Prágai Magyar Hirlap, 1935. szeptember (14. évfolyam, 200-223 / 3752-3775. szám)
1935-09-22 / 218. (3770.) szám
A takarékosság nevében Egyre veszedelmesebbé válik a nemzetközi helyzet Az olaszok visszautasították a genfi javaslatokat „Nem számolnak Olaszország jogaival ás életérdekeiver - A szombati minisztertanács döntése - Kerek és határozott „nem“ - Megkezdődött az olasz kikötök elzárása - Az angol miniszterek sietve Londonba utaznak Mindenfelé lázasan folyik a hadi készülődés (d) Szeptember utolsó harmadába léptünk, benne vagyunk a hivatalos őszben, csak a belpolitikai életben uralkodik még mindig a nyár, helyesebben a nyári semmittevés. Pedig sürgős teendők várnak elintézésre s mindenek között is a legsürgősebb : a költségvetés. Az, hogy a kormánytöbbség ilyen nehezen tud hozzálátni a munkához, már magában elárulja, hogy a többségben nincs minden a rendjén, hogy a többségi pártok munkaképessége vajmi kevés s hogy munkaerejük legnagyobb részét arra pazarolják, hogy kölcsönösen leszerelik egymás munkahajlamát, mert túlságosan ellentmond egymásnak az, amit akarnak. Nekünk, ellenzékieknek nem fáj a fejünk a kormánytöbbség munkaképessége vagy munkára való képtelensége miatt, ellenben igenis közvetlenül érezzük és fájlaljuk azt, hogy e tétlenség és tehetetlenség következtében késnek és végleg elmaradnak azok az intézkedések, amelyek ebben a pillanatban szükségesek volnának. így ebben a pillanatban a legislegégetőbb föladat lenne rendet teremteni az adóvégrehajtás őszi kampányában. - Az egész belpolitikai élet egyelőre csak a kulisszák mögött készülő költségvetés körül mozog. E körül zajlottak le a valutacsaták is. Előtörtek mindenekelőtt az újabb devalvációt kívánó követelések. A másik ötlet az volt, hogy a pénzforgalmat egymil- liárd korona értékű kisegítő fizetési eszközzel emeljék. A harmadik őszi ötlet egy 2—3 milliárdos belső beruházási kölcsönnek a terve volt. Az első kettőt a pénzügyminisztérium és a nemzeti bank visszaverte, a harmadikat egyelőre időszerűtlennek mi- nősitették. S most a költségvetés összeállításán dolgozik a kormány és a takarékos- sági bizottság. A takarékosság jegyében indul a munka, kérdés, hogy a takarékosság elvének betartásával fog-e befejezést nyerni. A költségvetés körüli takarékossággal már bőséges és tanulságos tapasztalataink vannak. Úgyszólván minden költségvetésünk kiegyensúlyozott költségvetés volt. A papiroson. A valóságban csak az 1919-es, az 1921-es, az 1926-os és 1929-es végződött fölösleggel. A többi esztendő költség- vetésében mindig deficit mutatkozott. Különösen tanulságos az utolsó évek, a gazdasági depresszió éveinek költségvetései és zárszámadásai közti ellentmondás. 1930 óta elv lett a kiegyensúlyozottság. Minden költségvetésünk 2—3 milliós fölösleget mutatott ki. Ezzel szemben a zárszámadásban 1930-ban több mint négyszázmilliós, 1931- ben kétmilliárdos. 1932-ben háromnegyed milliárdos, 1933-ban háromnegyed milliárdos hiány jelentkezett s a tavalyi év deficitje is mintegy háromnegyed milliárd lesz. Ezért kellő realizmussal kell értékelnünk azokat a híreket, hogy az idén is kiegyensúlyozott költségvetés fog kerülni a parlament asztalára. A válságesztendők költségvetéseinek nagy deficitjei —■ most már mindenki világosan látja — azért következtek be, mert a kormánytöbbség nem a bevételekhez alkalmazta a kiadásokat. Ha a bevételek előrelátott csökkenése arányában előrelátóan csökkentették volna a tervezett költségvetési kiadásokat, akkor évente nem ismétlődött volna meg az a szépséghiba, hogy a pénzügyminiszter optimizusát a zárszámadás hideg realizmusa mindig defa- yuálta. Róma, szeptember 21. Az olasz miniszterta-1 nács mai ülésén visszautasította azokat a javaslatokat, amelyeket a genfi ötös bizottság az olasz-abessziniai konfliktus megoldására tett. Az olasz minisztertanács mai üléséről kiadott hivatalos jelentés igy hangzik: — A minisztertanács tudomásul vette a genfi ötös bizottság jelentésében lévő javaslatokat és beható kritika tárgyává tette azokat. Az ötös bizottság kísérletének teljes tiszteletbentartása mellett a minisztertanács úgy döntött, hogy a javaslatokat nem fogadhatja el, mert nem jelentenek kielégítő minimális alapot arra az esetleges megállapodásra, amely végre hathatós módon számolna Olaszország jogaival és életérdekeivel. Az olasz minisztertanács mai kétórás üléséről szóló hivatalos jelentés továbbá kijelenti, hogy a miniszterek kedden ismét ülést tartanak és újból állást foglalnak a politikai fejleményekhez és a napirenden szereplő közigazgatási problémákhoz. A mai ülésen Mussolini egyórás előadást tartott a politikai és a katonai helyzetről és az elmúlt napok eseményeiről, majd részletesen kommentálta az ötös bizottság javaslatainak egyes pontjait. Olaszország felkészül az angol támadásra Az olaszok a földközitengeri angol hajómozdulatokat az Olaszország elleni támadás előkészítésének tekintik és ezért máris megkezdték az ellenrendszabályokat az Appenini-félsziget véA kormánytöbbség nem tudott hozzásimulni az időkhöz, nem számított az adóbevételek folytonos csökkenésével, a nagy kiadásokat minden takarékossági jelszó ellenére tovább meghagyta és a deficitekkel egyre gyarapította —• az államadósságot. Ezeket az évről-évre megismétlődő hibákat ebben az évben nem szabad újból elkövetni. Tanulni kell az elmúlt évek tapasztalatain. Az egyensúlyban levő költségvetés nemcsak dísze és büszkesége egy államnak, hanem egyúttal hitelerejének dokumentuma, valutája szilárdságának fontos tényezője, a külföld bizalmának előföltétele. A gazdasági válság miatt folytonosan csökkenő bevételek mellett a reális egyensúly biztosítására nincs más kiút, mint a kiadási tételek ugyanolyan arányú csökkentése. Hiába működik már harmadéve a takarékossági bizottság, eddig nem tudta megteremteni a sokat emlegetett egyensúlyt, szeretnék végre megérni, hogy legalább eb| delmére. Valamennyi olasz kikötőben napok óta lázas munka uralkodik a kikötők elzárására. Láncokat helyeznek el a vízben, hogy a torpedók és a tengeralattjárók ne jöhessenek a kikötők közelébe. Az angol flottamozdulatokkal London, szeptemer 21. Az általános vélemény szerint a jövő héten a brit kormány számos fontos döntést hoz. A kabinet kedden valószínűleg plenáris ülést tart. Baldwin miniszterRőma, szeptember 21. A lcabinett szombaton | délelőtt tíz órakor összeült, hogy döntsön a i genfi ötös bizottság javaslatairól. Mussolini ■rendkívül komolyan és szertartásosan már tíz perccel az ülés megnyitása előtt megjelent a konferencia termében. A duce az United Press értesülése szerint mindenekelőtt a nemzetközi helyzetről számolt be és ismertette a földközitengeri problémát. Ezenkívül megindokolta az ötös bizottság jelentésére adott olasz válasz egyes pontjait. Külföldi diplomáciai körökben szombaton reggel optimisztikusan tekintettek az eseményekre s biztak abban, hogy kilátás van a konfliktus békés megoldására, ha ez a kilátás rendkívül gyönge és bizonytalan is. Utaltak Sir Eric Drummond római angol nagykövet kijelentésére, aki Suvichnak azt mondotta, hogy Anglia nem ben az esztendőben legyen látszatja igyekezetének. Nem az adóprést kell továbbfeszi- teni a kiadásokhoz, hanem annyira kell lefaragni a kiadásokat, hogy az adóprés is enyhíthető legyen. Legalább egy milliárddal csökkenteni kell a költségvetési kiadásokat. Annyi fölösleges tétel van a költségvetésben, ami játszva törölhető. Csak egyetlenegyre mutatunk rá. Évente több, mint százmillió korona megy úgynevezett kisebbségi iskolákra. Ez alatt a német és magyar vidéken lévő csehszlovák kisebbségek részére épített iskolák értendők. Ezekről mondotta pénzügyminiszter korában a szókimondó Englis, hogy fényűzést jelentenek s miattuk az iskolaügyi tárca hypertrófiában szenved. Néhány gyermek kedvéért épülnek ezek a fényűző iskolapaloták. Ezt a százmilliót egy tollvonással meg lehet takarítani. Nem ismerjük el annak az érvnek a jogosultságát, hogy a mai európai viszonyok közi nem lehet takarékoskodni. Igenis,^ a kapcsolatban áll az is, hogy Olaszország egyre több katonát küld Tripoliszba. Eddig két hadosztály hajózott a gyarmatra, az Assietía- és a Cassoria-hadosztály, amelyeket eredetileg Kelet- afrikéba akartak küldeni. elnök vasárnap, a többi miniszter hétfőn Londonba érkezik, A lapok kíváncsian várják az angol kormány jövő heti tevékenységét. | akar egyoldalú akcióba bocsátkozni Olaszország i ellen és semmiesetre sem tesz többet, mint amit a népszövetség elhatároz. Illetékes diplomáciai körök viszont nem akarnak tudni a jobb megoldási kilátásokról. Hangsúlyozták, hogy Mussolini egyetlen lépéssel sem tér le eddigi magatartásának útjáról. Az egyetlen remény az, hogy ismét halasztás történik és az érdekelt felek újból tárgyalásba bocsátkoznak. Ha a krízis el- odázódik, a diplomácia ismét kísérleteket tehet a megoldásra. Óriási nyugtalanság G6r5g- országban ésTirükországban Athén, szeptember 21. A legújabb jelentések szerint 32 bombavetőrepülőgép érkezett a Do- dekanézoszi szigetekre. Ugyanakkor jelentések külképviseleten és a katonaságon is lehet takarékoskodni. Ne menjünk messzire példáért. Itt van Csehszlovákia sorstársa, legközelebbi szövetségese, Franciaország. A mostani angol—olasz feszültség mellett Franciaország az az állam, amely a legnagyobb éberséggel kell, hogy fölkészüljön minden eshetőségre. És Franciaország ennek ellenére takarékoskodik. Ezidei 48 milliárd frankos költségvetését kerek egy hatoddal 40 milliárdra szállítja le, sőt a rendkívüli költségvetésében is négymilliárdot töröl. Hatvanmilliárdból tizenkétmilliárdot. az egész szükséglet egy ötödét faragják le a takarékosság nevében. Ha nem is ilyen mértékig, de legalább megközelítő arányban követni kell a francia példát. Ha a gazdag Franciaország ily nagymérvű takarékoskodást kényszerit magára, mennyivel inkább megengedheti magának ezt a ,,fényűzést" a sokkal szegényebb Csehszlovákia! Az angol kormány kedden dönt a továbbiakról Mussolini „rendkívül komoly és szertartásos'* .. _ Mai számunk a Képes Héttel 24oldal — Hm T- Ki £$& i / XIV. évf. 218. (3770) szám • Vasárnap • 1935 szeptember 22 Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed* Szerkesztőség; Prága II, Panská évre 76, havonta 26 Ké„ külföldre; évente 450, ^4 SzlöVeUSzkÓi és rUSziflSzkÓÍ TnCLEUQTSáQ allcel2, 1L emelet • Kiadóhivatal: félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ki. • 69 Prága II., Panská ulice 12, HL emelet A képes melléklettel havonként 2.50 Kí-val több. politikai napilap/Q • • TELEFON; 3 0 3 -1 1, ® « Cgyes szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.- Ki. SŰRGÖNYCIM HÍRLAP. PRRHR