Prágai Magyar Hirlap, 1935. április (14. évfolyam, 78-100 / 3630-3652. szám)

1935-04-25 / 96. (3648.) szám

1935 április 25, csütörtök. tmgmA\agYauhiklai> Kivégeztek két görög tábornokot Athén, április 24. Papulas és Koinissis ítábornokot, a Venizelosz-fölkelés két vezető jegyén is égét, — akit az athéni hadbíróság az lelmult napokban halálra Ítélt, — szerdán reggel hat órakor az athéni katonai fegyház udvarán agyonlőtték. Magyarország pénzügyi helyzeté; kedvezően ítéli meg a népszövetség megbízottja Budapest, április 24. (Budapesti szer­kesztőségünk telefonjelentése.) Tyler, a nép- szövetségnek Magyarországra kiküldött pénz­ügyi biztosa elkészítette az 1935 év első leiére szóló pénzUgyi jelentését. Megállapítja jelen­tésében, hogy a helyzet általában nem válto­zott. A kiadások és bevételek összege maga­sabb, mint amennyi az előző év megfelelő szakaszában volt. Budapest kivételével az ön­kormányzatoknak sikerült költségvetésüket egyensúlyba hozni. A székesfőváros nem hajtotta végre azokat az intézkedéseket, ame­lyek lehetővé tették volna költségvetésének egyensulybahozását. November óta az érték­papírok árfolyma általában emelkedett. A pénztári helyzet kielégítő, úgyhogy belföldi kölcsön fölvételére nem lesz szükség. Harmincévi Iegyházra emelték let az iloncai gyilkospár büntetését Beregszász, április 24. Múlt óv májusában, mint anniaik idején niegártuik, Iloinea községben meg­gyilkolták a 75 éves- Mákita -0témát, aki liánoka- fhuigávaJl, a 30 évéé , Anidiresiek Júliával lakott együítt egy kis háziba®. A nyomozásmegállapítot­ta, hoigy a gyilkosságot Andneisek Juilia felibujtá- fcára annak Seszták nevű 2í> éves vőlegénye és Kalnicia Gáboir cigány legény követték el. Andire- seik Júlia ugyanis vőlegényével be akart büncol- kodmi a házba, ezért rávette vőlegényét és a ci­gányt, hogy az öregasszonyt . tegyék el! láb alól. 1934 május 6-án éjszaka a leány beengedte a két férfit, akik azután megfojtották az öregasszonyt és 230 korona készpénzét elrabolták. A beregszászi esküdithiiróság egyenkámit 15 évi fegy!házra- Ítélte a vádlottakat. Káínica Gábor megnyugodott az. Ítéletben, Amdnesek Juln'a és Feszták János azonban semmiségi panaszt nyúj­tottak be. Az- álamugyerá Szüléén semmi ségi pa­naszt adott be és ennék a legfelső bíróság most helyt adott s a két vádlott büntetését fejenádnt T harmincévi fegyhazra emelte fel. Tiznapi elzárásra Ítélték ár. Vancso Mítosi a vádirat tiltott terjesztése miatt Besztercebánya, április 24. (Saját tudósi- tónktól.) Annakidején beszámoltunk arról, hogy dr. Vancso Miios turócszentmártoni ügyvéd és lapszerkesztő, az ügyvédi kamara volt titkára, dr. Bazovsky politikai büu- pörének tárgyalása előtt az ügyészi vádiratot sokszorosította és szétkíldötte több szloven- szkói jogásznak. Az államügyészség tiltott közlés- miatt vádat emelt dr. Vancso ellen, aki közben kénytelen volt lemondani a kama­rai titkári állásáról is. Az ügyben már kitűz­ték egyszer a főtárgy a lás napját, de akkor el­halasztották a tárgyalást. Tegnap került ismét az itteni kerületi bíróság elé a tiltott közlés ügye. A bíróság bűnösnek minősítette dr. Vancso Milost és tiz napi elzárásra, valamint két­szer 500 korona pénzbüntetésre ítélte. Az államügyész feleibbe/.etí az Ítélet ellen, de felebbezett dr. Vanosó is a bűnösség meg­állapítása miatt. . Felmentették Fedák Sárit a hamis tanuzás vádja alól Egy budapesti lap telefonon beszélt a Holly­woodban tartózkodó művésznővel Budapest, április 24. (Budapesti szerkesztő­ségünk teléfonjelentése.) Hollywoodból érkező jelentés szerint a losangelesi bíróság felmen­tette Fedák Sárit a hamis tanuzás vádja alól. Amint már a „Prágai Magyar- Hirlap“ több- izben megírta, a világhírű magyar primadonna egy kínos per középpontjába került Ameriká­ban. A pert eredetileg Afenay Vilma magyar színművésznő indította Vajda Ernő. Holly­woodban élő.-magyar filmíró ellen, amiért az házassága- .ígéretét nem tartotta be és ezzel súlyos erkölcsi ée anyagi kárt-okozott a, szí­nésznőnek. A perben - Aknay koronatanúja Fe­dák Sáry volt és ennek során került Fedák Sári abba a kínos helyzetbe, hogy Vajda Ernő ellene hamis tanuzás címén bűnvádi pert indí­tott. A legutóbbi bírósági tárgyalás teljesen tisz­tázta Fedák Sári szerepét. A hirre a „Színházi Élet“ azonnal felhívta te­lefonon Fedákot Hollywoodban és beszélgetést folytatott vele. Fedák kijelentette, hogy a per úgynevezett büntetőjogi része le van zárva és most már polgári bíróságok előtt fog folyta­tódni. Kijelentette, hogy mindössze hat napig volt őrizetben. A polgári per főtárgyalása május elején lesz, ezt Fedák még megvárja és azután azonnal hv jóra ül, hogy visszatérjen a magyar fővárosba. Negyedszer is az esküdíbiróság eíé került Erneger Mátyás somorjai erdész, az állitőíágös szérétőgyilkös — Ezidén is felállítják a szepességi munka- tábort. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: A tavalyi saepességi mumkatábor helyett., amelyet Merény község mellett létesítettek, a népjóléti mi- niii&ztéíriuim eizidón PekLisk község 'mellett át-lőit föl mamikatábort, amelyben 5—600 munkást helyez­nek el. Ezeket a munkásokat a Vöiröskő—fm-angit- fialivi vasútvonal építésénél fogják foglalkoztatni. A munka tábor, értesülésünk szerint., már a közeli hetekben megnyílik. — Ötévi fegyházat kapott a drága mulatság miatt gyilkoló csöllei legény. Pozsonyi szerkesz­tőségünk telefonon jeleníti: Tegnapi számiunkban közöltük, hogy a pozsonyi esküdtbiiróság Formá­nak János csöllei legény szándékos emberölési ügyét tárgyalta. A fiatalember egy táncmulatság alkalmával összeveszett a bál Jeck Gyula nevű rendezőjével a magas belépüidiij miatt és egy későbbi szóváltás hevében agy önszánta. Az es- k üdtblróság tegnap a késő esti órákban hozta meg Ítéletét, amely szerint a gyilkos legényt öt­évi. fegyházbüntetéssel sajtija. A védő é6 az ügyész háromn-apl gondolkodási időt kért az eset­leges fellebbezés benyújtására. — A Hernádba ölte újszülött csecsemőjét egy kas­sai leányanya. Kassai szerkesztőségünk jelenti te­lefonon: Ma reggel a Kassával szomszédos Feisö- mislye község közelében egy újszülött csecsemő holttestét fogták ki a Hernádiból. A vizsgálat megál­lapította, hogy Thais Zsuzsanna kassai háztartásbe­li leány újszülött csecsemőjéről van szó, aki pár nappal ezelőtt a kassai bábaképzőintézetbem tör­vénytelen gyermeknek adott életet s azt tegnap dél­után a Hernádba ölte. A leány rendőségi kihallga­tása során beismerte a cseceemogyilkosságot és az­zal védekezett, hogy ő maga is öngyilkosságot akart elkövetni, de ahhoz már nem volt ereje. A nőt le­tartóztatták s átadták az ügyészségnek. — A lassú kézbesítés rekordja. Egy 1877 már­cius elsején feladott postai ievefezőliapio-t e na­pokban kézbesítették Plymo'utlhban. a címzett unokájának, mert a, címzett maga már 30 évvel ezelőtt meghalt. A levelezőlap az idők folyamán meglehetősen megrongálóáótt, szövegéből csak egy-két sort lehet elolvasni, a többi elmosódott Hogy hol bujkált 58 évűig, azt nem tudja senki. Pozsony, április 24. (Pozsonyi szerkesztő­ségünk telefonjelentése.) A pozsonyi esküdt- ibiróság dr. Necid tanácselnök vezetése mel­lett ma kezdte ismét tárgyalni Erneger Má­tyás, 40 éves soimorjai erdész ismert gyilkos­R serdülő ifjúságnak adjunk he- tenkét legalább egyszer reggel felke­léskor egy-egy kis pohárnyi termé­szetes „Ferenc József" keserüvizet, mert gyomor-, bél és vértisztitó ha­tásának, fiuknál és leányoknál egy­aránt, igen fontos eredményeket kö­szönhetünk. F\ gyermekklinikákon a Ferenc József vizet a kisdedek ma­kacs székszorulásánál és nagyobb gyermekek gyomorbélhurutjánál már régóta kitűnő sikerrel alkalmazzák. f\ Ferenc József keserüviz gyógy­szertárakban, drogériákban és fűszer- üzletekben kapható. sági bűnpérét. A gyilkosság ügye már negyedszer kerül az eskiidtbiróság elé. A vádirat szerint Erneger 1919 julius 19-én a pozsonyi téli kikötőben megölte Gazdinszki Katalin nevű kedvesét és a haldokló asszony testét a Duna vizébe dobta. Erneger ellen felesége, szül. Hol rak Berta tett feljelentést, mert vallomása szerint 1938 nyarán őt - is meg akarta gyilkolni és akkor megfogadta, hogy ha élve kerül ki férje kezei közül, úgy feljelenti a régi gyilkosságért. A pozsonyi esküdtéi róság 1934 február 24-én tartott tárgyalásán tizenkét évi fegyhazra ítélte Ernegert, a legfelső bíróság megsemmi­sítette az ítéletet és az újabb, október 22-én anegtartott tárgyaláson az eeküdtbiróság hat évi {egyházzal sújtotta a somorjai erdészt. A legfelső bíró­ság ezt az ítéletet is megsemmisítette azzal az indokolással, hogy a bíróság nem hallgatta ki a védelem által bejelentett három tanút. A legfelső bíróság azt is elrendelte, hogy az esküdtszéket olyan tagokiból kell összeválo­gatni, akik az eddigi tárgyalásokon nem szerep eltek. A mai tárgyaláson Erneger Mátyás zöld- kajtókás vadászruihájában jelenik meg mint vizsgálati fogoly. Viselkedése teljesen nyu­godt. A vádat dr. Kosztka államügyész kép­viseli, a védelmet dr. Kavecka voit tábla- biró, ügyvéd látja el. Az elnök másfél óra hosszat hallgatta ki Ernegert, aki mindvégig nyugodt hangon tagadta a bűn- cselekményt. Elmondta, hogy volt szeretője külföldre távo­zott és azt hiszi, hogy jelenleg Romániában él. Utána a vád koronatanúját, Hofrak Bertát hallgatták ki, aki beteges, nem normális nő benyomását teszi. Az asszony mindenben fenntartotta terhelő vallomását. Elmondta, hogy a gyilkosság le­folyása alatt a közelben tartózkodott, hallotta a meggyilkolt nő segélykiáltásait, akinek utolsó szavai ezek voltak: „Apám, apám, segíts!“ Az elnök déli fél egy órakor szünetet ren­delt el és a délután folyamán sor került a további tanuk kihallgatására. Feltűnést kelt a tárgyaláson, hogy az egész esküdtszéket férfiakból válogatták össze. XX MIHOLA GYUSZI legújabb (V.) nótásfüzete megjelent. Miért van az, hogy őszidőben?... Szomszédasszony. Csárdás. Van nekem szeretőm. (Gyorscsárdás.) Megrendelhető kiadóhivatalunk­nál. A szerző előző nótásfüzetei is kaphatók. I. fü­zet: Nem igaz, hogy könny az élet, stb. II. füzet: Szolgabiró, csárdás, stb. III. füzet: Akáelombos ucca, stb. IV. füzet: Elkopott a ráncos csizma, stb. — A füzetek egyenként 8.— koronáért kap­hatók plusz 1.50 korona portóval. Az. öt füzet ára 35— korona portóval együtt. Legelőnyösebb postautalványon rendelni. Választási naptár Április 24—május 7. választási névjegyzékek köz­szemléje. Május 3, péntek 12 óráig benyújtandók a jelölt* listák száz ajánló aláírással, a kerületi párt­meghatalmazott megnevezésével, a szavazó lapok sokszorosításának költségei befize- tendők. Május 3-ig a belügyminisztériumba bejelentendő a pártnieghatalmazott s helyettese a központi választási bizottságba. Május 3., péntek 16 órakor külön megbivás nélkül összeül a kerületi választási bizottság. Május 4., szombatig a kerületi pártmeghatalmazot- tak vagy helyetteseik bejelentik a körzeti (szavazatgyüjtö) választási bizottságok tag­jait. Május 5., vasárnap 10 órakor meghívás nélkül összeül a központi választási bizottság a bel­ügyminisztériumban. Május 7., kedd, a választói jegyzékek közszemléjé­nek utolsó napja. Május 11., szombaton kifüggesztik a községekben a választási hirdetményt, mely közli, hogy az egyes községekben mikor kezdődik s zárul a szavazatok egybegyűjtése. Május 16-ig 1000-nél több lakossal biró községek­ben a választóknak kikézbesitendők a válasz* tási igazolványok és szavazólapok. Május 17-ig 1000-nél kevesebb lakossal biró köa- ségekben kikézbesitendők a választási igazol­ványok és szavazólapok. Május 18., szombat 14 órától alkoholtilalom kez­dődik. Május 19., vasárnap a választók az urnákhoz já­rulnak. Május 19. a választási aktus lezárását követő égj; óra elmúltával véget ér az alkoholtilalom. Május 21., kedd 10 órakor kerületi választási bfc zottságok megejtik az első skrutiniumot. Május 27., hétfő 10 óráig a jelöltlisták benyújtan­dók a második és harmadik skrutinium szá­mára, legkésőbb a központi választási bizottság ülésének megkezdéséig. Május 27„ hétfő 10 órakor a központi választási bizottság ülése a második és harmadik skr»- tínium megtartása végett. — A rozsnyói Vadászati Védegylet nemes akciója a vadorzók áldozatainak megsegítésére. Rozsnyóról jelentik: A Rozsnyói Vadászati Véd­egylet a vadorzók garázdálkodásának meggát- lására nemes szellemű akciót indított s ennek so­rán azt is elhatározta, hogy azoknak az erdő- és vadőröknek, akik vadorzók puskájának estek áldozatul, hozzátartozóit segélyben részesíti és támogatni fogja. Minthogy az egyesület jelenle­gi vagyonának kamatai nem elegendők arra* hogy nemes feladatának teljes mértékben meg­feleljen, elhatározta, hogy erre a célra külön alapot fog létesíteni. Hogy ezt a alapot meg­teremthesse, az egyesület elnöke, Zsilinszky Győző felhívást intézett a nyilvánossághoz* amelyben megható szavakkal ecseteli a vador- . zók áldozatainak tragikus sorsát és a közönség támogatását kéri. Az egyesület ezenkívül elha- i tározta, hogy április 27-én a rozsnyói város- ■ háza nagytermében táncmulatságot rendez* amelynek tiszta jövedelmét az alap megteremté­sére fogja fordítani. | — Huszonötezer „megbízhatatlant^ Szibériába 1 száműzött a szovjet. Lemingradból jelenti a New i York Héráid tudósítója: EMenifonradalim árok afc j gyanít a szov jetik orm ány ás a kommunista p árt végrehajtó bizottsága a tehetősebb néipoeztály körében, tehát a legnagyobb enélilyel hozzálátélt a tisztogatáshoz. A Szovjetunió európai területei­ről három hét alatt 25.000 megbízhatatlan embert száműztek Szibériába és Ázsia más távoli vidié- í keire, de a tisztogatás ezután még nagyobb mé- j retekben fog végbemenői. A számúzötteknek a | legrövidebb idő alatt el kelt hiagymiok lakóhely ü- j két és még annyi Időt sem engednek nekik, hogy | holmijukat értékesitsék és legsürgősebb ügyeiket elintézzek. | — A vonat elé vetette magát egy farkasdi i legény. Nyitrai munkatársunk jelenti: Far- I kasd közelében a motoros vonat elé vette ma­gát Varga Ferenc húszéves falubeli legény* Az öngyilkos egy távirdaoszlop mellett vártad : a vonat közeledtét és az utolsó pillanatban ugrott a sínekre. A vonat darabokra tépte a szerencsétlen embert, Búcsúlevelet nem lia- | gyott hátra, de ismerősei előtt már régebben hangoztatta, hogy végezni fog magával, mert nem talál örömet az életben. — 129:27 a százéves angol nők és férfiak ará­nya. Londonban még csak most dolgozlak fel tel­jesen az 1931-e>s angol népszámlálás adatait. 1>- dekes megállapításokra jutottak a statisztikusok* így például kiderült, hogy négy esztendővel ez­előtt, a népszámlálás idején 156 olyan ember élt Angliában, aki betöltötte századik évét. A nők óriási fölényben vannak ezen a téren a férfiak­kal szemben: a 156 százéves közül ugyanis 129 a nő és csak 27 a férfi. Egy másik érdekes rub­rikája az angol népszám látásnak az. anvdv ..a t n~ genen születteket“ tartja számon. Jelenleg 3 r2 olyan ember él Angliában, aki valami ily tenger­járó hajóin született. Már. ez a szám a* mutatja, milyen fontos szerepet tölt be a hajózás az angol életiben. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom