Prágai Magyar Hirlap, 1935. július (14. évfolyam, 149-173 / 3701-3725. szám)

1935-07-12 / 157. (3709.) szám

1935 julius 12, péntek,' n r KözcíazdaságP . Nyilvánosságra került a kamarai központ gazdasági terve Prága, julius 11. A csehszlovákiai kereske­delmi kamarák közipontja tegnap dr. Tfebicky János, a prágai- kamara elnökének elnöklete mellett plenáris ülést tartott. Az ülésen Najman J. V. kereskedelmi miniszter is résztvett. Dr. Trobioky’ terjedelmes beszédben vázolta a ka­marák legfontosabb követeléseit, majd annak a reményének adott kifejezést, hogy a kor­mány helyreállítja a kereskedelmi kamarák ön- kormányzati jogát és átadta a kamarai köz­pont emlékiratát ama gazdasági követelések­ről, melyeket a „kamarák gazdasági terve“ el­nevezéssel emlegetnek. Az emlékirat a többi között a kővetkezőket tartalmazza: Tervgazdaság Az irányított, vagy tervgazdaság krédésében a kamarák elvi álláspontja abban áll, hogy bi­zonyos körülmények között szükségesnek lát­ják az állami beavatkozást a magánvállalko­zásba. Ennek a beavatkozásnak azonban nem szabad tulmennie az érvényben levő gazdasági rendszer határain. Az állami beavatkozásnak olyannak kell lennie, hogy ne másitsa meg a mai gazdasági rendszer alapjait, ne érintse á magánvállalkozás jogát, ne sértse a magántu­lajdon szentségét és ne szüntesse meg a gaz­dasági felelősség, vagyis a vállalkozói kocká­zat elvét. Kényszerszindikalizálás A kényszerszindikalizálás kérdésében a ka­maráik helyeslő állásponton vannak, de ezzel kapcsolatban szükségesnek tartják hangsú­lyozni, hogy a kényszerszindikalizálás során ügyelni kell arra, hogy a mai vállalkozói réte- tegekben nagyobb eltolódások ne adódjanak, ne fosszák meg kereseti és munkalehetőségük­től azokat, akik számára fő, vagy egyetlen ke­reseti lehetőséget az a szakma nyújt, amelyet kényszerszindikalizálás tárgyává tesznek, vé­gül a szindikalizálásnak nem szabad kollektív alakulatok érdekeinek túlzott támogatását je­lentenie. A nagy vállalatok terjeszkedésének kérdésé­ben a kamarák arra az álláspontra helyezked­nek, hogy meg kell találni a munkamegosztás módját a gyáripar és a kisipar között és meg kell te­remteni a gyáripar, a kisipar és a kereskede­lem modus vivendijét Az ipartörvény reformjával összefüggésben meg kell szüntetni a szövetkezetek eddigi elő­nyős helyzetét és a szövetkezeteket minden tekintetben, tehát adózási téren is, a magánvállalkozókkal azo­nos elbánásban kell részesíteni. Közgazdasági minisztérium A kamarák szükségesnek vélik, hogy a kor­mány gazdasági politikáját egy szerv irányítsa. E cél érdekében követelik, hogy a kormány közgazdasági minisztériumot létesítsen s ez az uj minisztérium vegye át a kereskedelmi, a földművelési és részben a közmunkaügyi tárca ügykörét. A kereskedelmi politika sikerének elenged­hetetlen feltétele a gyáripar ée a mezőgazdaság érdekellentétének kiegyenlítése, A munkanélküliség leküzdése érdekében a kamarák úgy vélik, hogy a munkanélküliség szá­mának apasztását a legmegfelelőbben a ma­gánvállalkozás célszerű támogatásával lehet elérni. Még a mezőgazdasági tervszerüsités során is tekintettel kell lenni arra, hogy ne korlátoz­zák a magánvállalkozók tevékenységének le­hetőségét, A magánvállalkozók tevékenységét a gabona,- monopólium is korlátozza, amit legjobban az a tény bizonyít, hogy a malmokat, az iizembe- ezüntetée veszélye fenyegeti. „Az adómegterhelés elviselhetetlen" A pénzügyi- és az adópolitika kérdésével kapcsolatban a kamarai központ megállapítja, a mai elviselhetetlenül súlyos adómegterhe­lés mellett gondolni sem lehet uj adónemek bevezetésére és arra, hogy a régi adókat föl­emelje a kormány. A pénzpiac helyzetének javulása csak az egészséges valuta fenntartásától remélhető s a kamarák ezért a leghatározottabban állást foglalnak mind­ama tervek és indítványok ellen, melyek cél­ja nyílt vagy burkolt pénzszaporitás. A pénzpolitika főfeladatát a kamatláb leszállí­tásában látja az emlékirat; Forgalmi minisztérium A forgalmi politika kérdésében a kamarai •központ számos indítványt készített és azt ja­vasolja, hogy a kormány x. forgalmi minisztériumot létesítsen. A közigazgatás reformjával össze­függésben az emlékirat a kamarák abbeli kí­vánságának ad kifejezést, hogy a reformra vo­natkozó terveket a kormány mielibb valósitea meg és léptesse életbe a takarékosság rendsze­rét. Minden gazdasági és közigazgatási intéz­kedés foganatosítása során az illetékes ténye­zőknek tekintettel kell lenniök a magángazda­ság érdekeire. A kamarai központ végül annak á kívánságának ad kifejezést, hogy a kormány mielőbb hajtsa végre a törvények unifikálását és keltse életre az államtitkári állások intézmé­nyét. A kereskedelmi miniszter nyilatkozata Najman kereskedelmi miniszter a kamarák emlékiratának átvétele után annak a reményé­nek adott kifejezést, hogy a kormány rövidé sen megvalósitja a kamarai törvényt s az uj törvény szilárd alapot biztosit majd a kamarák részére. Kijelentette, hogy a nemzetgyűlés őszi ülésszakában letárgyalja i ■mmii'iiiiiii—fi a végeladások szabályozásáról szóló tör-1 vényjavaslatot, a rádiótechnikai berendezé­sekről szóló javaslatot és a kisipartörvény novelláját. A kereskedelmi kormány ezenkívül törvényja­vaslatot készít a vándoriparosok ügyében. A miniszter megállapította, hogy az adó­megterhelés elérte a teherbiróképesség ha­tárát 6 adminisztrációs utón is lehetne bizonyos ese­tekben a vállalkozók számára némi kedvez­ményt biztosítani. A kisiparosok érdekében megoldást keS te­remteni az üzemek fenntartásához kellő hitel megszerzése terén. Ki kell építeni a már meglevő kisipari szervezeteket és azok csucsszervezete részére megfelelő bőségü hi- j telforrásokat kell teremteni. A gyáripari .^politika' kérdésében a termelés é6 •az elhelyezés szabályozása céljából keretmeg- állapodásokaji, -kell létesíteni. Az erre vonatko­zó tárgyalások a nyári szünet elmúltával tüs­tént megindulnak. A kereskedelmi miniszter végül annak'-a meggyőződésének adott kifeje­zést, hogy a gazdasági helyzet tartós föl javí­tása valamennyi érdekelt gazdasági testület e gy ii tbmük ödésétő 1 függ. A csehszlovákiai kereskedelmi kamarák nagy érdeklődéssel várt gazdasági tervezete tehát a nyilvánosság elé került. Sajnálatos, hogy az emlékirat kissé rendszertelenül sorolja föl a kamarák követeléséit és néhány kisebb jelen­tőségű kérdésnek ,a .nagyobb jelentőségű ekénél nagyobb teret ad. Az emlékirat követeléseket tartalmaz, de nem adja. a kamarák gazdasági tervét, mert negatívumoktól eltekintve nem je­löli meg azt az utat, amelyen a gazdasági kor­mánynak haladnia kellene. A kereskedelmi miniszter nyilatkozata szin­tén alig mond valamit. Ezeket a ködös és álta­lános jelentőségű kijelentéseket a kereskedők és az iparosok Najman miniszter elődeitől is többizben hallották, a helyzet mégsem válto­zott. Mit kapunk a valutákért9 Prága, julius 11. KŐ ÍOÍI pengőért ............................ 466.— 10 0 schillingért ...... 468.50 100 zlotyért ........................... 452.25 10 0 lejért 14.1( 100 márkáért............................. 813.— 10 0 dinárért .............................. 55.80 10 0 svájci frankért..... 785.— 10 0 francia frankért..... 160.70 10 0 belga frankért..... 414.— 10 0 líráért ................................... 189.40 10 0 holland forintért.... 1627.— 1 amerikai dollárért .... 23.55 1 angol fontért......................... 118.625 Mi t fizetünk a valutákért? Prága, julius 11. Kő 100 pengőért .............................. 469.— 100 schillingért........................ . 471.50 10 0 zlotyért ....... 455.25 100 lejért ........ 14.40 100 márkáért 817.— 100 dinárért ............................. 56.20 100 svájci frankért ..... 788.— 100 francia frankért....... 161.30 10 0 belga frankért................... 416.— 10 0 líráért .................................. 190.60 100 holland forintért........ 1633.— 1 amerikai dollárért .... 23.75 1 angol fontért ...... 119.625 A tavalyi árpát denaturált alakban a gazdákra tukmálja a Gabonatársaság Az óbuzát és rozsot fokozatosan veszik át a malmok A jövő hétre várható a gabonamonopólium uj rendelete Prága, julius 11. A gabonamonopóliumról szó­ló uj rendelet előkészületeit lázas ütemben foly­nak. miniszteri bizottságok és a Gabonatársa­ság teljes apparátusa permanenciában van, de e nagy igyekezet ellenére is immár bizonyos, hogy az uj rendelet ezen a héten sem jelenik meg. Jólinformált helyen szerzett értesülésünk sze­rint illetékes helyen a még mindig fennálló ne­hézségek ellenére remélik, hogy a rendelet a jövő hét elején megjelenik. A Gabonatársaság elnöksége erre való tekintettel elrendelte, hogy tisztviselői a jövő hét egész tartama alatt foko­zott szolgálatra készüljenek elő és készenlétben várják az elnökség utasításait. A malomipari termelés kontingentálására vo­natkozó tárgyalások kedvező mederben halad­nak. A hányadékrendszert augusztus 1-től kezdő­dően vezetik be. A kereskedelmi malmok termelési hányadát az 1931/32. gazdasági évtől kezdődő háromévi át­lag alapján határozzák meg,, a bérmalmok kon­tingensének meghatározására a malmok által bevételezett bérösszeg lesz irányadó. A csehszlovákiai kereskedelmi, vegyes és bér­malmok termelési adatai vagonos tételekben a következők: gazda- a malmok búza rozs sági év száma 1931/32 9.083 119.177 88.783 1932/33 9.199 116.018 94.528 1933/34 9.220 120.372 97.920 A kimutatásban szereplő legutóbbi gazda­sági évben 403 kereskedelmi, 1.106 vegyes és 7.711 bérmalom dolgozott a csehszlovák köz­társaság területén. Az egyes malmos termelési hányaidait. a fenti statisztikai adatok alapján határozzák meg s kötelezni fogják a malmokat, hogy a lisztet plombáit zsákokban hozzák forgalomba. A malmok kötelezik magukat arra, hogy át­veszik a Gabonatársaság tulajdonában levő ógabonát. Valószínű, hogy az intervenciós gabona elhelyezésénél bevált tavalyi rend­szert alkalmazzák és csak annak a malomnak ad a Gpbonatársnság ujgabonát, amely meg­felelő mennyiségű tavalyi árut vásárol. Bt a sételkéuywtt bujára H rozsra so* natkozik. Az árpától a Gabonatársaság oly­képpen szabadul meg, hogy a gazdákat kény­szeríti arra, hogy meghatározott mennyiségű denaturált árpát vegyenek át tőle. Ezt oly­képpen teszi majd a monopólium jogával föl­ruházott társaság, hogy a neki megvételre fölajánlott árpa ellenértékének csak egy ré­szét fizeti meg készpénzzel, a többire pedig bont kap, melynek ellenében a gazda dena­turált árpát kap. A bont a gazda átruházhatja másra, ha nem használhatja a denaturált árpát. Az iparcikkek indexe főié emelkedett a mezőgazdasági cikkek indexszáma Prága, julius 11. Júniusban a mezőgaz­dasági cikkek indexszáma a májusi kimuta­tásban közhit 705.5-ről 747-re emelkedett, amíg az iparcikkek indexe ezzel egyidejűén 729.5-ről 727.1-re ment vissza. A mezőgazda­sági index májusban 3.4%-kal alatta maradt a gyáripari cikkek indexének, júniusban vi­szont már 2.75%-kai fölülmúlta azt. (Kormányrendelet készül a belföldi olajos­mag vaik elhelyezésének biztosításáról.) A kormány rövidesen rendeletet bocsát ki a belföldi olajosmagvak' elhelyezésének biztosí­tásáról, amennyiben kötelezni fogja a müzsir- gyárakat, arra, hogy gyártásuk során meg­határozott arányszámban beliföldi olajosmag- vakat használjanak föl. (Egységes kamatláb készül a köztársaság egész területén?) A szlovenszkói takarék- pénztárak indítványt terjesztettek a cseh­szlovákiai takarékpénztárak országos szövet­sége elé, hogy indítson mozgalmat a kamat­láb egységesítése érdekében. Az indítványról a takarékpénztárak országos szövetsége lég­ii többi igazgatósági ülésén tárgyalt. Az igaz­gatóság elhatározta, hogy a kamatláb egy- ségítése érdekében mozgalmat indít. Ha az akció eredménnyel jár, akkor Szlovenszkón és Kárpátalján- a= kamatláb nem te*" niaga- aaibib a tttrtéwfttani '* - .'.im.., •;' (Dunahajózási ankét a pozsonyi kamará­ban.) Pozsonyi jelentik: A pozsonyi kereske­delmi kamarában tegnap ankétet tartottak a dunai hajózás időszerű kérdéseiről. Az anké- ton Matéjióek, a kiviteli intézet vezérigaz­gatója is részt vett. A hajózási társulatok megbízótta kijelentette, hogy a kelet felé í irányuló áruszállítások megkönnyítése érde­kében az egyes társaságok uj tarifát készítet­tek s igy mi sem áll útjában annak, hogy a Dunán való exportforgalom mielőbb erős len­dületet vegyen. Az ankét keretében a Romá­niáiban befagyott csehszloivákiai követelések ügyéről is tanácskoztak. Végül megállapitást nyert, hogy a pozsonyi kamara körzetéből 55 különböző államiba szállítottak árut. (Terméskilátások a galgóci járásban.) Galgó- d tudósítónk jelenti: Az idei terméskilátások a galgóci járásban junius első felében még a leg­jobban voltak. Az ezt követő nagy hőség azon­ban hátrányosan befolyásolta a termésered­ményt úgy minőség, mint mennyiség tekinteté­ben, úgyhogy a gabonanemüekben jó közepes eredményre lehet számítani. Gyengébb földeken a minőség besülés folytán szenvedett. Búzában 2—4 kg-mal alacsonyabb a fajsuly a tavalyinál. Rozsban szintén gyengébb a fajsuly. Árpában sok a második osztályú. Az aratási munkálatok már mindenütt megkezdődtek és rövidesen a csépied munka is megindul. (Közepesnél jobb cukorrépatermésre van kilátás.) Kitenovernnyolc cukorgyár jelentésé szerint a répatermés 7 (a tavalyi év azonos szakáiban 14) %-bam igen jónak, 68 (68) %- bán jóinak, 24 (18) % -bán kielégítőnek és 1 (0) %-ban rossznak Ígérkezik. (Uj banktörvény Belgiumban.) A belga kor­mány letárgyalta és elfogadta a bankok ellen­őrzéséről szóló törvényjavaslatot. A törvény hir szerint, e hó közepén életbe is lép és még jobban megszigorítja a rövid idővel ezelőtt a bankokra rótt kötelezettségeket. Az uj törvény a bankokat két csoportra osztja: betéti és ipari pénzintézetekre. Az ellenőrzés különösen szigorú lesz azokra a bankokra, amelyek rövidlejáratu betéteket fogadnak el. Minden banknak leg­alább 10 millió frank teljesen befizetett alaptő­kével kell rendelkeznie. A kötelezettségek betarr tását külön szervezet ellenőrzi, ezenkívül mini­den bank kebelében a bank egész ügyvitelét a részvényesek által választott ellenőrök vizsgál­ják felül, (Jugoszlávia buza-exportfölöslcge 25.009 vagon.) Belgrádiból jelentik; A kormány gaz­dasági-pénzügyi bizottságán ak stat iszUka i adatai szerint Jugoszlávia idei büza-exporl- fülöslege 25.000 vagonra rúg. (Magyarországon 23 millióval csökkent a bank­jegyforgalom.) Budapestről jelentik: A Magyar Nemzeti Bank bankjegyforgalma a július 7-iki kimutatás szerint a jiuiiuis 30-i forgalommal szem­ben 23 millió pengővel csökkent. A Imák jegy for­galom 352,279.500 pengő. E csökkenésit váltővw.- szayáltáeoik idézték elő. A váttótárcaálloipúny •!? I millió pengővel apadt. Az crckészlet 0.3’,millió pengővel csökkent. Az. állam adóssága 5.3 millió •pengővel emelkedett, mivel a kormány az 1988. évű XXVII. törvénycikk 1. §-ában foglalt felhatal­mazás alapján a gazda tartozások rehdczé-*'ónck elősegítésére legfeljebb '100 millió pengő na .jmg nyitott hitel terhére további összeget, vett fel. V zsiróköveteléeek állománya összesen 11.:! millió pengővel apadt, mivel az állami zsivcmámlákról 0.6 millió, egyéb számlákról pedig 10.7 ■ gő folyósítás történt. Az ..Eg1 I 1 ' millió p(m<!'öv"l uvai'aii • yEgm'o ia.1vx.Ue.. -.1 . A ...góvol apadlak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom