Prágai Magyar Hirlap, 1935. október (14. évfolyam, 224-249 / 3776-3801. szám)

1935-10-13 / 235. (3787.) szám

8 ^RX<^7AAO^aR HrRLOT> ______________________________________________________________1935 olrtóher 18. vaaSmap. T­áuykéfi&U A Dobónak ajándékozott város A komáromi példa (d) Prága, október 12. A hivatalos propa­ganda mindig kirakatba helyezte Komárom vá­rosát. Komárom volt az a váróé, amelynek az államionduLat utján a Duna valósággal belátha­tatlan fejlődési leibe tőségeket nyújtott, hiszen a Dunára épült az egész gazdasági kisanta.nt s a komároiini kikötő fölött éveken át amerikai méretű üzleti ehetőségek délibábjai lebegtek. A mag-yartöbbségü városba a konjunktúra éveiben hatalmas miunkástöanegek tódultak és a cseh­szlovák szociáldemokrata párt rövidesen nagy befolyásra tett szert közöttük. A szociáldemok­rata párt a maga magyar tömegeit természete­sen a csehszlovák nemzeti gondolat uszályhor­dozóivá tette s a többi csehszlovák pártokkal összeszövetkezve, ez a párt dominált tizenhá­rom esztendeig a komáromi városházán. A cseh­szlovák pártok kegyéből egy magyar munkást tettek meg polgármesternek s Csizmazia Györ­gyöt úgy mutogatták minden idegennek, mint a demokrácia egyik legszebb bizonyítékát. Ne tagadjuk, 6zép is volt az, hogy egy egyszerű magyár munkás juthatott föl a csehszlovák pár­tok segítségével olyan polcra, hogy Pozsony után Csehszlovákia második dunai kikötőváro­sát kormányozhatta. Még Soukup is eldicseke­dett a budapesti elvtársak között Csizmazia di­csőségével és azok bizonyára elbűvölve képzel­hették, micsoda eldorádó lehet az a város, ahol egy egyszerű szociáldemokrata munkás lehet a város első polgára. Tizenhárom esztendeig volt Csizmazia György a kirakatban, mig di­csősége úgy ezé tolvadt, mint a kirakati viasz- bábok, amelyekre erősen rásűt a nap. Vége a bengáli fénynek, amellyel legendát szőttek a szociáldemokrata városbiró személye és gazdálkodása körül. A legendát ezerszer akarta széttépni a magyar ellenzék realizmusa, ezerszer meg opponálták a magyarok a magyar nevű, magyarul beszélő, magát magyarnak val­ló, de politikájában mégis csehszlovák expo­nensnek számitó városbiró várospolitikáját, költséges szocializmusát. Tizenhárom eszten­deig nem használt az oppozició. Hiába volt a számtalan fellebbezés, mindenre azt mondták, nemzetiségi elfogultság és pártönzés beszél a magyar ellenzéktől. Csizmazia tovább maradt kirakati bábnak. Köziben a város milliós adós­ságokba keveredett és esztendőkig tartott az a botrányos állapot, hogy tisztviselőit és nyug­díjasait csak néhány hónapos késésekkel tudta fizetni. Közigazgatási és városgazdálkodási csodabogarak kirakatává vált a jobb sorsra érdemes dunaparti kikötőváros, de Csizmazia pasa tovább élvezte a felsőbb körök bizalmát. Mig most végre a legmagasabb hivatali fórum szét nem tépte a legendát. Az országos hivatal álcázta le Csizimaziát. Igaz, nem a magyar el­lenzék panaszára tette ezt. A kezdeményező egy hidegen számitó, a millióiért aggódó bank volt. Addig, amíg Csizmazia és rezsimje csak a város millióival gazdálkodott, addig hiába pa­naszkodtak a magyar ellenzékiek hogy itt köny- nyeimü gazdálkodás folyik, de amikor Csizma- ziáék már a Zemská Banka pénzével kezdtek úgy gazdálkodni, hogy a bank komolyam ag­gódni kezdett a millióiért, akikor végre felül­ről rákoppantottak a komáromi városi dilet­tánsok kezére. Hogy a végső eredménynek, a tizenhárom esztendős komáromi szocialista re­zsim bukásának valójában közvetlenül nem a magyar ellenzék, hanem a Zemská Banka és az országos hivatal volt az előidézője, az min­denesetre a bank és az országos hivatal javára írandó, de mindenesetre nem lehetséges ennél nagyobb erkölcsi elégtétel a magyar ellenzék számára, amely már sok-sok esztendő óta os­torozta ennek a rezsimnek a könnyelműségeit, mulasztásait, adósságosinálásait és követelte az eltávolítását. Most, hogy ez a könnyelmű rezsim, akármilyen alkalmi okból, végre mégis megbukott, a magyar ellenzék joggal kiálthat­ja: a j'aoeuse-t azok felé, akik Csizmadiát min­den erővel a kirakatban tartották. Ezt tette a járási képviselőtestület alakuló ülésén az országos kereeztényszocialista párt szónoka, amikor megkérdezte, nem volt-e fö­lötte® ellenőrzője a városnak, nem volt-e járási képviselőtestület, nem volt-e járási választ­mány, neim volt-e járási hivatal, nem volt-e já­rási főnök, akik látták volna a bajt és föltárták volna a hibákat? Igenis, volt olyan járási kép­viselőtestület, amelyben sokszor elhangzott a panasz és a követelés, ahová befutottak a ma­gyar ellenzék fellebbezései. A magyarság párt­jai levonták a nagy tanulság konzekvenciáját: városatyáik lemondtak, hogy ezzel megadják a Csizmazia-rezsimnek a kegyelemdöfést s ki- kényszeritsék a könnyelmű városi rezsim vég­leges fölszámolását és elsöprését. Ha van vá­rosi rezsim Szlovenszkón, amely teljes és töké­letes bukással műit ki, akkor a komáromi az. És ha van diadal, amelyet valahol a magyar ellenzék elért, akkor Komárom érte el a legna­gyobb erkölcsi győzelmet. Mert onnan kapta A Garam szélesedő völgyében, ahol nemrég még aranykalászokat ringatott a szelíden suhogó szellő, most üres mezőkre néz a lévai vár. Egykor a híres egri hősnek, Dobó Istvánnak lakóhelye, ahonnan csendes éjszakákon át el-elnézegette a messzeség­ben ragyogó csillagokat s talán Eger védelmére gondolt. Aztán Koháry István halt itt hősi halált, kápolnája még ma is ott van a leveleit hullató iák között, a Kereszthegy föl járata alatt'. Vak Bottyán is itt székelt s nemrégen hunyt el kései utódjuk, a kultúra lévai vezére, Köveskuti Jenő tanítóképzői igazgató. Fehérhaju édesanyám régi papírba csomagolva nyújt át valamit. Fakult rózsaszínű szalagon ara­nyos lant, közepén kék zománckeretben a „Léva* felírás. Édesapám dalárda-jelvénye, amelyet vagy ötven esztendővel azelőtt kapott a már akkor is jó- nevü lévai dalárdától. Bizonyára ő is olyan szelíd szeretettel ölelte magához ezt a várost, mint a fiai tették, bizonyára ő is úgy örült az ifjúságnak, a dalnak és egyéb szépségeknek, mint ahogy mi örül­tünk s úgy várta a jövendőt, dalba öntve előre az édesanyámat. Géni, október 12. A népszövetségi közgyű­lés döntő határozata után, amely szerint Olaszországgal szemben szankciók lépteten- dők életbe, egyszeriben a legfontosabb probléma lett a kérdés: lezárhaíó-e a Szuezi csatorna a hadviselő államokkal, elsősorban tehát Olaszországgal szemben? Ez a nagy kérdés áll a népszövetségi diplo­maták és a népjog tudósai érdeklődésének homlokterében, e tekintetben folytatnak ta­nulmányokat a Szuezi csatorna és a rá vonat­kozó megállapodások történetében. A semlegesség alapokmánya Mohamed Szaid pasa, Egyiptom alkirálya, 1854. november 30-án adott koncessziót Lesseps Ferdinándmak „a szuezi földszerűé áttörésére". Az engedélyezési okiratot 1856. január 5-én újították meg és ez okmány 14. szakaszában rögzítették le először a csatorná­ra vonatkozó teljes politikai semlegességet. E szakasz kifejezetten hangsúlyozza: „Ünnepélyesen kijelentjük, hogy a nagy csatorna, amely Szuez és Peluzium között fog épülni a szultán őfelsége engedélyének feltételezésével a csatlakozó kikötők közötti összeköttetésre, minden időben nyitva fog állni mint semleges átjáró minden keres­kedelmi hajó számára, személyek és nem­zetiségek bármilyen különbsége, elönyben- részesitése és kizárása nélkül.44 Egyúttal a csatorna tulajdonosául elismer­ték a Lesseps Ferdinánd vezetése alatt álló Szuezi Csatorna Társaságot, az építés befeje­zésétől számított 99. évi időtartamra. Lesseps nagy feladata két résziből állott: megszerezni a 200 millió aranyfrank alaptőkét és meg­szerezni a szultán hozzájárulását a csatorna építéséhez. Mindkét feladat végrehajtásánál nagy ne­hézségei voltak Lessepsnek. A szultán hozzá­járulását csak utólag tudta megszerezni, ami­kor már az épitkezés befejezése felé közel­gőit. 1859. április 25-én történt meig az első kapavágás a Szuezi csatorna építésére és csak 1866. február 24-én sikerült megszerezni a konstantinápolyi magas porta engedélyét. a legteljesebb igazolást sok esztendős pana­szaira és föllebbezéseire, ahol azoknak a legke­vesebb hitelt adtak: a felső hatóságtól. A magyar ellenzék nyugodt, lelkiismerettel .mondhatja, hogy jó munkát végzett, mert lelki- ismeretesen képviselte a polgárság érdekeit. És nyugodt lelkiismerettel hívhatja föl kiáltványá­ban Komárom polgárait, hogy Ítéljenek. Hogy ítéletet mondjanak szavazataikkal egy megbu­kott, könnyelmű gazdálkodás gyászos hősei fölött. A Perec partján csunyuló város óriási forgalmá­ban egy-egy pillanatra kisdiákká válik az ember, a Tóth Sándorok történelem-óráin üldögél, vagy a Kriek bácsi akváriumában gyönyörködik, aztán ahogy sziporkázva gyulnak ajs első csillagok, a vá­rosháza nagytermében érzi magát a Reviczky Tár­saság egyik irodalmi estjét. Mennyi szépséges em­lék, mennyi derítő reminiszcencia . . . Kis diákok vonulnak a templomba, ahol Rassonovszky tanár ur, a főgimnázíumi hitszónok tartja a szentbeszédet 8 egy kisdiák, akitől a sors korán elvette mindig da­loló édesapját, eltökéli magában, hogyha felnő, ő is ilyen hitszónok lesz és a szavak muzsikájával menti meg a csüggedő emberlelkeket. S mégsem lett hitszónok. Ha most meg is gyújtja az emléke­zés lámpáját az elmúlt gyermekkor felett, teszi ezt a papírra vágyé szeretet melegével, a betűk mesz- szeszálló erejével, lelkének színeket fakasztó ecset­jével, hogy szónok legyen a felnőtt gyermekek he­lyett, aki az élet nagy szószékéről szelídíti vissza egy másarcu kisvárosba a vele együtt játszó, együtt örvendő, de azóta komollyá érett, szétszórt embere­ket. FARKAS ISTVÁN. A csatorma építési költségei 640 millió arany­frankra rúgtak és ez összegnek csaik kis- részét sikerült a részvényesek általi hozzá­járulással fedezni. A összeg nagyobbik részét Lesseps Szaid pasa számlájára íratta, az al- király tudta nélkül Anglia részesedése Az angolok ismerték fel legelőször a csa­torna politikai jelentőségét. A következő években az angol kormány titokban összevásároltatta a megszerezhető részvényeket és végül 1875-ben 4 millió fontsterlingért megvásárolta az egyiptomi kormánytól is teljes részesedését. A többi állam is felismerte a Szuezi csatorna óriási gazdasági és politikai jelentőségét, ezért 1888. október 29-én megkötötték a konstantinápolyi szerződést, amely ki­mondja, hogy „a tengeri Szuezi csatorna mindenkor, háború és béke idején, minden kereskedelmi és hadihajó számára nyitva és szabadon fog állni a zászlóra való kü­lönbség nélkül. Ennek megfelelően meg­Newyork,’ október 12. Érdekes kísérletet végzett a baltimorei John Hopkiins-egyetem egyik tanára. Felszólított 120 embert, állítsák össze életük mérlegét. Jegyezzék fel legfon­tosabb élményeiket, a szenvedéseket, a kelle­metlenségeket, a csalódásokat, amelyek érték őket, és a szép órákat, az örvendetes meg­lepetéseket, a sikereket, a szerencsés ered­ményeket is. „És most, — mondta a profesz- szor — adják össze a rosszat és a jót, amit átéltek éis hasonlítsák össze őket." Az ered­ményt könnyű kitalálni. A sok súlyos sors­csapással, gonddal, betegséggel és nyomorú­sággal szemben alig néhány szép óra állt a legtöbb megkiérdezett embernél. Egy .másik amerikai pszichológus, a Har- vard egyetem professzora azután folytatta a kísérletet, amelyet, kollégája megkezdett. A következő kérdést adta fel ugyanannak a 120 embernek: — Tegyük fel, hogy csoda tévő szérumot egyeznek a szerződő felek abban, hogy a csatorna használatát sem háború sem béke idején nem fogják hátráltatni44. Tizenhét állam garantálta ezt a megállapo­dást, csak Anglia kötött ki külön fenntartást, de ez 1904. április 8-án megszűnt. Anglia birtokában a nyolcszázezer részvény, közül ma összesen 353.204 részvény van. Az igazgatósági tanács harminckét tagja között három hivatalos és hét nemihivatalos angol kiküldött foglal helyet. Ilyenformán Anglia látszólag kisebbségben van, de a valóságban mégis a legnagyobb rész­vényblokkot képviseli, mert a részvények többi része nagyrészt francia tőkéscsopor­tok kezében van. Ezért rendkívül nagyjelentőségű Anglia és Franciaország egyöntetű eljárása a jelenlegi konfliktusban. A Szuezi Csatorna Társaság tiszta nyeresége hihetetlenül magas. Hatalmi kérdés a csatorna elzárása? A kérdés, amelyben e napokban dönteni kell, igy hangzik: Van-e joga valamely államnak vagy államok csoportjának az olasz—ahessziniai háborúban a Szuezi csator­nát lezárni? Mint fentebb láthattuk, a sem- legességi okmányok szószerinti szövege nem engedi meg a lezárást. De a csatorna sem­legességét eddig már ténylegesen háromszor fel­borították. Először a spanyol—amerikai háborúban 1808- ban, másodszor az orosz—japán háborúban 1805-ben, amikor az oroszok előtt zárták le a csatornát és harmadszor a világháborúban, amikor Anglia zárta le a csatornát a központi hbtalmak hajói előtt. Az államoknak a Szuezi csatorna kérdésé­ben a következőről kell határozniuk: „Érvényben van-e ma is a konstantinápolyi egyezmény? Van-e az angol kormánynak legális joga a csatornát megvédeni? Lezár­ható-e a csatorna népszövetségi szankció­képpen az alapokmány 10., 16. és 20. sza­kasza értelmében?44 Az első két kérdésre könnyű válaszolni. A 1888-beli megállapodás ma is érvényben van és az angol kormánynak megvan a tény­leges joga a csatornát megvédeni. A‘harma­dik kérdés okozza azonban a népszövetség diplomatáinak és az érdekelt államok jog­tudósainak a legnagyobb fejtörést. A nép- szövetségi alapokmány három említett sza­kasza kötelességévé teszi a népszövetség valamennyi tagállamának, hogy a támadó államnak semmiféle támogatást ne nyújtsa­nak, hanem ellenkezőleg gazdasági, pénz­ügyi és katonai rendszabályokat foganatosít­sanak, hogy a háború miuél előbb véget ér- - jen. Sokau a 20. szakaszt tekintik döntőnek e tekintetben, amely kimondja: „A népszövetség tagjai elismerik, hogy a jelen szakasz megszüntet minden kötele­zettséget és külön megállapodást, amely rendelkezéseivel ellentétben áll." Erre a szakaszra támaszkodnak főleg a csatorna lezárásának hívei. Végeredményben természetesen a jogi álláspontot a hatalmi politika és lehetőségek fogják megá 1 lapitani. találtam fel, amely ismét csecsemővé tudná változtatni. Kívánná-e, hogy ilyen szérummal beoltsák? Hajlandó volna-e arra, hogy má­sodszor is átélje az életét? De jól jegyezze meg, hajszálra Ugyanúgy, ahogy először át­élte: újra el kellene követni ugyanazokat a hibákat és ostobaságokat, mint egykor, újra át kellene szenvedni minden szenvedést. — Tudja, hogy életének könyve passzív mérleg­gel zárult, hogy sokkal több volt a rossz órá­ja, mint a jó. Gondolja meg alaposan: át akarja-e miégegyszer élni az életét, ugyanúgy, ahogy' egyszer már átélte? A tudós azt várta, hogy a megkérdezettek úgyszólván egyhangúlag a szérum, tehát az élet megismétlése ellen fognak nyilatkozni. Hiszen élénken emlékezetükbe idézte, hogy milyen kevés sikerrel járt a boldogságkeresé­sük. A szavazás azonban egészen meglepő eredménnyel járt: 120 közül százan az élet megismétlését kívánták és csak huszár nyi­latkoztak ellene... Van-e joga a népszövetségnek a Szuezi csatorna lezárására Lényeges ellentétek a csatorna semlegességének alapokmá­nyai és a népszövetségi alapokmány rendelkezései között *» A csatorna lezárása — hatalmi kérdés? ■ Újra kezdené-e? Í00 igen, 20 nem ■ Az élei mérlege ■ Kél amerikai tudós érdekes kísérlete

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom