Prágai Magyar Hirlap, 1935. augusztus (14. évfolyam, 174-199 / 3726-3751. szám)
1935-08-06 / 178. (3730.) szám
4 1935 augusztus 6» keHd. vSzázötvenezer koronát sikkasztott és nyomtalanul eltűnt Jurás Sándor dunaszerdaheíyi járásbiró Árverési bánatpénzeket tulajdonított el a fiatal, mulatós járásbiró Dunaszerdahely, augusztus 5. (Saját tudósitónktól.) Két évvel ezelőtt uj járásbirót kapott Dunaszerdahely Jurás Sándor személyében, aki rövidesen nagy közkedveltségre tett szert az egész városban. Csakhamar beválasztották a Slovenská Ligába, sőt rövidesen vezető pozíciót juttattak neki, A fiatal bitónak a járásbíróság vezetője főleg végrehajtási ügyeket osztott ki, úgyhogy állandóan tekintélyesebb pénzösszeg fordult meg Jurás Sándor kezén. Az ingatlan árveréseknél ugyanis az árverési vevő a törvény értelmében köteles a végrehajtást vezető biró kezéhez a vételár tiz százalékát bánatpénzül letenni. Jurás Sándor ezeket az összegeket kézhezvet- te, de nem helyezte bírói letétbe, hanem saját céljaira használta fel és a végrehajtási ügyeket hónapokon keresztül visszatartotta* minden valószinüség szerint azért, hogy a sikkasztás ki ne derüljön. Az érdekeltek azonban panasszal fordultak a járásbírósághoz, főleg az ügyvédek interveniáltak a járásbíróság vezetőjénél és elpanaszolták, hogy a fiatal biró az összes végrehajtási ügyeket visszatartja és lehetetlen befejezni egy végrehajtási ügyet nála. A felek sürgetésére azután újabb hasonló módon szerzett pénzösszegekkel tömte be a hiányokat és egy ideig igy lavírozott. Természetesen nem lehetett sokáig igy folytatni ezeket az üzelmeket, különösen azért nem, mert az utóbbi időben nagyon felszaporodtak a végrehajtások és az ügyvédeknek egyre gyanusabb lett, hogy szinte „szenvedélyesen fekteti" a fiatal biró a végrehajtási aktákat. Voltak olyan ügyek is, amelyeket hónapokon keresztül egyszerűen meg sem lehetett találni. Az ügyvédek bizalmas közlése alapján Csóka Béla járásbiró, a dunaszerdaheíyi járásbíróság vezetője, alaposan utána nézett a dolognak és megdöbbentő adatoknak jutott birtokába. A terhelő adatok alapján magához idézte a fiatal bírót és felszólította, hogy azonnal adja át az összes nála lévő végrehajtási ügyeket. Jurás Sándor a felszólításnak eleget tett, átadta az aktákat, de a következő napon szabadságra ment és elutazott Dunaszerdahely- ről. Az akták átvizsgálása néhány napot vett igénybe, majd amikor tiszta képet nyert Cscda Béla járásbiró az ügyről, Pozsonyból azonnali vizsgálatot kért, mire leutazott Jónás felsőbiró- sági alelnök és Palicska ellenőr, akik megkezdték a revíziót. A revízió folyamán megállapították, hogy Az uj Grossglockner-ut, Középerópa legmagasabb alpesi magasutja, ahol tegnap az első autóvor^envrk folytak le. Képünk a Grossgl • ..rí északi í „tótól mutatja. 150.000 korona tűnt dl a fiatal járásbiró kezén. Azonnal jelentést tettek az államügyészségnek, amely megindította a nyomozást és megállapították, hogy bűnös üxelmeit már hónapok óta folytatta Jurás. A fiatal biró rendkívül költekező életmódot folytatott, éjszakákon át lumpolt és költséges nőügyei is voltak, Erre kellett neki a rengeteg pénz. Pénteken délután Mafkovfcs vizsgálóbíró rendeletére házkutatást tartottak Jurásnál. A házkutatás során rengeteg végrehajtási akta került elő, vannak azonban olyan ügyek is, amelyeknek teljesen nyomuk veszett. Amikor napvilágra kerültek Jurás Sándor sikkasztásai, felettesei azonnal visszarendelték őt szabadságáról, minthogy azonban nem jelentkezett, az ügyészség kiadta ellene az elfogatási parancsot. Az eset a csallóközi gazdák körében nagy izgalmat okozott. A felek aggódnak pénzükért és valósággal megrohamozzák a járásbíróságot és mindenki a pénzét követeli. A harminc év körüli fiatal járásbirónak egyébként felesége és kisgyermeke van. Diszes mauzóleum hirdeti Ulászló és keresztény hősei emlékét a várnai csatatéren Várna, augusztus 5. Ulászló lengyel-magyar király s a várnai csatatéren elesett hősök emlékére állított mauzóleum ünnepi átadása tegnap délután történt meg Boris király, valamint a bolgár, magyar és lengyel kiküldöttek és igen nagyszámú érdeklődő közönség jelenlétében. A mauzóleumot Boris király a bolgár hadseregnek adta át A bolgár király a magyar és lengyel küldöttségeket hétfőn Euxinogradba hívta meg. Vasárnap este díszvacsora volt a külföldi vendégek tiszteletére. Hétfőn délelőtt Budapest város külön küldöttsége adta át ajándékait Boris királynak. Az átadási ünnepségen Tosev miniszter hatalmas beszédben méltatta Ulászló király érdemeit s a hősi halált halt király emlékének adózott. Ulászló hősi halála példaképül kell hogy szolgáljon azoknak, akik ez ünnepségen megjelentek, de azoknak a nemzeteknek is, amelyek ott nem jelentek meg. Ulászló király különös érdeme volt, hogy több nemzetet tudott csoportosítani maga körül s e tevékenysége kell, hogy például szolgáljon ma is az összetartás és a nemzetközi együttműködés kérdéseiben, mert ezekre sohasem volt olyan szükség, mint éppen ma, Matuska Péter követ hálásan megköszönte a bolgár nemzet lovagias gesztusát, amely- lyel lehetővé tették, hogy ez az emlékmű létrejöhessen. A lengyel és a magyar nemzet mindig példás védelmezője volt a kereszténységnek s ez az emlékmű éppen ezt a tényt fogja örök időkre hirdetni. A fenyőfa titka Irta: Harsányt Zsolt Az asszonyoknak megvan az az adományuk, hogy ka idegenben belépnek egy nyilvános helyre, puszta testtartásukkal értésére tudják adná a külvilágnak, hogy ismerkedni szándékoznak a nekik megfelelőkkel, vagy egyedül óhajtanak maradni. Némelyik hölgy körül sem néz, egyetlen pillantást sem vet senkire, szemét a tányérjára süti, vagy mereven maga elé tekint a levegőbe, mégis azonnal szemmellátható, hogy a bridzsezni vagy kirándulni óhajtók nyugodtan izenhetnek neki a szálló-igazgatóval, vagy titkárral. Más hölgy viszont messzire árasztja magáiból az ismeretség ellen való előzetes tiltakozást, noha nem viselkedik szigorúbban, vagy ridegebben, mint a többiek. Az már a nők külön tudománya, hogy ezt hogyan csinálják. Az a hölgy, akiről beszélek, a magány megtestesült szándéka volt. Mikor először ült le az asztalához a balatoni üdülőhely közös ebédlőjében, minden szem feléje fordult, mert az ilyen ikis népességű tavaszi idényben minden kicsiny eredmény szenzációnak számit. Kivált ha az érkező uij vendég ilyen csinos, ilyen magas, karcsú, szőke, elegáns és érdekes. De ő nem viszonozta a feléje szegődő általános érdeklődést. Látni való volt egész magatartásából, hogy magának akar maradni. A fürgébbek és kiváncsiabbak persze rögtön ebéd után kiszaladtak a portáshoz, hogy kicsoda az újonnan érkezett hölgy. De abból, arait a portás tudott mondani, alig lehetett okosabb valaki. A hölgy Kiss Matild magánzónak irta be magát, családi állapotának rovatában a bejelentőlapon ez szerepelt: hajadon. Született Budapesten, kora huszonnyolc év. Hogy kiféle-miféle, kinek a lánya, nővére, rokona, mi a társadalmi állása, milyen köriben forog, az (mindebből nem volt megállapítható. Délután három fiatalember összeállt és megkérdeztették tőle a szobalánnyal, nem óhajt-e részt venni egy bridzsben. Udvariasain dó a*t yálaszőlta, hogy nem óhajt, . Nem is kötött ismeretséget még a hölgyekkel sem. Egyedül járt-kelt, sétáin is olyan helyeket választott, ahol a közönség rendszerint nem járt. Minden csoda három napig tart: az emberek belenyugodtak, hogy az ismeretlen hölgy magányosan akar maradni. Nem törődtek vele többet, ő pedig keveset láttatta magát. Saját erkélyén napozott legtöbbet, vagy messzi sétákra ment, kezében angol regénnyel. Az étteremben nem nézett sem jobbra, sem balra. A hetedik napon vacsora után sokáig kártyáztam és elhatároztam, hogy mielőtt lefekszem, fordulok egyet a koratavaszi Balaton- parton. Enyhe volt az idő, szinte nyárias és a hold álmatag, mesebeli tájjá szépítette a vidéket. Hát ahogy elhaladok a gyalogösvényen, a fenyőfák csoportja felől motoszkálást hallok. Odapillantok. Az ismeretlen hölgy motozott az egyik fenyőfa gallyai között. A hold éppen odavilágitott, tisztán láthattam, amint valami fehéret odarejtett a fenyőlomb közé. Azonnal elkaptam a fejemet, mintha nem láttam volna semmit. A szőke hölgy meghallotta lépéseimet és meglátott. Azonnal mozdulatlan maradt. Úgy látszott: megnyugszik abban, hogy nem vettem észre. Változatlan léptekkel mentem tovább a part felé. És magamban azon tűnődtem, hogy mennyire csal a látszat. Lám ez a szigorú és merev szépség sem jobb a Deákné vásznánál. Nappal adja a megközelithetetlent, este pedig kilopódzik és levelet rejt a megbeszélt helyre. Most már nyilvánvaló, hogy van valakije. De hát baj az, ha van valakije? Az a szép, ha az emberek szeretik egymást. 3 ha ez a huszonnyolc éves leány megtalálta a neki tetszőt, azt csak helyeselni lehet. Egyébként semmi közöm az egészhez, előlfordult már ilyesmi a világtörténelemben, kár törnöm a fejemet rajta. MAfWfl dtőilteea httgával a Weri hölgyei találkoztam. Arcán ott volt a szigora tartózkodás. Magamban azt gondoltam, hogy kár ilyen ridegen feddhetetlen álarcot öltenie annak, akinek tudom azt a huncut kis titkát. De mingyáirt meg is bocsátottam neki. Aki szerelmes, annak önkéntelenül igyekszik többet elnézni az ember. Sőt nemcsak elnézni, hanem segíteni is. Közvetlenül ebéd után elmentem a fenyő- csoport mellett, mert délben valami könyvet a parton felejtettem. Ilyenkor nem jár erre egy lélek sem, az üdülővendégek ebéd utáni szunyókálásukat végzik szobáikban, vagy más módon sziesztáznak. Látom ám, hogy egy tizenkét éves forma, csenevész paraszti kislány ott ólálkodik annál a bizonyos fenyőfánál és éppen nyúl be a gallyak közé. A helyzet nem volt kétséges: ez a gyerek meglátta csatangolás közben az elrejtett levelet és most kíváncsiságból el fogja csenni. Ezt már nem engedhetem. Rászóltam: — Mit csinálsz ott, te gyerek? A kislány riadtan megtorpant és hátrafordult. Tettenkapott rémülettel nézett rám. Azonnal elkezdett bőgni. Otthagytam a gyalogösvényt, beléptem a •gyepre, odamentem a gyerekhez. Megsajnáltam, hogy ennyire megijedt. Álla alá nyúltam és magam felé fordítottam az arcát. Az arcocska engedelmeskedett ujjaim parancsának. De a szemlét behunyta. S a pillák alól tovább szivárogtak a könnyek. — Hogy hívnak? — Tímár Julis — szepegte a gyerek. Rongyos volt, sovány, sápadt. Sajnáltam. — Ki lánya vagy? — A Tímáré. Aki odafent lakik Akarattyán. De most kapál. Nagyságos ur, kérem, ne tessék bántani, mink nagyon szegények vagyunk. Nagyságos ur, kérem, ne tessék bántam, többet nem gyövök ide. — Dehogy bántalak. És tőlem jöhetsz ide, amennyit akarsz. Rámnézett félénken, mintha ismeretlen hatalmamban támogatást keresne. — Nem szabad. Kitiltottak. — Ki tiltott ki? — A gondnok ur. Itt nem szabad kéregét- ni. De nagyságos ur, kérem, mi nagyon szegények vagyunk. Én nem pénzt kéregetek, hanem kenyeret. De többet nem jövök ide, csak ne tessék bántani. — Kenyeret? Hát nincs mit enned? — Nincs. Édesapámnak nincs munkája. Mink csak ürgét szoktunk enni. És mostan azt, amit a nénitől kapunk. — Miféle nénitől? — Attól a... nem tudom a nevit. Olyan szép, magas néni. ő mondta, hogy mindig ad nekem ennivalót, ha gyövök. De mondtam, hogy ide nem szabad gyónni a telepre. És ő mondta, hogy mindig itt lesz az ennivaló, csak győjjek érte, mikor senki sem jár erre. — Hol lesz az ennivaló? — Itt, a középső fába. Piszkos kis mutatóujjával a fenyőfára mutatott. A gallyak között valóban most is otf fehérlett valami. Benyúltam érte. Nem szerelmes levelet húztam elől, hanem egy kis csomagot. Tapintásáról érezni lehetett, hogy hús van benne, meg kenyér. Papírszalvétába tette, aki odatette, nyilván, hogy madár ki ne szedje, hangya hozzá ne férjen. A gyerek izgatottan nézte kezemben a csomagot. Odaadtam neki. Meg sem köszönte, gyorsan kapott utána, mint valami mohó kis állat és nesztelenül elszaladt az alig sarjadó füvön. Utána pillantottam. És elmosolyodtam magamon, a nagy emberismeretemen. Én ezt a hölgyet képmutatással és titkos szerelmi levelezéssel gyanúsítottam magamban, és ime, mi sül ki az egészből: egy kis jótékony gyengédség, igazi, amely nem kíván tanukat. Hiszen gondolnom kellett volna ilyesmire. Annak a hölgynek arcára van írva, hogy egészen egyedül él, nincs senkije és leszámolt a világgal. Mikor aznap este vacsoránál láttam, ezt még biztosabban meg tudtam róla állapítani. De vacsora után pesti hívást vártam a telefonnál. A fülkénél kellett tartózkodnom. —» Restellem és sajnálom, de kihallottam belőle azt, amit a szőke hölgy beszélt. Mert ő beszélt a fülkében, miég pedig franciául. Restellem és sajnálom, de tudok franciául. A tartózkodó és szigorúan magányos szőke hölgy, aki megállapításom szerint leszámolt a világgal, többek között ezt mondotta: „Egész nap rád gondolok, alig várom, hogy már lássalak, te gonosz, te haszontalan, te édes, te!“ (.Fordította Harsányi Zsolt.) Aztán befejezte a be* szélgetést. Én következtem. Gyorsan végeztem és mentem a parkba a fenyőfához, mert magam ás bátorkodtam odavinni — papírszalvétába csomagolva — egy tekintélyes nagyságú borjú szeletet és két darab mokkatortái Eddig wlt , mese yojt,
