Prágai Magyar Hirlap, 1935. július (14. évfolyam, 149-173 / 3701-3725. szám)
1935-07-07 / 153. (3705.) szám
^í«GSI-MaG^ARH1'R1iS& 1935 falnia 7* vasárnap. iww ■&■' ......''?"f'. i . evv"::.juiwL^mn Is meretlen fejezet a világháború regényéből Egy olasz kartauzi kolostorban meghalt T.G.V. titokzatos magyar ur, aki mint francia újságíró csinált történelmet Egy találkozás, amely elmaradt s amely talán megakadályozhatta volna a háborút • Egy magyar pap Párisban a francia nagy politika kulisszái mögött Prága, julius 5. Egyelőre még ellenőrizhetetlen hir szerint az egyik olaszországi kartauzi kolostorban meghalt egy hetvenöteszténdős vak szerzetes, akiről csak annyit tudtak szerzetes- társai, hogy néhány évvel a háború befejezése után lépte át a kolostor küszöbét és akkor örökre búcsút mondott a mögötte maradt világnak, amelynek zajló eseményeiből valamikor maga is kivette részét. Ez a hetvenötéves vak szerzetes a világháború egyik legsorsdöntőbb eseményének tanúja és az egyik legizgalmasabb háborús emlékirat szerzője, akinek személyét ifjúsága óta sürü homály fedi. Könyve Clément Deltor néven jelent meg, de barátai tudták, hogy ez csak álnév, — a szerző igazi neve egyike a legjobban és legelőkelőbben csengő magyar neveknek. Az igazi név kezdőbetűi T. G. V., —* de hogy mit takarnak a kezdőbetűk, senki se tudja. Amikor Párisban a múlt század utolsó éveiben feltűnt a fiatal Deltur, aki német leckeadásból élt, már nagy regény volt a háta mögött, és akik nagynéha el tudták csípni közlékeny pillanatában, mindössze annyit tudtak meg róla, högy egy szerencsétlen képviselőválasztás utóhullámai elől menekült el Magyarorszgéról. A fiatal nyelvtanár egyébként jezsuita páter volt, de hogy elnyerhesse a tanári állást, ki kellett lépnie a rendből, amellyel azonban nem szákitotta meg a kapcsolatot ezután sem. Deltour bizalmai küldetése A fiatal nyelvtanár németen kívül kitünően béS2élt franciául és olaszul is, nagy átfogó műveltsége volt és szeretett irogatni. Néha cikkeket irt francia folyóiratokba, később azután annyira elragadta az újságírás szenvedélye, högy abbahagyta a nyelvtanítást és belépett a „Llbérté" szerkesztőségébe, ahol a külpolitikai rovatnál kapótt beosztást. Csakhamar, az akkor nagyon tekintélyes lap külpolitikai szerkesztője lett és mire az uj század felvirradt, Clément Deltóur egyike volt a francia nagypolitika kulisszamögötti világában a legérdekesebb és legbefolyásosabb egyéniségeknek. Baráti viszonyban volt Brianddal, Viviany- val, sőt a hideg és tartózkodó Poincaré is bizalmával tűntette ki. A világháború kirobbanásának esztendejében olyan megbízatást kapott Deltour, amihez, ha egy esztendővel előbb jut hozzá, talán sok mindén másként történt volna ... Deltour bizalmas tárgyalásra akarta összehozni Paul Deschanel későbbi köztársasági elnököt Ferenc Ferdinánddal. El is utazott 1914 tavaszán Bécsbe, ahol Bol- fras tábornok közölte vele, hogy a trónörökös hajlandó bizalmasan elbeszélgetni Deschanel- lel, akiről Bécsben tudták, hogy az osztrákmagyar orientáció hive. Bolfras közlése után Deltour azonnal Budapestre utazott, hogy Tisza Istvánt is megnyerje a tervnek. Budapesten állapították meg a napot, amelyen a találkozásnak meg kellett volna történnie — azután következett egy izgalmas hónap és sok minden eltolódott az eredeti terv vonalából. És azon a napon, amikor Deltour tervei szerint az osztrák-magyar monarchia trónörökösének a francia köztársaság jövendőbeli elnökével kellett volna tanácskoznia, Gavrilo Prindp Szarajevóban agyonlőtte a trónörököst ... „Szökik" a kormány Páriából Deltour könyvében azonban más szenzációs adatok is vannak. Például tőle származik a máméi csata egyetlen hiteles leírása. Helyesebben az egyetlen őszinte jellemzése az akkori Franciaországnak és főleg Páris hangulatának. A francia lapok egyetlen sort se Írtak a németek előrenyomulásáról és Páris népe az utolsó napokig mit sem tudott a belga városok elesté- ről. Még az olyan jól informált ember se ismerte a tényleges helyzetet, mint Briand. Amikor Kluck csapatat nem egészen százötven kilométer távolságban voltak Páriától, Briand egy bizalmas beszélgetés során a következő kijelentést tette Deltour előtt: — A háborúnak gyorsan vége lesz. Anglia blokád alá veszi a német kikötőket, Oroszország legázolja a keleti tartományokat, a német of- fenziva pedig Belgiumban nem jut előre. Hiszen még Liége áll... Liége ekkor már füstölgő romhalmaz volt. . . A következő napok hangulatáról igy számol be Deltour: „Augusztus 25-ig Páris semmit se tudott a háború állásáról. De a kormány jól tudta, mi történik. Messimy hadügyminisztert sürgősen menesztették és Millerandt ültették helyére, aki már egyszer volt hadügyminiszter. Vele együtt Briand is bekerült a kormányba, mint igazságügyminiszter. Ugyanekkor Herriot rendőrprefektust és Michel tábornokot felmentették állásától. A rendőrprefektus Laurent, a város katonai parancsnoka Gallieni lett. Ezen a napon megkezdődött a csomagolás a hadügyminisztériumban. Petit Millerand kabinetfőnöke azt mondta nekem este a klubban: — Igen, ma éjszaka Bordeauxba megyünk, de a főnök majd gondoskodik róla, hogy hamarosan visszakerüljünk. Majd talál valakit, akit a ,,rohanó rák" (ez volt Joffre gúnyneve) helyébe tegyen . . . A kormány különvonatét a legnagyobb titokban állították össze a Bois de Boulogne állomáson, amely a legelhagyottabb párisi pályaudvar. Ez a vidék mindig kihalt, hát még milyen kihalt volt ezen az éjszakán. A vonat csupa első- osztályú kocsiból állott, Poincaré és kísérete bérautókon érkezett, nem történt semmi olyan katonai vagy rendőri intézkedés, ami felhívhatta volna a közönség figyelmét, valósággal menekült a köztársaság elnöke és kormánya a fővárosból. A minisztériumok néhány magasrangu tisztviselője is itt volt, ezek szó nélkül szálltak be a kocsikba, Poincaré és Viviani mindössze pár szót beszéltek Páris rendőrfőnökével. Este 11 óra 20 perckor, minden jelzés nélkül, halálos csendben gurult ki a kormány különvonata Párisból... Páris sorsdöntő órái A párisíak csak másnap reggel szereztek tudomást a kormány szökéséről, a hivatalos plakátokból. A hiradás úgy hatott, mintha bomba robbant volna. Ekkor már valószínűvé vált, hogy a németek bevonulnak Párisba. A hangulat nyomott volt, de az emberek azzal vigasztalódtak, hogy a „németek Brüsszelt is megszállták, a népnek még se történt semmi bántóEpe- és májbetegségeknél, elsősorban epehólyagkatarrus, epekőképződés és sárgaság eseteiben a mindig enyhe hatású „Ferenc József" keserü- viz a hasiszervek funkcióit élénkebb tevékenységre serkenti. Évtizedes orvosi tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivókúra leggyakrabban úgy válik igen eredményessé, ha a Ferenc József vizet reggel éhgyomorra, kevés forró vízzel keverve isszuk. F\ Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. dása“. A munkásasszonyok már azt követelték, hogy semmiféle védelemről ne gondoskodjanak, akkor senkit se bántanak a németek. „Hozzák vissza férjeinket a frontról! Le a háborúval!" harsogott Páris uccáin. Ez már a forradalom előszele volt. A németek pedig elérték Viliiére sur Marnet, ami húsz kilométernyire van Paristól. Gallieni eleget tett a néphangulatnak és Pá- xis egész helyőrségét kis csapatokban, feltűnés nélkül kivonta a fővárosból és a negyvenegy kilométernyire délre fekvő Fontainebleuben állította fel mintegy százötvenezer főből álló hadseregét. Leszerelték a Mont Valérien erődöt is és Párisban ebben a pillanatban mindössze tízezer katona volt, részben, hogy a németek észre ne vegyék a kiürítést, részben pedig azért, hogy a lakosság ne szerezzen tudomást a hadvezetőség terveiről. A katonai parancsnokság utolsó intézkedései a város átadásának módozataira vonatkoztak: pontos utasításokat adtak, hogyan kell fogadni a német ulánusokat, akik fehér zászlókkal megjelennek a városban és a nemzetközi jog értelmében hat órával a bombázás előtt megadásra szólítják fel a várost. A németek a Porté de Vincennesen vonultak volna be, Ugyanekkor az utolsó francia csapattestek elhagyták volna a várost a versaillesi kapun keresztül. Párisban csak rendőrség maradt volna, mert a rendőrség nem számit katonai alakulatnak. Hiteles vallomás a marnei csatáról Deltóur leírása itt megtörik és fejtegetésekbe bocsátkozik, amikre azóta már feleletet adott a történelem. Számos, azóta nyilvánosságra került emlékirat és dokumentum tisztázta azt a kérdést, hogy min dőlt el a marnei csata sorsa. Mindenesetre ez a legautentikusabb leírás, amit a német megszállás előtti órák izgalmairól olvastunk. Hasonló kitűnő hangulatképpel az egész háborús emlékirodalomban csak eggyel találkoztunk, ez Loncarievic szerb újságírónak könyvében van leírva, ahol Belgrád hangulatáról vannak megdöbbentő oldalak a bombázás idejéből. Deltour szerint érthetetlen volt Kittek magatartása, aki nyílegyenesen vonult Belgiumon keresztül Páris kapujáig és húsz kilométerrel Paris előtt megállt. Deltour nem túlságosan élesen, de határozottan szembefordul azzal a legendával, amely Joffre dicsőségének tulajdonítja a marnei győzelmet Deltourt igazolta tiz évvel később Paul Faure képviselő is, aki a marsall halálakor a „Populai- reben" cikket irt a marnei csatáról és megirta, hogy a francia generalisszimusz utolsó pillanatig Páris védelmezése ellen volt. Joffre ót akarta adni Pőrist a németeknek és a Loire volnalán akarta megvívni a döntő csatát. A háború után French marsall, akkori angol főparancsnok beismerte, hogy őt is és Joffret is egyetlen gondolat vezette: elkerülni az összeütközést a túlsúlyban lévő és előretörő német hadsereggel. Deltour a marnei csatáról a következőket írja: „A németek félkörben fogták körül a fővárost és frontjuk Challonstól, Meauxon keresztül Boissyg húzódott. Gallieni azt várta, hogy a németek Versaillesig nyújtják ki frontjukat és ezzel egészen körülzárják a várost. Közben Gallieni arról értesült, szeptember 3-án, hogy Kluck hadserege a Marne irányába menetel. A Párist körülvevő félkörön igy rés támadt. Gallieni ekkor zseniális elhatározással, anélkül, hogy akár a kormánnyal, akár Joffreval érintkezésbe lépett volna, csapatait egyetlen éjszaka visszavezette Párisba és szeptember 4-én százötvenezer főnyi hadseregével rávetette magát a németekre. Szeptember 4-én, 5-én és 6-án egyetlen közlekedési eszközt se lehetett találni Párisban. Gallieni az utolsó konflist, az utolsó taxit elrekvi- rálta, hogy csapatait a frontra dobja. Hallottuk, hogy Vitry le Francois körül nagy csata folyik, az ágyuropogást is hallottuk, de részleteket nem közöltek az újságok. Utána pedig... Párisban senki nem beszélt győzelemről. A párisiak Szent Genovévához fohászkodtak és neki köszönték meg a „marnei csodát". „Pénzügyi" kifogással tagadta meg a pozsonyi katolikus egyházkfizség vezetetése a magyar nyelvhatználatot Pozsony, julius 5. Megirtuk annak idején, hagy a pozsonyi katolikus egyházközség magyar tagjai, akikhez csatlakoztak a németek is, a egyházközség elnökségéhez intézett beadványban kérték a magyar nyelv használatát. Ezzel a beadvánnyal a napokiban foglalkozott az egyházközség kegyúri tanácsa. Kimondotta ugyan, hogy felszólálásaiban és beadványaiban mindenki használhatja a maga anyanyelviét, azonban nem járul hozzá ahhoz, hogy az egyházközség kiadványai (meghívók, határozatok stb.) magyar szövegüek is legyenek, mert a kegyúri tanács szerint az egyházközség jelenlegi anyagi helyzete nem engedi meg a háromnyelvűd éget és ezért ebben a kérdésben újra csak akkor fog határozni, ha megjavulnak az egyházközség pénzügyi és vagyoni viszonyai. A kegyúri tanácsnak ez a döntése sem a katolik/um, sem a jog szempontjából nem állja meg a helyét. mert. valamely természeti jognak gyakorlása nem függhet anyagi kérdésektől, azt vagy teljesen kell elismerni, vagy teljesen megtagadni. Kibúvót itten keresni nem szabad, legalább is ez nem vall tisztult katolikus felfogásra, Jogi alapja sincs ennek az úgynevezett megoldásnak, mert az egyházközség életében 20 százalékos kisebbségi nyelvihasználati jog figyelembe nem jöhet és ha a kegyúri tanács elismeri mindenkinek azt a jogát, hogy anyanyelvét használhassa, akkor ebiből okszerűen következik, hogy neki is, illetve az egyházközségnek mindenkihez ehhez az anyanyelvén kell szólnia. Gazdasági, pénzügyi és vagyoni kérdések ne,ni befolyásolhatják ezt az álláspontot és azoktól nem is tehető függővé a katolikus magyar hívek jogainak teljessége. Itt jegyezzük meg, hogy a katolikus hívek bizonyára eleget tesznek adózási kötelezettségüknek és az egyház- község anyagi leromlását legkevésbhé ök okozták és ezért annak hátrányos következményei nem is hárulhatnak reájuk. Rossz hatást keltett az is, hogy most, amikor az egyházközség képviselőtestületének 53 tagja, közöttük tekintélyes főpapok, prominens egyének a tanítók nyugdíj-ügyének megtárgyalása végett rendkívüli közgyűlést kértek, az egyházközség elnöke ezt a kérelmet kereken elutasította. Nagyon különös felfogás az, hogy ilyen közérdekű ügyet in camera caritatis akarnak elintézni, ami semmiképpen sem erősítheti meg az őslakos képviselőtestületi tagok bizalmát az elnök iránt.
