Prágai Magyar Hirlap, 1935. május (14. évfolyam, 101-125 / 3653-3677. szám)
1935-05-19 / 116. (3668.) szám
10 1935 május 19, vasárnap. Ab3>az!a Hetei Auswst Elsőrangú szálló ós pensio. Központi fekvés. Magyar konyha. Hideg, meleg folyóvíz. Teljes komfort. Felvilágosítást nyújt a fenti szálló. — Meghalt a zsigárdi gyermekmü vészek egyik mentora. Zsigáidon elhunyt Ottinger Jánosaié szil. Lőrinczy Mária 58 éves komban. Az elhunytat férje, Ottinger nyug, telekkönyvvezető és az egész zsigárdi magyar közönség gyászolja. Ottiinigeiék Iglóról kerültek Zsigárdra és itt az ő agilitásuk hozta Jetre a szinpártoló egyesületet, amely Szlo- venszkó első forgószinpadát létesitette. így hát nem utolsósorban Oítingerék buzgalmának köszönhető, hogy az ismert zsigárdi gyermekmü vészek most Szlove nszkó-szer te nagy sikereket aratnak. A temetés szombaton délután négy órakor ment légbe igen nagy részvét mellett. xx 3 perc alatt olyan lesz az arca, mint a 1. ui-arctejet szétsimit arcbőrén s azután tej, ha puderozás, festés előtt néhány csepp err~ helyezi a púdert. — Háromhavi fogházra Ítéltek két betörők Besztercebányai tudósítónk jelenti: A kerületi bíróság tegnap ítélkezett Berki János málnicai és Bari János Jónás, valamint Bandur Albert kotlát poltári cigányaminkások felett, akik a vádirat szerint 1931 decemberében betörtek Bari János viskójába és az éiéskemrából nagymennyiségű húst vittek el. A bíróság Bandur Albertét- dr. Szigetíhy ügyvéd vé- clőbeszóde után fölmentette, a másik két vádlottat azonban egyenkint háromhavi fogházra- Ítélte. Az üsv-éez fellebbezett. Közel 3006 munkás sztrájkol a Vöröskő és Margitfaiva közt épüli vasutszakaszon Garamié, májius 18. A MargitíaJva és Vöröskő közötti vasútépítés harmadak és negyedik szakaszán fiegtniap 2840 munkás sztrájkba lépett. A ezitrájkiot a -nmünkífeok miegbfe'Oittai és az építést vezető cég kiküldöttei között bánom ós fél órás egyezkedési tárgyalás előzte meg, A tárgyalást a. rozsnyói járási hivatal képvigetet-éhen dr. Pelay, a zólyomi iparf-elügyielösé.g megibiraottja verette, s a-aon a vaisuitügyl mlnlsztférituim megfigyelővel képviseliteitite magát. Az épület előtt, melyben ac egyezkedési tárgyalások folytak, hatalmas imm- k^áSiCS-op-ontok verődtek össze s hangos kiabálás köziben követelték kívánságaik telijesitéeéít, Kozák szociáldemokrata bizalmi férfi megkísérelte a munkások lecsendesitését, közben azonban egy felheviMt munkás késsel fejen- szurta. >' ' Kozák ©érüléise éiehwitízéűyes. A mmnká&ok követelésüket a Dőbsimán a mailt éivibem kötött 'kollektív szerződés zánadéikára alapítják. Eszeiramt ugyanié az élelmteeefreik érték-imrlietemek 5 százalékos emelkedése esettén a mtusntkáeoknak joguk van béremelést kópniL A mnatakaadók eddig 2.20 koronát firaetbek óránklnt >s a mamiká*ok moot 10 százalékos bérem élést kértek. A helyzet fenyegető s általában rpgy vélik, hogy a sztnájkimozgar lom tovább terjed a többi szakaszok munkásai között ie s hogy élénk visszhangra talál a Pufhó— Léictec köBöttí ecakaezt építő nsuinkáeok: között ie. Felbontatták egy kéttérjes bécsi asszony egyik házasságát, mert hipnotikus kényszer alatt követte a bigámiát ! ? ? Flóra öoroző 1 — Tanítók és turisták figyelmébe. Az ógyallai állami csillagvizsgáló és meteorológiai obszervatórium ezuion is tudatja, hogy az obszervatórium helyiségeit, felszerelését csakis és kizárólag szerdán délelőtt 10—1-2 óra között mutathatja meg az intézet. Más időben érkező iskolák jelentkezését hivatalos okokból nem vehetik figyelembe. — A komáromi Jókai Egyesület közli, hogy múzeumát és gyűjteményeit csak abban az esetben mutathatja meg, ha az érdeklődő iskola előző napra értesítést küld a Jókai Egyesületnek vagy titkára elmére, hogy a muzeum helyiségeinek kinyittatásá- ról és vezetőről gondoskodhass ék ez egyesület. Bejelentés nélkül érkező iskolák kalauzolása nehézségekbe ütközik. — Huszonötévé? a komárom— érsekujvári vasat. Komáromi tudósítónk jelenti: Csendes jubileuma' van a délszlovenszkói vasutaknak: most huszonöt esztendeje avatták fel a Komárom—Érsekújvár közötti elsőosztályu vasútvonalat. A meglehetősen későn megépített vasútvonal valóban nagy hiányt pótolt: összekötötte a vasúti vonalakat Komárom— Bécs — Budapest — Pozsony — Érsekújvár között. A vonal tervezése a múlt század hetvenes éveire nyúlik vissza, de csők 1907-ben kezdtek hozzá az építéséhez, amely három évig tartott. 1910 májusában ünnepélyes megnyitása volt a vasúti vonalnak, Hieronymi Károly kereskedelemügyi és báró Hazai Samu honvédelmi miniszter avatták fel személyesen a vasúti vonalat. Az első ut egy óra hosz- szat tartott-, a menetidő ma is alig rövid Óbb. Az építési költségek tizennégymillió koronát tettek ki, a két Duna-hid ára ebből hárommillió négyszázezer korona volt. A vasútvonal átadása nagy ünnepélyességek között ment- végbe, az érdekeit városok, vár-megyék és intézmények képviselőinek részvételével. Az egyik állomáson dr. Kohl Medárd püspök, a másikon Konkoly-Thege Miklós, a világhírű csillagász köszöntötte a vonatot. Bécs, május 18. A bécsi bíróság most fejezett be egy olyan érdekes pert. * amelynek anyagát bízvást felhasználhatják a regényíróik. A világháború előtt egy fiatal bécsi leányt eljegyzett egy ismert lapszerkesztő. A vőlegény hadbavoms.lt és a harctérről irta menyasszonyának szerelmes lövetett. A bábom után a vőlegény visszatért Bécsibe és- a fiatalok elhatározták, bo-gy rövidesen megesküszreik. A menyasszony azonban 1919-ben megismerkedett egy olasz úrral, akit elkísért Rómába, itt jegyet váltottak és a leány azzal tért vissza Bécsbe, hogy osztrák vőlegényével felbontja a jegyességet Miikor azonban egyes száinn vőlegényével találkozott, felujiultak a Tégi emlékek, a menyasz- szony említést sóm tett olasz szerelmeséről és 1920 szeptember 20-án megtartották az. esküvőt. Az esküvő után két, héttel. a íapszorkes-pfcő h osszabb -tartózk-odásra Romániába utazott és de - j lóságát Bécsiben „hagyta. í Alig tette ki azonban a férj a lábát, az assi/jony Rómába utazott és — házasságát elhallgatja —megfjsküdött olasz vőlegényével... így éjt az asszony évekig, felváltva két férjjel, anélk ül, hogy ezek egymásról és a nő bigámiájáról tudtak volna. A dupla/feleség szive azonban az olasz férjé volt, Éppen ezért 1905-bem megirdd- toittA a válópert a bécsi férj ellem. Ekkor derült ki véletlen folytán az asszony kettős éloLi és a. büntetőbíróság megindította ellene az eljáflfet. A kétlaki feleség védőije védencéiniek. orvosi mfegfigyejjését kérte a/zon a öiimen, bogy a bágá- giia elkövetésekor hipnózis hatása alatt beszámíthatatlan volt. Az orvosa vizsgálat a- védőnek adott igazat, megállapítva azt, hogy a nő, a legenyhébb hip* nótikus kísérletre is, azonnal mély álomba merül. Tanuk akadtak azonban arra is, hogy ax első számú férj gyakran hipnotizálta feleségét, sőt a házasságkötés előtt is menyasszonyát A bécsi bíróság most fejezte be ítélettel' az ügyet és semmisnek jelentette ki az első számú házasságot. A kedvező ítélet alapján, az így Becstől elválasztott asszony, most boldogan éd — ezúttal egyetlen férjével Rómába®. Iparosok és kereskedők figyelmébe A cseh iparassjárt volt kárpátaljai országos elnöke leleplezi volt pártját ‘tej j — Feltételes fogházra ítéltek egy jegyzőt, mert nem kézbesiítette a bírósági idézéseket. Besztercebányai tudósítónk jelenti: A kerületi bíróság Bata János kalincai jegyző ügyét tárgyalta, akit hivatalos hatalommal való visszaéléssel vádolt az ügyészség. A jegyző a pozsonyi bíróságról 1932- ben érkezett idézéseket, amelyeket a kézbesítők első alkalommal nem tudtak kézbesíteni az érdekelt gazdáknak, magánál tartotta a terminus lejártáig. A Tatra Banka, amely a gazdák ellen pert indított. így időbeli kárt szenvedett, majd, mikor az idézéseket a jegyző másodszor sem kézbesít- tetíe, az alpereseket távol!étűkben Ítélték el. Feljelentés folytán került az ügy a bíróság elé, amely a jegyzőt dr. Domonkos zólyomi ügyvéd védöbeszé- de után egyhavi feltételes fogházra ítélte. (Tgy az ügyész, mint a védő fele-bbezett. xx Zarándoklat Palesztinába. A szlovenszkói Szentföldi kommisszariátus 1935 julius 19-től augusztus 15-ig bezárólag zarándoklatot vezet a Szentföldre. Útirány: Bukarest—Constanza—• Konstantinápoly — Athén — Beyruth — Haifa —-Alexandria—Jeruzsálem. Bővebbet: Svátozemsky komisariát, Presov, Hodzova 15. .— Meghalt a vakbélmütét atyja. Londonból jelentik: Fergusban nyolcvanhétéves korában meghalt dr. Groves Ábrahám, a híres sebész, a vakbélmütét atyja. Groves hajtotta végre 1883-ban az első vakbélmütétet egy borotvával s egyéb kezdetleges műszerekkel, kloroformmal. Elaltatott betegét egy konyhaasztalra fektette. A történelmi jelentőségű műtét fényesen síkéiül t Ungvár, májáé 18. A Kárpáti Magyar Hírlap ! tegnapi számláiban jelent meg aiz alábbi jellemző | 8 minden szlovenszkói és kárpátáljai iparost és i lteteekédőt közelről érdeklő nyilatkozat.: — A csehszlovák iparoepárí, kassai t i tkársága- 1929-iben adósom maradt 750 koronával a oieikik -'záiLliito-W, nyoarta.tvá-n vökért. jtöBtetien a párt- titkámá-g Írásban kötelezte magát a 750 koronás aKlósságo-t havi réezle tökben feá/fizetni, de mert egyetlen részleteit e-em tartott be, a megrendelés feladóját bepereltem. — A táajgyalájson a párt képviss!ő.je azzal védekezett, hogy a tör- | vény értelmében a párt nem jogi személy és így i a tartozás kifizetésére nem kötelezhető. I Kereseteimet a báróéig eze® a c-ámiein el is mtaen- i tóttá. — Énre privát lóvéikét írtam az ipanoepárfc ! kassai vezéréhez, Maxon Milán tviihoz, aikiről fel- tételeztem, biogy úgy is miaut a kereiS'kodielm'i ée ipánkama-ra elnöke, nem. fog beleegyezim abba, hiogy a vezet cse a Jatt álló párt mogíkároeitsion egy kisáparoet. — A levélben arra kértem a kamarai elnök urat, hogy az ügyet- intéz fesse ed pártjával a kereskedői moTáilnaík megfelelően é«s fi-zettewse ki a nekem járó összeget. Maxon ur válaszra sem méltatott, a párt pedig továbbra sem fizetett, noha a perköltségeket hajlandó voltam magama viselni. Most, a. válafeztá«r>k -ki-iirátiaikor i-s,mél felezólitot- tann tevéiben a kassai párttiitkámágot, hogy nein- de-zze véugre ezt a csúnya adósságot é« teljeeltee 'becsülefbeii köteleseégét. E levél egyik másolatát tu!d'Otná«vétel végett m'Cgk ülcltoni Maxon kamarai elnök urnák én SohoLcz Maneol gmémiiuimi elnök unnak is, akiincik fcud'Oanáfvom ezorínt kiap-ceodatai vaniöak az iparos-párttal. Erre a-z interviein.oiómra som Érzették ki, amivel sízomibetn olvasom a párt felihiváfiát az spafioóokihio-z és kereekodőlkBiöz, melyben az iparoíspárt az ipari és koreekedelmi óndo- kek egyedüli vódeilrnezőinek títíltötá fed magát. Kteretükodők és iparo&ok! A osehezlovák iparoepárt ángy törődiik a mi ót- iIékeinkkel, mkiitadnotgy a páni, 'kass-ai tiitkáreága I I e-1 jeehiette • v-e,lenn stcemben való kötelességét. 1 Hácona éven kereeztül ointzágioe elnöke voltam Podkarpafcszka Runszban a oseOnszloivák iparioapárt- nak. Ezen idő alatt nevem ddctsőiíésótól volt bangóé a pájrt prágai sajtója, mórt a válasiztásokinál romok eredményébe;t értem ©1 — nekik. Bgyeibe-t nem tnidtam elérni. Három évi áldozatos, önzetlen szolgálat után kénytelen voltam a pártot otthagyni, mert a pártközpontban egyetlen párttagom érdekében sem tudtam mást elérni, mint soha nem teljesített ígéreteket. Iutenvemeió'im többnyire válasz nélkül maradtak, — uigy látszik, a kassai titkárság is tőlük kapta a 'receptet — 8 ha betek, néha hónapok miuilva (rászánták magúikat a válaszadásra, a-bbam som volt köszöntet. — Najtnan akkori miniis-zber uir a választások előtt táviratilag hivott meg Prágába, de a választások után az általam szerzett sok ezer szavazat bekebelezése után, szóba sem állt a podkarpatszkaruszi szervezettel. — Meggyőződtem róla, hogy nekik csak a szavazataink kellenek, de a kari szolidaritásnak egy szikrája sincs bennük — velünk szemben. A konkrét esetek tömegével tudom igazo-lmi, az én törekvéseimről nem ie szólva, hogy a csehszlovák Iparospárt — nem a mi pártunk. Kari szolidaritásból tartottam szükségesnek publikálni a fentieket, hogy a kereskedőket ée iparosokat idejében tájékoztassam: miit várhatnak é*s mit, remélhetnek a csehszlovák iparotspárttól. (Jzhorod, 1935 május hó. KREISLER GÉZA, nyomdatulajdonos, a kárpátaljai nyomdaipari grémium és a kánpá,baljai nyomdaipari Békéltető Bíróság elnöke. Kérdezze meg orvosát! Feltétlenül ajánlani fogja a ,,Contraftu$siitM»t Bayer Budapest hörghurut és szamárköhögés esetén. Kapható a gyógyszertárakban, vagy megrendelhető a csehszlovákiai vezérképviseletnél: Dr. Ferenczy gyógyszertár, MuksCevo. — TlzenBtévi fegyházra ítélték a dirinyi anyés- gyilkost Trencséni tudósítónk jelenti: Az itteni esküdtei róság tegnap Oveceka János divinyi munkás bűnügyét tárgyalta, aki előre megfontolt szándékkal meggyilkolta anyósát. Ovecska ezt kívánta anyósától, hogy vagyonának felét írassa rá ós mikor az asszony vonakodott, elhatározta, hogy végez vele. Ez év január 19-án magához vette kipróbált fegyverét, megleste anyósát és egy jólirány- zott lövéssel megölte. Oveoska János töredelmes ■beismerő vallomást tett úgy a csendőrségen, mint a főtárgyaláson. Az esküdtszék bűnösnek minősítette előre megfontolt gyilkosságban és az enyhítő körülménye^ figyelembevételével a bíróság Ovecska Jánost 15 évi fegyházra ítélte. A vádlott és védője eeanmiségi panaszt jelentett be, az ál- lamügyész három napi ímeggondolási időt kért. xx A prágai román követ zlini látogatása. A napokban dr. Emandi prágai román követ a követség néhány tagjának kíséretében ■ meglátogatta a zlini és batovi Bata-müveket. A követ és kísérete meglátogatta a müvek épületeit, a Bafa-emlékházat és a Bata-kórházat. A vendégek a repülőtérre is ellátogattak s a követ kíséretének néhány tagja próbarepülést is tett a Bata-repülögépeken. Dr. Staca főkonzul többek közt előadást tartott Romániáról egy zlini iskolában. Dr. Emandi követ a látogatás után csodálatát fejezte ki a Batfa-müvek és Zlin városa tökéletes berendezése fölött s kijelentette, hogy a sok parkkal díszített város fürdőhely benyomását tette rá. — Sikertelen kasszafurás Stnbnyafürdőru Zsolnai tudósítónk jelenti: A stubnyafürdői hitelszövetkezet helyiségébe az elmúlt éjijei ismeretlen tettesek hatoltak be és a hatalmas pénzszekrényt igyekeztek megfúrni. Már jókora rést fúrtak ki, amikor bizonyára valaki megzavarta őket munkájukban, -mert megszöktek a bankhelyiségből anélkül, hogy a betörést végrehajtották volna. xx Autósoki Leállított autót 25 Kc-ért lerak- tároz, vagy eladásra közvetít AUTOSERVICE SPIRA, Kosice, Flórián-u. 6. — Telefon 20-62. — Dinamittölténnyel játszott egy kisfiú. Zsolnai tudósi tónk jelenti: Rák Péter tízéves bobróci iskolásgyermek valahonnan egy dinamittöltényt szerzett, amellyel játszadozott. A töltény elsült és a kisfiú fején és kezén súlyos sérüléseket okozott. Beszállították a kórházba, ahol négy ujját amputálták. Lehetséges, hogy az egész kézfejet le kell majd vágni, mert vérmérgezés veszélye fenyeget. xx Vétkes könnyelműséget követ el, ezért i ;jára vessen, kinek GOLYVÁJA VAN, vagy duzzadt mirigyei vannak s mégsem tart CIGELKA jódos vizkurát. Megrendelhető Cigelka förrásvállalatnál, Bardejov. — Halálos gyenmekbaleset Zslgárdon. —■ Nyitraá munkatiáirsamk jelenti: Kurma Mária két éves kislány az elmúlt napokban gyermektársaival a falu határában játszadozott és játék közben belezuhant egy vízzel telt gödörbe. Mire a segítségére siető földművesek kihúzták, a szerencsétlen gyermek már halott volt — Hír Szliács gyógyfürdőről. Szliács gyógyfürdőn a jól berendezett Bristol-Tatra-Amália üzemnél és diétikus éttermeiben elsőrangú étlapból választott kiváló élelmezés és újonnan bútorozott különszoba naponként Ke 35.----ért kap ható. — Pausál gyógykezelés 21 napra elsőrangú ellátással, lakással, kiszolgálással, gyógy- dijjal és tükörgyógyfürdőkkel beleértve Kö 1.100. — Tekintettel a nagy érdeklődésre ajánlatos helyet mielőbb rezerválni. Cim és prospektus: Bristol-Tatra-Amália, Sliaé-Kúpele. (Ügyeljünk a pontos címre.) A NYUGATSZLOVENSZKól MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA LÉVÁN: Vasárnap délután: Bál a Savoyban. Vasárnap este: Sárga liliom. Hétfő: A tanitónő. Kedd: Lívia, a cirkusz csillaga. Szerda: Sárga liliom. (Bucsuelőadás.) AZ UNGVÁRI MOZGÓK HETI MŰSORA: Városi: Csütörtök—Péntek—Szombat—Vasárnap: Folyik a vér, folyik a tánc. Bio Rádió: Csütörtök—Péntek—Szombat—Vasárnap: Harc a Dardanelláknál. A KASSA] CAPITOL-MOZGÓ MŰSORA: A királynő szeretője. Victor Saville királydrámája Madeleine Carofl és Glive Brook főszereplésével. Szabó Árpád, Oroszt Ak ,fllu6©r Kniit;zeJibuoh“ 25 korona beküldése melleit.t meigneinictelhotő a „Prager Tagiblatt “ ki adóhivatalán áf (Adiminotstra- tiom) Praha-IL, Paneká ul. 12. — J. Likér. I<n- feauátU'SBfl:] egybekötött, magyar giknináziiuui csouk Konnárombau (beueiéts) van. A ^®8ga anyag iránit teeeők * íiauusaombati £iinMiáziiuai*botn éreteklödnk %