Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)
1935-11-24 / 269. (3821.) szám
1935 november 24, vasárnap. ^TmSGM-A^AGtAR-HlRLAP 19 ASSZONYOK LAPJA Korcsoly a=ruhák VASÁRNAPI DIVATLEVÉL November vége jelentős napoknak számit a sportkedvelő bécsiek naptárában: Ilyenkor nyílnak meg a jégpályák. Természetesen — egyelőre — csak a műjégpályák. Mert az enyhe ősz nemcsak Becsben, de magasan a hegyek között is érezteti hatását és a hőmérőt — a téli sportok lelkes híveinek őszinte bánatára — továbbra is magasan a fagypont fölött tartja. Pillanatnyilag a korcsolyázás az egyetlen télies sportolási lehetőség. Hogy mennyire az egyetlen, azt a frissen megnyitott jégpályák tuitömöttsége bizonyítja a legjobban. Naponta ezrekre megy a látogatók száma, úgy, hogy a pályákon a mozgásilehefcőség nem valami nagy. Magától értetődőiéig a divatszakmaíbeliek «*»ra feledkeztek meg a korcsolyázókról. Már a'megnyitót megelőzően a legtöbb bécsi kirakat újszerű kötött és horgolt szvettereket, széles korcsolya-szoknyákat, skótmintás vagy színes csikókkal beszövött sapka-, kesztyü- és rövid, cipőre lehajtható garnitúrákat mutattak. A cipőüzletek üvegtáblái mögött is változás történt. Selyem délutáni cipők és szaudálszerü fém estélyi cipők a hátsó sarokba szorultak. Az előtérbe pedig kevésbé kecses, magasszáru bős- és bagariakorcsoiya- cipők kerültek. A cipőformák nagyjából olyanok maradtak, mint tavaly, két év előtt vagy harmadéve voltak: alacsonysarkuak és fűzősek. A bokát dupla bőrrel és ezen felül a cipővel egybedolgozott, átcsattolható széles szijjal erősitik. Újdonság azonban az, hogy az eddig megszokott fekete, barna és nyersbőrsziueken kivül elsősorban a fehér, majd a szürke, a kék, a zöld, sőt a piros szinü bőröket is alkalmazzák. Amilyen a dressz vagy annak diszitése, olyan szinü a korcsolya- cipői Ez az idei, divatos korcsolya-öltözeteknél az alapszabály és ha nehéz is elképzelni a piros vagy kék cipőkben korcsolyázó hölgyeket, a valóságban nagyon mutatós és eredeti ez a nem mindennapos viselet! A szövetkirakatok sem maradtak el a többi mögött. Selymek, bársonyok, szintjátszó taftok helyébe meleg sportszövetek kerültek. A neveik újak és különös hangzásukkal tekintélyt keltőek. A legújabb, korcsolyaruhának alkalmas sportanyag szövése csomós és a felületét hosszú angóraszáliak teszik bolyhossá. A jersey trikkóanyagok angórával beszövött változatát „Djersa“-nak, a diagonál- csikosat „Clox“-nak, a nagy skótkockákkal mintázottat „Miclox“-nak hivják. Nagyon szépek a lágy esésű, sima vagy csikós felületű sportbársonyok is. Megfelelő anyagokban tehát nincsen hiány és — ahogy azt a bécsi belvárosi műjégpálya melegedőhelyiségeiben bemutatott sportéivatrevü igazolta — az uij modellekben sem! Pedig nem is olyan régen rakott szoknya és sima szvetter volt a korcsolyázó hölgyek uniformisa. Apró iskolásleánykák és felnőtt nők ebben a sablonos egyenruhában f köröztek a jégen. Akkor még a divat nem sok figyelmet fordított a korcsolyázó hölgyek külsejére. Most azonban annál inkább ügyel arra, hogy a praktikussággal párhuzamosan a ruhák szabása és diszitése idényröl-idény- re megváltozzék! Mióta a sportolást szalonképes foglalkozás- 1 nak léptették elő és a jóneveléshez tartozik, 1 hogy mindenki legalább egyféle téli, majd nyári sporthoz értsen, megszűnt az a boldog idő, mikor egyik évről a másikra pár centi- | méterrel leengedett rakottszoknyával meg ( lehetett oldani a korcsolyadressz problémá- ; ját... Ma már ott tartunk, hogy a korcsolyadresszeknél is franciás vagy angolos irány- ( zatot különböztetünk meg. ] A franciás korcsolyadresszek bársonyból | majd velourhoz hasonló, Iágyesésü kelmék- i bői készülnek. Szabásuk és díszítésük lépést 1 tart az általános divattal. Mint díszt a préme- i zést alkalmazzák előszeretettel. A sportdivat- '< bemutató franciás jellegű korcsolyamhái kö- 1 zül kitűnt egy szilvakék bársony dressz. A j ruha felsőrésze teljesen testhezálló au készült. ] a vállait kerek kettős pelerin díszítette. s A szoknyája elől és hátul a középen össze- ; varrott harangrészekiből állott. A magas ] nyakkivágását, a kettős peleríut, az ujjak csuiklórészét és a szoknya alját szürke prém- csikok szegélyezték. Az elejét három vitéz- kötésszerü paszománt diszitette. Bársonyból és prémből összeállítva készült a gömbölyű mutfíja és a magas tetejű oroszos sapkája. A hozzáillő cipő kék szinü volt. Az angolos korcsolyaruhák a nappali ruhák szabását követik. Hiányzik róluk a franciás peleringallér, a puffos ujjak, a derékfodor, a zsiuórozás meg prémdiszités. Puffos ujjak helyett a raglánujjakat alkalmazzák. Mint disz az ékalaku zsebek és gombok szerepelnek. Az egyszínű ruhákat élénk szinü sáliakkal díszítik. Igen mutatósak a sima- és a kockás, vagy a sima és csikós összeállítású korcsolyaruhák. A sportdivat revü angolos korcsolyaruha- modelljei közül a legtöbb skótkockás anyaggal kombinálva készült. Többnyire a blúz- részük sima és a szoknyájuk mintás anyagú volt. Divatosak a világos drapp alapon barnával és pirossal, a sárgáson zölddel és feketével és szürke alapon kékkel mintázott schot@Í2űC magad Oetket-te Dr. Oetker-féle „Backin- sütőporral a legnehezebb tésztáit b biztosan és szépen sikerülnek! Az angol királyné 24 órája A brit világbirodalom első hö’gyének munkás, takarékos, egyszerű élete London, november 23. Azok az asszonyok és leányok, alkik az angol királyné rangját irigy Iliik,, valószín ülieg meglepődnek, ha megtud jáík, hogy napi tizennégy, vagy sokszor tizenhat munkaóra egyáltalán nemi tartozik a ritkaságok közé a brit birodalom első hölgyének életében. Sokkal nehezebb dolga van Mairy ikirályné- nak, mint a királyi család férfitagjainak. Neki ugyanis a reprezentatív kötelességek mellett a háziasszony feladatát is el kell liatnia. Az angol királyné nem szeret a nyilvánosság ellőtt szerepelni. Magánélete sokkal kevésbé ismeretes, mint királyi férjéé s a kirá'yi hercegeké. Ezt a magánéletet majdnem szakadatlan munka tölti ki Ami az egyszerűséget és takarékosságot illeti, Mary királyné jó példát mutat alattvalóinak. Az uralkodópár helyzete természetesen megköveteli egy bizonyos életstandard fenntartását, de a királyné gondosan ügyel arra, hogy semmi felesleges kiadás ne terhelje a háztartást. Gyakran kezébe veszi a számoló- ceruzát, végignézi a beszerzendő dolgok listáját és nem egyszer húz ki belőle. Ismeretes a királyné konzervatív felfogása a divat területén. Nem szereti a fényűző toaletteket, ruhái egyszerűek és igónyte'enek és nem követik a divat uj alakulásait, ha,nem ragaszkodnak a régebbi stílushoz A Viktória korabeli hagyományokhoz való hűség gyakran ünnepi alkalmakkor is kifejezésre jut. így például a débutante-ok évenkénti bemutatkozása alkalmával, amikor az előlkelő társaság fiatal hölgyei először jelennek meg az udvarnál és megkezdik társadalmi szerep lésüket. Ezekre az ünnepségekre a királyné szigorúan előírja, milyen szabásnak legyenek a ruhák, meghatározza még az uszályok hosszúságát és a hajviseletet is. Egy ilyen ünnepélyen ezért sokszor a.z a benyomása az embernek, mintha egy ötven év előtti udvari bemutatkozáson vennie részt. M.airy királyné rendkívül komolyan veszi alattvalóival szemben fennálló kötelességeit És aiz ilyen kötelességnek a teljesítésére gyakran nyílik alkalma. Nem szükséges, hogy olyan rendkívüli események fordulja,nak elő, mint például az ezüstjubifeum volt. Az ez üst jubileum ünnepségei fizikailag is rendkívül igénybe vették a királynét. Heteken át naponta körülbelül tizenkét- óra hosszat vett részt különböző fogadásokon és ünnepélyeken. Még a késő éjszakai órákban is gyakran meg kellett jelennie a királyi párnáik a Bucikingiham Palaoe erkélyén, a lelkes tömeg előtt. De hétköznapi, nyugalmas időkben is sok a tennivalója a királynénak. Napi munkája délelőtt 10 órakor kezdődik és csak a késő éjszakai órákban ér véget. Számtalan levélbeli kérelmet kell elintéznie. A titkárok és titkárnők egész serege olvassa és rendezi a leveleket, mielőtt eléje kerülnek Sok kérés teljesítését alaposan meg kell gondolni, mert a közérdeket érintik. Ha például a királyi pár megjelenik valami1 yen ipari kiállításon, az ott képviise't áruban rendszerint élénk kereslet indul meg. Ha Mary királyné valamilyen szövet, vagy másféle áru iránt érdeklődik, tömegesem futnak be a megrendelések a birodalom minden részéiből. Ha egy festő kiállítását a királyi pár nyitja meg, biztosra lehet venni a kiállítás anyagi és erkölcsi sikerét. Királynéi köteleségei alig adnak időt a birodalom első hölgyének arra,, hogy kielégíthesse a maga kedvteléseit. Mary királyné legfőbb szenvedélye a régiségkereskedés látogatása és régi bútorok vásárlása. Legkedvesebb szórakozása pedig az, ha unokái, a yorki herceg gyermekei megjelennek a Buokmgfbam -palotában és vidám nevetésükkel betöltik az ódon termeiket. ttech anyagok. Bársonyokban a pasztelszinü árnyalatok kedveltek. A ddvatképen látható baloldali ábra a most ismertettett, kockással kombinált diszitésü- korcsolyarufhát visel. A bházrésze egyszínű drapp angóra, a szoknyája viszont drapp alapom barnával és pirossal kockázott mintázatú. A hosszitott, bluzszerü felsőrészt érdekes, váll varrásból kiinduló széles gallérrészek, schottisch diszitésü zsebek, átfőzött és logom* bolt sáli és hosszúkás gombok élénkítik, A kockás szoknyája elől-hátul mély berakással bővül. A magasszáru kesztyű- és sapka garnitúrája szintán kockás összeállítású. A háttérbein korcsolyázó figura középszint! barna sportszoknyát, hozzá lehajtott nyaku narancssárga savettert és e fölött rövid, barna-narancssárga mintázatú kockás mellényt visel, melyet kétoldalt simával szegett zsebek díszítenek. A harmadik modell borsózöld bársonyból szabót franciás korcsolyaruha. Puffos felső- ujjakkal, barna prémmel vagy prémutánzat- tal szegett tunikával és részekből összeállított harangszokmyával készül. A kis murija és az oroszos kucsmája is prémdiszes. Ugyancsak prém díszíti a negyedik korcsolyaruha- modellt, amely kék bársony anyagú. Érdekes az elől nyitott galléru felsőrésze és a szürke prémmel szegett rövid felsoujja. Az ötödik modell zöld angórából mutatós. Eredeti az ékalaku elejeszabása. Hasonló bedolgozással bővül ki a szoknyája. A gallért élénk mintás sáli helyettesíti. RADVÁNYI MAGDA. A háziasszony lexikona SZOBALEVEGŐ MEGJAVÍTÁSA. Némely 'lakásnak kellemetlen szaga van. Mossuk fel a pad ót szalmiákszeszes, vagy terpentines vízzel. Egy .ö- dör vízre egy kanál szalmiákszeszt számítsunk. * VITAMINOK. Sokan aggódnak, hogy a főzéssel ételeink vitamintartalma tönkremegy. Az aggodalom felesleges, mert például a burgonya „C“-vi'a- mintartalma nem csökken a főzés alatt. Zöldfóze- lékben 50 százalékkal csökken, gyümölcsökben pedig csak 20 százalékkal lesz kevesebb a 6korbutel- lenes „C‘:-vitamin. Amellett a szervezetnek egészen csekély mennyiségű vitamin elegendő. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne táplálkozzunk kizá ó ag agyonfőzött, vagy többször felmelegitett ételekkel. ★ TUDNIVALÓ A HÚSOKRÓL. Aznap vágott baromfi nem oly élvezhető, mint a pár napos pihent hue. Ez a többi húsoknál is igy van. A friss busóikat soha nem lehet eléggé porhanyóéra elkészíteni, azonkívül pedig nagyon össze is zsugorodnak. Természetesen száraz jégszekrényben kell a húst tartani, úgy még tiz napig 6em kezd romlani Romlott húst a szagáról és tapintásáról lehet felismerni: csúszós, nyálkás nedvességet érezni rajta. — Az angolosra sütött pecsenyehusoknak legalább 8—10 napig kell pihenniük, mert ezeket nem sütjük át teljesen s ezért kell, hogy porha- nyósságukat az állás minél jobban elöseg'tse. Sütés előtt pedig nem szabad már megmosni, mert az átnedvesedett húsból angolosra sütött pecsenyét nem lehet jól készíteni. Baktériumoktól nem kell félni, mert a forró zsírban úgyis elpusztulnak. ★ ARANYHALAK tartóedényét erős szalmiákos' vízzel, vagy erős ecettel és sóval lehet tisztítani. * TINTAFOLTOT az asztal lapjáról meleg íej:el vegyünk ki. Ez nem támadja meg a fournir színét. Egyébként csak friss foltot lehet tejjel kivenni.