Prágai Magyar Hirlap, 1935. október (14. évfolyam, 224-249 / 3776-3801. szám)
1935-10-20 / 241. (3793.) szám
^R&<L^-A\aG^ARH 1RLAB? 1935 október 20, vasárnap KÜLÖNVÉLEMÉNY Háborús sport Lawrence ezredes könyvét olvasom, a „Lázadás a. pusztáiban" címűt. Az előszó az ezredes irói kvalitásait dicséri és eze-k valóban megvannak. Lawreneo katonai szervező, bátor harcos, kém, kalandor, tudós és költő egy személyben és látnivaló, hogy eibben a könyvében elsősorban mint író akar szerepelni. A városok és tájak plasztikus és színes leírásait megirigyelhetné tőle Os-car Wilde, aki nem volt más, csak költő. Be La.wre.noe csak mellékesen az és mégis nagyon az. Mi a«z neki! Csak úgy mellékesen ismerteti a politikai és hadi helyzetet is, de hosszan és érdekesen számol be például egy különös hangversenyről amellyel a mokkái serif, a szultán ellen fellázadó arab muzulmánok legtöbb embere, szórakoztatja őket. Igen. Dzsedda városa olyan, mint egy opálos festmény, amelyen évtizedek óta nem mozdul a levegő, az uccuk sötét lyukak benne és szörnyű kakofóniát nyújtanak ,az elfogott török zenekar rézhangszerei. A medikai serif negyvenöt kilométer távolságban telefonon hallgatja elragad tatással a „.remeik" hangversenyt. Ez valóban érdekes kaland. Lawrence, akit a legnagyobb angolnak neveznek honfitársai. elmondja, hogy már megint órákbosszat tartó unalmas beszélgetést folytatott Fejszál alvezérével, panaszkodik, hogy mennyire nem szereti az ilyen tárgyalásokat. Viszont lelkesedéssel írja le az éjszakai vándorlásokat a sivatagban. Lawrence díszes temetése után cikkek jelentek meg a világsajtóban arról, hogy az ezredes nem halt meg, az ezredes él és már régen Abesz- sziu'.ában van. Nyugateurópából érkezett emberek is még vadnak győződve arról, hogy Lawrence valóban él. Bizonyságul említik, hogy éppen az abesszin konfliktus kezdetén kelt halálhíre, hogy nem is saját neve alatt temették el, hogy Lawrence szenvedélyei közé tartozik, hogy időnként eltemettesee magát, ezúttal, hogy jobban higyjenek neki. álnéven ténv-tkezett, mint Shaw közlegény. Az emberek fantáziája valóban gyenge és megbízhatatlan: többszöri ismétlés után már a halálban som bíznak. Lawrence tovább él a hig emberi fantáziában, most már hiába hal meg akárhányszor, akármilyen név alatt. És akár ól, akár meghalt ez a rendkívüli ember, egy uj fogalmat teremtett az Anglián kívüli világ számára, amit talán igy fognak hívni: lawrencizmus. Voltaiképpen régen ismert fogalom ez mindenfelé, inkább csak újból és eddig nem ismert mértékben teljesedett ki a nagy intrikus. kém. katona, tudós, író. sportember élete példáján. Az angolok szemében elsősorban sportember ö. A legkitűnőbb sportot csinálta, az íratlan és széles szabályok szerint, ahogy az angolok a sportot elképzelik. A szellemi ügyesség és kitartás éppen úgy kell e sporthoz, mint a testi ügyesség és kitartás, a kis ravasz fogások, a nagy cselek éppen úgy szükségesek, mint az- edzés, a tréning és az arab nyelv valamennyi tájszólását megtanulni csak annyit jelent, mint a futbalicsatár számára a driblzés minden miivé szetét elsajátítani. Egy kitünően megcsinált angol filmet láttam a minap, a „Hindzsu lándzsáé"-!, vagy ahogy itt játsszák. ..A három bengáliai lovas"-t. Ez a film az. amely a lawreueizmus-t tudatosítja és propagálja. Három kitűnő sportember a három lovas, vicces fiuk. akik egymást ugratják és egymással versengenek a legnagyobb veszélyben. akár kobra alakjában, akár indus felkelő- vezér személyében jelentkezik az. A háttérben látszik a nagyszerű kém felmagasló alakja, Lawrence szelleme lebeg a begyek és szakadékok fölött . Élcelődéstől és mii lovaglástól kezdve hindu árusokká való átöltözésig és. mártiri szenvedések eltűréséig mindent tudnak ezek a fiuk. Nagyszerű sportot csinálnak, Mindent elérnek, amit akarnak, az egyik elesik közülök, de ez hozzátartozik a nagyszerű sporthoz. A három muskétás modern változatai ők, nem uj figurák ők. de a régi szellem katonái, amelyet is- nvH divatossá tett Lawrence. És ez a nagy dolog a mai tize meri tett. egyhangú gépfegyverkattogásos. pergőtűzen, gázbombái-. földalatti fedezéke^ háborúban. A romantikus sportember, a nagy amatőr ma gyarmati kalandokba menekül, mert kell egy kis visszamenők ti lés az európai halálai zeniből a. eétalovaglásoö. oxotikus, hald világos, régimódi háborúsdihoz. Lawrence képességei sem érvényesültek vonui' az európai hadszíntéren a világháborúban. Európában a legmagasabb sport lóri párviadal volt. ami — akármilyen hősies dolog volt — mégis csak egyoldalú képességet és ügyességet igényelt. Lehet, hogy a Háború is azért próbálkozik •egyelőre a gyarmatokon, hogy enyhébb,, változatosabb és sportszerűbb' formájában fogadtassa el magát. Sportnak inkább sport a gyarmati háború, mint az európai. Érdekesebb -és kevésbé veszélyes. Európában borzalmas volna a háború, de igy a gyarmatokon elkezdve, izgalmas és remek sport. A háború iránti sportszere- tetet idézte fel, állította vissza Lawrence a gyilkos gázok és tankok ijesztő korszakában. Megejtő egyénisége rokonszenvessé tette nemcsak szeszélyét, de mesterségét is a legszélesebb rétegekben, mondhatni kunyhótól a palotáig. Sőt, Lawrence. sez amatőmiüvés’z és amatőrtudős, •megnyerő személyiség az irodalmi szalonokban is, ha ugyan vannak még ilyenek. A sznobok gondolkozás nélkül a szivükbe zárják, mindazzal együtt, amit cselekszik. Még az is szimpatikus benne, bőgj- többször temethette -eil magát.: az embert hozzászoktatja ehhez a nem minden- najaDs aktáiéhoz, az ember úgy érzi, hogy egyszeri eltemette tést igazán ki lehet bírni, ha .Lawrence könnyedén kibírt hármat vagy négyet. A haláltól való félelem is csak előítélet, le lehet küzdeni. És van még egy remény, amit Lawrence kalandjai támasztanak bennünk. Lawrencé akkor kezdte el háborús sportját Arábiában, amikor módjában lett volna hazájához közelebb, az európai hadszíntéren is szolgálni hazáját. Ő óriási választék! Legolcsóbb árak! Pausz T., Kosice Üveg — porcellán — villany csillárok! llllllllilllllllllllllllfllllllllliilllllilllUU|jillllilllllllHIIIIIHIilllllIlltllllllllllilllUllllllllllllllilillllllllllllllllllllillllllHlliflllllllHI|lllilllll!lll!l Modern képkeretezés, üvegezés Telefon 2423 Alapítva j ,iá .azonban kezdettől fogva a puszta szerelmese volt, nem pedig a ftanáriai tömeghalál szerelmese. Igazi vadász a pusztáiban vadászik, nem pedig a betonáilásokban. Lawrence sportszere- fcete a sivatagra szorítkozik és ebben sok vigasztaló és biztató van. Hátba, az idők jele az, hogy Lawren.ee csak a pusztában követte el, bravúrjait, hátha csakugyan megragad a széles, alig lakott és alig 'beépített térségeken a feltámasztott báb onts sportszellem. Hátha ezt a sportisze 1,lemet vallóiban elhatárolja az ijedelem, amit az európai háború gondolata kelt a leginkább „sportszerető" emberekben is, hátha tényleg kiszórni a háborús sport keletre, a gyarmatokra.. a sivatagba. Hátha sikerül a modern tudománynak karantént állítani a régi ragály elé és kiszorítani olyan vad területekre, ahol pusztításai aránylag a. legkisebbek. Gyarmati háborút könnyen elkezdenek, mint a jelenlegi példa mutatja és ha a lábra,kapott fertőzés hajlandó is a terjedésre, látjuk, hogy m WcdmÁtCz írta: Kosztolányi Dezső egyre-másra injekció zás és gondos kezelés történik a nagyobb baj leküzdésére. Egy kis fantáziával előre láthatjuk Lawrence sportszel Lemé nek beteljesülését: igazi sportember a sivatagba megy háborúskodni, nem pedig a reirnsi székesegyház közeiébe. És ez esetiben válóban üdvözölni lehetne az általa felidézett síportszollemet. Képzeljük e.l, hogy mindenféle háborút Afrika lakatlan területeire száműznének! Képzeljék e.l. hogy az európai államok csak a gyarmati konfliktusokat intéznék eh fegyveresen — ott a 'helyszínen, — az európai konfliktusokat azonban csak békés eszközökkel intéznék el. Gyarmati fogalommá válnék a háború, ha muszáj lennie, a nyilt. puszta területeken tonibolhatná ki magát, nem pedig a világ legkuLtiváltaibb, kicsiny területein. Talán abban vau Lawrence igazi nagysága, hogy a sportszeremet, amit felidézett, kivitte —' a szalonból. Egyelőre úgy látszik. " SÁNDOR IMRE. György névre keresztelik az első „született Windsorherceget Egy augusztusi napon vettem, még a háború Ölt, pontosan harmincegy esztendeje. Emlékszem, fehér nyári ruhát viseltem akkor, rozsdabarna nyakkendőt s amig hazafelé mentem az alkonyaiban, megnyúlt árnyékom — elrajzoltan és valószinütlenül — libegett előttem az aszfalton, a Ifiás párázat porában. Zsebemben pedig ott nyugodott az uj töltőtoll, papírtokjában, vattába ágyazva, mint csecsemő a bőcsőjében. Alighogy hazatértem, kicsomagoltam, odafektettem jobb hüvelykujjam és nagyujjam közé, ahhoz az irábütyökhüz, mely hivatásom egyetlen maradandó kitüntetése, emléke és testi rendellenessége. Barátkoztam vele. Vonalakat húzogattam, lefirkáltam többször egymás után nevemet, azt a tizenhárom betűt, mely szerencsétlen számával születésem óta szerencsésen jellemez engem magam és a vi’ág előtt. Olyan volt ez, mint holmi bemutatkozás. A töltőtoll tudomásul vette, hegy igy hívnak s kezesen rajzolta személyiségem fogalmi jegyét vékony és mégis árnyalt betűivel. Szoktattam magam a töltőtollhoz s a töltőtollat magamhoz. Boldog pillanatok voltak. Ekkor barátkoztunk össze. Csakhamar beláttam, hogy soha még gyár nem gyártott olyan tölíőtol at, tneiy annyira meg- áeleit volna idegrendszeremnek, vérem lüktetésének, lélekzetvételeinnek, mint ez. Minden időben egy tucat töltőtollat tartogattam fiókomban, merő idegességből, hogy ha írás közben elfáradnék az egyikkel, akkor egy másikat vehessek elő s váltott lovakkal érkezzem célhoz. De a többiekkel már egyáltalán nem törődtem. Állandóan ezt használtam. Vele írtam meg öt regényemet, többszáz versemet, elbeszélésemet, cikkemet és sokezer levelemet, de ezt kaptam kezembe akkor is, mikor aláírásomat kérték figyelmes gyűjtők, vagy az adóiníések kevésbbé figyelmes kézbesítői. Any- nyira egyek voltunk, hogy nem is tudtuk, ki dolgozik: ő-e vagy én. Egy téli éjszakán — tíz éve lehet ennek — észrevettem hogy nem megy a munka. Fölkeltem íróasztalomtól, le-föl sétálgattam, olvastam érlökésemet, hőmérőt dugtam hónom alá, mert azt hittem, lázam van. Kiderült, hogy nem én vagyok beteg, hanem a töltőtollam. Az folyton botladozott, ugrált a papíron, nyugtalanul ide-oda háwy- ködva. Másnap elvittem a műszerészhez. Maga elé fektette az asztalra, egy villanylámpa éles sugárkörébe, majd azzal a döbbenetes merészséggel, mellyel a sebészek hirtelenül fölnyitják szervezetünket, szétszedte érrendszerét, lecsavarta gumi-szivékáját, mely a szív szerepét betöltve tintát szivattyúz testébe, valamit igazított rajta itt és ott és mosolyogva átnyújtotta. Megnyugtatott, hogy minden rendben. Később még egyszér- kétszer ki kellett cserélni a tollát is, mert irídiuma elnyüvődött. Csak azt kötötte lelkemre, hogy ezután kissé kíméljem és gondozzam s minthogy annyit robotol szegény, hetenként egyszer langyos vízzel öblögessem ki. , Kitűnő szerszám, — biztatott — elél a töltőtollak legvégső korhatáráig." Komoly betegsége ebben az évben kezdődött. Egyszerre csak könnyezett. Én éppé egy vidám történetet írtam vele, de töltőtollam, mint azok az idő előtt megrokkant öregemberek, akik minden ok nélkül sírnak, humoromat teljesen fitymálva egy kövér könnycseppet poítyantott kéziratomra, majd ismét egyet. Ettől megriadtam. Csak nem aggkori végslgyöngülés? Néhány hétig reménykedtem. Nemsokára egy versem Írása közbeni azt hallottam, hogy mindenféle gyanús és alattomos neszt is ad, serceg, sóhajt és mélyen felköhög hurutos tüdejéből. Azonnal kocsira szálltam s a műszerészhez haj Itattam. Fehér köpenyben, udvariasan fogadott. Nagyítóüveggel szemlélte, hosszan és némán. I\öz5;en magyrrázgattam neki, hogy nyilván ismét valami jelentéktelen baja hint, — nátha vagy meghűlés, — hiszen a tokja rriég ép, alig kopott s a kupakja is csak oldalt van valamicskét elcsempiilve. Erre azonban ő már nem felelt semmit. Nem is mosolygott. Reám tekintett. Úgy tekintett reám, mint aggódó rokonokra az az orvostan ár, aki egy nyolcvanhítévss aggaoíyán- : ál érelme ezek :dést, szívbillentyű-elégtelenséget és kétoldali tüdőgyulladást észlel. Bizonyos szomorú részvéttel, de bizonyos kaján-hetyke szigorral is megkérdezte tőlem, mikor vásároltam. , Hát igen — bólintott — igen kérem" — s visz- szaadta. Én még három napig dolgoztam vele. Múltkor aztán, amikor egy hosszabb értekezésre noszogattam, eihürdülí s szemem láttára hányni kezdte vérét, az ő zöldtinta-vérét, mind elém okádta, egyet még nyekkent s vége volt. Megindultál! pillantottam rá. Gén volt, de lélek is volt, szellemi munkás. Utoljára megadtam neki azt a tisztességet, hogy belecsavartam kéziratomba, mint szcmíwJöhe, visszahelyeztem papírtokjába melyben annakidején hazahoztam s utasítottam a cselédet, hogy reggel kíméletesen nyújtsa át a szemetesnek. Most nincs többé. De valahányszor írok. még rágondolok. Tarts- jj lékomból előkerültek a régóta parlagon heverő,| pihent töltőtollak, melyeket ezután huzamosabb! munkára fogok be. Ezek is hozzásimulnak ujjaím-| hoz, igyekeznek teljesíteni kötelességüket. Für-Ej gén szántják a papirost. Olykor, szerencsés-ritkajj pillanatokban velem röpülnek az önkívület egébe | is. Mégis minden áldott nap eszembe jut az öreggj töltőtoll, mely a koporsóvá kinevezett papirtok-1 jában hever valahol a szeméttelepen. Ilyenkor az| utódai, melyek helyettesítik, hirtelen elakadnak | a mondat közepén, egy percig vesztegelnek, mint| azok a vonatok, melyek világhíres nevezetessége-| két gyászolnak s haláluk évfordulóján az ország| egész területén egyszerre megállanak a sínekenJ ott, ahol éppen vannak, alvó pusztákon, ligetek F vagy disznóhizlalók mellett, zugó nagyvárosok rj házfalai között, hogy némaságukkal és mozdulatlanságukkal emlékeztessenek bennünket azokra, akik már eltűntek. így tart ez egy darabig. JKésőbb bizonyára őt is elfelejtem majd, mint annyi más mindent a világon. London, október közege. A keríti bor cégi pár újszülött fiacskáját — amint a P. M. H. már jelentette — valószínűleg karácsony táján kereszteli meg a canterburyi érsek a windsori kastély kápolnájában a Jordán vizével, még podig abból a tömör aranyból vert liliomalaku keresztelő medencéből, amelyet. Viktória királynő készíttetett gyermekei számára. A csecsemő ugyanazt a brüsszeli csipkékkel dúsan diiszitett elfántcsontezinü selyem keresztelő ruhát fogja viselni, amelyben Edward király gyermekeit és unokáit keresztelték. A keresztszülők a király és a királyné lesznek. Az újszülött az uralkodópár ötödik unokája és az első „született Windsor herceg", mivel a király 1914-ben vette fel a. Windsor családi nevet és azóta nem született fhi-unokája. A csecsemőt valószínűiéig György névre keresztelik, nagyapja és apja után. A kenti heroegékné: történt örvendetes családi esemény a világ - politikai bony oda luxiakkal túlzsúfolt napokba. •) is nagy érdeklődést keltett Angliában, amelynek népe mindig olv sok figyelmet szentel mindannak, ami az uralkodóiházzal kapcsolatos. H:i tükre ennek a sajtó is, amely most ugyanaz:: a részletességgel tárgyalja a. királyi újszülött kelengyéjének legapróbb részleteit, mint egv ■évvel ezelőtt Marina hercegnő menyegzői kelengyéjét és az esküvő előkészületeit. De nemcsak az. hanem a gyermekszoba berendező: •. a csecsemőgondozónak személye, a hercegid; és az újszülött állapota, mind-mind a legez:' .- füleeehb riporterek munkaterületévé vált . •hasábos cikkek számolnak be mindarról, au a lapok ni unka társainak sikerült megtudni. Belgrave Square 3. szánni ház előtt, amely! a hercegi pár lakik, kora reggeltől késő o túlnyomórészt nőkből álló tekintélyes tön. nyüzsög, amely suttogva tesz 'megjegyzi ■ a látogatóba érkező előkelőségükről. Dinasztikus szempontból a kis boré v ' lésének nincsen jelentősége. Között' és a lv. világb’rodalom trónja között még hét en' áll.-akik közül a gkracesteri herceg a jövő hónapban házasodik, úgyhogy a rang időse Vb u jelöltek száma még néhány fővel szaparoid tik. Bizonyosra veszik ugyan, hogy a .wy: herceg most már nem nősül meg. de ebben esetben is a yorki herceget, utána pedig ann • két leányát illeti meg a trónöröklési elsöbl A yorki herceg legidősebb leányát. Erzs-é-' hercegnőt máris arra nevelik, hogy valami! királynő lesz és általában a brit. világhír oda! jövendőbeli uraikodónőjének tekintik. Ha > lani’ oknál fogva a yorki herceg és család mégis elesnék a trónörökléstől, akkor a glo::- cesteid herceg és gyermekei — nemire való tekintet nélkül — következnének soron, s csak utánuk a kenti herceg és újszülött gyermeke. 4
