Prágai Magyar Hirlap, 1935. június (14. évfolyam, 126-148 / 3678-3700. szám)
1935-06-02 / 127. (3679.) szám
1935 ftmfaa 2, vasárnap* 17 <PRXGMAWkARHlRLAI> UówátU Acpád, a budapesti Vle*M&etí, SzUtkáa fötetid&zö-(e: A jövő színházának isméi a komoly művészei templomává kell válnia Beszélgetés a Kassán időző kitűnő főrendezővel a dráma, a színpad-művészet jelenéről és jövőjéről A kiseMsfyi Mtyfút swqüsaásMk umdemU utisszuk keU ld$esitetae! Kassa, jmmfiuB 1. (Kassai szerkesztőségünktők) A magasan kieffnielkedő intellektus, az imponáló tudás és a széles európai Látókör embere Horváth Árpád, a budapesti Nemzeti Színház főrendezője, aki néhány mappa;! ezelőtt félesége, Nemé- nyi LÉM, a kassai magyar színház prímadomná- járuak meglátogatására Kassára érkezett Közel másfél évtized óta dolgozik magas budaipesti pozíciójába, n az erdélyi származású. kitűnő főrendező, akiiről máir sokszor megállapították, hogy egyike azoknak, akik valóban értik a mesterségüket Nem csak értik, hanem érzik is a kortársi felelősség minden súlyával Horváth Árpád ma egyike azoknak a magyar színházi vezetőembereknek, akik az európai látókör szemszögéből látják és iitéliik meg a szinház művészi értelemben vetít helyzetét, akik állandóan a színház organizmusának ütőerén tartják a kezüket 6 éppen ezért tisztában vannak helyzetével, egészségi állapotával, minden eseményével európai, sőt: világé ideiem ben is. Nyilatkozatot kértünk Horváth Árpád főrendezőtől a Prágai Magyar Hirlap részére s négy kérdést tettünk fel neki: 1. Milyennek kell lennie a milyen eszközökkel kell dolgoznia a mai színháznak? 2 Milyennek látja a jövő színházát? 3. Mit tart a színház, a film és a rádió egymásra gyakorolt hatásáról? — és: 4. A kassai magyar szinház munkáján keresztül milyennek látja a kisebbségi színjátszás helyzetét és feladatait? Mind olyan kérdések ezek, melyek egyformán foglalkoztatják a színház mai és elkövetkező helyzetéért aggódó fejeket. Horváth Árpád készséggel állott rendelkezésűnkre és a következőkben vázolta mondanivalóját: Színházi válság, mini müvészetválság: nincsen! — Az első kérdésre elsősorban a színházzal kapcsolatban ma oly divatos válság-problémák anatémájával, legalább is ezek helyes megvilágításával kell felelni. Szinházválság ugyanis, mint müvészetválság: nincsen! Van gazdasági válság, beszélhetünk az európai, sőt a világlélek válságáról, arról a szellemi metamorfózisról, amelyen az emberi kuiltura átmegy, — de maga a színjátszó művészet: a® az ösztön és törekvés, hogy az emberiség emberi történéseken keresztül, sűrítve, művészetben egybefoglalva, mondhatnám: a lélek egyértelmű nevezőjére hozva eszméljen rá az élet és a saját élete tudatára, — ez mindig örökéietü marad, aminthogy változatlan folyamatossággal él az emberi kultúra legősibb és legprimitívebb idői óta. A színház az emberi lélek kollektív megnyilvánulása, éppen olyan mély és épp oly káiirthatat- lanul szilárd, mint a vallás, ahonnan származott. A vallás termelte meg a mítoszt s a mítoszból nőtt ki a dráma, a szinház, a maga természete* evolúciójában. Az individualizmus, amely létrehozta mai széteső kultúránk débacle-ját és „válságait", időlegesen zsákuccába vezethette a mai színház — főként a mai drámairás — életműködését és életnyilvánulásait; hiszen a hullámzásnak nemcsak hullámhegyei, de mélypontjai is vannak s azt nem lehet tagadni, hogy egy ilyen mélypont kiábrándító valóságát éli át a mai drámairás. De a színháznak egyfelől múltja, gazdag értékraktára e másfelől önmagában is élő. anionom ereje van, amelytől és amellyel élhet, utat tárhat magának az emberi közösséghez 6 visszaszerezheti a nagy tömegeket éppen úgy, mint a kiválasztottak műveltségben különb rétegeit. Termé- j szelesen csak a komoly művészettel táplálkozó s tápláló színház. Chaplin és Shakespeare — Ahogyan ezt a művészi lényeget Chaplin, a mai kornak talán legköllektivebb művésze meg tudta fogni s meg tudja éreztetni. Az ő művészete épp úgy univerzális, mint a Shakespeare-é. A nagy brit is királyoktól kezdve, udvari, nemesi. polgári közönségén át egyetemes mondanivalót talált a kocsmám!varok csőcselékéig mindenki számára. Egy Ohapliin-story és annak művészi kivitele is épp úgy megmarkolja a legkényesebb esztéta érzéseit és nevetőidegeit, mint a boltoslegényét vagy kubikoammukásét. S a színművészet útja s életfeladata soha nem több ée nem kevesebb, mint az, hogy utat leljen a legszélesebb emberi kollekti- vumhoz: néphez, fajtóboz, tömegeikhez — eimbeirbez és emberiséghez. —• Igaz, hogy a mai kor mondanivalóinak nagy szószólói; a korszerű drámaírók — talán az egy G. B. Shawt kivéve, — nem jöttek el, de ez csak a dráma időleges válságát jelentheti s nem a színházét, amelynek múltbeli, ha tetszik: történeti értékanyaga gazdag lehetőséget jelent a korszerűsítő — Kényszerűségből s üzleti szükségből kénytelen azokkal a színpad-ipari árutennékekike! la- boráimi, amelyeknek művészi értéke úgy viszonyuk az igazi emiberábrá zoló művészet, — teszem M egy Shakespeare, Moliéra, egy görög tragikus, Ibsen, Shaw, egy Piraadelío vagy daudel, — matériájához^ mint például egy WaUaoe-féle áe- tektiivregény Balzac vagy Flaubert valamelyik regénymonumentumához. A mai színház lemondott arról, hogy az írótól valóban irodalmi igényeket és magasabbrendü színpadi művet várjon, igy hát színészeit sem táplálhatja elsőrendű táplálékkal és ugyanúgy a —- közönséget sem. Márpedig hó -r- színész — közönség az ara organikus háromság, amely megbonthatatlan e amelynek egysége nem maradhat ép, ha e három fenntartó pillére közűi akármelyik megbetegszik. — A jövő ■ vagy talán a jelen? ? — színházának újra vissza kell vezetnie a közönséget a komoly igények templomába: abba a hittel-teljes, művészi hivatását kultusszá emelő igazi színházba, amelyben az emberiségnek része volt: a dionysiák, Aischylos, Sophokles, Euripides, Aristophanes, a keresztény misztérium-dráma, a spanyol és francia klasszikus tragédia, Mo- liére, Baumarchais, Ibsen idején. — Az irodalom is, színház is kigyógyult a keresések, a formaanarchiák, az -izmusok váltó- lázaiból. Miég gazdagodott is belőlük. A modern szón játszás ép úgy visszatért az abnormális sztár- kiultuszról a komoly, összekovácsolt együtteshez, az en- semble ideáljához. Színész, rendező folyton keresik és 6Óvámogják — mintha csak Pirandeiio kisiértetei lennének, — a szerzőt, aki a mai idők hangját, a mai lélek mondanivalóját sifcolhja ki az ő művészetükön keresztül. Amint a sziinházüzemd vállalkozóból újra igazgató — ezinfházvezető művész, ideális „Theater leáter" — válik, ő is ezt fogja keresni s az olcsó ipari bazáiránut kifbessékeili színpadáról. S vele együtt a dilettantizmust és a mükedveliés rákos ©lfaj zását: a ripacsmiunkát. Az iró — a színpadi költő — szava és szelleme át fogja permetezni, tisztává fogja szaturálni a színpad levegőjét, ahol a színész újra művészetéinek fog élni és a közönség csak igaz és komoly művészetre lesz •kiváncsi — Negyedik kérdésére válaszolva, örvendetesnek tartom a kisebbségi színházak működési lehetőségét Tapasztalatom, — amit 1930-ban a Kolozsvárott eltöltött két. hónapi működésem adott, — hogy a kisebbségi színészet az egészséges kultur- közeledésnek épugy bázisa lehet és kell, hogy legyen, mint a magyar drámai értékek fenntar fásának. Elvégre minden államnak haszna és kulturális egészsége, ha területén Shakespearet, Moliéret. Madáchot, Katona Józsefet. Molnárt, HérczOgct. Sbawot, Géraldyt, Pirandeülot, Bródyt, Zilahyt, Hunyadyt, Fr. Lángért, vagy K. Öapeket játsza nak. S meggyőződésen^ hogy ezimpadirnűvészet s a modern színjátszás igazi „ G eisamtkunstwerk ‘ ‘-j'ére. — S ezzel el is érkeztünk a második kérdésbe®, hogy: milyennek látom a jövő színházát ? — Semmieisetne sem olyannak, mint a ma színháza! A mai szinház üzemmé és üzletté lett! Abból az oltárból, amely az emberiség lelkének lángját őrizte, bitét táplálta, kultúráját ragyog- tatta és ideáljait szólaltatta meg, ma jobbára kereskedelmi vállalkozás lett, amely elfordította szemét igazi hivatásától s a menthetetlen tévedésbe esett, hogy — A harmadik kérdésre arat válaszolom, hogy a színház, a film és a rádió egymásra gyakorolt hatása csak látszatra kölcsönös, csak látszatra kétoldalú. Az t. L, hogy a közönség teljesen elfordul az operettől, mert moziban félárért egy olyan káprázatos hollywoodi revü pompáját láthatja s 'hallja, dekorációban, színészben, hangban,, zenében, tömegekben, tánciprodjukcíóikban, amivel semmiféle fővárosi vagy vidéki operehtszimpad nem bér versenyezni, — éra csak a fejlődés és a természetes kiválasztás útja. Azoknak a tömegeknek, amelyek a 2—3 órás sima és kényelmes szórakozás útját járják, akiknek igénye nem több, mint a pihenés és a szórakozás narkózisának vágya, — ezek a mozi kielégített és természetes közönsége miaradnak s ez igy is van rendjén. Egy eezmélteíő és serkentő, ébresztő folyamat ez a zenés színházak — de talán nemcsak a zenés színházak számára, hogy uj feladatukat keressék és ott keressék, ahol a film nem konfcurrálhat velük. — De a kölcsönhatás valódi és komoly másik oldala az, hogy a film is, a rádió is ma még — legalább is gyakorlatban: műsoraik tanúsága szerint — a szinház hatása alatt állanak, a filmdráma épugy a színházat követi s nem a maga sajátos dramaturgiáját, mint a rádió, amikor beéri színpadra int darabok fogyatékos — mert hiszen csak auditív utón történő — tolmácsolásával, az igazi hangjáték, a mikrofon-dráma tökéletes megteremtése helyett. — Átmenetileg mind a kettő, film is, rádió is, elvonhat tömegeket a színháztól. De: csak átmenetileg és csak tömegeket! Igazi közönséget, — amellyé a színházi látogatók serege a nézőtéren, a helyszín fizikai és lelki összeforottságának egységében válik, — soha nem vehet el a színháztól. Mert tömeget közönséggé az élő színész fizikai és lelki jelenvalóságán, az eleven színjátszás örök és titokzatos fliuMumán keresztül: csakis az élő szinház alkothat és formálhat, aminthogy kihagyástalan (fejlődési flodyamaitban alkot és formál már kétezer esztendő óta. a közönség is ezt kívánja! Sajnos, Bródy Lyon Leá-ján kívül igényesebb s komolyabb drámai müvet nem volt alkalmam látni Kassán s úgy hallom: klasszikus — sem idegen, sem magyar — nem került színre az idén. Holott igen sok privátembenrel beszélgettem, akik a közönség határozott óhaját fejezték ki a komoly s igényes drámai műsor iránt. A misszió mindenesetre ebben dokumentálódnék. Rövid ittartózkodásom alatt nem jöhettem rá, — pláne mint külső szemlélő, — hogy vájjon mi az oka i komoly műsorigények hiányának? Közönség? Szinhézgazdasági viszonyok, vagy ceujgán Minden este gondoljon arra, hogy másnap szép lehessen. Szabály: Esténként mossa arcát a LE TÓN szappan krémszerü habjával. E gyengéden ható krémes habot hagyja arcán néhány másodpercig. Utána öblítse le bö melegvízzel, majd közvetlenül hidegvízzel. Ez az egész! Másnap reggel friss, bársonyosan üde arc fogja a tükörben mosolyogva üdvözölni. Ezt a módszert követve, arcbőre napról-napra uj frisseséget, uj é leterőtfog kapni. Rövid idő múlva sdépe teljesen ^elhagyhat a különféle mesterséges zitipgőszerekke^-mertszert tesz az annyira vonzó és irigyelt „leányos arcbőrre “ Ara Ki 6 __ Fő lerakat: D. EPíGEL, BratlsEava, Venfurská 12 és Masarykovo 6 szinhó'züzlieti viszonyok? Vájjon a közönség csakis felszínes operettmásodtermsóre kiváncsi? Kassa város közönségének kultiurszomijusága (35 évire visszamenő s nemzetközi viszonylatban is legelső- rangú hangverseny-repertoáré albumát lapoztam át a lelkes Vitéz Sándornál), határozott nemmel felel erre. S vájjon a színészek, ezek a lelkes dolgozó művészek, nem szívesebben égnének el fárasztó napi robotjuk mellett az igaz művészet lángjában? Ment róluk csak elragadtatással s a legnagyobb méltánylással kell szólni Munkateljesítményük egyenesen imponáló 6 néha emberfeletti. Mindnyájan: a színészek, rendezők, zenészek, színpadi munkások azután alaposan megdolgoznak itt a kenyerükért. Vájjon tudja és látja-e a közönség ara ő hősies erőfeszítésüket? S méltányolja-©? Itt azonban szerepet keU cserélnünk, ment erről már ön adhatna interjút nekem. Az interjú itt véget ér s sraerepeánlk valóban felcserélődnek. Horváth Árpád kérdésére azt válaszolhatom, hogy a közönség itt nagyon Is méltányolja a színészek áldozatos, nehéz, idegfeszitő munkáját, de nincsen megelégedve a szinház vezetésével, elsősorban a műsorok összeállításával, mert a csupa operettsilányságokból összeállított műsorok, — eltekintve a nyelvtől, — még nem jelentenek magyar kultúrát, a komoly magyar közönség pedig itt komoly kultúrát s elsősorban: komoly magyar kultúrát is vár a színháztól. Ha pedig a szinház a közönségből éi. akkor kötelessége alkalmazkodni a közönség kívánságaihoz. És ezen a ponton a kisebbségi színházaknak, elsősorban pedig a kassai magyar színháznak, amely egyébként igyekszik jó munkát végezni, revideálnia keli eddigi álláspontját* KELEMBÉRI SÁNDOR. Csúfságra, vén szakállas A tenyerembe rejtem fakó orcámat: jaj! jaj!, mért kellett vénségemre, őszbevegyülő hajjal, igy szerelembe esnem? ... Csúfságra, vén szakállas, itt settengek a kertben és kémlelem a házat: nem áll-e künn a kedves, nem vár-e rám a kedves? Zsenge barackvirágok rózsaszin gyönge selyme meg-megremeg a fákon, mig állok itt a kertben 8 a holdfény rámsngároz. Nehézkesen, zihálva keresem: hol a mesgye? Az utat nem találom 8 virágágyon keresztbe botladoz öreg lábam. Mert vén vagyok már, vén, vén!, szemem hiába leskel, a kedves régen alszik ... Vad szél hahóz a kertben s gyér szakállam zilálja... FEKETE LAJOS. művészei és kultúra helyett az olcsó szórakozás narkotikumát kereső tömegek kiszolgálójává vált A kisebbségi színjátszás küldetése és ieladatai
