Prágai Magyar Hirlap, 1935. szeptember (14. évfolyam, 200-223 / 3752-3775. szám)
1935-09-26 / 221. (3773.) szám
4 1935 szeptember 26, csütörtök. NORDCAP Irta: Hegedűs Lóránt Karlsbadi impressziók Irta: Dobránszky János Karlsbad, szeptember 25. Szeptember] szezonban vágjunk. Mégis ezerszámra hömpölyögnek még a rangos, módos s kevésbbé rangos vagy módos fürdővendégek e világfürdő gyógyforrásai körül, vagy a még mindig virággal hintett, zöld- pázsitos sétatereken, amelyekre még csak elvétve hull egy-egy elsárgult falevél. A nap ugyanis még igen kegyesen lemosolyog az erdőkoszo- ruzta, komoly palotákkal, s gyönyörű modern villákkal, színes terasszokkal, százlépcsőzetü, kígyózó sikátorokkal s fantasztikusan kicirkalma- zott függőkertekkel, fecskefészek gyanánt megrakott, hepehupás és sokfelé nyújtózó fürdővárosra. Helyenként azonban e hónap második felétől kezdve már a napsugárt Is kizárták épp a legimpozánsabb szállópaloták száz és százrétü ablakszeme elől, mégpedig a lehúzott sárgabarna zsalukkal; mint például az „Imperiál“-ban, ahol éppen Idejövetelem napján megálljt kiáltottak e mérhetetlen messzeségből rezgő, fényhullámpari- pán száguldó fénylovag felé. Istenem! Milyen hatalmas ez a napországból jövő fénylovag! Előtte nyílnak a virágok, fakadnak a fák, olvadnak a páncéljéghegyek. Tüz- szemétől megmozdulnak az alvó tengerek, megriadnak az ég csatornái. És ime, amikor csak kicsi kis területen kér bebocsáttatást, elég egy pár összerótt, gyenge léczsalu, hogy útját állja. Az a fény azonban, amely az eoiber agyában izzik, vagy az a tűz, amely az ember szivében dúl, elég néha egymagában is, hogy egész birodalmakat boldogítson vagy felforgasson, avagy mint ihlet milliók lelkén keresztül átzendüljön. Ennyivel kiválóbb tehát a lelki fény a kozmoszi fénynél. És mégis, mégis vannak emberek, akik ezt az „istenit“ elvitatják az embertől s egy színvonalra lesüllyesztik azt az állati világgal. Egyébként a kecses, tornyos, hatalmas méretű „Imperial" homlokzata előtt állva más megfigyeléseim is valának. Ugyanis a nyári szezon folyamán még túlontúl pompázott e nagy szálló minden zege-zuga. Csupa előkelő stíl kérkedett úgy bent, mint kint a terasszokon és a pompásan virágágyazott félkörparkban. Mindez még oly otthoni előkelőséghez szokott nagyúri vendégeket is megrészegítette ... Sovány és kövér vendég — mind a két kategóriának Igen kövérkés pénztárcával kellett rendelkeznie — egyaránt megtalálta a maga bajára a bűbájos füvet. Soványkák a kövéredéshez. A kövérkések és túlságosan molettek a Iesoványodáshoz. — Hat évvel ezelőtt a nyári szezonban százötven kilós vagy még ennél is nyomatékosabb úri dámácskákat láttán lejteni uj modern, előkelő táncokat hasonló zsirkolosszusokkal az „Imperial" nyitott kioszkjában búgó, siró, egzotikus zeneütemek mellett, aminők ma — hála a Visszatért jobb Ízlésnek — már kiveszőben vannak. Straussok, Lehárok lágy zenei kartácsokkal vissza-visszaszoritják ezeket az egzotikumokat oda, ahová valók: a kigyóbü- völő dzsungelekbe. Ma a vasaltingü „főurak" és boyok helyett kisded szolgacsapat lepte el a vendégektől megürült parkot. Ezek között vezetnek a kertészlegények, akik sorjában kiemelik a hatalmas pálmákat és más sokfajtáju délszaki diszcsodákat s viszik azokat kicsikerekü talicskákon a nekik- szánt télikertbe, hogy ott visszaálmodják azt a sok szempillantást, ami őket a nyári szezonban érte, busás hasznot hozván egyúttal a szállótulajdonosnak is. így hát a sokrétű és illatú virágszépségek közül már csak azok a fajták hagyattak meg az enyészet számára, amelyeknek csak egy nyári élethez van joguk. Mások ismét a zöld pázsiton sikálják kettesével a kisebb-nagyobb drága perzsa szőnyegeket végig fel-le a két csücskét fogva és felváltva. A szőnyegtakaritásnak ezt a módját csak itt láttam. Mintha csak masszírozták volna e módszerrel a szőnyegek hónapokon keresztül taposott tagjait... A fényűzés eme fellegvára a mostani negli- zsében úgy néz ki, mint a fényes estélyből vagy más előkelő szórakozásból hazatért társasági dáma az ő intim otthoni miljőjében, amikor lerakva magáról a csillogást, a rúzst, a megtévesztő kikészítést, amikor tincsekbe szorítja színét és formáját folyton változtató haját és százféle parancsot kiadva személyzetének illatos cigarettára gyújtva pongyolás kényelembe vágja magát, azzal a meghagyással, hogy egyelőre senkit sem fogad ... Ez ma az Imperial. * Bár még ezidőszerint is tekintélyes számot reprezentálnak az itteni fürdővendégek, mégis úgy érzi magát az ember közöttük, mint az a kiránduló, aki magányosan belekerül olyan erdőbe, amelynek vegyületében ritkás cserjék, imbolygó nyírfák, sudár fenyőfák, leginkább öreg vihartépett tölgyfák tarkáinak. És ahogy az erdő fái csak egymás között suttognak, csak közvetlen szomszédjukkal társalognak, elmondva bajaikat, 8zűrágta sebeiket, a közéjük vetődött vagy eltévedt utasra pedig nem is hederitenek, akként néz teljesen idegenül egymásra a fürdőbeli sokaság is a vizivászati körsétákon. Alig-alig akadt ®gy"e?y messziről jött földi, de mégis csak akad számomra egy ungvári kanonok-barátom, továbbá néha egy-egy alkalmi ismerős vagy pedig szálló- és asztaltárs 8 ezzel kil is van merítve a társasági élet. De ez Így jól van. Hisz sokan épp azért vágytak Ide ebbe az idegen emberi hullámzásba, hogy függetlenítsék magukat eidberektől, sőt néha házból! koloncalktól la! így van Itt nem egy fürAugusztus 1. Úgy tanultuk a föld rajzkönyv-' iben, hogy a világ legészakibb városa HoimneT- fest. Mi azonban kétszáz kilométert jöttünk le délre, míg elérhettük a norvég szigetlabirintue sikátorai közt a halászvároet. Akkor ie jó öt órába tellett, míg a pilóta be tudott vinni a kikötőbe. Innét indul az ut a Nordcapra, amely Éezakeuirópának a Jeges tengerbe beugró legmagasabb előhegye. A kis Hammerfest a maga kedves kis faházaival, amelyekből mind csukamájolajszag árad s a sok jegesmedvével, amelyet kitömött állapotban cifragunyás lapp családok Őriznek a boltok előtt, megkapóan tárul a hajós elé, aki elszokott már attól, hogy valami emberi kézzel- foghatóságot is láthasson. A négyhónapos fehér mackót, amit a nyakunkba akartak varrni, ugyan nem vettük meg, de a hajó spanyol hölgyei kis kékrókákat vásároltak. Evvel be is telt a mi várakozásunk célja, a motorokhoz kötött csónakok meg'nt visszatértek a nagy gőzösre, hogy estére megérkezzünk a Nordcap öblébe. így is történt. Julius utolsó napja volt s ezért a két nagy hajó, az Amerikából jött Resolute s a Mexikóba induló Costarica várakozott a Nordcap sziklái előtt, hogy kirakják még az éjjeli útra utasaikat. Augusztus első napjától kezdve már lebukik a tengerbe a nap s lassan következik a hosszú éjszaka. Éjjel Ilikor szólalt meg a hajó trombitája, jelezve, hogy akik el vannak szánva az éjjeli hegyimászásra, készülődjenek. A mi derék vezetőnk, aki élete boldogabb felében Kelet- afrikában szolgálta a német hadsereget, négy nyelven elmondott mondókájábán igyekezett mindenkit lebeszélni arról, hogy a szikla- kapaszkodásra vállalkozzék. így történt, hogy a hajóról a hatszáz utas közül csak 6zázan indultunk el s a három hajóról összesen kétszázötven főnyi csapat merészkedett a Nordcap éjjeli megmászására. Az egész utunk alatt először s utoljára itt háborgott a tenger, úgy hogy meg kellett várni a kihajózáenak azt a fordulóját, mikor a leibocsátott csónakot éppen a nagy hajó oldalához csapta a tengerár s abba be lehetett ugrani. így is kéf-két matróz hajigáit bennünket a csónakülésekre. A hullámok felségesen ugráltak egymás hátán, mig nyirkos ködben, kétesen derengő világításban, harsogó hullámzugás között az apró motorosok kiértek a Nordcap hajlós öblének belső kanyarjába. Ahogy felállottam a csónakban, szótlanná meredtem. Sóba Röcklin „Holtak szigetét" jobban nem láttam, mint itt. Mi benne voltunk. A csónakok hátán mi érkeztünk a holtak szigetére, hol zajgó és paekoló tengerár között hallatlanul zord, megrepedt sziklák fogadtak, azokon zöld patinát vert ki a fölkapaszkodó moha s amit csak Böoklin képén láttunk eddig, zuhogó vizesés hullott le a legmagasabb szikláról. A ködfoszlányok verték hol a sziklát, hol a partra vetett kis társaságot, amely elindult a hétfoT- dulatos szerpentinuton, köveken ugrálva s ki- feszitett turistakötelekbe kapaszkodva. A fény, amely koronként ránkhiulíott, hol a tengerből, hol a felhős égből származott 6 még nehezebbé tette a csúszós köveken való feljutást. Élelmes lappok mind a hét fordulón botokat árultak azoiknak, kiknek közben eltörött a botja. A hajóparancs s a Baedecker előírását pontosan betartottuk: negyven perc alatt, amint írva volt, a hét szerpentinen át a kis csapat elérte a Nordcap sziklának 300 méteres fennsíkját. Ám ami semmi Bae decikéiben nem olvasható s amire parancsot nem kaptunk, itt nem szép kilátás, hanem irdatlan kavicssivatag fodőzo, mint az ég peremén az igénytelen kis hol-1 dacska milliárdnyi csillagóriások között. Testileg fürdőtársai között jár, kel, eszik-koplalva, diétásán iszik, rogyásig a forrásvizekből, amitől mindinkább Józanodik, fürdőzik négyféle fürdőkben. Lelkileg azonban nagyobbára oly távol és oly idegenül állanak egymástól a fürdőzőtársak, mint az égi testek rohanó pályafutásuk közben. Az itteni társaság általában nem szórakozik, mivel még a szórakozás Is terhére válik. Pihenni jött inkább, mégha holtra járja le magát a meredek utakon és sokszáz lépcsőt legyűrve lábai alatt, amíg a hűvös forrásokhoz jut el, amelyek közül a Mühlbrunn olyan, mint az ételeknél a só, vagy a süteményeknél a cukor. Minden valódi és képzelt beteg receptjeiben ott szerepel ez a langyos víz, mint valami életelixir a különböző hőfokú gyógyvizek mellett. Aki e források bűvkörébe kerül, lehetetlen, hogy ne érezze a legjótékonyabb reflexhatásokat, még ha kővé vált volna epéje, mája, gyomra és bele. A szívvel azonban tudni kell bánni. Mert / V gadott, amelyen ceaik egy kitfeszitett drót mutatta az utat s a lábunk csetiett-bötlött, hol éles köbe, hol mocsárba lépett 6 vonszoltuk magunkat, tolva egymást a ködben kilátástalan busz percen át. Alikor értük el a Nordcap kiis kunyhóját e a keresztet, amely Európa végét 8 utolsó magaslatát jelzi. Mintha összeverődött eszkimóik lettünk volna, úgy bolyongtunk a kétes félhomályban s a bebugyolált alakok különös sürgése kísérte te zeniem változott. A mi urunk a szél volt, mert az igazgatta láthatatlan kezével a panorámát. Hol földobta a ködöt a tengerről s akkor alattunk a zölden hullámzó, fehértaraju hullámok csapdo&áea és messze- döngő parkolása látszott-hallatszott, hol lenyomta megint az egész páradunyhát 6 akkor megcsillant a nap. Éjfél előtt narancsszínű nap Jaj, milyen szívfacsaró és siralmas a nyárspolgár, aki egy külföldi képtárban valami Andrea dél Sarto vagy Correggio előtt áll s az iskolában belénevelt áhítattal, kötelességét teljesítve lelkesedni próbál azért, amit nem ért, nem érthet és közben útiköltségére gondol vagy a vászon méreteire s arra, mennyibe kerülhetett a kép vastag aranykerete. Tőle elsötétül a mesterek minden kéke és bíbora s az angyalok sírva fakadnak. De mihelyt hátat fordit a művészetnek s a képtár lépcsőjén lefelé ballag övéivel, ki az életbe, a maga csip-csup dolgairól beszélgetve, megint természetes lesz, emberi és érdekes s majdnem műremek is, amikor ezt mondja: „Kadarkafröccs, to- jásosgaluska‘‘. * H. L. Ménekén uj könyvét lapozgatom: „Értekezés a jóról és rosszról." A gondolatok e szellemes és bátor kardnyelője, aki évtizedek óta ve- zérkedik az amerikai szellemi életben, metszően- éles értelemmel, természettudományos alapon, összefüggően és tüzetesen vázolja föl az erkölcs mivoltát, természetét, fejlődését. Nem is az ősemberen kezdi, hanem alsórendü testvéreinken, az állatokon. Vájjon tudja-e az állat, hogy mi a jó és mi a rossz? Nem egészen tudja, de érzi, az ösztönével. Előtte nincs erény és bűn és mégis bizonyos erkölcsi törvények szerint cselekszik. Itt az amerikai gondolkozó az állatoknak arra az okos és finom lélekbúvárára hivatkozik, akit magam is többizben emlegettem, Theodor Zell-re. Az állatok között már hiba, meglorlandó jogtalanság a lopás. Minden állat — még a madár és rovar is — szenved, ha nem öt Szeretik, hanem a másikat, akár az én kutyám, amely kétségbeesetten vakarózni kezd mihelyt jelenlétében egy idegen kutyát simogatok. Az aranyhal a víztartóban büntető lépéseket tesz az ellen, aki élelmét elcseni. A majmok megölik társukat, mely az emberek fogságába kerül, akár azért, mert hűtlenné vált a törzs hagyományához, akár azért, hogy megszabadítsák — élete árán is — szégyenletes rabságából. Csodálatos, hogy a föld legkülönbözőbb pontjain, a legkezdetlegesebb társadalmakban már évezredek előtt egyformán bűnnek tekintették a gyilkosságot, a lopást és hamistanu- zást, mintha a világ népei titokban összebeszéltek volna. Ménekén pontról-pontra haladva megállapítja, hogy az ember már a Plitocén-korszak- tól kezdve jellegzetes társaslény, aki a közösségből származó gyakorlati követelményeket fölma- gasztositja és több akar lenni önmagánál, vagyis oda jut, ahová Kant jutott, aki ezt annak idején oly szenvedelmesen és gyönyörűen fejezte ki: csakis a szigorú orvosi rendelkezés szerint élhet itt az ember. Ifjabb arszlángenerációkból aránylag a legkevesebben vannak, hisz azok inkább a verseny- pályákon robotolnak és izgulnak, ha telik az időből, a pénzből és a szuszból! Leginkább java- korú, alárendeltebb beamternép éli ki itten késői dovolenkáját, miután a kedvező és verőfé- nyesebb napokat feljebbvalói pretenziós szabadsága foglalta le, már jóval előbb... Feltehető, hogy ha még október te tűrhető volna az időjárás tekintetében és a kurtaxa meg egyéb költségek negyedükre redukálódnának, akkor talán még az igen tisztelt hivatalszolgákra is rákerülhetne a sor. De erre bizony már kevés a kilátás, mivel szemlátomást tűnőben van a kellemes enyhe Időjárás is, mindjobban ereszkedik le fejünk felett a szürke, ólmos felhőkárpit néha- néha csöndesen hullató könnyeivel együtt. Ezért tanácsosabb azoknak, akik otthon maradtak, eddig megszokott söntésük mellett tovább fogyasztani a habzó söröket. Kevesebbe kerül s mégsem vizet Isznak, mint mi itten. hasította végig a felhők köpönyegét, de akkor rádobta a szél a ködöt 6 mikor újra lenyomta egész dunyháját a tengerre, hogy azt takarja el, akkor már éjfél elmúlt « negyed egykor málnaezin-vöT'össziuíben feküdt végig a nap em gara a láthatáron. Az idő eljárt, felharsant a trombita e a három hajó népét, az utolsót, mely még ez éviben a % Észak fokáig eljuthatott, visszafordította a harsány rendező. Ebben a pillanatban kitört az északi szél e egy szempillantás alatt úgy álltam ott, mint zúzmaráé fa, tetőtől talpig fehér darával tele lett az arcom, sapkám 6 minden rajtam levő ruhadarab. A ködöt ez nem verte el. így téli fának öltözve lóbáltunk végig előbb a kavics-kietlenségen, azután nekiindultunk a lecsúszó köveknek, amelyek most még síkosabbak lettek. Mondanom sem kell, hogy magam ie annyira eltenyereltem, hogy alig tudtam megint lábra állni. Ám pontosan, mint az óramii, a mi kis expedicióok befejezte a maga küldetését. Éjjel 1 órakor elindulhattak a motorosok a holtak szigetének szédítő sziklái és huhogó rejtélyei közül a csapdosó vízre, amely fehér tajtékjával üdvözölt s mikor a hajóra visszatértünk, éjjel fél 2 órakor, üdvrivalgás fogadott „Az erkölcsi törvény úgy ragyog fölöttünk, mint a csillagos égboltozat". * Egyszer az elmekórházban elém állt egy beteg, fölismert, költőtársát üdvözölte bennem s elmondta legújabb versét: Tavasz van ősszel Ibolya szöllőbel". Ez a költemény a különös eszmefüzésével, a beteges szinhatásával furcsa érték. Nem is tudom titokban tartani. Átadom a nyilvánosságnak. * Vannak, akik neheztelnek, megsértődnek, haragszanak, orrolnak, vagy érzékenykednek, de I vannak olyanok, akik apprehendálnak. „Nagy apprehenzió volt" — hallom s magam előtt látok egy egész osztályt, a gondosan ápolt félmüvelt- ségével, sete-suta előkelőségével, vékony női ajkakat, melyek megvetően fölbiggyednek, hideglelős mosolyokat, merev főbiccentéseket s egyszerre kacagni kezdek, ó az apprebenzió, a nagy-nagy apprehenzió. * Ha a lélek elborult, néha órák tompa egyhangúsága után tündéri káprázatban van része. Hlr- telenül észrevesz például egy pohár vizet folyékony frisseségével, a tündökletes brilliáns csöppjeivel, vagy valami narancsszin fénykévét, mely egy karosszék barna bársonyán lobban föl az alkonyaiban s ezekben fedezi föl az élet szépségét, örömét, Ígéretét. Egyébként képtelen ilyen megfigyelésre. Csak az láthatja meg igazán a világot, aki távozni készül. * . Magyar irók, hány nyelvet tudtok már? Harminc éve tanultok németül, húsz éve franciául, tizenöt éve angolul, tíz éve olaszul s bírjátok is valamennyi nyelvet annyira, hogy ha óvatosan kezelitek, talán nem mindjárt sül ki, hogy idegenek vagytok, sőt levelet is irhattok rajtuk. Természetesen a tökélytől oly messze vagytok, hogy akár melyik ötéves német, francia, angol, olasz gyerkőc túlszárnyal benneteket. Magyarul azonban sohase tanultatok. Csak tudtok, rengeteget, az agysejtjeitek szunnyadó ösztönével, homályosan és öntudatlanul, mint ahogy szivetek végzi napi robotmunkáját. Nem gondoltatok még soha arra, hogy egyszer megtanuljátok anyanyelveteket is? Ez igazán nem reménytelen vállalkozás volna. Félév alatt bármelyitek mester lehetne benne. Higyjétek el, érdemes is volna. Kémkedés miatt négyévi fegyházra ítélték Noteles Frigyest, az áirabbit Kassa, szeptemiber 25. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) A kassai kerületi bíróság dr. Roth-büntető tanácsa ma hirdetett ítéletet abban a kémkedési ügyben, amelynek vádlottjai a szélhámosságairól hírhedt Noteles Frigyes álrabbi, Flaska József magyar állampolgár és Jekel Antal voltak. Notelest nemrégiben különböző szélhámosságok miatt elitélték s most büntetését tölti, de a vizsgálat során kémkedés gyanúja miatt is vádat emeltek ellene. A bíróság as álrabbit kémkedés büntette miatt négy esztendei fegyházbüntetésre ítélte, vádlottársait ellenben bizonyítékok hiányában felmentette. Az ítélet ellen az ügyész és az elitéit felebbeiést jelentett be. r mmmammmmmmmmmmKmmms Irta: Kosztolányi Dezső
