Prágai Magyar Hirlap, 1935. február (14. évfolyam, 27-50 / 3579-3602. szám)
1935-02-22 / 45. (3597.) szám
1935 február 22, péntek. 11 , KöZtíA’ZnAtí&Gr, Ötszázmillióval emelné az ipari termelési költségeket a negyvenórás munkahét Az ipari vállalkozók a munkaidó megrövidítésének súlyos gazdasági következményeket jósolnak Prága, február 21. A gyáriparosok országos szövetsége is akcióba lépett a negyvenórás munkahét ellen. A gyárosok szövetsége az illetékeseket arra figyelmezteti, hogy a negyvenórás munkahét bevezetése olyan következményekkel fog járni, amelyek újabb terheket raknak a vállalkozóra. Számolni kell elsősorban az üzemi rezsi, másodsorban pedig a bérek emelkedésével, ami — ha nem is haladja meg a heti két óra bérét, — akkor is 250 milliós többkiadást jelent az ipar számára. S tekintetbe véve, hogy a negyvenórás munkahét nem vonatkozik kizárólag a munkásokra, hanem az egyéb alkalmazottakat is érinti, tehát az általános béremelkedést legalább 300 millió koronára kell tenni, még abban az esetben is, ha a bérek nem emelkednek. Mármost, tekintetbe véve, hogy a munkaidő megkurtításával az általános üzemi rezsi emelkedése jár, az összkiadást, amivel a negyvenórás munkahét bevezetése esetén az ipari vállalkozóknak számolniok kell, meghaladja az ötszázmillió koronát. A vállalkozók a rezsi emelkedésével kapcsolatban rámutatnak arra a veszélyre is, amely ebből a kiviteli üzletre háramlik. E felfogás szerint ugyanis a rezsi emelkedése katasztrofális hatással lenne a csehszlovák export-üzletre. Az uj piacok meghódításával járó áldozatokat semmi szin alatt sem fogja tudni meghozni az ipar, ha a termelési költségek ennyire megnövekednek. Ha pedig az export-üzlet, amelynek színvonalát a múlt esztendőben igen jelentékeny áldozatokkal sikerült csak megtartani, a negyvenórás munkahét bevezetése következtében csökkenne, sőt esetleg végzetesen megbénulna, az újítás nem érné el a ldvánt szociális eredményt, mert nemhogy csökkenteni, de növelni fogja a munkanélküliek számát* A vállalkozók felelősségük teljes tudatában és különös tekintettel a munkásság érdekeire, hangoztatják, hogy a munkaidő ilyen generális megkurtítása az ellenkező célt eredményezné, mint amit általa a kormány elérni remél. A szociáldemokrata sajtá bagatellzál]a a gyáriparosok aggodalmait Prága, február 21. A gyáriparosok országos szövetségének állásfoglalásáról szóló jelentést a prágai lapok megjegyzés nélkül közlik, egyedül a szociáldemokrata „Právo Lidu“ fűzi hozzá a következő kommentárt: — A munkaidő megrövidítéséről szóló rendelet tervezetét a kormánypártok többsége helyesli, sőt szükségesnek tartja a tervezet megvalósítását. A közgazdasági tényezők a munkaidő megrövidítését a munkanélküliség korlátozása érdekében jó eszköznek tartják. A negyvenórás munkahét eredményei főképpen Olaszországban azt bizonyítják, hogy a rendszer jó és célravezető. A munkaadók aggályai a haszon esetleges csökkenése miatti aggodalomból erednek s ezért nem lehet ezeket az aggályokat komolyan venni. (ADamkölcsönöket vásárol a Csehszlovák Nemzeti Bank.) Hivatalosan közlik: A Csehszlovák Nemzeti Bank különböző alapjai számára csehszlovák államkőlcsőnöket vásárol. (Szlovenszkói részvénytársaságok mérlegei.) A Galántai Rum- és Likőrgyár r. t. az 1933/34. üzletévre 27.872 korona veszteséget mutat ki. A vállalat előző évi mérlege 4638 korona nyereséget tartalmazott. — A nagysurányi Commer- da Erőtakarmány Gyár r. t. az 1933/34. üzletévre 1,044.295 korona tiszta nyereséget mutat ki. A vállalat előző évi mérlege 285.678 korona veszteséget tartalmazott. A Commercia r. t. részvénytőkéje 2,100.000 korona. (A Gabonatársaság készletei.) Február 6-ig a Gabonatársaság összesen 138.502 vagon gabonát vásárolt és ezzel egyidejűén 85.464 vagon gabonát adott el. A Gabonatársaság készleteinek mennyisége február 6-án 53.037 vagont tett ki. Ebből a mennyiségből 21.814 vagon búzára, 14.630 vagon rozsra, 5894 vagon árpára, 10.404 vagon zabra és 294 vagon tengerire jut. (Lanyhult az osztrák silling.) A mai prágai deviazpiacon Amszterdam 1.75, Berlin 0.50, Brüsszel 0.50, Zürich 0.50, Newyork 0.01 és a kötött devizák közül Bécs 1 koronával gyöngült. Kopenhága 0.50, Oslo 0.50, Stokholm 0.50 és London 0.10 koronával megszilárdult. (Januárban mennyiségben csökkent a sörkivitel.) Január folyamán a csehszlovákiai sörgyárak 5023 hl sört 0.96 millió korona értékben exportáltak külföldre. A tavalyi év azonos szakában exportált sör mennyiségé 5116 hl és értéke 0.94 millió korona volt. A sörkivitel mennyiség tekintetében 2 százalékkal csökkent, mig érték tekintetében 1 százalékkal javult. (Román petróleumcég fiókvállalatot létesít Pozsonyban.) A bukaresti Petrol Block S. A. Romana és testvérvállalata a bécsi Petrol Block k. f. t. Pozsonyban Petrol Block k. f. t. céggel fiókvállalatot létesít. A bukaresti vállalat részvénytőkéje 600 millió lej. (Alapszabálymódositást tervez a Pozsonyi Városi Sörgyár.) A most alakult Pozsonyi Városi Sörgyár rt. március 6-án rendkívüli közgyűlést tart az Október 28-tér 2. szám alatti helyiségekben. A rendkivüli közgyűlés tárgysorozatán a részvénytársaság alapszabályai 7., 25., 33., 35. és 49. szakaszainak módosítása szerepel. (Mintegy kétszázmillió hektoliter a világ muliévi bortermése.) Bortermelői körökben a világ múlt- évi szüreti eredményeit, tehát az 1934. évi bortermés mennyiségét mintegy kétszázmillió hektoliterbe teszik. A huszadik század elején a világ átlagos bortermése 130 millióhektoliter volt, ez a meny- nyiség 1910—14 között 150 millió hektoliterre emel- kedett.1920—1933 között gedlg elírta e 170 millió hektolitert, (Januárban csökkent az autóelhelyezés,) Január folyamán a csehszlovákiai gépkocsigyárak által elhelyezett uj gépkocsik száma a decemberi kimutatás adataihoz viszonyítva csökkent, amennyiben decemberben 489 és januárban 413 uj gépkocsit hoztak forgalomba. A kimutatásból kitűnik, hogy csak a személyszállító gépkocsik száma, mely 441-ről 348-ra ment vissza, csökkent. A teherkocsik száma 43-ról 61-re emelkedett. A csehszlovákiai gépkocsigyárak elhelyezési adatai a következők: Tatra 97 (decemberben 113), Praga 80 (89), Skoda 73 (86), Aero 37 (45), Zetka 31 (40), Jawa 28 (28), Walter 26 (36). A külföldről importált gépkocsik száma szintén visszament. Decemberben 47 és januárban 40 külföldi kocsi került Csehszlovákiában forgalomba. Decemberben 69 és januárban 66 motorkerékpárt helyeztek el. (Kiépítik a holland-orosz kereskedelmi kapcsolatokat.) Amszterdamból jelentik: Bár Hollandia ée a szovjet között eddig még nincsenek meg a diplomáciai kapcsolatok, a holland gazdasági élet bizonyos ■köreiben újabban ismét élén'kebb érdeklődés nyilvánul meg a szovjettel való kereskedelmi kapcsolatok kiépítése irányában. Ezek a körök a Hollandiában alapított magánkomité körül csoportosulnak, amelynek feladata a szovjettel való kereskéde’mi kapcsolatok fejlesztése és amelynek megbízottai legutóbb is Moszkvában jártak, hogy tárgyaljanak a szovjet kereskedelmi nép biztosságává.], A jelentések -szerint a tárgyalások során megegyeztek a holland-szovjetorosz kreskedelmi üzletekből származó fizetési feltételek általános szabályozásában. Ugyanekkor elintézték a szovjetüzletekből származó esetleges nézeteltéréseknek dönítőbirósági utón való elintézésének kérdését is. Szovjetrészről e tárgyalások folyamán kilátásba helyezték Ho7ian- diának újabb hajózási megbízások adását is, A holland-szovjetorosz kereskedelmi kapcsolatokban a legutóbbi év folyamán jelentős felélénkülés volt tapasztalható. A szovjet hivatalos külforgalmi adatai szerint Szovjetoroszország a multév első tiz hónapjában 19.97 millió rubel értékű árut szállított Hollandiának az 1933. év hasonló időszakának 17.96 milliójával szemben, ami kerek 2 millió rubeles emelkedést jelent. Még erősebben emelkedett a Hollandiából bevitt áruk értéke, amely ugyancsak a múlt első tiz hónapjában 18.21 millió rubelre emelkedett a megelőző év hasonló időszakának 3.99 milliójával szemben, ami 9.2 milliós növekedést jelent. Legjobban megnövekedett a kaucsubbevitel, ami 3.69 milliót ért el (1933-ban 0.36 millió) és a színes fémeké, ami 4.41 millióra növekedett (0.52 millió). A szovjetexportnál pedig a faanyagok, növényi zsiradékok, műtrágyák, tengeri és az ásvány- olajtermékek vitték a főszerepet az emelkedésben. (A turóeszentmártoni kórház szállítói.) A pozsonyi országos hivatal a tiuróeszent mártom kórház szülészeti paviikmja részére való ez állítással a következő cégeket bízta meg: Zárn József és Fia Privigye, (ablakok), Laibaj István és Társa Rózsahegy (ajtók), Hranák István Rriekopy prá Vnufckáoh (szekrények) és Hubocky Mihály Trénerén (lakatos.) Megjelent a tejrendelet Prága, február 21. A hivatalos lap mai száma ■két tejreodeJetet közöl. Az egyiket Sípom egészségügyi miniszter bocsátotta kft. Er a rendelet kimondja, hogy március 15-tól kezdődően Prágában tilos nem kezelt, vagyis nem tisztított, nem forralt és nem hűtött tejet forgalomba hozni. A másik rendiel^tét Hodia Milán föld.művelési miniszter adtta ki. Ez a rendelet' nueghstározia. a Prágában érvényes tejárakat s a következőket tartalmazza.: A tejtermelő saját edényében szállított áruért franko pályaudvar Prága a kővetkező árat kapja: 3.6 százalékot zsírtartalma tej literéért 1 koronát, 12 százalékos zsírtartalmú tejszín literéért 4 koronát, 35 százalékos zsírtartalmú tejszín literéért 10 koronát A 3.6 százaléknál nagyobb, de 4 százaléknál kisebb zsirtartalmnl tejért a termelő minden tized számlák után 0.02 koronát kap. A 8.6 százaléknál kisebb, de 3.25 százaléknál nagyabb z»iirtartalmu tej árából minden hiányzó tftzedezázaléác után 0.08 koronát vonnak le* A 8.26 százaléknál kisebb zsírtartalmú tej árából a 3.6 százalékhoz hiányzó minden tiizedzázalék után literen ként 0.05 korona vonható le. Ha a wiirtaríakxm csökkenését az a körülmény okozta, hegy a tejhez a termelő vizet kevert, levonásba hozzák a víz megállapított százalék- számát. Megsovanyodott tej árából 10 fokos ée nagyobb savanyúság esetén 0.40 koronát vonnak le literenként.. 12 százalékos zsírtartalmú tejszín árából savanyúság esetién 0.90 és 35 százalékos zsír- tartalmú tejszín árából savanyúság esetén literenként 2.70 koronát vonnak le. A rendelet szabályozza a közvetítő kereskedelem árait és a kiskereskedelmi árakat és büntető szankciókat is tartalmaz.-----o----(A Selmecbányái állami fűrésztelep helyzete.) A Selmecbányái állami fűrésztelep helyzetét a „Slovenská Politika" a következőkben ismerteti: A Selmecbányái állami fűrésztelep mintegy 200 munkást foglalkoztat. A munkások egy turnusban dolgoznak, csupán a karácsonyelőtti idényben volt szükség két turnus beállítására. A produkció mennyisége napi 200 köbméter körül mozog. Külföldre főképpen Hollandiába, Angliába és Németországba exportálnak. Az export mennyisége átlagosan napi 4—5 vagont tesz ki. Az elmúlt esztendőben elhelyezési nehézségek voltak, emiatt a fűrész készletei erősen megduz- zadtak. A készletek értékét 13—15 millió koronára becsülik. A gömbfát a Fekete-Garam mentén levő erdőkből szállítják. A fuvarosok köbméterenként 12—17 koronát kapnak. A gömbfa- készletek mennyisége, főképpen puhafa 3500— 4000 köbméterre rúg. (Magyarországon 316.6 millió a bankjegyforgalom.) Budapestről jelenítik: A Magyar Nemzeti Bánik bankjegyforgalma a február 15-iiki kimutatás szerint a február 7-iki forgalommal szemben 15.4 millió pengővel 316.6 millióra csökkent. A csökkenést váltó visszaváltások időzték elő, miáltal a váltótárca 16.1 3 millió pengővel apadt. Az állami zsirószáim- lákra 1.4 millió pengő folyt be, elleniben egyéb számlákról 4.3 millió pengő kiutalás történt, úgyhogy a zsiirókövetelések állománya végeredményben 2.9 millió pengővel csök- i kent. Az érckészlet 0.2 millió pengős csökkenést tüntet fel. Az állami adósság törlesztésiére 0.4 millió pengő folyt be. (Megállapították a román külkereskedelem szabályozásának részleteit) Bukarestből jelentik: A külkereskedelem tefoomyoilitámnaik uj rendszere eddig nem lépett életbe, mtoitlboígy a minisztertanács január végén csak a rendszer alapvonalait állapította, meg. Most azonban már a részleteket is kidolgozták és a nyilvánosságra hozott terv előreláthatólag a végleges megoldás útját jelenti. A külkereskedelmet a terv ezerint a magánbankok széleskörű bekapcsolása által lényegesen megkönnyítik. A Román Nemzeti Bank a jövőben, mint központi szarv, az expoirtidevizák- nak csak arra a részéire vonatkozólag bír hatáskörrel, amelyet az állami szükségletek fedezésére kell beszolgáltatni, a hátralevő részre azonban csak nyilvántartó helyként szerepel. Az exportőrök kiviteli okmányaikat átadják valamely banknak behajtás céljából és a bank petróleum- termékek exportálása esetén az exportdeviza 60 százalékát, más árule exportjánál pedig annak 40 százalékát a hivatalos devizaárfolyamon beszolgáltatja a román jegybanknak. A fennmaradó 40, illetőleg 60 százalék exportdevizát három részre osztják: 70 százalékát a folyó behozatal kifizetésére, 20 százalékát hátralékok megfizetésére, 5 százalékát pedig a külföldi utazások szükségletére fordítják* Behozatal esetén be kell mutatná a kereskedelemügyi minisztérium külkereskedelmi osztályának engedélyét, régi adósságokra és utazási célokra szükséges devizák beszerzésére pedig a Román Nemzeti Bank engedélyére van szükség. Az exportőr az ilyenképpen fölosztott devizaösszegeket saját céljaira fölhasználhatja, vagy pedig azokat másoknak átengedheti. Ebben az esetben prémiumot Is számíthat föl. Az export ellenértékének behajtását végző bankok a kiviteli okmányok átvétele után azonnal tanúsítványt állíthatnak ki az exportőrök részére, amelynek alapján ezek bizonyos devizaösszegek fölött szabadon rendelkezhetnek. Minthogy úgy, Mit kapunk a valutákért? Prága, február 31. Ké 100 pengőért 432.50 100 schllUngért 452.50 100 zlotyért ............................ 452.30 10 0 lejért ................................... 15.25 100 márkáért • • • . ■ ■ . 908. 100 dinárért 53.425 100 svájci frankért « • ■ * • 774.— 100 francia frankért... 157.80 10 0 Uráért ........ 203.65 1 amerikai dollárért . ■ „ • 23.40 1 angol fontért .«■■■■ 116.50 Mit fizetünk a valutákért? Prága, február 21. Ké 100 pengőért »••<.«•« 435.50 100 schllUngért ...... 455.50 100 zlotyért ....... 455.30 100 lejért .................................... 15.55 10 0 márkáért ....... 912.— 100 dinárért ............................. 53.825" 10 0 dinánért ............................. 53.70 10 0 svájci frankért ..... 777.— 100 francia frankért................... 158.40 10 0 líráért .................................... 204.85 1 amerikai dollárért .... 23.60 1 angol fontért ..... ■ 117.50 a szabad rendelkezésre álló devizák összege, valamint az a határidő is, amikor beáll a deviza fölötti rendelkezés joga, pontosan megáll apadható, azt hiszik, hogy Bukarestben devfaabatáT- időüzlet fog kialakulói. (A nyitrai dohányraktár építési munkálatai.) A csehszlovák dohányjövedék vezetősége s nyitrai dohányraktár építési munkálataival a. Slo- vensko-Ceská építési rt. besrtercebányai cég pozsonyi fiókját bízta meg. (Ásványtrágyalelet Nagytapolcsány környékén.) Nagytapolcsány környékén nagyobb mennyiségű ósványtrógyára bukkantak. 9 trágya értékesítése iránt egy csehországi vállalat mutat érdeklődést. (Külföldi áruházak megbízottal a tavaszi prágai mintavásáron.) A külföldi vevők egyre nagyobb számban érdeklődnek ez idei tavaszi prágai minta- vásár iránt. így a többi között a svájci osehsilovák kereskedelmi kamara hivatalos értesítése szerint az egyik legnagyobb svájci áruház, mely még Cseh Szlovákiában nem vásárolt, megbízottat küld, hogy annak közvetítésével különböző szövőipari cikkeket, kesztyűérut ét bőrárut váeéroljon. Ezen kívül zvéd áruházak is küldenek megbiaottokat a tavaszi mintavásárra. (A pozsonyi Apolto közgyűlése.) Pozsonyból jelentik: Az Apollo Ásványolajfinomitó rt. március 2-án tartja 86-ik rendes közgyűlését Ezen a köz gyűlésen terjesztik elő a vállalat 1933. évi mérlegét. A részvénytársaság 18 millió korona részvénytőke mellett 874.652 korona tiszta nyereséget mutat ki 1933-ra. (Megjelent a postatakarékpénztár! folyászámlatulajdonosok jegyzéke.) A postatakarékpénztári folyószámlatulajdonosok uj jegyzéke 1934 december 81-i kelettel most jelent meg. A közös jegyzéken kívül külön kapható a prágai főiutézet folyószámlatulaj- donosainak, továbbá a brünni fiókintézet csekk- számlatulajdonosainak jegyzéke. (Magánkoinpenzációs üzleteket ismét engedélyez a Jugoszláv Nemzeti Bank.) Jelentettük, hogy * jugoszláv jegybank csehszlovák viszonylatiban beszüntette a magánk ompenzócióg üzletek engedélyezését. Belgrádi jelentés szerint a Jugoszláv Nemzeti Bank a magánkompenzációk tilalmára vonatkozó rendeletét visszavonta és ismét engedélyezi a m agánkompenzációe üzleteket. (Vásári hir.) Rimaszombatban február 25-én országos vásár lesz. A vásár keretében állatvásárt is tartanak. (Fizetésképtelenségek.) Jakusovszky Ferenc vegyeskereskedő, Nyustya. Követelés 93.000, tartozás 165.000 korona. Ajánlat 45 százalék. Fried József, Kassa. Követelés 39.980, tartozás 85.886 korona. Ajánlat 45 százalék. — Lich- tenstein Adolf szeszgyáros, Révayfalva. Moratórium. Ajánlat 100 százalék öt részletben 1936 szeptember 5-ig. Követelés 391.000, tartozás 501.582 korona.ÉR TÉKTŐZSDE Prága lanyha Prága, február 21. (CTK.) Az értéktőzsde mai forgalma vontatott ütemben bonyolódott le. Közvetlenül nyitás után lanyha irányzat lett úrrá a piacokon és a forgalomba került értékeK árfolyama lemorzsolódott. A helyzet a tőzsdeidő későbbi folyamán sem javult, mivel a meá határidőnapra való tekintettel a kínálat erői méreteket öltött és ezzel szemben a kereslet mö-. götte maradt a kínálatnak. Kedvező gazdaság) helyzetjelentések nem érkeztek a tőzsdére és igy külső körülmények élénkítő hatást nem keltettek. A tőzsdeidő második felében az üzletté • lenség stagnálássá fajult. Néhány érték kezdeti