Prágai Magyar Hirlap, 1935. október (14. évfolyam, 224-249 / 3776-3801. szám)
1935-10-11 / 233. (3785.) szám
1935 október 11, péntek. 5 A szélsőséges monarchista Kondilisz átvette az uralmat Görögországban Csaldarisz bukása ■ A parlament sürgősen visszahívja GyOrgy királyt Athén, október 10. A görög kormány ma lemondott, miután vezető katonai körök ultimátum formájában a görög monarchia azonnali visszaállítását követelték. Csaldarisz lemondása után a köztársasági elnök azonnal Kondilisz tábornok hadügyminiszterre bízta az uj kormány megalakítását. Kondilisz megbízatása azt bizonyítja, hogy a radikálisan monarchista katonai körök elérték céljukat. A hadügyminiszter intézkedett a rend és nyugalom biztosításáról. A postákat, a bankokat és a középületeket katonák őrzik, mert számolni kell a pártok tüntetéseivel. A parasztoknak megtiltották, hogy Athén felé vonuljanak. Katonai körök kijelentik, hogy az erélyes intézkedésekre az egyre növekedő kommunista tevékenység miatt volt szükség. Ma éjjel feloszlattak egy kommunista népgyülést és hét kommunista agitátort kiutasitottak az országból. Hir szerint a nemzetgyűlést sürgősen összehívják és a parlament szavazni fog György király visszahívásáról. Ha a rojalisták győznek a szavazásnál, akkor a királyt azonnal felszólítják, hogy térjen vissza Görögországba. Ostromállapot Görögországban Belgrád, október 10. A jugoszláv sajtóiroda jelentése szerint egész Görögország területén kihirdették az ostromállapotot. „Komárom lakosai, H éltetek! “ Lemondtak Komárom keresztény szocialista, magyar nemzeti és zsidó gazdaságpárti városatyái ■ ■ Pénteken rendkívüli városi közgyűlés fog foglalkozni Csizmazia lemondásával • A magyarság pártjai közös kiáltványban fordulnak Komárom lakosságához Komárom, október 10. (Saját tudósítónktól.) Jelentettük, hogy Csizmazia György, Komárom városbirája, aki a szociáldemokrata párt és a csehszlovák kormánypártok jóvoltából tizenhárom évig irányította Komárom város gazdálkodását, az országos hivatal revíziós bizottsága által beterjesztett véleményes jelentés hatása alatt lemondott tisztségéről. Ezzel egyidejűleg az országos keresztényszocialistapárti és magyar nemzeti párti „városi képviselő- testületi tagok is lemondtak mandátumukról. Példájukat a csúfosan megbukott szociáldemokrata városi képviselőtestületi tagok is követni akarták s ezt a szándékukat nyomban közölték is a kormánysajtóval, úgyhogy egy-két pozsonyi lap határozott formában adott közlést a lemondásukról. A lemondás azonban a valóságban nem történt meg, mert később uj taktikához folyamodtak. Este a városi Vigadóban gyűlést tartottak, amelyre mozgósították Schulcz Ignác nemzetgyűlési képviselőt és Kormán Mihály tartománygyülési képviselőt is. Schulcz beszédében dicsőítette Csizmazia városkormányzását s azzal vádolta meg a keresztényszocialista városatyákat, hogy „tarthatatlanná tették a városházi atmoszférát és minden intézkedést elszabotáltak”. A szociáldemokrata gyűlés szónokai egytől-egyig azt a látszatot igyekeztek kelteni a hallgatóságban, hogy a Csizmazia-rezsim minden hibájáért nem Csizmazia és pártja, hanem a magyar ellenzék felelős(!). Ez a komolytalan érvelés a hallgatóság objektív tagjaiban kínos föltünést és derültséget keltett. A nevetséges érveket ma a magyar nemzeti párt és az országos keresztény szocialista párt városatyái közös falragaszban utasítják vissza s a falragaszban részletesen kifejtik, miért mondottak le mandátumukról. „Indokaik határozott igazolást nyertek az országos hivatal vizsgálatának eredményében*1 A két párt városatyái irásbelileg jelentették be mandátumukról való lemondásukat. A magyar nemzeti párt városi képviselői lemondó levelükben rámutattak arra, hogy képviselőtestületi tagságuk egész tartama alatt állandóan rámutattak a városbiró indokolatlan költekezéseire és azokra a visz- szásságokra, amelyeket a város igazgatásában garmadával tapasztaltak. Fölszólalásaik eredménytelenek voltak, mert a városi képviselőtestület többsége a józanul megfontolt lehetőségeket nem vette tekintetbe s nem volt tekintettel a város lakosságának teherbíró képességére, mindenkor kizárólag pártszempontok vezették, s a városnak emiatt sokszor indokolatlanul fölösleges kiadásokat okozott. Az indokolatlan kiadásokat kimondó határozatok ellen a magyar ellenzék mindenkor fölebbezéssel élt a fölügyeleti hatósághoz, de e felebbezések sem érhettek el célt, mert a fölügyeleti hatóság vagy nem vett tudomást a felebbezésről, vagy nem vette figyelembe a magyar nemzeti párt képviselőtestületi tagjainak a város érdekeitől diktált indokait, vagy pedig késedelmesen intézkedett, úgyhogy emiatt a várost százezres károk érték. A beadvány végül ezeket mondja: „Röviden összefoglalt indokaink határozott igazolást nyertek az országos hivatal vizsgálatának eredményében, amely az általunk ostorozott városi gazdálkodásnak eltitkolt eredményeit is föltárta. Éveken keresztül állandóan biráltuk, kifogásoltuk, fele'bbezésekkel támadtuk meg a városi gazdálkodást, mégis a fölügyeleti hatóság nem tartotta szükségesnek felebbe- zéseinknek jelentőséget tulajdonítani és a városi gazdálkodást fölülvizgálni, ez lehetetlenné teszi számunkra képviselőtestületi tagságunk további megtartását.” A beadványban a magyar nemzeti párt képviselő- testületi tagjai elhárítják magukról a felelősséget a Csizmazia-rezsim következményeiért s ezért bejelentik lemondásukat. Az országos keresztényszocialista párt városi képviselőtestületi tagjai hasonló beadványban s ehez hasonló indokolással motiválják lemondásukat. Uj városbirót akarnak választani a szociáldemokraták Csizmazia városbiró a szerdai tanácsülésen még egy utolsó kísérletet tett pozíciójának megmentésére, amennyiben egy tizenkét pontból álló tervezetet terjesztett elő Komárom város zilált gazdasági ügyeinek szanálására. A városi tanács azonban elutasította- tervezetét, mire Csizmazia benyújtotta lemondását. A szociáldemokrata párt, amelynek városatyái kezdetben szintén le akartak mondani, uj taktikát választottak. Lemondási tervüktől azért álltak el, mert igy a magyarság két pártjára akadják áthárítani a felelősséget a következményekért. Annyi igaz, hogy a magyarság pártjai uj választást akarnak ezzel kikényszeríteni, ám a szociáldemokraták azt állítják, hogy a kormánybiztosi rezsim leendő bevezetéséért is őket terhelné a felelősség. A komáromiakat azonban nem téveszti meg ez az igen átlátszó manőver. A szociáldemokrata városi vezetők Holnapra vagy holnaputánra biróvál'asz- tásra hívják egybe a városi képviselőtestületet. Előrelátható, hogy ez az önmentési manőver meg fog bukni az országos keresztényszocialista és a magyar nemzeti párt magatartásán, mert a csonka városi képviselőtestület nem lehet határozatképes és igy nem maradhat hátra más, mint uj választást kiírni. Csizmazia felelőssége Kantárom agyagi csődjében Komárom város képv selőtestülete, mint jelentettük, szerdán továob foglalkozott az országos hivatal terjedelmes leiratának befejező részével. Különösen az ragadta meg a képviselőtestületi tagok figyelmét, hogy a városbiró — a szabály ellenére —' maga vett bérbe földeket a várostól hihetetlen olcsó áron, az eredeti bérösszeg negyedéért s legnagyobb részben azzal is adós maradt. A jegyzőkönyv megállapítja, hogy a városnak sem érvényes bérszerződései nincsenek, sem pedig kellő szabályrendeletek nem állnak rendelkezésre, amelyekkel a város gazdálkodását, bérleteit, vámjait, adóit szabályozzák s egyik alap jövedelmezőségét lerontotta a másik alap deficitjével. Megállapítja a jelentés, hogy Komárom város minden beruházása jóval1 túllépte az előirányzott összeg kereteit, igy például a tüdőbetegpavillon építkezésénél hatszáznyolcvanezer korona túllépés mutatkozott, az aszfaltozás s a kövezés az időközben fölmerült kamatokkal együtt tízmillió kétszázezer koronába került, amelyből majdnem négymillióval még ma is tartozik. A városnak követelése és kinnlevősége is van, ötmillió hatszázezer korona s ebből maga az állami adóhivatal tartozott a városnak két és egynegyedmillióval. Az országos hivatal bizottsága utasításokat ad a városnak a követendő munkákra vonatkozólag s nagyfokú takarékosságot* ajánl. Leltár készítendő az ingóságokról s el kell készíteni a szervezeti szabályrendeletet, érvényes szerződéseket kell kötni. Végül megállapítja a bizottság, hogy a város anyagi helyzetének rendezésére a kamatokon kívül kilencmillió háromszázhuszonötezer koronára volna szükség. A vizsgálóbizottság a város helyzetét kritikusnak tartja, amelyen azonban lehet segíteni. Takarékosságnak kell érvényesülnie az egész vonalon, végre kell hajtani az újjászervezést, a felesleges munkaerőket el kell bocsátani, a gázgyárat bérbeadni, a központi műhelyt s a kertészetet megszüntetni. A munkabérek leszálli- tandók, a segélyek revideálandók, a hátrálé- kokat be kell hajtani s a községi pótadót a lehető legnagyobb százalékban kell kivetni. A hitelező pénzintézetekkel meg kell egyezni. Ezt a jelentést az országos választmány már elfogadta s utasította a várost, hogy 90 nap alatt tegyen jelentést a szanálás módozataira nézve. A városházi jelentésekkel kapcsolatban a -1 jegyzőkönyvben többször szerepelt „MARQUIS'' nyaklcandögyár jubileumi-ajándéka /AB® MARQUiS S U p E R * Íuhileumi- éremmel VyJ yóp ellátott luxusÜM í l nyakkendő Ki mit - éri l\A jYó Minden jobb divatáru üzletben kapható! a városbiró s a városi tanács személyes felelőssége anyagi tekintetben. Ha a számoknak hinni lehet, a városbiró egymaga többszázezer koronával felelős. A magyarság pártjainak kiáltványa A magyarság két pártjának városatyái közös falragaszban adták tudtára Komárom lakosságának, hogy városi képviselőtestületi tagságukról lemondtak. A falragaszban, amelyet az országos keresztényszocialista és a magyar nemzeti párt irt alá, egyebek közt igy indokolják lemondásukat: „Beállott a város csődje, az adókat a végletekig emelték. Az alkalmazottakat nem tudják fizetni. Amikor minden összeomlott, amikor az országos hivatali vizsgálat is felderítette a bűnöket, a városbiró lemondott. Esztendőkön keresztül ostorozzuk a városnak elhibázott gazdálkodását és rámutattunk arra, hogy ez csak teljes csődöt eredményezhet. Pártjaink képviselőtestületi tagjai benyújtották lemondásukat. Elhagyták a képviselőtestületet, ahol mindig azok döntöttek a város gazdasági kérdéseiben, akiket nem a józan megfontoltság, s a város összlakosságának érdekei, hanem kicsinyes pártérdekek vezettek. Pártjaink képviselőtestületi tagjai lemondásukkal kívánják kikényszeríteni, hogy megszűnjön az eddigi felelőtlen gazdálkodás. Városunk története nem mutat fel ebhez hasonló példát és az utókor meg fogja bélyegezni azokat, akik Komárom városát és annak minden lakosát a romlás veszélyébe taszították. A piakát ezzel a felkiáltással végződik: Komárom lakosai ítéljetek! Rendkívüli városi közgyűlés Holnap délután 5 órára rendkívüli közgyűlést hivott egybe a városbiró, amikor benyújtja lemondását. A városbiró lemondását ugyanis eddig még hivatalosan nem fogadták el. Dr. Országb Józsefet, Szlovenszkó országos elnökét minden órában várják Komáromban. Ma a zsidó gazdasági párt három tagja szintén bejelentette lemondását Ezzel a képviselőtestületnek összesen tizennégy tagja mondott le a negyvenkét tag közül. Minden percben várják Országh József országos elnök érkezését. Bethlent és Ernsztet hallgatták ki a Dréhr-ügyben Budapest, október 10. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jele ütése.) Ma ismét folytatták Dréhr Imre volt népjóléti államtitkár ismeretes pőréiben a Kúria által elrendelt újabb tanúkihallgatásokat. Soóky tábla biró előbb Ernszt Sándor volt népjóléti minisztert, majd gróf Bethlen Istvánt hallgatta ki. Ernszt Sándort nyil-t, Bethlen grófot pedig zárt tárgyaláson hallgatták ki. A munkások sztrájkja miatt beszüntették a Turéc-foíyó szabályozását Zsolna, október 10. (Saját tudósítónktól.) A Turóc-fólyó szabályozási munkáliíainú!, mint közöltük, a munkások a folyó két szakaszán sztrájkba léptek, mert bérkövetelésüket a vállalkozó nem teljesítette. Heteken keresztül folytak az egyeztetési tárgyalások a hatóság közvetítésével, de teljesen eredmény telei, ii]. Minthogy megegyezésre továbbra sincs kilátás, a vállalkozó cég elhatározta, hogy a munkát ebben az évben már nem folytatja és igy a f:'; ) szabályozását egyelőre beszüntették.