Prágai Magyar Hirlap, 1935. március (14. évfolyam, 51-77 / 3603-3629. szám)
1935-03-10 / 59. (3611.) szám
10 1935 március 10, — Nem vagyok rendes ember, nincs fis fizetésem éti nir-cs-en állandó lakásom ... így kezdte történetét régi barátom, Demeter, aki hosszú csavargás után, váratlanul felbukkant közöttünk. Senki sem tudta, merre járt, honnan jött, egyszerre csak itt volt újra, bír* csáp, idegenül és kissé rejtelmesen, mint minden ember, aki messziről érkezett. — Igen, igen... Nincsen állandó lakásom. Helyesebben: állandó lakásomat mindig elhagyom, hotelszobákban élek, hálókocsikban alszom és közben mindig attól félek* hogy elfelejtettem valamit elintézni. Fogalmam sincs róla., hogy’ mi lehet, biztosan valami életbevágóan fontos ügy, de ez csak halálom után fog kiderülni. Most azonban nem erről van szó. Sürgősen el kell mesélnem, milyen kalandom volt Velencében. Mert nyugtalan és szeszélyes vándorlásaimban van azért egy kis rendszer. Éven- kint egyszer megjelenek Velencében; titokzatos ösztönök visznek ebbe a városba, megkívánom a szagát, az izét, a szánét. Velenoe- éhsógam és Velence-szomjuságom támad, olyan hirteleniil és ellenállhatatlanul, hogy csak akkor eszmélek magamra, amikor már a vonaton ülök. Velencébe mindig úgy utazom, mintha sürgönyt, kaptam volna— Mintha rohannom kellene, hogy el ne késsek valamiről... Mintha egy haldoklót látogatnék meg ... Talán attól félek, hogy Velence egyszer elmúlik... Felragyog még, egyszer, utoljára, azután kilobban egy pillanat alatt... Utoljára késő ősszel jártam ott... Ezúttal mint egyszerű gyalogos, aki mindenhová a saját lábán akar eljutni. Mert Velencében gyalog járni: külön program. Izgalmas, nagyszerű és bonyolult feladat, Ha az ember negyedórányira kerül a Márkus-tér megnyugtató közeléből, menthetetlenül eltéved és megkezdődik re^ ménytelen harca a. labirintussal. így jártam én is. Egyórai kóborlás után már fogalmam sem volt róla., merre vagyok- A hidak, sikátorok, folyosók felkinálkoztak, én gyanútlanul lépre mentem, Velence elnyelt, magábaszivott és semmi. hajlandóságot, sem mutatott arra, hogy valaha is visszaadjon az életnek, ügy éreztem, hogy soha többé nem találom meg a. visszavezető utat. Csak gyerekek tudnak igy eltévedni, ilyen vigasztalanul, ilyen kétségbeejtően, felismerve az élet szörnyű magányosságát. és közömbösségét. Valóságos börtönbe jutottam. Rosszabb volt. ez, mint a börtön, szőkébb, mint a börtönudvar. Téglafalak zártak körül; hiába kerestem menekülést. mindig' újabb zsákuccába jutottam, újabb zugokba tévedtem és újabb falakba ütköztem. Fejem fölött az ég csak tenyérnyi volt. a világtájak összekeveredtek, se napot, se j árnyékot nem láttam sehol, kínos félórák után j jöttem csak rá. hogy állandóan körben járok,* 1 mindig a. kiindulópontra térek vissza; ás ez *> végtelennek tűnő vándorlás tulajdonképpen .egészen kis helyen játszódott Je, mintha egy pokoli ravaszsággal kanyargó barlangvasut mélyén tévelyegnék... A Cánale Grande-ra akartam kijutni, de, úgy látszik, egyre messzebb kerültem célomtól, mint a pénze után futó játékos, aki mindig rossz sanszra tesz, olyan halálos biztonsággal választottam mindig az ellenkező irányt. Velence pedig kajánul és gonoszul játszott velem. Bosz- szut akart állni egy ismeretlen bűnért, amit valaha elkövethettem ellene. Néha egy kis reményt nyújtott... Már-már azt hittem, hogy megtaláltam a helyes utat.. De megint csak oda jutottam, ahonnan egyszer már elindultam ... Semmi kétség 1... Velence el akart pusztítani! ... Itt fogok meghalni a penészes, foltos téglafalak között és holttestemről elégedett bízott patkányok lakmáróznak. Igaz ugyan, hogy megkérdezhettem volna valakitől az utat!... De ez nem. lett volna be- j csületes párbaj!... Hiszen én most szabályos i viadalt vívtam Velencével... A magam erejéből akartam legyőzd!... Idegen segítség- nem lett volna, fair play... A labirintus titkát egyedül kellett megoldanom!... Most már presztízskérdést csináltam a dologból! Csak azért sem kérdezek meg senkit! Ösz- szeszedtem . minden erőmet, logikámat, megfi- gyelőképességemet... Feszülten figyeltem a távoli zajokra: hajók bugását hallottam a lagúnán ... A hang irányába mentem... De ismét hiába!.... Még jobban beletúrtam magam az ismeretlenbe. Nem volt menekülés!... Egyik hácc kapuja fölött kovácsolt, vaslámpa függött.., Megismerteim a lámpát... Két órával ezelőtt jártam erre ... Igen, igen!... összeesküvés áldozata lettem. Ez a város tőrbe csalt... Valahol mingvárt megnyílik egy csapóajtó és én a csatornába zuhanok. Sohasem voltam jóban a hatalmasokkal..» Valamelyik dózse" ugylátszik haragszik rám ... i..Már majdnem odáig jutottam, hogy megadjam magam. De győzött bennem az a férfi- makacsság, amely már annyi sok bajt okozott életemben. Ha belepusztulok, akkor sem kérek meg senkit, hogy szabadítson ki a csapdából. Újabb rohamra szántam el magara, amikor egyszerre lépéseket hallottam a sikátor mélyén. Egy leány közeledett, aktatáskával a kézé- ! ben, gyorsan, határozottan ment. a. maga ut- j ján, mint aki siet valahová... És ekkor elha- | tároztam, hogy megalkuszom ... Nem kérde- ■ zeni meg tőle az utat, de egyszerűen követni j fogom ... A járásán látszott, hogy határozott célja van. Ha. utána megyék, biztosán eljutok \ egy olyan pontra, ahol már kiismerem magam. \ Körülbelül húsz lépés távolságban követtem, ‘ csöndesen, minden feltűnés nélkül. A labirintus most egyszerre értelmet kapott. A leány bámulatos biztonsággal haladt előre, mint aki már álmában is ismeri az utat. Volt ebben valami szép és vigasztaló, ahogy ez a fiatal teremtés egy fáradt férfit öntudatlanul kiszabadít sxoremgátott helyzetéből. Néhány é^vel ezelőtt talán kaland lett volna ebből... Velencei szerelem, arany és brokát ragyogásban... Most azonban szerényen és! alázatosán mentém utána... Fogalma 'sem volt róla, hogy követem ... Nem is akartam, hogy észrevegyen.... Te fiatal velencei leány!... Nem alkarok tőled semmit!... Csak vigy vissza az életbe!... És az élet valóban közeledett. Szélesebb uc- cába jutottunk; a leány meggyorsította lépteit, majd hirtelen befordult egy kapun. Valamelyik palazzo hátsó kapuja lehetett. Az épület homlokzata biztosan egy csatornára nézett, ez a kapu, úgy látszik, azok számára szolgált, akik otthonosak ebben a házban. Észre se vettem és én is befordultam a kapun. Szép, ragyogó velencei udvar tárult fel előttem. Világos, kristálytiszta architektúra. Boltivek. Megnyugtató oszlopsorok. És az épület mélyéből valami édes, fájdalmas zsongás ... Valami ismerős hang a múltból... Riadtan figyelni kezdtem!... Mi ez? ... Hiszen ezt a hangot jól ismerem ... Én már jártam itt egyszer... Én már éltem itt valaha... Ez a különös zsongás ... távozó méhrajok lágy zümmögése ... ez valaha végigzengett az ifjúságomon .., A leány keresztülvágott az udvaron és eltűnt a. lépcsőházba,n... Gyorsan utána!... Bent az épületben még batározottabbá vált ez az ismerős hang... És most egyszerre valami határozatlan illatot éreztem ... Egy ismerős szagot... Ijedten szimatoltam a langyos levegőben ... És már szinte futottam fel a széles márványiépcsőkön ... A leány kissé nyugtaila- nul sietett tovább az első emelet folyosóján, majd gyorsan benyitott egy ajtón... Habozás nélkül utána!... A küszöbön visszahökkentem ... Egy tanterembe jutottam ... Egy velencei iskola osztályába.., Valamilyen főiskola lehetett, diákok és diáklányok ültek a padokban és várták, hogy megkezdődjék az előadás.., És most már tudtam, mit jelentett az az ismerős zsongás, ez a« ismerős és határozatlan illat... Az iskola zenéje, az iskola szaga. & Végi gimnázium, a régi egyetem előadóterme, a hűtlen tfjueág, amely egy nap minden szó és búcsú nélkül elhagyott... Zavaromban elbújtam v az utolsó: pádban, a többiek bátamögé ée valami nyomasztó . félelem szorongatott... Eszembe jutott, hogy nem készültem... Hogy rengeteget mulasztottam, mert mindig mással voltam elfoglalva... Mi lesz velem, ha felszólítanak és felelnem kell?.. . Hogyan, fogom igazolni magam?... Mivel fogom indokolni, hogy nem tudom a leckét? ... Hirtelen csönd lett. Az egész osztály fel- állott. Egy tanár lépett a terembe és nyugodt hangon megkezdte az előadást. Egy szót sem értettem az egészből, fogalmam sem volt róla, hogy miről beszél, még azt sem tudtam, bogv milyen iskolában vagyok tulajdonképpen. De boldog voltam,, hogy iskolában vagyok és áhítattal hallgattam a professzort, az ismeretlen és érthetetlen szöveget... Az ablakon beáradt az édes, őszi napsugár. Vége a vakációnak. Dolgoznom kellene. Itt a legfőbb ideje, hogy rendes ember váljék belő- lem. ' ./ ;• ; • /' ~ Egy alkalmas pillanatban észrevétlenül kr- osontam az osztályból. Futottam le a lépcsőn, át a világos, kristálytiszta architektúrájú udvaron, ki a kapun, még csak hátrá'sem néztem, tudni sem ‘akartam, hogy milyen iskola volt, az, amelybe betévedtem!...’ Még ma sem tudom! ... De néha éjszaka felriadok és még mindig hallom az ismeretlen tanár hangját... Vájjon miről beszélt?... Vájjon mit taníthatott?... Biztosan azt a szép ée egyszerű bölcsességet, amit ón nem fogok elérni soha.. I/idátn ewcd GYENGÉD FIGYELMEZTETÉS! A feleség: Hallgass! Ha még egy szót mersz síelni, a következő pillanatban özvegy leszek. SKÓTÉKNAL BETEG VAN. — Használt az orvosság, amit felírtam? — Hogyne! Három kanállal bevettem, attól elmúlt a köhögésem .azután bedörzsöltem fájós lábamat és ami még az üvegben megmaradt, azzal kifényesítettük o kilincseket. DE GUSTIBUS, Az ideggyógyintézetben, ahol ártatlan őrülteket ápolnak, az egyik beteg a ker.be ment sétálni. Elérkezett a gyümölcsös és zöldséges kertbe, ahol a kertész éppen az eperágyakkal foglalatoskodott, — Mit csinál itt? — kérdezte a bolond. — Az eperágyakat gondozom, — felelte a kertész. — Mi az, amit az eperre hint? — Trágya. A beteg elgondolkozik, aztán igy szól: — Én cukrot szoktam rászórni, de leket,/ hegy csak azért, mert bolond vagyok. >. — Amerikában* elégett egy repülőtéri Mexikóból jelentik: Sinalca állam egyetlen nagyobban érotti repülőtere az eternit éjszaka martalékává vált egy fcüzkatasztrófának. A lángok az egész repülőteret felperzselték, elpusztult a nagy hangár és benne három repülőgép. . . — Gyilkos merényletet kísérelt meg * felesége ellen. Nyílra! munkatársunk jelenti: Próhásiká "Ferenc érsekujvári gazda- feleségé két hónappal ezelőtt elhagyta férje házát és Tardoskedden lakó szüleihez költözött. Az asszony .nem volt .hajlandó elárulni, hogy miért hagyta ott férjét, de csakhamar kiderült,, hogy a férfi gyilkos m^*éa^Xé'to€- kiszonyt, aki elmondta, hogy férjé állandóan- íHeite- verte, néha a nyílt.uccán is- többször megtörtént, hogy a járókelők szabadították ki a feldühödött ember kezéből. Január első napjaiban á férfi" bévén- szolta őt a másik, szobába.' kötélhurkot' dobott a nyakába, majd a falhoz vonszolta és egy előre bevert szegre felakasztotta. Szerencsére a szög neirt volt túl magasan, lába a földet ért© és igy kiszaba- ditotta magát a veszedelmes helyzetből/Mikor kiment az udvarra, férje rárivaU:'„Még élsz? Azt .-hittem, hogy már megdöglöttél.'- Prohászka Ferenc a ceemdőnségen hosszas tagadás, után beismerő vallomást tett, de állítólag csak rá akart ijeszteni az ász- szonyra. A cse-ndörség Proháezkát letartóztattok ée beszéli tóit a a kerületi bíróság fogházába. - ADY ENDRE SchöpHm Aladár könyve Ki nézett már a Napba? Különös .paradoxé-. na a jelenségek világának, hogy a iegeugár- zőbb fényforrás maga láthatatlan, Csak a kormos üvegen keresztül lesheti meg a kiváncsi emberszem. S ki látta már a Költőt? Kj állott •--zömtől szembe a lángész tündöklésével? Vaj- I ,jou nem a legreinénytelenebb kiűző vágy si- kolt-e ki az Ady nyolcadik könyvének homlokára irt kérdésből: Ki látott engem? Azt hiszem. minden költő örök titokzatosságának legmélyéről szakadt fel ez a. felelet nélkül maradt. kérdés, a. másik változat, sóvárgásával együtt: Szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak. . A Nap panasza ez, az izzó t-üzinagé. amelyet látni nem. csak érezni lehet. Erezni melegét és fényét, szétszóródó sugárzásában. kilövell, aranynyilaiban. így vagyunk valahogy a. költővel is. Persze, némelyek azt mondják: lapozzuk csak. át müveiket s alkotásaikban cpoly változatos sorát találjuk meg önarcképeiknek, mint amilyeneket Rembrandt festett önmagáról. Arn a tetszetős szólam nem egészen megbízható kulcs a titokhoz. Egyrészt, mert a müvekbe rejtett önarcképek, rendszerint túl változatosak, sőt egymásnak akárhányszor ellentmondók, másrészt; mert a költők talán amaz istenek fajtájából valók, akik. nem bírnak megszabadulni a szálézj fátyoltól s nein-Hudnák látható testet ölteni. Verseik legfeljebb villanó tükörképüket vetik felénk, a'testetlen fan tó- mot. amelyet hiába igyekszik nbjgragadnr az olvasó. Holott: Ezért minden önldnzás, ének... Ki mutatja hát meg öt. ha maga csupán a megmutatkozás vágyáig., jut el? A kortárs? Az utókor? A kritikus? Valójában tán senki. Mégis, a kritikus az, aki könyveibe tekintve, -egységes egésszé formálja a sorok mögül sok helyt kiütköző jellemző vonásokat s aki a szakszerű vizsgálódás kormos üvegéD keresztül szembenéz a nappal. Ahogy például Gyulai Pál is tette — öt esztendővel a fehéregyházi I csata után —- Petőfivel. Mert tagadhatatlan, hogy Gyulainak 1854-ben Írott. Petőfi-tamümá- nya volt az első daguerrotyp, amelyen először alakultak ki mindenki számára érthetően ée hozzáférhetően a „szabadság és szerelem költőjének14 jellegzetes körvonalai. Nem annyira Petőfi verseiből, mint. inkább ennek a nevezetes tanulmánynak újszerű, összefoglaló, tárgyilagos megállapításaiból ment fit a. köztudatba és vált hárornuegyedszázad során közhellyé: ki volt Petőfi? Igaz és tiszta, ha nem is egészen teljes ez a Gyulai által festett, kép. Legjobban bizonyítja, az a, körülmény, bogy később alig változtattak rajta néhány jelentéktelenebb vonást Még Riedl is csupán kiegészítésére szorítkozott: a Gyulai-rajzolta háttérfelen fej köré oda,-látta és láttatta azt a korabeli életet is, amelyben Petőfi sorsa és zsenije kiteljesedett. Most Scböpílin Aladár a Gyulai Páléhoz hasonló jűlntőségü feladatot oldott meg — Ady- vul kapcsolatban. Másfél évtizeddel a költő halála, után, elvégezte a leginkább .tőle várt, ‘•■uéhéz és kényes munkát: megfestette Ady Endre.első teljes, hiteles és kifejező, irodalom- történeti távlatba helyezett portréját. S itt, mirigy,árt hozzátehetem, hogy az álala felmuta • t-ott Ády-kópmáe, a fejlettebb módszer előnyeit I leszámítva is. részletezettebb és bevégzettebb, i mint Gyulai Petőfi-arcképe volt. A különbség | főkép azon a ponton szembetűnő, hogy mig Gyulai a Petőfi költői és emberi adottságát mintegy készen, kialakulva, önmagában vize gálta- échöpflin Adyt — költőt és az embert — fejlődése vonalán, származása, eredete, testi- lelki öröksége és korába ágyazottsága szerint veszi beható analízis alá, felmutatva mindazokat a társadalmi erőket, amelyek alakitólag hatottak rá és költészetére, egész „ellenzéki41 kiállására e küldotéses hitének profetikus elmélyülésére. Mint maga hangsúlyozza: nem volt szándékában eem a 6zentimeutális-romantikus Ady-szépitők. népes és hangos, sokszor kritikátlanul leselkedő kórusba beállani, sem olyan életrajzot Írni, amely adatokat tisztáz vagy éppen szubjektív emlékezések felhőjével takarja el a költő-barát alakját. Az életrajzból annyit vett csak fel, amennyi a, költő megértéséhez okvetlenül szükséges s elvont esztétikai fejtegetésekbe sem igen bocsátkozott. ..Ady alakjának megrajzolása volt célom, — írja, bevezetőjében, úgy, afcogv költészetéből elénk tűnik s ahogy lelkemben kialakult, évek hosz- szu során át, sok-sok. rágondoláe és verseinek gyakori olvasása, révén.44 S valóban; Scböpflin Ady-könyve ezt a.z írói szándékot, ópolv hiánytalanul, mint művészi módon, a hivatott kritikus éleslátásával, lényeges jegyeket- summázó tudatosságával váltja, valóra. Bár ö maga baráti-közei állt Adyhoz, mindvégig olyan distauce-ot tart könyvé folyamán, mintha személyesén nem is ismerte volna. Hűvös elfogulatlanság teszi markánsan jellemzővé 1 hangját. Mellőzi a föltétien, hódolat, Urai öm- ! lengéseit, nem igyekszik sem elhallgatni, eem eltúlozni semmit s még som vét, a „kritikusi alázatosság'44 követelménye ellen, mikor határozottan megvonja Ady költői nagyságának határvonalait. Külön érték s minden tényékhez tapadó-szolidsága, megbizhatósága és kritikusi komolysága mellett is szinte regényszerüen érdekes Schöpflin kitűnő könyvének friss, levegős hát- I tere. A századforduló magyar társadalmi- é-s irodalmi viszonyainak az az eleven, eddig .meg* Íratlan rajza, amely külön magyarázat nélkül is felfedi Ady költői attitűdjének nem egy-jellemző indokát, de főkép a költészetével -szem*) ben eleinte oly példátlan hevességgel' jelente kezö idegenkedés gyökerét.. A költő hatása ko-. rára. s korának visszahatása rá: a. könyv akárr hány helyén csaknem drámai izgalmassággat bontakozik ki az olvasó előtt-, aki különben a lirikus Adyn túl, most: először kap az „epikusról44 is emlékezetes képet, a Hargita, élni akar cimü fejezetben. A kötet tömör utószava pedig Ady oszthatatlan egységet emeli ki, egyben kijelölve végleges helyét a magyar irodalomban. Schöpflin szép és értékes könyve nagy nyeresége nemcsak az Ady-literáfurának, hanoin általában az esszé-irodalomnak, amelyben —> szempontjai emelkedettségével, megállapítása eredetiségével, gondolata/ gazdagságával és kulturáltságával — ópolv előkelő! mint jelentős helyet foglal el (Budapest.) Kárpáti, Aurél. % Velencei kaland NOVELLA Irta: FODOR LÁSZLÓ
