Prágai Magyar Hirlap, 1935. szeptember (14. évfolyam, 200-223 / 3752-3775. szám)
1935-09-03 / 201. (3753.) szám
1935 szeptember S, fedL Amerika újból megnyerte a sakkolimpiász aranyserlegét Utána Svédország, Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia végzett az élen ■ Izgalmas végkfizdelmek Varsó, szeptember 2. (A PMH eredet! tudósítása.) Szombaton és vasárnap befejezték a varsói sakkolimpiászt, amely az eddig tartott nemzetekközti sakkversenyek között, amelyet a FIDE égisze alatt rendeztek meg, a legszebb és legizgalmasabb küzdelmeket eredményezte. A verseny győztese Amerika csapata lett, amely ezúttal harmadszor egymásután nyerte meg Lord és Lady Hamilton Russell pompás arany serlegét. Amerika után az eleinte fölényesen vezető svédek végeztek a második helyen, mig a harmadik helyre a vendéglátó Lengyelország jutott. Magyarország, amely a vég- kiizdelemben elsőrangúan szerepelt, a negyedik helyet foglalta el a finisben legyöngült Csehszlovákia előtt. A díjkiosztáson nagy ünneplésben részesítették az USA csapatát és a női világbajnokság győztesét: a prágai Mensik Vérát. Az utolsó forduló eredményei voltak: Csehszlovákia—Argentína 2.5:1.5. Fdohr győzött Grau ellen, Opocsensky kikapott Bol- bochantól. Pelikán legyőzte Madernát, dr. Treybal reanizált Plecrvel. — Amerika—Anglia 2j5:1.5. — Svédország—Palesztina 3:1, Magyarország—Románia 3:1, Észtország— Olaszország 4:0, Litvánia—Írország 3:1, Finnország—Franciaország 2.5:1.5, Lettország— Ausztria 2.5:1.5, Jugoszlávia—Lengyelország 2.5:1.5, Dánia—Svájc 2:2. A verseny végállása: 1. Amerika 54 pont, 2. Svédország 52.5, 3. Lengyelország 52, 4. Magyarország 51, 5. Csehszlovákia 49, 6. Jugoszlávia 45.5, 7. Ausztria 43.5, 8. Argentína 42, 9. Lettország 41, 10. Franciaország 38, 11. Észtország 37.5, 12. Anglia 37, 13. Finnország 35, 14. Litvánia 34, 15. Palesztina 32, 16. Dánia 31.5, 17. Románia 27.5, 18. Olaszország 24, 19. Svájc 21, 20. Írország 12 ponttal. A női világbajnokságban veszteség nélkül az első helyen a prágai MenSik Vera 9 ponttal a lengyel Gerleeka 6.5 és az osztrák Hamm 6 pontjai előtt. 4. Mensik Olga (Prága) 5.5, 5. Thierry (Dánia) 5, 6—7. Hennáim (lengyel) és Mrs. Holloway (angol) 3.5, 8. Sbönjeberg (norvég) 3, 9. Kovalska (lengyel) 1.5 és 10. Sflhan- non (angol) 0.5 ponttal. Néhány kritikai megjegyzés a csapatokról Az olimpiászon résztvevők száma, húsz nemzet, felülmúlt minden eddigit s az ir csapat kivételével minden csapat jelentős játékerőt képviselt. Az'ít csapat, egy tejfelesezáju, pápaszemes gyereknek, Burcanak kivételével, aki a százas mezőny leggyöngébb játékosa volt, csupa idős gentlemanből állt, akik együttvéve több mint 240 esztendőt képviseltek. Egyikükmek-mási- kuknak még az órával és a játszma jegyzésével is bajuk volt, különben kedvteléssel sakkoztak s kávéházi öreg játékosokhoz hasonlíthatók. AZ ÉSZAKKELETI KIS ÁLLAMOK jelentik velük szemben a fiatalságot, köztük is az észt csapat a legfiatalabb, öt tagja alig haladja meg a százat. És ezek a fiatalok mind kitünően, szinte aszkétikus odaadással játszottak. Érzik a játékukon, hogy az utolsó két évben Középeurópa peremén a sakk kultusza hatalmas lendületet vett, észtek, finnek, lettek és litvánok mind magas sakk-kulturával vonultak fel. Még nincsenek az élen, de egy-két év s már ott lehetnek. Böök, ez a szőke, kék- szemű, pápaszemes finn, akin első pillanatra látszik a skand eredet, bármely mesterversenyen komoly ellenfél volna, de még nagyobb jövő vár a 18 éves észt Keres-re, akinek csak a nemzetközi arénán kell még egy kevés puskaport szagolnia, hogy a legnagyobbak között legyen. Játéka ötletekben annyira gazdag, hogy az angol Winter ellen nyert játszmájáról azt mondják, Morphynak, a legnagyobb sakk- zseninek is díszére vált volna. A FIATALOK ÉS ÖREGEK problémája különben is szembetűnően előtérbe került Varsóban. Kiderült, hogy a fárasztó iramot, naponként 8 órai játékot, kétnaponként három játszmát, az öregebbek alig birják. (Talán az egy Tartakower a kivétel, aki még nem vesztett játszmát.) Olyan nagy játékosok, mint Vidrnar, Spielmann, Őrünfeld, egész mérsékelt teljesítményt nyújtanak s különösen feltűnő Aljecíhin gyönge olimpiai formája. A világbajnoknak 6ok játszmában küzdenie kell a döntetlenért s a mai forduló talán meg is hozza a nagy szenzációt: Aljechin vesztésre áll függő játszmájában a dán Andersonnal szemben. Természetesen elhibázott dolog volna ebből messzemenő következtetéseket vonni a küszöbön álló Aljechin—Euwe-meccs kilátásaira vonatkozólag. A meccsjátékos világbajnok egészen más Aljechin lesz, mint az olimpikon volt. Spielmann megállapítását fogadhatjuk el: az olimpiász légköre nem való 40 éven felüli játékosoknak, nem való még Aljeohinnek sem. AMERIKA „GO AHEAD* Nemcsak a legjelentősebb, de a legizgalma* sahb olimpiász is volt ez a mostani, mert az utolsó fordulókig nyitva állott az elsőség s a helyezések kérdése. A nemzetek csoportversenye a Hamilton—Russell aranyserlegért, azért az örökös vándordíjért folyik, melyet 19-31-ben az USA vett át Amerikába s azt Folkestone- ban is megvédelmezte. Amerika azonban most meggyengült csapattal jött: hiányzott két él- játékosa, Kashdan és Rezsevszky, akiket Flne s a hatvanon felüli Marshall nem tudott kellő* képpen pótolni Annyi bizonyos, hogy egy Kashdan, Rezsevszky, Fine, Dake, Ku,pchik felállitásu USA csapat százszázalékos bizonyossággal nyerte volna a versenyt, viszont megfosztotta volna az olimpiászt egyik legnagyobb érdekességétől, a verseny kimenetelének bizonytalanságától. Az amerikaiak nyugodtak, magabizóak. S amit az amerikaiak három utolsó embere csinált, felülmulhatatlanl Egyetlen játszimat nem veszített a Kupdhik, Dake és Horowitz- trió és Dake egyetlen napon át nem pihent. Poatot-pontra szereztek. A SVÉDEK ÖSSZEROPPANÁSA a 12. fordulón következett be. Várható volt, . sokan előre láttuk, kissé túl sok volt az az alkoholmennyiség, amivel a rettenetes idegizga- I lom köziben dopingolták magukat. Évszázados temető templomára és sírjaira bukkantak a pozsonyi Köztársaság téren végzett ásatásoknál Nem a Lőrinc-kapu, hanem a János-iemptom oszlopait találták meg Pozsony, szeptember 2. (Pozsonyi szerkesztőségünktől.) Röviden jelentettük már, hogy a pozsonyi Köztársaság-téren, a vásárcsarnok előtt ásatásokat végeznek földalatti raktárak építése végett. Az ásatásoknál emberi csontokat, valamint — az első feltevések szerint — a régi Lőrinc kapu két oszlopát találták meg. A legújabb szakértői vélemények szerint nem a Lőrinc kapu oszlopait ásták ki ezen a helyen, hanem a régi, úgynevezett János- templom alapzataira bukkantak. Ugyanis itt volt a régi János-temető négyszáz évvel ezelőtt, ide temetkeztek a pozsonyi patríciusok. Tehát nem avar, vagy tőrök sí* rotoréi van szó, mint kezdetben hitték. A: régi János-temetőt későbben a mostani gázgyár mellé helyezték át és a gázgyár melletti uocát ma is János-uccának hívják. Vasárnap óriási tömeg gyűlt össze az ásatások helyén és borzongással szemlélik az emberek a 4—5 méter mély gödörben felhalmozott csonttömeget. Ab egyik oldalon már 8—10 méter mélységbe hatoltak a munkások és ezen a részen emberi koponyákat sodor magával a kiáradő víz. Illendő volna a régi temető felzaklatott lakóinak maradványait kegyeletes módon elszállítani és eltemetni. £gt) érzelem) fiotoíemler Elbeszélés (2) Talán itt kezdődött el a szenvedés. Azzal, hogy nem érdemiem meg ezt a boldogságot. Nem érdemiem meg s én nem tudom, más hogy’ van ezzel a kérdéssel, de engemet rettenetesen éget és gyötör minden, ami nem jár nekem. Ami nem az enyém. Amiért én nem dolgoztam, amit nem én verekedtem ki a sorstól. Sosem felejtem el a mi első, lázas félóránkat. Emlékszik, Szivem? Tegnap volt egy esztendeje. Szörnyű évforduló! Úgy volt, hogy színházba megyünk, Sándor hivott meg, azt mondta, páholyt vett, tartsak Magukkal, menjek fel Magukhoz, együtt indulunk. Valahogyan korán érkeztem, de hát azt hittem, Sándor már régen végzett és otthon van. Sürgős dolga akadt, késett, Maga öltözködött a hálószobában, ki-kiszólt hozzám, tréfálkoztunk, beszélgettünk, pajtáskodtunk a hol kinyitott, hol bezáródó, hol meg félig nyílt ajtón át, Maga néha kidugta a fejét, csodálatos barna fejét, néha megvillant a lába, a karja, a válla s egyszerre csak valóság lett a tréfából ... soha nem tudtam felfogni és sohasem tudom majd megérteni, hogy’ termettem egyszerre a hálószobájában, mért nem utasított ki, mért nem állt ellent, mért nevetett folyton, csillimgelőn, csiklandozottan, álmodozva, akkor is, mikor én teljesen elvesztettem a fejemet, a nyugalmamat... valamit, ami nekem addig ebben az életben a legfontosabb volt. Ez a Maga csodálatos nevetése! Csak gyerekeket halottam még igy nevetni, ilyen jóleső u, ilyen önfeledtem ilyen boldogan ........ csak gyerekek tudják ilyen természetes egyIrta: Földi Mihály szerűséggel fogadni az örömet, a jóleső, sikerült eseményeket. Mága akkor is nevetett, szivem, mikor Sándor végül megérkezett s mi jólnevelten vártunk rá a szalonban, akkor is mosolygott, mikor kettőnk közt a páholyban ült és színház után, a Dunaparton vacsoráztunk. A Maga nyugalma és csodálatos, rejtélyes mosolya valahogyan elkábitott, megnyugtatott, pedig elviselhetetlen szenvedésem abban a pillanatban elkezdődött, mikor Sándor a szobába lépett. És a színházban! A vacsoránál! Szegény tanárember vagyok, kicsi a fizetésem, azt is sok emberrel osztom meg; addig valahogyan nem akadtam fenn azon, hogy Sándor, aki gyerekkori jóbarátom, mint ahogy ő mondani szokta: „kivisz kicsit az élet)be“. Gyere, mondja, ne savanyodj meg a diákjaid és a könyveid közt, szagolj egy kis életet is. Szóval, hogy ő viseli e kirándulások költségeit. Mikor vacsora után, az étteremben a szalvétástányérra, a számlára ejtett egy bankjegyet, azt hittem, lefordulok a székről. Lehetetlen! Ezt nem bimm el! Szólok neki: Sándor, Ihogyjuk abba, én fizetem és megcsallak, a feleséged a ... dehát szabad, lehet szólnom? Hova vigyem magát? És jönne-e velem? Velem, az ón szerény kis életembe, az anyámhoz a kétszobás kis lakásba, a beosztott, megrágott fillérek, a hústalan napok közé. Szeret-e annyira, hogy áldozatot tudjon hozni értem? Egyetlen Edit, ©zt én sohasem tudtam elképzelni Magáról. Sohasem éreztem, hogy áldozatot,,,. áldozatit?.,,,, csak egy lépést tudna tenni érteni, miattam, lépést, mely elvezeti a .mai életéből. Mindig hallgatta a vallomásaimat, ha egy kicsit elmaradtak, meg is bökött, no, mi lesz, úgy szerette hallgatni, mint egy kedves lemezt, amit feltesz a gramofonra. Hallgatta és mosolygott, nevetett, rejtélyes, csodálatos nevetésével, félig Lehunyva csillogó, dióbarna szemét, melyet —• emlékszik? —• szakadatlanul égő máglyához hasonlítottam egyszer, máglyához, melyen vallomások, érzések, szivek, férfiak lángolnak. Nevetett a hasonlatomon, gyereknek nevezett, nevetett minden áradozásomon és sóhajtásomon s a nevetésével valahogyan mindig lecsendesitett és egyszerűsítette az életemet. Sohasem mondta, hogy szeret; inkább két sz er-há roms zor, elmosódó szavakkal azt magyarázta, hogy Sándort szereti és nélküle nem tudja elképzelni az életet... de hát akkor mi vagyok én? — kérdeztem néha. Ilyenkor megnézett, mosolygott, szemében fellángolt a máglya, karja lassan a nyakam köré nyúlt, megcsókolt... s mindezt oly természeteséül, oly feneketlen nyugalommal tette, hogy hideg rázta a gerincemet s csak azért nem futottam el soha Maga mellől, mert kénysze- ritettem magamat a felejtésre. Hunyd he a szemed, mondtam magamnak, légy boldog. De hát mi ez a természetesség, mi ez a megdöbbentő nyugalom Magában, Edit? Van itt valami, amit sosem értettem, valami, amiről azt hiszem, hogy férfi nem is tudja felfogni. Néha azt hiszem, hogy ez, ez a nyugalom és természetesség, ez a magától értetődő, mosolygó egykedvűség, ez a nő. A nő természetesnek tartja, hogy tejet termel és megszoptatja gyerekét. Hogy tisztáiba teszi. Hogy ápolja gyerekét is, férjét is. így születik. A szerelemmel, a szereléssel jön a világra. Magával hozza a szerelem formáit és ösz- szes szertartásait. Ijesztő! Mindig kábultam néztem készülődéseit és intézkedéseit. Hogy’ távolítja el a szejjnélyaetét, hog^’ tünteti ej szobájából találkozásaink emlékeit, milyen egyszerűen omlik át a szerelembe és onnét ismét a hétköznapi életbe. Most már menjen el, késő van. Máiéi óra múlva jöjjön vissza vacsorára. Ne legyen olyan szótlan, beszélgessen, meséljen akkor is, ha Sándorral van, Sándor a férjem. Ahogy hármasban sétálni tud, színházba, hangversenyre menni, ahogy meg tudja osztani figyelmét, kedvességét, okosságát, csodálatos mosolyát.. 0. e Imádni való. És félelmetes. Félek Magától Edit! Féltem magamat, az életemet, féltem Sándort és féltem Magák Nem merem bírálni, de az éjszakáim csöndjében denmedten kérdem: hogyan szerethetsz egy asszonyt, akinek minden csókja hűtlenség? Szeretem Magát, Edit! Közönséges, üres, rossz szó ez, amit én érzek, sokkal több, sokkal mélyebb. Megreszketek, ha a hangját hallom. Megbénulok, ha rám nyitja szemét, ha lélegzik és emelkedik-süllyed a melle, fellázadok, ha felém nyújtja kezét. Imádom! Imádom! De hogyan csalhat az az asszony, akit én imádok? Hogyan lehet tökéletlen az az asszony, aki miatt feldúlom az életemet? Riadtan állok egy óv óta minden nap a katedrán a diákjaim elé. Tisztességre, becsületre, igazságosságra, őszinteségre, hűségre nevelem őket. Egy év óta minden nap megreped a hangom, mikor tisztességről szólok nekik. Lehunyom a szemem és reszketve keresem magamat. Én vagyok, aki beszélek? Ez a rejtőző, bujkáló, csaló, alattomos, hazug, hitvány kéjenc, ez meri tisztességre nevelni a gyerekeket? Hogy’ szerettem azelőtt a Maga kisfiát, aki egykor az én tanítványom lesz... Most már félek a szemébe nézni és rettegek attól a naptól, melyen Sándor az én iskolámba íratja be. Hogy’ állok én majd Palika elé? Hogyan követeljek tiszteletet tőle és hogyan neveljem tiszteletre a szülei, aa anyja iránt? r (Fottgtátyui.)
