Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)
1935-11-16 / 262. (3814.) szám
TI^CAI-MAfiiARHlRLM? 1935 november 16, szombat. Ionosén a mulatónegyedekben s itt várta meg az eredményt. Mindenütt vidám hangulat uralkodott. A vendéglők, a bárók, a mulatók és a mozik tele voltak. Az eredményeket hatalmas vásznakon vetítették a tömeg elé és a pártvezérek képei is megjelentek a falon. Az angol rádió reggel négyig közölte az eredményeket és az esti újságok éjfél után különkiadást adtak ki. A királyt sandringhami vidéki kastélyában félóránként telefonon értesítették a .választások állásáról. A méiabus MacDonald London, november 15. MacDonald volt miniszterelnök pénteken délben a fővárosba érkezett. A pályaudvaron az újságíróknak melan- kólikus kijelentést tett: — Az a benyomásom, hogy seahami választó- kerületemben megbuktam. Borzalmas küzdelem volt. Mindent megtettem, ami hatalmamban állt, a győzelem biztosítására. A legújabb jelentések szerint 340 konzervatív, 140 munkáspárti, 35 más kormány- párti és 20 ellenzéki képviselőt választották meg. A2 isko'aügyi miniszter expozéja a közoktatásügy helyzetétől Szlovenszkón 10.000, Kárpátalján 1200 uj tanteremre van sürgősen szükség Egy milliárd kellene iskolaépületekre • • Az országos iskolatanácsokról száló javaslat sorsa > A magyar kultúra kérdéseiről nem emlékezett meg a miniszter (A VEZÉRCIKK FOLYTATÁSA árnyalat létezik. A párt egyik szárnya csaknem liberális és szocialista, ide főleg a munkáspárttal vívott nehéz harcok öreg vezérei tartoznak, talán maga Baldwin is s mindazok, akik meg tudták találni a közös ala- oot MacDonald ma is élvitathatatlanul szocialista mentalitásával. A másik szárny joe Chamberlain imperialista öröksége, ide Churchill kivételével elsősorban a fiatalság tartozik, a fasizmus és a nemzeti szocializmus leheletétől megérintett uj nemzedék, élén Edennel s az angol világhatalom eszméjének többi bajnokával. Ez a csoport ugyancsak erélyt követel Olaszország ellen, ha más okok miatt is, mint az ellenzék. — Az eddigi eredményekből úgy látszik, hogy Edén fiataljainak csoportja megerősödött a választásokon, ami nem csoda, hiszen a konzervatív párt a nemzeti érzés fölcsigázásá- val indult a küzdelembe s a felszított patriotizmust elsősorban Edenék< képviselték. MacDonald bukása s a baloldali konzervatívok szavazatarányainak gyengülése ugyancsk e tételt bizonyitja. A konzervatív párton belül erősödik a fiatal, jobboldalibb irányzat, amit az is elősegít, hogy aki baloldali volt, átment a munkáspárthoz. S Edén diadalmaskodó csoportja a külpolitikában —' a végletek találkozásának elve alapján —- megtalálja a közös vonalat a munkáspárti ellenzékkel. Viszont a belpolitikában az utak szétvál-j nak. Nincs meg többé az 1931-es egységes hangulat, a krízis idejének nagy egymásra- találása. A választók a középutról ismét letérnek a végletek felé, vagy az ellenzéki, erős szocializmusba, vagy a konzervatív párt imperialista-nacionalista csoportjához. A két véglet külpolitikája ma véletlenül közös, de bizonyosra vehető, hogy az uj helyzetben hamarosan újra megkezdődnek az ádáz viták és elkeseredett belpolitikai harcok, amelyek 1931 előtt gyakoriak voltak Angliában, de azóta elcsitultak. Az uj parlament, a réginél szélsőségesebb alsóház, nem járul hozzá az angol stabilitás emelésihez, pedig erre ma a nagy külpolitikai an- gazsmánok miatt ugyanúgy szükség volna, mint 1931-ben. A látszólagos fölény miatt Anglia nemzetközi helyzete ma súlyos, mert London túl nagy felelősséget vállalt és túlexponált szerepet tölt be. A távolkeleti és az egyiptomi események ugyancsak bizonyítják, hogy Abesszínia melett uj problémák gyűlnek a brit láthatáron s e kérdések többé-kevésbbé összefüggnek az abesszin problémával. így megállapíthatjuk: az uj alsóházban több a konfliktus-csira, mint a régiben, ingerültebb a hangulat, nagyobb az ellentét. A konzervatív párt fölénye ennek ellenére megmarad, csak a módszer válik élesebbé. A munkáspárti ellenzék az első pillanattól kezdve tudatosan készülni fog a jövő választásokra, amelyen győzni akar, végleg, döntően győzni. A mai eredmények orőt és bizodalmát adnak neki, ámbár a konzervatívok is büszkék lehetnek, hogy a há- borü óta 1924 és 1929—30 rövid, jelentéktelen és • rosszemlékezetü megszakításával 1940-ig, csaknem húsz évig, irányítani tudták Anglia sorsát. A porondon csak egy halott marad: a liberális párt. Szavazatai húsz év óta fogynak. Most pedig a párt három részre bomlott s igy végleg legyengült. Prága, november 15. Dr. Krcmáf iskola- és] népmüvelésügyi miniszter a képviselőház kulturális bizottságában négyórás expozét tartott, melyben az iskolaügyi kormányzat valamennyi aktuális kérésére kiterjeszkedett. Az expozét alább ismertetjük. Elemi és polgári Iskolák A népiskolák és polgári iskolák kérdésében a törvényhozási munkálatok nem mondhatók ki- elégitőknek, minek oka az állam ismert pénzügyi nehézségeiben keresendő, örvendetes a körzeti polgári iskolákról szóló törvényjavaslat sorsa, melyet a képviselőháznak ugyan ismételten kell még tágyalni, de ez remélhetőleg rövidesen megtörténik. Kevésbé örvendetes az iskolahivatalokra vonatkozó törvényhozás állapota. A miniszter itt részletesen ismerteti az állam négy országában hatályban levő különféle törvényeket és rendeleteket. Szlovenszkón és Ruszinszkón az iskolaügyi igazgatás a régi magyar tövényeken alapul s azokat csak részben egészítik ki az 1927. évi 125. számú törvény intézkedései. Az iskolaigazgatási törvények nagy különfélesé- ge és változatossága nagy nehézségeket okoz az iskolák igazgatása terén. Az 1920. évi 292. számú iskolatörvény ugyan kísérletet tett az egyesítésre, de e törvény legnagyobb részben végrehajtatlan .Jlílsis, 1 jjjül? ■HM sósborszesz csökkenti a reumatikus fájdalmakat maradt és má már nem is hajtható végre, mert közben megszűntek a nagymegyék, amelyek pedig az idézett törvény alapjául szolgáltak. Az országos istalasufefiősnia sorsa Az iskolaügyi minisztérium 1932-ben kidolgozott egy javaslatot, amely tárcaközi eljárás tárgya. Egységet máig nem sikerült létrehozni bizonyos politikai nehézségek miatt, de különösen fedezet hiányában. A miniszter nézete szerint a legközelebbi jövőben nem is remélhető a megegyezés az 1932. évi iskolaigazgatási tervezet kérdésében, ezért az iskolaigazgatásnak legalább legégetőbb kérdései rendezendok volnának. Ez pedig az országos iskolatanácsok egységes szervezetéről szóló javaslat Eszerint az egyes országokban az országos iskolatanácsok volnának a legmagasabb iskolaügyi szervek. E javaslat a történelmi országokban nem volna újítás, csak Szlovenszkón és Ruszinszkón. Ezekre az iskolatanácsokra szállna át az iskolaügyi minisztérium hatáskörének legnagyobb része. Az országos iskolaügyi tanácsokat gremiális alapon szerveznék meg, s azokban a szülők, a tanerők képviselőin kívül a polgárság is képviseletet nyerne. Az országos iskolatanácsok nemzetiségi osztályokra tagozódnának s a politikai országos hivataloktól teljesen függetlenek volnának. Emellett azonban a hivataloknak képviseletük volna az országos iskolatanácsokban. —■ Az erre vonatkozó javaslat ugyancsak tárcaközi tárgyalás alapjául szolgál. A polgári iskolák negyedik osztályának kérdése kapcsán a miniszter megállapította, hógy eddig a községek, járások s más közületek költségvetésének terhére, államsegéllyel a köztársaságban összesen 1176 ilyen osztály működik. Államosításuk kívánatos volna, azonban pénzügyi nehézségek akadályozzák a terv keresztülvitelét. A negyedik osztályok mai száma mintegy 24 millió korona költségtöbbletet jelentene. Ha az államosítás megtörténnék, számos uj ilyen osztály volna létesítendő. A tanerők hivatalos cinéiről kiadott rendelet, amely a múlt napokban látott napvilágot, számos panaszra adott alkalmat. Hogy az „igazgató" cimet nem terjesztették ki az elemi iskolák vezető tanítóira, ennek oka épEgyik csoportja Simon vezetésével előbb- utóbb beolvad a kormánypártba, a másik csoport Sámuel vezetésével a munkáspárt felé közeledik, a harmadik csoport, Lloyd George klikkje jelentéktelen és csaknem nevetséges. A wightek eltűntek Anglia politikájából s bármily szomorú tény ez, a politikai élet egészséges és technikai fejlődése szempontjából csak üdvözölhető, 1929-ben még úgy látszott, hogy az ősi angol két- párt-rendszer hárompárt-rendszerré alakul át, mert körülbelül három egyformán erős párt mozgott az előtérben: a 8.5 millió szavazattal rendelkező konzervatív párt, a munkáspárt 8 millióval és a liberális párt 6.5 millióval. A hárompárt-rendszer katasztrofális eltolódásokat okozott volna Anglia politikájában, megváltoztatta volna a társadalom eddigi fölépítését és forradalomhoz vepen a megkülönböztetés szándéka. A polgári iskolai igazgató-tanitó rendesen nem vezet osztályt, Csak néhány órát tanít, az elemi iskolai vezető tanítónak saját osztálya is van. A kis skolatörvény Rusiinszkóban A minisztérium most tárgyal a nép- és polgári iskolák iskola- és tanítási rendjének reformjáról. A tárgyalások befejezésükhöz közelednek. Egyelőre az ískolaügyi minisztérium az úgynevezett kis iskolatörvény hatályának Ruszin- szkőra való kiterjesztését javasolja, hogy legalább e kérdésben — a nyolcévi iskolalátogatási kötelezettség — kérdésében egység legyen. A miin'sztórrhiiin a nép- és polgári iskolák számára Uj utas hátsókat adott ki aiz államvédelmi iíiewlás tárgyában. A tanítóképző étetiteégi vizsgarend egyik fontos újítása az. hogy a test- gyakorlat fótárgykérut fitetepelltéit a szaktantárgyaik között. — A miniszter temerteti még az uj osztályozása szabályzat előnyeit s bejelenti, hogy uj nevefóetáni utasításokat kapnak az ovodák. Az ískolásoyermekek statisztikába A népiskolaügyet az 1935—1936. iskolai év kezdetén alapos rév'Siónak vetették alá. Ezt szükségessé tette a tanköteles gyermekek szármának nagyon erős hullámzása, amely nem mutat egységes képet. A csehországi cseih tannyelvű polgári iskolákban a tanulók száma 2383-ma] emelkedett, a öseb tannyelvű elemi iskolákban 10.927-tel, a német nyelvükben 8163-mai csökkent. Szlovenszkón a csehszlovák polgári iskolákban a növekedés 4371 tanuló, az elemi iskolákban apadás 365 tanuló. Ugyanott a német tannyelvű elemi iskolákban a csökkenés 1005, a polgári iskolákban 50, a magyar tannyelvű iskolákban a csökkenés 2281, a polgári iskolákban 204 tanuló. A ruszin tannyelvű isk dákban Szki vertsekén a tanulók száma 508-cál emelkedett. Ruszinszkón a ruszin tannyelvű iskolákban a tanulók száma 6510-zel növekedett, a polgári iskolákban a növekedés 221. A csehszlovák tannyelvű elemi iskolák tanulóinak szá- 1220-szal, a polgári iskolákon 43-maI növekedett, a magyar népiskolákban a szaporulat 614, a polgári iskolákban 33, a román elemi iskolákban 300, a román polgári iskolákban 30 tanuló. Vagyis Ruszinszkón valamennyi iskolában, valamennyi nemzetiségnél szaporulat van. A miniszter szerint wlószinünek tertfbató, hogy a jövő éveikben a polgári iskolák tamil óinak száma is apadni fog a ézületések számának csőikkenéée folytán. A tan’tOie'Oltek A miniszter befható<arrt foglalkozott ezután a tanítói gyakornokok kérdésével. Ez intézmény célja kőtítőe: szociális annyiban, hogy kenyeret ad áHáetkereső tani tó j&I öltnek és neveléstan i, amennyiben gyakorlatot nyújt a fiatal tanító jelöltnek, amikor még maga is tanod. A 330—400 korona fizetés csekély ugyan, de a taüítói gyakornokokat a lébe tőséghez képéöt csak lakóhelyükön alkalmazzák. Szlovenszkón és Ruszinszkón egyetlen teljés képesítésű tanító sincsen állás nélkül. Eirg milliárd kellene iskolák építésére A népiskolák építésének kérdése igen nagy gojuk A kielégítő megoldásra. legalább egy teljes milliárd kellene, amire az adott pénzügyi gondok között gondolni sem lehet. Szlovenszkón 8 5 mTió, Ruszinszkón 1.5 millió koronát kö'tötí&k ezidéű uj iskolákra s Szlovenszkón 42 Ruszinszkón 17 uj iskola- épületet emeltek. Ügyön ilyen összegeket vesz föl a költségvetés 1a36-ra is. Ezek az összegek teljesen elégtelenek s Szlovenszkón IC.000, Ruszinszkón 1200 tanteremről kellene nagyon sürgősen gondoskodni. A nemzeti munkakölcsöntől Szlovenszkón 6.4 millió korőna értékben emeltek uj Iskolaépületeket elemi iskolák számára, Ruszinszkón 2.1 millió korona értékben. A miniszter ismételten hangsúlyozza, bogy a szlovenszkói és ruszinszkói népiskolák elhelyezése kritikus állapotban van, A (ankfinyw-kérdés élíéö felhozott panaszokat 4 miniszter úgy akarja orvosolni, hógy a minisztérium mellett kiiioti zét. A fiép egészséges ösztöne legyőzte a veszedelmet: lényegileg ma ismét kétpárt- rendszer Vön Angliában, mert a szétszakadt liberálisok és más kis pártok nem számítanak többé. Az egyetlen komoly és független liberális csoport, Sámuel hívei félmillió szavazatot sem kaptak. Sir Herbert maga iá elvérzett a csatatéren s a vezér bukását a tábor ^végleges felbomlása követi. Ezen a helyzeten senki nem Segíthet, legkevésbbá Lloyd George, a gall varázsló s igy a november 14-iki angol választások egyik fő- tanulságának a liberális párt lezüllése befejezését és a régi kétpárt-rendszer uj alapokon való diadalmaskodását állapíthatjuk meg. Mert a két nagy blokkal, a konzervatívok és a munkáspártiak blokkjával szemben a többi apró párt nem játszhat szerepet. tankönyvvizsgáló szervet., tanácsot létesít. É tanácsban való tagság tiszteletbeli, A gyakori tankönyvkiceerélé&t a tanrendek és tantervezetek változtatása tette szükségeséé. Az úgynevezett kisebbségi iskolák helyzetének ismertetése kapcsán megállapítottá, hogy a történelmi országokban 1203 cseh tannyelvű ilyen iskola van 2621 osztállyal s 66.458 tanköteles gyermekkel s 240 cseh polgári iskola 1399 osztá lyrl 8 46.565 tanulóval. Német tannyelvű állami elérni iskola (kisebbségi Iskc'a) 20 épület 58 osztál’yal s 1542 tanulóval. A német állami polgári iskolák száma (kisebbségi) 6, összesen 22 osztállyal s 791 gyermekkel. Ezehkivüi 2 lengyel ál ámi elemi iskola működik 4 osztályai s 136 gyermekkel, s 1 lengyel polgári i.kolá hat osztállyal 190 tanulóval. A miniszter ezután a középiskolákról, a szakiskolákról a főiskolai kérdésekről és a ttiodus Vivehdi Végrehajtásáról nyilatkozott. Az expozé é befejező részét hölnipi sz.ínitinkbáii ismertetjük. * ¥ * Prága, november 15. Á parlamenti elnökség a költségvetési bizottság elnökségével ma közös értekezletet tartott, amelyen a költségvetési bizottság tárgyalási rendjét beszélték meg. Elhatározták, hogy egyszerűsítés és az eljárás gyorsítása érdekéoen a költségvetési bizottságban kizárólag a költségvetéssel szorosan összefüggő kérdések taglalását engedik meg, minden egyéb panaszt, kifogást, sérelmet, kívánságot, indítványt a szakbizottságok elé utasítanak. Károly S irály megnrHe’fa a román partementet Bukarest, november 15. Pénteken délelőtt megnyitották a román parlament őszi ülésszakát. Károly király a kormány tagjainak kíséretében a legmagasabb állami hivatalnokok éí a tábornokok. jelenlétében felolvasta trónbeazédéi. 2