Prágai Magyar Hirlap, 1935. június (14. évfolyam, 126-148 / 3678-3700. szám)

1935-06-06 / 130. (3682.) szám

4935 fontos 6, csütörtök. ^S«CM-MA!ÖfeS]FnBLS!> 11 ■ KöZ^AZDA^áfiT1 . Órák kérdése az aj magyar-aehszlovák gazdasági egyezmény Prága, junius 5. A Budapesten folyó ma­gyar ^csehszlovák kereskedelmi tárgyalások so­rán illetékes helyen szerzett értesülésünk szerint tegnap és ma részletkérdések voltak napirenden. A kompenzációs egyezménnyel kapcsolatos va­lamennyi részletkérdésben a tárgyaló felek si­mán megegyeztek, egyedül a keretszerződés kér­désében nem futottak még megegyezésre. Az uj magyar-csehszlovák kereskedelmi egyez­mény két részből fog állni, az egyik az ez év vé­géig szóló kompenzációs egyezmény lesz. inig a másik rész a legtöbb kedvezmény elvének alkal­mazásával kötendő keretszerződés. Valószínű, hogy a keretszerződés érvényét nem kötik idő­tartamhoz, hanem abban állapodnak meg. hogy a szerződés bármely hó elsején egyhavi vagy hosszabb időtartamra felmondható. Illetékes helyen kifejezett nézet szerint az uj magyar-csehszlovák kereskedelmi egyezmény megkötése immár csak órák kérdése s minden re­mény megvan ahhoz, hogy a megállapodás e hét végén életbe is léphet. t A szövőipar helyzete: A kivitel hanyatlik és a belföldi piac fölvevőképessége csökken Prága, június 5. A csehszlovákiai textilipa­rotok egyesületének közgyűlésén dr. Muzik: fő­titkár beszámolt a szövőipar helyzetéről. Kö­zölte, hogy a kedvezőtlen nemzetközi gazda­sági helyzet következtében a csehszlovákiai szövőipar elvesztette régi piacainak nagy ré­szét és a szövőipari termelést fokozatosan csökken­teni kellett. A termelés csökkentése a szövőipar vaiameny- nyi ágára kiterjedt. Az utóbbi évek folyamán erősen hanyatlott a csehszlovákiai textilipar Romániába, Jugoszláviába és Magyarország­ra irányuló kivitele. A kivitel csökkenése következtében beállott hiányt nem pótolja az a körülmény, hogy a nyugati államok felé irányuló export az utóbbi időben megélénkült. A szövőipar kénytelen a belföldi piac felé koncentrálódni. A tulprodukció következtében a belföldi piac túlzsúfolt és ennek a túlzsúfoltságnak tulaj­donítható, hogy a szövőipari cikkek ára ol­csóbbodik és a fizetési föltételek rosszabbod­nak. A lakosság vásárlóereje csökkenőiben van e a munkásság nagyrésze csupán annyit keres, hogy keresetéből élelmiszerekre futja, de már nem marad pénze arra, hogy kiruházkodjék. Az előadó ezután rátért a szövőipar terén mu­tatkozó munkaviszonyok vázolására és abbeli véleményének adott kifejezést, hogy a szövő­ipar helyzetének följavitása érdekében az ille­tékes tényezőknek különböző mélyreható ren­delkezéseket kell foganatositaniok. A kormánynak elsősorban a vállalkozási ked­vet kell fokoznia és nem szabad olyan intéz­kedéseket tennie, amelyek a vállalkozók te­vékenységét hátrányosan befolyásolják. Uj termelési vállalatok létesítése a helyzetet csak súlyosbítaná, ezért nem szabad lehetővé tenni a produkció kiterjesztését. A belföldi piac fölvevőképességével kapcsolatban ügyelni kell arra, hogy a szövőipari cikkek ára ne gyen tulmagas e ugyanakkor arányban legyen a termelési költségekkel. Dr. Muzik végül ab­beli meggyőződésének adott kifejezést, hogy a termelő vállalatok az egyre fokozódó válságra való tekintettel együttműködésre határozzák el magukat. (Megkezdődött az utódállamok cirkveuicai vasúti konferenciája.) Belgrádiból jelentik: A csehszlovák, az osztrák, a magyar és jugoszláv vasutak képviselőd tegnap Cinkvenicábau érte­kezletre gyűltek össze, hogy a kölcsönös sze­mély- és áruforgalmat könnyítő megállapodásról tárgyaljanak. A tárgyalások hir szerint kedvező mederben folynak. (Imrédy bankkormányzó Londonban tárgyal Magyarország angol hitelezőivel.) Budapesti szerkesztőségünk telefonj-eientése: A Pesti Napló értesülése szerint dr. Imrédy Béla, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tegnap repülőgépen Lon­donba utazott, hogy ott résztvegyen az angol hitelezőikkel folytatandó „stillhalte" tárgyaléso-1 kon. Báró Korányi Frigyes, a magyar „stillhal- te“-bizottság elnöke mér előzőleg vonaton uta­zott Londonba, mert ő is részt fog venni a tár­gyalásokon. (Magyar-bolgár kereskedelmi tárgyalások Szófiában.) Szófiából jelentik: Tegnap Szófiába érkezett a magyar kereskedelmi delegáció, hogy a magyar-bolgár kereskedelmi szerződés módo­sításáról tárgyaljon a bölgár kormány megha- íaknazottaival. Mindkét ország kormányának az az óhaja, hogy a két ország közötti gazdasági összeköttetés jobb és könnyebb legyen. A dele­gáció uj kereskedelmi kamara tervezetét is elké­szítette. (Antimon lelet Szlovensokón.) Ganamber­lence köveiében néhány üzemen kívül álló mtimonbánya táján újabb kiadós antimon- eletre bukkantak. E leletre való tekintettel vl illetékes tényezők elhatározták, hogy újból izembe helyezik a Garamberzence -környékén evő antimonibányákat. (Szlovenszkói helyiérdekű vasutak oeetaM­ia.) A Hőlak-trencsén-teplici, a Lévamagy- lurányi és a pozsonykörnyéki helyiérdekű vasutak junius 19-én tartják idei rendes köz­gyűlésüket. A három vasúttársaság Mt szerint íem fizet osztalékot az idén. (Fölemelték a vaj vámpótlékát.) A vaj árának olcsóbbodása következtében a pénzügyi kor- nány junius 10-től kezdődően a vaj vámpótlé- cát 180 koronáról 420 koronára emelte föl. Az üHatbehozajfcali vám, sertésvám, valamint e íyens- és olvasztott zsír vámja nwn yfittoadc. (Ahol az emberek szabadulni akarnak valu­táiktól.) Becsből jelentik: Az utóbbi napokban az osztrák nemzeti bank pénztárainál naponként átlag több, mint egymillió sdling értékű külföldi fizetési eszközt szóiig áltattak be és a magánkli- ringben is állandóan jelentékeny tételeket kínál­tak. Április és május havában az osztrák nemzeti bank devizaállománya több, mint 30 millió sá­linggel emelkedett és a devizakinálat még mindig változatlanul tart, minthogy a közönség a nem­zetközi devizapiacokon uralkodó tartós bizony­talanság folytán birtokában lévő külföldi fizetési eszközöket inkább osztrák sillingre váltja be. (Csak a francia frank gyöngült Prágában.) A mai prágai devizapiacon London 1.605 koronával erőtel jeeen javult. A londoni kifizetés javulásával párhuzamosan megiszilárdnJlrt az északi devizák ár­folyama is. Alexandria 1.50, Liezaibon 1.125, Ko- penMga 6, Oslo 5.50, Stockholm 7, Amszterdam 5, Brüsszel 4.50, Buenos Aires 6, Hegoimgfors 0.625, Milánó 0.26, Montreal 0.19, Niewyork 0.15 s Tallinn 5 koronával javult. Egyedül a párisi kifizetés ár­folyama ment vissza 0.10 koronával. (A* Egyesült Malomipari Rt. mérlege.) A pozsonyi Egyesüli; Malomipari Rt., amelynek Nagy sároson, Újfalun, Losoncon és Csánylban vannak malmai, multévi mérlegéiben 568.324 korona tiszta nyereséget mutat ki, A Malom­ipari vállalat részvénytőkéje 12 millió korona. (A magyar postatakarékpénztár áprilisi for­galma.) Budapestről jelentük: A postatakarékpénz­tár áipril'is havi forgalma a következő volt: A takaréküzletáigibam a -betéteik 987.846 pengő 77 fil­láméi haladták tol a visszafizetésekéit. A -betétek állománya április végén 99,847.062 pengő 88 fillér voK. A csekk- és klirungüzietbein a vfcsaafiweité- sek 14,166.974 pengő és 96 fliűiBéimed muittáik felül a betéteket. A csekkbeitétek állománya ezek sze­rint április hó végén 110,876.438 pengő 52 fillér veit. A postatakarékpénztár zálogüzleti forgalma e hóban 224,757 doratb uj záiogMvétel 4,719.696 pengő kölcsönnel és 206.972 darab zálogkáváltás 4,296.060 pengő kök«önm»9zafÍEeitéSBel volt. A zálogtárgyaik áKadéka április végién 1,140.972 da­rab, a záJbogtőke álladéka 24,730.068 pengő volt. A postatakarékpénztár öesziforgaltoa április fo­lyamán a takarék-, csekk- és zálog-üzletágban 2,709.062 tétel 988.575,238 pengő 85 fillér volt. Az összes betéteknek állománya pedig 210,733.491 pengő 40 fitté* roAb • W végén. Beszüntette üzemet a lednicrónai üveggyár Prága, junius 5. A lednicrónai üveggyár, amint jelentettük, üzem-beszüntetési enge­délyt kapott. Az üveggyár a kereskedelmi mi­nisztérium engedélyével azóta teljesen be­szüntette üzemét. Az üzembeszüntetési enge­dély három hónapnál hosszabb időtartamra szól. Az engedély kiadása előtt a kereskedel­mi minisztérium közegei revíziót tartottak a lednicrónai üveggyárban és megállapították, hogy a vállalat passzív. A kereskedelmi mi­nisztérium a reviizió alapján adta meg az üzemlbeszi'mtetési engedélyt, noha a népjóléti minisztérium határozottan tiltakozott az üzem- beszüntetés ellen. A gyár munkásai kijelen­tették, hogy a vállalat anyagi helyzetének föl- javatása érdekében munkabérredukcióiba is belemennek, a gyár vezetősége azonban nem fogadta el a munkások ajánlatát. (A búza világpiacáról.) Az elmúlt tőzsdei hé­ten a nyugati gabonatőzsdéken az árak hanyat­lottak, ami a-zzal magyarázható, hogy az Egye­sült Államok búzaterméséről egyre kedvezőbb híreik érkeznek. A legutóbbi becslések szerint mintegy 500 millió bushel lesz a termés, ami 95 millióval több a tavalyinál. Rontotta a piac han­gulatát az is, hogy a nemzetközi buzaitanácsko- zások nem vezettek eredményre, hanem csak a jelenlegi nemzetközi buzaegyezmény hatályát hosszabbították meg ideiglenesen 1936 júliusáig. A piacok forgalma egyébként növekedett. Az elmúlt héten világszerte 1.9 millió quarter búzát hajóztak el szemben az előző heti 1.4 millióval. Mit kapunk a valutákért7 Prága, junius 5. Ki 100 pengőért ................................ 458.50 100 s chillingért ........................... 463.50 10 0 zloty ért ........................... 451.25 100 l ejért ...................................... 14.35 100 m árkáért 858.— 100 dinárért ................................. 53.70 100 svájci frankért...................... 775.— 100 f rancia frankért...................... 157.45 100 b elga frankért...................... 411.— 100 H ráért...................................... 199.40 100 holland forintért . . , . 1612.— 1 amerikai dollárért .... 23.775 1 angol fontért........................... 117.75 Mit fizetünk a valutákért? Prága, junius 5. K6 100 pengőért ................................. 461.50 100 schillingért ........................... 466.50 100 zlotyért...................................... 454.25 100 l ejért . ................................. 14.65 10 0 márkáért........................... . 862.— 10 0 dinárért ................................. 54.10 100 svájci frankért...................... 778.— 100 francia frankért...................... 158.05 100 belga frankért...................... 413.— 100 l íráért.......................... 200.60 100 holland forintért .... 1618.— 1 amerikai dollárért .... 23.975 1 angol fontért............................ 118.75 BUDAPEST EGYENETLEN. (Kénys®eiregyezségbe került a pozsonyi Dax- szálló.) A pozsonyi Dax-szál-ló tulajdonosai kény­szer egyezségi eljárást kértek magúik eben. A kö­vetelések összege 1,050.000 koronát tesz ki, amág ezzel szemben a tartozások 1,267.350 koronára rúg­nak. A szállébulajdonosok 45 százalékos egyeasé- gti ajánlatot tettek. A szálló ellen a hitelezőik árve­rést kértek s a pozsonyi kerületi bíróság mára tűz­te ki az árverést. A végrehajtási eljárás során a szálét berendezéssel együtt 518.497 koronára be­csülitek. (Fizetésképtelenség.) Fi-Tip János vásári árus Lé­va. Követelés 101.184, tartozás 288.570 korona. Ajánlat 45 százalék. (Csőd) Jakies Ferenc mészáros Pdvlgye. Osőditömeggondnok dr. Rosentbal Pál ügyvéd Privigye. Az első tárgyalást junius 6-án tartják a nyitrai kerületi bíróságon. A követeléseket ju­nius 15-ig kell bejelenteni. ÉRTÉKTŐZSDE Prága tartózkodó Budapest, junius 5. Az értéktőzsde mai forgal­mát nyugodt hangulatban, de egységes irányzat hliján ibomiyoi'iftotlta lei Ugyszóflrván valamennyi értékpiacon többségben vannak az árfolyamle- morzeolódások. Néhány érték árfolyama megszd- lándiuilit, de a följavult árfolyamok a tőzsde idő későbbi folyamán visszaestek. A tőzsdéidé má­sodik felében kedvező külföldi tőzsdejelentések nyomán a hangulat javult, de az irányzat vál­tozatlanul egyenetlen maradt. A kétirányú ár- foiiyamieltolódások mérete írem. jelentős. A szí- i'árdkamatoczásfu értékek piacán nyugodt forgalom mellett gyöngülő irányzat vált éezlelhetővó. Zár­lat előtt az irányzat tartottá változott. BÉCS CSÖNDES. Bécs, Junius 5. Az értéktőzsde mai forgalmát ba­rátságos alapirányzat meMett bonyoUkobta le, a forgalom azonban rendkívül szűk keretek között mozgott. A tőzsdéidé későbbi folyamán az irány­zat elvesztetté egységes (jelegét. iKotrlátbbam tartott irányzat mellett az árfolyam jarvnfiá»ok vannak többségben. A beruházási értékek piacán a szövetségi kölcsönök árfolyama, az amerikai kibocsátástól eltekintve, javult, de megozáMröuH a scíhilíiingkölesönök árfolyama is. Prága, junius 5. (Prago rádió.) A tözede­közönség érdeklődésének előterében a fran­ciaországi események állnak. A Bouissan- kormány bukása Prágáiban általános meg­lepetést keltett és fokozta a tőzsde közönség határozatlanságát. A tőzsde nem tudja, má lesz a frank sorsa és ima vár az aranyblokkot alkotó államok valutáira? A tőzsdeközönség nagyfokú tartózkodása következtéiben a for­galom szűk keretek között bonyolódott le. A valntáris bizonytalanságnak tulajdonitható, hogy a részvénypiacokon a minimális forga­lom ellenére is szilárd irányzat jött létre. Az árfolyamok kialakulásának folyamata neon volt egységes, de az irányzat barátságosnak nevezhető. Zárlat előtt szilárd irányzat jött létre a piacokon, de a szilárd irányzattal ellentétben árfolyamlanyhulások is észlel­hetők. ! BERLIN SZILÁRD Boriin, junius 5. Noha a tözsdiefoöziöinség megle­petéssel értesült a Bouiss oc-kortmány bukásáról és emiatt tartózkodó magatartást tanúsat, az érték­tőzsde mai forgalmában technikai ökok következ­tében szilárd irányzat domborodott ki. A sziláid irányzat mellett forgalomba került értékek árfo­lyama 2—4 százalékkal javult, de szórványosan 5 százalékos ártolyamjavulások is adódtak. Az Irány­zat kialakulásának egyedüli oka abból áll, hogy az erős kereslettel egyidejűén áruhiány volt. Árutőzsde + Tartott a cukorpiac. A mai prágai cukorpia­con tartott irányzat mellett a következő árakat je­gyezték: Nyersemkor azönmáli szállításra ab Aus?ig loko 45—45.50, októberi szállításra 47.25—47.76 ko­Ránya és Kotbó 10, Brürtmi Gépgyár 1, Dnx- Bodenbachi 1, Cseh-Morva Gépgyár 5, Kábel 4, Carborundum 2, Koiini Vegyi 8, Königshofi 8, Sdhönprieseni 3, Krizík 3, Réamüvek 1, Nestomitzi 40, Prágai Vas 5, Pmga-Duxi 1, Prága-Duxi prioritás 8, Rirtghoffer 4, régi Északi Vasút 15, uj Északi Vasút 10, Cseh­szlovák Solo 2, Aussigi Vegyi 12, Walter 8, Nyugatcseh Szén 2, Rakó 5 és Skoda 11 koro­nával megszilárdult. A másik oldalon viszont Cseh Kereskedelmi 5, Hellmann 7, Inwald 34, Orion 5, Egyesült Gyapjú 23-i és Északi Vasút 10 koronával gyöngült. A beruházási értékek piacán tartott irány­zat mellett néhány államtérték 5 filléres nye­reségre tett szert. Az osztrák kölcsön árfolya­ma 10 Miérrel hanyatlott. Namhivatalos ka­lásziban a külföldi kölcsönök piacán szilárd irányzat vált észlelhetővé, ezzel szemben visz- szament a C. C. járadékok árfolyama: az osz­trák 2Vi és a magyar C. C. járadék % koroná­val gyöngült. A frankra szóló Skoda-abügácló árfolyama 12.50 koronával ment vissza. A nemihivatalos kulisz osztalékos értékei közül Szmichovi Sör 600, Pozsonyi Magnezit 23^ és Bolgár Cukor 1 'koronával megszilárdult. A magár lombardkötcsönök kamatlába neon ré&- ‘taaott. , v/ „ v v roma. + Húspiac. A mai prágai húspiacon közepes foiigalom mellett a következő árakat fiaették: bir­ka 6—10.50, vidéken vágott belföldi borjú 8— 9.50, gyöngém iinőségü áru 6A0—7.50, Prágában vágott belföldi borjú 8j50—10.50, vidéken vágott belföldi eerrtés 9.80—10.75, gyöngemiinőeégü ámx 9.50, Prágában vágott belföldi sertés 10.40—11, hízott sertés 8—8.50, ezakxnm, 8.80—9.20, (kecske 5—7.50 korona. + Marhahusárak Prágában. A mai prágai hús­piacon a következő roorlhahius árakat fizették: ökör eleje 6.80—9.80, (hátulja 7—11.50, bika 7.6*0—• 8.60, tehén eleije 6.50—7.50, hátulja 6.75—0.50, növendékmartha 6.50—7.50 korona. + ürietteJen a budapesti terménytőzsde. Bu­dapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A mai budapesti terménytőzsde m agáulQngatlimában kíná­lat és kérőiét hiányában nem alakult ki üzlet. Az árak nagyrészt a tegnapi nívón mozogtak. Kötött devizák: Jwn^ní! 5 jwoiTine 4 pénz áru pénz áru Budapest . . 493.- 497.— 493.— 497­Béos .... 447.— 450.— 447— i50.~ Riga .... 687.- 638.— 627.- 683.­Tátim ». t • 606.— 644— 606.— 614­mm* .. 1&80 sm »590 18^) 'n ti

Next

/
Oldalképek
Tartalom