Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)
1935-11-03 / 251. (3803.) szám
Debreceni nagyvásár — Jó időben jöttéik Debrecenbe, — mondta egy ismerős ur, — éppen a nagy vásárt fogták ki, amely egy hétig tart s amelyet operettől kezdve regényig, mindenképpen feldolgoztak már, irodalmikig, aztán a festők sem hagyták magukat, ők is neki-nekilátnak a debreceni vásárnak . ., ■ Debrecen belül város, kívül hatalmas poros falu s aihogy a vásártér felé ballagunk, egyre nagyobb a zaj s egyre inkább azt hiszem, hogy nemsokára az énsetkujvári piacra érkezünk... • Az illető ur azonban még ©gyet ajánlott. Nevezetesen azt, hogy kerüljünk előbb egyet s menjünk el abba a temetőbe, ahol Csokonai hamvai nyugosznak. Irodalomtörténeti séta Debrecennek nagyszámú temetője közül csak egyetlen uj és modern: amelyik a Nagyerdőben van s amely mellé a krematóriumot is odamel- lékelték. A többi temető, — van vagy nyolc — elhanyagolt, kopár, mezőségekkel s külvárosokkal körülvett. Mint az is, amelyben a Csokonai Vitéz Mihály sírja van ... Az ember átballag a vasúti síneken, raktárak s legelők mellett veri a port, sokáig érdeklődik, amig eltalál egy bekerítetten, kevéssé gondozott, régi, szomorú temetőbe. Kidölt-be- dőit keresztek között, valamint nagyszerű faragott és iratos fejfák mellett vezet az uttalan ut Csokonai sírjához. Véletlenül akad rá az ember a szomorufüzek, palánfcok és akácok árnyékában. Vasráccsal kerített empire-siremlék, vasoszlop, állíttatták barátai a költő halála után néhány évvel. A sir szomorú, elhagyatott, — nem mondhatnánk. hogy éppen gondozatlan, de azt sem mernénk ráfogni, hogy Debrecen város tanácsa éppen Csokonai sírja körül forgolódik. Fejfák és fa,keresztek között,, csodálatos faragott faoszlopok szomszédságában, árvul egyedül Csokonai sírja,. Ez az egy, amibe még ma sem tudott Debrecen beletörődni. A vélt sértésbe. Pedig nem is akarta, Csokonai azt a bizonyos árkádiai port,... De benne marasztalták s Otthagyták a sírját, a szomorú akácok között... A vásár zajában Szinte jólesik visszaporozni a hatalmas vásári zajba. Első pillanatra meg sem tudná az ember mondani, micsoda széles piacokat, menynyi uccát, kis teret, miegymást ölel magához a nagyvásár. Már messziről vidám zsongás fogadja az embert, közelről sürü embergomo- lyag, pedig még csak ma délután kezdődött és az esedékes tanyai emberek, pásztorok benn sincsenek teljes létszámmal a városban... Noha erre készülnek már hónapok óta. A debreceni nagyvásár még ma is fogalom. Állanak már a sátrai^, a körhinták s a hajóhinták, az eldobált gyümölcshéj lassanként lefogja a port, gyerekek bőgnek elvesztett anyák után, bakák sétálnak gangosán, bódult ütemben zajoug a verkli s az egyik sát-OT mellett szüntelen, órák hosszat veri egy tanyai ember a nagydobot s csapkodja a cintányért: valaki felfogadta erre a műveletre s a tanyai ember lelkiismeretesen eleget is tesz feladatának. Az egyik hajóhintán teljes kört forog két fiatalember: néhány pillanatig mindig megáll a hinta a csúcsponton s a fiatalemberek fejjel lefelé estin,genek a hintán. Mégsem esnek le 60- ha: a következő pillanatban átlendülnek a másik oldalra s forognak szüntelen. Csak a Jóisten óvja őket, hogy ki nem zuhannak. Gyümölcs és gyümölcs, paprika, szőlő, tarhonya és krumpli, kötőfék és bádogedény, sodrófa és kulacs ... Cukor és cukor, mászatos Irta: Szombaíhy Viktor gyerekek, tanyái népek, huszárok, bakák, laz ember óvatosan szorítja zsebében pénztáréá- vasutasok, nagyit alapú csikósok, szélesingti I ját, mert ekkora tömegben, neim lehet tudni, bojt,árlegények, kékbeli pásztorok, néhány I neun érkezett-© meg egy kis munkára vailahon- nagybajuszu, önérzetes civis. tolongás, zaj, —Inán néhány zsebtolvaj is? Szürszabő, gubakészitő, kulacsos A PRÁGÁI MAGYAR HÍRLAP keresztreitvényszeivénye A 25 számú rejtvényt megfejtette: (név é\ pontos cim)i íjUL— ______::mm A vásár egyik része olyan, mint más rendes kirakóvásár, csak arányai hatalmasabbak: elvégre Debrecenben vagyunk s a pusztai nép legfőbb mulatsága a vásár, amelyre régóta készül. Kirakott vásári holmik, tányérok s cukrok, játékok és csodapókok, tenyér jósok és verklisek egymás hegyén-hátán: Nizsnij-Novgorod jut az ember eszébe, ezt a rettentő kavarodást látván. A másik rész, a sajátos, debreceni. Hosszú sor a, csizmadiáké. Szerényen mellettük a pa- pucsos. Remek sor a sziirszabóké. Csodálatosnál- csodálatosabb ékes, színes, varrásos szűrök kerülnek elé, áruk nem is nagy. Még sincsen nagy vásár velük, örül a ezürszabó, ha nyoloait-tizot elad, mert kevés pénzük van manapság a pusztai embereknek. A díszes szűröket inkább műgyűjtők, idegenek, múzeumok veszik. Érdemes is megvásárolni őket. Gazdag diszitésével némelyik valóságos műremek. Kínálják, adnák olcsóbban is. Vásárolunk izgatottan egy pásztortarisznyát, barátnőm szerint nagyszerű st.rardtáska. Meglepően olcsó. Máig sem vettük semmi hasznát. A bundakészitők sátra messziről bundaszag- tól illatozik. Sajnos, bármilyen olcsó, nem tudunk venni pásztorbundát, pedig rettenetesen kínálja, a barátságos bundás-ember, szeretné, ha felpróbálnám, magamra is rántom s ő szakértőén néz rajtam végig, mintha ruhaszalonban járnék s uj felöltőt dobnék magamra,. Eligazgatja . a termetes, súlyos bundát, amely alatt görnyedezni kell, sajnos, nem veszünk (mégsem, mit szólnának a vámon a fináncok s különben is, hogyan festenénk a komáromi korzón súlyos báránybőrbundáhan... így aztán süveget sem veszünk, noha olcsó és kecsegtető az ajánlat e résziről is... Lovaglónadrágra sincsen szükségünk sem karimás pásztorka1 apra ... csak a, kulacs-árus sátornál állunk meg, itt már nem bírjuk megállni, hogy cifra kulacsocskát ne vegyünk. Úgy van valahogy, hogy kulacsot is inkább az idegen ember vesz, — küszködik mellettem két hollandus a cifra kulacs érdekében, — qaeg egyéb „debreceni specialitás” is jobbadán a vendég kezébe kerül, a debreceni embernek elég van belőle amúgy is... A praktikus debreceni árusok, a kula.cskészitők, a mézeskalács csők, a szürszabók s az egyéb mesterembereik egy lendülettel átvették az idegenforgalomban rejlő lehetőségek kulcsát s maguk nyitógátják az idegen emberek szivét. Az idegennek is tetszik s Debrecennek is jövedelmez. Ez a specialitások lárpurlárja... Emellett kitünően mulatunk. Járunk sátorról- sátorra, ha kell tolmácsnak is szegődühk, hol ezt engedjük magunkra sózatni. hol azt: szerfölött jól érezzük magunkat a debreceni vásáron, mintha mindig benne forogtunk volna. Magunk is elcsodálkoztunk, amikor a, sok mindenféle holmival hazatértünk a szállóba estefelé. Restelkedve pillantunk a portásra. De az megértőén bólint s ezzel áll elő: VERSEKRŐL Irta: Szenes Erzsi Minden vers érdekel, minden verset elolvasok. Oltihatatlan szomjúság ez bennem, úgy nyúlok minden verssor után, mint egy karcsú, szép ibrik után, hátba hűsítő italt kínál. Lázasan és féltékenyen, hátha még le nem rögzített, szavakba nem kényszeritett ézelmeimet jeleníti meg, de ujjongva is, hogy ime a messzi távolokból is érkezhet visszhang ' a lélek nyugtalanító kérdéseire. Még a gyermekek csengő-bongó, botladozó versikéit is elolvasom a gyerek-újságban, bár nem tartok sokat a versiró gyermekekről, sőt semmit sem. Idegenkedéssel nézem a kis versirók verseit, minél tökéletesebbek rímeik, számomra annál riasztóbbak. Némely gyermek valóban boszorkányos kis rimko- vács, de ezek az apró, tetszetős bilincsek sohasem egy friss gondolat, vagy érzelem gyors, zerge- könnyü bokáin csörrenek meg, nagyos komolyságukból árad az unalom és a szomorúság. Majdnem biztos, hogy sohasem lesz belőlük költő, önálló csillagképekkel forgó világegyetem. Lelkűkben a rímeknek annyi nyoma sem marad később, mint k>s testükön a bárányhimlő piros jegyeinek. Ennek még az sem mond ellen, hogy némely nagy költő már zsenge korában irt verseket s ezek épp úgy hozzátartoznak oeuvrejéhez, mint későbbi remekei. S mégis, most már néhány hete, egyetlen verssor zeng fel bennem időnként a sok, sok olvasott verssor közül, melyekből egyetlen hang sem maradt. Ezt a. verset egy kislány irta valamelyik gyerek-uíjságban, nevét elfelejtettem s a versről csak azt tudom, hogy az édesanyák dicséretét zengte. Elkopott, fakó hasonlatokkal, bár rózsákról és liliomokról is volt benne szó, a sorok is botladoztak, mint egy féllábu madárka, ki egy lábon ugrál szegény és sohasem fogja már átszelni a levegő eget, de az utolsó sor ilyen tisztán csengett s igy szárnyalt: „Angyalok ők a. magas ég alatt“ — mármint az anyák, az áldottak, kiket a kislány édes-ügyetlenül rózsákkal és liliomokkal vett körül. Rilke, a,z angyali szavú sem énekelhetett volna róluk méltóbban, szebben az ő mennyei utján (mert költészete az volt, mennyei ut), mint ez a kislány az ő hepe-hupás versikéjében. Rilke: Die f rüh eh Gedidhte — Az első versek. Illatuk mint a sarju illata, szinti,k mint a virágoké, mik csak most nyiladoznak, de a halovány szirmot már sejtetik a kiteljesedett rózsák, szegfűk, violák meleg bársonyát, az egész élő, lélegző, zengő kertet s a zsengék friss zöldje a széles mezőkön lengedező koronás kalászok ritmusát. A fiatal Rilkében mintha egy fiatal leány és egy fiatal férfi ölelkezne. Rodiunek van egy ilyen szobra (mindnyájunkban mindkét erő ölelkezik s birkózik egy életen át), a fiatal Rilke első verseiben folyton átüt ez az egymást kereső, majd ölelkező sziluett. Az ifjú költő egy elképzelt női-alakban mintha önmagához írná ezeket az angyal- és leány-verseket. Engellieder — Máddhenlieder. Ezek a hárfahangok a költészet legnemesebb asszonyi hangjait is tulzengik, tompítják. A legnagyobb költőnők sem énekeltek szebben, hívőbben a férfihez, mint az önmagába szerelmes költő, aki igy megosztotta magát s később is, mikor már egészen magára talált, e feminin bangók mint, csillámló ezüst, patakok folynak át versein. A várakozás, a szerelem, az odaadás vágya, az első remegések, mik a ki- párnásodó, pihegő kis keblek alatt megmozdulnak a gyerekleányban, az első álmok s az első élménytől való félelem, mind ott vibrálnak a gyengéd szavakban. Ghamisso a Frauenliebe versciklusban találta el ennyire az asszonyi hangot s hogy Schumann oly édes, fájdalmas dallamot irt hozzá, a szöveg és a zene kölcsönösen biztosították egymás számára az öröklétet. Louise Lábé veseit olvasóm. A költőnő Lyonban élt 1526—66 között, férje selyem és kötél gyáros volt s öt a szép kötélverőoőnek, La béllé cor- diére-nek, nevezték. Egy egykorú lyoni krón'kás igy ir róla: „Arcának s termetének szépsége inkább angyali, mint emberi, de mindez elenyészik szelleme ragyogása mellett, mintha az ég arra teremtette volna, hogy az emberek elámuljanak rajta, mint valami csodán.” De a szivében boldogtalan szerelem lángolt, ki tudja kiért, ki után, a versekből olykor mintha egy fiatal költő arca világítana. — „Elnézem borostyánnal övezett szép szőke fejed — s kezedet, míg a lantot pengeted — úgy érezeim, a fák és a kövek is megindulnának — boldogan követni Tégedet”. — Mennyi közvetlenség s mennyi báj s e báj mögött mégis friss sebek, érezni mint serked ki a vér. Egyetlen könnyes, csendes dráma az egész oeuvre, a huszonnégy ve:s, egyetlen konok vágyakozás és konokul visszatérő fájdalmas képek, haláláig. — „Ha majd a szemem kiszárad, — a hangom megtörik — s nem lesz már erőm, hogy felidiézelek, — s a kezem részketeg — szerelmi jelt sem adhat már Neked — feketítse el a halál életemet.” — A forma is mindig ugyanaz, — szonett — szép, csiszolt, karcsú, pohár, hasonlatos azokhoz a kristály serlegekhez miket a vitrinekben őriztek régen és ma is. De a kristályüvegen átüt a bor, a tüzes és édes proveticei ital, hol olyan, mint az arany, hol meg mint a vér biborpi- ros. Olvasgatom e versekét s forditgatom is ellenállhatatlan vággyal, kicsit a saját szivem ritmusában, magamnak, egy hegytetőn jég és hó között, évesM, /HÖLGYEK ápolják és őrizzék arcbőrük íidesegét MÉG NEM KÉSŐ! Friss arcszin egbiztosabb jele a • iataiságnak. Egy nő lehet 40 éves vagy több is, de ha megőrzi arcbőre simaságát, hamvasságát, mindig (tatainak lóg látszani és vonzóerővel tog birni. A gondos ápolás szépíti Használati utasítás. Esténként mossa arcát a LÉTON szappan krém szerb habjával. E gyengéden ható krémes habot hagyja orcán néhány másodpercig. t trína öblítse le bö melegvízzel, majd közvetlenül hidegvízzel. Ez az egész > Másnap reggel friss, brírsonyosan üde arc fogja a tükörben mosolyogva üdvözölni. LETOM-^p. sz/tPPANW^------------------------ Ara Kí e. Fö lerakat D. Engsl Bratislava, Venturská 12 és lYiasarykovo 6 — Ez sommi, uram, — van két angolunk, akik éppen most rendeltek kocsit a vásárra, nem bírják gyalog hazahozni, amit vettek ... Kulacsot és szűrt, mézeset és sósat. Debreceni emléket. Amelyre olyan szívesen pillant az ember tél időben, hogy a szive újra visszamelegszik, mintha a. hortobágyi hőséget érezné lebegni maga körül... nagy egyedülvalőságban. Vitázom magammal, szét- fcörhetetem-e a remekmívű kristálypoharat, a formát megibonhatom-e,.azt a nemes csengést, előkelőséget, zártságot, ami a szonettet a versek királynőjévé teszi. Barbár kísérlet. — s mégis — vetem önmagam ellen — veszit-e erejéből, tüzébő] a bor, ha kiömlik, ha átömlik a kristálypohár peremén, kevésbé részegitőbb, édesebb-e? Mistralt is szabadon fordították a franciák, holott a saját tájszó’á- suk már csak elég közel lehetett, hozzájuk s mégis eredeti mérték nélkül ömlesztették át a francia nyelv óceánjába s ez nem is ártott neki. Igaz, hogy az eredeti mérték is lazább volt mint a megbonthatatlan szonett. Különben a Pleiade minden költője szonettben zengte fájdalmát s szerelmét, a kortársak, a diadalmas hangú Du Bellay és az édes Ronsard. A franciák nem sokat törődtek nagy költőnőjükkel — George Sand-al mindenesetre többet — igazán csak kései hódolója, Rilke fedezte fel, mikor szonettjeit németre átírta. A rilkei Labé-szonettek még nemesebbek, előkelőbbek, mint az eredetiek, a szonett minden sima és rejtett ösvénye oly gondozott itt és udvara vau minden szónak, mint Rilke minden szavának, akár a holdnak. S hogy igy ki van emelve minden szó és minden gondolat sokkal raffináltabb- nak, bonyolultabbnak hat, mint a lyoni költőnő, kinél egyenesen a szívből jön, szívig ér minden érzés és gondolat. Rilke a maga mágikus hang- szerelésében Louise Labé-t másik szerelme, Eli- sabeth Barett-Browning mellé emeli, kinek szonettjeit szintén ő irta. át németre. De a lyoni költőnő nem olyan sokrétű mint északibb testvére, nem annyira átlényegült, érzékibb, közvetlenebb, egyszerűbb. A rilkei vers rilkei maradt teljesen — a legmagasabb rendű költészet — de Louise., Lábé szivhangjai a régies francia nyedv mögött meghatnak és közelebb vannak hozzám, lm, ömöljön hát az ital ez egyszer szabadon, a szonett! rendből kitörve, amig egy méltóbb magyar költőnek eszébe jut hogy eredeti formájában a kristálypohárban felmutassa : „Mig Diana az erdő sűrűjében elejtett néhány őzikét s a nimfák kezét lelkesen dicsérték én is az erdőt jártam magányosan és céltalan. De hirtelen egy hang jött'felém: — Nimfa, mit keresel itt, a játékban miért nem veszel részt ? — Miért nem sietsz az istennő felé ? S mikor látta, hogy nincs fegyverzetem, elámult, : Ób, társnőm, te veled mi történt ? Ijjadat, nyiladat ki rabolta el ? Öh — feleltem én — egy idegen, ki erre járt s én nyilaimat utána vetettem s ijjamat is, de ő összeszedte mind s eltalált, s százszorosán megsebzett engem. 1935 november % -vasárnap* 8
