Prágai Magyar Hirlap, 1935. március (14. évfolyam, 51-77 / 3603-3629. szám)
1935-03-16 / 64. (3616.) szám
T»I«GAlMAC&ARHrKLáS 1935 március 16, szombat ^zmHÁzKönW-KabiURA. (*) Kodály-balettbcmutató a budapesti Operaházban. Budapestről jelentik: Vannak körök, amelyek a táncot még mindig mint a könnyű szórakozás eszközét fogják föl, pedig a modem komponisták közül Sztravinszky balett-remekműveivel megmutatta, hogy milyen zenei értékek rejtőznek a táncban. A budapesti Operaház most bemutatta Kodály Zoltán Marosszéki és galántai táncok dmü szerzeményeire Írott „Kuruc mese" táncképét, amelynek szövegét a kurucvilágból merítette Harsányi Zsolt. Harsány! ötletes fordulattal Erdélyből Galánta vidékére lendíti át a történetet. Kodály zenéje elvont gondolatok és eszményített érzések kifejezése. Keresztbehalad a színpadi cselekmény és a zene. A szereplők közül Szalay Karola és Vécsey Elvira emelkedtek ki. A balettnek sikere volt, annak ellenére, hogy az uj Kodály- alkotás kissé széteső. . CSpoimv. (•) Amerika korlátozza a filmbehozAtaW. Az európai államok közül elsőnek Németország kontingentálta a külföldi film behozatalt. Berliniben a bemutatásra kerülő filmeknek csak bizonyos százaléka lehet amerikai. Hasonló, bár nem ilyen szigorú rendelet van Spanyolországban, Olaszországban és másutt. Az amerikai Egyesült Államok legfelsőbb filmfóruma most kimondotta, hogy ellenintézkedésekkel rá fogja birni az európai államokat arra, hogy ezeket a rendeleteket változtassák meg. Noha Amerikában eddig is jelentéktelen arányban mutattak be külföldi filmeket, a jövőben még szigorúbban veszik a kvótát és egészen alacsony számarány alapján engedik meg a külföldön készült filmek bevitelét. Az esztendő hátralevő idejére mindössze húsz angol és húsz francia filmet engedélyeztek. Egyelőre öt német film bemutatását hagyták .jóvá, de kimondották azt is, hogy ameny- nyiben a német birodalom részéről engedékenységet tapasztalnak, úgy ezt a számot lényegesen fölemelik. A magyar filmeket, amelyeket csak magyarlakta helyeken vetítenek, ez a rendelet nem érinti. (*) Kis művészeti hírek, Londonban nagy sikerrel játszák „A fiatal Disraeli" dmü színdarabot, amely a szezon eleje óta táblás házakat vonz. E darab filmfelvételeit Korda Sándor nyáron kezdi meg és a filmben ugyanazok játszák a főszerepeket, mint a színpadon. — Annabella a „Moszkvai éjszakák" d- mü film budapesti bemutatójára hétfőn Budapestre érkezik. — Edgár Wallace életét fogja megfilmesíteni a londoni British Gaumont filmgyár. — K i e p u r a néhány nap múlva megkezdi Berlinben uj filmjének felvételeit, amelynek dme „Énekes egy éjszakára". A filmet Kari Lamacs rendezi. Kiepura május végén Hollywoodba utazik, ahol egy filmoperett főszerepét énekli. — Henry Murger regényéből, a „Bohémélet“-ből filmet készítenek. A főszerepet Annabella játsza és a filmet Henry Roussel rendezi. — A Pathé-filmek kakasa és a Nordis-filmek jegesmedvéje óta a közönség kedvence a Metró oroszlánja volt. A Daily News jelentése szerint Leó, a híres filmoroszlán a filadelfiai állatkertben húszéves korában végelgyengülésben kimúlt. „Halála" előtt uj felvételt készítettek róla. — Fodor Lász- 1 ó legújabb darabja, „Az asszony hazudik" lesz a budapesti Belvárosi Színház legközelebbi újdonsága. Az uj Fodor-darab főszerepét Bulla Elma játsza. — Magyar Tamás és Fenyves Lóránt, a két fiatal magyar hegedűs a Wieniavszky emlékverseny döntőjébe jutott. A versenyen nyolcszáznyolcvan hegedűs vett részt. xx Felhőkarcolók. Falth Baldwin regénye. A világvárosuk felh ők arcólói bon folyó bamgyaboly- szerü élet mesteri keresztmetszete elevenedik meg1 az Írónak ebben a regényében, melyben művészi ízlés és mélyen érző sziiv rajzolja meg a modern szellem és szerelem szivárványos árnyalatait. Hőse egy ©zeretet-reméltó, kisfizetésű hivatalnok- leány. aki a szülői háztól elszakadva, megismerkedik az önálló élet örömeivel és gondjaival, a nagy sorsproblémákkal és a hétköznapok tűszm'ásaival. Észrevétlenül körülkeríti őt is a nagyvárosi élet ezer kísértő veszedelme. Vájjon hagy tud megküzdeni mindezekkel ez a szépségre és nap sugaras örömökre vágyó fiatal teremtés?... Vájjon meg tudja-e őrizni szivének romlatlan érzéseit az élet kápráztató útvesztőiben is?... Vájjon ki tud-e tartani amellett az egyszerű, de szeretni való fiú mellett, aki a lelke mélyéből sóvárgott boldogság mellett egyúttal az élet szegényes küzdelmekkel kikövezett útját is jelentené neki?... Ez a finom- kezű, bátor és gyöngédszavu iró jófearátkéut tárja fel előttünk a nagyváros forgatagában élő fiatal női nemzedék izzóan modem problémáit, óvatos tapintattal, szivvidámitó bölcsességgel vezet végig a fiatal leány hősi küzdelmein a boldogságért, rámutatva arra, hogy az élet hétköznapjainak is megvan a magánk költészete, a leghidegebbnek látszó realitásnak is van romantikája, A budapesti Pailladnsnak ez a legújabb Egypengős Regénye olyan művészi élményt jelent az olvasónak, amely nemcsak első pillanatra megragadja szivét, hanem egész életét maradandó értékű kinccsel gazdagítja. Az eredeti mű költői szépségeit híven viszaadó fordítás Kosáryné Réz Lola. érdeme. Budapest, március 15. (Budapesti szerkesztőségünktől.) Dn. Kelemen Kornél., a Magyar Országos Testnevelési Tanács elnöke rádió előállást tartott a magyar sportélet aktuális kérdéseiről. Mondanivalói kiterjedtek a nemzetközi oümipiai bizottság oslói kongresszusára, a budapesti főiskolai világbajnokságokra és főképpen a sport országos irányításában szükségesnek mutatkozó reformtörekvésekre. Mindenekelőtt helyesléssel állapította meg Kelemen Kornél, hogy a nemzetközi olimpiai bizottság az 1940, illetően 1944. évi olimpiai játékokra vonatkozó megegyezést elvetette azon az alapon, hogy a bizottság az olimpiai eszmét nem akarja politikai befolyásoknak kiszolgáltatni. A sport eddig — úgymond Kelemen Kornél — olyan terület volt, amelyen minden nemzet és minden ország egyen jogúnak számított. Rádióbeszédében ezután a főiskolai világbajnok- ságokróg szólott az OTT elnöke. A sport nemzetek egyenjogúságának és egymásiránti megbecsülésének ékes bizonysága, hogy a dJiákoilimpiász ren- dézését eibben az évben a magyar ifjúságra biz- táík. Igen meleg szavakkal ecsetelte a főiskolai világbajnokságok előkészítésére irányuló tevékenységet s megemlítette, hogy a főiskolai sport, amelynek szolgálatában élete javát töltötte el, most is ezávügye. Hogy mily nagy a .jelentősége a budapesti főiskolai világbajnokságnak, az is mutatja, hogy a nemzetközi olimpiai bizottság elnöke, Baillet Latour gróf és a német sportélet fővezére, von Tschammer Osten is Budapestre érkezik a diákolimpiász alkalmából. Előadása legérdekesebb és nagy horderejű kérdéseket tartalmazó részére tért át ezután, dr. Kelemen KoméU e a következőket mondotta: t — A (háború utáni korszakban a sportban az olaszok és a németek törtek fefkünően előre. Mi ennek a magyarázata? Vagy mindjárt úgy teszem fel a kérdést, át kell-e térni nálunk Is az autonóm társadalmi sport rendészetéről a társadalmi sport államosítására? Én úgy vélem, igen. Ez az államosítás a kötelező főiskolai testnevelés területén már megtörtént. De a Testnevelési Alap révén az egész társadalmi sport, részbeni államosítása következett be. Az autonóm sportszövetségek ma már egy napig sem tudnának megfelelni feladatuknak állami segítség nélkül. Az uj rendszer alapjait a Testnevelési Törvény rakta let, de ennek céltudatos kiépítése még hátra van. Természetesen az államosítás alatt nem a sport bürokratikus alapokra való helyezését értem. A testnevelés és a sport irányításához elsősorban az kell, hogy lelket adjunk bele, eszmékkel telítsük és átgondolt reformokkal vigyük folyton előre, mindezt pedig aktatologatással nem érjük eL A társadalmi sport részére ás meg' kell tóhát szervezni a járási vagy nagyobb körzeti felügyeleti intézményt. Végezetül a sport úgynevezett túlzásairól beszélt az OTT elnöke. — Az egészségre ártalmas túlzások ellen bevezettük és fokozatosan kiépítjük a sportorvosi intézményt. A nők sportját szakemberek meghatározása. szerint úgy korlátozzák, hogy a nők nők maradjanak testben és lélekben egyaránt. Az együttes sportolásnak és tréningruha viselésének sem a jó erkölcsökre, sem az erkölcsi nevelésre semmiféle hátránya nem lehet. Az Országos Testnevelési Tanács a sportban fe&burjánzó minden túlzásnak gátat szab. Tiszta arcbőr 14 nap alatt a valódi CORALL CRÉMTŐL (száras vagy zsíros). Már harmadik nap után javul az arcbőr észrevétlenül és az összes hiba, u. m. szeplő, pattanás, mitesszer, májfolt, nagy pórus, ráncos bőr, öreges kinézés teljesen megszűnik. Biztos eredmény. Ars Ki 11.— VÖRÖSRÁK GYÓGYSZERTAR Bratislava, Mihály-ncca 20. )( A királyhelmeci Sport Klub most tartotta HL évi rendes közgyűlését, amelyen az elnöki megnyitó, titkári, intézői, pénztári és eHenőri jelentések után megejtették a választásokat. Az egyhangú választás eredménye volt: Elnök: Kabát Béla; társelnökök dr. Ziimmtermsunn Emil és Schumann Jenő; aletaökök: Kiiröhiner Rudolf, Stransz Hugó, Malinovszky István, Munkácsy László, Román Károly, dir. Starfc Béla, dT. Földes Andor, dr. Forgács Lajos, Fuchs Béla, Widder S^unn; ügyvezető elnök Barnái Ödönné; pénztárunk: Kopecky; klubkönyveilő Hoozmiann Jenő; titkár Fáber László; intéző Baram János; jegyző Skripeozky Gyula; ellenőrök Janoosik Béla és Kozma Péter; klmborvosok és pályaorvosok dr. Start Béla, dr. Ádler Lajos, dr. Lebovics Sándor és dr. Beager Samu; ügyész dr. Druck«r Róbert; pályapénzitáruioikok Gottlieb Hugó és Kovács Jenő; pályaellenőrök Kiss Lajos, Horváth Tibor, ifj. Lesko János, Hajzuk László, Ripcsu László. (*) Hatvány Lili uj darabja Bécsben. Bécsből jelentik: Hatvány Lilinek a „Lánc" cimü darabját, amelyet Bécs számára már régebben lekötöttek, nemsokára be fogják mutatni az osztrák fővárosban. A női főszerepet Sybille Binder alakitja. A bemutató a Deutsches Volkstheateiben március 28-án lesz. (*) Shakespeare Julius Cézárja mint opera. Malipiero, az olasz fiatal zeneszerzők egyik kiváló tagja Shakespeare Julius Cézárját operává dolgozta át. A dráma öt felvonását és tizenhárom jelenetét három felvonásra és hét jelenetre vonta össze. A NYUGATSZLOVENSZKÓI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA DUNASZERDAHELYEN: Szombat délután : Tisztelt Ház ! Szombat este : Vadvirág. AZ UNGVÁRI MOZGÓK HETI MŰSORA: VÁROSI: Csütörtöktől, f. hó 14-töl kezdve a filmek filmé, az operettek operettje: A névaparti valcer. BIO RADia Csütörtöktől, március 14-től kezdve Franck Buck, Amerika legbátrabb vadászának várva-várt dzsungelfilme : A bestiák. A KASSAI CAPITOL-MOZGó MŰSORA: Ave Caesar. Az utóbbi idők legnagyobb filmje Néró császár korából. A KASSAI TIVOLI-MOZGÓ MŰSORA: Bucsukeringő. Bolváxy Géza nagysikerű Chopin-filmje. )( Szeasdy Károly, Budapest polgármestere a Magyar Vívó Szövetségihez levelet intézett, amelyben bejelentette, hogy Krencsey Gézának, a Vívó- szövetség szlovenszkói származású kiváló néhai ügyvezetőjének síremlékéhez 1000 pengő adomány- nyal járul hozzá. — Szendy Károlyt egyébként a Budapesti SE közgyűlése legközelebb díszeInökévé választja. )( A LAFC válsága. Loeontcá tudósítónktól: A LAFC legutóbbi választmányi ülésén megle- petésszeriileg bizalmatlansági indítvány történt a vezetőséggel szemben, amelynek indiitóofca az volt, hogy az adóssággal küzdő magymultu egyesület mostani vezetősége anyagi fedezet hiányában nem akart annyit áldozni a lapd&rwgó csapat megerősítésére, mint amennyit a drukkerek kívántak. A vezetőség hónapok óta harcolt azon, hogy az egyesület a költségvetést egyensúlyba hozza és kétségtelen, hogy a közönség rész vétlensége miatt sok tételt meg kellett szoirifcanáa. Minden választmányi ülésnek állandó tárgya volt az a cár- culus vicitózus, hogy újabb áldozatokat csak akkor hozhat az egyesület, hogyha az áldozatokat kívánó drukkerek is anyagilag támogatják, mig ezek előbb erősítéseket akartak a későbbi esetleges támogatás kilátásba helyezése mellett Ez az áldatlan hairc most kirobbant és a vezetőség felelőssége tudatában inkább átadja a helyét^ semhogy bizonytalan költekezésekbe bocsátkozzék. Folyó hó 20-án rendkívüli közgyűlésien választ uj vezetőséget a LAFC. A.z egyesület anyagi válsága, az előző évekre nyúlik vissza és betetézte a labda rugóbajnotkság szerencsétlen elvesztése. Losoncon azért, bíznak abban, hogy egy újonnan megválasztandó vezetőséggel, friss anyagi segítséget •kap az egyesület és működése továbbra is méltó marad eddigi hírnevéhez. (—hr.) )( A Vágujhelyi AC — mint tudósítónk jelenti — uj sporlház és tribün felépítését (határozta el. Az egylet reméli, hogy az építéshez szükséges pénzt társadalmi utón hama- rason megszerzi és i|gy Vógujhely és környéke sportközönségének régi vágya megvalósulhat. )( Nyitra és Érsekújvár harcol az „újpesti** Kováts Elemérért. Érsekujvári tudósítónk jelenti: Kováts Elemér, az ÉSE rendkívül nagyképességü játékosa, aki az ÉSE-hől a briimui Zsndendcébe, majd a Nyírtai AC-ban futballozott, néhány hónapig az Újpest profi játékosa volt. Miután a nagy budapesti egyesület nem foglalkoztatta eléggé, Kováts békésen megegyezett egyesületével, hogy visszatér szülővárosába. Meg is érkezett Érsekújvárra és az ÉSE igazgatója dr. Reirner András Újpesten tárgyalásokat, folytatott, Kováts visszavétele tárgyában. Közben az AC Nyitra is tudomást szerzett, hogy Kováts szabaddá lett b megindult érte a két szomszéd sportváros harca. Egyelőre még bizonytalan, hogy melyik egyesület dresszét fogja Kováts felvenni, annyi azonban bizonyos, hogy az egész srlovdiszkói futballsport- na.k nagy nyeresége lesz, ha a nagy képességű, fiatal csat ár játékos visszatér SzflioveuEzkóra. Diviziós biróhütdések Nyugati divízió: Március 17: Füleki TC— FC Ruttka: Spiegler. — VAS—Zólyomi TK: <k. Brill Gyula. — Komáromi FC—Ligeti; Michalec. — Trencséni TS—Nyitrai AC: Brüll Emil. — Március 24: Br a t isi ava—T re Élesén i TS: Varga. — Zólyomi TK—Komáromi FC: Kuipric. — FC Ruttka—Ligeti: Lakatos. — Nyitrai AC—Füleki TC: Novak László. — VAS—Pöstyéni FK: MohleT. Keleti divízió: Március 17: CsSK Ungvár— Beregszászi FTC: Gottlieb. — CsSK Kassa— SK Rusj: Pásztor. — Iglói AC—Munkácsi SE: Heideoker. — Március 24: Rusj—Iglói AC: Kalafony. — Beregszászi FTC—Kassai AC: Gorlovics. — Munkácsi SE—CsSK Ungvári Svejda (Kassa). LABDARÚGÁS X A* angol serleg középdöntomérbőzósei holnap kerülnek lebonyolításra. Leedsben a West Bromwioh Albion a Bolton Wanderers ellen, Birminghamben pedig a Rurnlev a Sheífield Uniteddel mérkőzik. )( Budapesten tegnap a vezető csapatok edzőmérkőzéseket tartottak. Ezek során a Hungária az amatőr Újpesti TE-t 6:3, az Újpest a Vasutas SC-ot 15:2 és a Ferencváros a Ma V-Gépgyárat 6:2 arányban győzte le. )( Bécsi lapjelentések szerint a budapesti Hungária nemcsak MüIIert, hanem Csisart a WAC másik válogatottját is szerződtetni akarja. Müller vasárnap már játszik a Hungáriában a Somogy elleni bajnoki meccsen a balösszekötő helyén. )( A Manchester City, a tavaszi angol serleg győztese május 9-én Prágában a Sparta-Síavia kombinált ellen vendégszerepel középeurópai túrája során. BOX )( Elmarad Németország és Ausztria amatőr ökölvívóinak Münchenben tervezett találkozója, amely a Középeurópai Boxserleghez számított volna, miután a legfelsőbb sport- intéző az osztrákok németországi szereplésére engedélyt nem adott. X Max Baer a Makkabi-játékokon? Páris- ból jelentik: A „Paris Soir" jelentése szerint Max Baer, a boxolás profi világbajnoka az amerikai zsidó expedícióval együtt a „Conte di Savoya" olasz gőzösön útnak indult Palesztináiba, hogy az ottani Makkabi-ver- senyeken résztvegyen. )( Csiszár Ferenc, magyar profi-boxbajnok Parisba költözött, ahol szerepelni fog. TENISZ >( A prágai fedettpálya teniszversenyen Kozseluh János Blabolt 8:6, 6:0, 8:6 arányban legyőzte. Malecsek kézsérülés miatt a további meccsektől visszalépett. téuspok: )( A kanadai Winnipeg Monarchia tegnap Páirisban az ottani kanadai csapattal 3;3 arányban eldöntetlenül mérkőzött. Szünet köziben Sohafer Károly világbajnok és Hédi Stenuf műkorcsolyázó-gyakorlatai ragadtatták el az 5000 főnyi közönséget. )( Csehszlovákia jégkorong válogatott csapata hétfőn Berlinben vendégszerepei a német válogatott ellen, amelynek soraiban már Jáne-cke is szerepel, mint hátvéd. )( A pöstyéni golfpályán — mint tudósítónk írja — a kedvező időjárás következtében már élénk sportélet uralkodik. A klub tagjai Wolf hivatásos edző vezetése alatt golfoznak és nagyban folynak az előkészületek a tavaszi évadra. Az idén a szokásos szlovenszkói bajnokságokon kivül nagyszabású nemzetközi verseny kerül lebonyolításra, ame'yen a legjobb amerikai, angol, német, magyar, osztrák, holland és csehszlovák versenyzők fogunk találkozni. A Pöstyéni Golf Klubot 20 évvel ezelőtt alapította Winter Imre igazgató és az egyesület ma a kontinens egyik legnagyobb és legszebb fekvésű pályájával rendelkezik. )( Az olasz Caracclola és a német Hans von Stuck Alfa Romeo, illetve Mercedes-Bemz gépeiken áprilisban világrekord javítási kieérJeiteb tesznek. 8 A magyarországi sport államosítását kívánja a Magyar OTT elnöke Dr. Kelemen Kornél érdekes rádióelőadása a magyar sport időszerű kérdéseiről