Prágai Magyar Hirlap, 1935. október (14. évfolyam, 224-249 / 3776-3801. szám)
1935-10-02 / 225. (3777.) szám
1 I ■ ^ iSS íBHwív 1935 október 2 Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed* évre 76, havonta 26 Ké„ külföldre évente 450, ^ SzloveTlSzkÓi és rUSZlTlSzkÓl 171021] Orsái* félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ki. • . OC7 R képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. pOLltlKOi flOpiiopjQ ■gyes szám ára 1.20 KI, vasárnap 2.— Ki. Szerkesztőség: Prága II. Panská alicel2, IL emelet • Kiadóhivatal: Prága II., Panská ullce 12, HL emelet • • TELEFON: 303-11. • • SÜRGÖNY CÍM HÍRLAP. PRflHA Egy nép szerelme Az uj katonai antant körvonalai * (+) Szerelemnek nevezi Ottó Zarek azt a majdnem vallásos rajongást, ahogy a magyar nép Kossuth Lajos alakján csüng. S ebben mintegy magvára tapintott a német iró a magyar Kossuth-problémának, amelynek politikai alakját ma már, őszintén megvallva, nagyon nehezen lehet pontosan fölvázolni, csupán légkörét, forró és áhitatos atmoszféráját érezzük még mindig magunk körül. S ezt valóban élesen és jól látta meg a német iró, aki vállalkozott a legnagyobb föladatra, amit maradéktalanul eddig még, számos igen jó kísérlet ellenére, egyetlen magyar szerző sem tudott elvégezni, — vállalkozott arra, hogy elfogulatlan és időálló képet fessen Kossuth Lajosról, a modern, talán nagyon is regényes életrajzírás modorában. A vakmerő irói vállalkozás, azt hisszük, annak a divatnak számlájára írandó, amelyet Emil Ludwig és Maurois szabadítottak ránk s hálátlanság lenne azt mondani, hogy csak a történelmi tisztánlátás szenvedett a divattól. Voltak jó és megbecsülésre méltó oldalai is ennek az irodalmi iránynak, amely riport, történetirás és regény elemeit boszorkányos ügyességgel olvasztotta össze s megpróbált divatos politikai szempontokat is szuggerálni a közönségnek. Zarek, akinek néhány, inkább kolportázsizü, de azért nem egészen nivótlan regénye jelentős sikert aratott, talán nem azért fordult e különös és idegen szemnek rejtelmes alak felé, mert hozzá akart járulni egy színfolttal Kossuth örök alakjáról kiformálódott s állandóan meg-meg- ujuló és átformálódó képhez, hanem talán egyszerűen csak azért, hogy beálljon a Ludwigok, Mauroisok sorába. Ez azonban vajmi keveset változtat magán a tényen, hogy igenis hozzájárult a Kossuth-kép kiszineződéséhez, — legalább is egy uj árnyalattal. Megmutatta nekünk, hogyan revelálódik nemcsak Kossuth alakja, hanem az egész magyar szabadságharc-korszak összes alakjaival és vezérlő eszméivel, a huszadik századbeli izig-vérig nyugati szemlélő szemében. Nem lehet közömbös számunkra ez a kép, már csak azért sem, mert tudjuk, hogy nem is olyan régen sorsunkat pecsételte meg, hogy Nyugaton igy vagy amúgy gondolkoztak felőlünk. Zarek német iró ugyan, de távol áll a mai Németországtól, az úgynevezett weimari szellemiség hordozója s szempontjai is tipikusan ennek a nyugati, liberális és polgáriam intellektuálisan szocialista észjárásnak és szellemi formának gyökérzetén termettek. A könyvnek tehát számos tévedése, sőt néha tendenciózus ferdítése ellenére az adja meg egészen rendkívüli érdekességét számunkra, hogy rávezet — nyilván egészen öntudatlanul és akaratlanul — olyan előítéletek rugójára, amelyekkel unos-un- talan szemben találja magát a magyar, ha Nyugaton jár s el akarja fogadtatni magát egész kultúrájával, dunamedencei sorsával, összes szellemi és történelmi pretenzióival együtt. E sorok írójának is volt alkalma, nem is egyszer, szembefordulni és azután csüggedten megreti- rálni olyan nyugati előítéletekkel szemben, amelyek valami gyanúsan romantikus, operettködbe burkolják a magyar világot s a benne élő alakokat vad és szilaj színekkel roskadásig telerakják, hogy végül is nem tudjuk, sirjunk-e vagy örüljünk ennyi egzotikum láttára. Most előttünk fekszik egy könyv, mely tagadhatatlanul sok jóindulattal Íródott a magyarság iránt, sőt nem egy helyen magunk szeretnők fékezni* a szerző túlzott jóindulatát, mert tudjuk, hogy a tények mást mondanak. Adatai sem rosszak, látszik, hogy a könyvet olyan valaki irta, ki elmerült a részletekbe és nem kímélte a fáradtságot egy-egy homályosabb részlet felkuAnglia és Franciaország közösen lép fel Olaszország ellen Folynak a flottatárgyalások Páris és London között Pozitiv francia ígéretek - Közös szankciók G e n f, október. 1. Mig az abessziniai határon történt események egyelőre tisztázatlanok, Genfben tisztulás állott be abban az irányban, hogy bebizonyosodott, hogy Anglia megnyerte Franciaországot szankciós követeléseinek. Olaszország tehát egységes angol—francia fronttal áll szemben és ha a Földközi tengeren szankciókra kerül a sor, akkor az angol flotta a francia flottával egyesülve kezdi meg a bojkottot az olasz partok ellen, illetve az ellenségeskedést, ha Mussolini kierőszakolja. Genfben nyilvánvalóvá vált, hogy az ötös bizottság javaslatai, amelyeket Mussolini visszautasított, tulmessze mentek és a népszövetségi tanács tizenhármas bizottsága a jövő hét folyamán kevesebbet ajánl Olaszországnak, mint az előző bizottság tette. Ha az olaszok megkezdik Abesszíniában az ellenségeskedést, Genf azonnal szankciókkal válaszol. E szankciók kezdetben tisztára gazdasági és pénzügyi jellegűek volnának, de ha Olaszország folytatja a hadműveleteket, egyre élesebbé változtatják a megtorló intézkedéseket. Nem lehetetlen, hogy a francia-angol flotta blokád alá veszi az olasz partokat ebben az esetben. A gazdasági szankciókban Franciaország és a népszövetség valamennyi tagja részt vesz. Mussolini állítólag azon a véleményen van, hogy az abessziniai háborút az angol szankciók ellenére folytathatja. Nem olasz katonai és gazdasági körök lehetetlennek tartják ezt. A katonai szakértők szerint Abesszínia teljes katonai leigazása legalább három évig tartana, mert a tropikus vidéken évenkint csak öt hónapig viselhető háború. A pénzügyi szakértők szerint Olaszországot a gazdasági szankciók a legrövidebb időn belül térdre kényszerítik. London, október 1. A Parisból érkezett legújabb jelentések arra engednek következtetni, hogy Franciaország az eljövendő napokban pozitiv választ ad a Földközi tengeri támogatásra vonatkozó angol kérdésekre. Mint ismeretes, a biztonsági támogatásról szóló francia kérdésekre Anglia igenlő választ adott, de ellenkérdéseket állított, amennyiben tudakozódott Parisban, hogy milyen álláspontot foglal el Franciaország, ha a Földközi tengeren szankciókat kell alkalmazni Olaszországgal szemben s e szankciók az ellenségeskedésig fajulnak. Illetékes körök szerint a párisi kormány minden valószínűség szerint igennel válaszol az angol kérdésekre, azaz hajlandó Angliát Olaszországgal szemben a Földközi tengeren támogatni. A News Chronicle szerint a francia tengeré- szetügyi minisztériumban régóta folynak a titkos tárgyalások e probléma tisztázására. Jellemző, hogy Pietri francia tengerészetügyi miniszter nem utazik szerdán Brestbe a Dunkerque nevű óriási francia hadihajó vizrebocsátásához, mint eredetileg tervezve volt, hanem Parisban marad, ahol minisztériumában tárgyalások folynak. A Daily Express párisi munkatársa szerint Franciaország ezek után nem kíván pozitiv ígéreteket Angliától a további francia-angol együttműködésre vonatkozóan, mert az, amit eddig kapott, kielégítő. A franciák uj taktikájának törekvése az, hogy Anglia és Franciaország között szoros fegyveres együttműködést teremtsen a szárazföldön és a tengeren. Ha ezt a katonai szövetséget sikerül megkötni, akkor bizonyos, hogy Anglia Franciaország segítségére siet a kontinens esetleges háborús bonyodalmaiban. A háttérben valósziniileg az osztrák probléma áll és Páris a csatlakozási tervek végrehajtásának esetére akarja az angol katonai együttműködést biztosítani. Ezzel kapcsolatban a Morningpost rámutat arra, hogy Franciaország a Földközi tengeren csak akkor támogatja Angliát, ha ennek fejében Anglia megígéri támogatását a kontinensen történő nem provokált támadás esetére. Természetesen a „nem provokált támadás44 fogalma egyelőre nincs tisztázva s a definíció megfogalmazása komoly nehézségekbe ütközik Anglia mindeddig nem akarja megmondani, hogy mit ért tulajdonkép- i pen a nem provokált támadás alatt mindazontatására és átvilágítására. Csak éppen minden során érzik, hogy kívülről, eleve megválasztott regényes szempontokkal nézi alakját és világát a szerző. Amolyan „utazás a múlt század mélyébe", — minden vonatkozásában ez a könyv visszaszállít bennünket oda, ahol valójában soha nem voltunk: a romantika hajnalhasadásának biborpirja ömlik el. az egész magyar tájon ebben a műben s az alakok is megnőnek, imbolygó, gyanús, fájdalmasan inferióris regényhősökké alakulnak át szemünk előtt, problémáik, gondjaik, bajvivásaik amolyan 1‘art pour 1‘art handabandázásoknak tetszenek szemünkben és inkább sajnáljuk, mint értjük e rengeteg héroszt, kik egytől-egyig gyufaszálakon bukdácsolnak keresztül. Ismétlem, ténybeli tévedéseket sehol nem találtam, — persze, nem beszélek optikai csalódásokról, — mégis minden lépésnél érezni, hogy az iró bizonytalanul, tétován lépked a magyar probléma-ingoványon s minden percben várjuk, mikor merül el. Az összefüggéseket rosz- szul látja, nem ismeri a magyar kérdést, nem ismeri titkos gyökérszálait, amelyek talán nincsenek is kihántva még a talajból, de mi, akik ebben a szellemi légkörben nőttünk fel, tudunk róluk titkos rezdülésekből, alig észlelhető földcsuszamlásokból. Ezért van az, hogy' Zarek, noha sokkal bőségesebb anyagot dolgozott föl könyvében, mint például Hegedűs Lóránt, azonkívül előadási modora távolról sem olyan megihletett, szinte fellengős és valószínűleg szándékoltan regényes, mint Hegedűsé, hanem modern és majdnem hűvösen tárgyilagos, mégis hiányosabb, kezdetlegesebb és azonkívül valószínűdéiül romantikus képet festett Kossuthról. Hegedűs Lóránt magyar triptichonjának e legszebb oszlopa, valóban túlságosan stilizált, sok rajta a romantikus sujtás és tudatosan készült barokk szobornak, — viszont Zarek Kossuth-könyve, mely objektív beszámolónak s főleg a modern európai olvasóközönség számára amolyan regényes életrajzriportnak készült, sokkal egzaltál- tabb, hangsúlyozottabban regényes képet ad Kossuthról. Talán legjobban látta meg hősének azt az oldalát, mely valóban legalkalmasabb a megregé- nyesitésre s talán a legromantikusabb színekkel ékes is: az asszonyokkal való forró, áhitatos ;s még agg korában is gyengéd, lovagias kapcsolatát. Igen, azt senki sem irta meg ilyen szépen: hogyan kisérték el gyöngéd és áhitatos asszonykezek Kossuth Lajost egészen a sírig. De, ami könyvének legszebb része Kossuth aggkori szerelméről, nem egészen eredeti: az úgynevezett szerelmeslevelek kiadásához írott előszónak Kossuth-alakja elevenedik meg itt újból előttünk, s legfeljebb arról lehet szó, hogy Zarek okosan és ügyesen adoptálta a szakavatott magyar esztéta és tudós elfeledett vagy alig ismert rajzát. Egészen hamis azonban mindaz, amit Kossuth úgynevezett ellenfeleiről, elsősorban Széchenyiről mond. Ez az, amiben érezzük, hogy még az is előítéletein keresztül hajol a magyar probléma felé, aki feladatául tűzte ki, hogy nemzetünk történetének egyik nagy fejezetét feldolgozza. Hát még az, kérdezhetjük, akinek csak múló politikai apropóból kell ítéletet mondani ilyen vagy olyan magyar probléma fölött? Az az obiigát, úgynevezett feudális mágnás- portré, melyet a szerző Széchenyiről fest, több, mint kínosan jellemző, mennyire idegenül áll Zarek a magyar történelmi lelkiséggel szemben. Hiszen alig van a történelemnek -bonyolultabb, összetettebb, politikailag, de lélektanilag is izga- tóbb és sokágubb problémája, mint a Széchenyi- probléma. Sajnos, be kell érnünk azzal, hogy a jóakaratu nyugati intellektuális szemlélő Kossuthban a múlt század liberalizmusának, Széchenyiben pedig a klasszikus konzervatizmusának képviselőjét látja s többre nem is kiváncsi a magyar történelemből. Jó lenne talán, ha most. miután akadt egy német, aki nekünk magyaroknak megfestette Kossuth képét, úgy, ahogyan ők látnak bennünket, — akadna egy magyar szerző, aki megfestené Kossuth és Széchenyi képét a Nyugatnak, úgy, ahogyan bennünk élnek. Hogyan épült ki az angol-francia egység?