Prágai Magyar Hirlap, 1935. szeptember (14. évfolyam, 200-223 / 3752-3775. szám)
1935-09-17 / 213. (3765.) szám
1935 szeptember 17, kedd 5 ft werhowinal haramiavezér halila Holdvilágos éjszaka a Kispalák mellett lőttéit agyon Lepej Ilkái I •• W ff/ Mf az uldozo csendőrök A Mernek fejdij juttatta a csendőrség kezére a banditát? ■ A szegénylegény tragikus élete Ungvár, szeptember 16. A verhovinai rablóromantika legizgalmasabb fejezete befejeződött: Le- pej Ilkót, az utolsó ér egyszeribe legendássá lett haramiavezórét a csendőrök agyonlőtték. Társa, Klerec György megszökött a csendőrgyörüből, de valószínűleg ő is megsebesült és bizonyosnak látszik, hogy néhány napon belül szintén a hatóság kezére kerül. Az utolsó éiszaha Lepej Ilkót, mint ismeretes, hónapok óta üldözi a többe zátíőnyi csend őrkészülte ég. Vérdijat tűztek ki a verhovinai bandita fejére, amelyet kétszer is felemeltek, először ezerről háromezer koronára, majd a legutóbbi rablógyilkoséig óta tízezer koronára. Talán ennek tudható be, hogy a eeendőrowtagok szombaton késő délután biztos tudomást szereztek arrél, hogy Lepej Ilkó és Klevec György az ökörmező melletti erdőségben tanyázik. Mintegy nyolcvan csendőrből álló különítmény indult útnak, hogy a jelzett erdőrészt körülvegyék. Velük ment a csendőrségi nyomozó osztály két legjobb nyomozó kutyája, Flóra és Lement is. Al- konyodott, amikor a csendőrök behatoltak az erdőbe és határozott terv szerint rajvonalban nyomultak előre. Este tiz órakor a csendó'rgyürü egyre szorult a Kelecsény és Repinje közötti országút mellett elterülő sűrű erdő körül. Ez az erdőrész erősen emelkedő dombra vonul fel, alatta elég széles víz folyik, az úgynevezett Kispatak. Telihold fénye terült szét a vidéken, de a hold sugarai nem hatoltak be az erdő sűrűjébe. Féltizenegy óra körül a kutyák nyugtalankodni eezdtek. erre szábadonbocsátották őket és mindkét állat berontott az erdő közepe felé. A csendőrök kézben tartott fegyverrel siettek a kutyák után és alig futottak pár lépést, mikor a sürii bokrokból két ember ugrott fel. A csendőrök rájuk kiáltottak, hogy adják meg magukat, erek azonban engedelmesség helyett gyilkos fegyvertüzzel feleltek a felszólításra. A csendőrök valóságos pergőtüzet bocsátottak a két emberre, mire Lepej és Klevec menekült. Alig busz lépést szaladhattak, mert az erdő másik oldalán újabb erős csendőrosztagnak futottak neki. Itt is puskatüz fogadta őket, majd a harsány kiáltás: „Adjátok meg magatokat!'1 A haramiák ekkor oldalt igyekeztek kijutni a csend- örgyürü'ből ée sikerült is az országutat elérniök. Lepej Ilkó belevetette magát a közvetlenül az országút mellett folyó Kiepatakba és hol aszva, hol gázolva igyekezett keresztüljutni a vizen. A csendőrök ekkor már a folyóhoz érkeztek és újból megindult a tüzelés Lepejre, akinek teste kitűnő célpont volt a holdvilágban fénylő vizen. A csendőrök még látták, hogy Lepej kijut a tnlsó partra, ott visszafordul, revolveréből még néhány lövést ad le üldözőire, aztán összeesik és mozdulatlanul fokve marad. A kilőtt revolvergolyók Ganzer csend őrkapitány és Poepisil csendőrőrmeeter füle mellett süvítettek el. Klevec menekül Mielőtt a drámai események lejátszódtak, a másik haramia, Klevec György a Kispatak mentén menekült tovább és noha a csendőrök több lövést adtak le utána, sikerült eltűnnie üldözői elől. Az erélyesebb üldözést a második bandita után rajta, amelyek majdnem mind halálosak voltak. Lepej Ilkó holttestét beszállították a közeli ökörmezőre, ahol a hatóság rendeletére még vasárnap fölboncolták. Ezután kiadták családjának, amely gondoskodik eltemetéséről. Az utolsó értesülések szerint a megmenekült Klevec György a lengyel határ felé vette útját, de alig hihető, hogy az éberen figyelő lengyel határőrök vonalán keresztül tud jutni Lengyelország területére. A csehszlovák csendőrség hétfőn pihenőt tartott., majd kedden általános üldözést kezdenek meg Klevec kézrekeritésére a lengyel határ mentén. Hogyan lett haramiavezér a jómódú gazdaiiaból? Lepej Ilkó 1895 július 13-án született ökörmezőn. Apja jómódú gazda volt, akiről később, különösen a háború idején, az a hír járta, hogy milliomos. Lepej Ilkó huszonötéves életkoráig erkölcsös életű gazdalegény volt, akit édesapja szigorúan tartott, annál is inkább, mert a fiún már ifjabb éveiben észrevette, hogy egyetlen szenvedélye van: a verekedés. Lepej György, az apa, hosszabb ideig biró is volt ökörmezőn és tekintélye különösen megnövekedett akkor, mikor egyik fia, Lepej Ciril Amerikában önként jelentekezett a hadseregbe, a francia hadszíntérre került és itt mint hadnagy elesett. Mint áz‘ Egyesült Államok hadseregének többi tisztje, ő is biztosítva volt és halála után százötvener koronát fizettek ki családjának, ezenkívül az apa jelenleg Is 600 korona, A legfiatalabb fiú, Péter, pedig 1400 korona havi járadékot kap. Lepej Ilkó, aki aránylag csendes élet után 1926- ban rablógyilkosság vádjával került a hatóság kezére, 1925-ben nősült meg és három gyermeke született. Elitéltetése után családja megtagadta és így csak egy kicsiny háza van, amelyet anyjától örökölt. Ebben a házban lakik a megölt bandita özve gye három gyermekével. Rablógyilkosság! Mint ismeretes, a Verhovina lakossága bujdossa idején nem árulta el a bandita rejtekhelyét a csendőröknek. Részben azért nem mertek szólni, mert féltek a bandita bosszújától, részben pedig abban a hiedelemben éltek, hogy Lepej Ilkót ártatlanul ítélte el a hnszti bíróság, tizenötévi fegyházra. A rablógyilkoséig, amely miatt Lepej Ilkó a li- pótvári fegyházba került, 1926 szeptember 15-én történt Ruszka Mokra községben. A vizsgálat eredménye szerint a rablógyilkosságot Lepej Ilkó Füles Vaszil nevű cinkostársával együtt követte el. Ez utóbbi beismerte bűnét és Lepej Ilkót nevezte meg bűntársának. Mindketten együtt kerültek a . 'K fegyházba, ahonnan Lepej 1931 február 25-én ujrafelvétel iránti kérvényt adott be azzal az indokolással, hogy teljes mértékben igazolni tudja alibijét a gyilkosság időpontjában. Eszerint a gyikosság napján Zsolna környékén tartózkodott, tehát nem vehetett részt a rusz- kamokra bűntényben Elmondta kérvényében, hogy határozottan emlékszik arra, hogy Sztrencsnó mellett, amely község Zsolna és Ruttka között fekszik, az országúton egy betonoszlopot állítottak fel, mikor ő ott gyalogosan keresztülhaladt. A vizsgálat kiderítette, hogy a betonoszlopot valóban felállították Sztreesnó mellett, de nem szeptember 15-én, mikor a gyilkosság történt, hanem ötnappal előtte, 1926 szeptember 10-én. Az alibibizonyitás tehát nem sikerült, mert Lepej Ilkó ötnappal későbben igenis eljuthatott Ruszkamokrára és végrehajthatta a gyilkosságot, amelyre nézve számos bizonyíték is ellene szólt. Füles is kitartott régi vallomása mellett és igy a bíróságok nem adtak helyt az uj- rafelvételi kérelemnek. Lepej Ilkó a fegyházbau maradt, míg aztán 1931 szeptember 11-én megszökött onnan. A szökés úgy volt lehetséges, hogy Lepejt, aki a fegyházbau úgyszólván mintaszerűen viselkedett, mezei munkákra vezényelték, ahonnan aztán társaival együtt, valószínűleg azog rábeszélé- re, megszökött. Útját egyenesen hazafelé vette, ott bujdosott egy kerek esztendeig a verhovinai renge- tengbe és idönkint, ha élelem és ruházat tekintetében megszorult, kisebb-nagyobb rablásokat követett el Klevec György állandó cinkosával és alkalmi bűntársaival egyetemben. A rablótámadások közül egyetlen egy volt halálos: az, amelyet néhány nappal ezelőtt Jirousek ma- rienbergi, sziléziai vadász ellen követték el. Ezért a gyilkos merényletért hamar elérte Lepej Ilkót. a bibliai Ítélet: aki fegyverrel öl, fegyver által esik el. Eltemették Lepej Ilkót — üldözik Klevec Györgyöt A boncolás is igazolta, hogy összesen nyolc golyó fúrta át Lepej Ukó testét. Ezek közül hét a mellébe, egy pedig a fejébe hatolt. Valamennyi lövés akkor érte, amikor mellig a vízben gázolt keresztül a Kispatakon. Lepej Ilkót egyébként hétfőn a legnagyobb csendben eltemették. A szertartáson csak legközelebbi hozzátartozói vettek részt. Klevec üldözését a hétfői napon is teljes eréllyel folytatták a csendőrök. Az ökörmezői csendőrparancsnokságon többen jelentkeztek és közölték, hogy látták a menekülő Klcvecet, aki megsebesült a csendőrök golyóitól. Érdekes, hogy a lakosság most. már sokkal hajlamosabb a banditára vonatkozó adatok közlésére, valószínűleg azért, mert a rettegett Lepej Ilkó már meghalt. A csendőrök szigorú kutatásokat hajtanak végre azokban a falvakban, amelyeknek lakossága összeköttetésben állt a rablókkal. A csendőrség egyrészét már egyébként visszarendelték és csak azok a csendőrök maradtak ott a bandita üldözésére, akik erre önként vállalkoztak. Három autókatasztrófa — tizenhárom halott Németországban Számos női bajnál reggel éhgyo* mórra félpohárnyi természetes „Ferenc József" keserüviz végtelen nagy megkönnyebbülést szerez azáltal, hogy a belek tartalmát felhígítja és akadálytalanul kiüríti, azonkívül az emésztőszervek működését lényegesen előmozdítja. Pl nőgyógyászati klinikák bizonyítványai tanúsítják, hogy az igen enyhe hatású Ferenc József vizet, különösen a szülészeti osztályon, a legjobb eredménnyel alkalmazzák. egyelőre nem folyatatták, mert a csendőrök figyelmét Lepej Utó kötötte le. Időközben a rendőrkutyák odaértek a lelőtt ember mozdulatlan testéhez és mikor « 'göndörök látták, hogy Lepej ilkó el- ernyedt ke rég,: n nem emelkedik fel többé a fegyver, köréje gyűltek é« látták, hogy a rettegett haramiában nincs többé élet. Testét valósággal szitává lőtték a csendőrgolyók. Első vizsgálatra nyolc golyó okozta sebesülést találtak Berlin, szeptember 16. Kirchheim-Teck közeié-1 be© tegnap délután megdöbbentő autóbusmeren- esetlenség történt, mely öt halálos áldozatot kő-1 vetelt. Egy rohamos ^tagosokkal telt hatalmas autóbusz Göppingen felé haladva, Kirchheim-Teck közelében a vasúti átjárón összeütközött egy teljes sebességgel közeledő személyvonattal. A vo- nat mozdonya elkapta az autóbuszt s mintegy ötven méteren maga előtt tolva, valósággal poz- dorjává zúzta. Az utasok közül öt személy a fölismerhetetlen* ségig szétzuzódott s nyomban meghalt, mig öt rohamosztagos súlyos, kettő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A sebesülteket kórházba szállították s ott ápolás alá vették. Az öt sebesült rohamosztagos állapota válságos. A hatóságok erélyes nyomozást indítottak a felelősség megállapítására s a vasúti átjárónál szolgálatot teljesítő őrt őrizetbe vették. Aschbach, szeptember 16. Huszonöt a&cbbachi [ sportoló teherautó© a közeli városba igyekezett, ahol vasárnap délután egy (helyi versenyen akart I résztvenni. A teherautó eddig meg nem állapított okból fölfordult a az árokba zuhant. A hatalmas gépkocsi darabokra tört s három fiatalember az autó roncsai alatt lelte halálát. Ezenkívül négy utas súlyos sérülést szenvedett, mig a többi utasok egész jelentéktelen sérülésekkel uszták meg a borzalmas szerencsétlenséget, A gépkocsi sofőrjét letartóztatták. Stuttgart, szeptember 16. Stuttgart közelében az egyik vasúti átjárónál tegnap súlyos közlekedési szerencsétlenség történt. Egy teljes sebességgel haladó tehervonat összeütközött egy utasokkal telt teherautóval. Az összeütközésnek borzalmas következményei voltak. Öt utas meghalt, hét pedig súlyosan megsérült. A súlyos sebesülteket kórházba szállították. Életben mpwdiisMkbM nincs remény. Egészséges fehér fogak minden arcot vonzóvá és széppé tesznek. Ha szép fehér fogazatot óhajt, úgy tisztítsa fogait reggel és este a pompásan üdítő ízű Chlorodont- fogpasztával. A fogak már rövid használat utón is gyönyörű eUsfántcsontszerü csillogást kapnak. Tubusa K2 4'—. LEGÚJABB SPORT emsssBseusmusmrnaeansammssm CSEHSZLOVÁKIA VÁLOGATOTTJA MAGYARORSZÁG ELLEN. Prága, szeptember 16. A CsAF ma este kijelölte a Magyarország ellen vasárnap Budapesten szereplő csehszlovák váloga- tottat: Plánicska (Klenovec); Burger, Cstyroky; Kostyálek, Boucsek, Srbek; Horák, Svo- boda, Silny vagy Sobotka, Nejedly, Pucs. Ausztriai fogházban felaSsaszototta magát a sikkasztó munkácsi postatiszt Kassa, szeptember 16. (Kassai szerkesztőségünk telefon jelentése.) Beszámoltunk arról, hogy Szikom Ferenc munkácsi poetatisztvieelő nemrégiben 20.000 koronát sikkasztott, majd külföldre szökött. A csehszlovák hatóságok rádiókörözése alapján Ausztriában találtak rá, elfogták és a weisskkebeni fogháziba csukták, amiig a kiadatási eljárás be nem fejeződik. Ma az az értesítés érkezett az osztrák fogház vezetőségéhez, hogy Szakóra Ferenc a fogságban töltött, első éjszakán cellájában fölakasztotta magát ée mire rátaláltak, már halott volt. Bulla Eimáról irt cikke miatt inzultálták Békési Imrét Budapest, szeptember 16. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Bulla El ma személyével kapcsolatban érdekes afférról számolnak be a budapesti lapok. Békési Imre újságíró az egyik budapesti hetilap legutóbbi számában cikket irt a művésznőről és talán kissé élesebb hangon kifogásolta azt, hogy a színésznő a film kedvéért, — ha csak átmenetileg is, —>• hűtlen lett ahhoz a színigazgatóhoz, aki őt fölfedezte és ahhoz a színpadhoz, amelyen tagadhatatlanul nagy sikert ért el. A cikk foglalkozott a művésznő atyjának személyével is. aki egykor a magyar birói karhoz tartozott, később azonban fölvette a csehszlovák állampolgárságot és Csehszlovákiában magas birói funkciót töltött be. Végül a cikk éles szavakkal bírálta Bulla Elma színpadi működését is és kétségbevonta a művésznő tehetségét. Ilyen előzmények után szombaton este megjelent az illető hetilap szerkesztőségében Fiala Ferenc szobrászművész és Békési Imrét kereste. Amikor a hírlapíró szobáját megmutatták, a fiatal szobrász benyitott Békésihez s mint Bulla Bírna unokafivére mutatkozott be, majd felindult szavakkal kérdőre vonta az újságírót a cikk miatt. Békési sértő szavakkal válaszolt, mire Fiala nekitámadt és inzultálta a szerkesztőt, aki viszont revolver után kapott. A nagy zajra berohantak a szerkesztőség tagjai és szétválasztották a dulakodókat. Az ügynek lovagias folytatása lesz. Békési ugyanis provokáltatta Fialát és segédjeiül Jekelfalusi-Piller kardvivó világbajnokot és egyik szerkesztő-kollégáját nevezte meg. • — Gyilkos cigányháboru Ungvárott. Ungváriból jelentik: Az itteni cigánytáborban hétfőn délelőtt véres verekedés keletkezett Szúrnia Vaszil és Kosorik Ilkó cigánylegények között. Szúrnia haltával sújtott haragosára és oly szerencsétlenül találta el a fejét, hogy koponyája bezuzódott és a szerencsétlen legény nyomban kiszenvedett. Szúrnia a gyilkosság után megszökött. — Agyonlőtte pajtását egy zempléni kisfiú. Kacsai szerkesztőségünk jelenti telefonon: A Nagymihály melletti V-in.na községben tegnap halálos gyermekezeirencsétlciiség történt. Burok Mihály gazda udvarán két kisgyermek játszadozott: a gazda 11 éves kis Mihály fia és a 6 esztendős Burzia Endre. A két kisfiú megunva a játékot, bement, a szobába, ahol Burok gazda vadászifegyvere lógott a falon. A 11 éves fin levette a puskát a falról és játszani kezdett vele. Minthogy attól tartott, hagy esetleg édesatyja köziben hazatér, fogta a fegyvert és az udvarra ment, hogy megmutassa kis barátjának, hogyan kell a fegyvert kezelni. Miközben magyarázott, a fegyver elsült és a sőrétek a puskacső fölé hajló kis Borza. Endre testébe fúródtak. A lövés teljesen szút-roncsoUa a szerencsétlen kisfiú nyakát és mire a kéfsé**b • esett sikoltozásra a szomszéd ók összeszaladtak, a kisfiú a nagy vérveszteség következtében im-áír meghalt. A csondőrség az ügyi.) -g vizsgálatot indított.