Prágai Magyar Hirlap, 1935. április (14. évfolyam, 78-100 / 3630-3652. szám)

1935-04-04 / 80. (3632.) szám

1935 április 4, csütörtök. 5 ^RRS<í3I.MAG^aRHlRLSR SzQllő: Mi olyan politikát akarunk, amely az itt élő különböző fajok közötti ellentéteket elsimítja Léva és Zseliz újabb diadalmas állomásai a keresztényszocialista párt választási föl­készülésének ■ A két nagygyülét közönsége lelkesen ünnepelte Szüllőt ét Esterházyt Léva, április 3. (Saját tudósitónktól.) Az or­szágos keresztény szocialista párt vasárnap nagy­szabású és lelkes sikerű népgyülést tartott Lé­ván. A gyűlésen resztvettek a párt nagynevű ve­zérei is, akiket a város színháztermét zsúfolásig megtöltő közönség páratlanul lelkes ünneplésben részesitett. Amidőn dr. Szüllő Géza nemzetgyűlési kép­viselő, a közös parlamenti klub elnöke és Es­terházy János országos pártelnök a teremben megjelent, a közönség percekig tartó, meleg óvádóval fogadta őket. A garamvölgyi keresztényszocialisták nevében két .magyarruhás leányka egy-egy babérkoszorút nyújtott át üdvözlőszavak kíséretében a két párt­vezérnek. A népgyülésen számos Léva-vidéki község sorai között az érsekujvári pártszervezet kikül­döttségét dr. Turchányi Imre, az ipolyvölgyi ki­küldötteket dr. Schmidt Károly s a Selmecbányái kiküldötteket Kadlec Antal vezetésével. A Pri- vigye-vidéki keresztényszocialisták részéről jelen volt dr. Kozma Ferenc országos pártvezetőségi tag. A népgyülésen tekintélyes küldöttséggel képviseltette magát a testvérpárt lévai szerveze­te dr. Kmoskó Béla elnök vezetésével. A nagygyűlést Majthényi László, az országos keresztényszocialista párt lévai körzetének el­nöke nyitotta meg. Beszédében üdvözölte dr. Szüllő Gézát és Esterházy Jánost s lelkes vissz­hang mellett méltatta nagyjelentőségű, fáradha­tatlan közéleti működésűket. Majthényi László egyúttal felhasználta az alkalmat, hogy Léva ma­gyar közönsége nevében meleg köszönetét mond­jon Petrassek Ágoston és dr. Teschler Antal tar- tománygyülési képviselőknek a lévai keramitut átépítése érdekében kifejtett eredményes fárado­zásukért. Dr. Kmoskó Béla a magyar nemzeti párt ne­vében meleg szavakkal üdvözölte Szüllő Gézát és Esterházy Jánost, s hangoztatta, hogy Szüllő Géza minden szlovenszkói magyar há­lára kötelez azzal a hatalmas kisebbségvédő munkával, amit úgy a belföldön, mint a kül­földön végez. Hangoztatta a szövetkezett két párt testvéri egységét. Az általános helyesléssel és éljenzéssel fogadott felszólalás után lelkes tapsok közepette dr. Szüllő Géza emelkedett szólásra. Nagysza­bású beszámolójában — amelyet gyakran meg­szakított a közönség lelkes helyeslése — többek között a következőket mondotta: részesitette a szónokot). Hatásos szavakkal mu­tatott rá a magyar szülő kötelességére, hogy gyerme­keiket nemzeti szellemben neveljék. Végül általános helyeslés mellett a választások­vák párthivekhez. Lelkes helyeslés és frenetikus éljenzés fogadta Esterházy János beszédét, amiután dr. Aixingcr László országos pártigazgató mélyhatásu beszé­dében a Rákóczi-jubileummal foglalkozott, majd pedig az egyes kormánypártoknak a magyarság körében folytatott agitációját megfelelő kritiká­ban részesitette. Prachár István lévai iparos, az iparosakció bizottságának alelnöke a tavalyi lévai iparos- kongresszusról és az annak nyomán megindult érdekvédelmi munkáról számolt be. Hangoztatta, hogy ezt a szlovenszkói országos iparosmentő ak­ciót a keresztényszocialista párt karolta fel és rámutatott arra, hogy a szlovenszkói magyar iparosságnak semmi keresnivalója sem lehet a szlovenszkói gazdasági érdekektől távolálló cseh­szlovák iparospártban. n heroadó arcbőr feléled' visszanyeri feszes rugalmasságát és elveszti ránc­képződésre való hajlamosságát a VITADERM vitaminos tápláló krém (törvényesen védve) használatánál. Ez a krém, melynek vitaminhatá­sa ultraviolett sugarakkal van aktiválva, a leg­nemesebb minőségben, a legszerencsésebb ösz- szetételben és a legbőségesebben tartalmazza azokat a tápanyagokat, amelyekre a bőrsejtek­nek újraképződésüknél szükségük van, amelye­ket azonban a száraz, fonnyadt arcbőr miri­gyeinek elégtelen működése miatt, belső utón csak hiányosan kap. Ezeknek a tápanyagoknak hiánya okozza az időelőtti ráncképződést is, különösen a szemek alatt. Beszerezhető kizáró­lag: Mme. ALEXANDRA D. JÜRSS kozmetikai intézetében, Bratislava, Goethe-u. 15. (Tel. 56.) Egy nagy tégely ára Kő 25.— utánvét mellett. ka! kapcsolatos magyar kötelességekre figyelmez­tette a magyar választó polgárokat. Beszéde leg­végén röviden szlovákul szólott a jelenlevő szlo­A nagyszerűen sikerült nagygyűlés Majthényi László zárószavaival lelkes hangulatban ért vé­get. Zászlóavatás és pártgyülés Zselizen Szüllő: A kisebbségi jog nem kisebb Jog — Nem beszámolót akarok tartani, mert hiszen a természetrajzomhoz tartozik, hogy jobban szeretek leszámolni, elszámolni, mint beszámolni: leszámolni azokkal az apró vádas­kodásokkal és tüszurásokkal, amelyeket ellen­feleink jónak látnak pártunkkal szemben han­goztatni. Nem akarok bővebben foglalkozni a politika gazdasági kérdéseivel, de egyet leszö­gezek: azt, hogy a mi pártunk elfogadja mindazokat a törvé­nyeket, amelyeket a kormány elénk fog hoz­ni azért, hogy ezekkel előmozdítsa a mező­gazdák vagy kisiparosok s kiskereskedők ér­dekeit, mert jól tudjuk, hogy a mezőgazdák jólététől függ a gazdák vásárlóereje s a vá­sárlóerőtől függ viszont az ipari cikkek elhe­lyezésének a lehetősége is. Elfogadjuk azo­kat a törvényeket is, amelyek a kisemberek megsegítését akarják előmozditnai, mert a sok kisember jóléte adja meg az egész or­szág jólétét s nem az egyes mammuttőkék nagysága teremti meg az állam boldogságát. Egy feltételt szabunk azonban mindig, azt: hogy ezeknek a jólétet előmozdító intézkedé­seknek a fejében a kormánypártok ne kíván­ják az emberektől, hogy mint Judások eladják azért fajukat, nemzetüket. — Az adó- és pénzügyi kérdésekre sem aka­rok részletesebben kitérni, szükségesnek tar­tom azonban a gazdaadósságok rendezését s az adósságok nivellálását. — Külpolitikailag világos a mi pártunknak a programja: külügyi kormányzatunk lépjen le a nagyhatalmat játszó szerepről, amely súlyos mil­liókba kerül és ne paktumokkal és paklikkal, hanem tiszta, megértő baráti szerződések által keresse az állam lakosainak a boldogulását. A belpolitikai kérdésekről részletesebben pártunk elnöke fog beszélni, akit örömmel látok utó­domul, nézem ügybuzgalmát s áldozatkészségét és kérem önöket, hogy kövessék azt a lobogót, amelyet töretlen erővel visz. — Amikor a négy esztendős világháború után szétmállott Európa, akkor a nagyhatalmak uj Európát építettek. Hogy ez hogyan sikerült, nem akarom jellemezni. A béke eredménye az, hogy mi, akik azt hittük, hogy háziurak vagyunk, la­kók lettünk. Nekünk most az a feladatunk, hogy lakásunkat úgy rendezzük be, hogy a háziúr meg legyen velünk elégedve, de mi is meg le­gyünk elégedve a lakással. Ámde annak, hogy másnál lakom, még nem az a következménye, hogy ne úgy főzhessek, ahogy én akarom, ne oda tehessem a hálószobámat, ahová akarom, s ne azt olvashassam, amit akarok. Egy kötelessé­ge van a lakónak, az, hogy fizesse meg a lak­bért és ne viselje úgy magát, hogy lehetetlenné tegye a többi lakóval az együttélést. Ha tehát mi itt lévő magyarok azt akarjuk, hogy azt és úgy olvashassuk, amit akarunk, azt énekelhessük, amit akarunk, úgy fejlesszük kultúránkat, aho­gyan akarjuk, s úgy főzhessünk, ahogy akarunk, — a háziúr ez ellen ne protestáljon, mert a lakó megelégedettsége a háziúr érdeke is. Nekünk ebben az államban a békeszerződések által megadott kisebbségi jogaink vannak, ami­ket én „kisebbségi jognak", s nem „kisebb jog­nak" minősitek. S ezeket a jogokat én min­denütt, ahol arra módom van, állandóan han­goztatom, mert legerősebb fegyverem a jog, amit a kezemből kicsikarni nem engedek. Mi ke­resztényszocialisták tudatosan valljuk a keresz­tény és szociális programot. Nálunk a kereszt nem díszítő jelleg, de politikánknak az alapja, s a szociális szellemet nem lehet sem jobban, sem tökéletesebben kifejezni, mint ahogy azt Krisztus tanítja, akinek tanítása a mi politikánk alapja. ! :—' Mi tehát olyan politikát követünk, amely a nemzeti és valláserkölcsi alap mellett az ál­lampolgári jogoknak a teljességét követeli, amely az itt levő különböző fajok közötti ellentétet el akarja simítani s az egymás iránti szeretet hir­deti. Olyan politikát követünk, amely nem a magyar faj elcsenevészesedését, de a magyar in­telligencia erősödését mozdítja elő. Nekünk olyan politikát kell követnünk, hogy ne legyen igaz, amit állítólag sokaknak ..Hodzsa atyjuk" mon­dott, hogy „nem az ész uralkodik a világon", — mi olyan politikát kell, hogy kövessünk, hogy az ész a szív s az értelem együttesen uralkodjék. Politikánk alapja tehát az, hogy hitben és nem­zeti érzésben erősödjék meg a magyar. S legyen meggyőződve a kormányzat, hogy az államnak nem érdeke a magyarság meg­gyengítése, — mert ne felejtsék el, hogy olyan egy állam, amelyben különböző nemzetiségek élnek, mint a vaslánc, amelynek egyik szeme n másikba fűződik és — minden vaslánc olyan erős, mint annak a leggyengébb szeme. Esterházy János beszéde Hosszantartó taps és lelkes éljenzés követte Szüllő Géza beszédét. Utána Esterházy János országos pártelnök emelkedett szólásra. Őt is meleg ovációval fogadta a nagygyűlés közönsé­ge Esterházy János lelkes visszhangu beszédében ugyancsak néhány szóval méltatta Szüllő Gézát, akire minden magyar tisztelettel néz föl. Beszé­de során utalt arra, hogy a keresztényszocialista párt népünk érdekében mindig az ellenzéki poli­tika útját járta, azonban a törvények határát so­hasem lépte át. Azt, hogy a kormány és a kormánypártok te­vékenységét és politikáját kritizáljuk és hogy törvényes jogainkért küzdünk, nem lehet ál­lamellenesnek minősíteni. Érdemleges kritikában részesitette a csehszlovák agrárpárt mezőgazdasági politikáját és válaszolt arra a kérdésre, hogy mit köszönhet az agrár­pártnak az a magyar földmüvestársadalom, amelynek szavazataira ez a párt annyira utazik. Röviden foglalkozott a földreform szlovenszkói végrehajtásával, továbbá a gabonaárak különbö­zőségének kérdésével. Kitért a szociáldemokrata- párt és a betegsegélyzők viszonyára is (közben a hatósági kiküldött háromszor figyelmeztetésben Zseliz, április 3. (Kiküldött tudósítónktól.) Léváról a pártvezérek és a párt vezető tagjai Zselizre utaztak, ahol délután pártgyülés volt s egyben az ottani pártszervezet zászlaját avat­ták fél. A vendégeket a község határában lovasbandé­rium s a helyi pártvezetőség tagjai fogadták, A gyűlés közönsége talán még a lévainál is ha­talmasabb volt, úgyhogy azt a szabad ég alatt kellett megtartani. A pártszervezet fehér selyem zászlaját — amely a következő aranyhimes jelmondatot vi­seli: „Isten dicsőségére keresztény magyarok egyesüljetek" — dr. Porubszky Géza kéméndi plébános, országos pártvezetőségi tag a gyűlés előtt magasszárnyalásu beszéd kíséretében ál- dotta meg. A zászlóanyai tisztet Nagy Béláné töl­tötte be. A templom előtt felszentelt lobogót az érsekujvári szervezet és az ipolyvölgyi szerve­Budapest, április 3. (Budapesti szerkesz­tőségünk telefonjelentése.) A pestkörnyéki vá­lasztókerületben a titkos választást tegnap este zárták le. A szavazatok összeszámlálása azonban mindeddig még nem ért véget. A számlálás eddigi eredményei szerint a nem- j zeti egység pártja 20,899, a szociáldemokrata j párt 18.588, a demokratikus ellenzék 11.334, a'keresztény gazdasági párt 7.409 és a nemzeti szocialista párt 3.399 szavazatot kapott. A pestkörnyéki választókerület öt képviselőt küld be a parlamentbe. Már az eddigi eredmény alapján valószínűnek látszik, hogy két mandátu­mot kap a nemzeti egység pártja és egyet, eset­leg kettőt a szociáldemokrata párt. Az ötödik mandátum valószínűleg a demokratikus ellenzék­nek jut. Nincs kizárva, hogy egy mandátumot szerez a keresztény gazdasági párt is, mert va- lószinünek látszik, hogy a keresztény gazdasági pártnak több szavazata lesz, mint a szociáldemo­kraták egy mandátum után maradt töredéke. Bethlen átvette mandátumát Nagykanizsa, április 3. Gróf Bethlen István volt magyar miniszterelnök, akit Nagykanizsán ' egyhangúlag választotak meg, ma vette át man­dátumát. A volt miniszterelnök a fogadtatásán elhangzott üdvözlőbeszédre válaszolva kijelen­tette, hogy a mai időkben Deák Ferenc szellemére van szükség. Deák ugyanis — úgymond — össze tudta egyez­tetni az uj alkotás vágyát a tradícióval és az ■ alkotmány szeretetével. Deák szellemére van ] szükség ma is, amikor arról van szó, hogy a magyar alkotmányt talán modernebb irányba 1 fejlesszük, de egyúttal a bal- és jobboldali radi- 5 kalizmus sziklái között megtartsuk azon az utón, : amelyen ezer éven át haladt. Ez nem lesz kőny- 1 helyére. Itt Szüllő Gézát és Esterházy Jánost vi­rágcsokrokkal üdvözölték a zselizi magyar nők, majd Komzsik József, a helyi pártszervezet el­nöke nagyhatású szavakkal megnyitotta a gyű­lést. Úgy dr. Szüllő Géza, mint Esterházy János itt is hosszabb beszédet mondott páratlanul lel­kes visszhang mellett. A közönség a szónokokat ismételten meleg ünneplésben részesítette. Mély hatást váltott ki dr. Porubszky Géza, a messze- földön híres szónok beszéde, továbbá dr. Aixin- ger László felszólalása is. A gyűlés után társasvacsora volt, amelyen az első pohárköszöntőt Komzsik József mondotta a pártvezérekre és a vendégekre. Nagy hatás mel­lett beszélt még Esterházy János, Kalita Lukács (Lekér), Szüllő Géza, Majthényi László és Schmidt Károly (Ipolyság). Itt említjük meg, hogy a zselizi pártszervezet hatalmas fejlődésének érdeme elsősorban Nagy Bélát és Varga Józsefet illeti. nyii feladat, mert kevesen lesznek az ostromlott vár fokán. Végeredményben azonban mindig az erkölcsi erő a döntő. Haladéktalanul meg kell erősíteni az önkor­mányzatok legerősebb várait, meg kell véde- j ni az alkotmányt és az önkormányzatot a ha­talmi befolyásoktól. Éppen ma van erre a legnagyobb szükség. Nin­csen ma helye annak, hogy a nemzet egyrésze diadalmi tort üljön a másik rész felett, de annak sincs helye, hogy a nemzet másik része bosszút lihegve rossz útra térjen és testvérei ellen akar­ja fordítani azt az erőt, amelyet együttesen kel­lene a külső és belső ellenfél ellen fordítani. Bethlen István gróf beszéde végén kijelentette, hogy nincsen benne gyűlölet-, sem bosszuérzés senkivel szemben, csak az ország iránti aggo­dalom vezeti utjain. Ma választ a Dunántúl Szombathely, április 3. Miután Kausz Gyula nemzeti szocialista visszalépett, igy a szombathelyi kerületben Kozma Miklós belügy­minisztert egyhangúlag megválasztott képviselő­nek jelentették ki, Ma reggel kezdődött meg Zala-, Vas- és Sopronvármegyékben a választás, ahol nyíltan szavaznak. Ugyancsak ma választottak négy titkos sza­vazókerületben: Szegeden, Debrecenben, Mis­kolcon és Kecskeméten. A beérkezett jelentések szerint a választások mindenütt rendben folynak. A Dunántúl a nemzeti szocialista párt minde­nütt állított jelöltet, de ezek eddig mindenütt ki­sebbségben vannak. Csupán Zalaegerszegben ve­zet nemzeti szocialista programmal ifj. Eitner Sándor. zetek zászlói kíséretében hozták a gyűlés szín­Megkoidodött i második választási futam Nafliiamvnáflini Bethlen szerint Deák szellemére van nflgjraiDlSIayOll szükség a magvar politikában ■ • >

Next

/
Oldalképek
Tartalom