Prágai Magyar Hirlap, 1935. október (14. évfolyam, 224-249 / 3776-3801. szám)
1935-10-03 / 226. (3778.) szám
<K«<SH-MAGfcUi-HnaaÖ 1935 október % caKflcttfc fhagyét szemmel Engfás, mióta bankkormányzó <s alkalma van fokozottabb mértékben a gazdasági élet valóságával közelebbről és naponként érintkezni, sok kérdésben nagyvonalúan revideálta korábbi, ugyíátszik tisztára laboratóriumi álláspontját. Például az, amit a tervgazdasági törekvésekről mond, azt hisszük, egyike azoknak a tapasztalati igazságoknak, amelyeket bankkor- mányzái minőségben a gyakorlat szuggeszdó- jának hatása alatt talált meg. Nagyon helyesnek tartjuk, hogy a csehszlovák gazdasági életnek e megfellebbezhetetlen tekintélye is lándzsát tör a :magánvállalkozás kétségbevonhatatlan eredményei mellett és hirdeti, hogy a magángazdaságok fokozott akciőképességétől várhatja a közönség is sorsának jobbrafordulását. Kár, hogy az illetékesek nagyrésze már csak politikai okokból sem fog hallgatni rá s nem hisszük el, hogy ez az intő szó az általános mo- nonpolizálási tendenciát megfékezné. Nem tudjuk elhinni, hogy Englis fölismerései alkalmasak volnának arra, hogy az agrárpárt vezéreit belátásra bírják, — hiszen nemcsak gazdasági, de hatalmi pozíciókat kellene feláldoznia az agrárpártotok ahhoz, hogy Englis szavára hallgasson és gátat vessen a monopolizálási törekvéseknek s hagyja virágozni a magángazdaságot. Az agrárpártnak jól kiépített politikai hadállásaiból kellene kivonulnia a gazdasági élet parancsára, már pedig hogyan képzelhetnék ed, hogy ott, ahol a politikai étvágy pompás kielégülésre talál, egy gazdasági felismerés fékező intelmének foganatja lehet? Közkedvelt játékká fokozódott az utóbbi időben az, amely ezzel a kérdéssel kezdődik: „Tudja-e ön?“ A játék lényege, hogy a kérdezett természetesen nem tudja. Amúgy is túlsókat tud, amiben nincsen öröme és ami örömet okoz, legritkább esetben ered a tudásból, hanem úgy az égből pottyan. Egy élelmes francia újságíró megvárta, amíg Abesszíniában megszűnik az esős évszak és most azzal szórakoztatja az európai sajtót, hogy sorra megkérdezi hadbavonuló derék abesszin katonáktól, hogy: „Tudja-e Ön?“ Megkérdezte, hol fekszik Genf és azt a választ kapta, hogy London közelében, aminek Mussolini nem nagyon örül. Oroszország a világ határán van és „Stalin négus(< uralkodik azon a népen, amelynek bolsevik a neve. Az abesszin—olasz konfliktusról nagyszerűen volt tájékoztatva az a tiz harcos, amelyhez az újságíró eziránt kérdést intézett, egyebekben persze sokat tévedtek. Az egyikben volt annyi humor, hogy az interjuvolóhoz ezt a kérdést intézze: „Tudja-e ön, mi lesz ennek a vége?“ Mire kiderült, hogy ezt senki sem tudja, ennyire okos európai nincs. De kiderült az is, hogy a legkevesebb „müveid1 embernek van csak némi sejtelme arról, mi is Abesszínia valóban. Annyi bizonyos, hogy az abessziniai benszülött jobban van tájékoztatva Európáról, mint az európai ember Abesszíniáról — sőt Európáról. Mert ezt a játékot itt is szeretik és nem abesszin kérdésekkel traktálják a müveit embert, hanem olyannal, amit illik tudni. Az illem azonban nem hozza meg a tudást és igy történik, hogy a párisi lakó számára, aki elvből nem veszi tudomásul a földrajz létezését, Prága Románia fővárosa, Budapest Jugoszláviában fekszik és igy tovább. Egyebekben tegnap saját fülemmel hallottam, hogy egy csehszlovák állampolgár nem tudott Kassa létezéséről. Mindenkit érhet műveltségi baleset, nem kell a szomszédba, azaz Abesszíniába menni és különösképpen nem egy francia újságírónak, aki aztán minden bizonnyal nem kel át száraz lábbal azon a Vörös tengeren, amelynek pedig némi köze van Abesszíniához. Egyébként pedig határozottan annak a bősz, de jólinformált abesszin harcosnak volt igaza, aki szerint Genf — London közelében fekszik és abban is, hogy ez Mussolinit méltán bosszantja. Nem is olyan egyszerű ez a játék. Tudja-e Ön? „FÖLÖSLEGES NEMZEDÉK" Irta: Rács Pál Fegyházra itéttéh a pósaházi erdőkerülő gyilkosait Ungvár, október 2. (Ruszinszkói szerkesztőségünk távirati jelentése.) Az ungvári esküdlbiró- eág tegnap tárgyalta Majsák Mihály pó6alházi erdőkerülő gyilkosainak bűnügyét. Az esküdtek verdiktje alapján kedden este hirdetett Ítéletet a bíróság, amely szerint Bakos András gáti lakost, a közvetlen tettest négy és félévi, Lőrinc Andrást két eö félévi, Molnár Andrásit háromévi, Bakos Miklóst pedig kétévi fegyházra és valamennyi elitéltet 300 korona mellékbüntetésre ítélte. A Kárpátaljai Magyar Akadémikusok Egyesületének a közelmúltban tartott értekezleteivel egyidősben több szlovák és cseh lap az amerikai „Reades Diggest" című folyóirat egy tanulmányát ismertette, amely a válság éveiben felserdülő s növekedő fiatalságról mint fölösleges nemzedékről emlékezik meg. Volt valami sorsszerűség ebben a találkozásban. A kárpátaljai magyar akadémikusok értekezleteinek sarkalatos témája, minden ideális elgondoláson, minden eszmei és elvi vitatkozáson túl, mégis csak az életlehetőségek felkutatásának taglalásában domborodott ki. A „Reades Diggest“ kalmár szellemű cikke, mely az emberi életenergiát és alkotó képességet csak azzal a mértékkel méri, amit a szén kalória-tartalmára, vagy az élelmiszer vitaminkészletére alkalmaz, pontosan beleillett a magyar egyetemi ifjúság politikamentesnek mondott vitatkozásaiba. Mert a csehszlovákiai magyar ifjúság egyáltalán nem él abban a tudatban, hogy ő fölösleges nemzedék s bizonyára a legnagyobb csodálkozással vegyes megdöbbenést váltja ki belőle ennek az amerikai folyóiratnak tudományos tógába öltöztetett fejtegetése. Valahogy megborzad az ember attól a nyugati barbarizmustól, ami ebből a cikkből kiárad. Mennyivel magasabban állunk mi, lenézett és kivénhedt európaiak a szédületes technikájú Amerika fölött, amely tudományos irodalmában is csak egy ilyen poshadt légkörben nevelt szellemi lápvirágot tud kitermelni. Az amerikai folyóirat említett tanulmányának szerzője barbár kegyetlenséggel állapítja meg, hogy ez a mai nemzedék olyan, amellyel a világ nem tud mit kezdeni. A fö- lösszámu szopósmalacot meg lehet ölni, a fölösleges fejőstehenet trágyává lehet feldolgozni, a kávé a tengerbe dobható, a kukorica felégethető s főleg beszántható, de a fiatalemberek nemzedékét nem lehet beszántani. A szerző rámutat arra, hogy az amerikai iskolák a válság idején tízmillió fiatalembert küldtek ki a világba s ezek száma évenként újabb kétmillióval növekszik. Georg F. Zook tanár szerint (aki az amerikai közművelődési tanács elnöke) a technikai haladás okozta, hogy mindazt, amire a nemzetnek szüksége van: az élelmiszereket, a ruházatot, lakást, az öregek is produkálni tudják, akik már benne vannak a termelési folyamatban. A fiatalemberek számára nincs hely, nincs munka, legfeljebb a farmon élő szülőknél vagy rokonoknál. Megdöbbentő az a cinizmus, mellyel ez a tudományos folyóirat a jövő társadalom alkotó elemeit, a mai fiatal embereket elintézi. Ki- ábránditólag hathat ez a csehszlovákiai magyar ifjúságra, mint ugyancsak a válság éveinek szülöttjére, amely azonban erősen érzi, hogy.- egyáltalán nem hasonlítható ösz- sze se az állatállományban, se a növényi élelmiszerekben tapasztalható túltermelés eredményeivel. A csehszlovákiai ifjúság érzi, hogy feladatai vannak. E feladatainak meg is akar felelni, mert tudja, hogy nem is a világon vé- gighömpölygő gazdasági válság, mint inkább az európai politikai helyzet tette őt — hog> az amerikai folyóirat kifejezéseivel éljünk — fölöslegessé. Egészen más okból lett az amerikai fiatal nemzedék fölöslegessé, mint a csehszlovákiai. Eltekintve attól, hogy a részvétlen és kegyetlen hangú értekezésből, amihez se a felebaráti szeretetnek, se az emberies érzésnek semmi köze nincsen, mégis csak a megélhetési lehetőségeihez görcsösen ragaszkodó poltron ember jajkiáltása hangzik ki, a cikk megállapításai jellemzően amerikai erkölcsökre vallanak. Amerikában valóság az, hogy az őrült tempójú technikai haladás termelte ki a munkanélküli emberfölösleget. Nagyon tévedett azonban a Slov. Nár. Noviny és a többi cseh és szlovák lap, ha azzal a célzattal vette át ezt a közleményt, hogy vele a csehszlovákiai technikai haladás okozta gazdasági válságot s ennek következményeként jelentkező emberfölösleg jelenségeit illusztrálja. Még jobban tévedett azonban ez a sajtó, ha ezzel akarta az uralkodó osztály lelkiismeretit megnyugtatni afelől* amiért nálunk az ifjúság elhelyezkedési lehetősége a nullára süllyedt. Az idézett amerikai megállapítások egyáltalán nem alkalmazhatók se a szloven- szkói, se a kárpátaljai viszonyokra. Nálunk nem a technikai haladás tette fölöslegessé az ifjú nemzedéket, de a politika. Az a politika, amely az állami és egyéb állások vagy alkalmaztatások elnyerésére jogosító kvalifikációt elsősorban a fiatalság személyi lapjának nemzetiségi rovatában keresi. Itt van általában a mai fiatal nemzedék élet- problémájának az a sarkpontja, mely körül az egész vitaanyag foroghat. Bárhogy kerülgetik is a kérdés politikai vonatkozásait, nem juthatnak végeredményében más következtetésre, mint arra, hogy megélhetésük és érvényesülésük egyetlen és legfőbb akadálya félremagya- rázhatatlan politikum. Különösen Kárpátalján politikum, mely területnek a békeszerződésben biztosított autonómiájából folyóan joga van ahhoz, hogy közigazgatási és kulturális ügyeit önmaga, a saját értelmiségével intéztesse. A kárpátaljai ifjúságnak tehát az autonómia szelleméből következtetve hivatása minden vonalon a szerepet átvenni. A mi fiatalságunkról tehát nem lehet mini fölösleges nemzedékről beszélni, mert ea* nek a fiatalságnak megvan a maga hivatá* sa, melyet a szülőföld-adta jogon követel, vagyis hogy itt kenyeret, megélhetést, po* ziciót kapjon. Ezért azonban harcolnia kell. Az a párt* politikai rendszer, amely úgy Szlovenszkón, mint Kárpátalján érvényesül, ütköző pontja a fiatalság elhelyezkedésének. Az ifjúság fellépése tehát máris övédelmi harc jellegű, melyet akarva, nem akarva olyan fegyverekkel kénytelen megharcolni, amelyek a kisebbségi jogok fegyvertárában találhatók meg. Az ifjúság e kenyérharcának politikamentessége csak a pártpolitikára vonatkozhatok, mert egyébként helyzeti visszaszori- tottsága semmi más, mint politikum. A kenyér politikája ez a többség és a kisebbség elvének csökönyös kihangsulyozá- sával. Ezt a politikát kell megdöntenie a fiatal nemzedéknek, bárhogy is hangoztatják a tengerentúlról, hogy fölösleges nemzedék. Mert lehet, hogy nemcsak az amerikai kenyérféltőknek fölösleges ez a mai generáció, de a cikket oly mohó igyekezettel terjesztő • cseh és szlovák sajtóorgánumoknak is, — nekünk azonban nem! A három Gerster — Emlékezés egy kassai család világhírű tagjaira — Az egyik nagy budapesti lap „Elmerült nevek" cim alatt érdekes visszaemlékezéseket közöl egykori magyar kiválóságokról. Ebből a sorozatból vettük át az alábbi sorokat: Három testvér indult el a kassai Gerste- rék úri házából. Három tesvér, akiknek szűk volt Macedónia. Árpád — a legidősebb — Newyorkfoan telepedett le orvosi oklevéllel s ott hamarosan a legkeresettebb sebésztanár, hatalmas kórházak igazgatója, az amerikai sebészeti társaság elnöke lett. Angol sebészeti könyve huszonnégy kiadást ért el. Béla — a második fiú — a Panamacsatorna első tervezői közt szerepek, ő jelölte ki a csatorna mai helyét is Panama és Colon között, ö tervezte és építette a görög korinthusi csatornát, angol könyvéi világhírűvé tették szakkörökben s Magyarországon is tervezett, épített öt vizcsatornát, húsz vasúti vonalat. Gerster Etelka —' a legfiatalabb — Velencéből indult el hóditó kőrútjára s mint énekesnő Európa, Amerika hangverseny- termeiben lett világhírűvé, Berlinben irt énekpedagógiai könyvét ma is használják. Amikor Gerster Árpád Newyorkban letelepedett — bizony sivár és alacsonyrendü volt künn a magyar élet. Szegény magyar parasztok felkerekedtek Abaujban, Zemplénben, Gömörben, Szabolcsban, Borsodban, Szatmárban, Dunántúlon s nekivágtak az idegen világnak. A városok legpiszkosabb, legszegényebb negyedeiben laktak: 30—40 ember is a burdosházak (boarding) 3—4 kis szobácskájábám, mert sajnálták a pénzt ételre, italra, ruhára is. Szinte baromi igénytelenségben éltek, csakhogy mentői gyorsabban mentői több dollárt gyűjtsenek össze — óhazai földre. Angolul nem tanultak meg, járatlanok voltak, nem támogatta őket senki, még csak tanáccsal sem. Kész áldozatai lettek ilyenformán munkauzsorásoknak, szédelgőknek, amíg nagy keservesen saját bőrükön meg nem tanulták Amerikát. Ezeknek ügyét karolta fel Gerster Árpád. Emberfeletti buzgalommal kezdte komolyan megszervezni a szerteszóródott szegény magyarokat, ő alapította meg a newyorki Magyar Társulatot. Az ő buzgalmának eredménye az azután megszűnt Magyar Menház. ö vett részt az első komolyabb magyar lapok alapításában s a newyorki magyar katolikus egyházközség megszervezéséhez 1200 dollárral járult ő akkor, amikor a legnagyobb óhazai adomány, a Sa- massa érseké — 400 dollár volt. Hogy milyen magyar világ volt Amerikában még a Gerster letelepedése után 15—20 esztendővel is, — mi sem mutatja szomorúbban, mint hogy ha a magyar perbe keveredett vagy büntető bíróság elé került, mindig alul maradt* mert nem tudott angolul, senki sem támogatta s pénze sem volt, hogy ügyvédet fogadjon. 1906-ban például Winnemeca városban, Nevada államban egy verekedő olasz megtámadta Démár Henrik magyar munkást s Dómár önvédelemből agyonlőtte az olaszt. Pénze nem volt, védőt fogadni nem tudott, angolul nem értett s gyilkosság miatt vád alá helyezték. Névadóban olcsó az élet — különösen az idegené: biztos volt tehát, hogy halálra ítélik és kivégzik. Az akkor már induló magyar közélet vezetői az osztrák-magyar követséghez fordultak, hogy fogadjon védőt Démár számára. A követség megtagadta, amire a szegény magyarok közt indult meg a gyűjtés. így tudtak védőt fogadni, akinek sikerült is Démárt — felmentetni. Pedig biztos volt a halálos ítélet s az, hogy ezt végre is fogják hajtani. Ugyanígy szegény amerikai magyarok gyűjtöttek pénzt védőre Magyar Vincének, akit gyilkosságért ítélt el a reginai bíróság. A kivégzés már ki is volt tűzve, amikor a védő bebizonyította, hogy az Ítélet igazságtalan. Itt későn jött a segítség. A bíróság nem tudta már felmenteni a kivégzés előtt álló embert, hanem életfogytiglanra enyhítette a büntetést s később Magyar kegyelmet kapott. Ha a szegény magyar szerencsétlenség áldozata lett : senki sem segített rajta, sem hozzátartozóin. Magyarok kerültek a legveszedelmesebb bányákba, mert nem volt' védelmezőjük s hullottak is. mint ősszel a legyek. Például 1907-ben az egyetlen december hónap alatt a noani bányaszerencsétlenség 25, a mononhani 50, a jacobs- ereeki 35 magyart ölt meg. Senki se kereste, hogy hibás volt-e a bánya vezetősége s senki sem állott ki, hogy a hozzátartozók kártérítést kapjanak. Ezeket szervezte meg először a kitűnő Gerster Árpád. Tiszaujlakon betiltották a tradicionális szüreti felvonulást Tiszaujlak, október 2. (Saját tudósítónktól.) Ti- szaujlakon. mint minden évben, eridén ie szüreti mulatságot rendeztek. A szüreti fölvonulás a parádés lovas bandériumokkal, árvalányhajas legényekkel és magyarruhás leányokkal eddig minden évben festői látványt nyújtott és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez alkalomra itt, gyülekezzék egybe a Tiszaihát magyarsága. A rendezőség ebben az évben is a legnagyobb gonddal készítette elő a tradicionális felvonulást, de arra ezúttal nem kerülhetett sor. A rendezőséget az utolsó pillanatban a* a meglepetés érte, hogy a hatóság a felvonulást betiltotta és csupán a táncmulatságot engedélyezte. A tisztára népies és népművészeti megnyilvánulás a-z idén — évek hosszú sora után először — elmaradt Ti- ezaujlakon. A szüreti ünnepség igy csak táncmulatsággá zsugorodott össze.
