Prágai Magyar Hirlap, 1935. május (14. évfolyam, 101-125 / 3653-3677. szám)
1935-05-19 / 116. (3668.) szám
1RL AP fete - údkk Á^oMm miéke Irta: TOST BARNA prelátus-kanonok, kassai plébános Az isteni Bölcsesség végtelen szent, elhatározásaiban úgy volt megállapítva, hogy a mi jóságos főpásztorunk, dr. Fischer-Colbrie Ágoston kassai püspöknek élete 1925. május hó 17- én megszakadjon, éppen akkor, amikor a további életére, tanácsaira, vezetésére mindnyájunknak a legnagyobb szüksége; lett volna,. Halála. gyászba borította nemcsak Kassát és a, kassai egyházmegyét, de messze annak határain túl az egész katolikus kulfcurvilágot. Dr. Fischer-Colbrie Ágoston egyénisége messze kimagaslott, a hétköznapi emberek sorából, mert nagy tudása, mélységes hite, határtalan alázatossága felemelte őt az apostolok, hitvallók, mártírok és tisztalelkü szentek életszínvonalára. Fájdalmas szivü jó anyja mesélte, hogy már kis fiú korában egészen elütött kortársaitól, azok szokásaitól Már kis korában a papi pályára készült és amikor elvégezte a gimnázium IV. osztályát, szülei nem tudták visszatartani, hogy be ne lépjen az esztergomi kis szemináriumba. Itt érezte magát igazán boldognak. Kitűnő tehetsége mindig az elsők sorába emelte és lankadatlan szorgalma azt eredményezte, hogy tanulmányai végeztével az a ritka kitüntetés érte, hogy doktorrá „tsub auspicius re- gis“ avatták. Szemináriumi elöljárói nem ajánlották az akkori primásnak pappá szentelését, mert oly törékeny szervezete volt s nyilván a sok tanulástól a gyöngeség és vérhányás annyiszor erőt vett rajta, hogy az volt a véleményük: munkaképes ember soha sem lesz balőle és igy mint állandóan betegeskedő, csak terhére lesz az egyházmegyének, S íme beteljesedett rajta a Szentirás szava: „Az Ur a gyengéket választja ki, hogy megszégyenítse általuk az erőseket." Már mint fiatal pap tüneményes karriért futott be. Rövid pár napi budapesti káplánkodás után Simor prímás udvari papjává nevezi ki és itt tanulja meg az egyházkormányzás legnehezebb munkáját. Majd a bécsi legfelsőbb papne- velöintézet elöljárója lesz, ahol udvari kápíáni méltóságot nyer és Rudolf trónörökös leányának, Erzsébetnek hitoktatásával bízzák meg. Mindenki értékelte nagy tudását és valóságos versengés támadt az egyetemeik között, hogy katedrájukra megnyerhessék, mert ideális tanár is volt, aki nagy tudását közvetlen könnyed módszerrel, valósággal átöntötte tanítványai leikébe Bár ez lett volna legideálisabb életcélja, hogy egyetemi tanár lehessen, amit azt maga sokszor emlegette, az Ur mégis úgy rendelte, hogy ne egy katedrán töltse életét, ne csupán egy stúdiumnak tanítványai hallgassák szavát, hanem nevelje' az Ur nagy nyájának pásztorait olyanokká, amilyen az Ő szive volt é6 hallassa majdan szavát az egész hivő sereg előtt. Mihamar mint esztergomi prelátus kanonokot a bécsi Pázmáneum-papnevelőintézet élén látjuk, de innen is rövidesen elrendeli az isteni Gondviselés s 41 éves korában már a kassai püspöki székre emelkedik mint apostoli adminisztrátor. „Evangelizare pauperibus misit me.“ Hirdetni az evangéliumot szegénynek, gazdagnak, elhagyottnak, gyámolitásra szorulónak: ez volt életének mindig főtörekvése. S emellett, az ifjúságért élni és dolgozni, ez volt életének legnemesebb célja. Ezt látjuk végigvonulni egész főpapi működésén egészen azokig az elhagyatott diákokig, akikkel élete utolsó napjaiban a legnagyobb szeretettel foglalkozott egészen halálos betegségének beálltáig, tanítván őket hittanra, latinra, görögre, németre és a középiskola minden tantárgyaira. Egymásután szer- veztette az egyházmegye nagyobb plébániáin a Máriakongregációkat, fiuk és leányok számára. Minden meghivásra a legnagyobb szeretettel maga ment el. betétette az ifjúsággal a fogadalmat arra, hogy szeszes italt egyáltalában, vagy legalább 18 éves koráig a szájába venni nem fog. Támogatta, segítette a Sz. Anntal árvaházat és Sz. József otthont, ahol személyesen is igen gyakran megfordult. Egész országra kiterjedő működést kezdett a. Katolikus Patro- nage-egyesület létesítésével és a fiatalkorú bűnösök javítására, különösen a leányok részére. Kassán a Sz. Zita-otthont és Szikszón a Missziós Nővérek bámulatos intézményét létesítette. Saját pénzén vásárolt házban és telken helyezte el őket Kassán s ezekhez is. valamint az állami javító intézetben lévőkhöz is elment a javító nevelésben lévő ifjúságot meggyóntatni. Lélekemelő beszédeket tartott nekik, amelyeknek se szeri, se száma! Gondja volt a gyógyíthatatlan betegekre, a fogházban sinylődőkre, a. cselédlányokra, az iparos munkásságra, tanoncokra és nem kerülte el figyelmét a jövő nemzedék fejlődő intelligenciája •sem. Fejedelmi bőkezűséggel megalapította, a. háború legnehezebb éveiben a „Regina P~cis" szegény tanulók internátusát, ahol 1917-ben 20 diák, 1919-ben már 50 diák nyert elhelyezést csekély pár korona havi ellátási díjért. A jogász és a gazdász ifjúság részére Szent Imre kört, illetve Szent Imre kollégiumot létesített. Saját püspöki házát, annak több helyiségét, átadta a Sz. Imre kör céljaira. A püspöki kertet berendezte tennisszel, kuglizóval, nyári szórakozó helyiséggel. Saját pénzvén megfelelő helyiséget bérelt a városban, amely állandó találkozó helye volt az intelligens ifjúságnak. Végtelenül érdekes az a diszkötéses album, melyet Kassa katolikus intézményei 1917. január 28-án nyújtottak át hódolatuk zálogául püspöküknek. Ebben a pompásan illusztrált és nagyértékü kézi festményekkel ékesített emlékkönyvben szólal meg a háború előtti katolikus Kassa. Fischer-Colbrie alkotásai legnagyobbrészt, számszerűit 27 katolikus intézmény és egyesület, valamennyi szellemi vezérét, irányítóját, fenntartóját tisztelte püspökében és rajongó szeretettel hódolt előtte. Bérmakörutjain, amelyeket úgy osztott be, hogy minden plébániát ötödik évenként meglátogasson, személyesen prédikált, mindenütt a nép nyelvén. Minden panaszt meghallgatott és orvosolni igyekezett. Papjait nagyon szerette. A legjóságosabb atyai elnézéssel figyelmeztette hibáikra. Részükre évenkint lelkigyakorlatokat Kassa, május 18. Tegnap tízéves évfordulója volt annak, hogy a vallás- és nemzetiségi különbség nélkül általánosan nagyrabecsült, tudományos és apostoli munkájáról a külföldön is ismert dr. Fischer- Colbrie Ágoston kassai püspök meghalt. A nagy főpap emléke az eltelt évtized alatt sem halványodott el hívei és tisztelői körében. Az évforduló alkalmából dr. Pfeiffer Miklós kanonok, pápai kamarást, aki hosszú éveken át mint könyvtáros, majd mint oldalkanonok működött a nagy főpap mellett — kerestem fel azért, hogy tőle az elhunyt püspökkel kapcsolatos emlékeiből a nagy-i közönséget érdeklő dolgokat halljak. Dr. Pfeiffer Miklós sokoldalú elfoglaltsága mellett sem zárkózott el kérésem teljesítése elől. — A megboldogult, felejthetetlen püspökünkkel összefüggő emlékeim felújítása — úgymond — kegyeletes kötelességem. —■ Fischer-Colbrie hatalmas emberbaráti, apostoli és tudományos munkáiról annyit írtak annakidején, hogy azoknak részletes ismertetésére nem térek ki. Tizenkét évet töltöttem oldalán, igy alkalmam volt egyéniségét megismerni. Fischer-Colbrie főjellemvonása a kötelességtudás, az állandó, lankadatlan munkakedv volt. Még sétáit is lelkipásztori teendők elvégzésével kötötte össze. •— A tudományos élet terén két embertípust szokás megkülönböztetni. A szintéti- kus, nagyvonalúan összefogó, széles per- spektiváju az egyik típus. Az analitikus, a részletekbe mélyedő, a másik. E kettőnek összekapcsolása az életben elég ritka. Pedig ez adja a valóban értékes szellemeket. Ugyanis a szintétikus gondolkodás kellő analízis nélkül könnyen elvesziti kapcsolatát a tudomány és az élet részleteivel. Mintegy a levegőben marad. Az analízis, a részletezés pedig, ha nélkülözi az összefogó erőt, oda vezet, hogy a fától nem látjuk az erdőt — Fischer-Colbrienál e kettő: a részletekbe való alapos belerr.élyedés és a nagyvonalú, összefogó erő, pompás harmóniába tartatott, melyeken ő maga mindig példás buzgalommal réfízt vett. Hirdetni az evangéliumot! Ez volt minden öröme, minden boldogsága. Ezt tanúsítja az a 600-nál több megirott szentbeszéd és szent elmélkedés, amelyek nagyértékü hagyatékul ránk maradtak. Ha az Ur Jézus életében élt volna, talán ö pihent volna az utolsó vacsoránál az Ur keblén mint legkedvesebb tanítványa, mert valódi apostoli lélek volt. És ahova a hangja el nem hallatszott, oda ragyogó tollával igyekezett eljutni. Mély tudásában belátta, hogy ma mindennél fontosabb a sajtó, mert azt az ellenség is elolvassa, amely nem lép be Isten házába, hogy az élő igével táplálkozzék Ezért mindjárt püspöki intronizációja után tárgyalni kezd arról, hogy egy erős katolikus nyomdával és napilappal megkezdhesse hitvallói működését. Semmi áldozatot nem kiméit, sőt csaknem erejét felülmúló áldozat- készséggel megalapítja egyházmegyéje legkiválóbbjainak segítségével a „Szent Erzsébet nyomdát", részvénytársasági alapon, csak azért, hogy minél többeknek érdeklődését felébressze a nagyfontosságu ügy iránt, maga járván jé példával elől és a költségek legnagyobb hányadát magára vállalván. Ismét a saját kényelmét áldozza fel. Rezidenciájának földszinti részéből nagy területet enged át a katolikus sajtó állandó zakatolásának. A legnagyobb örömmel telik el lelke, amikor a későbbi „Esti Ujság“-nak a katolikus szellemben vezetett napilapnak első számát meglátja. Mennyi anyagi áldozatába került, hogy gyönyörű vezércikkeiből, amelyek hetekint 4-szer, 5-ször láttáik napolvadtak. Ez teszi gondolkodó géniuszának nagyságát! — Kiváló volt gondolatbeli fegyelme és precizitása. Külföldi tudósok és főpapok, akik kongresszusok alkalmával hallgatták előadásait, ma is csodálattal nyilatkoznak képességeiről. <— A munkátlan pihenést sem ismerte, még a pihenésre előirt szabad idejében is tudományos munkáin elmélkedett. Fiatalos lendületét és minden nemesért, szépért és igazért lelkesedő idealizmusát pedig egészen haláláig megőrizte. Ez tette életét a sok viszontagsága mellett is örömtelivé, i — Mindenkivel szemben szeretetreméltó és nyájas volt. Ha az ember a közelében volt, mindig tudatában volt annak, hogy elöljárójával van dolga, és mégis' e tudat sohasem volt feszélyező. — Jelmondatául a szentirásnak ezt a mondatát választotta : „Arra küldött az Ur, hogy a szegényeknek hirdessem az evangéliumot !‘‘ . „ . Püspöki küldetése főcéljai közé a szegénygondozást, a gyermekgondozást és általában a népjóléti intézmények pártolását és fejlesztését tűzte ki. Elve volt, hogy az igazi lelkipásztornak minden társadalmi osztály szükségleteit fel kell karolni és nem szabad magát egyik társadalmi osztállyal sem egyoldalúan azonosítani —- és e szerint is cselekedett. — Kikristályosodott jóságára vezethető vissza, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül gondozó szeretete mindig a gyengéb- beké volt. • Életének utolsó és egyik legnemesebb mozzanata volt a következő: Halálos ágyához hivatott és meggyónt. A gyónás befejezése után —- ezért beszélhetek erről a gyónási titok megszegése nélkül —■ arra a kérdésemre, megbocsát-e ellenfeleinek, felegyenesedett fekvő helyzetéből és két kezével intve mondta : „Omnino et. ex toto corde !“ (Teljesen és egész szivemből!) — E szavak vannak belevésve a kassai dómban lévő sírkövére is. hirdetve örök időkre és mindenkinek, hogy a sírkő alatt egy igaz pap és tökéletes ember nyugszik. Radványi Magda* 1935 május 19, vasárnap. világot, mi, akik ez ere tettel és lelkesedéssel olvastuk, tanulhassunk, — annak csak a jó Isten a megmondhatója. Névtelen vezércikkeinek száma a 800-at meghaladja! De itt nem merült ki irodalmi munkássága. Megjelent könyveinek és füzeteinek száma kilenc. Mindennek fe- lette áll két óriási jelentőségű nagy munkája, amelyket az egész világ számára latinul irt meg: az egyiket „De cult-ura chrístiana" „Keresztény Kultúra" címen, a másik pedig Szent Tamás utolérhetetlen müvének a „Summa theologicának" syllogismusokba. szedett kivonata, amely ugyancsak minden korok teológusainak épülésére fog szolgálni. Ezen mérhetetlen irodalmi munkásság mellett, nem volt senki, aki hozzá bármily irányú kérelminél írásban fordult, hogy arra írásban ne kapott volna választ. Védte, védelmezte mindazokat, akik igazi sérelemről panaszkodtak és mindig a gyengébbnek védelmére állott. De ha az egyháznak, a hitnek igazát kellett védenie, ott nem ismert erős ellenfelet, de szembe szállott a pokol kapuival is, mert át és át volt hatva attól a 6zent hittől és tudattól, hogy az Egyháznak a hit é6 erkölcs tanait illetőleg mindig é6 mindenkivel szemben igaza van. Erősebb hitvallója nem volt korunknak, aki bátrabban védte volna az Anyaszentegyház érdekeit, mint ő, még saját jól felfogott érdekeinek feláldozásával is. Odadobta nyugalmát, békéjét, oda a felkínált gondnélküli fényes pozíciókat, de az Egyház igazából nem engedett. És ezért kell őt mártírnak is tekintenünk, mert valósággal mártiromság volt életének utolsó szakasza. Nem volt pap, hogy ellenfelei vérző sebeket ne ejtettek volnak amúgy is érzékeny szivén. A legkíméletlenebb támadásokban, a legminősithetetlenebb rágalmazásokban volt része azért, mert védte a kisebbségi jogokat, védte a gyengébbet akkor, amikor annak igaza volt, és jogsérelem érte. De ezt is nagy lelkének méltóságával tűrte és örökké mosolygó arcának egy vonása se torzult el attól, hogy durva ökölcsapások érték hótiszta jellemének arculatját. Élete szent volt. Soha nem ismerte a kényei- met, önmagát, éjjeli nyugalmát, mindig alárendelte az Isten szent akaratának. Bármilyen körülmények között volt, soha szentmiséjét el nem mulasztotta, és ha utazásai közben három órakor kellett felkelnie, hogy szent miséjét elvégezhesse, az sem volt neki kényelmetlen. Soha senki kedvéért imádságát el nem mulasztotta.. Soha a böjtöt meg nem szegte, bár másokat sokszor dispenzált annak megtartásától. Másokra szólt a dispenzáció, de önmagára soha! Egész életén át nem sokat törődött saját egészségének ápolásával Két alkalommal forgott halálos veszedelemben. Először 1906-ban Űrnap előtti szerdán, amikor négyesfogaton jött Kassára megszakított bérmautjáról, hogy az urnapi körmenetet ő végezhesse. A négyes egy autótól megriadt és a zárt üvegbatár, melyben ültünk, lefordult a magas töltésről, úgy hogy mind a négy kereke az égnek állott. Nagy bajjal tudtunk a zárt kocsi szilánkokra törött üvegei közül kikászálódni és akkor is vérző fejjel először az öreg Jakab kocsis mentésére sietett, kire ráborult a nehéz kocsi eleje és eltörte csontjait. Másodszor 1909 szeptember 13-án, amikor a katolikus nagygyűlésre mentünk Budapestre és gyorsvonatunk teljes sebességgel beleszaladt egy üres személyvonatba. Borzasztó érzés volt. Az iszonyú csattogásban mindnyájunkat halálfélelem tartott fogva és mikor az összezúzott, kisiklott kocsik között, átvergődtünk, első gondolata volt előresietni, hogy az összeroncsolt mozdonyvezetőt és vonatvezetőt abszolváljuk. Amikor a gyilkos kór az utolsó négy hét alatt ágyhoz szögezte, akkor is mint egy szent viselte el a nagy fájdalmakat. Éjféltől soha sem nyelt egy csöpp orvosságot sem, a hajnali óráig, mikor is egész betegsége alatt nap-nap után megáldozott. Elköltözködése pedig valósággal nyugodt dicsőséges felszállás volt az örök boldogságba. Megáldotta jóságos édesanyját, testvéreit, mindnyájunkat, akik ágya körül imádkoztunk, azután nyugodt, lehunyt szemekkel várta a halált. Kis szent Teréz szenttéavatás* napján halt meg. A katolikus egyház eme legújabb szentjét nagyon szerette és tisztelte. Képét ágyára tétette s betegsége egész tartama alatt látomásaiban a türelemnek vörös rózsáit kapta Tőle. Este fél tizenegy órakor egyszer csak kinyitotta órákon át lehunyt, ragyogó tiszta szemeit. Az Ur Jézus nagy keresztjére tekintett hosszasan, bizalomtelten, minthacsak mondta volna: „Atyám, a Te kezeidbe ajánlom lelkemet!" Azután egyet sóhajtott és nemes lelke elszállt az örök Biró igazságos itélőszéko elé, hogy elvegye jutalmát hűséges sáfárkodásáért. * Amily nagy volt. a mi felejthetetlen FŐpász- torunk életében, oly szép és követésre méltó volt halálában! ,Omnino ef ex tofo corde!1 Pfeiffer Miklós visszaemlékezése Kassa nagy püspökére % u
