Prágai Magyar Hirlap, 1935. július (14. évfolyam, 149-173 / 3701-3725. szám)

1935-07-27 / 170. (3722.) szám

i JlMiUü ált f bM^AuJutt FelfrisBlésrc is megerősödésre kolya és a felrobbantott japán vonat utasai­nak halálhörgése. Az amerikai szenátus vizsgálóbizottsága csak nemrégiben hozott nyilvánosságra néhány adatot a fegyver­kezési üzlet kulisszatitkaiból. Voltak elő­kelő urak, magas állami méltóságok, akik megsértődtek, mert kiderült, hogy egy-egy hatásos beszéd mögött mennyi jutalék hú­zódott meg. Nem is olyan régen megtud­tuk, hogyan szervezte meg itt a szomszéd­ban az egyik kisebb fegyvergyár saját mun­kásait a zendülésre és hogyan szállított fegyvert az ellentábornak is. Ezek adatok, amelyeket még folytatni is lehetne, egyelőre azonban nem bizonyítani akarunk, hanem csak választ keresünk a nagy ,,miért“-re. Mert azt hisszük, hogyha azt az emberi energiát és leleményességet, amit a fegyver- üzlet ügynökei fejtenek ki, például a ,,ke- nyérüzlet" ügynökei fejtenék ki, még pedig ol/an irányban, hogy kitalálnák végre, ho­gyan lehet egyre több embert bevonni a fo­gyasztásba, főleg azokat a milliókat, akik önhibájukon kívül szorultak ki, —■ a végzet ujjmutatása kevésbé sötét tájakat idézne fel az emberiség előtt. Ha a béke eszközeivel nem lehet kivívni az élet elemi jogainak igazát, akkor persze hogy beleszólnak a há­ború gyilkos érvei a vitába. Arról sokat hallunk szónokolni, hogy ez vagy az a politikai konfliktus háborúban fog kirobbanni — de hogy a háborúk lehe­tőségének szociális alapjait megszüntessük, hogy megingathatatlanná tegyük az embe­rekben a hitet, hogy élni szép és élni jó, a háború pedig halált és megsemmisülést jelent, erre az agitációra néhány üres szó­lamon kívül alig jut érdemleges áldozat. Pedig talán mégis csak ez lenne az egyet­len kivezető ut: visszaállítani az embe­rekbe a hitet, jogaiba ültetni a becsületér­zést, kivívni az emberi élet megbecsülését, piacot nyitni ,az agyafúrt spekuláció helyett a becsületes munkának, — egyszóval em­berré varázsolni az embert — a világ-őserdő szerencsétlen lakóit. Gént akciója (TUDÓSÍTÁS AZ 1. OLDALON.) Ugyanakkor, amikor a szenvedélyek egyre inkább szóhoz jutnak, úgy Angliában, mint Olaszországban, francia politikai körökben meglehetős higgadtan Ítélik meg a helyzetet és jellemző, hogy ma már beavatott francia körökben optimiaz- tikus hangokat is lehet hallani. Az a vélemény ugyanis, hogy Suvich felhívása a népszövetség titkárságához, amelyben Olasz­ország uj döntőbírói eljárás megindítását java­solja, általában arra mutat, hogy a helyzet még nem mérgesedett el végkép és az olaszok részéről bizonyos engedékenységre lehet számítani. A „Petit Párisién" római tudósítójának jelentése szerint tegnap politikai körökben a francia köz­vetítő javaslatról tanácskoztak. Avenol népszö­vetségi főtitkár Párisból Genfbe utazott és még a mai nap folyamán egybehívja julius 31- re a népszövetség tanácsát. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy a népszö­vetségi vita milyen irányba fog terelődni, vagy­is, hogy csak az ötödik döntőbírósági tárgyalás eredményével foglalkoznak-e, vagy pedig az egész komplexumot felgöngyölítik. Mindenképen a háború ellen Tegnap Suvich államtitkár Olaszország jegy­zékével kapcsolatban tanácskozásokat folyta­tott a francia és angol követtel. A „Matin" ezekről a tárgyalásokról azt Írja, hogy az angol követ egyetértésben a francia követtel újabb előterjesztéseket tett Suvichnak és kijelentette, hogy a nagyhatalmak fellépése semmi szin alatt sem irányul Olaszország ellen, sőt éppen ellenke­zőleg az a törekvésük, hogy Olaszország biz­tonsági és terjeszkedési követeléseinek Kelet- afrikában érvényt szerezzenek, de viszont minden erejükkel meg akarják akadályozni a háborút. A lap megállapítja, hogy az uj javaslat hatá­rozottan angol nagylelkűségre van felépítve, vi­szont Olaszország engedékenységével is szabad ma már számolni. Tisztában kell lenni azonban azzal, hogy ez az utolsó kísérlet a békés meg­oldásra. Ha Genfben a tanácskozások anélkül indulnak meg, hogy előzőén a nagyhatalmak kö­zött megállapodás jött volna létre, egészen bi­zonyos, hogy a békét többé nem lehet megmen­teni. Az „Echo de Paris" azon a nézeten van, hogy a népszövetség sokkal súlyosabb próbatétel előtt áll, mint ahogy ezt a közvélemény el tudja képzelni. A lap ismételten megállapítja, hogy amennyiben a népszövetség nem elégszik meg a döntőbíróság működésének letárgyalásával, hanem az egész problémát fel akarja göngyölíteni, minden rész­letében, Olaszország vissza fogja hívni képvise­lőjét a népszövetségből. Ilyen körülmények kö­zött pedig a julius 31-e nagyon könnyen végze­tes dátummá válhat a népszövetség életében. A „Le Journal" ugyancsak ezen az állásponton van, amikor megállapítja, hogy többé nem olasz-abesszin konfliktusról van szó, hanem a népszövetség egzisztenciájáról. Franciaország nagyon jól tudja, hogy a nép- szövetség Németország és Japán kilépése után Olaszország kilépését nem élné túl. A lap megjegyzi, hogy az angol munkáspárt sú­lyosan téved, amikor azt képzeli, hogy célt fog érni, ha Génitől többet követel, mint aminek a teljesítésére a népszövetség egyáltalán képes. Amerika tartózkodó W ashington, julius 26. Az amerikai sze­nátus foglalkozott az olasz—abesszin konflik­tus kérdésével és ismételten leszögezte teljes desinteressement-ját. Az amerikai kormány a legteljesebb tartózkodással figyeli a fejleménye­ket. Érdekes, hogy azokkal a hírekkel, amelyek szerint Anglia és Amerika közös akcióra készül­nek egy békés megoldás érdekében, a szenátus egyáltalán nem foglalkozott. Politikai körökben az a vélemény, hogy noha az amerikai kormány igyekezni fog er­kölcsi befolyását érvényesíteni a béke érdeké­ben, azonban a diplomáciai tárgyalásokban nem kíván aktív részt venni. Newyorki lapok ma azt a hirt közlik, hogy Olaszország tárgyalásokat folytat az „United States" nevű tízezer tonnás gőzös megvásárlá­sára vonatkozóan. Valószínűnek tartják, hogy a gőzöst katonaszállitási célokra akarja felhasz­nálni az olasz kormány. Ez lenne a negyedik je­lentős hajóvásárlása Olaszországnak három hó­napon belül. Gandhi Abesszin-óért Kalkutta, julius 26. Gandhi, az olasz— abesszin konfliktussal kapcsolatban felhívást in­A KQFDHAIÁSZ AIEX GRBEPF BŰNÜGYI REGÉNYE 45 Tizenegykor már mély álomba merült min­denki. Csak az inspekciós tisztek és matrózok voltak ébren és végezték szolgálutukat. Hajnali negyed háromkor John King másod­tiszt, aki a fedélzeten elvégezte inspekciós kör­útját és az első emeleti kabinok lépcsője felé tar­tott, észrevette, hogy alulról vastag füstfelhő tör fel. Majd lángnyelveket látott felcsapni. A kabinoknak az a része, amely a hajó tatjá­ban volt, kigyulladt. Huszonnégy utas volt itt elhelyezve és alább a matrózok kabinjai voltak. John King gyorsan a vészharanghoz rohant és meghúzta. Ebben a pillanatban a hajóhíd ka­binjában a tiszt kiadta a gépházba a parancsot: — Stop ... A következő pillanatban megszólalt a sziréna. A rádiótiszt pedig kétségbeesett igyekezettel adta meg vészjeleit: — S—O—S, S—O—S, S—O—S. A Dél ke­resztje az északi szélesség 48 fok 33 perc 59.4 másodperc, a Grenwichtől számított nyugati hosszúság 8 fok 12 perc 13.96 másodperc alatt kigyulladt. S—O—S, S—O—S. A hajó farában elhelyezett utaskabinok ajta­ján kemény zörgések hallatszottak: — Minden ember a fedélzetre ... All mán on the bord .,. All mán on the bord ... A lángnyelvek hihetetlen gyorsasággal hara- póztak el. Csak a tisztek és a legénység nem veszítették el nyugalmukat a kétségbeesett to- vuhabohuban. Az álmukból felriasztott emberek hiányos öltözékben, kétségbeesetten rohantak össze-vissza a fedélzeten. A szubrett John King karjába ájult. A sziréna szakadatlanul búgott. A láng mér bekapott a^ádiófülkébe is. Rudolf Whlterbey azonban rendületlen nyugalommal ült a helyén, fején a hallgató, ujjai lázas gyorsa­sággal kopogták a jeleket: — S—O—S, S—O—S. Lángokban a Dél ke­resztje. S—O—S. A láng most belekapott a ruhájába, de Whi- terbey a mártírok halálos elszántságával ült a helyén: • — S—O—S. S—O-S. A kopogtató elhallgatott... Repültek a parancsszavak, izmos matrózke­zek lendültek, a mentőcsónakok leeresztve vár­ták a menekülőket. Tisztek állottak a csónakok előtt felvont revolverrel a kezükben ... Az elő­retóduló férfiakat durva kezek lökték vissza: — Aki férfi a csónakok felé közeledik, lelőj- jiik ... dörgött Paddershmitt hangja ,.. — Először a nők és a gyermekék. .. Az első csónakban helyet kapott Ruth Whid- don és a szubrett is, aki kecses pizsamájában most már egészen jól érezte magát és alaposan kiélvezte a rémület perceit, amikor a sors jó­voltából ilyen nagyszabású életdráma főhőse lehet. Csak az ékszerei után siránkozott: — Vagyont érnek és most elmerülnek a mély­ségbe ... Egy rossznyelvü aggszüz szólalt meg: — Legalább a kagylók visszaveszik birtokuk­ba, amit eloroztak tőlük. — Hajálra fogok hülni, — siránkozott tovább. — Azt hiszem, kellemesebb, mintha malachús­sá pörkölődik. De a szubrett már arra gondolt; hogy micsoda fotoriportokon fog ő szerepelni, milyen interjú­kat ad és hogy pukkasztja meg kalandjainak elbeszélésével a konkurenciát. Egész London egy hétig róla fog beszélni. A nyolc mentőcsónak egy-kettőre megtelt. Belefértek mindannyian, akik a fedélzeten gyűl­tek össze. Hatvankilenc utas és huszonhárom tengerész. Tizenkilenc utast, nyolc matrózt, a konyhaszemélyzetet, a gépház embereit már nem lehetett megmenteni. Azok füst- és lánghaládt haltak. A mentőcsónakok lassan, ütemes evezőcsa­pásokra távolodtak az égő roncstól, amelynek lángoszlopai messzire bevilágították a hajnali ég­boltozatot, borzalmas világítótornyot emelve a nyílt tengeren az égnek. A roncson már nem volt alig tenyérnyi hely, amelyet el nem érték volna a mardosó piros nyelvek... A pokoli hő­ségben, fojtogató füstben már csak két ember állott ott: Paddersmith, a kapitány és John King, a segédtiszt. — Gyújtogatás volt, King? — Nem tudom, kapitány. Olyan hirtelen tá­madt az egész. — Isten veled, fiam . .. — A kapitány kezet nyújtott bajtársának ... A tiszt megszorította a kezet. Pillanatnyi ha­bozásra sem volt idő. Átugrott a korláton. Még visszanézett. Ebben a pillanatban lövés dördült el. Paddershmitt kapitány a lánghalál elől ezt az utat választotta. XXIV. FEJEZET. A halottat rehabilitálják. A rádiójeleket sok hajó fogta fel, szerencsére ez az éjszaka elég népes volt a tengeren. Har­minc csomónyira lehetett a szerencsétlenség színhelyétől a Gloire, a francia kereskedelmi tengerészet büszkesége, amely most tette meg első transzatlanti útját és a győzelmes kék sza­laggal ékesítve most volt visszatérőben Le Hav- rebe. Nem is kellett túlságosan megmásítania kurzusának irányát, hogy a katasztrófa színhe­lyére érjen. Amikor az SOS jelet először fel­vette, a rádiótisrt azonnal jelentést tett a pur- semek, ez nyomban felzavarta a kapitányt, a kapitány pedig lesietett az inspekciós tiszti , szo­bába, ahol négy tisztje követte egy pontos tér­képen állandó figyelemmel a hajó útját: — Jelöljék meg kérem az északi szélesség 48 fők 33 perc 59,4, a greenwichi hosszúság 8 fok I tézett az indiaiakhoz, hogy adakozzanak a Vö­röskereszt részére. Gandhi ezekkel az adomá­nyokkal Abesszínia harcát akarja elősegíteni Olaszország ellen. Gandhi félhivatalosan kijelen­ti, hogy az indiaiak nem nézhetik érdektelenül Musso­lini fenyegető magatartását. London, Julius 26. A Times különtudósitó- ja érdekes adatokat közöl az abesszin hadsereg­ről. Az újságíró megállapítása szerint az abesz- szin hadsereg fegyverei és muníciója még egy egészen rövid tartamú hadjárathoz sem lenne elégséges. Január elseje óta hárexm-négy hajóra­komány fegyver érkezett Abesszíniába. Körül­belül 16.000 fegyver, köztük 600 modem ismét­lőfegyver, 200 repülőgépelháritó gépfegyver és mintegy öt és félmillió töltény. A legsürgőseb­ben töltényekre van szükség Abesszíniában. Az ujságiró becslése szerint az abesszin hadsereg legjobb esetben 15 millió modern fegyvertöl­ténnyel és 30.000 ismétlőfegyverrel rendelkezik. A tizenegy repülőgépet legnagyobbrészt a vö­röskeresztnek kell rendelkezésére bocsátani és csak öt repülőgépet lehet hadicélokra alkalmaz­ni. Az ágyuk legnagyobb része hasznavehetetlen. Az abessziniai északi hadsereg, amelynek a leg­nagyobb olasz haderővel kell szembenéznie, 160.000 emberből áll és nagyrészt öreg, hetven év előtti fegyverekkel van fölszerelve. Bizakodó hangulat Genfben G e n f, julius 26. Avenol, a népszövetség fő­titkára ma táviratot intézett a népszövetségi ta­nács összes tagjaihoz. A táviratban hivatkozik a tanács május 25-i határozatára, amely szerint abban az esetben, ha az érdekelt felek az abesz- szin—olasz vitában julius 25-ig nem tudnának érdemleges megegyezést teremteni, a tanácsot újabb rendkívüli ülésre kell összehívni. Mint­hogy ma már semmi remény sincs arra, állapít­ja Avenol, hogy az érdekelt kormányok a meg­oldást megtalálják, tehát azt javasolja, hogy a népszövetség tanácsa vagy julius 31-én vagy augusztus 1-én üljön össze. A tanács tagjainak szombaton délután két óráig kell közölniök Avenollal, hogy a javaslathoz hozzájárul­nak-e? Ugyanekkor Avenol közzétette az abesszin kor­mány jegyzékének szövegét is, amelyet Abesszí­nia a népszövetséghez intézett és amelyben hi­vatkozik arra, hogy a békéltető tárgyalások nem vezettek eredményre és kéri a népszövetségi ta­nács mielőbbi összehívását. Genfben általában az a vélemény, hogy a bé­kéltető akdót az eddigi alapon eredménnyel tovább lehet folytatni. Genfben remélik, hogy sikerül elkerülni Abesszíniában a háború kirob­banását. 12 perc 13.96 érintkezési pontját. Az egyik hajóstiszt nyomban teljesítette az utasítást. — Vonják meg a loxodromiát. Adják ki a parancsot, hogy Gloire arra forduljon. Mennyi­re vagyunk tőle? Úgy gondolom, nem túlságo­san távol! 31.698 csomót mond Laroux? Tehát adják ki az utasítást a rekordtempóra. Amivel megszerezték a kék szalagot, uraim, a francia tengerészet dicsőségére. Azt akartam mondani, hogy a Dél keresztje, angol gőzös, kigyulladt és most lángokban áJll. Pillanatok alatt kJ volt adva a parancs. Mű­szerek dolgoztak és a hajó nagy teste kissé ol­dalra fordult. Aztán előbbi útirányával hegyes szöget zárva be, nekifutott a víznek. Háromne­gyed óra múlva a katasztrófa színhelyére érke­zett. A szerencsétlenül járt hajónak már nyoma sem volt. Hatalmas reflektorok ■ fénye világította be a tengert mérföldnyi körzetben. A távolban egy közeledő gőzös kontúrjai látszottak, az is segít­ségül sietett. De már későn jön, a Gloire addig elvégzi a segítés munkáját. A reflektorok táncoló kúpjának síkjába csak­hamar bekerült a nyolc csónak, amint egymás mellett tartva, nyugodt tempóban közeledtek az óriási gőzös felé A kapitány tisztjeivel a fedél­zeten tartózkodott és hozzájuk csatlakoztak a Gloire azon javíthatatlan utasai is, akik a ten­geren is jobban szeretik az éjszakát a nappalnál és bridzs, tánc meg zene szórakoztató élveze­tében várják meg a hajnal pinkadását, ami — sokak szerint — a tengeren hasonlíthatatlanul élvezetesebb, mint a szárazföldön és felér az el­mulasztott éjszaka nyugalmával. Rövid vezény­szavak röpködtek a levegőben, csigák forogtak, kötelek ereszkedtek a mélybe, odalenn gyakor­lott matrózkezek kapcsolták be a horgokba a vaskarikákat és gyors egymásutánban vonták fel a Gloire fedélzetére a Dél keresztjének hajó­töröttéit. A nyolcadik csónakon volt John King, aki bevetette magát a tengerbe és úszva érte utói az utolsó csónakot. Feszesen a vendéghajó kapitánya elé állott, szalutált és összeütötte a bokáját: (Folytatása következik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom