Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)
1935-11-19 / 264. (3816.) szám
t^cm-Magíarhihij® 1935 november 19, kedd. Knickerbocker olasz légelhárifó ágyuk füzében átrepült az abesszin (ront íölött A világ leghíresebb riportere Addis-Abebából repülőgépen bejárta az egész keletafrikai harcteret ■ A világhírű újságíró első harctéri jelentése London, november 18. H. R. Knicker- toocker, a világhírű amerikai újságíró is ■megszólalt az abesszin hadszíntérről. Knicfcer- bockeT ima tagadhatatlanul a világ leghíresebb újságírói közé tartozik, nemcsak azért, mert tudósításai mindig érdekesek, hanem azért is, mert ő az első olyan újságíró, aki a színes leírások mellé megdönthetetlen adatokat sorakoztat fel. S azután jóslatai is töb'b- izben beváltak. Oroszországról, illetőleg a szovjet polgárosodásáról szél jóslata ezelőtt öt-hat esztendővel, mikor elhangzott, valóban csak a nagyon beavatottak füléiben csengett hihetőnek. Azóta tudjuk, hogy Knicker- bocker adatai és következtetései helytállóak voltak. Ugyanígy történt Németországgal is. Lapjai kiküldték Németországba ezelőtt négy esztendővel, hogy próbáljon feleletet adni arra az Amerikát igen közelről érdeklő kérdésre, hogy vájjon képes lesz-e valaha is fizetni Németország vagy sem? Knickerbocker bejárta a weiimari Németország minden nagyobb városát, beszélt munkásokkal, gyár- igazgatókkal, politikusokkal és azt a választ adta, hogy Németország döntő fordulat küszöbén áll és vagy bolsevik! vagy nemzeti szocialista hullám fog átsöpörni rajta. Knicker- bocker jóslata ebben az esetben is bekövetkezett. Éppen ezért érthető szenzációt keltett a világhírű riporter megszólalása az abessziniai harctérről. Itt is egészen eredeti utat választott tudósításai számára Kuiokerbocker. Az olasz hadszíntérről rengeteg tudósítás érkezik, mig az abesszin frontról csak elvétve érkeznek és vagyon kevéssé megbízható tudósítások. Knickerbocker Addis Ábeljába utazott, ahonnan repülőgépen bebarangolta az egész frontot. Átrepült az olaszok által megszállott Makale, Adua és Akszum fölött. Repülőgépét a* olasz légelh áritó ütegek bombázták, de eredmény nélkül. Az Addis Abebálból Dessilbe, az abesszin trónörökös székhelyére vezető útjáról szóló tudósítását az alábbiakban adjuk: Indulás Addis Abebából Ma tértünk vissza repülőutunkról. Ez volt az első ilyen vállalkozás Addis Abeba irányából az olasz-abesszin frontra. Gépünket golyó érte, de nagy örömünkre, az üldöző olasz repülőgépek nem tudtak bennünket megtalálni a légelnáritó ütegek tüzelése után. Úttörő vállalkozás volt a mienk és szinte megható volt a történelmi Adua, a klasszikus Akszum és a harcok képét mutató Makale látványa, valamint az egymással farkasszemet néző ellenséges vonalak felderítése, any- nyival is inkább, mert az itt folyó küzdelem alapjában rázta meg Európa békéjét. Az egész világ foglalkozik azzal, mi történik Abesszíniában és az újságírók az olasz részről már többször látták az északi harctér egyes szakaszait repülőgépről, de maga az abesszin hadvezetőség mondta, hogy mi voltunk az első fehéremberek, akik ezt az egész területet bejárták a Danakil-sivatag déli csücskétől északig. Az afrikai Alpok vad, félelmet gerjesztő hegyláncain át, szinte minden oldalról özönlenek most az olasz csapatok az ország belseje felé. Több mint hat hete vár nyolcvan újságíró Addis Abebában, hírekre éhesen és a kétségbeesésig türelmetlenül, hogy a frontra mehessen, de eddig csak ígéretekkel tartották őket és minden igyekezetük dugába dőlt. Éppen ezért szinte hinni sem akartunk jószerencsénkben, amikor egy szép reggelen Henri de Vilmorinnel, a híres francia felfedezővel és pilótájával, René Drouillet-vel, a nem kevésbé híres francia repülővel, autón kimentünk az Akaki-repülötérre, Addis Abeba külvárosába. Félnyolckor érkeztünk oda. Akkor már a csinos kis amerikai gép mellett álltak Ato Wolde Georgis, a négus személyekörüli minisztere, a legbefolyásosabb ember az abesszin udvarban és Lorenzo Taezaz, a legfőbb udvari bíróság elnöke, aki egyben a külföldi újságírók ügyeinek legfelsőbb intézésével volt megbízva. Juda oroszlánjának védelme alatt Mr. Georgis zsebéből tiszteletet gerjesztő okmány került elő: Juda oroszlánjának pecsétje üszitette a hatalmas papirost. Ez volt a császári engedély részünkre, hogy bárhová repülhetünk Abesszínia határain belül, megnézhetünk mindent és fényképezhetünk korlátozás nélkül. Az okmány szigorúan megparancsolja a négus minden alattvalójának, hogy legyen segítségére az sbban megnevezetteknek. A szöveg nemcsak 'unhara nyelven volt írva, hanem arabul is, xiert amint megmagyarázták nekünk: — Ha kényszerleszállást kell végezniük a Danakil-sivatagban, ott senki sem tud olvasni amharául. Igaz, a legtöbben egyáltalán nem tudnak olvasni, de mégis majd csak akad valami kádi, aki kisillabizálja az arab szöveget és igy megmentheti önöket a borzalmas bánásmódtól, amiben a danakilok az idegeneket részesíteni szokták. Gyönge, kissé kényszeredett nevetésünket elnyomta a motor zúgása. A kis kék-fehérre mázolt repülőgép éppen készült a levegőbe emelkedni, amikor észrevettük, hogy három nélkülözhetetlen dolog hiányzik fölszerelésünkből. Bizony késedelembe került, amig lóhalálában elkerítettünk tábori látcsöveket, amelyekkel majd kutatni fogjuk a bennünket üldöző olasz gépeket, a fehér zászlót arra az esetre, ha kényszer- leszállást végeznénk az olasz vonalak mögött és vizet, amire óriási szükségünk lesz, ha alkalmatlan kényszerleszállás folytán, két hónapig kell csatangolni valamelyik sivatagban. A hepehupás repülőtér végére gurultunk, a pilóta teljes gázt adott és már-már kezdtünk emelkedni. Mégis Addis Abeba magasságának hihetetlenül ritka levegője, amelyet az egyenlítő közelsége csak emel, nagyon kevés támasztékot nyújtott gépünk szárnyainak és fog vacog tató pillanat volt, amikor kétszer kellett nekiugrani gépünknek és csak harmadikra hagyta el a földet, pontosan kilenc órakor. A gép sebessége hamarosan emelkedett és zúgva fúrta a gép magát fölfelé, szemben a szikrázó nappal. Tízezer láb magasságban köröztünk a ragyogó abesszin főváros fölött, amelyet olyan csodálatosan csipkéznek körül a hegyek aranyos csúcsai. És ekkor eszembe jutott, hogy milyen nevetségesen egyszerű lenne bombázni Addis Abebát, mert az eukaliptus-fasorok, amelyek a százezerfőnyi lakosság házait elrejtik a földön, innét, a levegőből, semmit sem tudnak eldugni az ember szeme elől, A császári palota, a vasúti állomás és a rádió pompás célpontok, mert föltűnően keretezik őket a sötétlevelü fák. Mikor elértük a tizenkétezer láb magasságot, nehezünkre esett kissé a lélegzés, de boldogan ordítottuk egymás fülébe: — Most már megyünk! Egyenesen Desz- sziébe ... És a pilóta északkeleti irányt vett Desszié felé, ahol először veszünk föl benzint. Vad szakadékok felett, a Kéh-Nllas vidékén Százhúsz mérföMioe óráinkén,ti sebességgel repültünk. Végnélkülinek látszó síkság terült el alattunk, haitatoas Canyonok szakították fel, rendetlen sorokban. Balra tőlünk óriási szakadék tátongott, legalább tiz mérföld szélesem és olyan mélyen, hogy a fenekét nem láttuk. Ezen a nehéz terepem karavánok bandukoltak alait- t/unk, tizenkét mérföldet tehettem meg naponta, — mi hat perc alatt repültük be ezt a területet. — A folyó szalagja, mélyen el vám temetve a kanyarodó szakadékbnm, amely legalább olyan nagy. mint a híres Gmand Camyon Kolo rád óban. Most láttuk csak Abesszínia hallatlan méreteit, mert nem egy Grand Camyon tűnt fel előttünk, hanem néhány tucat! Háromnegyed tízkor, ameddig a szem ellátott, az egész föld feneketlen szakadékokból állott. Pontosan harminc mérföldre, balra, tőlünk folyt a Kék Nílus Egyiptom felé. Körülöttünk vad hegycsúcsok emelkedtek: a,z évezredek úgy szétmarcangoltták őket, mint hatalmas, öreg aro6zlámfogalk. A laposabb csúcsokon tu őshazámra tűntek fel a falvacskák, kör- alaku területükkel, kerek sárkunyhókkal, amelyek olyanoknak látszottak, mintha nagy ola.j- doboizok úszkáltak volna valami barna, vizen. A föld termékenynek látszott, de repülőnek, vagy kiváló turistának kell lenni ahhoz, hogy az ember idejöhessen. Bármelyik európai nemzet fogja is kezébe kaparintani ezt a vidéket, nehéz megjósolni előre, mit tud csinálni majd vele. Fél óra múlva még mindig a Vamgsit fölött repültünk és Drcruillet aggodalmasam kémlelö- dötit megpillanthatná-e Dossziét. Fáradozása •hiábavaló volt, mert a kritikus pillanatban gyapjas felhőkbe merültünk. Hét percig tartott, amíg sikerült alájuk kerülnünk. Ekkor Drouillet, akinek csak egy rossz térkép állt rendelkezésére és alatta cealékony, ismeretlen föld terült ed, kinyújtotta karját. A mutatott irányban látszott Desszié városa. Pontosam egy óra huszonkét percig repültünk, százötven mérföldet tettünk meg, — csodálatosképpen olyan egyenes vonaliban, mint a hazatérő galamb. Desszié az abesszin trónörökös székhelye. Úgy terül el a valóban hat ást, keltő, hatalmas hegycsúcson, mint valami tibeti láma-kolostor. Negyedóráig keresgéltünk leszállóhely utóm, végül is, messze alattunk, felfedeztünk valami fehérséget, amiről kitűnt, — hogy légzsák. Leereszkedés közben forró levegöhulláanokba kerültünk, amelyek fojtogattak bennünket és dobálták repülőgépünket. Először teremtett lélek nem volt látható, de azután egész faika meztelen, borotvált fejű, fekete gyerkőc rohant felénk. Hiába nézelődtünk hangár, javítóműhely, benzinállomás utóm ezen a „repülőtéren”. A hely egész elhagyatottnak látszott, a körénk gyűlő bennszülöttektől eltekintve, akik bámészan néztek bennünket. Mind a hárman kérdezgettük eket, angolul, franciául, németül, oroszul és arabul. Végül is az egyik gyerek kinyögte, hogy ö „szpiki itó- liáno”, vagyis, hogy tud olaszul, -— de ez az egy angol és egy olasz szó volt összes idegen nyelvi tudománya. Amiig vadul nyüzsögtek körülöttünk a legyek és mi állandó harcban ál!tunk velük, a bennszülöttek integetéseiből megértettük, hogy Desszié még messze vám innét, de az öszvérek már utón vannak, amelyeket értünk küldtek. Csodálatosképpen, déltójban meg- is jelentek ezek a türelmes állatok és vidám .átványt nyújtottak vörös selyem szer«zámdiszeifcikel. Egy szakállas dossziéi hivatalnok szigorúan előd vasba császári engedélyünket, meghajtotta magát és bennszülötteket rendelt ki repülőgépünk őrizetére, miniket pedig hivott, hogy szálljunk •nyeregbe. Dessziében a trónörökös palotájában Lépegettünk, bukdácsoltunk, másztunk, sőt, csúsztunk az óriási kutyatejfélék ligeteiben, — De Vilmorin barátom, aki titokban növénytudós, mindjárt meg is mondta a növények nevét: Eu- phorbia candelabria abyss'ínicá-naik hívják a kaktuszra emlékeztető, tüskés különcöket. Sötétvörös bokrok, lilaszinü virágok között számtalan szivárványszínű madárka fészkelt. Rozsföldek, kecsesen bólogató kölestóblák vezettek a hegylánc lábához. Dombokat másztunk meg, ereszkedtünk le ismét róluk, amelyeknek nevéről halvány fogalmunk sem volt. Leszálltunk a nyeregből olyan helyeken, ahol az öszvérek is csak nehezen tudták megmászni a meredek domboldalt. Sokszor kellett fölfelé bukdácsolni, kapkodtunk levegő utón a kegyetlen napsütésben, mialatt a bennszülöttek nevettek rajtunk és tiszteletreméltó törzsfőnökök haladtak el mellettünk, ünnepélyesen meghajolva, fegyvereseik kíséretében Végre, három és félórái nehéz ut után megérkeztünk Desszié árnyékos uecáira. Háromezer lábat, majdnem ezer métert kellett másznunk, hogy az igazi Afrika szivébe jussunk, amely még csak nem is hasonlít az aurópai civilizációtól felemás Addis Abebá* hoz. Hajnal óta nem ettünk és majd meghaltunk egy csepp vízért Nem csoda tehát, hogy nyomban elfeledkeztünk a-z udvariassági szokásokról, amikor a palota udvarába értünk és kértük, hogy éteilt és italt hozzanak. Senkieem értett egyetlen szót sern abból, amit mondtunk, de a trónörökös palotájának főfelügyelője a legnagyobb előzékenységgel bevezetett bennünket egy nagy szőnyegeikkel díszített terembe és rámutatott a négus legidősebb fiának képére. A trónörökös iskolakönyvei hevertek az asztalon és — kissé ironikusan hangzik — Mussolini arca meredt elénk egy régi olasz naptár oimképéről, a könyvállvány tetején. A fáradalmaktól kimerülve, a karosszékeikbe vetettük magunkat, az abesszin trónörökös óriási dolgozószobájában. Szláv vagy magyar jellegű volt a nagyszombati Pázmány-egyetem ? Herczeg Ferenc és Kornis Gyula vezércikk- ben bizonyítja a főiskola magyar jellegét Budapest, november 18. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A budapesti sajtó még mindig élénken foglalkozik a Pázmány- egyetem alapításának háromszázéves jubileuma alkalmával Nagyszombatban rendezett ünnepségekkel és az ünnepélyen elhangzott beszédekkel. A beszédekben ugyanis tagadásba vették azt, hogy Pázmány egyetemével kimondottan a magyar kultúrát óhajtotta szolgálni és azt állították, hogy az egyetem inkább a szláv kultúra fejlesztése érdekében alapittatott. Különösen a Budapesti Hírlap és a Pesti Hírlap vasárnapi száma közöl két hosszabb cikket a magyar álláspontról. A Pesti Hírlapban Herczeg Ferenc „Pázmány Péter Trnavában" dmü vezércikkében foglalkozik a nagyszombati ünnepségen elhangzott beszéddel. Herczeg Ferenc kimutatja cikkében, hogy az egyetemet alapító Pázmány magyar nemes volt, v akinek édesatyja, Pázmány Miklós bihari alispán volt, anyját pedig Majsay Margitnak hívták. Különben maga Pázmány Péter is húsznál több magyarnyelvű munkát irt. Ezekután bajos lenne nála szláv nemzeti öntudatot keresni és találni. A Budapesti Hírlapban Kornis Gyula, a budapesti Tudományegyetem jelenlegi rektora vezércikkben felel a nagyszombati állításokra és a prágai lapok kommentárjaira. Idézi az alapítólevél több kitételét, amelyekből megállapítható, hogy Pázmány magyar szellemű intézetet kívánt alapítani. Az alapítólevél többek között ezeket mondja: ,. hogyan szolgálhatná a nemes magyar nemzetnek (nobiíissimae gentis hungaricae) méltóságát az egyetem .. — továbbá: .. hogy ennek a harcias nemzetnek a lelkülete is megszelídüljön és az egyház és állam biztosítására alkalmassá váljék ...“ — Pázmány Péter azért alapította Nagyszombatban az egyetemet — írja a továbbiakban Kornis Gyula —, mert akkoriban (1635) a török Budán és Esztergomban tanyázott. Viszont az alapitólevél hangsúlyozza, hogy ha Magyarország a török uralom alól fölszabadul, akkor „alkalmasabb város is lehet a székhelye". Arra az állításra, hogy a nagyszombati egyetem tanári kara szláv származású volt, Kornis Gyula fölsorolja az első tanárokat: Gosztonyi Istvánt, Forró Györgyöt, Wesselényi Andrást, Káthay Zsigmondot, Pethő Istvánt. Csupán Palkovics Márton neve volt szláv hangzású. Arra, hogy a tanítás latin nyelven folyt, Kornis Gyula megjegyzi, hogy Magyarországon az 1848. évi II. törvénycikk érvénybeléptéig a közigazgatás és a közoktatás nyelve latin volt. Arra az állításra, hogy a nagyszombati egyetem diákjai nagyrészt szlávok voltak s ezzel domborították ki az egyetem szláv jellegét, Kornis Gyula fölsorolja az eredeti anyakönyvek alapján az első, 1635—36. tanévra beiratkozott tanulókat, amikor is 194 tanulóból csupán 70 volt nem magyar, ezek közül 43 szlovák, 16 horvát, 1 dalmát, 1 román (valachus), 2 lengyel és 7 német. A következő tanév 68 hallgatója közül 36 magyar, 23 szlovák, 1 morva, 4 horvát, 2 német, 1 lengyel és 1 sziléziai volt. Az a tény, hogy a nagyszombati egyetem nyomdájában sok szláv könyv jelent meg, onnan van. mert Magyarországon abban az időben nem volt más nyomda, ahol- szláv betűk lettek volna. Ennek bizonyítására Kornis fölhozza, hogy még a XIX. század első felében is a budai egyetem nyomdájában nyomtatták a szerbek a cirillbetüs könyveiket, — nem azért, mintha a budai egyetem szláv szellemű lett volna, hanem azért, mert abban az időben nem volt a szerbeknek sehol cirillbetüs nyomdájuk és megfelelő technikai fölszerelésük. — Az olasz misszionáriusokat kiűzik Abesszíniából. Az abesszin kormány egyik rendelete Addis Abebából már eddig is harminc olasz misszionáriust utasított ki. A pajs-i missziót abesszin katonaság szállta meg. miután a missziós atyákat és nővéreket katonai fedezet alatt eltávolították. Az egész abesszin területen ezidőszerint már csak legföljebb 40 olasz misszionárius tartózkodik. 4
