Prágai Magyar Hirlap, 1935. január (14. évfolyam, 1-26 / 3553-3578. szám)

1935-01-29 / 24. (3576.) szám

10 H1 RI>S^ 1935 január 29, fewML Rendben folyt le a CsAF-MLSz 1935 évi közgyűlése Teljes elismerést szavaztak az eddigi vezetőségnek, amelyet újból megválasztottak ■■ Végleges elintézést nyert a keleti kerület ügye ■■ Február 17-én kerületi közgyűlés Ungváron LABDARÚGÁS A Slavia és Sparta nagy győzelmei * Bohvede- re-i négyes tornán. Prága, január 28. Vasárnap folytatták a Bel- vedered négyes torna mérkőzéseit. Mindkét mérkőzésből a prágai élcsapatok kerültek ki győztesként, még pedig igen nagy gólaránnyal. Poseony, január S5&. (Foasooyi ezerkesztösé- giinktől.) A CsAF-MLSz a* utolsó években olyan vezérkarra tett szert, amely a legnehezebb felada­tok megoldására is képes. Ezt igazolta a most le­folyt közgyűlés is. A keleti kerület működése, mint ismeretes, fel volt függesztve, ami óriási izgalmat eredményezett a közgyűlésen is, Szeren­csére sikerült az ellentéteket letompitanü sőt tel­jesen likvidálni azokat. Dr. Hoffmami Dezső, a keleti direktórium tag­ja, Gottlieb ungvári báró társaságában már szom­baton tárgyalásokat folytatott Pozsonyban Nagy, Kobut és dr. Brüll szövetségi vezetőkkel. A tár­gyalások nem vezettek megfelelő eredményre és igy a közgyűlésen heves viták keletkeztek. Vég­eredményben Kolhiut Pál nemzetközi előadó ja­vaslatában egyeztek meg, amely szerint az eddigi direktórium tovább vezeti az ügyeket. Dr. Péter Zoltánt felkérték, hogy továbbra is a direktórium tagjaival együtt vezesse a kerület ügyeit és a di­rektórium valamelyik tagját nevezze ki helyet­teséül. Ha dr. Péter mégsem volna hajlandó az ügyeket a kerületi közgyűlésig vezetni, úgy dr. Hoffmann Dezsőt bízza meg a központ ezzel a feladattal. A közgyűlés egyúttal utasítja a di­rektóriumot, hogy a kerületi közgyűlést február 17-re hívja egybe. A határozatot egyhangúlag fogadta el a közgyűlés. A keleti kerület ügye olymódon nyugvópontra jutott és remélhető, hogy végre helyreállnak a normális állapotok a kárpát­aljai labdarngósportban. A közgyűlés egyébként igen népes volt, az ösz- szes kerületek képviseltették magukat. Nagy Dezső elnök megnyitó szavai után, ame­lyekben fegyelmezett játékosok nevelésére szólí­totta fel az egyesületeket, Schumann Imre titkár .részletes jelentésben vázolta a szövetség elmúlt évi tevékenységét. Rámutatott arra. hegy az MLSz a. legnagyobb harmóniában élt a CsAF-al, az MTSz-el és a társasszövetségekkel. A kerületek általában eredményes munkát fej­tettek ki és adminisztrációjuk mintaszerű volt. Az egyesületek száma 100-ról 126-ra szaporo­dott, az igazolt játékosok száma jelenleg 4497. Az uj egyesületek beszervezése terén különösen a détí kerület végzett köveéésre méltó munkát. Sdhíurmann Imre titkárnak jegyzőkönyvi köszönetét szavaz a közgyűlés és 10 éves titkári jubileuma alkalmával’ a szövetség plakettjével tüntette ki őt. Kobut Pál Cs.YF kiküldött, referált ezután a prágai központnál végzett munkájáról. Előadta, hogy Sohtteller Pál és ő a CsAF minden ülésén hathatósan képviselték a magyar futball érdekeit. Egyes esetekben számottevő eredményeket sike­rült elérnie. Csuk példaképpen említi a hathóna­pos játékosigazolási idő bevezetését, amely véget vetett játékosaink elcsábításának. Egyébként a CeAF-aj a viszony a legjobb volt s a CsAF is meg volt elégedve az MLSz-el, amint ezt dr. Pelikán­nak a Képes Sportlapban megjelent interjúja is bizonyítja. A közgyűlés jegyzőkönyvi köszönettel hono­rálta Kobut Pál ered menyes tevékenységét. Ezután Outt'nann Sándor terjeszti elő a pénz­tári jelentést amelyből k Merül, hogy a szövetségi 3í*Ö korona nyereséggel zárta az elmúlt esztendőt, j A jövő évi költ■■•é'.’ve ItiSöO koronát irányoztak i elő. A pénz‘ári jMr: c t -i közgyűlés jóváhagyta,] e yúttal elengedi- a keleti kerület 268 korona! t.tozácá t. j Több fellebbezés szerepelt a közgyűlés napi-1 r : Íjén. ry.ek'-t a/.->.-b.-i.-n •» mávUr.-ban megtartan­dó ezábálymőJositó rendkívüli közgyűlés elé u ‘adták. Több játékosnak amnesztiát adott a közgyű­lés. Majd Jelűnek középkerületi elnök bejelentet­te, hogy a középkerületben újabb harc veti előre árnyékát, mert a kát párt, a gömöri blokk és a I AFC rém tudó t megegyezni a kerülőt szék he­llének k?rdé:ében. Kéri, hogv a szövetség sür­gősen tegyen valamit a béke felborulásának meg­akadályozására. A közgyűlés ugv döntött, hogy a középkerület közgyűlésére megbízottat küld ki, aki a közgyűlés előtt vezetni fogja a béketár­gyalásokat a két tábor között. A napirend utolsó pontjaként megejtették a vá- 1 -/.fásokat-. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a hivatalos listát. Az uj tisztikar a következő: Elnök: Nagy Dezső. Alelnökök: Dr. Brüll Gyula, dr. Neumann Albin. Ti kár: Scburmann Imre. Igazgató tanács: rendes tagok: Rotli Rudolf (Léva), Guttmann Sándor, lllatky Imre (Ligetfalu), Kobut Pál, Lustig Lajos, Molnár Tibor, Pollik Lajos, Singer Árpád (déli kér.), Spielberger Leó (északi kér.), Grosz Jenő (nyugati kér A valamint a közép- és keleti kerület egy-egy képviselője; póttagok: Kohl János, Brüll Manó (Dunaezenda- hely), Lóránt Mihály (Komárom), dr. Po-rigrácz Ernő (Diószegi. Fellebbezési tanács: rendes tagok: A'/ór Géza. ( :0<z Ignác, Rezs'uJha Béla; póttagok: Fleíeoher Lajos, Varga Ernő (Vág&eRye), Gzere József. CsAF-kiküld5ttek: Kohüt Pál és ing. Sdhueller Pál. Számvizsgáló a középkerüleL * A BT KÖZGYŰLÉSE Pozsony, január 28. (A PMH pozsonyi eiport­ezerkesztőjétőL) A BT vasárnap délután tartotta rendes évi közgyűlését Brüll Emil elnöklete alatt. A szövetséget Kobut Pál nemzetközi előadó, a zsupabirá.kat Kupric képviselte. A közgyűlés programszerűen tfofyt le. A választási eredmé­nyek a következők: Elnök: Brüll Emil, alelnökök: Grosz Ernő, Gottlieb Ferenc, főtitkár: dr. Brüll Gyula., pénztáros: Janicset Rezső, ellenőr: Grün- berg Dávid, jegyző: Preysinger István. Magyar győzelmek a Magas Tátra nemzetközi műkorcsolyázó bajnokságain SLAVIA—SK KLADNO 9:1 (3:1). Váratlanul nagy győzelem a bajnoki formá­jától messze levő Kladno felett. A Slávia belső hármasa kitünően működött és Kopeeiky—So- botka—Pucs összetételében kömnyüszerrei tör­te át a, kladnóiak védelmét. A gólokat Pucs (3), Svoboda (3), Kopecky (2) és Vytlacsil lőtték. SPARTA— DFC 6:1 (2:0). A másik mérkőzésen a Sparta biztos győző met aratott a gyönge támadósor raj rendelkező prágai német csapat felett. A DFC a mezőny­ben tetszetősen játszott, de a kapu előtt csődöt mondott. A második félidőben a védelme is öeszeroppant és a Sparta góljai egymásután potyogtak. A gólokat Szedlácsek és Nejedly (2), Hruska, Zajicsek és Breine lőtték. Tátraszéplak, január 28. (Tudósitónk jelentése) Szombatom és vasárnap kerültek le­bonyolításra a Kárpát egyesület rendezéséiben az uj tátraszéplaki korcsolyapályán a Magas Tátra 1935 évi ímükorcsolyáKÓbajnoikságai. Az idén is három nemzet képviselői mérték össze erejüket elragadó szépségű küzdelem kereté­ben. Magyarország képviselői kitünően szere­peltek, Pataky a féri iibajn okságbar, a Szekré- nyessy-pár a páros bajnokságban abszolút biz­tonsággal győztek, a kissé indiszpóraált Levicz- ky Piroska második lett a troppaui HohKbaum mögött. Feltűnést keltett az egyetlen szloven- szkói versenyzőnek, a jolsvai Féld Ernőnek kitűnő szereplése. A részletes eredmények: Férfi-szenior bajnokság: 1, Pataky Dénes (Budapest) 256.6 pont, 5 helyszám, 2. Lősért (T roppan) 197 pont, 10 helyszám. Nőí-Szenior bajnokság: 1. Hohlbaum (Trop­pau ) 136.3 pont, 6 helyszám, 2. Leviezky Pi­roska (Budapest) 82 pont, 9 helyszám. Párosbajnokság: 1. Szekrényessy-testvérek (Budapest) 93 pont, 6 hely szám, 2. Dianaek- Rozdol (EKE Becs) 48 pont, 9 helyszám. Férfi junjorbajnokság: 1. Szekrényessy (Bu­dapest) 93 p. 5 hsz., 2. Fedd Ernő (Jolsva) 52.5 p. 10 hsz. Női juniorbajnokság: 1. HabUbaum (Trop­pau) 100.3 p 5 hsz. 2. Soboltz (Troppau) 82.6 p. 10 hsz­A dijakat ünnepélyes keretek közi osztot­ták ki a dr. Guhr-szauatóriurú nagytermében. A Kárpátegyesület elnöke dr. Szontág’h Mik­lós üdvözölte a vendégeket, köszönetét mon­dott az összes résztvevőnek és Tátraszéplak vezetőségének, melynek bőkezűsége lehetővé tette a nagysikerű verseny megtartását, (b. 1.) Szlovenszkói jégkorong eredmények KASSA. CsSK Kassa—KSC 4:1. (2:0, 1:1, 1:0). Tudósítónk táviratjelentése: Nagy lelkesedéssel küz­döttek a csapatok és a CsSK-nak belé kellett fe- j küdnie a győzelemért. A KSC gólját T)rab ütötte. A j győztesek részéről Ruzicska é« tlerditzky voltak ! eredményesek. CsSK Kassa—Eperjesi Slávia 1:1 (0:0, 1:0, 0:1). Az eperjesi csapat szombaton heves ellenállást fej­tett ki és sikerült eldöntetlent elérnie. A bajnoki mérkőzés ellen az eperjesiek állítólag óvást fognak beadni, mert a pálya nem volt megfelelő állapotban. BESZTERCEBÁNYA. SK Besztercebánya—HC Poprád 2:1 (1:1. 1:0, 0:0). Tudósítónk jelenti: Szom­bat este villanyfény mellett leza jlott barátságos mér­kőzés, puha jégen. A helyi csapat, meglepő győzel­met aratott 6zép kombinációs játék után. Csütörtö­kön este Besztercebányán szerepe! a Ski Klub Bra- j lislava, a mérkőzés iránt nagy az érdeklőd s. I NGVAR. LTK Ungvár — Ungvári Af 3:0 j (2:C, 0:0. 1:0). Tudósítónk jelenti: A puha. kása- | jégen nem sikerült- a két legjobb kárpátaljai !;o- j rongcsapat újabb találkozása. A játékosok sokat bot­lottak. A győztes eredményes-ege a kitűnő prágai Kopecky re volt alapozva, aki mindhárom gólt ütöt­te. A játék ezúttal fair volt. Az UAC legjobb embere Boross volt. Elmaradt a munkáén jégkorongbemuta ó. A beál­lott olvadás miatt az UAC—MSE Sokol kombinált bemutatóját február ö-ére halasztották. Befejezték Magyarország nemzetközi sibajnokságait Budapest, január 38. (Szerkesztőségünk fcele- j fon jelentése.) A magyar ószövetség Mátraházán j rendezett négynapos nemzetközi bajnokságait be­fejezték. Vasárnap az ugrószámot bonyolították le, amelyen szintén az osztrákok domináltak. Első lett Bellegafd 323 ponttal, 2. Pöttingor, 3. Kra l inger (mindkettő osztrák). 4. helyen végzett a magyar Deckv 279.7 ponttal. 5. lett Vány a (UTE) 267.ő ponttal. Az összetett nemzetözi .ver-! senyben 1. Bellegard (0) 647.9 p., 2. Mayer (0) l 643.2 p., 3. Scbnabel (0) 627.3 p., 4. a magyar i Kőváry 021.95 ponttal. A magyar nemzeti össze­tett bajnokságban !. Kőváry (BBTE) 625.25 pont­tal, 2. Koznia (UTE), 3. Balatoni. ; )( A DFV, a CsAF német alszövetségének i közgyűlése tegnap folyt ie karlelndban. A köz- í gyűlést nagy harcok előzték meg, de végered- ; menyben újból a régi vezetőséget választották j meg. Eiuö.k LieHer gyáros lett. helyettese dr. j Fichtl és Fr'edl. ügyvezető: Winkelböfer, he­lyettese: VVend. A németek képviselői a CsAF nál ismét Heller. Beiehel. dr Schneider, Úr­ban, Ifuth és Port lettek. BOX KlubkÖJŰ Ö .elvivó verseny Kassán Szombaton este rendezte meg a KSC khxbtközi ököl­vívó versenyét. A versenyen in dúltak a KAC. PTC. KSC tagjai. A szépszámú néző előtt megtartott ver­seny eredményei­Légsuly; 1. Spisáik PTC, 2. Szűcs KSC. Pehelysúly: 1. Bulla KSC, 2. Widomszky KSC 3. Mihalenszky PTC. Könnyüsuly: 1. Papp KAC, 2. Bacsó KSC. Wcltersuly: t. Kacslcós KSC, 2. Roholcsin KAC, technikai k. o. Közép súly: 1. Rolny KSC, 2. Sós PTC. Kisneliézsuly: 1. Nagy S. KAC, 2. Cselovezky PTC. Birói ítélettel győzve. Eredmény óvás alatt. Nehézsúly: 1. Mitró PTC, 2. Wald KAC. ■ A publikum több birói Ítélettel nem volt meg­elégedve. A zsűri tagjai voltak: Heidec'ker, Gönczi, Rosenberg, Ceomay, Oláh, Hoppák, Jauusz, Csop'. Meisner. Németország—Svájc 4:0 (2:0). A Stuttgart­ban 58 ezer néző előtt lefolyt válogatott fut­ballmérkőzés eredménye nem felel meg a tény­leges erőviszonyoknak, mert a svájciak kitü­nően játszottak, de a havas talajon nem sike­rülteik lövéseik. A svájci B csapat Délnémet- országot Luzertiben ugyancsak havas pályán 1:0 (0:0) arányban legyőzte. )( Eleanor Hóim újabb világrekordot javított, j Csikágóból jelentik: Eleanor Hóim a 100 mé­teres hátuszás rekordját 1 p 16.3 mp-re javí­totta meg. Az eddigi rekordot a hol’and Maston- broek tartotta 1 p 16.8 mp-cel )( Lenkey Ma%da, a kiváló magyar uszó­rekordernő vasárnap Briimnben indult az AegLr uezóversenyén és 105 méteres távon 1 p 14 nap alatt legyőzött egy kombinált női stafétát. )( A pozsonyi YMCA asztali teniszcsApata a TTC, csütörtökön játszott a főiskolások csapatával bajnoki meccset Nyugatszlovenezkó bajnokságáért. A ver­senyt 9:5 arányban a rutinosabb YMCA játékosok, nyerték meg. CSEHORSZÁGI EREDMÉNYEK. TEPLITZ: Viktória Pilsen—Teplice FK 3:2 (3:1). Tepliciet érzékeny veresége sajat pályájukon nagy meglepetés. SAAZ: DSV Saaz—VFB Teplic 12:3 (7:3). A kitünően játszó eaaziak óriá«i győzelme a jó képességű vendégcsapat felett. Paragi egymaga öt gólt lőtt. PRÁGA: Bohemians—CsAFK 2:2 (1:1). C<- choslovan Kosír—Cechie Karlin 3:1 (0:0). BRUNN: Zeidenice—Moravia 4:0 (4:0). PILSEN: SK Pfzen—DFC Budweis 5:0 (3:0). A középkeriilet választmányi ütése Rimaszombat, január 28. Most tartotta a közép- kerület intézőbizottsági és választmányi ülését- melyen Jelűnek László kerületi elnök bejelentet­te, hogy a Szövetség a közgyűlés eredményét és J választásokat megsemmisítette és egyben meg­bízta a régi vezetőséget az ügyek továbbvitelével. Foglalkozott az IB a RME követelésével a RPS ellen, ugyanis a RPS Pelsőc elleni bajnoki mér­kőzését a RME részére kisorsolt vasárnaip dél­előttjén tartotta meg. miáltal a RME-nek érez­hető kárt okozott. Az IB határozata alapján a RPS tartozik 14 napon belül 160 K-t a RME-nek kártalanítás címén kifizetni. A Góró—Brünner ügyben az IB úgy határozott, hogy megengedi a feleknek a tetszés szerinti utón való elégtétel szerzést és ezzel a maga részéről az ügyet be­fejezettnek tekinti Több fegyelmi ügy került ezután tárgyalásra, többek között Kéke tv József, a Losonci MTE titkárának ügye, ki a közgyűlésen kijelentette, hogy az LMTE tartozását a kerületnek postán feladta, ami nem történt meg és ennek követ­keztében semmisítette meg a közgyűlést a Szö­vetség, mivel az LMTE jogosulatlanul szavazott Az előadó javaslata alapján Kékety Józsefet hat hónapra eltiltották az egyesületénél viselt tiszt­ségétől. A CsAF-MLSz közgyűlésére egyhangú megbí­zással Jellinek László elnököt küldték ki Pozsony­ba. Krén Gusztáv indítványára kéri a választ­mány a körűié ti elnököt hogy a Szövetség köz­gyűlésén terjessze elő azon indítványt, hogy az egyletek szavazati joga — tekintet nélkül az iga­zolt játékosok számára — maximáltassék. A RME L:\F0 bajnoki mérkőzéssel kapcso­latban a LAFC részéről beadvány érkezett az ujrafelvétel ügyében: tekintve azonban, hogy a LAFC ezen beadványban ugyanazon érvek alap­ján kéri a mérkőzés megsemmisítését, mely érvek mind szerepeltek már az elutasított óvásban, az ujrafelvételnek a választmány helyt nem ad. A RME—RPS mérkőzés ellen beérkezett R.ME- fellebbezésnek mely szerint Áron jogosulatlanul szerepelt a RPS-ban. a választmány, dacára a Szövetség ellenkező döntésének, helyt ád. Ezután megejtették a tavaszi forduló sorsolá­sát, mely a következőképpen alakult: Máre. 3t: RME—RPS, T.MSO—PSO, LAFC—RTC, TSC—ASC. Április 7: TMSC—LAFC. ABC—RPS, RME—PáC. TSC—RTC. „ 14: CsAF-nap. „ 28: TMSC—RME, RPS--PSC, LAFC TSC, r r O— ASC. Május 5: RPS—TMSC, TSC—RME, ASC—LAFC. RTC—PSC. „ 12: RTC—TMSC. RPS—TSC, ASC—RME. PSC—LAFC. „ 19: RME—LAFC. ASC-TMSC. RTC—RPS, TSC—PSC. „ 26: TMSC—TSC, RME—RTC, LAFC—RPS. PSC—ASC.

Next

/
Oldalképek
Tartalom