Prágai Magyar Hirlap, 1935. április (14. évfolyam, 78-100 / 3630-3652. szám)

1935-04-07 / 83. (3635.) szám

-PKAQAiyvtAOÜARHIUIiAI?

1935 április 7, vasárnap

Láncos Gábor éjjel jött át, titokban, hogy még a tyúkok se lássák. Óvatosan zörgetett az ablakon, nagysokára ki is nyílott a rámás üveg s megkémlelte rajta a sötét tájat Negyedi Péter.

— Jöhetsz, — intett Péter, — fogom a kutyákat.

Gábor a kapunak került, benyomta a kilincset könyökével, mert a kezében nagy vödör volt, alig bírta tartani. Vigyázott; a lelkére sem jobban, hogy a vödörből egy csöpp ki ne reppenjen a ragadós sárra. Visszatámasztotta az ajtót és halkan lépdelt végig a tornácon, már nyílt előtte az ajtó és Gábor végre világosságra került. Az ablakokat ugyan függöny védte, nehogy áttörjék kíméletlenül a sötétséget s csak a szobában nyilt egy kis fény, hogy lássák egymást.

És a vödröt. Mert jelenleg ez a fontos.

Gábor szuszogva tette le a csűrömig szóló edényt, aztán Péter vette át a zsákmányt. Két lábát szétfeszítette s térdei között ló- bálva igazította a vödröt a lóca alá s le is takarta a lócát ügyesen egy asztalkendővel.

— Sikerült! —■ örvendezett Gábor és vörös arcának három ránca ipszilonba húzódott. — itt van az egész.

Péter a szekrényhez ballagott, két poharat vett elő. a poharak is úgy ragyogtak, ahogy Péter tekintete is nyilt és fényes volt. Bort töltött Péter a poharakba. — Istenisten, — lelöttyentették a rózsaszín, kertben termett, káposztalé hajlamú italt, még krákogtak is hozzá, mintha városi bor csúszott volna le a torkukon.

— Öt liter, meg három az nyolc : — tartotta a markát Gábor s Péter bankókat olvasott le a vödör húzásában kiduzzadt kézerekre. Úgy felkunkorodott ebben a tenyérben a papírpénz, mintha zselatinpapir lett volna, amit vásárban árulnak a gyerekeknek. Ha felkunkorodott, vissza is kun- .korodott a Péter zsebébe s megnyugodva nézegették egymást egy ideig. Belebámultak a levegőbe, hümmögtek és töltögettek, roppant elégedett volt mindegyik.

Nagysokára felemelkedett Gábor, megropogtatta csontjait és jóéjszakát kívánt. Lassan sunnyogott az ajtóhoz s még hátraszólt Péternek ravaszul:

— Vigyáztam, meg ne lásson senki, de úgy vettem észre, mintha ketten is jöttek volna utánam.

•—• Nem kell félni, — mondta Péter büszkén, — csak te el ne árulj. Az ördög tudja, hogy van az : két hét óta mindjárt rajta a finánc. Valahonnan megtudja. Valaki elárul ...

Gábor összesunyta magát, felire :

—■ Én is szeretném tudni. Valaki hamis- kodik !

Azzal elment. Gábor le az uccán, Péter vissza a házba s gyönyörködve nézett a lóca alá. Gondolatban is összefutott szájában a nyál. Aztán a pincébe ballagott még azon az éjjel, sötétben s üvegek után matatott.

Gábor lassan ballagott az uccán, végig a temetősorig s vissza. Óvatosan nézdegélt körül, hogy meg nem látta-e valaki. Olykor az akácfák mögé bujt s onnan lesett ki. Jó éjfél után járt már az idő, Sánta Feri, az éjjeli őr a korcsma felől kurjongatott éppen.

Gábor a falu közepe felé vette most az útját és egy uj, nagy ház udvarára osont. Bezörgetett az ablakon, nagysokára álmos fej nézett ki, türelmetlenül, bosszúsan.

— Negyedi Péternél rejtett szesz van, — suttogta Gábor, — legalább nyolc liter. Keressék a pincében ...

—- Jó van, — felelte a hang, — ezt is felírom a maga javára holnap.

Kikémlelt Gábor a kapun s hogy nem jöt! senki, óvatosan hazalapult a kerítések mellett. Gyertyát gyújtott, hogy lámpagyujtás- sál ne zavarjon senkit s felirta egy ki; könyvbe: „N. P. 8 liter. Enyém 120 korona."

Szeszt főzött Péter a nyáron, kisüstön titokban. Már adogatta volna el az értéke; folyadékot, amikor egyszer a finánc ráta

Iáit. Nagy büntetést szabott ki rá a hivatal Gábor megijedt, elveszve látta egész va gyonkajét. Akkor egyesült aztán bele hogy sorra feljelentgeti azokat, akik tői vásároltak, igy megmenekül a büntetéstől

Irta: Szombathy Viktor

Hetek óta rettegett a titkos feljelentésektől a falu, de senki nem sejtette bennük Gábort. Azt meg éppen senki sem tudta Gáborról, hogy a háborút Illaván töltötte, mert mindig is komisz ember volt s akkor került már a faluba, amikor nagyember-sorját járta.

... Péter pedig csak töltögette a szeszt.

— Egyéb örömöm sincs, — mondta min- dent-vallón az asszonynak, — már úgyis a nyakamon a végrehajtó.

Nyolc üveg rejtezkedett a homokban, amikor a két finánc belépett délelőtt a kapun. Péter elsápadt s az ajtófélfának dőlt. Sejtette már a veszedelmet és végigcikázott agyán a tegnap este: vájjon ki láthatta meg Gábort, amint érkezik a vödörrel.

A fináncok mosolyogtak s egyenesen lementek a pincébe. Egyikük kézilámpát kat- tantott s olyan biztosan túrta fel a homokot egy bottal, mintha mindig is a Péter pincéjében lakott volna.

—■ Ez mi ? — kérdezték Pétertől, aki bizonytalanul lépdelt a hátuk mögött s most kitört belőle az őszinteség :

— Ez bizony szesz, jófajta pedig !

S azzal hirtelen, még mielőtt megakadályozhatta volna valaki, ugrott rá csizmás

sarkával az első üvegre. Úgy voltak odasorakoztatva a fiaskók,* hogyha az elsőt lerúgja, a többi is utána dől, de okos ám a finánc is és lendületben kapta a Péter lábát. Három üveg folyott ki csak a homokra, a többit már leletezte a finánc, pecséttel és írással.

. .. így kezdődött Péterre a nehéz negyedév. Már idézték is, aztán a telekügy miatt kellett a városba mennie többször, az ügyvéd is pénzt szeretett volna már látni, az is ráakasztott a nyakába két ezerest, a tejszövetkezet megbukott, részvénye volt neki is benne s valamit aláirt egyszer, annak is eljött most az ideje : egy városi ember varrógépet árult s hogy nagyon vágyott rá az asszony, alá is irt egy levelet. Később derült csak ki, hogy cséplőgépet rendelt s értesítették, hogy ott várja a vasúton, át kell vennie vagy fizet.

A végrehajtó barátságos ember volt, az is csak a hivatalát teljesíti, nem is fogadta Péter vasvillával és agyonütömmel, mint a szomszédban tették, — (pör is szakadt a nyakukba ezért) — békésen mondta el nekik Péter a nincsent s mutatta meg, hogy húsz zsák búza, tiz zsák rozs. ami megmozTiszta arcbőr

14 naip alatt a vaJódi CORALL CRÉMTŐL (száraz vagy zairoe). Már harmedik nap után javul az arcbőr észrevétlenül és az összes hiba, u. m. szeplő, pattanás, mitesszer, májfolt, nagy pórus, ráncos bőr, öreges kinézée teljesen megszűnik. Biztos eredmény.

Ara Kö 11.—

VÖRÖSRÁK GYÓGYSZERTÁR

Bratislava, Mihály-ucca 20.

égőm | r

Irta: Zilahy Lajos

Két londoni ur volt a vendégem a napokban, az egyik iró, a másik díszlettervező. A két londoni kollégát elvittem a Magyar Nemzeti Színházba. Mikor előadás előtt kihajoltak a páholyból, begy körülnézzenek, hirtelen visszakapták a fejüket.

— Dzsiii!... — kiáltották egyszerre, ami tudvalevőleg Jézus Krisztus nevének első szőtagját jelenti és az angol nyelv az elször- nyüködést fejezi ki vele.

Ez az elszörnyüködés a színházi nézőtér méreteinek szólt. A második felvonás alatt a két angolt felvittem a színház harmadik emeletére és néhány pillanatig onnan néztük az előadást. Megállapítottuk, hogy Bajor Gizinek ebből a messzeségből egyáltalán nincs arca. A színészeket csak a hangjukról lehet felismerni. Az erősen kivilágított színpad innen a magasból remibrandti árnyalatot mutat.

Másnap Greta Garbó uj filmjét néztem meg. Az utolsó sorban ültem, de sikerült megszámolnom a Greta szempilláit. Megállapítottam, hogy miikor édes-fanyar ajkai mosolyra nyíltak és fogsora megjelent a vásznon, mint valami külön kórus, az egyik szemfoga körülbelül akkora volt, mint Ódry Árpád a valóságban.

Filmről és színházról szólva ezek mind olyan dolgok, amiket már számtalanszor elmondtak és számtalanszor elfelejtenek azok, akik még ma is azt vallják, hogy a film sohasem fogja legyűrni a színházat. Ezek közé tartozik például Köbbe]ing, a bécsi Burgtiheater kitűnő igazgatója, akit hiába próbáltam meggyőzni ebben a vitában. De Isten őrizz, hogy Röbbeling és valamennyi kollégája másként gondolkozzék. Nekem se szándékom, hogy vészharangot kongassak a színház felett, közelebb érzem magam lélekben a legkisebb színházi szolgához, mint az egész hollywoodi filmiparhoz, — viszont vannak dolgok, amik mellett nem mehetünk el csukott szemmel és a kérdést nem lehet megoldani azzal, amint egyik kitűnő színházi kritikus barátom teszi: „én nem járok moziba".

Szembe kell néznünk valamivel, ami jelen van, sőt ami a jelen időn túl a jövendőt be- j tölti. Mai tudásunkkal legalább is erőfeszítést kell tennüok abban az irányban, hogy a fii- | met, amelynek várha'ó pályafutása az emberi i kultúrában testvérek között is megér tiz-husz- ' ezer esztendőt s amelynek, mint beszélő film- | nek, még csak a hatodik esztendejében va- ' gyünk, olyan oldalairól is megvizsgáljuk, amiket. eddig figyelmen kívül hagytunk. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy a megindult átalakulás olyan méretű lesz, amely Aristoíeles óta megközelítőleg sem ment végibe a művészetnek ezen a terén.

Az, hogy a Bajor Gizi roppant emberi érzéseket kifejező arca az erkély számára már

eltűnik, ugyanakkor a film azt a fénylő utat is ragyogva mulatja fel, amely egy könnycsepp nyomán az arcon ottmarad, — mindez csak külsőség, amely intim színházakban nem is olyan fontos.

De ezen tud van itt valami, amit Róbert Edmond Jones, a modern amerikai színházi szakember, — a Vanity Fair-ben olvastam erről a kérdésről irt tanulmányát — azzal magyaráz, hogy szemünk láttára egy egészen uj művészet keletkezik, amelyre eddig még nem volt példa az emberi kultúrában, amelynek közvetítői nem emberi lények, de mégis élőlények, hasonlatosak az Olympus egykori derűs isteneihez.

Jones elmélete úgy állítja be a dolgot, hogy a vásznon megjelenő fiimsziinesznek semmi köze a saját testi ni ivói Iához. A sokat emlegetett hús és vér elméletének bukását a Kaiharine Hepburn esetével bizonyítja. Hep- burn a színpadon jelentéktelen félt ebe'ség volt. A filmen egyszerre felragyogott. Nagy filmsikerei után újra színpadra vitték, de a színpadon megbukott. Ugyanez történt Clark Gable-val.

A vásznon Jones szerint külön világ kezdődik és ha a színpad azt mondja: az én színészeim húsból és vérből valók, akik mindig jobban fogják érdekelni az embereket, mint az üres fénykép, Jones azzal felel: nagy tévedés azt hinni, hogy a vásznon megjelenő színészek csupán képek. Igaz, hogy nem húsból és vérből valók, de még ennél is többek, a szó szoros értelmében vett élőlények, mozognak és beszélnek, drámaiságukban valóban élnek, ez a külön életük teljesen független a saját testi mivoltuktól, — élőlények maradnak akkor is, amikor testi porhüvelyüket már régen elhantolták a temetőben, — élőlények nemcsak azért, mert a technika képletes megjelenésűket egyelőre még gyámotla'anul. de már ma is megtévesztő hatással az élőlényekhez tette hasonlóvá, de különös, emberfeletti élőlények azért, mert a közönség képzelete megteremti általuk az uj mítoszt, amely a mindennapi élet kicsinysége felé kerekedik.

A filmnek, mint művészetnek, ezen a ponton nyílik meg a legmélyebb távlata. A film egy uj tündér világgal fogja megajándékozni a jövendő emberét. Egy olyan világgal, olyan élőlényekkel, amiket álmaiban sem tud utolérni. Gondoljunk csak a rajzos filmekre. Micsoda uj költészet, micsoda uj világ! Ilyenek lesznek a jövendő emberfilmjei is, ba majd e mitikus lények angyalszárnyainak lnimpo- rán mim fog meglátszani a műveletlen és űz- letes dramaturgia kezének bánlő ujjlenyomata.

(Budapest,',

ditható ebben a házban.

Kegyelmes is volt a végrehajtó, — az is lelkes ember, — belátta, hogy Péter immár nehezen fizethet a zsákokon kívül s felirta a zsákokat.

— Csak el ne adja előlünk ! — mondta intőleg. Péter legyintett: mi gondja neki többet a búza, a rozs... A búza, a rozs . . .

Meleg tavaszidő volt, amikor a búzát szekerekre rakták s a városba vitték, hogy fog- lalósdit játsszanak vele. Ott kerül eladásra, hivatalos helyen, mert nagyon belekeveredett Péter már az adósságokba s csupán ez a kis búza segíti meg. Címeres ökröt fogadott Péter a búzás szekérbe, még bojtot is akasztott a szarvuk hegyére és pántlikát az állatok nyakába.

Szalajtatott Gazsiért, meg a bandájáért. Jött Gazsi fuldokolva, azt hitte, hirtelen lakzi lesz, alig bírta felhúzni az uj sárga- cipőt s a tavalyi frakkot. Mögötte lihegett a brácsás, a fuvolás csak bicegni tudott, de Péter a nagybőgőt is követelte.

Úgy állította fel őket, olyan rendben, mintha halottat követnének. Maga is ünneplőbe öltözött, huszáros csizmát húzott és félliter bort akasztott a nyakába.

■— Húzzad ! — parancsolta, hogy végighallotta az egész felső falu.

S Gazsi rázendítette.

Elől ment a szekér, az ökrök-vontatta buzásszekér. Nyikorgóit erősen és énekelt az is. Utána Péter, nyitott inggallérral, kur- jogatva, dalolva, mellette a legények, *—■ siratóasszonyok helyett gyászolólegényeket fogadott, — úgy énekeltek, de úgy énekeltek, hogy annak is könny csordult a szeméből, aki csak messziről hallotta. Gyerekek ballagtak a kocsi mellett, sikoltozva, örülve s legislegelől, mindent megelőzve i bukdácsolt, cipekedett, fuvolázott és cinco- gott a Gazsi bandája. Szomorú, halottas nótákat játszott.

Nagy, tarka menet volt. Kígyózott a sor, mire a falu végére értek. Danolva, rikoltva ligett-lógott Péter, a buzagyászoló s nagyokat húzott az üvegből. Két gyerek ült a zsákok tetején, azok is óbégattak iskola- i nótákat.

| A falu végéig ballagott a cifra menet. | Lassan maradoztak el a gyerekek, a legé- i nyék, az akácosnál a cigányok is, csak Pé- : tér menetelt a szekér mögött állhatatosan, egy-egy szem búza hullott le a sárba, azt ! nézte.

j Először hagyta, hadd hulljanak. De, hogy I minden lépésnél lepörrent egy szem, csak lehajolt utánuk s dédelgetve emelte ki a piros szemecskéket a tavaszi sárból, megsimogatta, megtörölgette őket s rakta szépen a kabátja zsebébe. Egyet-egyet elvetett az utón.

— Legyen szép életetek! — kiáltotta

utánuk.

Egyet-egyet elrágott a fogai között. Érezte benne a meleg kenyér izét. Néha a madaraknak is dobott, Vigan repültek azok el a hasas kis magocskával.

Fel-felkurjantott Péter s az ökrök nagyot rántottak a harminc zsákon.

A kőkereszt alatt valaki üldögélt. Gábor vetette szét lábát a föleinek s keményen elnézett a felhők felé. Mintha nem is venné észre Pétert.

Péter ballagott az ökrök mögött s a papírszalagokat fonta a zsákokon amiket nagyobb dicsőség kedvéért rájuk illesztett otthon.

Gábor elfordította a fejét. Bizonytalan érzések kavarogtak a szivében.

Péter egyenesre húzta magát s vidámat kurjantott a levegőbe. Dacosan villant a szeme csak-előre, beletúrta nézését a felhőkbe s úgy lépdelt el Gábor előtt, mint a király, ha rabbal találkozik,

Ment, lépdelt Péter, egyenesen, büszkén, se jobbra, se balra nem pillantva, Gábor zavartan bökdöste fején a kalapot, hiábavaló igyekezet volt ez azonban, Péter katonásan, dobbantva lépegetett s ment a harminc zsákkal a messzi város tornya felé ...

%