Prágai Magyar Hirlap, 1935. június (14. évfolyam, 126-148 / 3678-3700. szám)
1935-06-02 / 127. (3679.) szám
7 T933 ftxithffl 2, vasárnap. Egy polgár vallomásai írja: Márai Sándor 9* A város Neuilly felé tolongott; a Champs Elysées újfajta, szines fényekkel lobogott, s mint valami amerikai sugárúton, afféle szerényebb felhőkarcolók emelkedtek minden szögletén. Az empire-kéjlakokat, az „e n t r e ceur ét j a r'd i n“-épült századvégi palotákat lebontották. A város ez években rikácsolva, idegesi- tően amerikaiasodott. Olyan autószirénás, fényreklámos, csiricsáré prosperitás ütött ki a városon* a franciák idegenül érezték ezt a stílust, kelletlenül fogadták és megvetették ... Ami és aki francia volt, lélekben és ízlésben, felfogásban. és hajlamban igazán francia, gőgösen zárkózott el e barbár sistergés és skalpokat lenyelő haditánc elől. A pénzt, melyet a hóditó idegenek elszórtak Páris uccáin — a szó valóságos értelmében elszórták; a Dóm e-kávéház- ban egy éjjel kétezer frankot találtam a padlón, a szemétben és fürészporban, huszdarab vadonatúj százast, melyeket hanyagon elhullajtott valamelyik részeg amerikai — felsöpörték, mérgesen zsebrerakták és szitkozódva tértek ki az idegenek utjából. Az idegenek, akik Párisban telepedtek meg, ebben az idegen légkörben mimikri-módszerrel hasonultak át a franciákhoz. Úgy gondolták, Paris vaut bien une messe; s életmódban, viselkedésben mintegy átkeresztelkedtek franciának. Egy magyar rajzoló olyan tökélyre vitte ezt a belső átalakulást, hogy a franciák benne látták a-művészt, aki — először Toulou- se Lautrec óta — megmagyarázta és érzékeltette végre az „igazi Párisi" . . . Tolvajnyelven beszéltünk a franciák között, franciásan öltözködtünk; tehát kissé úgy, mint a striccik, s kissé, mint a borügynökök. Természetesen siettünk lakást bérelni, eltűnni a francia élet kulisszái mögött. A boulogne-i erdő közelében találtuk meg rejtekhelyünket, néhány lépésre a Diadal-ivtől, egy korhadt ház ötödik emeletén. Olyan kíváncsisággal hatoltunk -be a házba, a két szobába, a fülkékbe, melyeket a francia háziúr magas bérösszegért, kegyesen és leplezetlen megvetéssel átadott nekünk, mint a honfoglalók az- ismeretlen- területre, - ahol - sátrat akarnak verni, de tudják, hogy minden- bozótban ellenség leselkedik. Lakásunk- volt Párisban, micsoda nagy dolog! — szállodaszobákban avasodó honfitársaink valósággal félté- kenykedtek reánk. Miniatűr honfoglalásnak tetszett, csodájára jártak, felmásztak az ötödik emeletre, fejüket csóválták. Magam is úgy éreztem boldog szédüléssel, mikor először aludtam el „saját párisi lakásomban", hogy európai karriárem kezd formákba igazodni... Két szobát béreltünk az ötödik emeleten, hálót és ebédlőt; s hozzá valóságos fürdőszobát, ahol a szélroham minduntalan kioltotta a gázkályha kék lángjait; mindegy, mégis fürdőszoba volt, s dacosan pocsékoltuk a gázt és a vizet. Lola úgy vette észre, hogy a franciák hosszu- életüek, mert „sok salátát esznek és nem fürde- nek"; de én ragaszkodtam a magyar életmódhoz. Párisi lakásomban kitört rajtam a gyo- mor-szentimentalizmus; hónapszámra pörköltet főzettem, s barátaimat túrós csuszával vendégeltem. Mert konyhánk is volt, igazi konyha, s csak a miénk ,. . Ebben a furcsa konyhában, ahol két ember nem fért el egyszerre s egyidő- ben, kétségbeesetten rakosgatott és főzőcské- zétt a hazulról utánunk küldött tót szakácsné, Zsófika. Mert francia cselédet nem mertünk fogadni: féltünk tőlük, féltünk a párisi cseléd-ar- got-tól, féltünk a főztüktől is; még sokáig, talán mindvégig féltünk a franciáktól... Zsófi hazulról érkezett, a szülővárosából, Lola szülőházából; megrettenve és gőgösen élt Párisban, a magyar szót csak törte, a franciát kissé lenézte, mint valamilyen egészen illetlen, emberhez méltatlan idomát. Különös lény volt, fiatal, csúnya és szomorú. Amellett szemvakitóan szépnek hitte, s naphosszat „párisi szallagokkal" ci- comázta magát. Ült a fürdőszobában a nagy tükör előtt, mint elátkozott hercegnő, unatkozott és élvezte spleenjét. Valamilyen egészen finom kaland lehetett számára, hogy cseléd Párisban, itt takarít, főz és mosogat a két szobában, s a konyhában, ebben a ,,lakás"-ban, amely lakószobástul, fürdőkádastul, mindenestül elfért volna az otthoni előszobába .. . Nagyon élvezte, hogy igy felvitte Isten a dolgát, Párisban élhet; csak éppen nem lehetett elcipelni a városba, mert félt, nem mozdult ki az uccából, jelbeszéddel vásárolt a szomszédos fűszeresnél, — „Csak, mint néma, — mondta szemérmesen, állítmány nélkül, mert kerülte az állítmányok használatát; mint Péter, Robinson szolgája, az igékéi csak végszükségben élt, s akkor is dacosan .ragaszkodott az infinitivus esetéhez ... Szótlanul, mintegy igézetben, némán és áhitatosan szolgált Párisban, főzte a konyhában, ahol megfordulni sem birt, a magyar ételeket, s unalmas délutánokon képeslapokat, — afféle dicsekvő anzikszokat, — küldött haza ismerőseinek. Páris nem érdekelte. Februárban érkezett meg, a pályaudvaron vártuk, taxiba ültettük s elfogódottan utaztunk vele Párison át; szemlesütve ült mindvégig a kocsiban, pillantást sem vetett a boulevardok palotáira, csak a vásárcsarnok, környékén csillant fel a szeme és — leküzdve szemérmét — halk sikollyal mondta: „Itt már kapni salátát". Aztán hónapokig nem beszélt. Megrettenve, némán élt a párisi lakásban, ahol tűzhely, konyha, sa- láta-száritó, nyárs, rost, minden kellék oly exo- tikus lehetett számára, mint nekünk egy Kon- go-parti falu használati tárgyai, — s hónapok múlva, egy vasárnap délután, mikor hosszas unszolásra végül sétálni indult Lolával, megállt a Szajna-hidon és szomorúan mondta: „Hajó . . .“ Itt Párisban látott először hajót. Keskeny, alacsony rácsos erkély húzódott lakásunk ablakai előtt; mint a szemközti házak ötödemeleti lakásai előtt is; szárnyas, földigérő, rácsos zsalukkal zártuk el lakásunk ablakait a külvilág elől; mindenfelé ugyanaz a kispolgárság tanyázott, kutyával, macskával, kanárival, papucsos és ingujjas férfiak hajoltak este az ablakok mögött a családi asztal leveses tányérja fölé, fésületlen, lompos nők mutogattták idomaikat az idegen lakásokban este nyolckor perére ültek az asztalhoz és percre oltották el tizenegy után a villanyt. Amit a franciák életmódjáról tudok, ennek az erkélynek perspektívájából tudom. Évekig hallgattam, hosszú éjszakákon át, az átelleni lakásban haldokló nyugdíjas kínzó köhögését; ma is hallom ezt a fulladt, rekedt hangot, ha Párisra gondolok . . . Erkélyemről láttam őket temetni és menyegzőket ülni, megcsalni férjüket a levélhordóval, ürücombbal kezükben tort ülni a családi asztal körül, kereszt- rejtvényt fejteni, lomb fűrészelni, intim házasék- tét élni, újságpapírba csomagolni a napközben megtakarított sou-darabokat, élni és halni... A kispolgári ucca hírszolgálata még Zsófika süket és gőgös füleihez is elsodorta a kerület pletykáit, házasságtöréseit és családi drámáit; a fűszeres és a pék kiszolgálás közben, a dallamos „et-avec-f a-Madam e?"-ot skálázva, minden ismerősnek fülébe súgták az ucca éjszakai eseményeit; s lakásunkkal szemközt a, gyógyfü-árus, ez a sárgahaju, pattanásos öreg nő és Emma nevű vén leánya életveszélyes pletykákat terjesztettek az ucca szüzeiről és férjes asszonyairól. Hosszú és tipikus kis polgári szerelmek bonyolódtak, szövődtek és haldokoltak a környéken mindenfelé. Emma, a gyógyfü- árusnő pártában maradt leánya, elkeseredett dühhel és elégtétellel kürtölte szét a hársfa-tea csomagolása közben családi rémhíreit — néhány esztendő múlva valamilyen falusi pletykaFORRÁS Irta: Dr, Rády Elemér Öt esztendővel ezelőtt Budapesten egy uij folyóirat indult meg. Formája a német folyóiratokra emlékeztetett, szelleme közel állott a francia katolikus mozgalmakéhoz egészen írj,magyar viszonylatban egészen szokatlan, merész hangnemben harcolt a közszellemnek és a közéletnek a reformjáért. A lapot mint felelős szerkesztő Széchenyi György gróf jegyezte, de szellemének, irányának meghatározója három igen tehetséges fiatal publicista volt: Aradi Zsolt, Bállá Borisz s Possonyi László. Az uj lap már nevében is — Korunk Szava volt a címe — dokumentálni akarta, hogy a ma problémáit akarja megoldani s alcímében— „aktív katolikus orgánum" — pedig rögtön kimondotta az irányt is: a katolicizmus örökké aktuális szellemében kivan harcolni a máért. A Korúak Szava a három fiatal író irányítása alatt ötesztendőn keresztül hatalmas szellemi kikristályosodási folyamatot vitt véghez. Egyrészt a katolicizmus örök korszerűségének a bemutatásával olyan embereket vonzott a katolicizmus világnézeti körébe, akik eddig távol állottak minden katolikus mozgalomtól, másrészt pedig a katolikus tábornak a reformok iránt kevésbé fogékony rétegeibe is bevitte a nyugati katolicizmusnak forradalmositó, reformáló lendületét. Ezért a magyar katolicizmus leg- ujabbkori történetében a Korunk Szava felbecsülhetetlen értéket képviselt. Hogy mindezeket a részben ismert tényeket most újból felelevenítjük,, annak az a körülmény ad aktualitást, hogy a lap három tulajdomképemi megalapítója és szellemi irányítója néhány héttel ezelőtt kivált a Korunk Szavától s uj lappal lépett a magyar katolikus közvélemény elé. Az uj lap, mely a Szent István társulat nyomdájában készül, egy újabb lépés előre. A Korunk Szava elvégezte az eszmei toborzást, a lelki összehangolást a fiatal magyar katolikusok táborában. Az uj lap — oime Uj Kor — már gyakorlatibb téren kíván harcolni: bekapcsolódik a magyar reformmozgalomba s a magyar életadottságok között óhajtja a katolicizmus társadalomalakitó programját realitássá érlelni. Az uj lap megalakítása, a reformmozgalom melletti határozott állásfoglalás, természetszerűleg kiválasztották az idősebb katolikus nemzedék konzervatív részének ellenvéleményét. Ma még élénk polémia folyik arról, hogy időszerű volt-e a merész lépés. Kétségtelen azonban, hogy a mai magyar katolicizmus ■ --.-v-i-'í .■jgrkM 'y-yfv.í szellemi elitjének nagyobb része a három fiatal író mellé állott. Az Uj Kor munkatársai között ott találjuk Sik Sándort, Schiitz Antalt. Kovrig Bélát, Karnis Gyulát. Mihelios Videt, Pintér Józsefet, Közi-Horváth Józsefei, Rakovszky Tibort s a magyar szellemi élet több kimagasló egyéniségét. A magyarországi katolikus társadalomnak ez az újabb szellemi összefogása, a fiatal katolikusok bátor kezdeményezése, kétségtelenül annak a jele, hogy a magyar katolicizmus megtalálta azt a módot, ahogyan a megújuló magyar társadalmi és közéletbe bekapcsolódhat, ahogyan a, katolicizmus társadalmi célkitűzéseinek érvényt szerezhet az uj reforimkorszak'ban is.. Ezen közéleti és társadalmi megmozdulás mellett a magyarországi fiatal, katolikus Íróknak egy másik, tisztán szellemi munkateljesítményéről is meg kell emlékeznünk. Egy negyed évvel ezelőtt indítottak meg Vigília, (ámen egy évnegyedes lapot, melynek eddig megjelent két száma-a magyar katolikus revük között páratlan értékű. A Vigilia feladata a magyar közönséget megismertetni a katolikus szellem csúcsteljesítményeivel irodalmi és tudományos téren. A Vigilia eddig 200—200 oldalon megjelent két számával, elsőrangú munkatársi gárdával ezt a magára vállalt feladatot tökéletesen megoldotta. Az egyetemes magyar sajtó — világnézeti különbség nélkül elismeréssel állapította meg, hogy a Vigilia nemcsak magyar, hanem európai viszonylatiban is, tökéletes, szellemi szintézist- nyújt s a katolicizmusnak tényleg csúcsteljesítményeit-. ismertette meg a magasabbrendü alkotásokra vágyó magyar intelligenciával. Úgy a Vigilia, mint az Uj Kor dokumentálják, hogy a fiatal magyar katolikus nemzedék a fiatal magyarságnak egyik legértékesebb és legaktívabb része. Megtalálta munkáfeladátát s azt az akadályok között is keresztülviszi. Szolgálatot tesz ezzel a magyarság és a. katolicizmus ügyének egyaránt. Reformszellemének az eredménye az is, hogy köny- nyen találta meg a szellemi kapcsolatot a kisebbségi magyar fiatalokat is — Erdéllyel épp úgy, mint Szlovenszkóval — s ezzel a magyar szellemi és kulturális egység fenntartásának ügyét is szolgálja. A magyarországi fiatal katolikusok igazi jó munkát végeznek. " . körben éltünk, Páris közepén, az ötödik emeleten. A szomszédban, előkertes palotában, történelmi nevű hercegnő lakott, láthatatlanul; csak a „Figaro" társasági rovatában olvashattuk időnként, hogy elutazott, provencei kastélyában tölti a húsvéti ünnepeket, vagy visszaérkezett Parisba s délután teára látta vendégül barátait, á márkikat és hercegeket. Ilyen napokban század- eleji, rozoga autók sorakoztak fel á hercegi palota kapuja előtt, ősrégi modellek, amilyeneket csak a közlekedésügyi múzeumokban látni már; villany-motorral hajtott, zajtalan jármüvek, mert a hercegnő társasága, e régi, Faubourg Saint Germain-i arisztokrácia, e divatjamúlt gépkocsikat vélte elegánsnak .. . Az ucca „traiteur“-je, a gőgös és szakállas cukrász, Bouisson ur, akit a gyógyfüárusnő szerint megcsalt felesége a sarki fogorvossal, személyesen szolgált fel e napokon a hercegi palotában petits fours- okat; erkélyünkről kényelmesen beláttunk a sárga selyemfüggönyös, hercegi szalonba, ahol pontosan az a társaság gyűlt össze, mint egy francia neo-katolikus regényben; Lolával könyököltünk az erkélyen s a magunk módján, ilyen szerény és közvetett . módon, résztvettünk a francia arisztokrácia társaséletében. A hercegnő udvarhölgye volt Guise hercegnőjének, a francia trónkövetelő feleségének. De néhány év múlva .tönkrement ő is, palotáját délamcrikaíaknák -adta - bérbe, s. ő maga sértődötten,, vidéki, birtokára vonult, eltűnt a környékről s a „Figaro" társasági rovatából. Egy uccával arrébb az ttj-gazdagok laktak, pompás bérházakban: a lajosfülöpi gazdagságból leszármazott polgárság, mely a háború és a mohó béke konjunktúrájában felmérhetetlen kincseket harácsolt össze. Ezek a francia tőkések időnként milliárdokat vesztettek orosz, török állampapírokon, de mindig maradt' még néhányszáz milliárdjuk balkáni államok, vagy tengerentúli gyarmatok politikájának finanszírozására. Az Avenue Niel, s a Monceau-parkot környező, paloták népe volt ez. Esténként ott találkoztak a környék breton- és normand-stilusban cicomá- zott „csárdáidban, pompás kedveseikkel, s szeretőik fizetett udvarlóival. Délután ott lebzselt, ez a parazita-elite Petrissan ur korcsmájában, itták a cocktailt s olyan valószinütlenül sok volt a pénzük, hogy politizálni sem értek rá . ., Szerettem a Parc Monceau-t, Maupassant szobrát a kertben, az elkényeztetett gyermekek hangos hadát, a szomorú platánokat. Szerettem az Avenue des Ternes vásári kedvét, szerettem a meredek Avenue Carnot spleenjét és platánjait. Az ifjúság boldog éveinek sugártöié- se világítja be é széles, nyugalmas uccákat. Senki nem bántott e vidéken, sem az ötödik emeleten. Az első márciusi napokban elöntötte már a napsütés hajnaltól napszállatig e két szobát, a szárnyas ablakok fügönyei mögött meghitten és ismerősen váltak elő a világoskék égből a párisi háztetők, az udvar valamelyik nyitott ablakában mindegyre szólt a gramofon, s fejem fölött, a tető-lakásban, fiatal és néha nagyon szép lányok béreltek lakást, s fogadták délutánonként a lépcsőkön zihálva felkapaszkodó, idős és szeriőz gavallérjaikat. . . Négy évig laktunk ebben a házban. Soha nem tudtam meg, ki a szomszédom az emeleten, soha nem ismertem meg a ház egyetlen lakóját sem; a lakásajtókra nem szögeitek réztáblát a lakók nevével, civilizált tapintat, évszázados titoktartás óvta, rejtette a magánélet intimitását. (Jövő vasárnap folytatjuk.' !! Magjar ggermek miipr iskolába falé l! Y~ ut]y fltiflühjiHÉbii III f Fiafal katolikusok mozgalma Magyarországon
