Prágai Magyar Hirlap, 1935. június (14. évfolyam, 126-148 / 3678-3700. szám)
1935-06-25 / 144. (3696.) szám
8 míVmArMAG^flUHTKLag 1935 jtmitis 25, kedd. ISKOLAI HÍREK Érettségi vizsgálatok a kassai magyar középiskolákban. Kassai szerkesztőségünk jelenti: A kassai magyar reálgimnáziumban véget értek az érettségi vizsgálatok, amelyeken mint elnök és kormánybiztos Piló Ede, a rozsnyói csehszlovák reálgimnázium igazgatója vett részt. Áz érettségi vizsgálatoknak harminchét diák vetette magát alá, ezekből hetet jelesén, huszonnégyet pedig egyszerűen érettnek nyilvánítottak. Egy tárgyból öt, két tárgyból egy érettségizőt utasítottak pótvizsgára. —* A felsőipariskola magyar tagozatán tizenhat hallgató érettségizett, ezekből négy kitüntetéssel, tizenegy egyszerűen, egyet pedig javító vizsgára utasítottak. A beiratások a kassai magyar tannyelvű állami koedukációs polgári iskolába az 1985*—36. tanévre janiiig 28-án 3—6-ig és jailíue 1-én 8—12-ig lesznek az iskola épületében (KóvácS-u. 36.) Az első osztályba csak olyan tanulók vehetők fel, akik az elemi Iskola Ötödik osztályát sikerrel végezték el és lldk életévüket még ebben a polgári évben töltik be. Azok a tanulók, akik a számtanból vagy a magyar nyelvből elégséges osztályzatot kaptak, tartoznak ezen tantárgyakból július 1-én 14 órakor Írásbeli és szóbeli felvételi vizsgát tenni. Ezen díjmentes vizsga tananyaga a számtanból: a négy alapművelet egész é<? tizedes szállókkal; a magyar nyelvből: folyékony olvasás, elemzés és helyesírás. A behatáshoz szükséges: születési-, iskolai-, njraoltási- és állampolgársági bizonyítvány (Osvedcenie). A behatási dij 10 Ke, füzetekre, baleeetbi.ztositásra, Vörös Keresztre, a sególyző könyvtárra fizetendő 20, összesen 30 KŐ. A kötelező tantárgyak (torna- rajz, kézimunka) felmentésére vonatkozó és orvosi bizonyítvánnyal felszerelt kérvények a behatások alkalmával adandók be. Elegendő jelentkező esetén egyéves tanfolyam is Szervezhető ez .iskolánál. É célból az igazgatóság előjegyzéseket fogad el a beiratások alkalmával. Felvehetők olyan tanulók, akik a polgári iskola ITT. oeztáyát sikerrel végezték el. A behatási dij 10 Ke, tandíj 100 Ke, az Írógép használatáért 20, füzetekre, balesetbiztosításra, Vörös Keresztre 20, összesen 150 Ke fizetendő egy tanévre. A magánvizsgák juníus 28-áfl lesznek. A polgári iskola I. osztályába a vidéki tanulók csak szeptember 1-én jelentkezhetnek. Felvételtik a beirt tanulók számától függ, A beiratási díj ©lenged- íhető, ha az illető szegénységi bizonyítványt csatol a bélyegmentes kérvényhez, A kassai Hunyady-ticcai magyar nyelvű állami elemi iskolába június 28-áu és jdlíus 1-éü ejtik meg a jövő tanévre szóló behatásokat Ut iskola épületében. A kassai szent Orsolyáiéiul szlovák nyelvű, elemi, magyar nyelvű Óvoda, elemi, polgári iskolájának és egyéves kereskedelmi szaktanfolyamának növendékéi részére a beiratások juníus 28. és július i-én lesznek. Ugyané rendnek internátusa is van, ahol gondos felügyeletben és lelkiismeretes nevelésben részesülnek a bennlakók. Az internátusba beiratkozhatnak e város más tanitézetébe járó növendékek is. Érettségi eredmények Rozsnyón. Tudósítónk jelenti: A rozsnyói állami reálgimnáziumban most végződtek az érettségi vizsgálatok. A jelentkezett 20 tanuló közül egy sem bukott, kitüntetéssel vizsgázott 3, a többi jól végzett. Az uj ma- turánsok 19-én esté mulatságot rendeztek a Prot. Iparosok Egyletének székhazában, a tanárikat, szülők és nagyközönség meleg érdeklődése mellett, a kora reggeli órákban pedig szerenádot adtak igazgatójuknak s tanáraiknak. Az érettségi vizsgálatokon dr. Hatala István pozsonyi főtanfelügyelő elnökölt. Befejeződtek az érettségi vizsgák az érsék- ttjvári reálgimnáziumban. Tudósítónk jelenti: Az érsektíjvári reálgimnázium magyar tagozatának harmincegy Vili, osztályú tanulója közül harmincat bocsátottak érettségi vizsgára. Ezek közül Schimanecz Anna és Honig Ferenc jelesen érettek, huszonegy jelölt érett, hat jelölt egy tantárgyból, egy pedig több tantárgyból megbukott. A szlovák párhuzamos osztály huszonegy tanulója közül csak tizenötöt bocsátottak érettségire, akik mindannyian megfeleltek, A pozsonyi magyar szülők figyelmébe! Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti: A pozsonyi állami magyar reálgimnáziumban a felvételi Vizsgák úgy az első, mint a felsőbb osztályokban juníus 27-én, csütörtökön és 28-án, pénteken lesznek. Ez alkalommal felhívjuk a szülők figyelmét az intézettel párhuzamosain működő „Segitő Egyesületire, amelybe minden szülő húsz koronás évi tagdíjjal lépjen be rendes tagnak. A „Segítő Egyesület'4 nagy kedvezményeket nyújt: ingyen könyvet ad, felruházza a sze- génysorsu tanulókat, tandíj-, esetleg étkezési segélyt ad az arra rászorulóknak s az év végén könyv- vagy pénzbeli jutalomban részesíti a jeles előmeneteld tanulókat. Minél több tagja lesz, annál több diákot tud segélyezni. Magyar szülők, segítsétek, a Segitő Egyesületet! A felvételi vizsgák idejében a Segitő Egyesületbe könnyen be lehet lépni, mert az Egyesületnek egy bölgymegbizottja a vizsgák alatt az épületben (U. emeleten) tartózkodik. Az országos hivatal szigorú tatra rágott ágra inti Komárom várotát Negyvenöt pontból álló utasítás - Kevés remény a kibontakozásra Komárom, juffÉus 24. (Saját tudő<óhktófli.) Koimiáirotm városának ügykezelését és anyagi helyzetét heteken keresztül egy bizottság vizsgálta, amelyet az országos hivatal küldött ki, számos elhangzott panasz titán. A (bizottság vizsgálata befejeződvén szigorú utasítás ókat kapott a város vezető* sége s ezek végrehajtását jtmius 154Ő1 kezdve elrendelték. Az utasítások legnagyobb része a város pénzügyi adminisztrálására vonatkozik s szabályozza azokat az eljárásokat, amelyeket a város gazdálkodásánál ezentúl követni keli. Külön hangsúlyozza az utasítás a vezető jegyzőnek a város adiminísztráoiéjáfban való felelős közreműködését. A város kiötélés a legnagyobb takarékossággal eljárni, a város kiimfllevőségoí haladék nélkül béhajtandók. Tudvalevőleg Komárominak tízmillió korona 'kinnlevősége van, Revideálni kell a bérkérdéseket, a imozialapoí nyilván kell tartani, a személyzetet csökkenteni kell s számtalan uj illeték kiszabását, adónem behajtását rendelte ed a bizottság, amely egyelőre negyvenöt pontba foglalta a lég- sürgősebb utasításokat, később az országos hivatal újabb pontokat közöl még. Lehetséges, hogy ezek után a város szanálási segélyt kap. Elhatározták, hogy a deficittel küzdő gázgyárat bélibe adják. Ezembul tilos lesz idegen alapok pénzét kölcsön venni sürgős adósságok kifizetésére s a város kötelezve van sürgős adósságainak törlesztésére. Ez az intézkedés azonban azzal jár, hogy ezentúl még kevesebb fizetést fognak kapni a tisztviselők. Újabban áprilisra kaptak a tisztviselők 100—100 koronás utalványokat. A város tisztviselői természetesen ilyen körülmények között eladésödnák. A városi fizetésekkel a járási választmány is foglalkozni fog s módot keres arra, hogy a tisztviselők idejében fizetésükhöz jussanak. Elhatározták a diákf'irdő felépítését s jövőre uszodát épít. a város, tekintettel a számtalan elhangzott panaszra s arra, hogy idén már három halá los áldozata van a Dumának. —> Nagyszombatban is légitámadás elleni gyakorlatot tartanak. Tudóéi tónk jelenti: A város lakosságát hatalmas falragaszok figyelmeztetik, hogy június 26- án légi támadás elleni gyakorlat lesz. A támadás időpontját előre neftí közük, hanem a várostoronyban elhelyezett riadókészülék fog jelt adni a „támadás" pillanatában. Ugyanakkor megszólalnak a gyárak szirénái is. A közönségnek azonnal távozni kell az uocáről, a helyiségeket hé kell zárni és a világítást mindenütt eloltani. Ugyancsak eloltják lámpáikat a jármüvek Is .amelyeknek rögtön meg kelt állniok a riadó jelére. Uja'bb sziréna- jelzés fogja tudatni a gyakorlat befejezését. Azokat, akik nem tartják be a rendelkezéseket, pénz- birsággal sújtják. A pfótoa-^égítáíftádás" iránt igén •nagy az érdeklődés a városban. — Hatóság elleni erőszakért hatheti fogház. Besztercebányai tudósítónk jelenti: A kerületi bíróság mostanában tárgyalta ifj. és id. Klpos Jáhos parócai földművesek és ifj Klpos Jánosné bűnügyét, akiket az államügyészség hatóság elleni erőszakkal vádolt. A múlt év augusztusában Tuma Viktor pénzügyőr megjelent Klposék lakásán, hogy az ott . lévő tiltott szeszt lefoglalja. A család tagjai ellenálltak, ifj. Klpos Jánosné kikapta a pénzügyőr kezéből a lefoglalt palackot és földhöz vágta. Eközben férje kapával támadt a pénzügyőrre. A tárgyaláson ifj. Klpos Jánost hatheti fogházra és 100 korona pénzbüntetésre, id. Klpos Jánost és ifj. Klpos Jánosnét háromheti fogházra és 100 korona pénzbüntetésre ítélték, az utóbbiakat feltételesen. —- Pályázatok plébániákra a rozsnyói egyházmegyében. Tudósítónk jelenti: A rozsnyói római katolikus egyházmegyében a következő plébániákra hirdettek pályázatot: Felsőtisztás, Rimakoková, Garamszécs, Pilis, Ratkószabádi, Murányhosszurét és Stósz. A pályázatok határideje: július 15. — Átépítik Ungvár fontosabb útvonalait. Ruszinszkói szerkesztőségünk jelenti : Prágából miniszteri kiküldött érekezett Ung- várra, aki felülvizsgálta a város uccáinak állapotát. Tekintettel az épülő uj hidra, mely a teherforgalmat fogja lebonyolítani, nagyszabású utátépitési munkálatok válnak szükségesekké, melyhez az állam kilencven százalékban járul hozzá. Ez a nagyszabású terv ényhiteni fogja a munkanélküliséget is. —* Tanítók nyugdíjazása. Rozsnyói tudósítónk jelenti: A tanév végével saját kérelmükre a kővetkező tanerőket nyugdíjazták: Sármány Miksa (Dobsína), Andrik Pál (Gertcs) és Breznai Károly (Krasznahorkaváralja) igazgatótanitó- kat. Társadalmi Élet # A Komáromi Református Énekkar nagy érdeklődéssel tartotta közgyűlését. Fülöp Zsigmond egyházi íőgondnok, elnök számolt Ibe az éneíkkai 66-ik évének gazdag eseményeiről s nagy elismeréssel emlékezett meg Teleky Miklós (karnagy lelkes munkásságáról, aki odaadó munkát fejtett 'ki az énekkar újjászervezésében s idei sikereiben. Az elnöki jelentés után Galambos Zoltán lelkész tolmácsolta az egyház köszönetét. Sörös István alel- raök előterjesztette a zárószámadásokat s a költség- vetést, a gyűlés ezeket elfogadta. A kassai jótékony izraelita nŐgylet jóteike- rült gard.en partyt rendezett a ligeti teniszpályán. Az esős, hűvös idő ellenére is szép számú közönség jelent meg a mulatságon, amely délután öt érakor gyermekműsorral kezdődött. A Révész-tánciskola növendékei egy tiroli táncot és egy groteszk foxtrottofc mutattak be nagy sikerrel, a Forgách-óvoda növendékei pedig három prózai számot adtak elő. A műsort a katonazenekar hangversenye tette változatossá. A gyer- mekszépségverseoiy győztesei Andor Lili, Engel Erika és Mayer Lucy voltak s az első két nyertes nagy karakter kutyát, illetőleg karakterbabát kapott ajándékul. Á felnőttek mulatsága este kilenckor kezdődött s a legjobb hangulatban az éjfél utáni órákig tartott. xx Elhájasodásnál, köszvénynél és cukorbetegségnél, oxaluria és phosphaturia képződésénél, hugysavas sók lerakodásánál a természetes „Ferenc József "-keserű viz javítja a gyomor és a belek működését s tartósan előmozdítja az emésztést. # A fülek! műkedvelő gárda a napokban mutatta be másodszor Anday-Harmath-Eisemann „Vadvirág" című zenés vigjá tékát. Az előadás hatalmas közönséget vonzott, mely a kiváló műkedvelők játékát többször szűnni nem akaró tapssal honorálta. A vígjátékot Szilágyi B. Bernát ferencrendi vikárius nagy hozzáértéssel tanította be. A kísérő zenét Imrecze Lajos kitűnő dzsesze szolgáltatta. A színpad díszletéinek ötletes ösz- sbeállítása Szlosziár Pál érdeme. A szereplők közül ki kell emelni Takács Bözsit, Schneider Alfrédet, Gécs Irént, Ludányi Lászlót, Jancsár Sándort és Szlosziár Pált. Igen jók voltak: Antal Erzsi, Szlosziár Manci és Bróz Zoltán Mihály. A rendezőség az előadás tiszta jövedelmét a sze- génysorsu magyar tanulók felsegélyezésére, valamint iskolará/dió beszerzésére fordítja. j& Érsekújvárét! tartják meg a aakkölimplász előkészítő versenyét. Tudóeitónk jelenti; A csehszlovák sakkszövetség az érsekujvári 6akkört bízta meg a júliusi sakkolimpiász előkészítő versenyének megrendezésével és így Érsekujvárott juliue elsején meg is kezdődik a nyolc napig tartó csehszlovákiai mestefverseny. Á prágai sakkszövetség csak Flohr nagymestert nem kötelezte a válogató versenyen való részvételre, kívüle azonban valamennyi csehszlovákiai sakkmester játszik a versenyen. Prágából Op-oceenszky, Pelikán é« Rejfir tanár, Brünüből Zimmer, M.-Ost- rauból Feltyst, Pozsonyból dr. Fazekas és Ro'ha- csek mesterek vesznek részt a versenyen. Tartalékjátékosok a brünni Alexa mérnök és Pitschak lesznek és az érsekujvári sakkőr részéről Hörmn- linger, az egyesület bécsi tiszteletbeli tagja, szerepel a versenyen. A mérkőzés iránt érthetően országos érdeklődés nyilvánul meg* mert hasonló sakkatrakció még nem volt Érsekujvárott. SzmHÁftKönWKokíhra Tannhauser a íaiaiávámsi Esterházy-parkban + Húspiac. A mai prágai húspiacon közepes forgalom mellett a következő árakat fizették: birka 7—10, vidéken vágott belföldi borjú 7.75— 92S0, gyengeminőeégü áju 6A0—7.50, Prágában vágott belföldi borjú 8—10, vidéken vágott belföldi sertés 10—10.80, gyengemínőségfl áru 9.50, Prágában vágott belföldi sertés 10.25—11, hízott sertés 7.80—8.20, szalonna 8—8.80 korona.-b Marhahusárak Prágában. A mai prágai húspiacon a következő marha,hiueárakat fizették: ökör eleje 6.50—9.50, hátulja 7j20—11.50, bika 8.50—9, tehén eleje 6.75—8, hátulja 7—9.50, növendék marha 7—BJ20 korona. A P. M. H. budapesti szerkesztősége röviden beszámolt már a „Tannhauser" tatatóvárösi szabadtéri előadásának külsőségeiről s közönségéről. Alábbi beszámolónk az előadás művészi méltatására tér ki. Budapest, junius. (A P. M. H. munkatársától.) Evröl-évré fejlődik a tatatóvárosi szabadtéri játékok szinvonala, évrŐl-évre nehezebb művészi feladatokat tűz maga elé az a lelkes gárda, amely Magyarország számára meg akarja hódítani a külföldi tömegek ezreit, kivételes, sehol másutt nem található művészi élmények erejével. — Ezidén a „Júniusi Hetek" ' nagysikerű befejezése gyanánt a „Tannhauser" szabadtéri előadását tűzték műsorukra a lelkes rendezők, akiknek élén gróf Esterházy Ferenc, a müvészlelku tatai várur és ifj. Oláh Gusztáv, a m. kir. Öperaház zseniális, gazdagképzeletü főrendezője állott, sok száz főre menő művészi együttes támogatásától kisérve. Az előző években a tatatóvárosi szabadtéri előadások baletteket, egyfelvonásos operákat tűztek műsorukra, mig ezúttal monumentális feladat várt megoldásra: Wagner egész estét betöltő és az egyszerű kibővítést szabadtér számára megvalósithatatlannak látszó dalműve. Hiszen a második felvonás dalosversenye zárt csarnokban játszódik le. Hogyan lesz ez áthidalható? Ezen töprenkedtek, ezt találgatták szakemberek és művészbarátok egyaránt. Ifj. Oláh Gusztáv azonban ezt a nehézséqet is megoldotta. Mig az első felvonásban és az utolsóban a természet nyújtotta kolátlan lehetőségeket. a sokoldalú perspektívát, fa- és bokorcso- portozatokat, kilátást a patakra, tóra, zöld mezőkre, — nagyszerűen kiaknázta a közeledő és tovatűnő zarándokcsoport elhelyezésével, az egymásnak a vadászjelenetben romantikusan feledető kürtösök fokozott hanghatásaival, a lipicai méneken bevágtató falkavadászok festői csopörtozatával, — addig a második felvonásban egy gyönyörűen megkonstruált román oszlopcsarnokot illesztett szervesen a platánfáktól övezett tisztás ölébe és igy ebben, a dráma gerincét képező jelenetsorozatban is zavartalan művészi illúziót tudott kelteni. A Tannhauser szabadban tehát, a külföldet megelőzve, először Magyarországon került előadásra. A zenekar, bayreuthi mintára, sülyesz- tett helyről szólalt meg, ami a szabad téren kevesebb érvényesülési lehetőséget nyújtott ugyan a finomabb hanghatások számára, de viszont a drámai kulmináció pillanataiban annál erősebb élményi hatást volt képes kiváltani. A zenekart Ferencsik János a fennálló, megnehezített körülmények között bámulatos biztossággal, művészi lendülettel és lélekjelenléttel vezényelte. Kitűnő volt a művészi együttes, élén az Erzsébet szerepében valósággal remeklő Németh Máriával és a német Max Lorenz megrázó erejű Tannhauserjével. Am kiválóan oldották meg feladatukat az ezúttal a Vénuszt először alakitó Tutsek Piroska, Székely Mihály, Ladányi Ilonka, Palló Imre, Rösler Endre, Losonczy György énekben és játékban egyaránt. Külön dicséretet érdemel a példásan fegyelmezett énekkar cs a platánfáról akrobata ügyességgel leugrálő, rendkívül invenciózusan mozgó balettkar is. A rendezés rendkívül nehéz munkájából kivette részét Tolnay Pál technikai igazgató és a budapesti Operaház ezermesterkezü ügyelője, Bucz Károly is. A nagysikerű előadás második felvonása után a parkban szabad téren felállított asztalok mellett vacsorázott a körülbelül 6000 főnyi közönség, mig az előadás befejezése után garden- party következett a külföldiek és a művészegyüttes bevonásával. Egy bátor, tervszerűen elgondolt és sok újat hozó művészi akció nagy sikerét jelenti a tatai szabadtéri előadás, Dr, Várad! Miklós. %