Prágai Magyar Hirlap, 1935. március (14. évfolyam, 51-77 / 3603-3629. szám)

1935-03-28 / 74. (3626.) szám

1935 március 28, csütörtök. 5 Maximos újra görög külügyminiszter Athén, március 27. Maximos volt görög külügyminiszter, aki a puccs kitörésekor lemon­dott állásáról, ismét átvette a külügyminisztérium vezetését. Mavromichali tárcanélküli miniszter­ként belépett a kormányba. Bulgária nem szűnteti meg egyoldalúan a békeszerződés katonai záradékait Ankara, március 27. Az uj ankarai bolgár kö­vet ma közölte Rusdi Áras török külügyminisz­terrel, a népszövetségi tanács jelenlegi elnöké­vel, hogy Bulgária soha sem foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a neuilley-i békeszerződés katonai záradékait egyoldalúan megsértse. A követ egyúttal megcáfolt minden másfajta jelen­tést. A török külügyminiszter a népszövetségi tanács és a balkáni paktum államai tudomására hozta a bolgár bejelentést. A követ nyilatkoza­tát diplomáciai körökben nagy elégtétellel vet­ték tudomásul. Orvul agyonlőtték egy ruszin község kormánybiztosát Bosszú áldozata lett a hétgyermekes Antouy Fedor, akit a kommunista képviselőtestület feloszlatása után állítottak Kanora község élére Ungvár, március 27. A csehszlovák sajtóiroda jelenti: Tegnap a késő esti órákban a szolyvai járásban levő Kanora községben revolverlövés­sel orvul meggyilkolták a 39 éves Antony Fé­dert, a község kormánybiztosát. Kanora köz­ség képviselőtestületét, amely főleg kommunista tagokból állott, munkaképtelensége miatt fel kelett oszlatni és 1934 augusztus 30-án a szoly­vai járási hivatal Antony Fedor ruszin gazdát állította a község ügyvezetésének élére. Antony jól látta el hivatalát, a községben ismét helyre akarta állítani a rendet és valószínűleg ezáltal vonta magára bizonyos személyek haragját. An- íony nős ember volt és hét ellátatlan gyermeket hagyott hátra. A volóci csendőrség őrizetbe vett két kommu­nistát és pedig Galatics Iván és Rajsinc Iván kanorai lakosokat, akik a kritikus időre nézve nem tudnak alibit igazolni. A tett színhelyére egy csendőrségi nyomozó csoportot küldtek ki Duras őrnagy vezetésével. Ma vált ki Japán végleg a népszövetségből Vass léssel édesanyja tisl®* lyaiázásárt beperelte Edrhard! Tibort Szentes, március 27. őzt. Vass Jánosné szombat- helyi lakos, néhai Vass József miniszter édesanyja a szentesi járásbírósághoz fordult Erkhardt Tibor, a független kisgazda párt vezére ellen, akit hnlott- gyalázással vádol meg Eckhardt ugyanis emlékeze­tes február 17-i beszédében Szen esen azt mondot­ta, hogy Bethlen István grófot arra kellene köte­lezni, hogy Vass József melló íemettessék cl a Pantheonban. özv. Vass Jánosné szerint Eckhardt- nak ez a kijelentése kimeríti a halottgyalázás kri­tériumát, mert Eckhardt beszédében előzőleg a Bethlen-ko-rmányzaí gazdálkodását erkölcstelennek nyilvánította s ebből következőleg a temetkezést is mint megbélyegzést és meggyalázást említette föl. Hétfőn lesz Ítélet a Kővess-tigjrben Kassa, március 27. (Kassai szerkesztősé­günk telefonjelentése.) Tegnapi számunk­ban jelentettük, hogy a kassai felsőbíróság dr. Bogsch felsőbirósági tanácsos elnökleté­vel megkezdte dr. Köves Illés, a Kassai Új­ság főszerkesztője kémkedési ügyének tár­gyalását. A tegnapi zárt tárgyalás este tiz óráig tartott és csupán az iratok ismerteté­sével telt el. Ezután az ügyész több indít­ványt tett a bizonyítás kiegészítésére s ezért a tárgyalás folytatását hétfőre, április 1-re tűzték ki. Valószínűleg még aznap meg is hozzák az ítéletet. Megállapodás a Habsburg-kérdésben ? Prága, március 27. Az Expres „Megálla­podás a Habsburg-kérdésben a kisantant nélkül V* címen a „Magyarság" párisi leve­lezőjének közlésére hivatkozva jelenti: Franciaországban nyílt titok, hogy Flandin kormánya követni fogja Mussolini példáját és az áprilisban leszerelő katonai korosz­tályt tovább is fegyverben tartja. —- A ma­gyar lap párisi tudósítója megbízható és jól­informált politikai körökben olyan értesü­lést kapott, hogy az osztrák restauráció kérdésében a stresai konferencián résztvevő három nagyhatalom máris megegyezett. G e n f, március 27. Japán két évvel ezelőtt bejelentette a népszövetségből való kilépé­sét. A népszövetség alapokmánya értelmében a bejelentés csak két évvel később válik vég­legessé, azaz Japán tulajdonképpen csak ma vált ki végérvényesen a népszövetségből. Az eseménnyel kapcsolatban Avenol, a népszö­vetség főtitkára egy japán lap munkatársá­nak kijelentette, hogy Japánnak mától fogva semmiféle joga és kötelezettsége nincs a nép­szövetséggel szemben. Kina népszövetségi delegátusa tiltakozott e felfogás ellen, mert Berlin, március 27. Az itteni esküdtbiróság előtt most kezdődött egy megdöbbentő bűnügy tárgyalása, amely előreláthatóan három napig fog tartani. A vádlott Charlotte Jünnemann 24 éves asszony, aki, mint annak idején közöltük, három gyermekét ölte meg a legbestiálisabb módon. Az asszony bezárta gyermekeit a pincelakásba, napokig magukra hagyta őket, úgyhogy azok az éhség és hideg következtében elpusztultak. Ez év február 3-án az asszony szomszédai let­tek figyelmesek a gyermekek* nyöszörgésére, feltörték a lakás ajtaját és borzalmas állapotban találták meg a gyermekeket. A két kisebbik gyermek, az egy és negyedéves Wolfgang és a négyhónapos Ingeborg néhány perc múlva kiszenvedett. A három és. féléves kisfiút, Bernhard-ot, azon­nal kórházba szállították, ahol az orvosok min­dent elkövettek, hogy életben tartsák, de a kis­fiú az elszenvedett éhség és betegség következ­tében négy nappal későbben meghalt. Az anyát, aki gyermekeit halálra éheztette, több napig egyáltalán nem lehetett megtalálni. az a véleménye, hogy Japán régibb kötele­zettségei, amelyeket akkor vállalt, amikor még a népszövetség tagja volt, továbbra is érvényben maradnak. A genfi japán főkonzul szintén nyilatkozatot adott az újságíróknak s megállapította, hogy a népszövetség nem hunyhat szemet Japán létezése fölött, ép úgy mint Japán sem teheti ezt a népszövetséggel szemben. Japán kilépése ellenére részt vesz a lefegyverzési konferencián és több más népszövetségi munkában. A helyzet március 27. után is ez marad. Február 5-én végre önként jelentkezett az asz- szony a rendőrségen, ahol bevallotta, hogy egy­általában nem törődött a gyermekekkel. Január 25-én hagyta el a gyermekeket, akik tehát kilenc napig voltak gondozás és élelem nélkül. Az asszony, akinek nagyon rossz hire volt a környéken, ez idő alatt különböző fér­fiak társaságában csavargóit és mulatóhelye­ken költötte el a támogatásként kapott pénzt. Az ügyészség azzal vádolja az asszonyt, hogy előre megfontolt szándékkal akart megszabadul­ni a gyermekektől és ezért gyilkosság címén emelt vádat ellene. A tárgyalás megkez­dése előtt egy órával már nagy tömeg tolongott a moabiti büntető törvényszék tárgyalóterme előtt. A tolongás oly nagy volt, hogy többszáz ember nem jutott be a tárgyalóterembe. Rövid- I dél tíz óra előtt vezették be a vádlott asszonyt. Láthatóan megtörte a fogház, arca sápadt, ki­fejezéstelen, fejét lehajtva lép be az őrök között a tárgyalóterembe és igyekszik arcát elrejteni a közönség pillantásai elől. A tárgyalás igen nagy érdeklődés mellett folyik. Biróság été állították a bestiális berlini anyát, aki halálra éheztette három gyermekét Lengyel kormány­rekonstrukció Varsó, március 27. Hir szerint a közeli napokban átalakítják a lengjél kormányt. A miniszterelnökön kívül néhány szakminisztert is kicserélnek. Az át­alakítás összefüggésben áll az elfogadott alkot- mányrevizlóval. Jól informált körök szerint a kor- mányrekonstrukció nem* érinti a jelenlegi kormány politikai irányát, amely változatlanul megmarad különösen a külpolitikában. Beck külügyminiszter továbbra is a helyén marad. A felsőbíróság elrendelte Terray Elek szabadlábraheíyezését Kassa, március 27. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) Ismeretes, hogy az ungvári ke­rületi bíróság Terray Elek volt ungvári városi főtisztviselőt különböző hivatali szabálytalansá­gok miatt nemrégibe elitélte. Terray az Ítélet el­len fellebbezést jelentett be s egyúttal kérte sza- badlábrahelyezését. A vádtanács kérését elutasí­totta. Terray a döntés ellen felfolyamodott a kassai felsőbírósághoz, amely ma foglalkozott a felfolyamodással és elrendelte Terray szabad- lóbrahelyezését. Terray Elek ennek folytán való­színűleg a közeli napokban elhagyja az ungvári fogházat. Meggyilkolta megunt kedvesét és fejét a tűzhelyen égette el egy felsőausztriai leány Steyr, március 27. 1930 májusába,n nyomtar lanul eltűnt. Sierning községből Kari Pohl csehországi illetőségű fiatalember, aki hosz- szabb ideig viszonyt folytatott Therese Möss- 1 ingerrel, egy napszámosnő leányával. A leányt gyújtogatás miatt gyannba fogták, le is tar­tóztatták és csak a fiatalember mentövallomá-* sa után helyezték szabadlábra. A leány később ráunt a fiatalemberre, de ez megfenyegette, hogy visszavonja a vallomását, ha a leány el­hagyja. Therese Mösslinger nem mert szakítani megunt szerelmesével, de mindenáron szabadulni akart tőle és ezért, mint most kiderült, anyja segítségével meg­gyilkolta a fiatalembert. A csendörség néhány nappal ezelőtt feljelentés alapján mindkét nőt letartóztatta és azok hosszú tagadás után most beismerő vallomást tettek. A leány elmondta, hogy megunt kedvesét megölte és a holttestet anyja segítségével tüntette el. Először le­vágták a halott fejét és azt a tűzhelyen el­égették, a törzset pedig elásták a kertben. A csendőrök a megjelölt helyen meg is találták a csontvázat. Feltűnő német textiláru- vásárlások R o u b a i x, március 27. Francia gazdasági kö­rökben nagy feltűnést keltett, hogy német keres­kedelmi megbízottak óriási mennyiségű gyapjút, gyapotot és kész textilárut vásárolnak Franciaor­szágban jóval a világáraknál magasabb áron. Az utóbbi napokban a francia textilvidékről ötezer tonna gyapjút adtak el Németországnak. Ugyan­ilyen meglepő bevásárlásokat eszközöl Németor­szág Liverpoolban is. Százhúsz jugoszláv bányász éhségsztrájkot kezdett a tárna mélyén Várasd, március 27. Gróf Pongrácz Já­nos alsóladányi kőszénbányájának százhúsz bányásza tegnap sztrájkba lépett. A bányá­szok már három hónapja nem kapták meg fizetésüket. A vállalat mintegy háromszáz- ezer dinárral tartozik munkásainak. A bá­nyászok emiatt tegnap levonultak a bá­nyákba és elkeseredésükben kijelentették, hogy addig nem jönnek fel a föld színére, amig fizetésüket meg nem kapják,, mert nem bírják már tovább nézni családjaik nyomo­rát. A bányászok egyúttal éhségsztrájkot kezdtek és az éhezés miatt tegnap hét bá­nyász ájult el a tárnában. — Jövedéki kihágások miatt letartóztattak két hanvai kereskedőt. Tornaijai tudósítónk jelenti: Hétfőn délután besztercebányai de­tektívek jelentek meg csendőrök társaságá­ban Reiabmann József és Reichmann Henrik hanvai kereskedőik lakásán és jövedéki kihá­gás ügyében házkutatást tartottak. A házku­tatás befejezőével mindkét kereskedőt letar­tóztatták és a besztercebányai kerületi bíró­ság fogházába szállították. Reicbinann Józse­fet már a múlt évben is letartóztatták jöve­déki kihágás miatt, de néhány nap múlva óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Nyílt tektintet és nyugodt idegek Nincsen olyan veszély, amely elháríthatatlan! És ka csak próbaké­pen ül is a Tatra 75 volánjánál, éraznia kall, kogy ura a helyzet- nek, mivel egy parancskor szokott gép engedelmeskedik akaraté- - nak. Egy könnyű nyomás a féken és simán, egy pillanat alatt //&. megáll a kocsi. Ez a kydraulikus fék érdeme, amelynek legna- (III Ilii és jégszekrények /''""x gy°bb előnye, kogy a legrövidebb idő alatt tökéletes biztonsággal ugyanolyan meg- fíjPü^J)) simán megállítja a kocsit. (Mi W BB18 HBjjM u" “"'k Ü1 ft HSl Í®k jó autónál, amilyen a Tatra! RRAG -SMÍCHOV

Next

/
Oldalképek
Tartalom