Prágai Magyar Hirlap, 1935. szeptember (14. évfolyam, 200-223 / 3752-3775. szám)
1935-09-22 / 218. (3770.) szám
jk'KA.iiÁW V iA.U¥AK.*JML 1 KJLiAi? i ?jp azepbembtu x.u vaaanutp. MILLICENT Irta: Heltai Jenó A tóparton találkoztam régi barátommal, lord Notaipennyvel. A nemes lord hosszú botot tartott kezében, a bot végén zsinór volt, a zsinór belelógott a vízbe. A nemes lord horgászott. Leültem melléje és figyelmesen néztem. A csöndes, tiszta vízben sok halat láttam, kicsit, nagyot, izgatottan nyüzsögtek a horogra tűzött kívánatos kukac körül, kacéran elsuhantak mellette, rákacsintottak, de nem kapták be. Lord Notapenny ingujjban, merev arccal, mozdulatlan állta ezt a tiszteletlen ingerkedést, hébe-hóba billentette -meg csak botját, hol kirántotta a vízből, hol mélyebbre eresztette a horgot. Sokáig nem szóltunk egymáshoz. Végre eluntam a dolgot és halkan azt mondtam: — A horgászáshoz türelem kell. A lord bólintott és figyelmeztetően , oktatón súgta: — Mindenhez türelem kell. Elnémult, mert a zsinór megrezzent. Valami hal rángatta. A lord villámgyorsan kirántotta a vizbőL A horgon egy kétségbeesett cigányhal ficánkolt A lord levette róla és hátrahajitotta a sziklás, kavicsos partra. A hal tátogó szájjal dobálta magát, fölugrott a levegőibe, visszazuhant, vergődött. Hátunk mögött állt a komornyik, az öreg James, galambősz aggastyán, Earl of Sixpence- nek, a nemes lord atyjának egyetlen hagyatéka. Negyven évig öltöztette és borotválta a fiatal lordot. Ritka példája a lelki nemességnek: ma a nemes lord öltözteti föl és borotválja az agg, de még mindig hűséges szolgát. James megfogta a halat és fejét egyszer-kétszer gyöngéden hozzá- ütögette egy középtermetű szikladarabhoz. Ettől a hal elkábult, mozdulatlanul nyúlt el a földön, aztán James bedugta a kosárba. Ez a jelenet há- romszor-négyszer ismétlődött, a halak, mintha felbuzdultak volna az elsőnek a sikerén, mind sűrűbben kerültek horogra. Az ötödik után a lord megelégelte a szerény zsákmányt és felöltötte kabátját. Széles fekete szalagot láttam a kabát ujján. Tapintatosan megkérdeztem, kit gyászol? Arca elborult, csendesen mondta: — Fiatal hitvesemet. Nem tudta? — őszintén megvallva, azt sem tudtam, hogy megházasodott. Engedje meg, hogy utólag gratuláljak és egyúttal kifejezzem mély részvétemet is. A lord bólintott: — Nagyon köszönöm mind a kettőt. Elindultunk a város felé, elül a lord meg én, három lépésnyire mögöttünk, a kosárral meg a horgászószerszámmal James, a hűséges komornyik. Magunkba mélyedten, némán ballagtunk mind a hárman. A lord hirtelen megállt, karomra tette a kezét. — Szomorú történet ez, nem szeretek beszélni róla. Az emberek felületesek és gyanakodók, de ön jóbarátom, önnek elmondhatom. Meg fogja érteni. Itt van különben az öreg James is, tanúja volt mindennek ... James komoran bólintott. A lord kihalászta zsebéből pipáját, megtömte és körülményesen rágyújtott. Azután folytatta csak a történetet. — Millicent angyal volt. Természetesen szeretett vitatkozni, görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy neki van igaza. Hiú és elbizakodott volt, mint minden szép asszony, elkényesztetett és követelőző, mint minden gazdag nő, példátlanul makacs és erőszakos, hajmeresztőn buta, az okos szóra nem hallgatott, esztelenül szórta a pénzt, kegyetlenül önző is volt szegényke, önmagával törődött csak, minden öt percben megsértődött, kényeskedett, nyafogott, zsémbeskedett és reggeltől estig szívta a véremet. Amint látja, nem szépítem a dolgot beismerem, hogy volt egy-két kis hibája is a megboldogultnak. Bele kell törődnünk abba, hogy egyikünk sem tökéletes. Az fon- : tos csak, hogy boldogan éljünk és ekörül nem : volt hiba. Ahogy mondtam is már, Millicent angyal volt. Egy kicsit visszaélt ezzel, de angyal volt. Tudta magáról, hogy az és tudta, hogy én is annak látom. Szerettem, tehát boldogan tűrtem minden szeszélyét, hűségesen teljesítettem minden parancsát, engedelmes rabszolgája voltam, megadón hajtottam fejemet kis papucsa alá. t Úgy volt, hogy a nyarat a francia tengerpar- i tón, Deauvilleban tölti. Átkisértem Londonból Parisba, ahol bevásárolni valója volt: négy-öt , ruha, egy-két tucat harisnyája, illatszer, mit tudom én mi minden. Nekem dolgom volt még Londonban, csak nyolc-tiz nap múlva mehettem volna utána. Amikor a párisi hotelben elbuceuz- ' tam tőle, buzgón csomagolt. Egyetlenegy nagy ! szekrény-kofferba. iparkodott belegyömöszölni : minden holmiját. Gyöngéden figyelmeztettem a 1 drágát, hogy tizenöt ruha, húsz pár cipő, tizen- 1 négy kalap, tizenkét fürdő-trikó, az intim ruha- , darabok légiója, az illatszerek, krémek, eszen- ciák, toalettcikkek egész arzenálja, sál, zsebken- ^ dő, harisnya és egyéb asszonyi holmi nem fér bele abba az egy szekrénybe, annál kevésbé, 1 mert még egy könyvet is akart magával vinni. Millicent megnyugtatott, hogy belefér. Iparkodtam 1 megmagyarázni, miért nem fér bele, de az an- : gyal most már valamivel hevesebben rámför- ] medt: < — Csak a hülyék mondhatják, hogy nem , fér bele. Nem szeretem, ha a feleségem négyszemközt hülyének nevez, tehát bm^öngettem hűséges 1 komornyikomat, hogy ötvenéves tapasztalásaival 1 támogassa szerény véleményemet. James termé- 1 szetesen nekem adott igazat. Millicent most már : mérgesen mondta: — Mind a ketten hülyék vagytok. Minden belefér. És amikor minden bent van már, ráadásul én magam is beleférek még. Én bátortalanul mosolyogtam, hti komornyikom a fejét csóválta csak. Ifjú hitvesem dühösen toporzékolt és hozzám vágta a keze ügyébe eső, nem túlságosan súlyos tárgyakat, egy hamutálcát meg egy kis állólámpát. Félelmetesen villogott a szeme, amikor fagyos nyugalommal bejelentette: — Be fogom bizonyítani, hogy minden belefér. Rögtön munkához látott, boszorkányos ügyességgel helyezett el mindent. James is, én is, lé- lekzetünket elfojtva figyeltük, hogyan mesterkedik a makacskodó holmival, hogyan szelídíti engedelmessé, hogyan lapítja, hajtogatja, simítja, dugja egyiket a másikba. Amikor befejezte, diadalmasan nézett ránk: — No, hülyék, kinek van igaza? Nem szeretem, ha a feleségem másnak a jelenlétében hülyének, nevez, még akkor sem, ha az a más véletlenül a komornyikom csak. Azonban békés és igazságos ember vagyok, szerettem is Millicentet, tehát szelíden azt feleltem: — Neked angyalom. Mindig neked van igazad. Más beérte volna ezzel az elégtétellel, az angyali Millicent azonban keveselte. Egy pillanatig élvezte csak diadalát, azután a szakértő szemével végigmérte a szekrény-koffert. — Most be fogom bizonyítani, hogy ráadásul én is beleférek még. Ostobának és vakmerőnek ítéltem a kijelentést, de ahogy szerelmes férjhez illik, nem mertem tiltakozni. Ettől az angyali boszorkánytól minden kitelik, még az is, hogy belefér a zsúfolt szekrénybe. Ez azonban bonyolódottabb föladat volt már. A dolog nem ment simán, Millicent sehogyan sem tudott a szekrényben elhelyezkedni. Bosz- szankodott, türelmetlenkedett. Jóságosán azt mondtam neki: — Nézd, hagyd abba! Inkább elhiszem, hogy beleférsz. Ezen természetesen megsértődött. Megint hülyének nevezett és szememre vetette, hogy örülök kudarcának és kinevetem. Miért nem segítünk inkább neki? Intettem hü komornyikomnak és nagy-nehezen belegyömöszöltük Millicentet a szekrénykofferba. Keserves munka volt, egy óránál tovább tartott, amíg végre rácsukhattuk a koffer födelét. Millicent másodszor is győzött: csakugyan belefért a szekrénybe. Kénytelenek voltunk beismerni, hogy mint mindig, ezúttal is neki volt igaza. Leültem a koffer mellé és vártam, mikor ad jelt Millicent, hogy a koffer födelét fölemeljük. Tíz perc múlva nyugtalankodni kezdtem, de mivel tudtam, hogy Millicent sóhasem pontos és állandóan elkésik mindenhonnan, elhatároztam, hogy még egy negyedóráig várok. Amikor egy félóra múlva 6em adott életjelt magáról, rossz sejtés ébredt bennem... A lord megállt, nagyot sóhajtott és mereven nézett maga elé. Izgatottan fordultam feléje: — Szerencsétlenség történt? Lord Notapenny, aki ezalatt másodszor is megtömte pipáját, előbb körülményesen rágyújtott, csak aztán felelte: — Szerencsétlenség. Ahogy vesszük ... Nem, ne rémüljön meg. Millicent nem fulladt meg a kofferben. Ez fölösleges fáradság lett vólna. Ugyanis James meg én előbb földaraboltuk szegénykét, mert egy darabban nem fért bele a szekrénybe. Kulturélefünk képe szezónnyitás előtt A szlovenszkói magyar kulturélet válsága — úgy látszik —• túl van a mélyponton, örvendetes jelek igazolják ezt. Ez az év nem múlt el hasztalanul. A Rákóczi-ünnepségek megtermékenyitőleg hatottak közéletünkre. Az élniakarásnak zsenge plántái termékeny talajra találtak a szlovenszkói magyar szivekben. A Rákóczi-ünnepségek mellett Érsekújvár visszavételének 250 éves jubileuma ezrekben ébresztette fel ez ősi föld szerete- tét, keltette fel múltúnk iránt a kegyeletet. A magyar dalegyesületek érsekujvári fényes sikere, a lévai Gyöngyösbokréta-ünnep nagyszerű megrendezése váratlan-hirtelen napfényre hozta azokat a kulturerőket, amelyek eddig népünkben kiaknázatlanul rejtőztek. E nagyszabású kulturmegmozdulások mellett örömmel tapasztaltuk, hogy kisebb- nagyobb körzetekben a kisebbségi magyar kultúra önmagára talál és a bizalom a jövőben tettekben nyer kifejezést. A magyar kulturéletnek oly központjai támadnak szinte észrevétlenül, — amelyekkel eddig nem számoltunk. Azt hiszem, nem vagyok rossz jövendőmondó, amikor azt jósolom, hogy idei téli szezonunkban a szlovenszkói magyar kulturéletnek eddig nem tapasztalt fellendülésével, értékes megnyilvánulásaival fogunk találkozni. Biztató előjelek erre nézve az ifjúság kulturösszejövetelei is. A prohászká- sok losonci nyári gyűléséről nem szabad le- kicsinylőleg nyilatkozni még annak sem, aki világnézetileg nincs is velük egy nézeten. Józan, reális állásfoglalásuk sok-sok kisebbségi kérdésben, számbavétele helyzetünknek és az ahhoz való alkalmazkodás, erős szociális érzék, amely osztálytalan, személyválogatást nem tűrő egységet, magyar társadalmat kíván, olyat, amely nem ismer különbséget magyar és magyar között, mert ez az egység menthet meg bennünket egyedül; mondom, ez a szép program, persze, ha meg is valósul, ennek az ifjúsági mozgalomnak sorsdöntő szerepet biztosíthat az egészséges magyar jövő megteremtésében. Figyelemreméltó, ezzel a mozgalommal egyenrangú a MÁK újabb megmozdulása is. A mostani ungvári és beregszászi összejövetel gazdag programjára gondolok. Irodalmi téren is örvendetes előrehaladást állapíthatunk meg. Igaz, hogy ma még magyar iró nincs Szlovenszkón, aki müveiből meg tudna élni. Vagyis nem vagyunk ott, ahol Erdély. De ennek oka nem az, mintha ez a föld szegény volna tehetségekben, de nincs olyan intézmény, amely módot nyújtana a tehetségek érvényesülésének. Hány tehetség kallódik igy el és kallódott el már eddig is Szlovenszkón ? Hiányzik folyóiratainknál az az igazi kritika. Irta: Gömöry János amely komoly figyelemmel kisérné a megjelent irodalmi müveket, amely felszínre hozná az igazi tehetségeket. Nincs az íróknak olyan protektoruk sem, aki megszerezné az igazi tehetség számára a budapesti Baumgarten-dijat, amelyet tudomásom szerint erdélyi, tehát kisebbségi magyar iró már élvezett. Ez a szervezetlenségünk igen nagy baj. Ezen akar segíteni a Sziklay Ferenc kezdeményezésére megszületett Irodalmi Szövetség, amely a Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezettel társulva, végre- valahára egy lépéssel előbbre viheti irodalmunk égetően szükséges organizációját. Előrehaladást látok abban is, hogy a Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet hosszas vajúdás után végre túl van a válságon. Érdeme ez Szent-Ivány Józsefnek, akinek ezt csüggedetlen kitartással sikerült elérnie. Ma már a Szövetkezet képes szállítani elmaradt könyvilletményeit és az előfizetők megkapják az ideieket is. A Magyar írás, e vállalat kiadványa, ezentúl csakugyan rendes időben fog megjelenni. Színvonaláról elismerőleg írnak a lapok. Remélhetőleg megszűnik az a panasz is, hogy e folyóirat a szlovenszkói kultur- és irodalmi életre nem nagy súlyt helyezett. Úgy tudom, hogy ez ősz folyamán a folyóirat reorganizálását tervezik és pedig olyképpen, hogy nem tisztán irodalmi müveket jelentet meg, de szlovenszkói életet, figyelő társadalmi, kulturális, gazdasági stb. rovatjai is lesznek. S valljuk meg, erre nagy szükség van, mert hiszen ma még közönségünk teljesen tájékozatlan az itteni magyar kulturéletről. Különben nem panaszkodhatunk a tekintetben sem, hogy közönségünk számára nincs elég lapunk. A napilapokat nem tekintve, amelyek állandóan tájékoztatnak bennünket szellemi életünk folyásáról, a Minerva, Nagyasszony és az idén keletkezett Magyar Család hivatva van a különböző igények kielégítésére és jól teljesítik is e -szép missziójukat. Az Uj Életről, annak magas színvonaláról csak elismeréssel emlékszünk meg. Ugyanígy a Magyar Figyelőről is. Kulturegyesületeink közül elsősorban hovatovább a SzMKE tölt be gondviselésszerü szerepet. Még nem bontakozott ki munkásságában oly arányokban, mint ezt a Deut- scher Kultur-Verbandnál. vagy még inkább a Slovenská Ligánál látjuk. S ennek száz és egy oka van, elsősorban a pénz hiánya. De úgy látom, hogy lassú, kitartó munkával, megfelelő, lelkes vezetők irányitása mellett teljesen meg fog felelni rendeltetésének. Ott, ahol régi kulturegyesületek vannak, természetesen a SzMKE nem lesz kon- kurrens egyesület, még ha ezekben a városokban megalakul is, hanem oly körben ! fejti ki tevékenységét, ahöl a meglevő kulturegyesületek nem működtek. Még legkedvezőtlenebb képe van a magyar kulturéletnek Keletszlovenszkó területén. A falvak magyar népe teljesen magára hagyatva éli napjait. A SzMKE megszervezésére itt égetően szükség van. De szükség van erre a városokban is. Ahol meg van szervezve, mint Iglón, Korompán, Nagyka- poson s még egy pár helyen, ott már észlelhető a magyar kultúra jótékony hatása. Épp ezért, igen örvendetes, hogy a SzMKE központi vezetősége Kassa székhellyel külön titkári állást szervezett és ezt az ismert iró, Darkó István személyével töltötte be. Érdemes volna Kassa magyarságának kuluréletéről külön tanulmányban egységes, a valóságnak megfelelő képet adni. Mert kétségtelenül, de úgy van, Kassán vannak olyan bajok, amelyek kulturéletének egészséges kibontakozását gátolják. Kassán ma is van körülbelül 12.000 magyar ember, olyan, aki magát a népszámláláskor is annak vallotta. Itt tehát hatalmas, virágzó kulturéletnek kellene lennie. Talán az a legnagyobb baj, hogy ami van, ez a kulturélet nagyon felaprózódik. Sok az egyesület és a tagok többé-kevésbbé mind ugyanabból a kultur- rétegből rekrutálódnak. Az egyesületek taglétszáma csekély. Kulturösszefogásról ezek között az egyesületek között sem lehet szó. Ennek is természetesen megvan az oka. Még mindig megvan a kassai magyar társadalom háború-előtti rétegeződése. Sőt bizonyos körzetekben ez erősebb, ekszkluzi- vebb, mint valaha. Hozzájárul még mindehhez, hogy növekszik azoknak tábora, akik nem mernek résztvenni semmiféle magyar kulturmegmozdulásban. Azt sem lehet mondani, hogy a magyar egyesületek nem igyekeznek, nem fáradoznak azon. hogy közönségük kulturigényét megfelelő nívójú kul- turprogrammal kielégítsék. Még a magyarságtól immár elorientálódó rétegek egyesületeiről sem mondhatom ezt. Úgy tudom, hogy a szocialista és kommunista magyar munkásságban sincs e tekintetben hiba. A bajoknak okát az egységes magyar közszellem hiányéiban kell keresnünk. S ha másutt, más városban, más vidéken a magyarságnak ez a letargiája, ezek a bajok jelentkeznek, úgy ennek okát is ebben találjuk. Még mindig nem tanított meg bennünket az idő annak a régi igazságnak felismerésére : Concordia parvae rés crescunt. discordia maximae dilabuntur. Már pedig Kassa Szlovenszkó második városa, egy nagy vidék középpontja, tehát a magyarság érdeke, hogy itt virágzó, éltet adó kulturélet legyen. Óriási választéki Legolcsóbb árakJ Pausz T., Kosice Üveg — porcellán — villany csillárok! iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiniiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiH Modern képkeretezés, üvegezés Telefon 2423 Alapítva 1833
