Prágai Magyar Hirlap, 1935. február (14. évfolyam, 27-50 / 3579-3602. szám)

1935-02-17 / 41. (3593.) szám

8 1935 február 17. vasárnap. Látogatás egy tudományos könyvnél, amely harminc éven át íródik A háború kitörésének évében kezdte a Magyar Tudományos Akadémia nagy etimológiai szótárának kiadását, amelynek utolsó füzetei a negyvenes évekre várhatók Milyen változáson, átalakuláson mentek át szavaink, mig zengzetes magyar nyelvünk mai formáját érte el? leges fegyelem kényszerét. Megtanított, hogy az igazi udvariasság nem az, ha percre meg­tartunk egy randevút, melyhez nincsen ked­vünk; udvariasabb, ha csirájában kegyetlenül elfojtjuk egy kellemetlen randevú lehetősé­geit ... Megtanított, hogy kegyetlenség nélkül nem lehetünk soha szabadok, s örökké terhére esünk társainknak. Megtanított arra is, hogy az ember lehet goromba, de soha nem lehet udva­riatlan; lehet arcul ütni valakit, de nem szabad untatni; s hogy udvariatlanság szeretetet szín­lelni ott, ahol sokkal kevesebbet várnak tőlünk. Este mindig színházba mentünk. Hét óra felé jelentkeztem nála, szalónjában. A nagy szálloda hangfogóival, mesterséges ködfüggönyeivel rej­tette ennek a finom és kedves lénynek életét. Ha játszott, — nagy szerepeket játszott és tö­kéletlenül, — elkísértem a színház kapujáig és megvártam a szomszédos kávéházban; mindig testi fájdalmat szerzett nekem, ha a nő, aki ne­kem adta barátságát, tökéletlen volt mesterségé­ben. Szabad napjain Reinhardt színházaiba mentünk; úgy vélekedett, hogy nem érdemes máshová járni; s néha ugyanazt a darabot néz­tük meg négy-öt egymásután következő estén. Magánéletéről soha nem tudtam meg semmit. Később férjhez ment, valamilyen gazdag em­berhez. Néha ebédre hivott, az ebédet szalón­jában szolgálták fel, s mindig csak hárman ül­tünk az asztal körül. A nőket nem szerette. Hí­res írókat hivott meg „harmadik“-nak, német arisztokratákat, nagyon gazdag bankárokat, vagy divatos politikusokat. S ha elment a ven­dég, valamilyen cinkosi bőkezűséggel mondta el nekem a „nyersanyagot" — a távozó titkait, mit szeret, mi fáj neki, mi van neki és mi nin­csen, mit szeretne? Ezeken az ebédeken lassan megismertem azt a másik Berlint, amely az új­ságokban az első oldalakon szerepel, mikor hí­rességei nagyot buknak, vagy nagy sikert arat­nak valahol; van egy fajta ember, akiből soha nem lesz napihir. Nem volt viszonyunk, azt hiszem, nem is sze­rettük egymást; egykoruak voltunk, s amellett olyan különösen, bonyolultan volt ő az öre­gebb és tapaszaltabb. Minden embertől csodát vártam, valamilyen látomást reméltem tőlük; ő nyugodtan nézte vendégeit, testi elváltozásaikat figyelte, mit és mennyit esznek, milyen mozdu­lattal és milyen módon árulják el kielégületlen- ségüket? Néha el kellett kisérnem vidéki váro­sokba, fürdőhelyekre; soha nem tudtam, ki az, akinek látogatására indul? Nem voltam „g i g o- 1 o“ számára, mert nem szerettük egymást, gyakran aludtam közelében, de soha nem ju­tott eszünkbe a szerelem; ebből a viszonyból el­ső pillanattól hiányzott minden nemiség, egé­szen különösen intimek voltunk, s mindketten féltünk megrontani valamilyen ügyetlen, vagy nem egészen őszinte mozdulattal ezt a bizalmas­ságot. Mesterségbeli közönnyel és cinkossággal öltözött és vetkezett előttem; s én ugyanúgy néztem, vágytalanul, a szeretet egy különösen gyöngéd szemléletével, melyből bonyolult, nyil­ván nem „egészséges" módon hiányzott a test minden érdeke. Általában nem sokat tartottam az „egészségiről, s mindarról,, amit az emberek a szerelemben egészségesnek neveznek .. . Eb­ben az időben barátnőimet, bálokon és társasá­gokban, gyakran ő maga választotta meg. Közel élt az élethez, s amellett tudott egye­dül maradni. Hozzám a nők, akik szerettek, vagy utamba kerültek, majd mindig jók voltak; sokkal különbül, emberségesebben és nemeseb­ben bántak velem, mint én velük, aki rövidesen, két-három találkozás után ráuntam valamennyi­re. De a színésznőt szerettem a magam mód­ján, minden elképzelhető testi kapcsolatnál bi­zalmasabb barátságban éltünk; nem is úgy, mint férfi és nő, nem is úgy, mint „testvérek" — az ilyen testvéri kapcsolatok mindig gyanúsak — inkább, mint két férfi, vagy, ami valószínűbb, mint két nő. Ami feminin elem volt jellememben, azt előhivta, mintegy rögzítette, aranyfürdőben fixálta. Olyan illedelmes és szófogadó voltam társaságában, mint soha azelőtt és soha később női társaságban; tudtam sétálni vele, órákat ül­tem csendesen szobájában, néztem, atíogy festi magát, ápolja testét, — a szálloda ablakai az Unter den Linden-re nyíltak, s a téli ucca meg­telt alkonyaikor valamilyen civilizált világias exotikumraal. — hallgattam, ahogy a szobatele­fonon át hazudik és Ígér ismeretlen férfiaknak. Soha nem kért semmit, s idejével, gyöngédségé­vel, valamilyen rendkívüli és nagyon becses lovagiassággal mindig rendelkezésemre állott, nappal és éjszaka. Tisztelte spleenjeimet, s meg­tanított Berlint szépnek látni és mindenütt jól- érezni magam. Csodálatosan értett a magány mű­vészetéhez; kagylóban élt; s mint az igaz- gvöngy, drága volt és sokba került azoknak, akik vágytak reá. De én nem vágytam reá; s ezért lassan ide­adta minden titkát. Ahogy lehullott róla idővel minden fátyol, ez a vetkőzés izgalmasabb volt minden meztelenségnél. Karácsony délelőttjén azt mondta: — Kaisert kiengedték a börtönből. Menjünk el hozzá. (Jövő vasárnap folytatjuk*) Budapest, február közepén. (Budapesti szerkesztőségünktől.) — Legrégibb összefüggő nyelvemlékünk az Arpádházi királyok korából, az aranybulla idejéből maradt ránk. A pozsony- megyei Deáki községben íródott a halotti beszéd és könyörgés, s harmadfélszáz szót tartalmaz. Izgatóan érdekes minden anyanyelvét megbecsü­lő magyar ember előtt az a kérdés, milyen fejlődésen, átalakuláson ment át nyelv­kincsünk, mig a halotti beszéd érdes szavaitól, a „Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc ysa pur es chomuv vogmuc“-tól Csokonay, Vörös­marty, Petőfi, Arany, Ady gyönyörűen zengő magyar nyelvezetéig eljutott? Mindenki számára tanulságos, élvezetes ismeret i megtudni, honnan eredtek szavaink? őseredeti szavak-e, vagy az idők folyamán, a szomszédos népekkel való érintkezésünk révén kerültek szó­kincsünkbe? A magyar nyelvtudomány a nagy Révai óta gonddal és szeretettel foglalkozott szavaink ere­detének vizsgálatával, a szóetimologizálással. De a tudományos élet már régóta hiányát érzi egy olyan összefoglaló nagy munkának, amely az egész magyar szókincset felöleli és vizsgálat alá veszi nemcsak a ma használatos szavainkat mos­tani alakjukban, hanem ismerteti a rég elfeledett, modem nyelvünkből teljesen kiveszett szókat, aztán a különböző tájszólások szavait, melyek sokunk előtt érthetetleneknek tűnik fel. Egy szóval milyen magyar nemzeti kincs lenne egy olyan nagy munka, amely az összes magyar sza­vak kataszterét adná s rámutatna minden szó eredetére s arra az átalakulásra, amelyen a mai magyar nyelvkincs minden szava átment, mig mostani formájában használjuk. Nos, még csak néhány esztendeig kell vár­nunk és teljesen elkészül ez a nagy munka. A Magyar Tudományos Akadémia alapítóle­velében foglalt kötelezettségének megfelelve, még a század elején elhatározta, hogy megirat- ja és kiadja a magyar nyelv etimológiai szótá­rát. A tudományos munka megindult és a magyar nyelvtudomány két kiváló műve­lője, dr. Gombócz Zoltán és Melich János egye­temi tanárok hozzáláttak ahhoz a rendkívüli fá­radsággal és önfeláldozással járó feladathoz, hogy összegyüjtsék és etimologizálják az egész magyar szókincset. 1914-ben, a háború kitörésének esztendejé­ben jelent meg a „Magyar Etimológiai Szó­tár" első füzete. Húsz esztendő múlva, a múlt év végén a tizen­egyedik füzetet adta ki az Akadémia. Hogy a munka gyorsabb ütemben haladjon, mostantól kezdve az Akadémia megbízásából a munkatár­sak sorába lépett dr. Laziczius Gyula egyetemi magántanár, a kiváló szlávista s a finn-ugor kapcsolatu szóanyag feldolgozására dr. Zsiray Miklós egyetemi magántanár is megbízást ka­pott. Most már évenként két-három füzet fog megjelenni, de rendkívül optimista számítás, ha azt mond­juk, hogy a nagy munka nyolc-tiz év alatt tető alatt lesz. Ennél az igazán korszakalkotó tudományos munkánál tettünk látogatást a Magyar Akadémia főtitkári hivatalában. Zsiray professzor az asz­talon elénk rak egy ízléses kötésbe foglalt ha­talmas kötetet, az eddig megjelent tizenegy fü­zet foglalatát. Mig a könyv lapjait forgatjuk és csodálkozással látjuk, hogy minden egyes szó­nak pedigréjét milyen lelkiismeretes gonddal ál­lították össze, egyszeriben megértjük és nem so­kaljuk azt a három évtizedet, amit ennek a stan­dard munkának összeállítása és kiadatása igény­be vesz. Nemcsak a magyar tudományos életben, de az egyetemes nyelvtudomány körében is pá­ratlan ez a munka, amelyhez hasonló etimológiai szótárt idáig egyet­len nagy nemzet tudományos élete sem termelt ki.. A-tól a „iari$iar“-ig Az első, ami az embert érdekli, hogy melyik szónál tart most a munka, a tizenegyedik füzet végén melyik betű milyen szava szerepel. Mert az etimológiai szótár természetesen a legszigo­rúbb ábécé sorrendben halad végig szavainkon. Nos, hát a tizenegyedik füzet végén, az 1760-ik oldalon a faristar szóval végződik a végelátha­tatlan szósorozat. Vájjon ki ijja-fija lehet ez a faristar szó? Tájszó talán? Nem, keresztjelzést találunk előtte és ez a kereszt azt mutatja, hogy meghalt szegény, régen kiveszett már nyelvünk­ből, csupán a 13. század egy-két okmányában szerepel. Ma már eredetét és jelentését sem le­het pontosan megállapítani. Valószínű, hogy a római „fórum", piac szóval függ össze, a kö- I zépkori magyarországi latinság forestarium sza­vából keletkezhetett. Úgy bizony, ez a hatalmas munka az egész magyar szókincset felöleli, tehát a köznyelv szó­készletén kívül a legfontosabb tájszavakat is, valamint a tulajdonnevek közül is azokat, ame­lyeknek világos az eredetük s amelyeknek nyel­vészeti, vagy történeti fontosságuk van. Mi mindent tudunk meg egy-egy szórót? Természetesen a legszigorúbb tudományos módszerrel készül ez a szótár. Minden szóra vo­A lexikonnal és a szótárral szemben, amikor először vesszük kézbe, bizalmatlanok vagyunk, illetve kriticizmusunk szeretne hiányosságot, hi­bákat felfedezni bennük. Erre valók a* „stich- próbák". Nos hát, kezdjük ezt a próbát Rima­szombatban és környékén gyakran hallottam ezt a szót: bodázni. Úgy emlékszem, ide-oda járás­ra, célnélküli csatangolásra használják ezt a ki­fejezést Bátyiban. Lássuk, tud-e erről az etimo­lógiai szótár? Hogyne tudna. Olvassuk róla, hogy a göcseji nyelvjárásban is előfordul, s annyit jelent, hogy ide-oda megy, ugrál, csapong, csavarog, bo­lyong. Valószínűleg az átabodázik, átabotászik szóból származik. Egy szlovenszkói városnév etimológiájára vagyok kiváncsi. Nézzük meg Dobsinát. Az első adatok 1326 tájáról valók. Ebben az időben lakossága német és szlovák: Dobsina, genitivusza Dobsinej, de a szó tövé magyar eredetűt egy magyar személynév: Dobsa és Dobsina azt jelenti: a Dobsáé. Magyar személynév helynévi származéka tehát a szlávban gyakori ina képzővel. Hasonlóan magyarból való német helynevek a magyar Ko­sa személynévből származó Kaschau, a Torná­ból származó Tomau stb. Hát a Csallóköz? Ez a Csalló folyónév és a köz szó összetétele, mint Rábaköz, Muraköz. A Csalló folyó nevé­nek eredete ismeretlen. A Csallóköz magyaráza­tára sok szellemes és kevésbbé szellemes elmé­let van. így Bél Mátyás azt mondja „sarló-köz", mert a folyó Pozsony alatt sarló alakjában fogja közre a szigetet. Lássunk egy keresztnevet: Ernő. Ez egészen uj eredetű, csak a múlt századtól használják. Képződött a német Ernst tulajdon — illetve ke­resztnévből, amelyhez a nyelvujitásbeli becéző -ő képző járult, mint Pető, Gergő, Dezső név­nél is látjuk. Volt egy régebbi török eredetű hasonló keresztnevünk is, az Ernye, de ezt már nem használjuk. Nézzünk egy teljesen idegen szót: Etikett. Megtudjuk, hogy először 1835-ben fordul elő és német közvetítéssel került a magyar nyelvbe. Fáradságos munka A kívülálló nem is sejtheti, mennyi fáradság, gond, munka szükséges ahhoz, hogy a magyar etimológiai szótár felépüljön. A kutató átvizsgál­ja az egész régi magyar nyelvre vonatkozó anyagot. Az anyag összegyűjtése után át kell natkozólag megtudjuk elsősorban a legfontosabb rágós alakokat és a származékalakokat. Ezután megismerjük a szónak a magyar nyelvkincsen belül való teljes történetét, tehát alak- és jelen­tésváltozásait, azután a nép nyelvében levő alaki és jelentésbeli változatokat. Amikor a szónak történeti fejlődése a magyar nyelvkincsen belül tisztázva van, akkor kerül szóba a tulajdonké- peni probléma, az eredet kérdése. Végezetül a könyvészeti részt kapjuk, ki mivel egyeztette és végezetül megtaláljuk az illető szónak idegenbe kölcsönadott alakjait. így például a daru szóról megtudjuk, hogy az átment a szlovák nép nyel­vébe, mint darov, a románéba, mint daros. Ebből a rövid ismertetésből látjuk a munka különlegességét, a tudományos irodalomban való egyedülállóságát. Tárgyilagos megállapítás sze­rint is ez lesz az egész világirodalomban a legterje­delmesebb és legalaposabb etimológiai szótár* Ezt a külföldi tudományos körök is elismerik és már most is sűrűn érdeklődnek a magyar etimo­lógiai szótár iránt. Annyi bizonyos, hogy a jö­vőben a magyar szókutatások enélkül az alap­vető munka nélkül el sem képzelhetők, illetve ebben a munkában mindenki mindent megtalál, ami a magyar szavak eredetére és történetére vonatkozik. tanulmányoznia a. szó egész Irodalmát, ki, hol és mit irt a szóról. Ha a szó ősi, azaz finn-ugor eredetű, akkor a rokonnyelvekben levő ösz- szes adatokat szedi össze, ha pedig jövevény, annak a nyelvnek adatait, amelyből átvettük. Természetesen nem egy-egy szó után kutat, ha­nem a rábízott szavak egész csoportjait veszi vizsgálat alá, mert egy-egy szó utón nem olvas­hat végig vagy 2000 forrásmunkát. így készül, épül a Magyar Etimológiai Szótár, amelynek címlapja után az első oldalon ezt ol­vassuk: Joanni Nicolao Révai Sacrum. Az Akadémia ezt az egyik legszebb alkotá­sát a nagy Révai emlékének szenteli. Tizenegy 160—160 ivrétes füzet készült el 1760 oldalon. Körülbelül még harminc füzet van hát­ra. Akkor aztán a magyarság birtokába jut a nagy kincs: az egyetemes magyar szókincs gyűj­teménye. öngyilkosáéi járvány Szovjetoroszországban, A párisi „La vie intelfeetueile" című folyóirat, legutóbbi számában feltűnő cilkk jelent miéig az orosz ifjúság erkölcsi romlásáról. A vallás- és enkölcsmélkülii nevelésre ara oro&z ifjúság igen sok tagja öngyilkossággal válaszol. Az orosz ifjúság körében ugyanis 6—7 óv óta valóságos öngyilkos­sági járvány pusztít. A szovjetlapok kezdetben e tömeghalálozásról bizonyos aggodalommal teltek jelentést. Becsmérőleg nyilatkoztak „az éleit, szö- kievónye-irőil11 s az ifjúságot óvták e gyávák kö­vetésétől. Az intelem nem használt, sőt az öngyil­kosságok száma egyre növekedett. Ma. az ifjúsági öngyilkos eseteket egyszerűen agyonhallgatják s azért azok számát hozzávetőleg is megállapítani Lelbetetilien. Egyes -esetekről már említés sem . tör- téuiilk, legföljebb a tömeges úgynevezett „kollek­tív öngyilkosságról" esik szó. A kétségbeesett ön­gyilkosok után olyan levelekre találtak, amelyek aiz orosz tragédia legszivetrázóbb bizonyítékai közé sorozhatok. Néhány példa belőlük: „Az élet oly szomorú, nem bírom* tovább . ., Minden borzasztó. A vízbe vetem magam, hogy a halak faljanak fel és semmi se maradjon belőlem.. „Élhetnénk,- ha. gyöngeelméjüek lennénik, hanem az ember gondolkozik és ez borzasztó...„Leket, hogy van valami a halálon túl, érdemes tehát meg- kásérelma, hogy azt meglássuk, mert. az ottani élet resszabb és unalmasabb nem leket,..Hat fiatal leány ugyanarra a fára akasztotta fel magái; bú­csúlevelükben ezt írták. „Nemi bírjuk tovább, — legalább utazni és érdekes dolgokat látni lehetne. — Mindem szürke, megfulladunk ..." Érdemes megemliteni. hogy a tatár, szibériai és mongol ifjúság az öngyilkossági járványtól mentes ma- madlt. Böngészés a szótárban

Next

/
Oldalképek
Tartalom