maga ne ereszkedjék le a földre, maga csak maradjon fent.

Mindezt mosolyogva susogta a kékruhás, nem törődve Bodoly zavarávaL

— Hogy-hogy? — kérdezte az ismeretlen hölgytől: — önnek szabad az, hogy engem elárasszon bókokkal, de nekem ez tilos?

— ügy van, magának tilos. Mi szeretjük magát, magának semmi köze hozzánk. Maga nem lehet se tolakodó, se közönséges. Maga Bodoly, a fogalom.

— Az Istenért, ne olyan hangosan, mindenki idenéz, megzavarjuk az előadást.

— Majd a maga száma alatt csend lesz itt, ne féljen. Soha ebben az életben nem kerülök ilyen közel magához, most kibeszélem magamat magával, a banketten úgy se lehet a maga közelébe férkőzni. Maga ne is válaszoljon, ha nem tud halkan beszélni, majd beszélek én. Képzelem, hogy unja ezt az egész műsort.

— Téved.

— Már megint közhelyeket akar nekem felelni? Még dicsérni meri majd a zenekarunkat.

— Jő is.

— Szégyelje magát, kedves Bodoly. Ne bizonyítsa be, hogy maga is egyszerű ember, mikor mi magát sokkal különbnek képzeljük el. Miért nem ült a főhelyre? Mit keres maga itt köztünk, eldugva a tömegben?... Ne feleljen, majd én megmondom. Mátrát a kaland hajtotta ide. Ne tagadja, nem méltó magáihoz. Az államtitkár mellett ünnepélyesen kellene mozognia, azért nem ült oda. Hátul az öltözőben nem tudott szabadulni a rendezők udvariasságától.'.

Bodoly: ördöge van!

Kékruhás: Szerencsétlenségére mellém került. Egy nő, aki felül áll az átlagon — mondja most maga magában. Zavarba ejtem magát, nem engedem, hogy egy mézédes bókkal levegyen a lábamról, kényelmesen és elkápráztasson azzal, hogy milyen szép vagyok. Mást mondjon. Újat. Siessen, mert rögtön vége a számnak és világos lesz és akkor magának innen vissza kell vonulnia, mert mindenki ide fog nézni és látják majd, hogy velem flörtöl s nem az egész közönséggel.

— Nem én flörtölök magával, hanem maga velem. Egyszerűen megrohamozott. A karjaim közé szaladt. Két üres széket ugrott át. Elárulta magát. Itt fogom hagyni. Mondhatnám azt magának, hogy cigarettázni megyek ki, de nem mondom. Nem is egy pár szippantásért állok fel innen. Mérges vagyok magára, mert tönkretette azt a tervemet, hogy közelről lássam és mégis messze legyek magától. Isten vele, kedves ismeretlen!

Kékruhás: Köszönöm. Látja: ez már valami. Majdnem eredeti volt. (A szemét nagyra nyitja.) Hát igazán elmegy?

— El!

Bent az öltözőjében a Bálvány a tükör elé állt, idegesen rángatta a frakkja két hajtókáját, nyakkendőt, frizurát igazgatott, fütyö- részett és a mellényét húzogatta, mintha mindezzel a felesleges foglalkozással agyon tudná verni azt a hangos gondolatát, hogy nem csináltál te most valami nagy szamárságot, Bodoly? ... Miért ráztad le magadról ezt a leányt, ki tudja, mit dobtál itt el magadtól, Tenkén. És megfutamodtál mellőle, ez az igazság, hiába ráncigálod olyan dühösen a frakkmellényedet: nem mertél belemenni a játékba, gyáván hátat fordítottál a gyönyörű ellenfélnek. Mit tudsz te minderre válaszolni? — kérdezte tőle a nagy tükör.

— Mit? — mondta hangosan. — Azt. hogy mindig inkább én menjek el. mint ő. Csak mindig igy legyen, hogy ő sírjon és nem én. Jól van, Bodoly!

Még meg is veregette egy kicsit a maga vállát, nevetve. Rendezők tódultak be érte, hogy most ön következik, Mester!

— Megyek! — mondta s a szeme csillogott. Derűsen és fényesen lépett be a szinpadra s a nézőtéri parányi kis futó kaland is ott ragyogott már a gomblyukában.

Bent a teremben szűnni nem akaró tapsvihar fogadta.

1935 november 1»