Prágai Magyar Hirlap, 1935. július (14. évfolyam, 149-173 / 3701-3725. szám)
1935-07-21 / 165. (3717.) szám
1935 julius 21, vasárnap* ^IW<^-A\Afi¥AR.-HIRLAK l! Sztwewzkói toAQtyac fiaiafok a Uauiu utján Hatszáz nyugatszlovenszkói magyar népdal összegyűjtésével járult hozzá Pongrácz Zoltán a magyar zenetörténeti kutatásokhoz A diószegi orvos fia elmondja pályafutásának eddigi állomásait 5 Budapest, julius hó. (Budapesti szerkesztőségünktől.) Az a fiatal magyar tehetség, akiről most a szlovenszkói magyar fiatalok karrierjéről 6 zó ló cikksorozatunkban beszámolunk, a nagyközönség előtt talán még ismeretlen, nem úgy azonban a szakértők előtt, akik a magyar zenei élet egyik nagy Ígéretét látják a 23 éves Pongrácz Zoltánban. Az elmúlt iskolai évben fejezte be a Zeneművészeti Főiskolán tanulmányait,egymásután három vizsgát tett le a legjobb eredménnyel és igy tulajdonképpen most indul neki pályájának, de már eddig is sok sikerben és eredményben volt része és ezek biztos zálogai a jövendő fejlődésnek. Szerény, mosolygós fiatalember ül velünk szemben, aki a fárasztó munka után most készü’ boldog örömmel a jól megérdemelt pihenésre, a diószegi nyaralásra é6 úgyszólván az utolsó pillanatban fogjuk el, hogy megszólaltassuk a Prágai Magyar Hírlap hasábjain. — 1912 február 5-én születtem a pozsonyvi- déki Diószeg községben, ahol édesapám abban az időben körorvos volt. Édesatyám, dr. Pongrácz Ernő a század első évtizedében Pozsonyban teljesített szolgálatot és 1909-ben került át Diószegre körorvosi minőségben s egyúttal a cukorgyár orvosa is volt. Ebben a minőségében működött az államfordulatig, amikor aztán magángyakorlatot kezdett. Gyermekéveimet a 6zülői otthonban töltöttem. Ott végeztem elemi iskolámat és magánúton az első gim- náziális osztályt is, melynek anyagából a pozsonyi evangélikus líceumban tettem magánúton vizsgálatot. Ugyancsak Diószegen kezdettem zenével foglalkozni. Zongorával foglalkoztam s már 6 éves koromban kezdtem tanulni első mesteremtől, Pártos Olgától, aki 1929-ig tanított Diószegen. 1923-ban azután középiskolai tanulónak Budapestre kerültem fel e középiskolai tanulmányaimmal párhuzamosan, amelyeket az érseki reálgimnáziumban folytattam, a zenében is tovább képeztem magam. A nyári szünidőket mindig Diószegen töltöttem s néhány vakáción át hetenként két alkalommal bejártam Pozsonyba, ahol Németh István László foglalkozott behatóan zenei továbbképzésemmel s én igen sokat köszönhetek a pozsonyiak nagyhírű karnagy-pedagógusának. Érettségimet 1930-ban tettem le s azután a budapesti Zeneművészeti Főiskolára iratkoztam be, ahol öt éven át Kodály Zoltán volt a zeneszerzésben, mesterem, mig a karnagyképzést Unger Ernő keze alatt nyertem. Az idén három vizsgát tettem le, megszereztem a középiskolai énektanár minősítést, letettem a zeneszerzési vizsgát és kitüntetéssel állottam ki a karnagyképző vizsgát, amikor az előírás szerint kívülről, partitúra nélkül dirigáltam a zenekart. Erről a vizsgáról a budapesti 6ajtó is megemlékezett s engem első helyen említett meg. — Zeneszerzői és karnagyi pályámnak még csak a kezdetén állok, — mondta szerény mosolygással a fiatal muzsikus — és igy még nehéz karriert jelentő sikerekről beszámolnom. A siker és az elismerés talán a szorgalmas munka gyümölcse lehet, amelyre most készülök. Zeneszerzői és karnagyi ambícióim messze a gyermekkorra nyúlnak vissza. Negyedik gimnazista voltam, amikor 1925 szeptemberében Diószegen Rajter Lajossal, a magyar rádió pozsonyi születési! karnagyával együttesen léptünk fel Diószegen, egy templomi hangversenyen, amelyről a pozsonyi lapok s a Prágai Magyar Hírlap Is nagy elismeréssel emlékezett meg. Ugyancsak 14 éves voltam, amikor megszületett első kompozícióm. Heine Loreley dalát ze- nésitettem meg. Nyolcadikos koromban egyik tanáromnak Szivkirály című színdarabjához Írtam kisérő zenét s a darabot elő is adták a Rákóczi Kollégiumban. Pályafutásomon ezt nevezett* állomásnak tartom, mert a díszelőadáson nagy és előkelő közönség jelent meg. Ott volt Anna főhercegasszony s megjelent Dohaányi Ernő is, aki a bemutató után magához hivatott és elismeréssel szólt a zenémről. Életemnek egyik legboldogabb és legemlékezetesebb napja volt ez. A Szivkirály balettzenéjét a budapesti rádióban három alkalommal elő is adták. — A budapesti rádióban ezideig tízszer szerepeltek különböző kompozícióim: zenekarra írott magyar eklogáim, azután két zenekarra és énekkarra komponált két parasztdalom, amiket 1933-ban a sanfranciskói rádióállomás ifjúsági láncmüsorának keretében átvett. Ezenkívül bemutatta a budapesti rádió karácsonyi fantáziámat, majd csellószólóra irt diószegi parasztdalomat, amelyet Kerpely Jenő adott elő. 1930-tól kezdve a Magyar Tudományos Akadémia megbizásából és anyagi támogatásával minden nyáron népdalgyűjtést végeztem Nyugatszlovenszkón. Pozsony, Nyitra és Ko- márommegye területén idáig mintegy negyven falut jártam be s gyűjtöttem össze a nép száján élő dalokat. Eddigi gyűjtésem eredménye hatszáz dal, közöttük több teljesen ismeretlen. Ilyen például a Diószegben talált „Csiliz közben Patason“ kezdetű dal. Kismácsédon találtam egy nagyon érdekes régi dalt az utolsó nemesi inszurrekció idejéből Szimőn Pelikán Mihály 77 éves molnár volt a falu legnagyobb nótasmeröje, tőle is kaptam egy eddig ismeretlen dalt: „Oda alá jön egy hajó fölfelé" címűt. Hetényben megismertem az „Elindult Szent Péter Rómába" című dal egyik ismeretlen dallamát. A Magyar Tudományos Akadémián Bartók Béla végzi most a magyar népdalgyűjtés nagy munkáját és az én részletmunkám ebhez a hatalmas és óriási kulturális jelentőségű alkotáshoz szolgáltatott néhány szerény adalékot. Anyagom éppen most áll feldolgozás alatt, Szlovenszkói gyűjtőmunkám közben egy diószegi parasztgazda házában nagyon értékes bibliográfiái leletre is bukkantam. Megtaláltam Illyés Istvánnak hires zsoltáros és halottas énekeket egybefoglaló, 1693. kiadású kottáskönyvét Szlovenszkói gyűjtésemből már több népdal nyomtatásban is megjelent. Már több kompozícióm is jelent meg nyomtatásban és sűrűn jelennek meg zeneművészeti értekezésiem. Az idén a Rákóczi-éwel kapcsolatban a Magyar Kórus 14 énekkarra irt munkámat adta ki „őszi harmat után" címen. A Szent István Társulat kiadásában ősszel megjelenő „Vezérlő Fejedelem" cimü monográfiában „Rákóczi és a zeneművészet" cimü értekezésem jelenik meg, amelyben több ismeretlen adatot sorolok fel, s uj szempontokra mutatok rá, főleg egészen uj oldalról, folklorisztikus alapon mutatom be a kuruc zenét. Ilyen újszerű megállapításom például, hogy a „Csínom Palkó" dallama ruszin eredetű. A budapesti rádió ez évben verbunkos pályázatot irt ki. 57 pályamű érkezett be s az 1000 pengős dijat holtversenyben nyertem verbunkosommal. Mint énekpedagógus 1932 óta a Rákóczi Kollégium énektanára vagyok és „Énekjegyzetek" cimü tankönyvem alapján ta.nitom az éneket. Ezt pedagógiai szempontból azért tartom jelentős kísérletnek, mert a magyar népdal alapján tanítom növendékeimet az énekre és a zeneelméletre.. Ótátrafüred, julius. Gömörből Szepes felé autózva, a tájképben mindig észrevehető valami „fitatíando“, az évszak hátrálása. Tavaszból télbe, nyárból tavaszba jutunk pár óra alatt s a kép fönt a Tátrában lesz a legteljesebb. De még ezzel a tudattal is meglepődünk, mikor a kánikulából Ótátrafüredre érkezve, meglátogatjuk a kis alpesi kertjében szorgoskodó Csatádi Artúrt, Ófüred tudós gyógyszerészét, a messze ismert kiváló den- drológust s éppen ott találunk rá az egyik nemes orgonabokor mellett, az pedig tele van illatos, tömör, rózsaszin-lila fürtökkel, melyek ontják magukból a bűvös májusillatot, most, júliusban ! Vegyük hozzá, hogy nálunk Gömörben az orgona egyáltalán nem is virított az idén. Éppen akkor kapta a legpogányabb fagyot, mikor bimbóit nyitogatta. Azok aztán feketére égtek a tél késői csókjában. Mindenesetre zsarolunk pár dús fürtöt a kedves házigazdától s aztán körsétát teszünk csodaszép kis kertjében, a ma már külföldön is ismert ófüredi „Alpinum“-ban, mely régi ismerősünk, de most szinte újjászületve, teljes pompában tárul a verő- fény elé. Az egész kertecske bámulatos példája annak, mit lehet csinálni szeretettel és hozzáértéssel egy talpalattnyi kis területen is ! A meredek terepen a kert három terraszra épült. Lépcsők vezetnek fel s feljebb, finoman kavicsozott, kövekkel szegett utacskák kanyarognak a virágágyak között. Legalul, középen, kis vízmedence, melynek napon melegedett vizéből öntözik a kis kert szépséges lakóit, az alpesi flóra válogatott példányait. Kicsi grották, sziklacsoportok, csalitok, hidacskák, minden szinte gulliverien letartott méretben, mint a japáni csodakertekben. De egynéhány tenyérnyi virág- ágyacskában is három-négyféle virágcsoda, alpesi ritkaság s ezek itt mind jó egyetértésben, gondos gazda keze alatt, teljes pompájukban diszlenek. Görög szobrok parányi másai díszítenek egy-egy grottát. virágcsoportot, útszegélyt. Egy sziklán a Téry-menház pár centiméteres liliputi mása. Egy másikon a Sziléziai ház csalódásig hü utánzata, akkora, mint egy kis gyufaskatulya. Bronz-gyik tapad amott a szürke gránithoz, mintha a verőfényben sütkérezne, emitt az utón eleven mása fut keresztül, össze lehet téveszteni őket. Kanadai, amerikai, alpesi fenyők, különös cserjék, soha- nemlátott virágfurcsaságok. Minden növény mellett precíz kis botanikai tábla adja meg a növényegyed nevét. Egy kis túlzással azt mondhatnánk, világrészek adnak itt egymásnak találkozót, mert igen gyakran szerepelnek a latin melléknevek közt ilyenek : „americana", asiatica“, „canadensis" etc. A kert tudós gazdája sokszor nagy áldozatok árán hozat magának egy-egy ritkaságot és kísérletezik behonositásával, mert főcélja az egész Alpinummal az, hogy megfigyelje, az egyes növények hogyan bírják a tátrai magas-éghajlatot. Nagyon érdekes megfigyelései vannak ezen a téren, melyeket dendrológiai szaklapokban tesz közzé. Az már fel sem tűnik, hogy a havasi gyopároknak négy-öt fajtáját találjuk teljes virágzásban, hófehértől halványzöld árnyalatig, dús selyempihéikkel. A Saxifragaceák ugyancsak gazdagon vannak képviselve. A Centaurea Macrocephala most kezdi fel- nyujtani hatalmas szárait, melyeken aztán aranysárga buzogány-alaku pompás virágait nyitja. A Valeriána officinalis úgy diszlik, mintha örök életében havasi növény lett volna. Teljes virágjában találunk egy fajta Enciánt (Gentiana), mely a Tátrában nyárvégét szokta jelezni, ezt a fajtáját nem is ismertük. A Digitalisok ugyancsak gazdag családban vannak együtt. Csörög c. fejünk a sok latin névtől, melyeket a kis botanikus táblák súgnak tudatlan mivoltunknak s mint rossz diákok, némi megkönnyebbüléssel fordulunk a régi ismerősök felé! Itt van mindjárt a teljes virágjában diszlő teljes orgona. Aztán a szomorufüz és szo- morukőris is jól érzik magukat Csatádi Ar- túr gondos keze alatt. Egy kicsi hársfa küz- ködik a klímával, de azért úgy látszik, az idén virítani fog 1 Feljebb, egy magas ter- raszon vörös gesztenye fitogtatja teljes pompában lévő virágait! Ez is nagy eredmény, mert sokáig az is vitás volt, vájjon egyáltalán meghonosodik-e a gesztenyefa ebben a magasságban. Egy kis cseresznye- fán (ja, itt minden fa kicsi, kevés a hely és kemény a kiima !) már pitykegomb nagyságúak a zöld cseresznyeszemek ! Itt lesz termés ! Mikor a késői fagyok dühöngtek, j még itt nem virított semmi, igy menekült meg a leendő gyümölcs is 1 Ide jövünk majd befőzni-valóért. Egy törpécske japáni almafa meg annyira tele van gyümölccsel, hogy az már egyenesen kapitalista áruhal- mozásnak látszik. Furcsa játéka a természetnek : lent, a meleg síkon elpusztult a gyümölcs, fent a zord csúcsok alatt megmenekült és békén beérhetik. Egy gyönyörű, lenge, aranysárga Írisz külön gondozásban részesül, nagyon szereti a vizet. Apró hordócska mellé ültették s annak a nedvét szívhatja kedvére. A szirom különös rajza ritkaságszámba megy. És ki tudná felsorolni mindazt, amit ez a kis elvarázsolt birodalom fehér kerítései között még tartogat ? Ki tudná leírni a dédelgető szeretetet, mellyel a házigazda virág- népét gondozza ? Hát még a mulatságos megjegyzéseket, melyeket a járókelők, a turisták, a kiváncsi gyerekek az Alpinum rácsai mellett leadnak s melyeket itt-ott meghall Csatádi Artúr dolgozó asztala mellől, a gyógyszertári szobájában. Ilyenkor csendesen mosolyog magában, tovább böngészi szakkönyveit, folyóiratait, talán éppen felad egy-egy újabb rendelést valami különleges növénygumóra, hagymára, virágmagra. Vannak külföldiek, akik már programszerűen jönnek a kis Alpinumot megnézni, szakemberek kopogtatnak be a szives házigazdához és parázs kis eszmecseréket rendeznek az Alpinum parányi utacs- káin. Mohó turisták valami kertészetet sejtenek a fehér kerítés mögött és vásárolni akarnak a ritkaságokból. A gyereknép pedig az apró szobrocskáknak, a pirinyó men- házaknak, bronzgyikoknak örül nagy sival- kodással. De a hőség, az az Alpinumot sem kíméli. Jó bemenekülni kissé a hűvös szobába. Orvos-barátunknak ez sem elég, átlép a patikába s odaszól az egyik praxinak : — Kérek egy kis jó hideg syrupus rubi idaeit! — Parancsoljon doktor ur, mivel készítsük el ? — Aqua mineralis oxigenatát kérek hozzz. — Acidum citricumot nem parancsol ? — Köszönöm, azt nem. —- Sacharum albumot ? — Remélhetőleg elég lesz a syrupus rubi idaeiben ? —« Feltétlenül. Tessék, már kész is. És doktorkánk felhörpinti a harmatos pohárból a —- hideg málnafröccsöt. Mert ez az egész nagy latin szédület semmi egyebet nem jelentett, mint egy jó málnaszörpöt szódavízzel. Alin ez! Az Alpinum szomjas kis neveltjei majd napszállat után kapják meg a maguk itó- káját a víztartályból. Annak a peremén most egy „lacerta virídis“ heverészik. kétágú finom nyelvecskéjét öltögeti, még neki is melege van 1 NYIRESI-TICHY KÁLMÁN. 08 títyOkWitfy! Csatádi Artúr ótátrafüredi Alpinumában a fagykáros esztendőben is lesz cseresznye- és alma-termés!
